Nem tudom, mi volt velem tegnap, valahogy nem voltam toppon. Agyilag, gondolatilag, úgy egyáltalán. Ha ott lettem volna,talán összeszedem a kis buksimat, mielőtt beülök egy pszichológus vércse tekintete elé. Intellektul módra elmondom, hogy 8-fél 9 magasságában minden gyermekünk a megfelelő oktatási/nevelési intézményben csücsül, Zalán focizik, a beszéde, na az viszont ugyanolyan. Illetve nemtudommióta nem dadog, hanem húzza az első szótagot egy mondaton belül kb. 1 szónál. Vagy kettőnél. Vagy egynél sem. Ilyen bonyolult a helyzet. Szépen visszaszokott az év elején az oviba, ami ugye nagy csoportban már nem akkora szenzáció és van két barátja is, aki nagyon szereti őt és akikkel bizonyára öröm az élet az oviban. Az óvónők felé is történt nyitás, meg-megszólal, nincs az a makacs NémaLevente státusz...szóval minden szép és jó. Vagy legalábbis fejlődünk, mint púpos gyerek a prés alatt.
Igazából, ha össze akarnám foglalni, hogy mi az egy óra eredménye, azt mindenképpen kiemelném, hogy meg lettünk dicsérve, amiért a reggelekre kialakult valamiféle rendszer. Igaz, a szeptember elejéhez képest az utóbbi napokban rászoktam arra, hogy Zalánt már nem ébresztem. Ami azzal a következménnyel jár, hogy repedések keletkeztek a rendszeren, a 8 óra nem jön össze, ahogy a fél 9 is veszélyben van blabalblabla. Meg is beszéltük az urammal, Tibivel, hogy akkor visszatérünk a szeptemberi rutinhoz, vagyis én ébresztem a gyerekeket fél 7 tájban, így elég idejük lesz fél 8-ig nagyjából magukhoz térni és hármasban oviba és suliba indulni. Legyen ez a napirend része. Ezen a ponton azon kaptam magam, hogy kicsit felemelem a hangom és a kelleténél ...hogy is mondjam...több érzelem van a mondandómban, mint kellett volna. E. (a pszichológus) ugyanis nem értette, hogy miért ébresztem fel én Zalánt fél hétkor, ahelyett, hogy megbeszélném Tibivel, hogy ezt tegye meg ő 7 óra körül. Azért, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy ez nem működik. Na és akármi nem működik, annak a feladatát én átveszem? Neeem...vagyis igen. Ha fontos a cél. Na hát ez nem jó, miért nem lehet ezt megbeszélni? Leülni és megállapodni valamiben. Azért, kéremszépen, mert egy évet beszéltem és vártam, úgy gondolom, ami nem megy, azt nem érdemes erőltetni. Ezt nem igazán értette vagy értett vele egyet.
Na és hát amire érzékeny vagyok és egyből átmegyek sündisznóvá illetve agresszív kismalaccá, az az, ha valaki problémákat lát a mi kapcsolatunkban Tibivel. Mert lehet, hogy nem a tökéletes szerelmes pár vagyunk, sőt biztos, de az is, hogy a mi kapcsolatunk erős kötelék, biztos alap, úgyhogy abban nem vájkáljon és keressen problémát senki. Mert lehet, hogy vannak kisebb problémák és nézeteltérések, teszem azt ma reggel is folyton kapcsolgatta le utánam a villanyt a uram, amivel az őrültbe tud kergetni, hogyan készülődhetnék egy tök sötét lakásban??, de ezek közül egyik sem olyan, aminek közel lenne Zalán önértékeléséhez, beszédakadásához. Ez (mármint a vájkálás) azonban aligha kerülhető el, ha pszichomókussal ül le az ártatlan emberlánya. Hős amazonként megvédtem - vagy azt hittem, azt teszem - magunkat, illetve Tibit, akinek a figurája, mint apa, E. szerint nem elég erős a családban, ami nem gyengén gubanc..........de persze felzaklatott maga a próbálkozás is. Én úgy gondolom, ezt mondtam E.nek is, hogy ha valaki 40 éven át valamilyen volt az nem fog 42 éves korára másmilyen lenni. Olyan ez, mint egy tánc, ha én jobbra lépek, ő balra, kiegészítjük egymást és segítjük. Erre rögtön rávágta, hogy miért mondom azt, hogy jobbra-balra, miért nem léphetünk mindketten jobbra. Olyat csak a Kalinka orosz táncban láttam Réka sulis bálján. - morogtam erre én a bajszom alatt. E. szerint én nem adom meg Tibinek a fejlődés lehetőségét, amint nem megy valami és rögtön a helyébe akarok ugrani. Ezzel sem tudtam egyet érteni igazából.
Nehéz dolog ez, egy családról, párkapcsolatról, problémakörről úgy véleményt alkotni, hogy talán 3-szor beszélgettünk eddig. Olyan, mint belekóstolni kiskanállal egy tortába. Hol van az a kiskanálnyi mennyiség egy egész szelettől?
Megjegyezte, hogy látja rajtam, hogy valami nem oké, nem kerek, olyan, mintha kifelé azt mutatnám, hogy az, pedig valami nem az, mondjam meg, hogy mi. Rögtön rávágtam gondolkodás nélkül, hogy az a probléma, hogy nem látom, hogy jutnánk egyről a kettőre. Telnek a hónapok és az évek, Zalán pedig ugyanúgy dadog. Egyébként ez nem is igaz, hiszen dadogott már sokkal rosszabbul is, nem tudom, valahogy ez jött ki belőlem. Tehetetlennek érzem magam és nem látom a megoldást sem. Logopédus nem foglalkozik vele, nem tartja indokolnak, mivel őelőtte nagyon ritkán akad meg, foglalkozzon vele a pszichológus. A pszichológus meg leginkább velünk foglalkozik, mint szülőkkel, amit valamilyen szinten értek én, hiszen lelki eredetű dadogásról van szó, más részről meg nem, mert az a mániám, hogy semmi olyan nem történik otthon, ami miatt dadognia KELLENE. Ugyanakkor biztosan történik, ha egyszer dadog. Szóval ez olyan faramuci helyzet. Egyébként pedig E. előtt, illetve előtte T. pszichológus előtt sem akadt meg, illetve csak minimális mértékben.
Kérdezte E., hogy mit szeretnék, miért vagyok ott? Tartok e igényt a segítségére. Azt válaszoltam, hogy nyilván tartok, hiszen időpontot sem kértem volna másképpen. Hogy mit szeretnék, meg talán adja magát. Azt felelte, hogy ez az én egyik bajom, hogy sok mindenről az életben azt gondolom, hogy "adja magát" a helyzet, ahelyett, hogy megbeszélném ezt azzal, aki még illetékes. Lehet, hogy kiderülne, egészen más lehetőségek is léteznek. Kommunikáció, kedves Erika, kommunikáció. Hallgattam, mint a hal. Nem tudtam erre mit reagálni kivételesen.
Nem sokkal később lejárt az idő és E. megjegyezte, hogy élmény velem beszélgetni, ő annyira szeret velem társalogni. Erre sem igazán tudtam mit felelni, mert az bugyogott volna ki a számon, hogy biztos szaftos anyagot biztosítok pszichológiai szempontból, amiből ő talán megint levont volna egy olyan következtetést, ami nekem nem tetszett volna, szóval csak egy mosollyal nyugtáztam ezt.
Megegyeztünk, hogy megint találkozik háromszor Zalánnal és utána meglátjuk, mi lesz.
Meg nem tudnám fogalmazni, mit éreztem utána egész nap. Mármint a fáradtságon túl. Lehet, külön analízisre kellene járnom, hogy erre rájöjjek.
