Boldog új évet!

Boldog új évet kívánok minden rendszeres és rendszertelen, ismerős és ismeretlen, régi, törzs és alkalmi, kedves és még kedvesebb, kommentelő, nem kommentelő, rejtőzködő, belföldi és külföldi, európai és európán kívüli drága jó olvasónknak! Legyen minden úgy az új évben, ahogy szeretnétek! 

Amiről nem írtam....

....az a karácsony. Nem szándékosan, minimális taktika vagy időzítés van ebben a blogban. Általában azt írom, ami jön belőlem, erről meg nem jött semmi. Múltkor meséltem pont Tibinek az autóban, ahogy hazafelé jöttünk mamáéktól, hogy lehetséges, még csak most nőttem fel? Ez volt talán az első karácsony, amikor nem éreztem semmit. Nem fura? Valahol olyan szomorú ez, nem akarom, hogy így legyen. Keresi az ember, hogy mit kellene máshogy csinálni, akadt is pár ötletem..... Tibi nevetett rajtam és azt felelte, hogy akkor ő már ölég régen felnőtt, mert legalább 30 éve nincs karácsonyi hangulata. 

Persze voltak jó momentumok. Amikor elkészült a bejgli. Még nem sült ki, de már befejeztem vele a tennivalókat, a többi úgyis a sütőé volt. Néhány ajándék, ami betalált. A gyerekek, ahogy ajándékot bontanak. A karácsonyfa látványa (habár az sem nagyon hat meg idén, pedig szép fánk van, csinos is). 

Szenteste a főzésről szólt, frissen szerettem volna a bejglit, a kacsát, a köretet, az aranygaluskát, a sodót. Mindent. A menü felejthető volt, az aranygaluska finom, sodóból két féle készült. Másnap jöttem rá, hogy ha a kétfélét összeöntjük, az a 100%tutifinom. Borsodó és vanília sodó. Nyamm. 

Tibi nem emlékszem, hogy itthon töltött volna egy egész napot velünk. Szenteste délutánján és estéjén is ingázott az iroda és az otthon között. Legalább megtette, hogy ingázott, mindenképpen értékelendő. Karácsony első napján anyuékhoz látogattunk, ahol szokás szerint összegyűlt a család. Tesóm családostul, én családostul. Az ajándékozásnál a hasunkat fogtuk Rékán. Tesóm ugyanis úgy döntött, valami olyasmivel lepi meg, amire nagyon vágyik, pénz nem számít. Lego Friends legó, nem kis doboz.

- Jó ég! Ez 20 000 Ft a Müllerben! - kiáltott fel Réka, amikor átvette az ajándékot. 

- De biztos akciós volt....- kotyogta hozzá inkább már csak magának. Hát nem szűkölködtünk ajándékokban. Mondjuk, nálunk nem az a szokás, én meg nem mondom senkinek, hogy ez végül is nem erről szól, hagyom magam sodródni az árral. 

Karácsony második napján itthon voltunk, ücsörögtünk a karácsonyfa alatt, próbáltuk kiismerni az új játékokat, kirakni, amit ki lehet, megenni, ami ehető. Naphosszat mama féle töltött káposztát ettünk, melyre egyébként egész Advent alatt olyan sóvárogva vágytam. Mire azonban karácsonykor anyuékhoz értünk, többek között hogy teletömjem a hasam vele, régen jól laktam. Annyi étel tornyosult a kamrában, hűtőben, hogy akár 30 ember is simán jól lakott volna belőle....Húsleves, némi halászlé, rántott ponty, tengeri halfilé, saláta három féle, sütemény legalább hat féle, oldalas és pecsenye tört krumplival, savanyúsággal. És persze töltött káposzta. A nap folyamán megkóstoltam majdnem mindent. Az ebédnél megálltam 2-3 tányér húslevesnél. 

Mire kettőt pislogtam, így telt el az idei karácsony is. A legjobb benne, hogy bő egy hét marad utána pihenni és feltöltődni. Annyira jóóóóóóóóóóóó!

Írt T. pszichológus néhány sort Zalánnal kapcsolatban. Éppen azon tűnődtem, hogy és mint írjam meg neki, hogy kellene nekem a szakvéleménye, amikor megláttam a postafiókomban a levelét. Azt írja, hasfájós a kisfia, gyakorlatilag 24 órában vele foglalkozik. Gondoltam, hogy így lehet. Nem mindenkinek voltak olyan wellness-es hetei újszülöttje mellett, mint nekem Rékával, hehe...

Azt írja, végzett egy non-verbális IQ tesztet Zalánon, melyen Zalán nagyon jól teljesített.  Szóval van ott ész bőven, korát megelőzően, csak ő nem verbálisan, mint Réka. Már csak el kell vele hitetni. A foglalkozások tanulsága, hogy a Rékával való összehasonlítás (főleg saját maga által) miatt önbizalomhiány alakult ki nála. Ezen csak azzal tudunk segíteni, ha más dolgokat próbál ki, nem csak azokat, amiket Réka. És az új dolgokban elért sikerek segíthetnek neki. 

Szerinte már az is jó, hogy Réka nincs az oviban, így a kortársaihoz hasonlítja magát, nem Rékához. Ezt a hatást tovább lehet növelni, ha óvodán kívül is sok lehetősége van korabeli fiúkkal körülvennie magát. Érdemes megváltoztatni azt a módot, ahogy a gyerekeket dícsérjük. A dadogós gyerekeknél a teljesítmény túlzottan a középpontba kerül. Ha valamilyen tevékenységet végez, ne az eredményre koncentráljunk, ha nem arra, hogy jól érezte e magát. Az erőfeszítését, a belefektetett energiát dicsérjük. Ne az elkészült mű színvonalát. Dicsérhetjük a fejlődését is, de csak önmagához képest. 

A másik központi téma az anyáról való leválása, apához való kapcsolódása volt. Ezen leginkább az segít, ha minél több időt tölt az apjával. Vagy ha az idő mennyisége nem növelhető (bingó!), akkor az együtt töltött idő legyen kettesben, valamilyen fiús tevékenység, amit csak ők csinálnak. (De mi a bánat??) Ha van más közeli rokon, barát, aki férfi, és sok időt tölthet Zalánnal, szintén jó, és a férfias dolgokban való részvétel, sikerélmény, a Rékától való különbözőségének megélése még az önbizalmára is hatással lehet. Szerintem egyébként javult Zalán beszéde. T. pszichológusnál egyáltalán nem dadogott, eleinte csak nagyon halkan és keveset beszélt, majd a vége felé már hangosabban és többet. Biztatásra több olyan dolgot is kipróbált, amit először nem akart, mert félt a kudarctól. Ezek jelentősen növelték az önbizalmát. Ez azonban kevés, a tartós és jelentősebb javuláshoz az egész környezetnek kell változni. Hát ennyi. Majd még írok neki, kérdezek egy és mást, csak nem lesz az a baba örökké hasfájós....:)

Hinnye, ez lemaradt!

Szeptember

Szeptemberben Réka meglepő lelkesedéssel vetette bele magát az iskolás létbe. Mivel kedvenc barátnője és még néhány barátosné is vele tartott az Első Bébe, végül is minden adott volt egy zökkenőmentes iskolakezdéshez.....De hogy ennyire?! A zökkenőt hírből sem ismertük.  Erre mondta anyukám, hogy "túlérett Réka a sulihoz", ami persze így nem igaz, de vettem én, hogy értette ő. Szóval Réka belesimult az iskolás létbe, mint a parancsolat. Nekem mindez valahogy több időbe telt, annyi mindent észben kell tartani és még feketepontot is kap az ember (lánya), ha valamit elfelejt.... 

29 órát nyomtak be az Első Béseknek az órarendbe rögtön az első félévben, amit én meghökkentően soknak találtam. Pedig akkor még nem is tudtam, hogy egész félévben 3, azaz keményen három ének órájuk lesz MEGTARTVA. Ezzel párhuzamosan az órarend szerint négy darab matematikából inkább 5,5 valósult meg úgy nagy átlagban. Picit viszont enyhít tán a képen, hogy a heti 3 db tehetséggondozás/felzárkóztatás az szerintem sima napközi, legalábbis sok nyomát annak az órának nem láttam ebben a félévben. Nem panaszkodom, csak mondom. 

Zalánom is visszabattyogott a Napraforgó csoportba a tanév kezdetén. Egyáltalán nem lelkesen, inkább beletörődőn. Akkor még nem tudtam, hogy a mind Zalán, mind az én számomra kedvesebb óvó néni már nem sokáig lesz közöttünk...

Rékának villámgyorsan elkezdődött a "szakosztályos" úszásos edzés, gyakorlatilag a második héten? Ha jól rémlik. Persze a haladókhoz került, mint mindenki, aki mély vízbe ugorván nem fulladt bele. 

Munkahelyemen belecsaptunk az első leltárba, amit nekem kellett kiértékelni, alapanyag, csomagolóanyag és késztermék tekintetében is. Ebből a késztermék a gáz. Hogy én ezt mennyire nem szeretem, áááááá! 

Volt még az a fogorvos para, hogy van e Rékának lyukas foga vagy nincs...Végül csak (?) elszíneződés volt a diagnózis, egyelőre. 

Zalánt, úgy tűnt, nem viselte meg nővére távozása az oviból, talán ezért, talán másért, elkezdett barátkozni. Máté, Milán, Zalán, Sankó..szerintem már szeptemberben is egyre sűrűbben elhangzó nevek voltak itthon. A pszichológus is úgy vélte, hogy Réka iskolakezdése pozitívan fogja befolyásolni Zalán viselkedését. Hogy aztán mi miért történt, fene se' tudja. 

Hónap vége felé indult kálváriánk dróteltávolításilag. Ejhh....és brrr...Réka végül összesen 7 tanítási napot hiányzott a suliból, de a szeme sem rebbent, túlságosan az elején jártak még a tananyagnak. 

Különórák tekintetében (bár erről már annyit írtam, hogy sokat) maradtunk a rajziskolánál, ami szerdánként 13-16 óra között van és Réka nagyon szereti. Emellett jár még az órarendbe iktatva táncra. Ennyi. Pont azon gondolkodtam, hogy ha harmadiktól beindul a zeneiskola (heti négy óra elfoglaltság minden délután) és még az angolt is beindítjuk, mint második nyelv, mikor a bánatba fog mindez beépülni a délutánjainkba...Node meglássuk, vak is azt mondta. 

Zalánt is beírattam mindenre, ami eszembe jutott, vagyis két fajta tornára. Szereti mindkettőt, nem panaszkodik, hogy ő ugyan nem jár, pedig semmi nem kötelező. Most azon mélázok, hogy egyik sem szeptemberben indult talán, viszont témába vág, ha már különóra a téma....

Visszatekintés 2014 - Október

Október elején végre valahára túlestünk a dróteltávolító műtéten. Engem iszonyúan megviselt a huzavona, az a 2 hét, mire eljutottunk a műtét kitűzéséig. Szükségem lett volna egy hét szabadságra a kórházból való hazabocsátásunk után. Vagy egy pszichológusra, akinek kianalizálja belőlem a történteket. Réka szerencsére nagyon katonásan viselte az egészet. Illetve azt leszámítva, hogy altatták a lányt, ez a drótkihúzás még az én felfogásomban is rutin beavatkozásnak számított. Réka annyit érzékelt az egészből, hogy elaludt, majd felébredt. Valamivel később pedig hazajöhettünk. Nem volt rémisztő ébredés az altatásból, csak egy szép hosszú szundi a műtőből távozván. 

A Pitypang ovi októberben rendezte az őszköszöntő buliját, merre nem tudtam időben befutni, hiszen valamikor péntek délután 2-3 között kezdődött. Dolgozóanya barát óvoda ez is. Mire bevágódtam, már véget is ért a nagycsoportosok műsora, Zalán örömmel üdvözölt, majd leültünk falatozni a kis padok egyikére. Nagyjából ebben ki is fulladt a buli. 

A szeptemberi paprikáskrumplifőző összeröff után októberben Budapestre kirándult az Első Bé egy szombati munkanapon szülőstül mindenestül. A gyerekeink voltak olyan hátrányos helyzetűek, hogy életükben akkor ültek először vonaton. És metrón. És földalattin. Mert állítólag e kettő nem ugyanaz. A Vajdahunyad várában sem voltunk még soha, jómagam sem. 

Megértük ötödik házassági évfordulónkat is október végén, melyet nem emlékszem, hogy bármilyen formában is megünnepeltünk volna. Persze voltak villanásaim az esküvőről, hogy milyen szép is volt, jó is volt, meg hálát is rebegtem a Jóistennek az én "uramért", azonban az én hitös uram annyit dolgozik (mekkora közhely, te jó ég!)  és a hiánya olyan fájó tud lenni olykor, hogy....hát na. Ez van.   

Az első fogadóórára rögtön a bevezető hat hét után sor került a suliban. Csupa jókat hallottam Rékáról, 100% magyar felmérő, 97% matek, az volt az akkori mérleg. Szárnyalt és lubickolt az iskolában és én azt kívántam, legyen így mindig. Befejezte a munkát Zalánnal T. pszichológus, amit sajnáltam, mert úgy éreztem, jó szakembert találtam. De neki más és nagyobb feladata következett az életben, november elején egy kisfiút hozott a világra. Akinek azt a nevet adta, amit én adtam volna Zalánnak, ha Tibi nem emel vétót.

November 
Igazából, ahogy abbahagyta T. Zalán feltérképezését az akadozó beszéddel kapcsolatban, leállt az egész történet, nem volt azonnali folytatás. Részben azért, mert az ő véleményére vártam a hogyantovábbot illetően, részben mert Tibi totálisan feleslegesnek és pénzkidobásnak ítélte már eleve az egész pszichológus című fejezetet az életünkben, részben mert nem ismertem másik szakembert, akihez bizalommal fordulhattam volna. Kértem időpontot a nevtanból és kíváncsian vártam, mikor kerülünk sorra és vajon milyen szakemberhez irányítanak. A válasz decemberig váratott magára, január közepén fogunk találkozni egy logopédussal.  

Novemberben megnéztünk néhány potenciális lakást, melyektől totálisan beindult a fantáziánk. Hamar elfogyott a tűz, a lakásunk azóta sincs az ingatlanpiacon az eladó lakások között. Nagyon lassú ez a víz, de remélem, partot mos. Egyszer....

Novemberben volt nyílt nap a suliban, Olvasás hete rendezvénysorozat és úszóverseny az Arénában, Réka legelső úszóversenye. Együtt ünnepeltük Réka névnapját és Tibi 40. szülinapját. Külön torta azért dukált nekik. 

Aztán januárhoz képest meglepő gyorsan eljött az év vége, a december. Réka HÉT éves nagylány lett. Ugyanazt csinálom, mint az elmúlt cirka HAT évben (vagy hét???), pislogok, hogy milyen nagy már. De tényleg! Zalán is egyre nagyfiúsabb már, vele kapcsolatban az a bánatom, hogy mindig az ő lénye volt a vigasztaló elem az egészben, oké, Réka már nagy, de itt a pici Zalán nekem! Nos, már ő sem pici, tavaszra 5 éves nagyfiú lesz. 

Hogy milyen év volt ez a jelzők szintjén? Nem merem azt mondani, hogy rossz volt, mert hát tulajdonképpen nem volt az. Inkább próbálom kituszkolni a képből a pesszimista énem és hálás vagyok azért, amit kaptunk ettől az évtől. Az egyre inkább kinyíló és barátokkal rendelkező Zalánt és a nagyonlazaelsős Rékát. Dolgozom. Nagyon gyorsan találtam munkát. Anyagilag is egész jó évünk volt, stb, stb. Úgyhogy legyen ez az év összességében egy klassz esztendővé nyilvánítva és kívánom azt, hogy a következő se legyen semmivel rosszabb!

Visszatekintés 2014 - Július-Augusztus

A július hónapra ismét konkrét forgatókönyvünk volt nekünk, picinyke naiv emberkéknek. A tervek szerint a hónap első két hetében jöttem szabira, hurrááááá és véééégreeee....Réka mégiscsak úszhatott volna együtt egy hónapot Kata barátnőjével a szakosztályban és Zalakaros is várt bennünket a foglalásunk szerint, de még hogy. 

Ehhez képest rögtön július elején jött az ítélet egy kontroll röntgen folytán a rendelőintézetből, hogy valami nem egészen oké Réka kezével. Egészen addig reménykedtünk, amíg a doki (az a bizonyos egyetlen) ki nem jelentette, hogy ezt bizony műteni kell. Réka keze valahogy elmozdult a gipszben, sajnos, kedves szülők, ilyen előfordul. Négy elvesztegetett hét gipszben....fel voltunk dobva, hogy finoman fogalmazzak. 

10-én műtötték Rékust, két fantasztikus éjszakát töltöttünk a kórház felújítások miatt összevont hurutos ill. sebészeti osztályán. Pontosabban mi ez utóbbin. Erről inkább nem írnék többet, megtettem annak idején. Rá egy hétre már Zalakaroson lógattuk a mindenünk. Nem mondom, hogy áztattuk, mert Rékával szolidaritásban azt ritkán tettük, én egyáltalán nem. Nohát egy fürdővárosban nem egyszerű az élet, ha nem mehetsz strandra, de azért összességében élveztük. Együtt voltunk, Tibi még véletlenül sem tudott dolgozni, mi kell még? Július legvégén, három héttel a műtét után végre lejött a gipsz, megváltunk tőle végleg. A drótok még maradtak.....de akkor még bőrfelszín alatt, így nem sok vizet zavartak.

Az ovi végeztével némi huzavona után Zalánt is összehoztuk a pszichológus nénivel személyesen, heti egyszer "játszottak" együtt. Meglepődtem, mert simán kettesben maradt vele már a legelső alkalommal, nem kaparta-rúgta szét az ajtót menekültében. Bíztam benne, hogy legalább szeptember végéig tart az együttműködésünk T.-vel és jutunk valamire....Végülis így is lett meg nem is, nem is tudom...Valahogy mindig azt vártam eddig, hogy valaki megmondja nekem a tutit Zalánnal kapcsolatban és ezt valamilyen szinten mindig meg is történt. Mondják, hogy A és én megvalósítom itthon A-t. De már rájöhettem volna, hogy dadogós gyerekek esetében ez nem igazán így működik. Illetve a mi életünkben is vannak olyan korlátok, amelyek egyáltalán nem rajtam múlnak, hogy ott vannak vagy sem. Pont emiatt felemás érzéseim vannak a jövővel kapcsolatban. 

Augusztus....Réka akkor aludt először családi körön kívüli otthonban, Katáéknál. Hogy valami baromi fontossal kezdjem. Persze nem volt semmi gond, nem sipítozott az éjszaka közepén, hogy haza akar jönni....

A nyár vége felé fenyegetően közeledett az iskola. Átrendeztük a gyerekek kuckóját, Zalán új matracot, ágyneműt, takarót és párnát kapott, hála neked, Ikea. Tettünk néhány elvetélt próbálkozást, hogy külön aludjon és ne közöttünk. Pszichológusi tanácsra elsősorban. Ehhez képest most is közöttünk szunyókál.....

Mivel Réka "elhelyezését" a nyári szünetben mindenképpen meg kellett valahogy oldani és még drótok pihentek a kezében, így Zalán sem ment vissza az oviba augusztusra. Sok értelme nem lett volna, mivel a hó közepén még nyaraltunk is egyet az örök szerelmünknél, a Balatonnál. Nem volt túl jó az idő, hideg volt a Balaton is, de azért jól éreztük magunkat, főleg a gyerekek. A házaspár, akikkel akkor nyaraltunk, azóta nincs együtt, szétköltöztek és külön utakon tervezik a jövőjüket, ami valami egészen fura fénybe helyezi ezt a közös nyaralást is. Meg az emberismeretemet úgy egyáltalán. "Mentalistaságból" tuti megbuknék. Vagy hát...van hogy lát az ember dolgokat, csak hinni nem akarja/tudja/meri mindazt, amit abból továbbgondol.  A strandon vált meg Réka egyik felső egyesétől, nagy nehezen, alatta már ott virított a maradandó foga. 

Mivel szeptember elsején élesben is elkezdődött az iskola, az utolsó augusztusi hetekben felgyorsultak az események. Beszereztünk mindent az iskolai listából, triplán, duplán olykor. Nem is számoltam, hány grafit ceruza, hegyező került nálunk készletre. Réka íróasztala is a helyére került. Megkezdődött a nagy visszaszámlálás az iskoláig. Aminek végül a névnapom vetett  véget, augusztus 31. Szeptember elsején ott virítottunk a tanévnyitón. De ez már egy másik hónap meséje.

Visszatekintés 2014 - Június

Hát ha június, akkor gipsz. Ez a legelső, amire asszociálok. Rögtön június elején, egy csodaszép meleg nyári napon, Réka lepottyant a mászókáról és eltörte a csuklóját. Ez nagyjából megadta az alaphangulatot az egész nyárhoz. Nemhogy a szakosztály ugrott, de úgy az egész úszás, ahogy volt. Valahogy így kellett lennie valószínűleg. 

Elvileg törés esetén az óvodának/iskolában mentőt illene hívnia, persze ez nem így történt, némi spéttel mi vittük kórházba, ahol késő este helyretette neki az a doki, aki az egész kórházban egyedül ilyesmivel foglalkozik. Rosszul ébredt az altatásból (nem a doki, Réka), fájdalmai voltak, alig vártam, hogy éjfél tájban hazaérjünk. 

Akkor még úgy tűnt, 4 hét az egész, ennyit kell kibírnunk....azért az egy jó dolog, hogy nem látunk a jövőbe, ha sejtettem volna, hogy októbert írunk majd, mire pontot tehetünk az ügy végére, biztos sikítok, mint Kevin anyja, amikor rájön, hogy elveszett a kölök. Vagy addig sírok, amíg ki nem száradok....

Júniusban lettem 39, hát erről nincs mit írni, évről évre rosszabb lesz a helyzet...

3-4 hónap várólista után időpontunk volt a szemészetre. Na oda sem megyünk többet, azt hiszem. Igaz, Rékával nem is kell már, csak panasz esetén, hiszen immár iskolás, lát, mint a sas. Zalánnal pedig majd elmegyünk magánrendelésre. 

Rékám, pontosan 6 és fél éves korában (napra pontosan) elballagott az óvodából. Egész sokáig bírtam bőgés nélkül, csak aztán P. (az egyik kisfiú) elpityeredett, majd megszólalt a "múlnak a gyermekévek", mire a dadus néni, a katonás szigorú elsírta magát...nahát onnan nem volt megállás számunkra sem a padon.

Kellemetlen mellékzöngéje volt az alkalomnak, hogy a rendezvényre nem hívtam meg tesómékat a nemtúlmesszi, de nem is közeli Dunakesziről. Úgy volt, hogy 20 perces béna műsor lesz, jelentéktelen semmiség, csütörtök délután, tehát kőkeményen hétköznap, 1) úgy sem érnének rá 2) értelme sem lenne 3) ez azért még nem a Harvard, csak a Pitypang ovi. Szóval meg sem hívtam őket. Amit picit rossz néven vett tesóm, főleg, amikor elcsicseregte jóanyám, hogy bő 1 órás remek műsorral búcsúztak a nagycsoportosok. Hát mosakodhattam tesómék előtt....

Ballagás után (másnap) Kecskeméten kirándultak a dedek, melyre Tibi kísérte el a leányzót. Ha jól emlékszem, Zalán addig oviban volt, én meg dolgoztam. 

Összejött az első randi is a pszichológus csajjal, akit a védőnő talált nekünk. Az már látszott, hogy nem az ideális megoldás a hölgy, merthogy fél idős terhes volt éppen...De azért egy szakvéleményt várhattam tőle, olyasmit, ami megcáfolja vagy megerősíti azt, amit az ovis pszichmókus állított. 

Semmi egyéb nem jut eszembe a júniusról. Ja, igen, még ballagás előtt volt egy Difer tesztes fogadóóra az óvó nénikkel, melyben csalódásomat fejeztem ki Réka Difer tesztje miatt. Hülyének néztek az óvó nénik szerintem, mindegy, nem volt semmi jelentősége. Messze bőven iskolaérett volt, vessző, full stop....

Az ám, az iskolában is következett egy szülői értekezlet, valahol a ballagás előtt vagy után egy nappal. Az ebédlőben gyűltünk össze négy óra tájban, egy olyan ritka napon, melyen jó kis kánikula tombolt. Az ebédlő viszont, a tanári szoba mellett szintén légkondicionált, úgyhogy elücsörögtünk volt ott bármeddig. Ekkor derült ki, hogy Réka B-s lesz, felharsantak az osztálynévsor A és B értelemben is. Megnyugodhatott, aki addig aggódott, minden Manó csoportos kispajti a B osztályba került (erős anyag egyébként) és titkos infó forrásból az is kiderült, hogy 2 db kisebbségi kerül az osztályba majd, ami mifelénk kifejezetten jó. Aztán ebből szeptemberre valahogy lett 7-8 is, nem érdekes....

Visszatekintés - 2014. Május

Májusban kezdtem magam szoktatni a gondolathoz, hogy Rékának nem sok van hátra óvodailag. Mint minden változás, ez sem ment nekem könnyen. Egy napsugaras májusi napon a dadus néni hazaadta az ágyneműjét, pár nappal később az óvónénik a kreatív dobozát....és elkezdtünk készülni a ballagásra, tervezgettük, hogy mivel ajándékozzuk meg a pedagógus gárdát. Egy képtelen gondolat volt még csak a suli, semmi több. Pedig még ebben a hónapban megvettük Réka leendő iskolatáskáját is. Leánykám első éjjel azzal aludt, úgy kellett finoman leválasztani róla. 

Gyuri bácsival is megbeszéltük, hogy kinőttük őt úszásilag és egyik kereskedelmi bank sem szakadt ránk, így célba vettük lassan, de biztosan a (jóval olcsóbb) szakosztályt. Egy halom tervem volt a nyárra, még akkor is, hogy a szabi ugyebár nekem is csak korlátozottan áll a rendelkezésemre.

Májusban elballagott a Verseghy gimiből N. unokatesó. Nagyon drukkoltunk neki az érettségihez és nem hiába, mert azóta Corvinusos lett.

Május 12-én meghozta a postás a határozatot, hogy Rékát felvették a suliba. Nagy meglepetés nem ért, hiszen körzetes suliba jelentkeztünk a lakcímkártyánk alapján. De az a címeres, Rákóczis fejléces levélpapír...arra még mindig pillogtam párat. Az utolsó Törpsulit is megrendezték az iskolában. Összességében egy nagyon jó kezdeményezés ez az SuliKukucska, hiszen részben ennek köszönhető, hogy mire Réka iskolába ment, addigra "belakta" a sulit, pontosan tudta, mi merre van és hol keresse....Ha valaki nagy valószínűséggel képben van, melyik iskolába viszi a csemetéjét és ott rendeznek ilyesmit, mindenképpen megéri ismerkedni a sulival. Hogy aztán lesz e egyszer két Rákóczis csemeténk, én nem tudom....

Május közepén sor került Zalán négy éves státuszvizsgálatára is (a doktornénis kimaradt), persze minden rendben volt, a védőnéni kicsit nyitottabbnak látta a fiacskámat, mint egy évvel ezelőtt, amit az ovi hatásának tudott be. 107 cm és 16,5 kg volt akkor számokban a 4 éves Zalán. Védőnéni érdeklődött, mi a helyzet a dadogással, megígérte, hogy szétnéz és érdeklődik, tud e nekünk pszichológust ajánlani. 

Mini Anyák napját rendeztek az oviban, hát nem mondom, ismételten nem erőltették meg magukat az óvó nénik összesen két dallal és egy verssel, de azért bőgtünk egyemberként....abban nem volt hiba.

Májusban volt az is, hogy fogorvosnál jártunk, azt hiszem. Zalánnak esze ágában sem volt beülni a székbe, még az ülemben is rázta a fejét és szorosan összezárta a fogsorát. No semmi baj, szerencsére tudtam, hogy nincs baj egyetlen fogával sem. Réka ellenben már némiképpen otthon érezte magát a rettegett fogorvosi székben, fetrengett egy picit, mint vaddisznó a dagonyában, liftezett le és fel, aztán szívesen átadta a helyét....nekem. Előtte azért villantott maradandó és kevésbé olyan fogaiból kellő bepillantást...

Zalán szülinapját is megültük egy szép májusi szombaton, volt ott triplacsokis torta, még édesebb puszik a kisfimatól és egy hatalmas mozdony alakú lufi. Édesdrágám....

Családi fotók - 2014 karácsony

Vágatlan és szerkesztés nélküli verziók.

Emlékeztetőül egy 2010-es kép. Ómájgóóóóód!!!! :) Nem csak okosodtunk, de szépültünk is, bruhaha......

Pillanatkép karácsony előtt

Reggel későn ébredtem, isteni volt..... A leendő karácsonyfánkat még kötözött sonkaként, de már az állványba faragva találtam a nappali ajtajában. Rámosolyogtam. Délelőtt megdaráltam a mákot a bejglihez. Kisuvickoltam a hajcsomókat a nappali szőnyegéből..... Mi a frászt csináltam még?? Rájöttem, hogy a sajtleveshez (első fogás, karácsonyi menü), nincs itthon elég sajt. Legalább még 20 dkg hiányzik a készletből. Megtaláltam a linzerformát, ám úgy tűnik, idén nem fogja futni az erőmből lekváros linzerre. Elhatároztam, hogy idén nem leszek konyhai rabszolga, fellázadok a saját ügybuzgóságom ellen. Lesz hókifli, mákos bejgli, aranygaluska. És még valami gyors diós-csokis süti talán beleférne a programomba. Ennyi. Se linzer, se muffin, se zserbó. Ez utóbbit sajnálom, mert én nagyon szeretem, de egyedül vagyok ezzel a szűk családban, hát lemondok róla.

A Libri-től kaptam egy e-mail-t ma délután, hogy egy sajnálatos technikai "málőr" miatt nem tudják nekem leszállítani a megrendelt könyveket. Már számítottam erre, hiszen bő egy hét alatt a világ végéről is ide ért volna a csomag....Úgyhogy még ma délután lesz egy körünk, ajándékra vadászós. Ilyen sem volt még soha. Lemondtam a rendelést. Oda sem megyek többet, ha nem muszáj....

Ebédre afrikai harcsát sütöttem citrommal és sok fokhagymával, sajtos krumplival. Szerintem nagyon finom volt, a gyerekek is szívesen ettek belőle. A holnapi menü kacsa lesz almás lila kápival és hagymás burgonyával. Plusz a gyerekekre tekintettel valami rafinált fűszerezésű csirkecomb, azt nagyon szeretik. Majd rögtönzök, van egy pár ötletem. 

Réka végül, csodával határos módon nem lett beteg, kialudta magából a nyavalyát. Két napig lényegében aludt és aludt és aludt. Néha Nurofent kért, mert nagyon fájlalta fejét. Mára kutya baja, nem értem, milyen nyavalya bújkált benne. A lényeg, hogy elmúlt.

Tibi mindhárom nap dolgozik, mármint tegnap is, ma is és holnap is. Habár a hiányos ajándék készletre utalván "haza rendeltem", most őt várom, közben a Viktória királynőről szóló filmet nézem az M1-en. Igazán nagyon jó. Lustálkodni is kellemes. Mert egyébként vasalhatnék vagy ruhákat pakolászhatnék a rend érdekében, vagy akár a fát is díszíthetném, én meg is kopácsolok a laptopon és tévézek. De hát élni tudni kell! Szerintem késő estébe nyúlóan alkotni fogok a konyhában, ennyit megérdemlek. Hát nem?

Az ajándékokat (amik itthon vannak) be vannak csomagolva és a még ruhátlan fa alatt várják a karácsonyt. Remélem, sikerül majd mindenkinek örömet okozni a családban, alig várom, hogy kiderüljön.

Mindenkinek áldott, békés karácsonyt kívánunk szeretetben és boldogságban!!!!

Visszatekintés - 2014. Április

Április végén beírattam Rékát a Rákócziba. Szerintem az életben nem felejtem el, milyen volt A.-val szemben ülni az ő irodájában, mellettem az iskolatitkár....Fura érzés volt, de alapvetően nagyon jó. Figyeltem A. bámulatosan tiszta, sima vonásait....lám E. apukája, egy ovis társ felmenője hirtelen "megnőtt" és iskolaigazgató lett belőle. 

Nem voltak eldöntendő kérdések, hittan helyett erkölcstant választottam. 7 évvel fiatalabb önmagam nagyon csodálkozott volna. Az, amelyik küzdött, hogy "bűnben fogant" "gyermekét megkereszteljék....Nincs persze jelentősége, ha akarja, meg fogja találni az utat a hit felé is, bár ennek hittan híján nyilván kevesebb az esélye. Ez megint egy kereszteződés volt, melyen elindultunk egy irányba.... A három tantermi tesi mellé az úszást választottuk, ez nem is lehetett kérdés.  Ekkor még nem tudtuk, ki lesz a tantónénink és kik az osztálytársak. Nekem nem volt kérésem, sem titkos, sem nyílt. Gondoltam és reméltem, hogy a Manós csoportos banda, az a hat fő egy osztályba kerülhet majd. Így lett.

Áprilisban találkozhattunk azokkal a tantónénikkel a Törpsuliban, akik a következő tanévben elsősöket kapnak. E. néni (a későbbi ofőnk) nem tett rám túl jó benyomást, inkább félelmetesnek találtam....habár nem tudom, ő maga vagy a híre volt olyan. É. néni, a magyaros....ó, őt már akkor szerettem.

Áprilisban meg választást is nyertünk, meglett a kétharmad, ki hitte volna? 

Zalánnal kapcsolatban az ovi pszichológusa felvetette a szelektív mutizmus gyanúját, amit aztán gyorsan elvetettünk. Kértem időpontot a GEKKO-ba, felmérésre, melyet végül lemondtam. Elvoltam, mint a befőtt....

Közben Juli második lett az X Faktorban...2014. decemberében....hogy hogy lehet, hogy még SOHA nem az nyert, akinek drukkoltam, én nem is értem. Ja, Réka most mondja, hogy Tibinek nagyon szorítottunk, szóval a KocsisTibit leszámítva. 

Visszatekintés 2014 - Március

Márciusban új feladatokat kaptam a cégnél, a mostaninak a töredékét, mégis valahogy frankón kitöltöttem a nyolc órás munkakörömet....Lassan összemelegedtem a csajokkal, megszerettem őket kezdtem magam egyre jobban érezni a bőrömben. Már láttam, hogy van élet gyes után is. :)

Réka akkoriban ugye nagycsoportos volt (hihetetlen, de ovis is volt valamikor!!!) és a nevtanba járt tehetséggondozás címén foglalkozásra egy bizonyos I. nénihez. A tehetségével szerintem sokat nem foglalkoztak, viszont Réka szeretett oda járni, sokat kreatívkodtak pl, szóval kárára nem vált. Tibi fuvarozta, sokszor elkéstek, illetve egyszer 45 perc késéssel rontott be a nevtanba. Sosem tudta jóvá tenni I. néninél eme szarvashibáját....Az úszást sem hagytuk abba, kitartóan jártunk a Dundikába ( a lányok így hívták azt a sátrat, amit a medencék fölé húznak ősz és tavasz között.) 

Zalán óvónénijeivel is találkoztam márciusban, leültünk az öltözőben egy kisasztal egyik és másik oldalán. Nagyon kedvesek voltak, dicsérték Zalánt....illetve ott és ekkor elárulták, hogy Zalán nem szól hozzájuk. Egy büdös szót sem. Egyáltalán. Hupszi, meglepődtem. 5 hónapja járt akkor oviba. Jelzem, most, 10  hónappal később sem sokkal bőbeszédűbb a helyzet. 

Márciusban utaztunk el pár napra Egerbe kiccsaládi-naccsaládi szinten. Szép volt, jó volt. Nem is értem, miért nem mentünk még vissza??? Vagy valahova!

Márciusban beadtam az igényfelmérő papírt az oviban, hogy melyik suliba íratnám Rékát. Akkor már biztos volt, kb. 99%, hogy Rákóczis lesz. Nem tudom, mit szólt volna márciusi önmagam, ha a jövőbe lát és  megismeri az Első Bé etnikai összetételét pontos számadatokban....

Közben megy az X Faktor döntője - ez már a jelen, 2014. december. Hajráááá, Juliiii! 

1000. bejegyzés!!!!!

Most látom csak, hogy megértem időközben az 1000. bejegyzést!! Ójeeeee....

Megragadom az alkalmat és folytatom évértékelő bejegyzésem, ami a múltkor félbe maradt rögtön januárnál. Jöjjön tehát február!

Február

Ez volt az a szomorú hónap, amikor hosszú idő után (2007. október) újra munkába álltam. Akkoriban folyton az jutott az eszembe, hogy túl vagyok életem legboldogabb szakaszán. És hogy micsoda kár, micsoda káááár! Nehéz volt feldolgozni. De persze a karaván cammogott tovább, ahogy mindig.....Örömökben nem szűkölködünk azért most sem. 

Az első munkám az volt (négy hétig tartott lényegében), hogy a cég gyártásának normáit (a recepteket) gépre vittem. Több ezer tételt és fontos volt, hogy hiba ne legyen benne. Akkoriban még dolgoztam is meg nem is, lélekben otthon voltam az én drága kicsikéimmel. Egyébként ma is így tennék, ha ezt valaki megfizetné. :) Ugyanakkor jó oldala is van a munkának, pl. nagyszerű embereket ismerhettem meg és tapasztalatra is szert teszek olyan feladatkörben, amit eddig nem csináltam. Valószínűleg imádnám a munkám, ha még egyetlen darab gyermekem nem lenne, ha pasim sem, pláne. Ha ráérnék elmerülni a feladataimban és azon igyekeznék, hogy minden folyamatot frankón átlássak. Én azonban inkább úszom az árral és örülök, hogy egyelőre nincs szezon és tavaszig nem is lesz. 

Februárban volt a randim az ovis pszichológussal Zalán akadozó beszédével kapcsolatban. (Tibi kérte, hogy a dadogás szót ne használjam, mert Zalán nem dadog, csak akad. Oké.) Beszélt velem, kétszer Zalánnal (Zalán nem szólt hozzá érdemben, így sokra nem mentek) majd magához rendelt mindkettőnket és lényegében széttárta a kezét, hogy kommunikáció híján nem jutott semmire. Kösz a semmit! Gyerekpszichológus, aki nem tud mit kezdeni egy felnőttekkel bizalmatlan gyerekkel. A szakma csúcsa, bizonyára.

Februárban történt az is, hogy Réka olvasni kezdett.  Nem tanítottam, csak a kérdéseire válaszoltam. Tekintve, hogy már 2 évesen is ismert egy halom betűt, eléggé el volt maradva, hogy további 4 évébe telt össze is kötni őket, nem? :))

Ez nem lesz egy feldobós bejegyzés....

A tegnapi napom nem lett valami fényes. Természetesen munkaügyek miatt. Ősszel volt egy olyan szériám, hogy minden péntekre jutott valami apró ínyencség. Amin aztán járhatott az agyam egész pénteken, ha nem volt szerencsém, egész hétvégén. Nem tudtam nem foglalkozni vele, nem tudtam elengedni, sajnos...csak búslakodtam rajta, rágódtam, mint kutya a csonton. Persze többnyire nem jutottam semmire, hiszen ezek olyan dolgok, amik javarészt nem rajtam állnak, viszont arra jó volt, hogy klasszul elrontották a hétvégémet. 

Pénteken megállt a főnököm az irodánk ajtajában...áh, el sem mesélem, mi mindent mondott. Nem az én munkámmal kapcsolatos közvetlenül, tehát nem elmarasztalásról van szó, bár tény, hogy nem vagyunk egy kiváló munkaerő. Olykor fél 9-re esem be, 4 után rohanok a gyerekek után, a 8 benn töltött órából sokszor elkalandozom, kénytelen vagyok bentről is ügyeket intézni, most soroljam? El lehet képzelni. Mégis kiakasztott. Mert vannak az egyenlőek és a még egyenlőbbek. Vannak, akik remekül dolgoznának, ha hagynák őket, még hűségesek is, mégis arra vannak kényszerítve, hogy máshol keressenek állást. És vannak idióták, akiket támogatnak és segítenek, mert alacsonyabb bérért végzik el azt, amit egy értelmes szakember egy percig sem vállalna annyi pénzért...

Nehezen viselem az igazságtalanságot, úgyhogy még pityeregtem is az adott helyzeten délután kettő óra magasságában, kínomban. Déltől elméletileg el voltunk engedve, boldogkarácsonyt nyilvánított a főnök, dehát....Négy óra után aztán fogtuk magunkat a kolleganőmmel és elmentünk egy kicsit vásárolgatni, ajándékokat karácsonyra. Nahát itt akár minden szép és jó is lehetett volna, ám nem így lett. Vettem néhány ajándékot, aztán azt éreztem, hogy éhes is vagyok (aznap még nem sokat ettem), fáradt is. Azért néhány boltba még benéztünk és én nagyon élveztem, hisz általában egyszerre két gyerkőccel szoktunk vásárolni, vagyis rögtön legalább háromfelé kellett figyelnem. 

Az egyik üzletben (gyerekruha) aztán megkaptam a kegyelemdöfést. Egy kis ruhát vett a kolléganőm a kislányának, színházba, szilveszterre amihez aztán még harisnyát is kerestünk volna. Az egyik sorba rendezett bugyisorról én tévesen azt feltételeztem, hogy nylon harisnyák. Rám is förmedt az eladó, hogy azon nem azok, utalván arra, hogy ne nyúljak hozzá. Kisbugyik voltak, hercegnő mintával. Igaza volt, tényleg nem a helyére tettem vissza az egyiket, úgyhogy visszaléptem, megkerestem, hová illenek a 140-es kisbugyik. Mire újra feltűntem a pult mellett, így szólt az eladó:

- Most akkor vesz valamit  vagy nem? Nem kell össze-vissza turkálni az árut....

- De én csak visszatettem a helyére a bugyit....- sokkolt a hangnem.

- Láttam, persze, láttam....össze-vissza túrt ott mindent, én meg rakhatom rendbe....

- Ne haragudjon, de ez nem így van....- valami ilyesmit mondtam neki.

- Mondtam már az előbb is, hogy ne turkáljon, dehát hiába beszélek.

Ezek után távoztam, elköszöntem. Kolléganőmet hátra hagyva. Én egy ilyen hárpia mellett nem tudtam kivárni, hogy fizessen szegény, meg hát odakinn tisztább is volt a levegő.

Amíg kolléganőm fizetett és panaszt tett, hehe, azt kérdeztem magamban a város karácsonyi fényeit nézve, hogy az emberek miért ilyenek egymáshoz úgy általában. És miért ilyenek karácsony idején? Rossz napja volt vagy nem normális, szinte mindegy. Nekem is rossz napom volt. Utólag arra jöttem rá, hogy be kellett volna írni a panaszkönyvbe, minimum. A ruhabolt egyébként ismerősöm a facebook-on, talán dobok majd egy pár sort a tulajnak. Megérdemelné, anyósom rendszeresen vásárol onnan és Réka ballagó ruhája is ebből az üzletből való. Szóval még az a vád sem érhet, hogy sosem veszek ott semmit, csak "fogdosom" az árut és szétpakolok....Elme beteg, komolyan!

Hogy valami jóról is írjak a sok fos után, Réka pénteken hazajött egy újabb 100%-os felmérővel, szóval hogy összesítsek, az legutóbbi felmérők közül valamennyi (kettő matek, egy írás, egy olvasás és három OLVASÁS olvasás) is 100%-os lett. Nagyon büszke vagyok az én kis drágámra! Nem kaptak csak minimális házit, úgyhogy úgy döntöttem, ez a téli szünet legkevésbé a tanulásról és gyakorlásról fog szólni. Idén már biztosan nem lesz leckeírás egyáltalán. 

Ma, a téli szünet és szabadság első napján nagy megkönnyebbülés volt arra ébredni, hogy nem kell rohanni és sietni sehová. Szabadság van és szánsájnhepinessz....Délután le is tudtunk néhány pontot, abból a teendő listából, ami még hátra van karácsonyig. Elég sokan voltak az Interspar-ban, de nem elviselhetetlenül. Pici pánikba estem, amikor megláttam, hányan sorakoznak a húspultnál és nekem kacsacomb kellett...aztán rájöttem, hogy a baromfis egy külön sor, azt meg teljesen üres. Néhány ajándékot is vettünk itt és ott, majd amott...majd Réka gyanúsan fáradtságra panaszkodott. Még a karácsonyi faluba terveztük, hogy betérünk, de közben Zalán megadta magát az álommanóknak, úgyhogy haza jöttünk. Réka el is aludt itthon a kanapén, szinte rögtön. Szerintem beteg lesz, ide a rozsdás bökőt. Mondhatnám erre, nagy optimistán, hogy karácsonyi még simán meggyógyul, csak hát én nem vagyok optimista. Főleg úgy, hogy a fiúk elsétáltak a karácsonyi faluba kürtös kalácsot enni és nézelődni, mi pedig nem mehettünk velük. Miért érzem úgy, hogy ez a karácsony nem úgy alakul majd, ahogy szeretném? 

Irigykedős

Rékáéknál ma van az utolsó "igazi" tanítási nap. Ami azért jó, mert ma alig sikerült újraélesztenem, hogy Tibi iskolába vigye. Nagyon fáradt. No nem azért, mert kemény a suli az Első Bében, óh, nem, hisz bő egy hete nem is ír itthon házit....Tegnap hazahozott három 100%-os olvasás felmérőt is (itt konkrétan olvasni kellett.) Hanem mert már nagyon szünetet érez és este 10 előtt nem lehet ágyba dugni.

 

Holnap ünneplőben kell menni, iskolai egyenruhástul (kendő és kitűző, sötét alj, fehér felső). Már nem lesz tanítás, még torna sem, helyette 10 órától megtekintik a másodikosok ünnepi műsorát a tornateremben, megebédelnek idillien, majd az eredményes első néhány hónapot megkoronázva (két hét van hátra egyébként mindössze félévig) gyerekpezsgővel koccintanak. A szülők indítványozták ezt osztálypénzből és jó ötletnek tartottuk. ÉN gondolatban továbbmentem, elképzeltem, ahogy mi, szülők, jégerrel tesszük ugyanazt....Mert megérdemeljük...

 

1 óra után pedig hivatalosan is kitör a téli szünet és bő két hétig az iskola felé sem kell menni. Hogy én mennyire irigylem ezt a Réka lányt, nem tudom elmondani. :)))

Karácsonyi vásár a Rákócziban

Sakkozás

 

 

Tegnap beszáguldottam az oviba a karácsonyi Zalán képekért, melyet végül óvónői nyomásra megrendeltem. Gyanús volt a sötét és a csönd, mire észbe kaptam, hogy hoppá, ma van a karácsonyi gyertyagyújtó ünnepség (ők így hívják)....Rögtön sarkon fordultam. Zalán múlt hét szerda óta hiányzik, így nem volt ott sok keresnivalóm, téptem tovább az iskolába. Kinntről azért egy pillanatra bekukucskáltam, volt hangulata az eseménynek. Majd ma Tibi elhozza a képeket, befizeti az ebédet és elhozza az összes cókmókját. Legalábbis ez a terv.

 

Zalán tegnap reggelre olyan ocsmányul elkezdett köhögni, hogy komolyan aggódtam. Nyomtuk neki a Sinupretet (talán Tibi nem nyomta annyira, mint kellett volna) és az orrcseppet, de nem sokat javult, sőt. Elhatároztuk, hogy elvisszük az orvoshoz, kedden úgyis délelőtt rendel. Ilyenkor 8-re érdemes oda menni, vagy zárás előtt 10 perccel. Egyik sem jött össze Tibinek, úgyhogy végül 2,5 óra várakozás és négy-öt roma-roma összezördülés után (ez borzasztó még nézni is), sorra került. Szokatlan módon doktornéni meg sem hallgatta, csak a torkát ítélte pirosnak. Az ítélet: semmi komoly, orrcsepp és Sinupret!!!! Illetve valami opcionális szer a köhögésre. Magyarán teljesen feleslegesen ücsörögtek ott egy halom időt. Zalán viszont jól érezte magát, Milán cimborája is rendelőben várakozott nagyjából ugyanazzal a nyavalyával, mint Zalán....úgyhogy legalább neki élmény volt, ha Tibi a falat is kaparta volna.

Hívtak a héten a nevtanból is Zalán ügyében. Egy logopédus hölggyel beszéltem, hogy megkapta a levelemet. Szóval nem pszichológushoz irányítottak bennünket első körben, hanem logopédushoz. Mivel ez egy komplex probléma, végülis nem baj, hogy logopédus szakember is látja, bár lehet, hogy egy pszicholgusra lesz szükség előbb, hogy Zalán szóra bírják. :) Január második hetében megyünk déli 12 órára.

 

Ma van a sulis karácsonyi vásár, melynek lényege, hogy némi bevétel folyik az osztályok zsebébe a szülők által behordott mindenféléből. Kacat, játék, süti, pogácsa, szendvics,.....állítólag éppen csak háborús veteránt nem lehet kapni ilyenkor, szóval előre kíváncsi vagyok, hogy mi mindennel állít haza Réka. Kapott némi aprót , hogy szabadon "elverje".

 

Habár É. néni ( a magyaros) fogadóórán azt említette, hogy szerdán még nem írnak írás felmérőt a dedek és az olvasás felmérő sem másnapra várható - erre határozottan emlékszem, bár nem vagyok egy brilliáns elme - hát nem letudták tegnap?? Hirtelen megörültem, hogy így nyugodtan kínlódhatok otthon a sütinyalókákkal (lásd karácsonyi vásár), Réka is hátradőlhet....majd késő este kigúvadt a szemem az ágyban, amikor eszembe jutott, hogy az "N" betűkkel nem is gyakoroltuk a tollbamondást és egyáltalán....Hinnye! Ezek után külön kíváncsi leszek, hány százalékot szedett össze a csaj. Valahol 90 felett, gondolom, habár szerinte nagyon könnyű volt....

 

Beszereztem az összes ajándékot a gyerekeknek (minden rokontól), bezzeg minden egyéb rokonéval lemaradásban vagyok. Könyvet rendeltem jó sokat, azokat még lehet csereberélni, ha ráébrednék, hogy nem telitalálat. Tesómnak egy Nagy Péterről (a cár) szóló könyvet rendeltem, remélem, tetszeni fog neki. Azt írja a kritika, hogy lebilincselő és le sem lehet tenni....Hát meglátjuk, tesómnak sikerül e.

 

Még mindig fogalmam sincs, mi lesz a karácsonyi vacsora, de nem tudok elvonatkoztatni a kacsától, úgyhogy megpróbálok becserkészni néhány combikát még a héten. Ma nem fog menni, mert nem sikerült fél nyolcra beérnem az irodába ma, így nem fog menni az sem, hogy négykor lelépjek. Vagyis ma nincs esélye shoppingnak. Tibi azt ígérte, hogy a hétvégén lesz néhány beszerző körutunk. Meglátjuk. Muszáj lesz, mert a netes vásárlás napról napra egyre kevésbé jó ötlet.

 

Hát így állunk két nappal a téli vakáció kitörése előtt. Hogy fognak még nekem ezek a problémák január ötödikén hiányozni!!!!!!!!!!!

 

 

 

Fogadóóra nr. 2

 

 

Az első meglepetést az egyik anyuka okozta, ahogy megérkeztem az, iskolába. Lesz még egy magyar felmérő utolsó héten is, holnap vagy holnapután. Nem mintha sokat számítana, emiatt én már nem fogom nyúzni a lányt, csak  a kedélyeimet borzolta fel a hír átmenetileg. Annyit dícsértem magamban a tantónéniket, hogy utolsó hetet könnyűre hagyták a kis cuki elsősöknek, erre kiderült, hogy nem annyira....Talán fél órát várakoztam, az osztály felének sem jelent meg a felmenője...

 

A magyar+tesit tanító É. néni nagyon aranyos és kedves, rögtön elém is tett egy 100%-os olvasás dolgozatot, amin így sok néznivaló nem maradt, de megkaptam egy délutánra. Rékával minden rendben, ahogy mindig, nem is jutnak eszembe jelzők. Az írás dolgozat, ami a közeljövőben következik néhány feladattípusból áll, tollbamondás a vége, másolás az eleje (nyomtatottról írottra, írottról írottra), betűkből szó alkotás, szótagokból szó alkotás....ennyire emlékszem. Nem gondolnám, hogy meg fogja erőltetni Rékát. Azt vettem észre, újabban inkább az a kérdés, hogy sikerül e a 100% vagy csak valamivel kevesebb. Próbáltam otthon gyakorolni vele, hogy ne legyen az, hogy nem felügyelem kellőképpen a tanulmányait (pl. itthon olvasni egyáltalán nem szoktunk, pedig talán kellene....) de tud mindent. Oké, néha a roller szóban ő nem hallja az E betűt, így azt le sem írja. Ezügyben egyeztettünk, hogy ellenőrizze mindig le, hogy minden hang ott van e. Ahogy tanulták a suli elején. Egyébként nem nagyon tud hibázni. A szóalkotásban (akár betűből, akár szótagból) ügyesebb, mint én.

 

É.-vel végezvén átültem E. ofőhöz és egy másik 100%-os felmérőhöz. Nem egyedülálló ez az osztályban persze, de azért jó érzés volt, hogy Réka az egyik ilyen. E. is dicsérte persze, hogy édes, aranyos, cserfes, érdeklődő, okos-ügyes, de ami megmaradt, hogy nagyon tud figyelni és koncentrálni. Pl. matek felmérő közben olyan elmélyülten tud dolgozni, hogy csak na. És ez - mondja Elvira - mindennél fontosabb. Ez egyébként szükséges ahhoz, hogy 100%-ot teljesítsen. Nem elvárás ez, persze, de ha jön magától, hát hagy jöjjön!

 

E. azt is megemlítette, hogy második félévtől elkezdődhetnek a matek versenyek, a levelezősök, aminek egyik szereplője mindenképpen Réka lehet. Majd szól, ha oda jutunk. Ennek számomra csak annyi infó értéke volt, hogy Réka ott van az élmezőnyben. Nem mintha nem tudtam volna, de nem árt a visszaigazolás, ugye....

 

Minden szép és jó tehát iskola szinten. Réka nagyon szeret ebbe a suliba járni, otthon érzi magát a suli falai között, ami nekem a leglényegesebb. Magabiztos, akár egy egész iskola előtt mer szerepelni, ami egyáltalán nem volt rá jellemző kisebb korában. Kinyílt, vigyorog, barátkozó, a teljesítményét csak dícsérni lehet. Azt sejtem, hogy sok meglepetést nem fog tartogatni a félévi értesítő.

 

Hetedikről

Délelőtt színházban voltak a gyerekek az Óz előadáson ( a suli szervezésével). Így utólag, bolond voltam, hogy nem tartottam velük, Zalán és Tibi is mehetett, maradt ki jegy. Persze akkor rendelhettünk volna kaját és tortát egyaránt, de meg lehetett volna oldani, nem lettem volna tőle rosszabb anya és feleség, nekem maradt itthon a káosz elhárítás rendrakás, főzés, készülődés, vendégvárás Réka szülinapjának megünneplésére. 

Persze a NAPJÁN, december 12-én egész nap sóhajtoztam odabenn az irodában, hogy oh, az én drága kicsikém hét éves lett, egy, kettő, három is minap volt pedig...oh, eh, oh....milyen okos, milyen szép, milyen nagylány, micsoda kincs!.... Szerintem elmondtam vagy hússzor délután négyig, nem mindig magamban motyogva.....Éjjel pedig együtt aludtunk, összebújva. Óh, az én drága kicsikém ugyanennyi idő múlva, mint amióta Földön éldegél tündérként nyolcadikos lesz és kamasz és készülünk majd a felvételire....Hát meg kell ragadni minden napot, amíg pici tündér és nem nagy tündér!!

Répatortát kért és kapott, saját sütésűt, szerencsére nagyon jól sikerült. Ajándék özön is volt bőven, ami talán picit feledtette, hogy az unokatesók idén nem értek rá felköszönteni a leányzót egyéb családi és egyetemi kötelezettségeik miatt. Majd bepótoljuk karácsonykor, akkor újra együtt lesz a banda. 

Szóval hogy cikázzak az időben, színház után hazaestek éhesen, kettő óra körül, addigra finom ebédet tettük eléjük anyuval, majd Réka kiválasztotta, mit szeretne felvenni, hogy csini legyen és jöhetett az ajándékbontás, majd utána a torta. Ez nálunk mindig a legvégső, a hab a tortán.

Ma reggel pedig azzal kelt a tündérlány, hogy ő már nem is hét éves. Hanem hét éves és két napos. Nahát. Az már szinte nyolc. No szerencsére nem.

Szülinapos sok sok sok sok fotóval

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ahogy válogattam a fotókat ehhez a bejegyzéshez, tisztára meghatódtam. Annyi emlék jött elő, annyi apró öröm. Sokszor a hétköznapok nyűgjében el is feledkezem erről, mekkora kincs nekünk ez a két csöpp (no már nem is annyira) csemete. Kimondhatatlan, leírhatatlan. Nagy feladat a gyermeknevelés, sokszor hatalmasabb, mint amekkorával én el tudok bánni, idegeskedés és stressz is van benne rendesen, mégis ők azok, akikért minden terhet érdemes felvállalnunk. Imádom őket, imádom Rékát, aki immáron hét éve a szemünk fénye. Na jó, pont hét éve, ,még csak a magzatvíz folyt el, de ne legyünk szőrszárhasogatóak!) 

 

Friss képeket is hozok majd a holnapi buliról, addig is válogatás a régiekből.