Igazából magam sem tudom, hogy mikor kezdődött, ez amolyan "tyúk vagy a tojás" esete. Annyi bizonyos, hogy mostanság ezek ketten (gyk: Réka és Zalán) képtelenek együtt játszani. Maximum egymás mellett, rövid ideig megtűrik egymást, teszem azt a babakonyhában....de az is csak átmeneti. A civakodás minálunk hétköznapi, mindennapos dolog...és akkor nagyon diplomatikus voltam, mert a "folyamatos" szó pontosabban leírja a helyzetet.
Sokszor még ki sem lépünk az ovi kapuján (ahová abból a célból érkeztünk, hogy Rékánkat haza vigyük), alig esünk túl a viszontlátás örömén, ezek máris egymásnak esnek. Mert mondjuk, Réka kitalálja, hogy szomjas és ez rádöbbenti Zalánt, hogy ő is a szomjhalál környékén lavírozik. Vagy Réka bele akar ülni a babakocsiba (igen, van egy ilyen mániája olykor), amit Zalán nehezményez és hajtépéstől kezdve, tesójának ütlegelésén és ruharángatásán keresztül a visításig sok mindent elkövet, hogy Rékát feltartóztassa.
Amíg Zalán kisebb volt, a helyzet kevésbé volt ilyen "anyaszomorító". Az hamar feltűnt, hogy Zalán egész zsenge korában, bőven 1 éves kora előtt nekifogott érdekei érvényesítésének, pici kezével oda-oda csapott Rékának, meghúzta a haját, ha valamely játékhoz nem jutott hozzá. Fogalmam sincs, ezt honnan látta, mert az ilyen "odacsapok" nálunk nem szokás. Talán a DNS-ében hordozza? Nem tudom. Réka azonban sokáig - és ezért minden tiszteletet megérdemelt és meg is kapott - nem vágott vissza. Angyali türelemmel "Jajj, Zaaaalcsika, ne máááár!" - és elintézettnek tekintette a konfliktust.
Ám Zalán cseperedik, növekedik és mellesleg erősödik is. Már nem éri be egyetlen autóval, méghozzá a legkopottabbal, ha látja, Réka 20 másikkal játszik. Pontosan tudja, mit akar és ritkán éri be kevesebbel, mással. Arra is rájött, melyek Réka legféltettebb játékai, melyeket nem szívesen oszt meg öccsével egyáltalán. Annak ellenére, hogy Zalán születésekor már élt az új törvény "MINDENKI játszat BÁRMELYIK játékkal." Valamit rosszul csinálhattam/tunk, mert ez sosem hatotta meg és vette figyelembe a leánykánk....Magyarán tojt rá. (Pedig olyan jól hangzott!!) Zalán viszont olykor dafke, csakazértis tologatni akarja Réka kedvenc babakocsiját, hogy bosszantsa. És amíg Réka a padlót ököllel verve ordít a nappaliban, Zalán kedves mosollyal a szája szegletében taszajtja tova a kocsit a folyosón. De csak amíg Réka látóterében van és csak amíg az ordít....ergó nagy kereslet van a babakocsira....Huncutságban nincs hiány egyiküknél sem.
Aztán új törvény is született, ahogy peregtek a hónapok és úgy tűnt, kezelhetetlenné váltak a konfliktusok. "Amelyik játékkal az egyikőjük éppen játszik, az tabu." - magyarán nincs olyan, hogy kitépi Réka Zalán kezéből (vagy fordítva éppenséggel...) Visszanézve az utóbbi 3 hónapra, megállapíthatom nyugodtan, hogy ez sem volt elég hatékony. Manapság ott tartunk, hogy ha képtelenek megegyezni a játékokon, pl. egy nagy kosár kisautón megosztozni, akkor anya megunván a marakodást, adok-kapokot elkobozza a játékot, amin összevesztek és játszhatnak bármi mással, amivel akarnak. Ez még nem tudom, mennyire vált be, mert abban a fázisban megragadtunk, hogy az elkobzást fülsiketítő hangzavar követi - mindketten ordítanak, mint a fába szorult féreg....
Hát ez a szomorú helyzet. Abba bele sem akarok gondolni, hogy mindez így marad vagy uram bocsá, még rosszabb lesz, ahogy Zalán nyelve egyre inkább megered. Neeem, az nem történhet meg. Ők jó testvérek lesznek. Ugye???
Ugyanakkor, egész másik oldalról nézve, épülget szépen lassan az "egységük" is, mint testvérek. Múltkoriban például leszidtam Zalánt, amiért sokszori figyelmeztetésem ellenére megkopasztotta a fokföldi ibolyámat. (Nem elég, hogy nem hajlandó virágozni nekem, de még ki is nyírja a gyerekem....) Zalán egész nagy élvezettel szedegette le róla a leveleket, mint aféle "szeret,nem szeret" játékban...Hát nem kissé lettem ideges. Kikaptam a kezéből a virág maradványait és hát....nem dicsértem meg, na. Zalán földre huppant és elkeseredetten sírni kezdett, mint akit jogtalanul vádoltak meg valamivel (ez egyébként szokása). Hirtelen elém penderedett Réka.
- Mi történt??! - kérdezte csípőre tett kézzel. Felvázoltam neki a tényállást.
- Ne kiabálj vele! Ő még kicsi.
- Dehát...nem kiabáltam....őőő...tönkre tette a virágomat. - feleltem kissé megilletődötten. Réka többet nem figyelt rám, átkarolta az öccsét és a fülébe sutyorogta.
- Nincsen semmi baj.....nincsen semmi baj, Zalánka....- vigasztalta anyáskodva. Nem tudtam nem mosolyogni rajtuk.
Sokszor még ki sem lépünk az ovi kapuján (ahová abból a célból érkeztünk, hogy Rékánkat haza vigyük), alig esünk túl a viszontlátás örömén, ezek máris egymásnak esnek. Mert mondjuk, Réka kitalálja, hogy szomjas és ez rádöbbenti Zalánt, hogy ő is a szomjhalál környékén lavírozik. Vagy Réka bele akar ülni a babakocsiba (igen, van egy ilyen mániája olykor), amit Zalán nehezményez és hajtépéstől kezdve, tesójának ütlegelésén és ruharángatásán keresztül a visításig sok mindent elkövet, hogy Rékát feltartóztassa.
Amíg Zalán kisebb volt, a helyzet kevésbé volt ilyen "anyaszomorító". Az hamar feltűnt, hogy Zalán egész zsenge korában, bőven 1 éves kora előtt nekifogott érdekei érvényesítésének, pici kezével oda-oda csapott Rékának, meghúzta a haját, ha valamely játékhoz nem jutott hozzá. Fogalmam sincs, ezt honnan látta, mert az ilyen "odacsapok" nálunk nem szokás. Talán a DNS-ében hordozza? Nem tudom. Réka azonban sokáig - és ezért minden tiszteletet megérdemelt és meg is kapott - nem vágott vissza. Angyali türelemmel "Jajj, Zaaaalcsika, ne máááár!" - és elintézettnek tekintette a konfliktust.
Ám Zalán cseperedik, növekedik és mellesleg erősödik is. Már nem éri be egyetlen autóval, méghozzá a legkopottabbal, ha látja, Réka 20 másikkal játszik. Pontosan tudja, mit akar és ritkán éri be kevesebbel, mással. Arra is rájött, melyek Réka legféltettebb játékai, melyeket nem szívesen oszt meg öccsével egyáltalán. Annak ellenére, hogy Zalán születésekor már élt az új törvény "MINDENKI játszat BÁRMELYIK játékkal." Valamit rosszul csinálhattam/tunk, mert ez sosem hatotta meg és vette figyelembe a leánykánk....Magyarán tojt rá. (Pedig olyan jól hangzott!!) Zalán viszont olykor dafke, csakazértis tologatni akarja Réka kedvenc babakocsiját, hogy bosszantsa. És amíg Réka a padlót ököllel verve ordít a nappaliban, Zalán kedves mosollyal a szája szegletében taszajtja tova a kocsit a folyosón. De csak amíg Réka látóterében van és csak amíg az ordít....ergó nagy kereslet van a babakocsira....Huncutságban nincs hiány egyiküknél sem.
Aztán új törvény is született, ahogy peregtek a hónapok és úgy tűnt, kezelhetetlenné váltak a konfliktusok. "Amelyik játékkal az egyikőjük éppen játszik, az tabu." - magyarán nincs olyan, hogy kitépi Réka Zalán kezéből (vagy fordítva éppenséggel...) Visszanézve az utóbbi 3 hónapra, megállapíthatom nyugodtan, hogy ez sem volt elég hatékony. Manapság ott tartunk, hogy ha képtelenek megegyezni a játékokon, pl. egy nagy kosár kisautón megosztozni, akkor anya megunván a marakodást, adok-kapokot elkobozza a játékot, amin összevesztek és játszhatnak bármi mással, amivel akarnak. Ez még nem tudom, mennyire vált be, mert abban a fázisban megragadtunk, hogy az elkobzást fülsiketítő hangzavar követi - mindketten ordítanak, mint a fába szorult féreg....
Hát ez a szomorú helyzet. Abba bele sem akarok gondolni, hogy mindez így marad vagy uram bocsá, még rosszabb lesz, ahogy Zalán nyelve egyre inkább megered. Neeem, az nem történhet meg. Ők jó testvérek lesznek. Ugye???
Ugyanakkor, egész másik oldalról nézve, épülget szépen lassan az "egységük" is, mint testvérek. Múltkoriban például leszidtam Zalánt, amiért sokszori figyelmeztetésem ellenére megkopasztotta a fokföldi ibolyámat. (Nem elég, hogy nem hajlandó virágozni nekem, de még ki is nyírja a gyerekem....) Zalán egész nagy élvezettel szedegette le róla a leveleket, mint aféle "szeret,nem szeret" játékban...Hát nem kissé lettem ideges. Kikaptam a kezéből a virág maradványait és hát....nem dicsértem meg, na. Zalán földre huppant és elkeseredetten sírni kezdett, mint akit jogtalanul vádoltak meg valamivel (ez egyébként szokása). Hirtelen elém penderedett Réka.
- Mi történt??! - kérdezte csípőre tett kézzel. Felvázoltam neki a tényállást.
- Ne kiabálj vele! Ő még kicsi.
- Dehát...nem kiabáltam....őőő...tönkre tette a virágomat. - feleltem kissé megilletődötten. Réka többet nem figyelt rám, átkarolta az öccsét és a fülébe sutyorogta.
- Nincsen semmi baj.....nincsen semmi baj, Zalánka....- vigasztalta anyáskodva. Nem tudtam nem mosolyogni rajtuk.
Köszönöm, KÖSZÖNÖM!!!!
VálaszTörlésEnnél jobbkor nem is írhattad volna ezt meg...
Én megnyugodtam, hogy nem az enyémekkel van a baj, nyugtasson Téged is a tudat, hogy nem vagy egyedül!
Ugye összenőnek? Ugye jó tesók lesznek? MIKOR???? :)))))
Remélem nem haragszol, de mint mindig most is őszintén leírom a véleményemet, hozzáteszem ez a vélemény csak a saját tapasztalataim alapján, illetve más anyukák elmondásai alapján fogalmazódott meg.
VálaszTörlésNos. Én és a bátyám közt is annyi idő van, mint a te gyerekeid között. Állandóan nyúztuk egymást, veszekedtünk elég keményen testileg, lelkileg is. Ma se jó a kapcsolatunk. Azért is mint írtam egyszer örülök azért is
hogy lányaim vannak, így nekik talán sikerülhet, ami nekem nem. Mindig egy kishúgira, vagy nővérre vágytam, körülöttem csak jó lánytestvéri viszony volt, és sok rossz fiú-lánytestvér kapcsolat. Pl. a szomszédban a lányokat irigyeltem, hogy szeretik egymást, egy szobában laktak később is, ez ugye különneműeknél már ilyenkor gond.
Talán ez olyan dolog, hogy ahogy a nők és a férfiak különböznek, kicsiben is ugyanez a helyzet. A lányaim nagyon harmonikus kapcsolatban vannak, imádják egymást, mindig ölelkeznek, puszilkodnak, örül a szívem és megnyugszom, hogy majd milyen jó barátnők lesznek. Megalapozódott egy tartós viszony. Ugyanezt látom körülöttem, ahol egynemű tesók vannak.
Remélem azért nálatok más lesz. Még nem lehet tudni, de nagyon emlékeztettek a leírt dolgok az én testvéri kapcsolatomra.
Eri: Hát...igazán nincs mit! :)))))
VálaszTörlésBoca: Köszi, hogy leírtad. Annak nagyon örülök, hogy a te gyerekeid ilyen jól megvannak. :) Legyen így mindig!! Lehet, hogy az egynemű testvérek jobban elvannak és lehet, hogy nem mindig....talán nem csak ezen múlik. És nekem inkább efelé húz a véleményem. :)
Előttem más példa van, a férjemnek nővére van, nagyon jóban vannak. Gyerekkorban biztosan megvívták a maguk harcát, de az már ugye a múltté. Nekem is bátyám van. :) Szüleimnek azonos nemű testvérük van és hát...khm...nem elemezném a viszonyukat részleteiben. Azt már nem is mondom, hogy nincs nap, hogy ne adnék hálát a Jóistennek, amiért kisfiam is lehet...:))
Na, akkor en is irok batoritast!
VálaszTörlésAz en ket nagyobb gyerekem kozt 17 honap van (lany-fiu), es pici korban voltak ilyenek, mint nalatok, de en ugy emlekszem, hogy mire a fiam is ovis lett, ezek mar teljesen elmultak.
Volt meg egy olyan idoszak, olyan 8-10 kozott, mikor a fiuk-lanyok kotelessegszeruenk utaljak egymast, de azert nagy atlagban nagyon jol elvoltak egyutt.
Most is nagyon jo testverek, (mar 30 es 28 evesek)
es ami erdekes, hogy van egy kisocsi, aki 20, es vele is mindig jol megvoltak.
Szoval, mindharman maximalisan imadjak egymast:)
Van meg egy vicces dolog, a lanyom mondta egyszer, mikor az ilyen testverek egymas kozt dolgokrol beszeltunk, hogy mikor veszekedtek, en mindig azt mondtam, hogy hagyjatok abba, jo testvernek kell lenni, mert majd csak egymasra szamithattok, ha mar nem lesznek szulok.:)
Ez azert vicces, mert en meg csak nem is emlekeztem ra, hogy valaha ilyet mondtam.:)
Hugom 11 evvel fiatalabb, szeretjuk egymast, anyukam es huga kozt szinten 11 ev van, sose jottek ki.
Szoval, ez szerintem egyreszt a szulokon mulik, masreszt a "gyerektipuson".
Hiszen hiaba testverek, lehet olyan eltero termeszetuk, hogy sehogyse birjak egymast:(
Így van, nekem is ez a véleményem. Szülőkön és a gyerekek természetén múlik sok minden, ha nem minden. :) Köszi a bátorítást, jól esett!!! :))
VálaszTörlésSzerintem alakul ez majd. Nekem öcsém van, 5 évvel fiatalabb nálam, és gyerek koromban szerintem mi is sokat veszekedtünk, de sokszor viszont tök jól elvoltunk. Most is jó a kapcsolatunk.
VálaszTörlésFerinek is nővére van, és ők is nagyon jóban vannak.
Máté és Milán nagyon különböznek egymástól, Milán viszonylag nyugodtabb, megfontoltabb, míg Máté nehezebben viseli ha valami nem úgy van ahogy ő elképzeli. Persze vannak viták, veszekedések, sőt verekedések is, de szerintem ez teljesen természetes ebben a korban.
Van olyan ismerősöm, aki az egynemű tesóval egyáltalán nincs jóban.
Szóval szerintem egyáltalán nem attól függ, hogy fiúk-e vagy lányok, vagy egyneműek-e vagy sem, inkább a habitusukból, természetükből fakad.
Nálunk sokszor bejön a kompromisszum, leginkább Milán hajlandó erre. Próbálok nem mindig igazságot tenni, hagyni, hogy játsszák le ők a saját kis harcaikat, de persze nem mindig tudom megállni, hogy ne avatkozzak közbe, pláne ha látom, hogy igazságtalanság történik.
Előfordul, hogy ha pl. vmelyik önzősködik, akkor a másiknak felajánlok valami tutit, pl.jöjjön velem a konyhába segíteni. Erre általában mindkettő ugrik, és a vita régen el is van felejtve.
Zalán nyilván most kezd el igazából öntudatára ébredni, ami nyilván zavarja Rékát, hiszen az osztozkodás nem könnyű. De Te olyan jól szoktad kezelni a gyerekeidet, hogy biztos hogy meg fogod találni a mindannyiótoknak helyes megoldást.
Bea: Pont ezen gondolkodtam a múltkor, hogy mennyire kell beavatkozni a konfliktusaikba, mert én egyelőre többnyire beleavatkozom. Főleg mert látom, hogy igazságtalanság történik - pont, ahogy te is írtad. :) Ez a konyhás példa nagyon ismerős, ugyanilyen reakcióval. :)))) Hááát, hogy mennyire kezelem őket jól...de abban bízom, hogy megtalálom a helyes megoldást. :)) Muszáj lesz! :)
VálaszTörlés