Lassan felnövök

Már nem kérdez sokat, érkezésünk sem dobja fel, mintha a saját kis világába húzódott volna vissza. Leginkább az kelti fel a figyelmét, ha a folyosón megcsörren egy telefon, vagy valaki kiált valamit a nővérpult felől. Nem is értem, amit mond, talán ebbe is belefáradt. Pedig én voltam az egyetlen eddig, aki szinte minden szavát értette, tesóm hitte is, nem is.

A combja valószínűtlenül vékony, mintha csak a puszta csont és bőr lenne, semmi több. Örökké dolgos keze nem sokban engedelmeskedik. Megetettem, megitattam, bekentem az arcát speciális krémmel, mert nagyon száraz neki. Úgy tűnt, jól esett neki. Aztán fájdalmai támadtak, kényelmetlen volt az ülés kinn a széken, vissza szeretett volna feküdni az ágyába. Szóltam a nővéreknek, de nem engedték. Azt mondták, ez afféle "büntetés" is, mert a bácsi vetkőzik és a pelenkája tartalmát mindenhová odakeni....Hát csak üljön a fenekén napi 2x2 órában. Nem szóltam semmit, összeszorult a szívem, nyeltem nagyokat. Aztán megvigasztaltam, hogy nem baj, majd jön Tibi hamarosan, visszatesszük mi együtt az ágyába. Végre elkaptam egy fél mondatát, megkérdezte, hogy mikor. Minden percben vártam már. Onnastól nagyon figyelte az ajtót és amikor feltűnt Tiborom barna dzsekije a láthatáron, oda sem kellett néznem, tudtam, hogy nem más látogató érkezett. Együtt felállítottuk aput és áttettük az ágyára. Végre tudott egy kicsit pihenni. Nem szeretem ezeket a nővéreket...Az sem igaz, hogy mindenki azt kapja, amit megérdemel.

Nagyon sokat jár mostanában eszemben. De sosem úgy, ahogy most látom, vagy ahogy az elmúlt években. Látom, ahogy leakasztja a műhely kulcsot és jön, megy a kertben, ahogy jó étvággyal vacsorázik, ahogy frissen fürödve, tiszta, illatos pizsamába bújva várja a Híradót, ahogy focimeccset néz, sakkozik tesómmal, sakk könyveket bújik. Vagy éppen ahogy nevet, amikor vicceket mesélek neki a megyei újságból. Ahogy előhúz egy fürt szőlőt, szépséges barackot, saját termésűt és meglep vele bennünket, ahogy az unokákban gyönyörködik.

Gyerekkoromban úgy bűntetett, ha rossz fát tettem a tűzre, hogy nem szólt hozzám, levegőnek nézett. Jobban fájt ez, mint amikor anyu kiabált velem vagy kaptam tőle egy nyaklevest. Hagy ordítson, majd abbahagyja, de hogy apu semmibe vesz, az a lelkemig hatolt mindig. Mostanában érzem azt, hogy lassan felnövök. Nem 18 évesen, diplomaosztókon, sem nem amikor megszülettek a gyerekeim, hanem most, hogy valamilyen szinten napról napra egyre inkább elvesztem aput. Szeretném megmenteni. Ölbe kapni, haza vinni. Minden gondját eltörölni. Szeretnék még időt. De már sok mindenhez késő van.....elkéstem.  

Első Rákóczis farsang

Természetesen nem tudtam elmenni, múlt szombaton még csak az influenza egyre mélyebb bugyraiba vándorolgattam. Előzőleg ugyan fújtam és morogtam, amiért az iskola szombati napra tette a farsangot egy helyes kis péntek délután helyett (vagy uram bocsá, délelőtt.....) , azért nem ilyen lovat akartam egyáltalán. 

Egy héttel a farsang előtt még úgy volt, hogy Réka angyal lesz, merthogy volt olyan kategória, hogy ördögök és angyalok.....Aztán egy pénteki napon elterjedt a szülők között, hogy keresztülhúzva az egész, a téma ZÖLDSÉGEK és GYÜMÖLCSÖK, punktum. Picit morcos voltam, hogy egy héttel a farsang előtt még mindig itt tartunk, baromira ráérek.....de csak amíg ki nem találtam, hogy klassz bordó szőlő lesz az én Rékám, a kivitelezés olcsó is, kreatív is. Igen ám, de Réka vinnyogva adta tudtomra, hogy ő NEM lesz szőlő, váááááá! Innen nem volt nehéz eljutni a MÁLNA kategóriáig. Lufi, lufi, némi kartonpapír és kész. Hétvégén levadásztam a Müllerből az összes piros luft (amelyik nem szív vagy pénisz alakú volt), miután Réka áldását adta tervemre, vagyis kegyesen rábólintott, hogy a málna megfelelő jelmez lesz őlédisége számára. Mire hétfőn a szülői értekezleten végső döntés született jelmezileg, én már nyugodt voltam és tettre kész. 

A farsang végül is jól sikerült, a gyerekek nagyon jól érezték magukat, édesapjuk elbeszélése szerint. Volt olcsó süti, sok-sok szendvics, finomság és fánk, móka, kacagás.  Még valami díjat is nyertek, a csoportos kategóriát, azt hiszem. Nyereményük egy torta volt. Délután fél kettőre itthon voltak. Néhány fotó is készült, íme:

Málna a borsóval és a répával

Tanítónénik inkognitóban

Színpadon csoportosan - sokat szőlőnek nézték Rékát....Én nem tehetek róla, hogy egyesek totál idióták növénytanból. Hogy is lehetne ez egy szőlő?! 

Színpadon egyénileg - hátulról hiányzott egy kicsit még egy sornyi lufi, de már nem volt erőm többet Réka ruhájára erősíteni. Örültem, hogy ennyire is elkészültem a jelmezzel. Mondtam már, hogy mennyire úúúútálom a farsangot? Hát pedig de.

Az én drága kis málnácskám - Tantónénik - itt nem annyira inkognitóban

Nem használt

Így sem volt jobb, hogy nem írtam a blogot. Persze nem is számítottam arra, hogy jobb lesz...inkább csak képtelen voltam bármiről is mesélni...

Apukám január elején rosszul lett, illetve azóta még párszor és most óvatosan lebeg valahol, sodródik kifelé az életből. Ha azt mondanám, felkavaró, megrázó, nagyon távol maradok a valóságtól. Közben ő erősen kapaszkodik, bár az orvosok szerint nincs remény, kiterjedt a CT-n aminek ott sem kellene lenni, nem rehabilitálható. 82 éves lesz március elsején. Az én drága apukám. Amióta rendszeresen kórházba járunk, számtalanszor láttam a halált, meglepően közel járt. Nem is értem, hogy nem gondoltam eddig soha arra komolyabban, hogy egyszer ennek a földi színjátéknak valamennyiünk számára VÉGE lesz. Átfutott az agyamon, nem mondom, de ezúttal valahogy annyira másképp....húsba vágóan, túl az elméleten, a brutális gyakorlatban....

Múlt csütörtökön pont Szolnokon járt a főnököm. Ahogy sokadszorra elsuhant az irodánk ajtajában  (nincs is ajtónk), egyszer csak ellenállhatatlan közlési kényszerem támadt. Leintettem, magamhoz legyintettem a főnököm hogyaszongya....."Azt hiszem, influenzás leszek....." "Jajj, neeee" - regált ő. "Jajj deeeee...." - erősítettem meg én. És lőn. Alig tudtam haza vánszorogni. Másnap orvos, gazdagabb lettem két recepttel. Magától értetődő volt, hogy hétfőn-kedden még regenerálódom, majd szerdán folytatódhat a meló. Aha. Lerobbanásom egy hetes évfordulóján tudtam először tartósabban (1-2 óra) távol maradni az ágyamtól. Kedden még jártányi erőm nem volt. Maradtam hát itthon egész héten. Rengeteg tervet szövögettem pedig, hogy majd kenyeret sütök, fánkot dagasztok, időm lesz mindarra, amire nekem, szegény, szerencsétlen dolgozó anyának sosincs.....Ebből persze nem lett semmi. Illetve tea undor igen és kevesebb lettem négy kilóval!!!! Hiszen enni sem nagyon tudtam. Ez , jelzem, rám fért....Voltam olyan kétségbeesett, hogy a Hannibal sorozat első két évadát lenyomtam néhány nap leforgása alatt (Ez egy beteg sorozat, NE NÉZZÉTEK!) és még ki tudja hány filmet......A végére film undorom is lett a tea mellé. Pont amikor már végképp nem tudtam magammal mit kezdeni az ágyban (hehe), jobban lettem. Hála Istennek!

Itt tartunk ma. Na ügyes vagyok, hogy írtam? Dicsérjetek, rám fér! :)

Füst az van

Leírok egy mondatot és kitörlöm. Nem egyszer, újra és újra nekifutva is, Számtalanszor egymás után. Azért jöttem most igazából, hogy rögzítsem, felfüggesztem a blogot egy időre. Nincs erőm írni, túl sok most rajtam a nyomás. Kérdés, lesz e kisebb mostanában, a közeli jövőben. Meg lehet ilyesmit szokni? Ki tudom e majd írni magamból. Mert egyelőre inkább futok. Nem képletesen, ténylegesen. Én. Ki hitte volna még néhány hónapja? Titokban pedig azt remélem, szó sincs még rövid szünetről sem, csak....hát valami majd történik, amitől újra azt vélem, hogy írni kell és érdemes. Most sem gondolom ennek ellenkezőjét, csak az adott helyzetben olyan nevetségesen lényegtelen, hogy éppen van e blog vagy nincs....

Írtam egy bekezdést, majd kitöröltem.....mondom, ez most nem megy nekem.....

Végeredmény - fodrászos - hát sok mindent nem látni....:)

Logopédusnál

 

Hétfőre volt időpontunk a Nevelési Tanácsadóba Zalánommal. Úgy kértem az időpontot, hogy nem jelöltem meg, hogy pontosan milyen szakértői segítségre vágyom, pszichológiai vagy logopédusi, gyógypedagógusi....A levelem végül egy logopédushoz jutott el, gondolom, amikor összedugták a fejüket a szakemberek, neki osztották le az ügyünket.

 

Ugyanúgy, ahogy annak idején Rékával, most is egy külön kis szobácskába vezettek bennünket. Zalán csimpaszkodott rajtam, mint egy majomkölyök, az arcát bő mellényembe rejtette....nagyon szégyellős volt. Aztán oldódott a sok játék láttán, nagyon tetszett neki mindkét társasjáték, amit a polcról levehetett, a kalózos is és a majmos is. A logopédus hölgy (nem túl meglepő módon) nagyon türelmesnek bizonyult és ez gyümölcsözött is, mert egy idő elteltével, Zalánból kicsikarható volt legalább egy-egy szócska. Volt, hogy intett, hogy én válaszoljak helyette, nem nagyon igyekeztem persze szótfogadni. Az egyik - és szinte az egyetlen - feladat során is, amikor képeket kellett felismernie egy könyvből (és nehezedtek a feladványok), az ollónál fogta magát és lehúzta a rolót, hogy kvázi neki ebből elege van. Ennyit beszélni?? Pedig nyilván tudta, hogy az az olló az egy olló.

Összességében, azt hiszem, jól érezte magát és nem bánja, hogy jövő hétfőn újra látogatást teszünk a logopédus néninél.

 

Egyelőre sok minden nem történt, nyilván fel kell olvasztania egy picit Zalánt, különben úgy jár, mint az oviban a pszichológus hölgy. NémaLevente üzemmód és a nagy semmi. Én meséltem pár dolgot, hogy hogy kezdődött az egész történet, kitől milyen véleményt és tanácsot kaptunk. Pislogott sűrűn, volt egy olyan érzésem, hogy elveszett az információ tengerben és majd hétfőn tisztázunk még egy pár dolgot. Akkor Tiborostul, Zalánostul megyünk beszélgetünk Zalán nélkül is, Zalánnal is. Meglátjuk. Még pár alkalom és aztán kapunk tőle egy szakvéleményt. Hogy onnan hogyan tovább, fogalmam sincs. Én úgy terveztem, hogy VALAMI biztos kikerekedik ebből is, foglalkozik majd valaki heti x alkalommal y héten át....Hogy aztán bevonnak e pszichológust vagy haza bocsátanak majd vállveregetéssel és hasznos tanácsokkal, nem tudni. Nem beszél egyébként teljesen tisztán (nem is követelmény egy bő 4,5 évesnél), vannak hiányosságok néhány betűnél, de elmaradva sincs kifejezetten. Nem is nagyon izgatna a tiszta beszéde, inkább a folyamatosság az, amire vágyom.

 

Ahogy kijöttünk a foglalkoztató teremből, találkoztunk M. nénivel, aki annak idején foglalkozott Rékával (nem a tehetséggondozó, hanem a másik, aki a teszteket végezte rajta). Kérdezte, hogy mi újság, melyik suliba ment végül a lány és hogy érzi ott magát....Aztán kiderül, hogy az ELSŐ BÉ-ből ismer legalább még 3 emberkét....Fura módon, egyik gyerkőc sem az osztály leggyengébb tanulói közé tartozik, sőt, a fene se' érti ezt!

 

Hétfőn tehát folytköv.