Hurrá, nyaralunk! - további napok

 

A kutya fogadtatása nyaralásszerte nagyon változatos volt. A szállodában sokszor haladtunk el a recepció előtt, ahol éppen diskurált egy-egy vagy több vendég. Nekem személy szerint - mert érzékeny a kis lelkem - kimondottan rosszul esett, ahogy egyesek néztek a kutyára. A tekintetükben volt minden, irtózat, iszonyat, döbbenet vagy csak szimplán meglepetés, hogy a szállodába kutyákat is szívesen látnak. Mintha egy puffogó viperával masíroztunk volna pórázon. Vagy egy vértől csöpögő pofájú harci kutyával. De nem, ő csak egy ápolt, gondozott, csillogó szőrű, kutyatekintető, bőrnyakörves, pórázon vezetett magyar vizsla. Oltva, féregtelenítve.  Megjegyzem, nem is ingyen kapott engedélyt a maradásra, 5000 ft / éjszaka és ezért nem biztosítanak sem kutyaplédet, sem itatótálat, sem nasi nem jár. Nem mintha elvárnám, csak az igazi kutyabarát helyeken ilyesmi elérhető. Van tehát különbség kutyabarát és kutyabarát között.

Volt egy olyan érzésem, hogy nem a legszebb szobát kaptuk. Legalábbis a honlapon elérhető fotók eléggé túlszárnyalták a mi lakosztályunkat, ami állt egy nappaliból és egy kisebb hálóból + fürdőszoba + terasz nyugágyakkal és kilátással a szomszéd szálloda tejüvegeire. Jó esetben. Sehol semmi díszpárna vagy ágytakaró, réginek tűnő lámpák és szekrények, lefestett fűrészporos tapéta, mely a mi felújítás előtti falburkolatunkat idézte. Nem panasz, mert teljesen megfelelt az igényeknek, volt szerkény, kényelmes ágy, tiszta szoba és minden helyiségben tévé. Szálltunk már meg szebb szobában is, no.

A gyerekek mindenhol imádták a kutyát, főleg a kisebbek, néha a szüleik számára is meglepő hirtelenséggel rástartoltak a kutyánkra, aki általában puszival jutalmazta az érdeklődést. Szerencsére már kevésbé ugrál idegenekre, illetve nem is szokása, így sokkal kevésbé ijesztő. 

A legnagyobb népszerűséget Dió Szigligeten aratta, fenn a várban. Már a pénztárnál többen megszólítottak, hogy milyen gyönyörű ez a kutya, mások csak a gyerekeik figyelmét hívta fel, hogy ott egy vizsla, megint mások megkérdezték, hogy hány éves, és hogy miért áll úgy a hátsó lába. Mondtam nekik,hogy kitámaszt a meredek lejtőn...mire megnyugodtak. 

Mondjuk a vár legtetején nem volt szerencsénk, mert meglátott az eb két csodaszép pillangót, ami a gyengéje és teljen megkergült, minden áron el akarta kapni őket, úgyhogy csak rövid pórázon maradhatott. Itt volt az is, hogy a kutya felugrott a két hátsó lábára és gyönyörködött a panorámában. Ott történt, hogy a turisták egy része fotózta a kutyát is. 

De miket is beszélek, ez az ötödik nap eseményei közé tartozik. 

Általában elég sok időt töltöttünk változatos strandokon, ha más nem volt, akkor a badacsonytomajin. Arról nem tudok beszámolni, mert ha a gyerekek Tibivel strandra mentek, én a kutyával a szobában maradtam. Általában napoztam a teraszon és olvastam, isteni volt. Ha túlhevültem, lezuhanyoztam és folytattam tovább. A kutya hol mellém feküdt, hol nézelődött, hol bennt hűsölt a szobákban. 

Én írtózom a strandoktól és az élő vizeket csak egy fokkal szeretem ennél jobban. Elsősorban a tömeg taszít, hogy minden zsebkendőnyi területen törölköző , sátor és pléd hever. Ahol tömeg van, engem biztos nem találtok meg. Márpedig hétvégén nagyon sokan voltak mindenfelé. Persze csodás úszkálni a Balatonban, ha 30 fok felett van, a legjobb időtöltés, de valahogy neeeem bííííírom.....Biztos hozzájárul az is az igazsághoz, hogy a tökéletes beach body nem az enyém ezen a nyáron. Utálom a hurkáimat a hasamon és a kis hájamat mindenütt. 

Egyébként is az én ideális nyaralásom úgy néz ki, hogy kastély, templom , vár és kirándulás minden mennyiségben. Nyilván 30 fok felett ez nem igazán ideális, tehát érdemes keverni a tevékenységeket. Annak idején, amikor Réka másfél éves volt, eltöltöttünk majdnem egy hetet Balatonföldváron a majdnem 40 fokban rengeteget strandoltunk. Node ott nem volt tömegnyomor, csak a szálloda vendégei és hát tényleg iszonyú meleg volt....no meg akkoriban könnyebb voltam khm...pár kilóval. Ja és fiatalabb, hehehe.....Múltkor mondta anyukám, hogy neki már rémálom egy nyaralás, nem jutalom, talán én is ilyen leszek 40 év múlva, ha megérem....

Ami durván jó volt, az a kaja a szállodában. Reggelinél ugyan soha nem volt bacon és tükörtojás, ami nálunk a hétvégi reggeli alapja, de ezerféle felvágott, több fajta kenyér és péksüti igen. 4 fajta tej, palacsinta juharsziruppal, zöldségek, sajtok, minden földi jó. A kedvencem egy pekándiós almás párna volt, de általában rántottát ettem zöldségekkel és mini virslikkel. A mustárt csak az utolsó nap találtam meg. Mire mi fél 10-kor levonszoltuk a gyerekeket reggelizni, elfogyott a gépből az almalé és a baracklé. Nem mindig, de előfordult. Ilyenkor maradt a tea, kakaó, tejeskávé. Ja és narancslé sem volt, amit elvárok egy 4csillagtól, de mindegy. Ezzel szemben a svédasztalos vacsora isteni finom volt és mindig nagyokat zabáltunk. Figyeltek, hogy ne legyen zsúfolt az étterem, megnyitották a szomszédos két konfi termet és a teraszt is, bár a szedő kanalakat úgyis mindenki összefogdosta....de mindegy.  Tibi kóstolt kagylót és tengeri herkentyűt is, én kihagytam a hideg előételt. Már csak a kaja miatt is érdemes visszatérnünk ide (Hotel BonVino)

Utolsó nyaralós beszámolómban írok majd a Keszthelyi Kutyastrandról, aztán ennyi! 

Hurrá nyaralunk! - első nap

 

Ne izguljatok, nem fogok mind az öt napról novellát írni. 

Szóval kiindulásunk napján, szombaton kettő óra körül érkeztünk Fonyódra, ahol rögtön a kutyás strandot vettük célba, merthogy volt nálunk egy kutya is. Éppen egy nagy turista hajó mondott búcsút Fonyód partjainak és indult meg Badacsony felé, még láttuk az integető nyaralók láncát a fedélzeten. Ja, hogy nincs parkolóhely? Hátistenem. Majd gyaloglunk egy kicsit a kerítés mentén, a bejáratig. Valami építkezés mellett, a csalitosban volt csak hely, úgy, hogy parkolás után az autó félig eltűnt a dudvában. Mondjuk legalább ideális hely lett volna átöltözni fürdőruhára, mert azt otthon nem akartam magamra rángatni.

Itt a strand fizetős, amit támogatok, mert egyébként nagyon szép kis strand, talán 500 Ft volt per koponya, nem egy ökör ára. A kutyának nem tudom, kellett-e fizetni. Már a pénztárnál meglátott egy csinos vizsla lányt, úgyhogy kb. hat ökörrel tudtam csak visszafogni, ha már ökröket emlegettem fentebb. Szerintem itt már felhívta magára egy kicsit a figyelmet. Addig olyan idilli és eseménytelen volt a kutyások élete a vízparton.

Egy zsebkendőnyi hely nem volt sehol árnyékban, de végül mégis találtunk közvetlenül a parton, két fa tövében. Én azt gondoltam, hogy kutyaszar szag van, de a gyerekek rávilágítottak, hogy csak döglött kagylók halmának a szagát érzem. Na mindegy, legalább nem leszek éhes gyorsan.

A gyerekek zsupsz belevetették magukat a habokba, mielőtt annyit tudtam volna mondani, hogy „naptej”. Nem kenték be magukat, de ez később nem lesz fontos. Mármint nem égtek le aznap. Tibit viszont vastagon lekentem, mert az ő tejfehér bőre nem igen barnul, max. pirosodik vagy leég.

Én felfújtam az egyik matracot, Tibi a másikat. Az uram azt állította, hogy a végére már szédült, de szerintem csak az éhségtől. A mi kutyánk igen barátkozó lélek, így rögtön szertelen és roppant barátságos felmérésbe kezdett, hogy ki lépett az ő territóriumára….mert minden területről azt gondolja, hogy az övé, míg valaki vagy valami meg nem cáfolja ezt a feltevését. Ahová szuka pisilt, oda jelölt ő is, ahová kan, oda pláne, szóval egész elfoglalt volt. Nagy terjedelmű plédeket nem érdemes ott hagyni, amikor vízbe megy az ember egy kutyás strandon, ezt fogadjátok meg tőlem. Mire visszaértek, tele lesz sáros mancslenyomattal.

Én is merültem és csobbantam, miután magamra erőltettem életem első tankinijét. A víz hideg volt aznap, de ha egyszer nyakig merült benne az ember, élvezhette a boldogsághormonok áramlását kedvére, mert nem volt többé melege, ott volt szemben Badacsony, ami egyébként egyik végállomásunk volt, a csodaszép magyartenger, hófehér vitorlások a vízen és egyáltalán. Számomra a Balaton puszta látványa olyan nagy öröm, mintha szerelmes lennék 

belé. Aki arrafelé lakik, remélem, tudja, milyen mázlista. (Ide zárójelben - ma pont hívott egy partnerünk a munkahelyemen, xyz Kft, Csopak. Majdnem mondtam neki, hogy óóóóóóó, de szeretnék ott lenni, ahol most Ön van.....de persze nem mélyedtem ilyen bizalmaskodásba...)

Rögtön a szomszéd pléden egy zsemle színű tacskó tanyázott, egy nagyon kedves családdal, akik rögtön imádták Diót, hogy milyen szép és milyen gyönyörű, de aszta milyen széééép! Persze a tacskó szuka volt, így Dió oda-és vissza is volt érte. Néhány kör eszkimópuszival később váratlanul ránk szólt a szomszéd csivavás, hogy fékezzük már a kutyánkat…de hogy miért szólalt meg, amikor a tacskóst nem zavarta Dió, nem értettük. Hamarosan a tacskósok haza indultak és maradt nekünk szomszédnak egy kopasz kutyás család és a csivavás. Hát nyilván volt konfliktus, hát persze, különben minek is mesélném? 

Ez a két kutya, amolyan teddkihagyhűljön módra órákon keresztül csak feküdt a pléden és mint két tök ücsörögtek a saját területükön. Dió egyszer sem ült le 4 óra alatt, amíg ott tartózkodtunk. Egészen másfajta temperamentummal bíró kutya volt a miénk….mint a többi kutya 99%-a. A jelenlevő kutyák jelentős része elfért volna a bordó kézitáskámban.

Nem fogtuk szigorúan Diót, ezt  rosszul tettük. Később  nem is fordult elő ilyen a nyaralás során, mindig pórázon maradt. Most azonban az ebünk fogta magát és lepisilte a kopasz kutyás plédjét – ez volt az égbe kiáltó vád, Zalán szerint csak jelölt és egy 50 forintos nagyságú foltot hagyott. Na most én értem, hogy ez is kellemetlen, főleg, hogy egy percen belül ugyanúgy megjelölte a kopasz kutya gazdasszonyát is…..a mi vétkünk, igen nagy vétkünk. Az már picit vicces volt, amikor felcsattant a kopasz kutya gazdájának a férje, hogy mi a baja ennek a kutyának???? – mármint a miénknek. Csak annyi , hogy szegénykém kan és kirobbanó formában van. Elnézést kértünk persze, pórázra fogtuk a kutyát vagy legalábbis Tibi le sem vette róla a szemét. 

Összességében nagyon jó véleményem van a fonyódi kutyás strandról, klassz füves, 1000m2,  4 óra után nagyon sok árnyék van, mosdó tiszta, öltözőt nem találtunk, de ettől még lehet , hogy van. A büfé nem megfizethetetlen, semmi különös, van hamburger és hot dog. Meglehetősen széles partszakasz rendelkezésre áll, pár 100 méter biztosan van. Most hogy a kutya bemutatta az Embarrassment of the day/week/month- ját a túl lelkes viselkedésével, arról a strand nem tehet, még ha a mi emlékeinket be is felhőzte. Dió lelkesen és szívesen úszott a Balatonban, ahonnan egyébként származik (Siófok), ám még ennél is jobban érdekelte a többi kutya. Így pl. próbáltunk vele labdázni, de az is csak addig érdekelte, míg másik kutya nem járt arra. Na mondjuk, amikor az a roti megérkezett, hirtelen nagyon kisfiú lett és nem döngette négy manccsal a saját kanos mellét….hm….

A gyerekek – hogy róluk is szót említsek – remekül érezték magukat, de kb. 4 órával később, ahogy az lenni szokott, elunták a banánt, hát útra keltünk, mert hát igazából Badacsonytomajon volt a szállásunk. Itt találtam egyedül kutyabarát szállást, ami nekünk is megfelelt, embereknek.

Nyaralás után

 

Hurrá, nyaralunk! - írnám, de valahogy idén nem övezte nagy lelkesedés a nyaralás témakörét. Mármint részemről. A gyerekek - egyem is meg őket - a szerdai kilövéshez képest már hétfőn becsomagoltak. El is facsarodott a szívem, hogy szegény szerencsétlen gyerekek, nem nyaraltak az utóbbi két évben....mindjárt dörömböl a gyámügy.

 A srácok szerdára virradó éjjel tovább léptek egy fokozatot, mert az izgalomtól alig tudtak aludni. Illetve nem is nagyon sikerült nekik. Zalán lenn szunyált a nappaliban. Nem annyira azért, nehogy otthon felejtsük, mint szegény Kevint, hanem mert a gyerekszobák mostanában elég melegek, egyszerűbb az immáron hűs nappaliban bevackolni éjszakára. Szóval annyira izgatottak voltak, mintha legalább egy ausztrál-japán körútra indulnánk, ami egyébként nekünk, felnőtteknek nagy álmunk. Ahogy kikanyarodtunk az utcánkból, megjegyeztem, hogy én alig várom, hogy hazaérjünk. Mire Tibi rám nézett meghökkenve, hogy én nem vagyok normális...

Nade mi állt addigra már mögöttünk? Először is, mire beszálltunk volna az autóba, hogy induljunk, rólam úgy szakadt a víz, hogy pólót kellett cserélnem. Tibi nem találta a garázskulcsot, így viszont nem akarta itthon hagyni az autót. Mármint a másikat, mert múlt hét elején vettünk egy - nekünk - új autót, de erről majd máskor. 

Este ugyan minden holmit becsomagoltam nagy szenvedés árán (mosás, vasalás, szortírozás), ám az éjjel álmatlan gyerekeim szétpakoltak reggelre, így a nappaliba érve mintha bomba robbant volna....Ettől nyomban eléggé felment a vérnyomásom. Zalán megtagadta, hogy felébred, meg sem moccant. 

A reggeli során odaégettem a piritóst, de úgy, hogy konkrétan egy szén darab került elő a gépből....Elmorzsoltam pár káromkodást, mire jött Tibi, hogy mi van, ég a ház? Még nem. A gyerekek amúgy sem voltak hajlandóak reggelizni, úgyhogy kár volt a gőzért. Tibi nem szokott enni az utazás reggelén. 

A kutyának el kellett magyarázni, hogy ezen túl nem a jobb egyes ülés előtt utazik, mint megszokta 2 éven át, hanem a csomagtartóban (kombi fajta az ótó). Elég nehezen fogta fel, de nem volt választása, miután minden csomagot bepréseltünk mellé, egy kis kuckót alakítottunk ki a számára, majd könyörtelenül rácsuktuk a hátsó ajtót. Ekkor észrevettem, hogy 6 üveg víz és almalé nem került bepakolásra a kocsiba. Tibi azzal indokolt, hogy NINCS HELY. Később, amikor elfogyott a lónyál a szobánkban a szállodában jött az a változat, hogy én jöttem le utoljára a lakásból, én is zártam be. Na mindegy, ezt gyorsan elengedtem. 

Szóval nem fért be elég innivaló, Zalán rendkívül nyűgös és kialvatlan volt, ráadásul nem is volt hajlandó reggelizni, továbbra sem volt meg a garázskulcs, izzadtam mint a ló...de végül 11 óra körül célba vettünk a Balatont, vagyis Fonyódot, ott is a kutyás strandot. Elvégre a lényeg, hogy a kutya jól érezze magát, majd lesz valahogy....

Aztán a második kanyarban kiderült, hogy a kutyának nem pakoltam vizet (mert a bubisat nem issza, ami volt nálunk, nyilván), úgyhogy első utunk a Tisza partra vezetett, ahol megpisiltettük, megkakiltattuk, de megitatni nem tudtuk és reméltük, hogy 3 órán belül nem szárad ki szegény kutya. ... 

Júliusról szólván....

Sajnos fájdalmasan gyorsan telik a nyári szünet,peregnek a napok, mint a gyorsított felvétel. Mintha muszáj lenne száguldania a napoknak. Pedig én igyekszem minden egyes napos órát megbecsülni és értékelni (annyira sok nincs is belőle ezen a nyáron), magamban szívni az energiáját, a melegét, meg minden. 

Miről is írjak? Nem is tudom, van is sok hír, meg nincs is. Egyelőre folydogálnak a boldog vakációs napok a gyerekeknek, mi, többiek pedig szorgosan dolgozgatunk. Ha meg nem dolgozgatunk, akkor kiemelendő tevékenységem a gyerekek körül a telefonok, tablet, laptopok kódolása, dugdosása, letiltása, feloldása…..eléggé fárasztó. És ők mindig találnak kiskaput....túl dörzsöltek.

Rékának továbbra is hatalmas a szája és olykor megtoldja ezt decibellel is és kamaszos stílussal is, ami nálam elég gyorsan kicsapja a biztosítékot. Most úgy tesz, mintha nem létezne tisztelet a szülők, vagy akár általában a felnőttek irányában és neki minden csak úgy jár, mert jár és kész. Remélni tudom csak, hogy nem ez lesz mindig így, mert akkor nagy pácban vagyok. Már nem nyílik ki a bicska a zsebemben a húzásaitól, bölcs, okos anyuka vagyok, aki frankón kezeli a kiskamasz kiscsajá... Ja, nem, ez nem én vagyok. Küzdök, mint malac a jégen. Ez az igazság. Csak abban bízom, hogy nem utál meg végképp, mire betölti a 18-at....

Rékuci 1 azaz egy hét tábort vállalt be ezen a nyáron. Kreatív foglalkozásokon vett részt a suli melletti alkotóházban, tényleg nagyon szép dolgokat hoztak össze. Na mondjuk a krétás tábla nem lett valami nagy szám,  de a balerinát ábrázoló festménye helyet kapott a nappali falán. Készült még hűtőmágnes, teafiltereket rejtő kis fa dobozka, amire régóta fájt a fogam. Az kis hátrány, hogy ezentúl a teafilterek nem a konyhában laknak, a szekrényben,hanem Réka szobájában. Réka ugyanis nem tud megválni kreálmányától. Talán idővel, mire tea szezon lesz, azért a dobozka leköltözhet a megszokott helyükre.

Zalán minden próbálkozásom ellenére nem volt hajlandó semmilyen táborba elvándorolni vagy beíratkozni, pedig a suliban mehetett volna német táborba és a napközis Erzsébet tábor is beindult. Ez utóbbi érdekes módon alacsony népszerűségnek örvendett, pedig a suli szervezte a gyerekeknek, saját tanárokkal,programokkal .Ezek szerint mégsem olyan nagy probléma nyáron a gyerekek elhelyezése...

A nyár sem maradhat persze nyári munkálatok, felújítás nélkül. Mi ugye nem az a kategória vagyunk, aki vesz könnyedén egy vadi új családi házat, csillogó-villogót, mi kb. 5 éven keresztül folyamatosan felújítunk, renoválunk és csinosítunk. Erre az évre töröltük azt, ami az emelet felújításából hátravan. Sem kedv , türelem és anyagi forrás sem számos. Ami viszont idei projekt, az a melléképület/iroda/garázs/műhely kombó tetőcseréje, szigetelés. Terv még a napelem telepítés is. 

Egyelőre mesteremberre várunk, ami a tetőt illeti. Akár várhatnánk Godot-ra is nyugodtan, lehet, hogy az hamarabb megérkezne. 
   
Múltkor találkoztam az emberünkkel, kérdeztem, hogy mikor várható, hogy lecseréli ama bizonyos tetőt (amire még árajánlatot is elfelejtett adni) Fogalma nincs, nem tudja. Több mindent említett, pl., hogy otthon a saját tetőjének a cseréjére nincs ideje (ami mondjuk annyira nem rázott meg lelkileg). Aztán mondott még olyat, hogy hamarosan és hogy ahol most dolgozik, ott mindig kitalál valamit a kedves ügyfél és nem szabadul. Egy szavát sem hittem. Annak idején  tőlünk igen könnyűszívvel lelépett és kishíjján könyörögnöm kellett, hogy fejezzék be a nappalit végre. Valahogy le szeretnénk költözni és birtokba venni azt a szobát, ha már van olyan is….Hát nem tudom, mi lesz ebből, talán szeptemberre csak ideér a Makkmester. Az az egy vigasztal, hogy ez a csapadékos időszak kevésbé alkalmas most holmi tetőket lecserélni....

Vírus helyzet – második kör – a hétvégén már vettem egy tízes csomag élesztőt. Egyébként tartósélelmiszer raktárunk a minimumon van, ezt kijelenthetjük. Tészta, paradicsomszósz és bulgur mindig van itthon bőven. A témával kapcsolatban egyébként az volt az első gondolatom, hogy te jó ég, ha be sem indul ősszel a tanítás, azt nem bírom ki ép ésszel…..Persze kibírnám, nyilván, csak iszonyatosan leszívja az energiáimat. Ráadásul Réka hetedikes lesz, már számítanak a jegyei…Azóta olyan beletörődőbb a hangulatom, majd lesz, ahogy lesz. Anyukám mondta, aki nem orvosdoktor egyáltalán, hogy hát igen, ameddig nem lesz ellenszer, vakcina, gyógyszer, ilyenek, ez a vírus itt marad velünk valamilyen szinten és ezt el kell fogadni. Hát igen. Hordjuk a maszkot az üzletekben, most kizárólag Aldi és Interspar játszik (egyik kollegám említette, hogy Aldiba csak sznobok járnak, hát köszi. Engem csak az motivál, hogy tudom, mit hol találok, magas a minőség, kicsit a népsűrűség és MINDENKIN van maszk benn. Interpar-ra ez már nem mondható el, persze az méretében nagyobb is, könnyebb betartani a távolságokat egymás között. Na nem mintha figyelnék a 1,5 méterre....mert nem. Ha kell 2 kg krumpli, akkor megveszem azt a két kg krumplit, akkor is, ha ácsorog valaki a krumplis rekeszeknél. Itthon már nem fertőtlenítek semmit, de a kézmosás megmaradt és az irodában is van kézfertőtlenítő gél az asztalon. Olykor körbejárok, lefújom a kilincseket, ha már sok vendég megfordult nálunk, de túlzásba nem visszük. Húzzuk az időt, amíg nem lesz vakcina és gyógyszer....

Na Réka rámvágta az ajtót az imént, mert nem akarja kiolvasni az Abigélt.....Most erre mit lehet mondani? Hogy szomorú vagyok. Mert az Abigél sok minden,de nem unalmas. Hogy nem érti, nem értem.

Index témában rengeteg szánalmasabbnál szánalmasabb bejegyzést, kommentet és véleményt olvastam. Döbbenet, mennyi butaság, tájékozatlanság kering, hogy olykor kételkedem, ez vajon tényleg csak butaság- e és nem tömény szemétségbe, aljasságba torkollik. G-nap után Simicska egyik napról  a másikra átfordult egy másik oldalra és támogatott nem egy sajtótermékkel egy egészen másik oldalt, mint előtte. Akkor, ugyanazok, akik most felháborodtak és utcára vonulnak, ünnepeltek és elégedettek voltak. Pedig akkor tényleg utcára kerültek újságírók, nem kevesen és nem is könnyű volt nekik munkát találni. Már akinek volt annyi becsülete és nem fordított köpönyeget. Mi van az emberekkel, miért van bennük ennyi gyűlölet, miért gondolják,hogy nincs itthon sajtószabadság és demokrácia? Miért gondolják azt, hogy az Index a minőségi újságírás, te jó ég! Az Index körül a baloldalon belüli kavarodások vezettek ide, ahová vezettek. Ez jellemző rájuk, egymást is kinyírják,ha kell, a lényeg, hogy valaki - jelen esetben talán a Momentum - profitált belőle....

Éssss lesz nyaralás is, mini, Balaton, majd augusztusban. Mivel a kutya is jön, várhatóan a kutyabarát helyek és strandok körül fog forogni az egész. Nekem meg vennem kell egy tankinit, mert egy hízott disznó vagyok az egykori önmagamhoz képest és nem mutogatnám a kis recegős hájas hasamat, amit még a karanténban szedtem fel vagy nem tudtam leadni. Mindkettő, de a másodikon van a hangsúly. Amilyen hipós színünk van, Tibi már első nap le fog égni, jaj....

Amúgy a kutya jól van, éli a gyöngyéletét, ahogy eddig is. Most szombaton arra ébredtünk, hogy a bejárati ajtóba fosott és a nappali erkély elé hányt. Nem sokkal később, amikor takarítottam Zalán szobájában, végigpisilte a lépcső tetejétől Réka szobájának közepéig az egész emeletet. Aznap pár órát az udvaron töltött az eb, nagy bűnbánó szemekkel. Ettől eltekintve tökéletes kutya és imádjuk, nanááá. 

Felhő minden mennyiségben és értelemben

Az utóbbi időben megint elromolhatott az írókám, mert nem tudok normális posztot írni. Az is lehet , hogy egyszerűen nem történik semmi. Olyan, mintha ülnék egy tó partján és a lábam éppenhogy csak belelóg a türkiz színű vízbe, én meg csak úgy vagyok. Elvagyok. Most pont ez a jó. Mondjuk, se tó, se víz, nem érdekes, az életérzés attól még olyan.

Múlt hét hétfőn kontrollra vittem anyukámat a kórházba. Szegény, nem mert nekiindulni egyedül a tortúrának, mert nem tudta, kell e órákat várakozni a kórház előtt sorban állva. Mert persze azonnal fontos volt neki időpontot kérni, ahogy a „szükségállapotoknak” vége lett….nem várhatott a dolog. Már aznap is esett az eső, mint kb. azóta minden nap, csak esett vagy csepergett, esetleg szakadt. Szóval hangulatban voltunk mindketten Tibivel, ráadásul hét órára oda akart érni anyu a rendelésre, merthogy a főorvosassszony nyolckor konzíliumra megy vagy vizitelni, és onnan ki tudja, mikor tér vissza. 

Szerencsésen megérkeztünk a kórház kapujába (na mondjuk onnan elküldtek) háromnegyed nyolckor..... Mi még a saját esküvőkről is elkéstünk, nem hogy anyu kórházi időpontjáról, ahol csak a nap volt a biztos pont, ennél pontosabban nem mertek megadni…. Csak azon a bejáraton volt engedélyezett a belépés, ahol annak idején a szülészetre mentünk Apival romantikusan, kézenfogva (frászt volt az romi), de nem nagyon volt idő felidézni az emlékeimet, mert a katonai sátor alatt a sötétben egy nővér felé tereltek. Kérdésére bevallottuk, hogy múlt héten Olaszországban nyaraltunk, a mama elég forrónak tűnik és kehes is….de nem vagyunk betegek ám. Na jó, rossz vicc, törlöm, szóval bediktáltuk, hogy nem vagyunk betegek és lázasak sem és külföldön sem voltunk mostanában. Rögtön ránézésre 36,3 volt mindkettőnk hője. Erről meg az jutott eszembe, a régi szép idők, amikor az ébredési hőmet mértem a tüszőrepedés belövéséhez…de rég is volt!

Odabenn a negyedik emeletre felrobogtunk liften. Anyu elég nehezen találta meg, hogy hol is van az az osztály, pedig évek óta jár ide és nem költöztek sehová idő közben. Az ő tájékozódási képességeit örököltem. Így aztán hasznos volt, hogy elkísértem, nekem sem volt fogalmam sem, hogy kb. egy éve hová jöttünk érte. A liftben még talán most is ott állunk, ha nem jön valami karbantartó és nem szól, hogy a 4-es gomb után az ajtózárás gombot is meg kell nyomni, különben nehéz lesz működésbe hozni a liftet. Hálás voltam neki, hogy nem volt bunkóbb. Én az eü-ben mindenért hálás vagyok, ami egy fokkal jobb annál, hogy belém rúgnak…

A negyediken húsz perc várakozás után – senki sehol – anyukám észbe kapott, hogy hopsza, nem is itt kell várni, hanem az első emeleten, ott van az ambulancia. Gyanús lehetett volna a légüres tér a folyosón, de hát na. A kialakult körülmények miatt nem sejtettem semmit. Itt lélekben felkészültem, hogy négy előtt nem végzünk az tuti, talán le is fogyok, mire anyu innen szabadul, pedig az nem lenne semmi. Kaja az nem volt nálam, csak egy csoffadt kifli. Mire elénk tárult az ambulancia várója, legalább 15-en várakoztak már, többnyire hetven éven felüliek. Mindenkin volt maszk, de a 1,5 métert képtelenség volt betartani, egy idő után szerintem senkit nem is érdekelt, örült, ha le tudott ülni. Itt végül nagyjából 2,5 órát várakoztunk, közben megvitattuk minden létező témánkat kisebb vagy nagyobb vonalakban. A laborban, lenn a földszinten azonnal sorra került anyum, klassz kis sorszámhúzós rendszer van és már végeztünk is, úgyhogy ha jól rémlik, 11-re otthon voltunk.

Egyébként minden frankó volt, gördülékenyebb, mint gondoltam. Néha eltoltak előttünk néhány magatehetetlen beteget jobbról balra vagy jobbról balra – ritkán ugyanazt, amiről eszembe jutott, hogy Réka is árkon bokron keresztül jutott el annak idején a műtőből a szobájába a csuklótörése után és micsoda riadalmat keltett, mert torkaszakadtából ordított néhány pontján az épületnek. Egy-egy rendelésre várók annyira sajnálták szegényt, méltán. Két mosdót látogattunk ,mert anyu bámulatosan képes pisit felmutatni úgy, hogy órákon keresztül nem is iszik semmit. A kórházi szárny fel van újítva, tiszta, rendes. A főorvosasszony úgy beszélt a kisöregekkel, mintha ovis gyerekeket terelgetne, biztos a rutin meg az évek….vagy eredetileg óvónőnek készült ,csak nem engedték neki a szülei, mert orvosnak lenni elvileg menőbb. Anyunak nem tűnt fel a stílus, szerinte nagyon kedves volt a doktornő. Már a nyelvemen volt, hogy megkérdezzem, megjutalmazta-e ezért egy borítékkal, de végül nem szóltam semmit. Úgy tudtom, többszörös próbálkozásait a doki mindig azzal hárítja el, hogy költse a pénzt az unokáira! Nem fogadott el tőle pénzt, ami szerintem érthető és normális dolog. 

Ha már egészségügy, múltkor sikerült egyetlen telefonhívással gyógyszert felíratnom, nagyon meg voltam elégedve magammal. Általában vagy rohanni kell, hogy ötre még beérjek meló után a rendelőbe, vagy kivenni fél nap szabit. Na de azt meg a főni nem szereti igazán, úgyhogy akkor már egy egészet veszek ki…Viszont több nap, mint szabi, szóval az ember nem szívesen szórja őket feleslegesen, ha nem muszáj. Nahát, most meg csak tárcsáztam, elmondtam mit akarok és kész. Másnap kiválthattam a Felhőből. Nem szupi?

Na erre csütörtökön Zalán robbant le, mondván, hogy neki fáj a torka. Játszhattam megint a Felhőmmel frankón. Ahogy hazaértem a melóból, mélyen aludt az ágya mélyén, alabástrom arcszínnel, ami eléggé gyanús tud lenni, hiszen nem az a nappal szendergős fajta. Nem volt láza, úgyhogy kapott egy kis ezt és azt a fájdalomra, gondoltam ennyi. Torokfájás még nem a világ vége. Erre mire megyek haza pénteken? Hogy megint az ágyat nyomja, immáron lázas is. Mindenekelőtt a legvérszomjasabb sárkány énemmel száguldottam le Tibihez, hogy kérdőre vonjam, mi az, hogy beteg a gyerek, fél óra múlva már rendelés sem lesz, így tartotta ő a szemét az egy szem fiunkon? (A másik lány.) Gyorsan lezuhanyoztam, mert amúgy szakadt rólam a víz , kerékpárral száguldottam haza, majd egy törölközőbe burkolva, a kádból kilépve rögtön tárcsáztam a dokit. Aki , ugyanúgy, ahogy az én dokim, elsőre felvette. Na jó, ő a mobilját. A dokinő nem egy idegbeteg, pedig hívtam már fel kezdő anyukaként kétségbeesve, hogy mindjárt szénné ég a gyerek, olyan magas láza van és hogy hányás és fosás van nálunk gyors egymásutánban, nem sorolom, mindig meg tud nyugtatni. Már a hangja is olyan, tiszta szerencse, hogy nem tanár lett, mert a diákok biztosan mély álomba szenderednének tőle. Kérte, hogy küldjek fotót a torkáról, lő fel ezt és azt a Felhőbe, aztán meglátjuk, van most egy ilyen pár napos vírus a levegőben. Az jó, ha a levegőben van, mert Zalán az egyetlen, aki tényleg sehová sem jár, imád otthon gubbasztani a négy fel között, utálja a nyarat (nem a szünetet!!!) és alig várja a szeptembert, amikor nem izzad majd (csak német órán, de akkor nagyon). Tiszta anyja a gyerek, bár én már lassan egyik évszakot sem szeretem, mert mindegyikkel csak a cumizás van. Elküldtem  a nagy felbontású fotókat , amelyek tankönyvbe illlőek , piros a torka szegénykémnek rendesen. A dokinéni visszaírta messangeren, hogy mik a teendők és jobbulást kívánt. Ennyi. 

Most úgy áll a helyzet, hogy talán már a tegnapi nap folyamán nem volt láza, de a torokfájásba bele akar halni szegény gyerek, Réka legnagyobb bosszúságára. Réka szerint Zalán spontán szimulál és semmi baja nincs. Persze és a lázat is maga generálja! – kiáltottam utána pont tegnap, ahogy sértődötten felviharzott a fúria az emeletre a szobájába, hová máshova? Ezeknek minden bajuk van, ha véletlenül az egyik egy hangyányival több figyelmet kap. Ezt patikamérlegen számolják nálunk, katasztrófa. Ilyenkor sajnálom, hogy nincs még legalább két gyerekünk, mert akkor jobban belezavarodnának a nagy számlálásba.