Ámokfutás egy zene iskola körül - javítva

Megint hulla fáradt vagyok. Úgy érzem, nincs egy normális agysejtem sem. Leszívott ez a mai nap, képzeletben egy igen mozgékony csontváz maradt belőlem (persze ahhoz nekem messze sok hájam van). Pont azon gondolkodtam reggel, hogy a búbánatos nyavalyában állnék én helyt egy "normális" munkahelyen, ahol 8-10 órában kőkeményen teljesíteni kell és nincs mód és idő semmilyen kilengésre...Megmondom én, sehogy. Repülnék, mint a győzelmi zászló (pontosabban élek a gyanúperrel, hogy fel sem vennének.)

Tegnap reggel Réka szomorúan totyogott haza, elmaradt a zeneiskolai felvételi. Pislogtam ám nagyokat. Ma reggel több sem kellett nekem, írtam üzenetet az ofőnek 1) a KÖTELEZŐ ballagáson nem tudunk részt venni, mivelhogy mi magunk is ballagáson leszünk nagy Budapest  városában (az igaz, hogy pénteken, de azt nem kell tudnia) blablablablablabla.... 2) Mi is van ezzel a zene iskolai felvételivel? Tényleg elmaradt volna?

Tettem a dolgom a kis iratkupacaim közepette, amikor hívott a tantónéni, hogy nem úgy van az, a zeneiskolai felvételire NEKEM kellett volna felvonszolni a gyereket, az iskola csak a tantermet  biztosította ehhez, megtette azt a szívességet. Én, a naíva, feltételeztem, hogy a jelentkező gyerekeket felviszik a felvételire.  Eszembe sem jutott, hogy TAJ számot és mindenféle adatot ott rögtön feljegyeznek szóval igénylik a felmenők aktív jelenlétét. 

Hát erről jól lemaradtunk. Elképzeltem Réka csalódott arcát, hogy nem tanulhat fuvolázni, pedig már úgy beleérte magát és ezzel nyúz nemtommióta....Mit csinálhat ilyenkor egy anya? Félretolja az iratkupacot és nekiáll telefonálni jobbra és balra. Hamar kiderült, hogy a héten felvételi van a zeneiskolába, úgyhogy hajrá előre, várnak bennünket szeretettel délután kettő és hat között. 

E. ofő azt is meghagyta, hogy nem lehet ám csak úgy lelépni a ballagásról, nehogy már üres tantermekben kóboroljanak a nyolcadikosok (istenemre nem emlékszem, hogy annak idején mi vándoroltunk volna az elsős és másodikos termekben a ballagáson. ) Külön kérvényt kell benyújtani az igazgató úrnak, hogy blablabla nem áll módunkban a ballagásra elballagni. Nosza gyorsan, word elő, bepötyögtem, amit kell, átolvastam, átírtam, átolvastam, kinyomtattam, borítékba tettem, huh, pipa. Rövid töprengés után kicsit dolgozgattam. Aztán eszembe jutott a mi kis életünk egyik új logisztikai problémája, nevezetesen hogyan jutunk mi el a zeneiskolába ebben a kánikulában, amikor kell hazahurcolni a gyerekek MINDEN holmiját, amit valaha beadtunk. 

Tibi biztosan nagyon örvendett, amikor meghallotta, milyen programot találtam ki neki délutánra. Éppen csak hogy nem fakadt dalra. És akkor nagyon nem részletezném, milyen izgalmakat éltem át a melóhelyen. Mit sem számít. Egyetlen tényezőt kiemelnék. A kolléganőm szabit vett ki, mert lebetegedett a kisfia. Szóval egyedül maradtam. 3 órakor jött a telefon, hogy közelít felénk egy kamion M.- cégtől. Nem az én részlegem, szóval átveszek bármit x-ként, ha azt mondják azt hoztak. Talán fél 4-re ideér...vagy később. Megfagyott bennem a vér. Nekem ma zene iskola van! Mi van ha fél ötre jön? Ki veszi le az árut? Nincs is targoncás szolgálatban 15 óra után! Végül miután megettem fél kiló ideget, begurult egy kisteherautó rekord idő alatt berakta azt a pár kartont árut, amit vinni szeretett volna és már ott sem volt. Kivételesen hozni nem hozott  semmit. Huh! Negyed ötkor a terv szerint találkoztam Tibiékkel a belvárosban és együtt mentünk Rékáért a suliba. 

Réka szaladt felém, én kedvesen integettem a napközis tantónéninek üdvözlésképp és elköszönésképp egyszerre...Amikor közelebb ért, a hajam ének állt. A ruhája elől merő kosz volt, mintha abba törölte volna a kezét álló nap. Uzsonnára bizonyára lekváros fánk lehetett, mert pont úgy nézett ki. Hajgumi, csat sehol, összes haja az arcában, amin a lekvár mellett kosz is volt bőven....Hát túlesve a viszontlátás örömén, rögtön a mosdóba küldtem tisztálkodni. 

Igazából lett volna idő hazamenni és átöltözni, ezt mégsem tettük. Amit utólag megbántam. Azt írta üzenetben Réka egyik osztálytársa anyukája, hogy kitöltöttek egy nyomtatványt, ennyi volt az egész felvételi...na mondom, azt talán mocskos ruhában is meg lehet ejteni....Ha minden kötél szakad. Nem is olyan koszos az a ruha. Ha nekem szembe süt a nap. Lehetne durvább a helyzet. (Ha sárban hempereg.) És hát GYEREK a Réka, szóval elnézhető a dolog.

Autóba vágtuk magunkat. Kakas utca 1 (neeeem, csak majdnem) volt a cím, életemben nem jártam ott, csak azt tudtam, hogy valahol a K. iskola mellett kell keresni. Persze nem találtam. Ha a tájékozódáson múlna az életem, már tuti nem lennék életben. Végül míg Tibi fontos üzleti telefonokat bonyolított, én Rékával kézen fogva bemasíroztam a szomszédos ált. iskolába, hogy segítséget kérjek. Ott a portán el is irányított egy párizsis zsömlét majszoló hölgy, hogy na egészen rossz helyen járok (tudtam én, tudtam) jobbra, hátra, jobbra és már ott is találom magam, ahol szeretnék lenni. Kifelé jövet találkoztam a vigyorgó Tibivel, aki már mindent tudott, mert ide járt 30 éve karate edzésre. De miért nem mondta? Hát mert nem kérdeztem. Jellemző....szerintem imádja nézni, ahogy égek, mint a rongy. Ez az egyik szenvedélye. Nem is hagyom, hogy unatkozzon, meg kell hagyni. 

Innen sima utunk volt, eltaláltunk a B. zene iskolába. Ott valahogy állt az idő az elmúlt 40 évben. Mondta is Tibi, hogy amióta utoljára itt járt, minden hajszálra ugyanolyan. Nekem idegen volt a terep, nem tanultam zenét. Kicsit mintha egy másik világba csöppentem volna. Valami jazz band próbált, a széksorok között egy kamaszfiú gitározott fátyolos szemmel, tőlünk jobbra egy dobot hurcoltak A-ból B-be.

Nagyon kedvesen fogadtak, kaptunk egy nyomtatványt, amit sebtiben ki kellett tölteni, majd átirányítottak bennünket a szolfézs szobába. Ahol állt a sor. Kb. 3 família táborozott előttünk, de se ki se be senki. A levegő állt, 30 fok meleg árnyékban, a gyerekek kókadoztak....Azaz mégsem. Réka felhasalt a színpadra, ahol az a versenyzongorának látszó izé állt és elkezdett körbe-körbe pörögni. Mint egy élő takarítógép. A lábai a levegőben. Bugyija rózsaszín. Minden gyerek ült a fenekén az apja mellett (fura, mindenhol apukák ücsörögtek) képesek voltak erre, az enyémek nem. Zalán gyorsan kapcsolt. A hátára feküdt térd felhúzva, úgy tolatott ugyanazon a színpadon. Na ez már betette a kaput, elgurult a gyógyszerem és azt sziszegtem a fülükbe, hogy ha nem viselkednek szolidan és jól nevelten, most azonnal hazamegyünk és még jól megvonom tőlük a tablet-et is pár évre. Nem volt több kérdésük. 

Végül a hosszú sor miatt először a fuvola tanárnénihez battyogtunk fel az emeletre. Ott énekelni kellett egy dalt (szabadon választott) és tapsolni valami ütemet. Réka egy iskolában tanult dalt sem tudott felidézni hirtelen zavarában (na nem is sok ének órájuk volt megtartva, az igaz), végül a Katalinka szállj el című roppant komplikált művet adta elő. Kicsit bátortalan volt, kicsit dörmögős, de elénekelte. A tapsolással sem volt gond. Innen tovább vágtattunk vissza a szolfézsra, ahol néhány percig kellett várakozni csupán.  Újabb dal, tanárnéni után énekelni ezt és azt, tapsolni. Megdicsérték a lányt. Közben Zalán egy zongoraszéken talált helyet magának és szemezett a hangszerrel. Leütni persze nem mert egy hangos sem, bár fel voltam rá készülve. Míg Rékát hallgattam, leégett néhány bőrrétegem a piszkos ruhácska miatt, nem érdekes....A hajacskáját is néhány perce tettem rendbe két hajcsat segítségével, de igazából egy samponos alapos mosás is ráfért így a 3. uszodás vizit után a héten....

Utolsó állomás az iskolatitkárság volt, ahol a nyomtatványunkat iktatták és abban maradtunk, hogy augusztusban érdeklődhetünk, mi a helyzet a fuvola tanszakkal. Gondolom, semmi gond nem lesz, a mi sulinkban mindig nagy az érdeklődés a fuvola iránt, szerintem ez most sem lesz másképp. A fuvolás tantónéni monda is ,hogy Réka a 11. jelentkező fuvolára. Réka cimbije, E. még ebben nincs is benne. 

Kifelé menet természetesen eltévedtem és dacosan rángattam a zárt ajtót, mire rájöttem, hogy a látszat csal, valójában egészen máshol mentünk be kb. 1 órája, mint ahol ki akarok menni. Még jó, hogy amennyire tudom, senki nem látott bennünket. Mintha mi sem történt volna, úgy vitorláztunk át könnyedén és úrinő módra a helyes kijárathoz. Ám hirtelen eleredt az eső a gyerekek nagy örömére. Az utolsó kép, ami rólunk bárkiben megmaradhatott rólunk az a rózsaszín bugyiját villogtató, cigánykereket vető Réka és a körbe-körbe félelmetes iramban szaladgáló Zalán, valamint az anyuka, aki nagyon semmiben nem fékezi csemetéit, csak nézi őket beletörődőn és várja, hogy elálljon az eső, legalább a fa alatt....:)

Szóval nagyon úgy néz ki, hogy ősztől zene iskolás a Réka! Hoppá! Ez már megint olyasmi, ami nem szerepelt az őszi tervek között (később talán, harmadiktól) Örülök egyébként, ez megint egy új világot nyit ki előtte, amitől csak több lehet és kerekebb a kis lelke. Remélem, majd a gyakorlat is hozza azt, amit Réka ebben látott, magyarán, hogy szeretni fogja a zenét és a fuvolát. (Nekem kicsit idegen, de pszt, nem szóltam semmit! Azóta fuvola műveket nézek a youtube-on, hogy szokjam, anyu meg nevet rajtam, hogy kemény pár év áll előttem, ha arra gondol, Réka mennyit fog itthon próbálni. (szerintem egyelőre nem sokat....) Tiborom még gyakorlatiasabb, máris megkereste a neten, mennyibe kerül egy fuvola. Réka elemezte is, hogy van valami "kezdő fuvola", a fife, aztán a "kanyaríves" és végül a felnőtt. Aztán van hogy fife után rögtön felnőtt...na van még itt pár dolog, ami nem tiszta...

Még másfél nap

Eladtam egy Rékás felsőt egyik ismerősömnek. Eltelt egy-két hét, persze agyam mindenhol, csak nem ezen a témán. Fenn hagytam egy netes albumban a felsőt, mint eladó holmi és persze valaki érdeklődését pont ez keltette fel, nem a 85 egyéb holmi. Eltelt pár nap, egy hét, nem jelentkezett  a netes vásárlóm, gondoltam rákérdezek, hogy érdekli e még, meg szeretné e nézni, mert más érdeklődőm is lenne rá. Nem volt bennem türelmetlenség, szimpla kérdés volt. Sosem láttam a nőt. Erre besértődik, ő nem akarja elvenni más elől a lehetőséget és a másik két kinézett pólót sem kéri.  Na mondom, ez olyan jellemző. Mert az egy dolog, hogy én hülye vagyok és nem naprakész az albumom, elfelejtem, mit adtam el, mit nem a 3 bőröndnyi gyerekruha közül, de azért partnerre találok a baromságban, nem kell attól tartani, hogy egyedül maradok. Mindegy, a felső az ismerősömé, gondolom, egyszer eljön majd érte. Ha nem, akkor meg porrongy lesz a gúnyákból vagy megvárom, míg unokatesóm leány gyermek apukája lesz, mert már baromira elegem van a kinőtt ruhák tengeréből. Egyébként is baromi magas is az éleszínvonal, mert használt ruhát csak nagyon nyomott áron lehet eladni, jóval az alatt az ár alatt, mint öt éve kb.

Helyzet. Védőnőnél tegnap minden okés volt, Zalán ugyan nem igen állt vele szóba, de legalább néhány szó kipottyant a száján mormogásszerűen ill. a színeket is megnevezte, amikor a védőnéni színesceruzákat kapott elő a tarsolyából. 7 centit nőtt tavaly óta és 2,5 kg-ot hízott, ez megmaradt a kis agytekervényeimben. Szűken 19 kg, 116 cm (ha jól rémlik). Vérnyomás rendben, hallásteszt tökéletes (együttműködött az én jóképű huszárom....)

Jaj, az lemaradt. Reggel szóltunk az óvónők, ne fektessék le Zalánt 3/4 2 körül beloholok érte és irány a védőnő. Beesek az oviba és mi az első dolog ami látok? Túl az eszegető daduson...Az én kicsi fiam az asztalnál ül, feje a plüss macskáján, mély álomban. Annyira megesett rajta a szívem, de muszáj volt felébresztenem. A szívem csak azért nem szakadt meg, mert egyébként vidáman ébredt, rögtön friss és fürge lett.

Annyit mondott még a védőnő, hogy vigyük úszni a mellkasa miatt (ami sokat javult és ennek nagyon örülök). Kár, hogy egyes pszichológusi vélemények szerint ez ellenjavallt....merthogy ez "Réka útja", de úszni mindenképpen meg kell tanulnia, úgyhogy szerintem ősztől megpróbálunk belevágni. Ha máskor nem, az augusztusi szabim alatt? Meglátjuk. Sok még a kérdőjel. Focizni is ősztől szeretnénk vinni, akkor fogadja a szakosztály.

Meglepődött, hogy nem lúdtalpas, manapság ez nagyon ritka az aprónép körében. Hát szomorú egy helyzet. Kevesebbet járnak kétlábon a mai gyerekek? Merthogy 30 éve sem voltak csúcsminőségű cipőink, mégsem volt ennyi lábdeformitás mint manapság....Rékáról csevegtünk még pár mondatot, aztán elköszöntünk és máris ballaghattunk az iskola felé, Rékáért.

Rékus ügyes-okos volt, beíratta állítólag valamennyi csillagját magyarból és matekból is....Hát remélem. Azóta matekból megint kigyűlt egy, de már hagyom lebegni a levegőben, nem oszt és nem szoroz. Szivárognak kifelé az elmúlt két hét teszteredményei. Matekból mind a három záróteszt 100%-os lett, a könnyű is és a nehéz is. Környezetből az egyik 96%, a másik 100%. A magyar még nem került kiosztásra, legalábbis az írás, az olvasás az 100% lett, már egy hete kikapták. Ma pedig zeneiskolai felvételi....énekelni kell. Hátttőő...kb. úgy énekel a leánykám mint én.  Csak ő még lelkes is és hangos is. Ez nem tudom mekkora gáz, életemben nem tanultam zenét.

Ma Zalánnak nevtan, második kör. Úgy szeretnék légy lenni a E. pszichológus falán, hogy hogy viselkedik, beszél e, jól érzi e magát. Pénteken megtudjuk a harmadik szakvéleményt is. Nagyon kíváncsi leszek.

Kollegák ha találkoznak

Találkoztam tegnap egy régi kollegámmal, beszélgettünk egy felpörgetett húsz percet, elsősorban a gyerekekről. Akkortájt, mikor még egy munkahelyen dolgoztunk, relatíve kicsit voltak a srácai, gimnazistától a felső tagozatosig....node azóta! Az legidősebb vegyészmérnök lett, a középső valami rekreációs nemtommi (Testnevelési Egyetem) Mallorcán tornáztatja a német gyerekeket, a kisebbis fizikus, éppen diploma előtt. Kettő Németországban kapott állást a Műegyetem után, Münchenben, a harmadik ugye Spanyolországban. Kérdeztem én, a kis naív, hogy hazajönnek azért majd egyszer a gyerekek, ugye? Rossz lehet, hogy mindhárom külhonban.....Mire teljes döbbenettel nézett rám egykori kollegám. Majd felcsattant.
- Dehogy jönnek haza!!  Miért is jönnének haza?! A legkisebb is  3000 EUR-t keres és még nincs is meg a diplomája. Ötven felett én sem keresek annyit.
Hallgattam, értettem, elszomorodtam....Este mondtam is Tibinek, hogy azért ez mennyire borzasztó.... Azt felelte ez most egy ilyen természetes népvándorlás féle és nem is tudja, mikor lesz ennek vége. Többet nem is mondott.

Villanyoltás után én meg azon töprengtem, hogy vajon ez milyen dráma és szomorú helyzet, hogy a "gyerekek"így el tudnak menni és vissza sem néznek. Önmagában az a 3000 EUR (lesz az jóval több is persze) elég ahhoz, hogy úgy döntsenek, külföldön élnek inkább...Pedig jólétben éltek világéletükben, külföldi iskolákban is tanultak...Veszteség ez a javából, mindenkinek, minden szinten. (Kivéve a németeket.)

Nincs mély elemzés, nincs időm rá, sem agyam, csak bepötyögtem ezt a pár sort. Hogy talán én vagyok az egyetlen idióta, aki csak ebben az országban tudja elképzelni az életét. Több oka van, az igaz, nyugdíjas éveimet a Hargitán képzelem el, igaz. :)

 

Zalán mondta

Karatés katához hasonlító formagyakorlatot mutat be Zalán az orrom előtt. Üt és rúg két kézzel és lábbal, persze nem egyszerre, előre és hátra egyaránt.
- Ugye ezt az oviban nem gyakorlod a csoporttársaidon? - kérdezem én tűnődőn.
- Neeeeem....az oviban mindenki a barátom.
- Andriska is?
- Andris? Réges-régen a barátom, nem baj? - dobja oda nagy lazán, amolyan nagyfiúsan.....

***

Figyelem Zalánt csak úgy. (Mint Bridges Jones Mark D. kapcsolatuk elején. Nekem soha nem elég Zalánból.)
- Zalán, nem cserélünk? Én leszek óvodás, te leszel anya.
- Neeem...- tiltakozik hevesen.
- Ugyan miért nem?
- Mert te kövér vagy!
Na tessék. Hát nem kedves?

Máskor.

- Anya, én úgy szeretem a pocakodat. Olyan finom puha és nyomkodható. Sokkal jobb, mint a kispárna. És még beszél is.....

Vasárnap este (2. verzió némileg frissítve)

Családi napon voltunk ma a Nefag játszótéren az ElsőBÉ szervezésében. Rejtélyes egy buli volt, mert csak a helyszín és két időpont volt a faliújságra felsorolva, ráadásul utolsó pillanatban még az is megváltozott. Persze ott volt a helyünk. Végül meglepődtem, hogy bográcsozás is programon volt, paprikás krumpli volt a menü. Emellett én folyamatosan vedeltem. Másképp nem lehetett elviselni az időjárást. Alkohol nem volt, mert mi nem vittünk magunknak.

  Ha nem lett volna ennyire perzselő a meleg és ebéd után nem leszek ilyen mérhetetlenül fáradt, azt mondanám, hogy klasszul éreztük magunkat. Így ebédet követően csak azt éreztem, hogy nézek ki a fejemből, mint egy jóllakott napközis és kergetem az agyamban az értelmes gondolatokat. Nem sok ilyet találtam. Igaz, addigra átbeszéltünk a lányokkal (és fiúkkal) mindent. Újra és újra tudok afelett örvendezni, hogy vannak ismerős szülők az osztályban, némelyiket 4 éve ismerem, úszótanfolyamot is nyomtunk le együtt és ez annyira jó. Persze lehet, hogy egyébként is kötnénk ilyen vagy olyan erősségű ismeretségeket, de ez már meg van és nagyon jó, hogy van.

Átbeszéltük a tagozatos ügyeket, mi a helyzet a frissen tagozatosodott második évfolyammal, párszor kirázott a hideg, amíg ez a téma volt porondon. Azt ispletykálták a játszótéri kismadarak, hogy a következő első évfolyam két 23 (!) fős osztállyal fog indulni. Merthogy "elfogytak a gyerekek". Míg a 2006-os gyerekekből fel sem tudtak venni minden körzetest, a 2007-eseknél ez már sikerült (amennyire tudom, nem utasítottak el senkit), 2008-as évjárat pedig alaposan alul marad a maxi osztálylétszámnál. Meglepő! Egyből eszembe jutottak a kongó várótermek Zalános terhesgondozásom idejéből, lehet, akkorra még kevesebben lesznek?! Végülis 32 fős osztályban tanulni egészen más lehet, mint egy 23 fősben....szóval még pozitív fejleménynek is tekinteném, ha nem azt jelenti, hogy egyszerűen kevesebb csemete kerül iskolába, mint néhány éve (pl. amikor 6 éves kortól kötelező lett az iskola és ezt volt, aki komolyan vette. Pedig ippenséggel semmi nem változott. ) De az jelenti, szóval ennek nagyon nem lehet örülni.

Fél 3 körül úgy éreztem, hogy hiába az árnyékos kis tábor, nagyon melegem van és nem bírom sokkal tovább kínlódás nélkül. Nagyjából egyszerre távoztunk úgy osztály szinten, hogy egyszerűbb legyen a gyerekeket haza vonszolni, akik pompásan érezték magukat. Fél óránként beléjük döntöttem egy pohár ilyen vagy olyan levet, egyébként gond nem volt velük, teljesen önállóan játszottak. Még Zalán is bekapcsolódott az iskolás mókába, aminek örültem. Hát igen, gyerek társaságban nincs is gond a beilleszkedéssel.

Hazafelé a kocsiban nem kapcsoltunk légkondit, mert Tibi beteg, na ez megadta a kegyelemdöfést.
Amikor zombi állapotomról panaszkodtam Tibinek, megkérdezte, hogy mégis miben fáradtam el. Aztán nem sokkal később mély álomba merült, félúton fotó szerkesztés közben. Majd átvonult a nappaliba (miután Zalán ébrenlétbe pofozta) és folytatta ott, nagyokat hortyogott a kanapén. Én nem tudtam szunyókálni, bár kétszer elnyomott az álom játék közben (állatkitalálós Zalánnal), fiacskám valamennyiszer kíméletlenül felébresztett, hogy növényevő vagy tojással szaporodik e, nem tudom pontosan. Mondanom sem kell, nem vagyok top formában. 

Holnap eljön hát az utolsó hét a suliban. Megint lesz feladat bőven, csak nehogy valamiről megfeledkezzem! A kötelező olvasmány Bóbitát megvettük végül a Libriben (nem találtuk sem az én , sem Tibi gyerekkori könyvei között, annak ellenére, hogy mindkét mama megesküdött, hogy a könyv megvan.) és összeszámoltam azt is, hány piros pontot kell még Rékának beíratni. Majd még egy feladatom lesz, megszámlálni hány csillagja született összesen a tanévben. 

Hétfő: Nevtan Zalánnak M. nénivel. Délután megrendelni a virágot D. ballagására, ami pénteken délután lesz ama nagy Budapesten. Egyeztetni a kutyakozmetikussal, aki nem vállalta Molly nevű ebem megkopasztását a hétvégén, noha egy hete megegyeztünk. Persze dolgozom, persze. Pedagógus nap alkalmából köszöntik a gyerekek a tantónéniket, ezzel kapcsolatban nincs teendő, ha jól rémlik, osztálypénzből megy majd a virág beszerzése. Réka nem volt hajlandó külön verset tanulni az alkalomra, nagy pedálgép, mondhatom.....

Kedd: Valami van kedden. De mi? Ja, igen. A védőnős státusz. Szólni kell reggel az óvó néniknek, hogy le ne fektessék őkelmét, mármint Zalánt, mert akkor kútba esik az egész vizit. 1 óráig maradok a melóhelyemen, utána kereket oldok. Várhatóan itt lesz majd egy kis időm ráncba szedni a lakást, mert hétvégén nem sokat voltunk itthon. Vagy ha mégis, hulla voltam. Vagy ha nem, főztem....

Szerda: Nevtan Zalánnak E. nénivel. A változatosság gyönyörködtet. Legutóbbi első találkájuk végül nem indult túl fényesen, ahogy attól tartottam is.... Zalán a vártnak megfelelően nagyon félénk volt, de állítólag hamar feloldódott és x perc után apa magára hagyhatta a kishuszárt E. nénivel. Tibi szerint végül nagyon vidáman jött ki E. nénitől. 

Rékának felvételi a zeneiskolába. Na erről nem is írtam. Pénteken olvastam a faliújságon, hogy felvételi ekkor és akkor, itt és ott....Én azt hittem, harmadik osztálytól van zeneiskola, el vagyok tévedve. Mire Réka lazán mellém libbent és azt kotyogta, hogy ő nagyon szeretne fuvolázni, úgyhogy másodiktól ő biza fuvolázni jár. Hát nem tudom, hogy most ennyire elfáradtam e ebben a tanévben vagy csak meglepett a zeneiskola, ahogy van....nem örültem. Elképzeltem az a négy extra órát, ami belép az órarendünkbe....4 óra utáni elfoglaltságokról van szó. Itthon gyakorlás és gyakorlás. Remélem, nem mászom meg az összes falat félévre a 10 körmömmel.....Tibi mondja, hogy örüljek, hogy nem zongora vagy hárfa a választott...

Csütörtök: Melegszik a helyzet, jön a hétvége. Ez inkább ilyenkor meló szempontjából szokott számítani. Főleg, ha pénteken szabadságon leszek és egy ilyen nap lesz. Aznap Zalánnak nem lesz ovi, apa társaságát élvezheti álló nap. 

Péntek: Randi E. pszichológus nénivel a nevtanban. Nekem és Tibinek. Zalán majd valahol kinn játszik a pedassz.-szel, mert ovi aznap nincs neki (nevelés nélküli munkanap, vagy mi a bánat, ezeket soha nem tanulom meg.) Délután ballagás, este családi vacsora. 

Szombat: Ballagás sajátsuliban.

És akkor még nem emlékeztem meg arról, hogy az atlétika tábort be kell fizetni hétfőn vagy kedden, ahogy a menzát is hétfőn vagy kedden....Más program nem jut eszembe, de még biztos adódik ez vagy az....Mindig akad ilyen.