2014. szeptember 12., péntek

Ez fogas kérdés!


Gyakran a fülemben cseng a fogorvos doktornénink azon mondata, hogy na MOST aztán nagyon vigyázni a fogacskákra, anyuka, harcra fel a lyukas fogak ellen! Mert MÁR vannak maradandó fogaik a 6-7 éveseknek, de MÉG nem tudják őket tisztességesen megmosni. Akkor sem, ha szeretnék, pláne ha nem. Így aztán azt tanácsolta, hogy Anyuka mossa a fogait a gyermekeknek, főleg Rékának ebben a pár évben a cirka 10. szülinapjáig, főleg hátul. Ezt én - bevallom - nem tartottam be 100%-ban. Inkább maga mossa a fogait a Réci, mint én. Talán mert ő is öklendezős, ha rágófogakról van szó, mint én, így nem akartam kínozni...talán lustaságból, hanyagságból. Hetente azért egyszer-kétszer elsikáltam a hátsó fogait, illetve mindig megnéztem, szikrádzó fehérek e azok a fogak és ételmaradék mentesek.
 
Néhány napja aztán, amikor éppen én tisztogattam a fogait, az egyik ötös alsó fogon észrevettem egy szürkés pöttyöt. Akkor még annyira nem aggódtam, de alapos tisztítás után másnap is ott volt. És harmadnap is. Igencsak elszomorodtam. Igaz, másodikos koromban, emlékszem, nekem is elkezdődtek a fogászati kezelések, de jómagam nem voltam szoros barátságban a fogkefével, anyuék ezt elég lazán kezelték valahogy, sajnos. Nodehát Réka azért 1 éves kora óta fogat mos, top márkás fogkrémet használ és igen sűrűn cseréljük a keféket is. Meg is szokták a fogmosás rituáléját, ha nem is szólok nekik, mert abban a hitben leledzem, hogy apával már mostak fogat, pedig nem, maguk is hiányolják, hogy "jaaa, még nem mostam fogat!" - azzal usgyi a fürdőszobába egy gyors sika-mikára lefekvés előtt.
 
Tegnapelőtt aztán tárcsáztam a fogorvos doktornéninket időpont ügyben. Imádom őt, de az asszisztense csak folyó hó harmincadikára adott időpontot. Vagy 29-e reggel fél 8-ra....Király időpont, nem? Azért a harmincadikára rábólintottam, letettem a telefont és máris hívtam a gyermek fogorvos számát, akinél a múltkor "foghúzni" mentünk, de 2 perc alatt kidobta a bandát, hogy nem kell itt kérem kihúzni semmit, majd kiesik az a tejfog magától, ha akar. Na ő már anyuka-idegrendszer-barátabb (ez nem tudom hogy kell írni, de nem baj, nincs is ilyan szó!) időpontot adott, jövő kedd 12.30. (Aznap nem megy úszni a hercegnő, amiből még balhé lesz, de mindegy!)
 
És most jön a csavar, avagy a bonyolítása a helyzetnek. Tegnap Rékáék osztály szinten elsétáltak német óra helyett az illetékes fogorvosi rendelőbe (jó messze van a sulitól....) és mindenkit leszűrtek fogászatilag. Réka egyszerre csipogta a suli folyosóján. hogy képzeld, anya, nincs lyukas fogam és kapta meg a szemem a faliújságon egy lista. Ki volt függesztve, hogy az osztályból kinek milyen fogászati kezelésre van szüksége. Ha ezt a személyiségi jogok biztosa látta volna!! Volt ott barázdazárás (vagy mi a szösz), tejfog tömés....ez a kettő biztos. Rékám azonban nem volt a listán, pedig a fele osztály igen. (Na ez egy külön téma. Pontos szociológiai térképem nincsen az első bé összetételéről, de azért az elmondható, hogy java részt értelmiségi, középosztálybeli gyerekekből áll, mégis az osztály fele 6-7 évesen már fogászati kezelésre szorul??)
 
Hurráá, mégsincs likas foga??? Öröm volt és boldogság egész nap. Este fogmosáskor szembesültünk azért azzal, hogy az a szürke pötty nem tűnt el ám, ott virít. Hm....Akárhogy is, kedden fél 1 körül meglátjuk, hogy Szakember2 mit mond Réka fogára. Betömi vagy nem tömi. Ha nem tömi, akkor már másodjára fogunk járni nála feleslegesen, de inkább az, legyek Paranoid Anya, mint hogy gond legyen Réci fogaival. Hát nem? De!
És én amúgysem leszek ott.....

2 megjegyzés:

  1. SAjnos a tejfogak a leggondosabb ápolás és a cukormentes étrend mellett is simán kilyukadhatnak, genetka :( úgyhogy értelmiség, tanultság önmagában ezen nem segít. A barázdazárást egészséges fogakra alkalmazzák egyébként, akié nagyon (túlzottan?) barázdált, azéra tesznek egy kis sipkát, hogy megvédjék attól, hogy a túl mély barázdák a tisztíthatatlanság miatt induljanak romlásnak

    VálaszTörlés
  2. Lehet, igen....:( Az én naivságom, hogy azt hittem, amit teszek az elég lehet. Csak azt akartam mondani, hogy ha fél osztálynak gondjai vannak a fogaival, az azért elég rossz arány a cirka hétéveseknél. :(
    Igen, utánaolvastam, igazad van barázda ügyben. Ez minket nem érint.

    VálaszTörlés

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!