Nincs pánik, nyár van!

 

A héten nálunk töltött 3 napot Réka barátnője, akit - modern időket élünk - az interneten keresztül ismert meg, valamelyik lovas játékon keresztül, elvileg. Tartottam az egésztől így előre, úgy volt, hogy egy éjszaka elég lesz, de utolsó pillanatban két éjszaka lett, szerdán délelőtt érkezett és pénteken este mi vittük haza Soroksárra, ami eddig nekünk csak az Ikeát jelentette, hehe. 

Végül semmi gondot nem jelentett a kislány (nagylány) jelenléte, nevezzük A.-nak, inkább számomra volt rácsodálkozás, hogy sok teendőm nem volt azon kívül, hogy gondoskodtam vacsoráról, amit amúgy is megteszek, illetve a vendég ágyára friss ágyneműt húztam Réka szobájában. Napközben járták a várost, rollerrel és bringával, mondjuk tömegközlekedni nem tömegközlekedtek, látszik, hogy alapjában véve autóval vagy gyalog járnak. Mindig kitaláltak valami programot és persze a 3 nap folyamán elválaszthatatlanok voltak. Aranyos volt együtt a két lány.  

Pénteken, ha már úgyis Soroksáron jártunk, meglátogattuk az Ikeát, mert régóta húzódó problémám a cipők áldatlan helyzete kis otthonunkban, így vettünk rögtön két cipőszekrényt, két különbözőt, egyet a fogas alá, egy másikat a varrógép helyére, ami mst a nappaliba került. Rá pedig a 80 éves rádió. Most sokkal rendezettem az előszoba, hogy egyáltalán semmi szandál vagy papucs nincs eldobálva. Én nem vagyok egy különösebben rendmániás, de klasszisokkal jobb így. Az eredeti álmom az volt, hogy asztalos készít egy szekrényt az előszoba falmélyedésébe, de ezt végül elvetettem, egyrészt mert az asztalos le van kötve fél évre előre, másrészt, jóval drágább, mint Ikea és nem feltétlenül jobb. Szóval pont került egy régi bosszantó problémára, hogy úgy mondjam, bár nem forgolódtam éjszaka álmatlanul emiatt. Közben a kijáratnál láttam egy oltári jó fotelt, úgyhogy lesz miért visszatérni.

Szombaton megint egy fantasztikus jót bringáztunk - Szolnok- Tószeg, annyira imádom a bringámat amúgy, bár nem olyan menő, mint a Tibié. Végig kerékpárúton teperünk, kanyargós utakon, kevés a forgalom, nekem találták ki. Sem gyalogos nem igen keresztezi az utunkat és nyilván autó sem, viszont a Tisza egy darabon szintén ott cammog mellettünk. Nagyjából 20-25 km/h-val tekertünk, egyszerűen nem tudunk lassan menni, de 34 km/h volt a csúcs. Tibi szerintem 40 fölé is tudna menni, de most nem nagyon hajtotta a bringáját ő sem. Nem volt tegnap akkor a meleg, mint múlt héten, így kevésbé viselt meg a 21-22 km,  a kis kék kutat sem rohamoztuk meg Tószegen.

Ebédre töltött paprika készült, nagyon finom lett, a gyerekeknek húsgombóccal készítettem, de a TV paprika is elmaradhatatlan, mert úgy az igazi az íze az én számomra.  Ma pedig, vasárnap, Zalánt vittük vásárolni, mert a szandálból kikandikál a nagylábaujja....Rékának meglepetésemre nem volt kedve velünk jönni, pedig ha shoppingot szimatol, mindig van kedve, hát megint egy korszaknak a vége. Úgyhogy Réka itthon maradt a telefonját nyomogatni, gondolom, és a kutyát pátyolgatni. Egyébként a héten megvette a könyvesboltban a kötelező olvasmányt, a Légy jó mindhaláligot, szóval ez már valami. A lányszobámban otthon anyunál biztos megvan a kötet, de legalább lesz saját példánya csajnak. 

A szandál kapcsán egyébként ért meglepetés, mert a méretében - 37 - egyetlen egy féle cipellő volt, a két cipőboltból az is csak az egyikben - úgyhogy még jó, hogy kegyeskedett tetszeni neki. Az eladó szerint így szezon közepén már nem nagyon van szandál, mert elvitték a szezon elején és már igazából az őszre készülnek. Hát köszi, hogy nő a gyerek lába, az mindegy. Amilyen barátságtalanul kezdődött a nyár, nem májusban láttuk először szandálban a lábunkat , csak valahogy június közepén,  és hát még további négy hétbe telt, hogy eljussunk egy cipőboltba, mert Zalánnak ritkán volt kedve. Ha tudtam volna a méretét, amit amúgy sejtettem, rendelhettem volna online, de nem mertem, amilyen válogatósak.

Találkoztunk a C&A-ban egy régi barátunkkal is, aki évek óta Hollandiában él, meg kell hagyni, nem hízott úgy el, min én, ugyanúgy néz ki, mint kb. 7 éve. Azt nem tudom, mikor költöztek ki, kb. 3-4 éve. Elég hamar jött a szöveg, hogy milyen tökéletes ott az oktatási rendszer, mert eltöltött úgy vagy 4 évet felső tagozatban (itthon rend szerint) a kislányuk, hogy soha nem tanult otthon semmit. Na ha ezt szembe állítjuk azzal az irdatlan mennyiséggel, amit mondjuk mi tanulunk itthon, főleg németet, akkor elég nehéz elhinnem, hogy olyan jó az az oktatási rendszer, de mindegy.  Hogy 3 év alatt perfektnek lehet lenni hollandból gyerekkorban, na azt még hajlandó vagyok elhinni, de hogy 4 év múlva franciából, németből és angolból is folyékony lesz a lány, ott már van egy kis kételyem, de legyen úgy! A lényeg, hogy ők boldogon kinn és mi meg itthon is, ennyi. 

Közben elővettem a szülinapomra kapott menő szőrtelenítő gépet a gardrób mélyről és elkezdtem ismerkedni vele. Nem nagyon hiszem, hogy tartósan megszabadítana a szőrtől....de ha már van egy ilyenem, akkor hajrá!  Réka már kevésbé lelkes, valahogy mostanában változott a véleménye és úgy gondolja, hogy ő nem is olyan szőrös. Legalább ehhez a géphez nem eléggé szőrös, amiben abszolút igaza van. 

Közben sokat filóztunk/tam Réka oltásán, kapjon-ne kapjon, egyértelműen a kapjon mellett nem tudtam letenni a voksomat, csak elméletben, de nem is jelentkeztünk be oltásra. Egyszer már, valamikor a múlt héten, majdnem regisztráltam, aztán mégsem, mert Tibi még nem bólintott rá. Pár napra rá jött a hír, hogy a szeptember 1-i iskolakezdésnek nevezett gyásznap előtt oltják a suliban a gyerekeket, bár erről még további részleteken nem tudok. Szóval augusztus végén ő is megkapja az első oltását. Kíváncsi leszek, mekkora lesz az oltakozó kedv a nyolcadikosok között...

Egyébként - szorosan ide kapcsolódik - nem amúgy - de Réka egészen rövidre vágatta a haját ahhoz képest, hogy már majdnem seggig ért neki a tanév végén, két lépcsőben, a lépcsőfokok között két - három hét volt - most olyan állig érő a haja és nekem nagyon fura, mert így vénebbnek tűnik, olyan nagylány már. Tudom, már mondtam ezerszer, de én tényleg olyan idióta vagyok, hogy erre folyton rácsodálkozom. Nem mondom, hogy valahányszor ránézek, mindig, de elég gyakran. 

Múltkor lementek a Holt-Tiszához egyet csobbannia kutyával, volt ott fiatal társaság is, az ott tartózkodó pasik elkérték az insta elérhetőségét....Nem a telefonszámát vagy valamit, a nevét mondjuk, hanem az INSTA elérhetőségét. Tibi is ott volt, mint felnőtt felügyelet a csajokkal plusz kutya, kérdeztem, hogy nem volt-e felháborodva, hogy így érdeklődést mutatkozik a lánya iránt, főleg fürdőruhában. Tibi csak mosolygott, hogy a don juan-ok is kb. annyi idősek lehettek mint Réka, így nem volt rémítő a roham. 

Jaj, holnap hétfő! De nem nyavalygok, még van a vakációból bőven és még nyaralni sem voltunk, szóval csak semmi pánik!

Ami a múlt hétvégéről jut eszembe

 

Csöndesen csordogálnak a vakációs hetek. A szokásostól eltérően azt várom, minél később legyen péntek, mert annál tovább tart egy hét. Sajnos tudom, hogy perceken belül szeptember 1 lesz és vele az évnyitó, de addig is a rendelkezésre álló röpke másodpercekből ki kell hozni a maxot.  Nem azt a maxot, amiről álmodom, mert akkor egy hónapra Szardíniára költöznénk augusztusban, most pedig 2 hétig a Balatonnál lóbálnánk a mindenünk. (Nem tudom, lehet e Olaszországba utazni, gondolom, igen, de úgysem hagyjuk el az országot egyelőre....) Szóval megbecsülünk minden vakációs napot, folyton erre intem a gyerekeket is. 

Múlt hétvégén hosszú hétvégét csaptunk, szombaton rögtön reggel Pestre robogtunk, elhozni Tibi új bringáját. Kicsit féltün a dugótól, káosztól, de bár a bringabolt a Nyugati környékén van, sima ügyünk volt, egy órán belül a belvárosban robogtunk, hihetetlen. Mióta átadták az M4-est Szolnokig, ég és föld a közlekedés, egyszerűen szuper. Eléggé leesett az állam, amikor megláttam a lefoglalt bringát, volt rajta egy cédula Tibi nevével. Egyszerűen gyönyörű. Ment vele egy kört a környező utcákban, én voltam a biztosíték.....Kifizettük, hazahoztuk, máshol nem is voltunk, hiszen tele volt az autó egy bringával.... Ebédre gyorsan összerántottam egy curry-t, üvegből, de tanyasi pipiből és jázmin rizzsel. 4 óra után még mindig nagyon meleg volt, de nem bírtunk magunkkal és elmentünk tekerni egyet. Ebből végül egy Szolnok-Tószeg táv lett, ami kb. 21 km oda és vissza. Egy helyen , Szolnok határában elfogyott alólam a kerékpárút és mögülem Tibi, aztán rájöttem, hogy a Tisza felé kellett volna lekanyarodni, volt egy pici kis elágazás. Annyira jó volt, viszonylag nagy tempóval haladtunk, én diktáltam a tempót, de zavart, ha hallottam Tibi bringáját ciripelni, ami annak nyilvánvaló jele volt, hogy nem kell neki hajtania a sebesség megtartásához. 

Tószeg határában volt egy kék kút, amiből tudtunk inni és megkínáltunk néhány szomjazó méhet is. Az Isten küldte azt a kutat, mert nem volt nálunk sem pénz, sem innivaló. Nem mindig klassz a hirtelen ötletek emberének lenni. Kipróbáltam visszafelé Tibi bringáját is, bár nekem nagy és nem ér le a lábam, de a váltója valami isteni, könnyű hajtani és megy mint az állat. Egyébként azt nem is mondtam, hogy végig van kerékpárút, át Tószegre, ami az egyik szomszéd település - egyébként Martfűre is - csak az önmagában oda kb. 20 km és még nem vettem rá magam, hogy egy nap 40 km-t letekerjek.... - főleg nyáron. 3 éve is próbáltunk átjutni, de 1-2 km-rel Tószeg határa előtt elfogyott a kerékpárút. Az úttesten is vadonatúj asztalt van egyébként, még egészen fekete és hiányzik róla a megszokott szaggatott vonal.

100 km után vinni kell a kerékpárt - Tibiét - ingyenes szervizre, hát elég hamar meglesz, ha még párszor átruccanunk Tószegre. Ez volt szombaton. Túl régen volt, hogy pontosan emlékezzek, hogy mit csináltunk miután hazajöttünk, de úgy emlékszem, hogy jéghideg, mézédes dinnyét ettünk , görögöt is és sárgadinnyét is, jaj nagyon jó volt. Este volt már, mikor mamához, anyósomhoz átmentünk.

Jaj, előző nap, pénteken jött át Tibi unokahuga, N. , ő ingázik Fro és Mo között, és most megint a francia szakasz jön, hát csaptunk egy kis búcsúbulit neki, bár gondolom, hogy max ősszel újra itthon lesz, de ki tudja. 9 körül jött az a nagy zivatar,  nagyon nem is figyeltem, lekötött N. és a kaja rendelés, csak amikor hazajött Zalán a cimborájától, rajta láttam, hogy enyhén sokkos. Kibökte, hogy úgy kellett autóba ülnie, hogy közben a fák félig kidőltek.....Aztán elvonulni látszott a vihar, de újra támadott , csak más irányból. Akkor már én is féltem, mert mióta belénk csapott a villám, már sejtem, hogy igenis ide is bevághat. Korábban soha nem rettegtem igazán a villámtól....Most viszont annyira közelben csapkotott és akkorákat dörrent az ég, hogy kedvem lett volna az asztal alá bemászni....Na ez volt pénteken. A kutya nem nagyon értette meg, hogy a séta törölve, úgy láttam rajta, elég elszánt ahhoz, hogy a szakadó esőben is sétált volna. Na persze. Végül valamikor 11 óra után, de lehet, hogy éjfél is volt, akkor mentünk egy kört vele , de csak itt a környéken és meglepve láttuk a pusztítást, amit a vihar rendezett. Mindenhol ágak, gallyak és szinte minden utcában volt egy félbetört fa....

Vasárnap reggel meggyes pitét sütöttem friss meggyből, amit végül anyukámnak adtam, mert neki nagyon ízlett, ő maga már nem süt, mi meg megvoltunk süti nélkül is. Előtte még a Lidl-ben vettünk egy halom kaját, mert a Meki, ahonnan rendeltünk volna ebédet, immár sokadszor lemondta a rendelést, hogy nem tudja teljesíteni.....csak 2 óra múlva összesen az eredeti rendelés időpontjához képest. Mi viszont ugye vittük volna csóri ebédünket anyuhoz, mert ő is Meki rajongó.....mindegy, mérges voltam, töröltem a rendelést és készítettem ebédet anyunál - sült krumpli és csirkefalatok. 

Na, ha már Meki, múltkor, amikor a Somoskői várban voltunk kirándulni  - erről még mesélek,elég kalandos volt- későn indultunk haza és azt kértem a Netpincértől, hogy a szokásos kirándulós Mekis rendelést hagyja a kapuban. Ilyet ugyan még nem csináltunk soha, de most muszáj volt, ha enni akartunk.  Végül 22:15-re befutottunk, 22:00-körül történt a kézbesítést, mert hívott a futár, csak éppen max hangerőn zúztuk a kocsiban a BLOOD in the WATER-t és így nem hallottam, hogy hív. Itt követtem el a hibát, nem voltam elérhető. Zalán gyorsan felmérte a terepet itthon, minden bejárati ajtót ellenőrzött és nyugtázta, a kaja nincs sehol. Én még ki sem szálltam a kocsiból. Hívtuk az ügyfélszolgálatot, ahol nagyon készséges volt a kiscsaj vagy pasi, volt ott minden, visszajelzett, hogy a Mekibe nem került vissza a kajánk, nem is szokás ki nem kézbesített étket visszavinni, keressük, a zárt kapu előtt hagyta  a futár. Na ez már bukó volt, ugyanis a kaput nyitva hagytuk.  Egyértelmű volt, hogy vagy nem is beszélt a futárral vagy a futár adta a hülyét. Zalán zseblámpával minden kaput átbogarászott a szomszédban, de persze semmi. A futár nem vette fel a telefont és nem reagált egyáltalán, viszont elmentettem a számát mint "kajatolvaj netpincérfutár", mert lehet még olyan, hogy újra felénk veti a rosszsorsa. Megnézem magamnak, az  a minimum, ki zabálta fel a vacsoránkat. Persze a kaját a Meki nagylelkűen jóváírta, kupon formájában, amit augusztus elejéig leehetünk. Én dinnyét vacsoráztam, a gyerekek pedig szendvicset. Túlélték. 

Ja és aztán hétfőn még itthon voltam, kivettem egy nap szabit....mi is volt hétfőn? Nem emlékszem, basszus, van baj.....Biztos lógattam a lábam és nem mentem sehová, az a kedvenc elfoglaltságom...

A héten töltöttpaprikát akartam főzni, de Tibi megtiltotta, mondván, hogy felfűtöm a kéglit, úgyhogy tegnap hamburgert sütöttem , előtte pedig dubarry volt és rántott csirke kukoricapelyhes bundában. Van még egy szép tököm és kaprom is, abból lehet főzelék fasirttal. A tegnapi krumpli sütéssel össze is vesztünk Tibivel, hogy hát ő megmondta, hogy ne főzzek , erre mégis ez van....nem is evett a hambimból, pedig igazán finom volt, még Zalánnal is nagyon ízlett, pedig ő gurmann, vagy mi. Ha valami nem igazán jó, kíméletlen a kölyök. Nekem meg ugye rosszul esett, hogy úgymond nincs elismerve az erőfeszítésem a konyhatündér szerepben, mert hát nekem is a folyt a veríték mindenemen, de muszáj volt főzni, főleg, hogy itt van Réka barátnője is, két napig össze vannak nőve. 

Azt képzeltem, majd minden nap sütök valamit a csajoknak, kakaóscsigát vagy kiflit, esetleg palacsintát, de rá kellett jönnöm, hogy túl meleg van ehhez, ez egy, másrészt akkora hatalmas igény nem is dúlt a lányokban. Elmentek ma is ebédelni gyros tálat a New York bisztróba, ahol a kreatív tábor idején ebédeltek....ahogy a hűtőt elnéztem, inkábba nasikat és a csokis kukoricapelyhet irtották, nem a kaját, pedig tegnap direkt bevásároltunk, hogy legyen választék reggelire, vagy úgy egyáltalán. Na mindegy.

Főni nyaral, úgyhogy meló van bőven, bár olyan területen kellene helyettesítenem, amiről fogalmam sincs, így hát nem nagyon szeretem, ha nyaral, de mindegy. Neki is kell, az igaz. Akkora nagy pörgés nincs, nyár van, sokan vannak szabadságon, az őszi pörgés még odébb van. 

Netflixen semmi érdemleges - illetve néztem két magyar filmet, Márai művek alapján készültek, de nem tetszett egyik sem. Az Eszter hagyatékában Cserhalmi nagyon jó, de annyira ellenszenves, hogy az már fáj. Nagy-K. Eszter annyira nem tuti ebben a filmben és valahogy nem értem a cselekedeteit, nem értem őt, aminek egyenes következménye, hogy felbosszantott a vége rendesen. Gyönyörű a helyszín viszont és Törőcsik Mari itt is nagyon jó. Ahogy tetszett ő a Kaland-ban is, amely 40-es években játszódik, a menő orvosprofot megcsalja fiatal felesége a nevelt fiával és tanítványával, amibe egyébként Marozsán Erika, mint feleség szépen beleörlődik és fonnyad. Az orvos prof nagyon jó, bár nem magyar színész, de ez a második alkalommal, amikor láttam a filmet, már nem zavart, mert remek az alakítás. Helyenként Hegyi Doktorra emlékeztet, de semmi gáz, ez csak az én fejemben jelent meg biztosan. Viszont Csányi Sándor gyenge benne , csak nem jöttem rá, hogy szándékosan formálták a karaterét ilyenre és azért nem tetszik vagy csak egyszerűen rosszul játszik.   

Szeretem a skandináv filmeket, mindent megnézek, ami svédül van, TAK!

Még annyi mindenről akartam írni, főleg a gyerekekről, de majd legközelebb. 

Ez egy szőrös blog?

 

Tegnap Nógrádba látogattunk, ahová már egyszer el szerettük volna vinni a gyerekeket, meg a kutyát és magunkat, de elkezdett szakadni a 21-es úton a hó (asszem ott) és a vízszintes hóeséstól olyan sokkot kaptunk, hogy még időben lekanyarodtunk Hollókő felé, ahol később szintén szakadt ugyan, de mindegy. Ott kevésbé zavart, mint egy erdőben, bár később rájöttem, hogy csak nem volt elég fantáziám.

Szóval Nógrád volt az uticél. Nekem semmi, de semmi kedvem nem volt harmincfokokban kirándulgatni, de összeszorítottam a fogaimat és hagytam magam, beültem a kocsiba, sőt, előtte még össze is pakoltam ezt és azt a hűtőtáskába. Valahol Szolnok után nem sokkal én elaludtam és nem is ébredtem fel csak Hatvan után. Igazából arra figyeltem fel, amikor elhagytuk a Nógrád megye táblát és valami csodaszép dimbes-dombos vidék tárult elém, na ez már döfi!

Kóvályogtunk némileg az erdőkben, a Karancs hegységben, mely az Északi-Középhegység része, ismeretlen turistajelzéseken, de a lényeg az volt, hogy 24 fok volt az erdőben és ez mindennél jobban feldobott. Aztán egyszer csak megtaláltuk, hol ered a Zagyva és még mielőtt ettől kellőképpen meghatódhattunk volna (ugye nálunk ér véget az útja, a Tiszába szépen belesímul) , a kutya tökig merült a sárban, feketék voltak a lábai térdig, ami igen fura egy vizslától. Mindegy, ahogy sétáltunk tovább az erdőben, lekopott róla valahogy ez a réteg. 

Aztán csipegettünk valamit a kocsi hátuljából előszedett és már említett hűtőtáskából. A gyerekek hiányolták, hogy nem hoztunk magunkkel néhány Meki menüt. Na mintha azok olyan jók lennének akár fél órával- órával az elkészítés után. Meg aztán , teringettét, van más kaja is, sokkal finomabb, mint a Mekis. Na ugye!

Következett a Salgó vára, szerencsére a parkolóban nem volt sok autó, utánunk nem is nagyon jött már fel senki, inkább lefelé ereszkedtek a családok. Jófejek voltak, mert többen úgy megörültek a kutyának, mintha családtag lenne. Melengeti a szívem az ilyen barátságos fogadtatás, szemben azzal, amikor valaki halál sápadtan, golflabdányira düllesztett szemmel 5 méterre kikerüli a pórázas vizslánkat. Hát nem tudom, tényleg több időt kellene szentelni az alaptantervből legalább a magyar kutyafajták megismerésére, akkor kevésbé néznék talán pitbullnak....

Csodás volt a kilátás fenn és láttuk, hogy messzibb valahol északabbra szakad az eső és sötét felhők gyűlnek, de azért nem akaródzott hamar elköszönni ettől a mesés panorámától. Húztuk, ameddig lehetett, sok fotót készítettünk. Egy ponton Réka kiült a várfal legszélére, nyomában Zalánnal...na ott egy kicsit megszédültem és talán a kelleténél élesebben követeltem, hogy jöjjenek onnan le, elég lesz, égnek áll a hajam máris frankón! 

Lefelé nem trappoltunk vissza az autóhoz egyenesen, bár én féltem, hogy elázunk, de rajtam kívül senki. Sétáltunk hát még egyet az erdőben és csak akkor fordultunk vissza, amikor eleredt az eső. Akkor sipítoztam párat, mert nem volt egyértelmű, hogy itt a vége a túrának, Réka megvetően hozzám vágta az esernyőjét....A lombkorona egy ideig megvédett a csapadéktól, de már feszegettük a határokat. 

Hazafelé 7 körül indultunk, azt hiszem,  a salgótarjáni Mekiből szerettek volna a gyerekek ebédelni, de akkora sor volt, hogy inkább hazaindultunk és itthonra rendeltünk vacsorát. Nagyszerű nap volt, kár, hogy nem maradtunk még egy napot. El tudtam volna képzelni valami kis panziót, ahol meghúzzuk magunkat. Na mindegy, ami késik, nem múlik.

Most pedig hétfő van. 9 órakor ébredtem frissen és kipihenten. Réka gyorsan megcsinálta a háziját a matek tábor mai fordulójára, én vasaltam, készítettem egy kis gyrost pitában, majd jött a lazítás ideje. Most jéghideg nullás sört kortyolgatok a karamellás sajttortám mellé, amit szülinapomra kaptam. A mangó ízű is fenséges és hűsít. Ajándékba - hogy ne legyen minden túlságosan tökéletes - egy szőrtelenítő gépet kaptam  Tibitől. Teljesen meglett, aztán a torta elvonta mindenki figyelmét és beraktam a sarokba. Egyelőre duzzogok - magamban, mert Tibi dolgozik.  Én nem tudom. Ennyire szőrös lennék? Mindenesetre top top top romantikus ajánédék, amit valaha kaptam. Jó, hogy nem elektromos sarokreszelőt vagy orrszőrnyírót vett nekem....

Közben Réka magyartanára megküldte a kötelező olvasmányhoz kapcsolódó kérdőíveket - Légy jó mindhalálig! K. néni, aki az ofő pedig elküldte az első komplett nyelvvizsga feladatsorát gyakorlásnak. Réka örült, hullámzott így a matek mellett.. Azért jó élete van, a Pitagorasz tétel után most az egész napját az animéinek szentelheti....

Micsoda hét volt ez!

 

Huh, véget ért ez a hét és bár nem volt nagyon fordulatokban gazdag, azért magas hőmérsékletekben igen, így a hétfőt, a következőt kivettem szabinak, ha már úgyis szülinapom lesz. Talán a szerda volt a mélypont a héten, bár csütörtökön volt a legmelegebb, akkor nagyon fáradtnak éreztem magam és meló után csak feküdtem a kanapén és pihegtem. Tibi szólt, hogy nehogy merjek bármit is főzni, rendeljek valami vacsorát inkább! Csütörtökön kissé jobb volt a helyzet, péntek délután pedig úgy karikáztam haza a bringával, hogy nincs is kánikula, pedig bevizeztem a karjaimat és az arcomat, nyakamat is.

Anyukám felhívott 4 előtt, hogy hallottam-e milyen vihar volt Csehországban, tornádó. Igen, hallottam, de már mikor? Tegnap. Azért megígértette velem, hogy otthon maradunk, autó a garázsban és kihúzunk mindent a konnektorokból. Végül az lett, hogy Réka elkéreckedett röplabdázni a cimborájával vagy lehet cimboráival és bár elbambultam egy kicsit a szürke égre nézvén, elengedtem, nem mentek messzire és a lelkére kötöttem, hogy ha elkezd cseperegni az eső, fedezéket keres vagy hazajön.

Nem sokkal később elvittük a kutyát sétálni, de pár km után pánikszerűen visszafordultam/tunk, mert elkezdett esni az eső....Versenyt tekertünk a "hűtővizünkkel", de szerencsére nem jött rá jobban, mire az utcánkba értünk, szinte el is állt. Nem sokkal később begurult Réka is, mármint a bringán, aminek úgy örültem. Végül a viharból nem lett semmi, még egy zivatar sem, csak egy erőtlen zápor, a hatalmas platán és gesztenye fa alatt szinte száraz maradt a talaj....

Még nem is írtam a csütörtöki focis élményeinkről, jaj, hát felejthetetlen volt. Úgy indultam neki, hogy úgysincs semmi esély a németek ellen, minek befeszülni? Aztán, ahogy folyt a meccs, elég hamar kiderült, hogy van esély, a tizenakárhányadik percben már vezetetünk. Majd a második félidőben, amikor egyenlítettek a németek, rögtön újra vezettünk és csak 5 perccel a vége előtt tudtak egyenlíteni a dojcsok....

Amikor még csak ízlelgettem Schäfer András nevét, mint új elemét a magyar foci válogatottnak, még főleg azon bosszankodtam, hogy nem játszhat Szoboszlai a sérülése miatt. Majd megszállt valami és azt gondoltam, ez a cuki fiú bizony gólt fog rúgni a foci EB-n. Jött a portugál meccs, de semmi. Vagyis Schön, de ő is lesen. Jött a francia meccs, nem Schäfer neve hangzott el ott sem. Ki is ment a fejemből a nagy jóslatom. Erre amikor csodával határos módon egy remek Szalai labdát kapva a kapuba talált, állati módon elkezdtem üvölteni, hogy én megmondtam, hogy Schäfer gólt fog rúgni, fejelni, vagy valami, ugye hogy megmondtam?

Aztán amikor a meccs után patakzottak a könnyei, végig az arcán a himnusz alatt, azon kaptam magam, hogy nekem is…..Rossi edző vigasztaló ölelése Andrásunkkal pedig bejárta a világsajtót. Annyira fájt, hogy nekik csalódás volt ez a meccs, hogy az optimizmusom és örömöm egyből elpárolgott a döntetlen felett. Nyerni jöttek ezek a fiúk és majdnem sikerült. Egy karnyújtásnyira volt a győzelem a szenvtelen, ötlettel, de még így is remek német válogatott ellene. Mennyire megérdemeltük volna, mi magyarok! A halál csoportból továbbjutni. Micsoda buli lett volna! Valószínűleg felrobban a portugál-francia meccsre kilátogató magyar tábor stadionostul.

Egyedi elszigetelt eset, egyszeri csoda, ezt mondták sokan 5 éve a franciaországi EB magyar sikereiről. Én hiszem azt, hogy épül egy csodálatos, fiatal csapat, akiknek a sikereire , góljaira, szenvedélyére büszkék lehetünk. Én máris nagyon szeretem őket, mindet egytől egyik. Hősök ők, halált megvető bátorsággal játszottak, büszkék vagyunk rájuk , nemzeti csapat. Kell hozzá Marco Rossi is, remélem, innen megy majd nyugdíjba!

Egy új generáció, akiből már hiányzik az elmúlt évek kudarcainak görcse, nincs olyan, hogy nem merek kapura lőni, majd a szabadrugásból Dzsudzsák bevágja, majd valamit kavarunk a kapu előtt, hátha gól lesz. Remekül, zártan védekeznek és mernek is támadni, kapura lőni, szépséges gólokat lőni. Remélem, ez a csodálatos Puskás Aréna és a benne elférő 67000 ember még sok eufórikus pillanatot oszthat meg egymással, ordíthatja szívből a himnuszt és lehet boldog a gólörömben. Ilyen ez a foci!

Hajrá hétvége! Menü ötleteim:

- tojásos nokedli fejessalátával

- tojásos lecsó - sok a tojásunk, na

- rántott karfiol, rántott csirkemell, petrezselymes újkrumpli, tejfölös uborka saláta

- borsófőzelék mini fasirtokkal (frissen fagyasztott borsó)

- borsóleves csipetkével, sok zöldséggel - mert borsóból is van bőven

- desszert: sárgadinnye , esetleg palacsinta, ha nem lesz túl meleg, meggylekvárral, nutellával

Közös ajándék, külön ajándék

 Látszik, hogy nyári szünet van, marha sok időm van pötyögni. Most mégsincs sok, mert közben sül a rántotthús és megyünk még ma anyósomhoz borsót pucolni vagy bontani vagy hogy is mondják. De azért becsekkolok ide is.

Tegnap fél szemmel néztem a finn-belga meccset, hát nem kikaptak a csóri finnek? Azért reggel írtam a kapcsolattartónak, hogy gratu a továbbjutáshoz a következő körbe és ilyenek. Erre visszaírt a halvérű finn, hogy köszöni a rendelést, de még 6m3 kellene, mert ez csak 32...vagy 36, ki számolja? Nem írta volna, hogy látta a magyar csapatot és hogy milyen fantörpikus hangulat volt Budapesten, ilyenek. Persze lehet, hogy nem is érdekli a foci, csak a téli olimpia, a síeléssel kombinált lövészet. Az is opció, hogy véletlenül nem olvasta az e-mail azon sorát. Na mindegy. 

Piszok meleg  van, kerékpárral kerekezek légkondiból légkondiba. Az irodában volt vagy 10 óra, mire lehűlt kellőképpen a hőmérsékelt, éjszaka ugye nem hagyják bekapcsolva a légkondit. Ebédidőben kinéztem szórakozottan az ablakon...általában a vevők békésen sorakoznak a kisker részleg ajtaja előtt, de most mindenki türelmesen ült a kocsijában a fincsi hűvösben. Mutogattak egymásnak a volán mögül, hogy ki következik. 

Ma ismételten rájöttem, hogy olyan naív és egyszerű lány vagyok. Azt hittem, hogy ha elbúcsúzunk egy tanárnőtől vagy éppen kettőtől / lehet tanító is / akkor a közös ajándék az osztálytól azt jelenti, hogy nekem nem kell mindkettőnek virágot és ajándékot  külön beszerezni, hiszen értelemszerűen a közös ajándék elegendő. Felsőben az osztályfőnöktől búcsúzunk ugye, szóval ott lehet az ofőnek és a legkedvesebb szaktanárnak ajándékot adni. Eddig nekem nem jutott eszembe, hogy kellene, illene.Most is kaptak a tanítók utalványt, virágot és valami képkeretet a gyerekek fotójával, kis fából készült szivecskéken ott volt minden gyerkőc full neve. Zaláné meghatóan közel Zs. néni szivecskéjéhez, khm....Zalán említette, hogy a közös ajándékon kívül még rengetek virágot és csokit kaptak az évzárón....Szóval mindenkinek volt esze még saját ajeszt is venni, vagy hát a többségnek, csak nekem nem. Aztán jött a lelki furi, hogy A. néninek illett volna legalább egy virágot venni, csak akkor meg ciki, ha Zs.néni kiszúrja, azt meg lehetetlennek tartottam, hogy Zalán mindkét tanítónak oda tudná adni a virágot, Zs. néninek tuti nem. Szóval maradtunk hálátlan tanítványok....Ja és akkor van olyan, aki minden tanév végén virággal és csokival köszöni meg a tanárok figyelmét plusz számon tartja a névnapokt és szülinapokat is, hát én neeeeem....Talán ha lenne egy igazán zseniális tanárunk, aki kiváltaná belőlem a kellő ingert....de nincs ilyen.