Tanévnyitóra

 Hú, annyi mesélnivalóm lenne! Nem is tudom, hogy hol kezdjem....

Valahogy olyan "utánam az özönvíz" hangulatban vártuk a szeptember elsejét....A tanszerek 95%-át megvettük még nyaralás előtt, valamikor július végén, augusztus elején, de aztán gyorsan igyekeztünk is el is felejteni, hogy egyszer még lesz itt 2022/23-as tanév is. Ez olyan frankón sikerült, hogy szeptember elsején az órarendre meredve őszintén rácsodálkoztam, hogy másnapra kell tesi cucc Zalánnak. Be kellett valljam Tibinek, hogy fogalmam sincs, hol van a tavalyi tesicipője.... A rajz dobozt is elsején este állítottam össze a hímzőtűtől a filcen keresztül a temperán át egészen a 2 fajta vonalzóig, körzőig. A lista sem volt meg. Hopp, és most jut eszembe, hogy füzetet nem is tettem bele, ezt pótolni kell, mindenképp!

Szóval, kb. adtuk a kivégzésésére készülő rab figuráját, az újévi kismalac Szilveszter napján, na értitek. 

31-én, szerdán, az első tanítási nap előtti napon dolgoztam. Most nem vettem ki szabadságot, 9 napom így is odalett csak augusztusban. Igyekeztük kiélvezni az utolsó napot, még a munkahelyemről rendeltem vacsorát, névnapit, hogy még véletlenül se kelljen főznöm, mert sűrű napnak néztünk elébe. Bérletet vettem magamnak és legfőképpen Rékának szeptemberre, mert a csajszi másnap már azzal ment iskolába. Vége a jó világnak, amikor 5 perc gyalog a suli, ha késésben vannak, akkor is 2-3. Most egy picit nagyobb erőfeszítést kell megtennie, szerintem nagyjából fél óra, mire háztól házig ér, itthonról a gimibe, de majd a gyakorlat megmutatja. 10 perc innen a buszmegálló, ha lassan megy, 10 perc busz és még onnan 10 perc séta. 

Szóval hazaestem, gyorsan felköszöntöttek a fiúk, volt süti, fagyi, de nem volt idő mélyebben az ünnepre, rohantunk az óráshoz, mert a ballagás óta nem volt időnk Réka csuklójára igazítani az új óráját és most már nagyon időszerű volt. 

Az órástól egyből lovagolni vittük Rékát. Van több kimondhatatlanul édes kiscsikó (azt akartam írni, hogy iszonyú, de nem szeretem a negatív jelzőket pozitív dolgokhoz csatolni), akiket nem győztünk eléggé csodálni, hogy mennyire cukik. Réka most Csalogányon ült, ő az a ló, akin elkezdett lovagolni két éve lassan, de már a fürgébbeket, játékosabbakat szeretné, nem a lomha és lusta szürke lovacskát. Viszont nem  biztos, hogy megérett ő a tüzesebb lovakhoz, hiszen vágtázni még nem tanult, bár talán már nincs is messze tőle. Nagyon klassz nézni, ahogy lovagol, már annyit fejlődött és ügyes is, határozott is...Én csak úgy messzebbről szeretem a lovakat, látom, értem, hogy milyen szépen, de nem vágyom arra, hogy rájuk üljek, vagy akár a közelükbe menjek....Réka pedig ugye lóbolond, már egész pici kora óta. Babái sem voltak soha, csak ló, paci és még több lovacska. 

Lovaglás után hazafelé vettük az utunkat és alaposan bevacsoráztunk, hogy már sütit nagyon nem is volt kedvünk enni, fagyit is csak módjával. Nekem idén nem ízlett az Ország Tortája, pedig általában nagyon lelkes szoktam lenni. Az is lehet, hogy azért, mert túl jóllakott volnam, de semmi különöset nem éreztem benne, túl a szilvalekváron....

Másnap jött a fekete leves....indult a tanév, szeptember elseje. Már hajnali négy óra körül észleltem, hogy szakad az eső, szóval egyből megvolt az alaphangulat. A zápor egyébként nem is állt el egész délelőtt....de senki sem mert panaszkodni egész nap ilyen aszályos időszakban... 

A vekker 5:50-kor szól az új időszámítás szerint, ami a frissen kezdett tanév. Mégpedig Réka telefonja ordít, merthogy a mi szobánkban köteles leadni a telefonját éjszakára, ahogy Zalán is. Mondjuk, Zalán hétkor kel, de mindegy, akkor sem lehet hozzá szólni vagy kérdezni semmit, fél nyolcig békén kell hagyni. Akkor meg úgyis indulok dolgozni. 

Első nap téliszalámis zsömlét kaptak, kis zacskóban pár szelet chips és csokis perec. Zalánnak pár paradicsom és sonkás szendvics, mert a téliszalámit nem szereti. Neki ment sajt is bele, Rékának nem.

Persze Réka nem talált hajnali hatkor egyetlen hosszú nadrágot sem, pláne feketét nem, hónapok óta szinte kizárólag rövidnadrágban jár mindenhová. Ahogy látom, nincs ezzel egyedül, divat lett valahogy. Mindegy, végül lett nadrág, blézer, esernyő, minden. Az előző este kimosott blúza szerencsére reggelre megszáradt. 

Ja, ki hagytam, szerda este lovarda után vacsora előtt még beestünk a Dm-be körömlakk lemosót venni, mert Récike feketére mázolta őket kb 2 hete, szóval nem is tegnap. Horroromra, helyenként egészen gusztustalanul lekopott. Így nem engedhettem első nap gimibe....Szerecsére nem tiltakozott és lehet kapni lemosót is... 

Amit végképp nem találtam, az Zalán esőkabátja vagy széldzsekije, nem tudom, minek nevezzem, mert nem nagyon hord ilyesmit. Most azonban fázott és nyűgös is volt. Nyugodtabb lelkiállapotban megtaláltam volna a kérdéses dzsekit, de most az istennek se lett meg. Szóval kocsival elvittük Zalánt a suliig, ott kilöktük - vagyis az ABC előtt, mert akkora volt a forgalom, hogy a suli előtt úgysem lett volna hely - majd a már csak csepergő esőben nagy kelletlenül beslattyogott a 6.a-ba. Durva, hogy már hatodikos, mit ne mondjak. ...

Mondtam is a főnökömnek, mire beértem lihegve az irodába 7:59-kor, hogy király ez az új tanév, mintha már 8 órát lehúztam volna, úgy érzem magam....Egész nap nagyon nehéz volt koncentrálni a melóra, folyton elsősorban Réka járt az eszembe, aki már 7 óra előtt útnak indult a buszmegállóba és még jó ideig nem felejtem el a látványát, ahogy kilépett a kapun és határozott léptekkel célba nem vette a buszmegállóját....

Álló nap csak arra gondoltam, hogy vajon ismerkedik-e , tetszik -e neki a gimi és szerettem volna ott lenni vele, látni, amit ő lát, hallani, amit ő hall...

Délután megkaptam a könyveiket és nagyjából este 10-11ig azokkal voltam elfoglalva, plusz füzetek, órarendek, különórák, stb stb. Rékából dőlt a szó, mesélt és mesélt, aminek nagyon örültem, mert az utóbbi időben már nem szokása ez, a legtöbb dolgot elintézi egy szűk tőmondattal....Másnap órarend szerint mentek suliba mindketten, Zalán kapott hétfőre német házit, amit csak ma, az ebédnél vallott be. Rékáék még ismerkednek. Nem csodálom, azért ez nagy váltás. 

Az angoltanárnő egyből leszúrta őket, mert nem tudták úgy megmondani az angoltankönyv címét, amiből eddig tanultak, mint az anyjuk nevét....Én értem az ő álláspontját is, hogy a saját tantárgya a fontos, mint minden tanárnak kb., de Réka eddig németes volt, heti 6-7 némettel, 1-2 alibi angollal az órarendjében. Tudtommal nem is nagyon vették elő a könyvet....

Egyébként nyelvből az egész évfolyamot, annak 4 osztályát és vagy 6 programot egybe vettek és 7 csoportba osztották őket (kivéve a kéttant). Még nem tudjuk, németből melyik csoportba került, de gondolom, erősbe, angolból pedig kezdőbe, mert hát kb. az is. Hiába tanul 2 éve angolt, azt nem nevezném tanulásnak. Itt közelező az angol első nyelv, szóval csak az volt a kérdés, hogy a németet folytatja felsőig vagy felvesz egy új nyelvet. Sokáig úgy volt, hogy kezdő franciás lesz, ám végül ezt elvetettük, mert angolból is elég kezdő, nyomja azt, mellette meg ott a német, amit lehet tovább vinni. Szerintem így több pontot lehet gyűjteni a felvételiig, persze még ezer módon változhat a mostani rendszer. 

Az ofő szimpi Rékának - eddig - és az osztály is, mindenki olyan nyitott és barátságos, reméljük ez így is marad. Úgy nyilatkoztak, hogy nem készülnek digitális oktatásra, mert nem indokolja a járványhelyzet. Persze az energia árak és az ezzel kapcsolatos nehézségek miatt még bármi lehet, de az iskola kapott extra forrásokat a fűtés biztosítására télre is, így várhatóan maradnak a jelenléti oktatásnál. Meglátjuk. Egyelőre én úgyis csak az őszi szünetig tervezek.....

A sulis menzára nem tudom rávenni Rékát egyelőre, pedig nyugodtabb lennék, ha tudnám, hogy ott eszik, de hajthatatlan. Sok idő elmegy a sorbanállásra, várakozásra, nem is biztos, hogy finom az ebéd...Hát jó, akkor marad a csomagolt kaja és a büfé....Holnap neki is állok fasirtgolyókat és rántott husit gyártani, az kitart neki pár napig. 

Ami a különórákat illeti, a fuvora várhatóan pénteken lesz, ahogy a lovaglás is. A külön angol, amit most kezd, még nem tudjuk pontosan, mikor lesz. A külön matek, tavalyról folytatván, szintén csütörtök. A külön németet egyelőre nem vezetjük be. Hogy aztán a gimis programból mit vesz fel, nem tudom, gondolok itt az énekkarra, rajz klubra és ki tudja még mi mindenre van lehetőség. 

Szerintem nagyon jó gimisnek lenni, klassz most Rékának. Még akkor is, ha hamarosan, nagyon rövidesen tanulni is el kell majd kezdenie....

Zalánról nem azért nem írok, mert mostoha gyerek, hanem mert hírzárlatot tart és egyáltalán nem akar beszélni a suliról. Ha kiszedek belőle valami érdekeset, mindenképpen megírom. 

Megcsapott a szele

 

Hazafelé, komótosan tekervén a bringámmal, hirtelen megcsapott egy illat. Eltaposott poloskák szaga....Szóval kétség kívül itt az ősz. Jó 100 méterig benne maradt a sajátos illat az orromban, úgyhogy klassz volt. Úgy értem haza, hogy lekváros buktát sütök és ropogós, békebeli kiflit, viszont mivel csak gyümölcsöt ebédeltem, farkaséhesen értem haza és első dolgom volt, hogy jó alaposan feltöltsem a raktárakat. Aztán rendbe tettem a nap közben felfordított konyhát és addigra már elfelejtettem, mit akartam sütni. Készítettem magamnak egy szendvicset, paradicsom, paprika, sajt, házikolbász....jaj! Vacsorára brassóit sütök, de én már nem hiszem, hogy fogok belőle enni, addig ettem, amíg maradt bármi is a tányéromon....

Holnap véget ér a nyári szünet, ami felér egy kisebb fajta katasztrófával, egy fél világvége és nemzeti, nemzetközi gyásznap, de még tartom magam és igyekszem arra gondolni, hogy a gyerekeim egyre nagyobbak és önállóbbak (khömmmm...) és majd csak megérem, hogy egyedül tanulva és szép jegyeket hoznak haza. Igyekszem arra gondolni, hogy vége lesz ennek a nyavalyás melegnek, a szárazságnak (reméljük) és minden hétvégén lehet túrázni, legalább amíg el nem jön az őszi szünet. Arra fókuszálok, hogy szeretem az őszt, mert gyönyörű, nem izzadok, mint egy hajtott ló, és ennek is vannak szépségei bőséggel. 

Túl fogjuk élni ezt a tanévet is. Remélem legalábbis a legjobbakat. 

Most ennyi

 Hihetetlen, mennyi mindent el tud intézni az ember hajnali öt és 10 között, ha nem tud aludni. Rám ez - a korai kelés - nem jellemző. Délután be is pótoltam egy szunyókával, addigra már legalább a házimelók jó részén túl voltam. 

Készülünk a sulira, bár pont ma szembesültem vele, hogy Zalánnak egyetlen egy A4-es matek füzete van, ha egy lovasat is beleszámítok, akkor kettő. Ahhoz képest, hogy mennyi füzetet vettem, ez elég nagy hibának tűnik, de mindegy. 

Valamelyik este megkértem Zalánt, hogy próbáljon fel egy 152-es farmert, csak a miheztartás végett, hogy milyen fekete ünneplő nadrágot rendeljek neki HÁengEMéktől....legnagyobb döbbenetemre, a 152-es erőssssen bokavillantós, szóval váltottunk 158-ra. 

Réka, gondolom, nem nőtte már ki a ballagó ruháját, de blúza van több is, a ceruzaszoknya helyett mondjuk nem tudom, van-e fekete nadrágja....főleg, hogy ünneplő kell. 

Elvileg szeptember 1-én mindkét suliban évnyitóval indítanak 8-kor, utána pár osztályfőnöki óra és hozzák haza nekem a tankönyveket csomagolni. Másnap meg péntek, ami a legjobb nap egy hét során a tanév alatt.....

Egy sor dolgot kellett volna elintéznem a vakáció alatt, amire nem került sor, így nem hívattam elő fotókat x év távlatából, nem töltöttem fel fotókat a fizikai tárolóból a Felhőbe, nem vittem el Réka óráját és a sajátomat az óráshoz (2 hónap alatt). Több köröm lenne a bankban is, de ehhez túlságosan sajnáltam a kis vakációs én időmet, most mit csináljak. 

Ami viszont teendő, az hétfőn beíratkozni a zeneiskolába - remélem, ezt Rékácska elintézi önállóan vagy Tibit meggyőzi és elrobognak együtt, hisz asszem a tandíjat is akkor kell fizetni. Kedden-szerdán gimis előkészítő a matek tanárral (magán), matek és magyar, kíváncsi leszek.... 3-3 óra per nap, szóval nagyon nem lesz megerőltető szerintem. Zalánnak nincs fekete cipője az évnyitóra, tagadja, hogy a 38-as még mindig jó lenne rá. Na igen, Zalán szobáját sem sikerült egész nyáron megszabadítani a sok lomtól és felpakolni a padlásra. Persze ha 36 óra lenne egy nap, több esélyem lenne.

Trónok harca, akarom mondani Sárkányok Háza beindult az HBO-n....Hát nem vagyok nagyon lenyűgözve, az a császáros szülés jelenet kimondottan hányingert keltebb bennem, de soha nem bírtam a vért.  Remélem, lesz még jobb is. 3 kísérletet tettem a Bridgertonra vagy mire, szerintem förtelmes, nem is értem a nagy népszerűséget. Feladom, esélytelen, hogy én ezt végig tudjam nézni. Talán, ha fizetnének érte, lenne egy kis kedvem. Nem tudok kiemelni egyetlen filmet sem, hanyatlik ez a Netflix meredeken. 

Székelykőn

Vasárnap reggel mindent kipakoltunk a hatalmas konyhaasztalra, ami ehető volt még a hűtőben, hogy minél kevesebb holmit kelljen visszacipelni haza. Így történt, hogy a 8. utasunk, a Dió is tükörtojást és sült virslit reggelizett kivételesen, már eléggé duzzogva látott neki....

Aztán felvittük a dombokra a kutyát sétálni, közben természetesen nyálcsorgatva csodáltunk mindent, ami csak a szemünk elé tárult. Több juhnyáj is kolompolt a hegyoldalakban, eső után a pára felhőként ereszkedett a dombok közé. Látszott, hogy itt esett eső és nem csak a múlt éjjel, mert a legtöbb rét zöld volt, harapnivalóan friss. Itt is akadt két túraútvonal, valami 50 éves jelzésekkel felfelé. 

Abban maradtunk Leventéékkel (aki a tulaj), hogy délig maradunk, akkor még lesz idejük kitakarítani, mielőtt a következő szerencsés csapat beköltözhet. Azonban nem jöttek délre, sem negyed egyre, pedig már mehetnékünkk lett volna haza, hogy este hat-hét körül hazaérjünk. Hétfőn mindenkire munka várt.....Telefonon nem tudtam őket elérni, de végül messengeren üzentek, hogy legkésőbb fél 2-re ideérnek....A banda egyik fele, a sietősebb nekivágott Nagyvárad felé az útnak, én meg úgy voltam vele, hogy még 2-3 óra Torockón nem akkora baj, sőt, ajándék.... Legurultunk a faluba, ezúttal is megcsodáltuk az úton terpeszkedő 2-3 kutyát, akiknél csúnyábbat nehéz lett volna elképzelni is....majd sétáltunk csak úgy véletlenszerűen az utcákon. Betértünk még 2 ajándékboltba, majd egyszer csak megtaláltuk azt a vízimalmot, mely az utolsó még működő vízimalom (a faluban, megyében, országban, nem tudom), 1752-óta őrli, amit kell, most éppen kukoricát. 

Kaptunk magyar nyelvű idegenvezetést Gábor bácsi személyében, akinek mindig volt pár keresetlen szava a román többséghez, amiről pedig mesélt, azon eltátottuk a szánkat. Volt egy berendezett molnár szoba is a helyi festett bútorokkal berendezve. Megkóstoltam, mit darált a vizimalom és mit kapni a boltokban....hát nagyon nem ugyanaz. Mielőtt elköszöntünk volna, megígérte, hogy ha legközelebb arra járunk, ingyen kovács bemutatót is tart nekünk, amit a román csoportoknak 200 lejért, de nekünk sajnos nem volt sem még két gyerekünk a meglevő mellé sem időnk, ahogy egyetlen napunk sem. 

Gábor bácsi megjegyezte, hogy vannak rokonai a Jászságban az anyaországban, de nem jár Magyarországra, mert még megkapná valakitől, hogy milyen jól beszél magyarul ahhoz képest, hogy ő román. Szekunder szégyenérzetet éreztem és hirtelen nem is tudtam rá mit mondani értelmeset. Meséltem volna el, hogy nekem soha nem volt ilyen gondolatom, ahogy az egész családom ugyanígy vélekedik erről és a gyerekeket is úgy neveljük, hogy a haza az 15 milliós és nem ismer határokat.....

Közben Tibi a kutyával megindult felfelé a Székelykőre. Eső volt várható, valamikor délután 1 felé járt az idő, úgyhogy a Székelykőt mindenképpen elbuktuk, de nem bántam, lesz miért visszajönni. Aznap, szombaton sem volt teljesen ideális túraidő, de ha korán felkeltünk volna, amire a banda képtelen volt, ráadásul 8ig esett az eső, talán lett volna esély.

Tibi volt a legcsalódottabb, amikor egy hatalmas sörpocakú Mikulás külsejű pasast látott ereszkedni a hegyről, aki alig várta, hogy a lángosozóban átvegye az oklevelét a Székelykő meghódításáról. - Látod, nem is olyan nehéz túra ez!- csattan fel bánatosan. Azért nem volt 35 fok aznap és tűző nap sem. Mindegy, ezt elengedtük. Újra. 6éve, amikor itt jártunk, úgy emlékszem, zivatar kergetett el a faluból bennünket, de majd visszaolvasom magam, szinte napra pontosan hat éve jártunk erre.

Felsétáltunk egy olyan magasságba, ahonnan már pazar volt a panoráma a falura és ittuk magunkba a látványt. Közben Dióval hol egy lila, hol egy sárga lepke járatta a bolondját, úgy kergette őket, mintha dróton rángatták volna. Aztán sóhajtottunk egyet és lesétáltunk vissza a falu központjába. Levente üzent is, hogy megérkeztek. A búcsú nagyon kedvesre sikeredett, sokáig integettek utánunk a friss házasok, megőrizzük őket jó emlékezetünkben és hátha jövőre visszatérünk együtt, akkorra elvileg már valami medence féle is lesz, talán egy jakuzzi vagy ilyesmi. 

A faluban még megálltunk forrásvizet venni, újra beszerezni olyan kürtős kalácsot, amilyent itthon nem kapni mifelénk.....Hazafelé Torda és Arad felé vettük az irányt, ez volt az előzetes terv is, mert a Nagyvárad Torda távolság nekem túl izgalmas volt, túl nagy forgalom és lassú haladás....Végül Aradra nem mentünk már be, hiszen 3 órakor indultunk haza Torockóról eleve, pedig kíváncsi lettem volna Aradra is, ott még soha nem jártunk. 

Hol csepergett az eső, hol szakadt, még az idő is szomorkodott, hogy hazatérünk. Arad után valahol végképp magunk mögött hagyjuk a hegyeket, ami rossz érzés, de aztán Gyulánál belépni megint klassz volt, mindig szeretünk hazajönni. Aztán Békéscsaba és Kecskemét volt a target az M44-en (asszem), de Szarvasnál le kellett térnünk tankolni, mert Erdélyben egyáltalán nem tankoltunk, olyan tele tartállyal léptük át a határt. Itt kicsit izgultam, mert egyetlen kút volt már nyitva este  8 órára és ha ott nincs gázolaj, nem tudom, mit csinálunk, ott alszunk reggelig, de persze volt, így értünk haza 9 órára az eső áztatta városunkba. Dió a hazautat is példás nyugalmommal viselte, jutalomból elvittük még sétálni, bár semmi kedvem nem volt hozzá, csak ágyba bújni.....

Mit mondjak, elég szürreális volt hétfőn reggel az íróasztalomhoz ülni, amikor előző délután 3 kor még Torockón flangáltunk.....Kellett egy nap, hogy ezt megemésszem, meg kellett várni, hogy a lelkem is hazatérjen, hehe. 

Rengeteg tervünk van még Erdéllyel, úgyhogy alig várjuk, hogy visszamehessünk. Jobban vágyunk oda, legalábbis én, mint a tengerhez....(látszik, hogy nem vagyok egy nagy strandos)

Hálás vagyok, hogy oda vissza végigsétálhattunk a Tordai hasadékon, aminek a látványától mindig megsajdul a szívem, annyira szép. Örök élmény marad Bagossyékat hallgatni Kolozsváron, Torockóból és az erdélyi tájból pedig soha nem elég, felejthetetlen, lélekbe ivódó emlék, lelki táplálék.

Visszajövök én egyszer még.....

"De régit nem tudnak építeni. Régit nem. "

Második napra az volt a terv, hogy nyitásként nyolckor mindenkinek ébresztő, gyors reggeli, 9-kor pedig nekivágunk a Székelykőnek. Azonban 11-kor még a fél banda aludt, de minimum a negyed, szóval ezt elengedtük. Aznap is nagyon meleg idő volt, és nem feltétlenül szenvedésként szerettem volna megélni a túránkat felfelé. A többiek vakmerőbbek lettek volna, Tibi főleg, igaz, nem vagyunk egy súlycsoportban azért erőnlétileg ő jóval edzettebb. Kerestünk hát más kirándulóhelyet délutánra, ez pedig a Torockószentgyörgyi vár volt a szomszédban.

Abban biztos voltam, hogy könnyebb túra a várba vezető, mint a Székelykő, szóval mehetett a dolog. Azért a tikkasztó hőség miatt megszenvedtünk a kilátásért. Autóval átrobogtunk a szomszéd településre Torockóról kellő mennyiségű hideg ásványvízzel a hátizsákban. Közben bal oldalon végig ott figyelt a Székelykő, a szemünket sem tudtuk levenni róla – kivéve persze Tibit, aki vezetett.

A templomnál a falu közepén jobbra kanyarodtunk és végigmentünk azon az úton, amíg ki nem értünk a faluból. Tibi googlemapen tájékozódott. Ott az út mentén, de nem a szántóföldön, leparkoltunk. Igazából nincs turistajelzés, legalábbis mi nem találtunk – ha lett volna, egyszerűbben feljutottunk volna a várig…..így csak vakon próbálkoztunk feljutni, ösvényt és csapást keresni.

Én egy másik útvonalról gondoltam, hogy a hivatalos út lehet, de a többség arra szavazott, hogy egy nyitott kapun menjünk be, melynek belső oldalára ki volt írva, hogy magánterület…..biztos erre kell menni? Na mindegy. Itt felvezetett az út a x magasságig a tűző napon – azt hittem , megdöglök – majd kissé lefelé vezetett, nagyjából teljesen, szóval hiába izzadtam és lihegtem, mint egy gőzmozdony. Ez valami ravasz székely ösvény lehetett, hogy elfáradjunk.

Miután félig körbejártuk a várat, találtunk egy árnyékos bokrot, ahol a kutya rögtön lerogyott, keményen lihegve. Mivel még ilyet soha nem csinált, alaposan megitattuk és pihentünk is egyet (mindössze 1 km-t utat tettünk meg addig, de elég meredek volt a vár oldala a dombon. )nehogy nekem hőgutát kapjon, úgy rohangált, mint az őrült. Zalán és N. egy meredekebb utat választott felfelé, egy négykézlábasat, nekem elég volt egy komótosabb, de biztosabb megoldás felfelé, kisebb emelkedővel. Így is a végére 10m-ként megálltunk levegőért, vízért mert árnyék az nem volt. Viszont felkapaszkodtu végre és ez volt a lényeg. Fenn hűs szellő fújt és a kánikula sem volt elviselhetetlen.

Törődött is valaki a hőséggel, amikor ilyen panorámán legeltethette a szemét? A helyiek az Óriások várának hívják az építményt, mert ha kinézünk egyetlen ablakából, a miniatűr képét látjuk a Torockószentgyörgynek 200 méteres magasságból. Csodálatos volt a kilátás körbe mindenfelé, többek között a Székelykőre is, vagy ahogy a helyiek hívják, a „KŐ”.

Úgy terveztük, hogy innen egyenesen indulunk Kolozsvár felé, de persze végül mégis visszamentünk a szállásra, mert izzadtak, büdösek, helyenként koszosak voltunk, túra öltözetben. Mindenki evett, ivott, zuhanyozott, szusszant és csak utána vágtunk neki a következő programnak, ami a Kolozsvári Magyar Napok részeként megrendezett koncert volt szombat este, Pokolgép – ezt lekéstük, majd Bagossy B. O. Félúton kb. megálltunk hat évvel ezelőtti szállásadónknál Tordaszentlászlón egy sörre. Mondjuk Csíki söre nem volt, de nem is ez volt most a lényeg. Sajnos, mint a szállások többsége Erdélyben (legalábbis én így tapasztaltam) nem vállalnak be kutyát, ráadásul nagy macska rajongók, tele cicákkal, szóval még ha velünk kivételt is tennének, nem lenne egy nyugodt pillanatunk a folyton macskákra vadászó Dió miatt. Ezért kellett idén is más szállást keresnünk.

A házigazdák semmit nem öregedtek az elmúlt hat év alatt és a kis csárda is ugyanolyan barátságos és virágzó volt. Most is akadtak szállásvendégek, éppen vacsorához készültek, éreztem is a fenséges sült csirke illatokat. Beszélgettünk egy jót, kortyoltuk az italainkat, Dió csodálta az ablakból a macskákat, akik pimasz módon betelepedtek az ablak alatti kisasztalra, csak éppen odakinn.

Aggódtunk, hogy Kolozsváron nem találunk parkolóhelyet, de végül seperc alatt ráleltünk kettőre is egymás mellett és lesétáltunk a városközpontba. A téren már szólt az első Bagossy dal, fantasztikus érzés volt hallgatni. A tér nem volt zsúfolásig tele, így míg a többiek csatlakoztak a hallgatósághoz, mi körbesétáltuk a teret, mert természetesen a kutya még mindig velünk volt. Zalán is inkább velünk tartott. Néhány dal után átsétáltunk a Mátyás szülőházához, ahol Zalán kiakadt, hogy az most iskola és nem valamiféle múzeum. Nagyon hangulatosan ezer villanyégővel szinte nappali világosság volt a ház előtt és mindenhol asztalok és falatozó emberek. Elég feltűnő volt a kutya, én nem tudom, hogy a fajta miatt, vagy más miatt, de mindenki nagyon barátságosan közeledett felé, többen mindenképpen meg akarták simogatni. Egyetlen fiatal sem szólt hozzánk magyarul, ami mondjuk nem lepett meg, bár nyilván azért a koncerten résztvevők tutira nagy részt magyarok lehettek.

Egy idő után Zalán megéhezett és egy nem túl román, sem nem magyar kebaboshoz mentek be Tibivel, amíg én a kutyára vigyáztam. Állítólag angolul értettek egy kicsit odabenn, úgyhogy valahogy rendeltek egy csirkés kebabot, ehhez később, a koncert után csatlakoztak a többiek is, egy padon, az egyik mellékutcában költötték el kései vacsorájukat. Éjfél után értünk haza, némi szomorúsággal, hogy már megint kevés lesz ez a 3 nap, még bőven maradnánk….

Éjszaka aztán akkora viharra riadtam fel, hogy azt hittem, ütött az utolsó óránk, szakadt az eső és akkorákat villámlott, dörgött, hogy én még ilyet soha nem éltem meg. Az ablakon se spaletta, se redőny, még függöny sem volt, szóval kénytelen voltam bebújni takaró alá, pedig én nem szoktam viharban különösképpen félni….Tibi bezzeg hortyogott , mint egy medve.,..