Mit eszik egy teknős?

Nem tudom egészen pontosan. Azt viszont igen, hogy a pszichológus hölgy 2 db teknőse szárított rákot és halat eszik. (Szóval ragadozó a teknős?? Le vagyok maradva....) Ennél több nem derült ki a Nagy Találkozásból egyelőre.

Zalánnak azt adtuk be kommunikáltuk, hogy a nyári szünetben T. néni foglalkozik vele. Eddig volt ovi, most van T. néni ovi helyett. Hülyén hangzik? Mindegy, Zalánnak tetszett az ötlet és meglepetésemre szívesen ment. Tibi négyszemközt hagyta T. nénivel, a lépcsőházban várt rá nagyjából egy órát. Nem kellett vonszolni, ajtón betuszkolni, nem zengett az ordításától a ház....Ebből is látszik, milyen fontos, hogy bizonyos helyzetekre felkészítve menjen egy csemete, tényleg elgondolkodtató. 

Jót játszottak, beszélgettek, megetették a teknősöket...gondolom én...aztán az egy óra leteltével Tibi újra kézen fogta kisfiát és hazajöttek. Csütörtökön ugyanakkor ugyanott újabb randi. Aztán kíváncsian várom, mire jutott eddig T. 

Utóirat: Hétvégén B.éknél vendégeskedett Zalán pár óra erejéig Rékával együtt. Amikor B. hazahozta este a gyerekeket, kérdeztem, mit tapasztalt akadozó beszéd terén. Azt felelte, ez a téma őt is izgatta, de nem dadogott Zalán. 

Közben Réka ma reggel két órás hisztivel engem követelt, utánam sírt. Magyarázta az apja, hogy dolgozom, egyelőre nem tudok otthon lenni, persze mindhiába. Kezdem azt gyanítani, hogy anya megvonás állhat a háttérben a Rékánál mostanában tapasztalható hiszti cunami mögött....Jaj, de jó, hogy péntektől szabin vagyooook! :) Jót fog tenni mindenkinek egy kis együttlét....

Gipsz nyert pár napot?

Múlt héten felhívtam a  baleseti sebészetet, hogy mit tanácsolnak, mely időpont a legideálisabb szerintük, hogy gipsz eltávolításra megjelenjünk Rékával. Merthogy kedden telik le a négy hét, amire annyira vártunk. 

A vonal túlsó oldalán a kedves hölgy azt felelte, hogy hahaha...kedden zárva lesz minden , rendelő, patika (Semmelweis nap lesz), hétfőn és szerdán pedig tömeg várhatóan a szakrendeléseken, köszönhetően a Semmelweis napnak....úgyhogy...Levontam a kellő tanúságot, hogy akkor péntek??? Paprikás is a kedvem, bevallom. Merthogy Semmelweis nap ide vagy oda, Tibi azért beballagott ma a rendelőintézetbe, a baleseti sebészetre. Ott ültek egy álló órát, ami alatt egyetlen embert szólítottak be. Még odáig sem jutott, hogy beadhatta volna a papírt, TB-kártyát, mittudomén. Egy baleseti sebészeten? Mi a bánatot művelnek? Az egy óra elteltével kézen fogta a gyerekeket és hazajöttek.

Jó ez a Semmelwei nap, biztos nagyon kell is, de nekünk most nagyon rosszul jött....

Még az is felmerült bennem, milyen alternatív megoldások létezhetnek gipsz eltávolításra??? 

Beszerzés letiltva

Előző hétvégén a Müllerben tettünk-vettünk vásárolgattunk. Amíg én összeszedtem, ami kell, róttam ráérős köreimet az üzletben, Réka kinézett magának egy Playmobil-t, Fairy-set. Majd Zalán egy motoros rendőröset. Ahogy elém járultak - szempilla rezegtetés, őzike szemek, a szívnek meg kell szakadni... - azonnal kivágtam, habozás nélkül, hogy szó sem lehet egyikről sem. Senkinek nincs szülinapja, sem névnapja, tegyék szépen vissza a csábító játékokat a polcra. Ezt nem tették meg, de nagyon nem zavart, befejeztem a vásárlást, majd már éppen a pénztárhoz sasszéztam volna, amikor hallottam, hogy Réka artikulálatlanul ordít. Nyugtáztam, hogy bizonyára Tibi MOST tetette vissza az áhított portékákat a helyükre. Réka nem gyengén tombolt. Ahogy elhaladtak a pénztár mellett, ki a boltból, fél percre megállt az élet. Figyeltem, hogy MINDENKI a környéket őket bámulta. Az sem lepett volna meg, ha Tibit feltartóztatják, hogy nem emberrabló e, de nem...mert Réka megtette az a szivességet, hogy ordított: 

- Playmobil-t akarok, megígértétek...meg akarom venni......

Persze senki nem ígérte meg neki a játékot, szó sincs róla. Mindössze annyit ejtettem ki a számon, hetekkel ezelőtt, hogy kap majd még Playmobilt, VALAMIKOR. Ott követtem el a hibát, hogy nem tisztáztam előre, hogy nem a legelső adandó alkalomra gondoltam....Mert ő igen, ezek szerint. És mélységesen fel volt háborodva, hogy kívánsága beteljesületlen maradt. Sőt, totálisan kiborult, összeomlott.

Amikor végigálltam a sorom a pénztárnál és az autónál egyesültem kiccsaládommal, meglepve vettem észre, hogy Réka még mindig ordít. Nem hatott rá semmi ész érv, sőt, egyszer csak még levegőért is kapkodni kezdett, mert olyan közönséges dolog, mint a légzés kevésbé fontos volt, mint sírni....Volt egy újabb köröm a Müllerbe, ezúttal vízért, hátha nem fullad meg a lány a hisztiben. Végül még ott nyomban, a parkolóban megállapodtunk, hogy ilyen viselkedést nem tolerálunk. Megegyeztünk, hogy semmilyen játékot, mütyürt és kacatot nem kaphat, ameddig ilyen hisztik előfordulnak. Semmit. Nagyon nem hatotta meg, ahogy láttam.....A névnapja novemberben lesz....

Rá egy héttel később, az állatkert előtti parkolóban megkértük az összes gyereket (3 db), hogy a kistáskájukat hagyják az autóban. Erre ketten zokszó nélkül hajlottak, Réka ellenben nem. Próbáltunk érvelni, hogy egyetlen szabad keze van, hogyan fog kecskéket, nyulakat és tengerimalacokat etetni, ha egyetlen ép kezében a táska lóg? Miben lesz a csemegés zacskó? Semmi nem hatott. Egy tanulmány volt figyelni a másik házaspár arcát (akinek a lánya még soha nem hisztizett, alig múlt hat....) 

Réka toporzékolt, levegőbe csapkodott, ordított, követelőzött, peregtek a könnyei. Végül otthagytuk. A parkolóban. Nagyjából negyven-ötven méterrel később szaladni kezdett utánunk, követelte az apjától, hogy menjenek vissza a kocsihoz és szedjék ki belőle a kistáskáját a mütyürjeivel, mert ő azok nélkül nem tud meglenni (!). Beszélhettünk, hiába. Végül a pénztárhoz érve kaptak 1-1 csomag kecske csemegét a gyerekek és azzal mintha elvágták volna a hisztit. Réka újra a régi volt. Egészen döbbenetesen mintha csak álmodtam volna az egész rémes jelenetet. 

Az az aggasztó, hogy ahelyett, hogy kinőné ezeket, újabban a hisztik, akarat kitörések erősödnek. Egyelőre nem tudunk ezzel mihez kezdeni Tibivel. Anyukám szerint a gyerekek el vannak kényeztetve, mindent megkapnak, amire csak áhítoznak. Laza a gyeplő, hiányos a következetesség. Ebben lehet valami, mármint az utóbbiban. Hogy mindenük megvan, az meglehetősen relatív. Ahhoz képest, amennyi játékom nekem volt gyerekkoromban, nyilván dúskálnak a jóban a gyerekek, azonban ha a kortársakat, cimborákat nézem, nálunk rendre szerényebb a felhozatal. 

Egyelőre nem értjük a helyzetet, elemzünk, értékelünk, gyeplőt szorítunk és remélünk. Hogy kinövi a lány a pusztító hisztik korát. Aminek már meg kellett volna hogy történjen....

Szörtinájn

Mai kép

39 lettem ma. Jövőre negyven leszek. Döbbenet, nem? De. Hihetetlen. Mint ahogy az is volt még egy hónapja, hogy Réka már nem óvodás. Az idő, az a csúnya, rohanó, egy dologra mégis jó, ez legutóbbit már egészen megszoktam. 

Csodás harmincas éveim voltak eddig, az utolsó ilyen évem is remélem hű lesz elődeihez. Gyermekeim születtek, akiktől (sajnos) egyre inkább égnek áll a hajam, ahogy telnek az évek...de imádom őket, hogy az néha már fáj. Férjhez mentem (és el sem váltam), heppi vagyok Tiborommal, terveim szerint a sírig így is lesz (remélem). Ami fontos, az megvan, kincsként őrzöm is. A többi meg nem számít. Annyira. 

Közben magamra kaptam némi súlyfelesleget, amitől hol rosszul akarok lenni, amikor a tükörbe nézek, hol nem veszek róla tudomást. Néhány ősz hajszálam is van már, nem két darab, a hajfestés kényszerét azért még nem értem el. Hát így van ez. Telnek az évek, hussannak, egyre fürgébben és fürgébben...

Pénteken a kolleganőim, azok a drágák, azok a vicceskedvűek, becsomagolták a laptopom és az egerem, mintha ajándék volna. Gyanakodtam, mert ajándékot ritkán csavarnak újságpapírba. Persze amikor kinevettük magunkat, kaptam csokit is, bőven. 

Kaptam virágot, ajándékot, a kiszemelt új kenyérsütő gépem valahol a postán csücsül. Ma étteremben ebédeltünk egy hűs teraszon, előtte Abonyban kisoroszlánokat lestünk meg...Szép nap volt az idei június 28.

39 éves lettem én, asztabüdösmindenit....Mondaná Zalán. És igaza lenne. 

Ovis értékelő

Zalán esetében. 

Azon elmélkedem napok óta, hogy ezt a bejegyzést nekem valahogy össze kellene eszkábálnom (mert belső késztetést érzek rá), node vajon mi a bánatról fogok én írni?? Valójában fogalmam sincs, mi folyik a Napraforgó csoportban. Hasonlóan az átlag szülőkhöz mindig ugyanabban az időpontban érkezem az oviba (reggel 8 előtt pár perccel ill délután 16.45-kor) és hogy a két időpont között mi folyik az ovi falai között, arról gőzöm sincs. Két dolog jellemezte idén a hozzáállásom az ovihoz: 

- a koncentráció, hogy Zalán jól érezze ott magát, no ordítson reggel, beszéljen az óvó nőkkel és szerezzen barátokat. Másra emellett nem sok időm volt odafigyelni. Nem is volt lényeges.

- bizalom az óvó nőkben - biztos jófejek, szakmailag tökjó, cukik és aranyosak, amilyen a hírük.

A tények:
- Zalán nem áll szóba egyetlen óvó nővel sem az oviban (Rékáéval sem). Senkivel, akinek "óvó nő szaga" van. J.vel (Tibi unokatesója, daduska) suttogva olykor szót vált.
- Egyetlen műsort sem láttam idén, amit az ovisok előadtak volna. Karácsonykor és Anyák napján beteg volt Zalán, évzáró pedig kiscsoportban össze van vonva az Anyák napjával. Ezt ki találta ki, nem tudom, de szuperkirály ötlet volt, ha engem kérdeznek (persze nem fognak) 
- Olykor még mindig előfordul, hogy ordítva adjuk át ZalánDaliát az óvó nőknek. Zalán rúgkapál, a nyakamba kapaszkodik.
- Nem szerzett barátokat. Illetve mindig van kivel haverkodni, olykor más csoportbeli gyerekekkel is vígan játszik, de olyan PaffKata-Réka duó nem állt össze Zalán esetében.
- Nagyon örül, hogy kitört a vakáció.
- Napközben minden vélemény szerint jól elvan a csoportban. Nem passzív, nem szomorkodik, a gyerekekkel kommunikál. 
- 2 db verset hozott haza az év során. Nem mondom, hogy többet nem tanultak, csak azt, hogy ő speciel nem. Marha szegényes eredmény. Ha középsőben is hasonlót tapasztalok, szólni fogok az óvó nőknek. Úgyis annyira szeretnek....
- A csoportban vannak érdekes, hogy úgy mondjam, nem átlagos gyerekek.
A. erőszakos, kimondottan rosszindulatú, aki folyton üti-veri a többi gyereket. Amennyire én látom, nem izgatja, ha megbüntetik az óvónénik....
B. nem bírja, ha hozzá érnek, olykor minden átmenet nélkül felsikolt. 
V. nem beszél. Nem csak az oviban, egyáltalán nem. Vizsgálatokra járnak, meg logopédushoz..részleteket nem tudok.
Cs. sem beszél, csak amolyan bébi nyelven (vauvau a kutya pl., nála halmozott sérülést sejtek, olyan fura a tekintete. Mintha egészen máshol járna.)
Ehhez jön még Zalán, aki az óvó nőkkel nem áll szóba. Plusz amiről nem tudok. 
- Ami számomra a legaggasztóbb, hogy mennyire nem szeret járni Zalán oviba. Mert mondhatják, hogy milyen jól érzi magát ott, reggel, ha megtudta, hogy nincs ovi (mert mondjuk szombatot írtunk) olyan boldog és megkönnyebbült volt, hogy csuda. Most is imádja a szünetet, ahogy említettem volt. Nem is tudom, mi lesz egy hónap múlva ha visszamennek pár hétre az oviba...
- A másik félelmem, hogy vajon meddig lesz türelmük az óvónőknek hozzá. Figyelnek e rá kellőképpen. Ő elfordul tőlük, mennyire hagyják ezt rá? Meddig próbálkoznak? Lesz e olyan, hogy már nem? Vagy talán már ott is tartunk? 

Attól is tartok, hogy egy nap arra döbbenek rá, hogy ez az óvónő duó sem különb Rékáénál...Akárhogyis....Boldogabb középsőcsopira számítok. De addig még élvezzük a nyarat. Vagyis ők élvezik a vakációt és meg várom a szabit. Még egy héééét!!!!!