Szemész doktornéninél

Elég hamar végeztünk. Miután elregéltem Zalán szemproblémájának históriáját onnantól fogva, hogy már a kórházból enyhén váladékos szemmel hoztuk haza a pasimat, odáig, hogy nem és nem és nem akar teljesen rendbejönni, a doktornő két lehetőséget ajánlott fel. Vagy felír egy újabb szemcseppet, az eddigieknél egy fokkal még erősebbet, egy hét múlva kontroll, pozitiv fejlemény híjján jöhet az átmosás. Vagy rögtön átmosás. Azt feleltem, hogy nem hiszek már a szemcseppben és az utóbbit választom.

Várhatnánk még éppen, hátha magától megoldódik minden, de a helyzet úgy áll, hogy a rendelőintézet nem vállal átmosást nagyobbacska korban (nem derült ki, hogy ez pontosan mit jelent), mert körülményesebb a lefogás, a csemetéket is jobban megviseli az egész. Maradna tehát az altatásos könnycsatorna megnyitás, de egyrészt az is nagy macera, másrészt  a megyei kórház aneszteziológusai pedig nem hajlandóak altatni gyerekeket egy ilyen beavatkozáshoz, vagyis meg lennénk lőve. A doktornő utalhatna be minket Szegedre. Na neeem, én már eldöntöttem, hogy tovább nem várunk.

A doktornő azt mondta, általában a szülők ilyen esetben a szemcsepp mellett szoktak voksolni, hiszen a remény hal meg utoljára, hátha megnyílik az a fránya könnycsatorna így vagy úgy, előbb vagy utóbb....de egyetértett döntésemmel. Ha csaknem 4 hónap alatt nem jött helyre Zalán szeme, a harmadik fajta szemcsepptől sem igen fog....

Abban maradtunk, hogy holnap 10 órakor a rendelőintézetben találkozunk és megcsinálja az átmosást. A procedúrán nem lehetünk jelen, a folyosón várakozhatunk. A doktornő úgy nyilatkozott, ő sem szeretné végignézni a műveletet, ha a saját gyerekéről lenne szó...A beavatkozás alatt és után vérzés előfordulhat, vérezhet a szeme és az orra is, Zalán ordítani fog, mint a sakál, de ahogy lehet, kiadja majd nekem és megvigasztalhatom. Szép napunk lesz holnap is, már látom....

Amiről már szeretnék írni egy ideje....

...csak mindig elmaradt.

1) Hétfőn az ovónénik jártak nálunk családlátogatáson. Nagyjából azóta, azaz csaknem egy hete írok egy ezzel kapcsolatos bejegyzést...Hát nem ismerek magamra. Valahogy nem állnak össze a mondatok bekezdéssé, most is csak ülök és bambán pislogok a villogó kurzorra.....Nem tudom leírni , hogy mit érzek, mi a véleményem. Talán mert kicsit összezavarodtam az utóbbi időben, magam sem tudom, hogy mit gondoljak Réka óvodakezdésével kapcsolatban. Most sem tudok erről mélységében és érdemben írni, de a lényeg az : Rájöttem, ez nem is olyan egyszerű ügy. Valamint: örülök, hogy Réka majd csak januárban kezdi az ovit....Vagyis, neki biztosan tetszene....izé...legalábbis azt hiszem, csakhát én....vagyis nekem még......na....mondom, hogy nem tudok erről írni....Majd csak "ülepedek", valaki jól hátbavág, helyrebillenek, megnyugszom....Addig meg készülődöm az ovikezdésre, mert azt kell. 

2) Nem írtam még Zalán 3 hós doktornénis státusz vizsgálatáról sem, pedig némi túlzással néhányat alszunk és ránkvirrad a 4 hós vizsgálat reggele is. Zalán végülis nagyjából 450 g-os havi gyarapodást tudhatott magáénak életének második és harmadik hónapja között....Amivel a doktornéni nem is volt kifejezetten elégedetlen. Legalábbis én mindenképpen elégedetlenebb voltam, mint ő. Így tápszeres pótlás szükségessége nem merült fel, illetve rám bízta, hogy folyamodom e pótláshoz vagy nem. 

Hát persze hogy nem....ha csak egy mód van rá. Hiszen van tejcsim. Több is, mint amennyit Zalán beburkol.

Kicsit sáppadtkának találta doktornéni Zalánt, ezért mostanság vasban gazdag étrenden vagyok + Elevit  (olykor duplán). Vastabletta nincs itthon, mert emlékeimmel ellentétben a Rékás várandósságom alatt szedett tablettáktól már megszabadultunk.... Zalánnal a pocakban pedig egyáltalán nem lettem vashiányos, egy picit sem....Hogy az étrend+Elevit elég lesz e Zalánnak, nem tudni, remélem. Ha Zalánom orcája nem változik rózsás rózsaszínné a 4 hós státuszra, doktornéni kilátásba helyezett egy laborbeutalót, ami annyira nem hiányzik.... Az étvágya nem rossz és nem is alszik többet, mint Réka hasonló korában. 

Továbbra is problémás Zalán jobb szemecskéje. Rákérdeztem a doktornőnél, hogy mi tévők legyünk így 3 hónap után, megmutassam egy szemésznek is a szemecskét? Doktornéni szerint kivárhatunk továbbra is,    a váladékozás olyan enyhe, hogy ő észre sem venné, ha a kiskönyvében nem olvasott volna róla...Ugyanakkor, a engem az megnyugtat, ha úgy gondolom, mutassam meg a rendelőintézetben egy szakorvosnak. 

És bár a szemváladékozással azóta küzdünk szinte, hogy Zalánt hazafuvaroztuk a kórházból, és tartós tünetmentességet egyetlen egyszer sem sikerült elérni, azért én adtam még egy hetet a dolognak. És nem teljesen hiába. Kerek 2 teljes napot megéltünk, hogy Zalán szeme nem váladékozott. Akkor is mintha könnyben úszott volna, de ennyi.  A jóvilág nem sokáig tartott, jött a menetrendszerű visszaesés a 3. napon. Itt ezen a ponton megelégeltem a dolgot. Keddre kaptunk időpontot egy gyermek szemészhez. 

Mozgásfejlődés tekintetében Zalán már a 3 hós státuszon is meglepte a doktornénit, mert játszi könnyedséggel fordult a hasára, ahogy békén hagytuk. Most bő egy hete már, hogy hasról immáron a hátára is visszafordul. Személyesen nem láttam a produkcióját, csak egyre másra a hátára fordulva találom reggel, ahogy felébred....

3 napja váratlanul, egyik napról a másikra elég erőssé vált ahhoz, hogy alkarjaira támaszodva egészen más perspektívából szemlélje a világot. Valahogy nálam ez megint egy fontos pont a növekedésében. Ahogy fejét magasan tartva hosszan figyel engem, vigyorog, tanulmányoz, mindig végigsöpör rajtam az érzés, hogy Zalán milyen nagy fiú már. Relative ugye. Hiszen még csak most született! - ez a mondat indulhatna a "leggyakrabban általam kiejtett mondatok" versenyében, méghozzá jó eséllyel...node tényleg. Félelmetes az ütem, ahogy az ilyen korú babák fejlődnek. Zalán is tegnap született és ma már forog-pörög, kíváncsian szemléli a világot a hasán fekve, közben mindent megtesz, hogy előre haladjon, kússzon, patakokban folyik a nyála és egész nap a kezeit rágcsálja.....gőgicsél, sikongat és beszélget......Még nincs 4 hónapos, de máris olyan nagy fiú.... 

Tegnap, ma, holnap vagy holnapután?

Pontosan nem tudom, mikor, melyik nap fogant Zalán. Annak idején, 2009 augusztusában egymás után két nap is pozitiv volt az lh teszt. Augusztus 31-én és szeptember 1-én is. Személyes (no meg ősasszonyi, anyai, boszorkány, kinek mi jön be) megérzésem, hogy névnapi ajándékként kaptam azt a peteérést, aminek végeredménye ma már 3,5 hónapos, egy csodálatos fiúcska és Zalán névre hallgat.

Nagyjából 1 éve hát, hogy az erősen tűző napsütésban szilvalekvárt főztünk Tibivel és anyósommal. Felváltva kavargattuk az illatozó, bugyborékoló forró kulimászt. Egyszer aztán, ahogy felváltott Tibi a keverem-kavaromban, kiosontam a vécére, hogy a napi aktuális lh-t végrehajtsam magamon. Ma is emlékszem, ahogy az egyik meleg elől lesötétített szoba magányába húzódtam és szám hamarosan széles vigyorra húzódott, mert a tesztcsík nagyon erősen megjelent a kontrollcsík mellett. Izgatott voltam és boldog, mint aki máris pozitiv hcg tesztje felett örömködik.

Aztán visszamentem lekvárt kavarni. Már sötétedett, amikor üvegekbe töltöttük...Azóta egy falat nincs belőle, gombócok, derelyék és válogatott sütemények nyelték el...

Egy éve annak a lekvárfőzésnek, egy éve annak a peteérésnek....És hogy eltelt, Istenem, hogy elrohant ez az 1 év...

Azt is mondhatnám, boldog 1. szülinapot, kisfiam! Ezt az elsőt mindig duplán ünnepeljük...

Szombat -avagy így vásárolunk mi

Furcsa hétvége áll mögöttünk, bár talán ez nem a legmegfelelőbb szó rá. Inkább olyan szeleburdi, ránk jellemzően sok tervezést nem tartalmazó, ahogy esik úgy puffanós. És ez meg is látszott rajta.

Szombaton reggel számunkra korán, 9-kor már indulásra készen toporogtunk az előszobában,    hogy nyakunkba vegyük a várost és Rékának őszi cipellőt vásároljunk. Az utolsó pillanatban demonstációt szerettem volna tartani Apának, hogy a cipő milyen kicsi, hiszen 23-as, míg  a lány egész nyáron 24-es szandiban pompázott....És láss csodát, leesett az állunk. A cipőt könnyedén a lábikójára rántotta még maga Réka is. Ezen kellőképpen összezavarodva egy ideig el sem tudtuk dönteni, hogy most akkor mi legyen...Tovább bonyolította a dolgokat, hogy Réka a demonstráción túl nem volt hajlandó többet a lábára ölteni a cipit, sipítozott, hogy az pici és hogy neki az egyáltalán nem tetszik. (A büdös kölök....)

Végül Apa angyali türelemmel elérte, hogy még egyszer felmérhessük, mi a helyzet a cipővel, még mielőtt a boltok bezárnak. Eredmény: a cipő igenis jó, biztosan nem szorítja Réka lábát. Réka, látván, hogy vesztésre áll, magasabb fokozatra kapcsolt, immáron siratóassszony módra sírbakolt, hogy a cipő nem jóóóó! De mi már döntöttünk, cipi beszerzés bizonytalan időre elnapolva. Kérdés lezárva. Azt a pár hisztit meg majd csak kibírom, ami megelőzi Réka belenyugvását: mostanában nem kap új cipellőt.

Ha már olyan szépen felsorakoztunk, elmentünk bevásárolni. Irány a multi. Zalán hordozóba be, hordozó bevásárlókocsira fel és csak úgy cikáztunk a sorok között. Sajnos a kiinduló felállásban nem sokáig, Zalán nem marad meg a hordozóban tovább, mint  negyed óra....Már 10 perc múltán is feszeng és ficorog az ülésben, unja a banánt keményen, szundiról hallani sem akar....Aztán ahogy a türelmi idő lejár (újabb 5 perc) szirénára kapcsol. "Vegyetek kiiiiii!" - és hát persze, hogy kivesszük, nem szeretjük a feltűnést. A bevásárlólistára sem egyszerű koncentrálni, ha ordít a gyerek. És egyáltalán, jobb egy békés baba, mint egy egetrengeten síró. Mindenkinek. 

Kispasim átköltözött hát hordozóból az erszénybe, aminek folyamatát és végeredményét mindig megbámulja néhány ember, ahogy elhalad mellettünk....Nem tudom, mit gondolnak, talán hogy egy tarisznyaszerű táskába pakolom szegény gyereket, ahol vagy megfullad vagy nem, vagy megéri a bevásárlás végét vagy nem....Vagy csak egyszerűen nem láttak még babaerszényt, ami sanszos, mert én sem sokat láttam. 


Szóval Zalánnal immáron az erszényben folytattuk a bevásárlást, egészen a pénztárig minden szép volt és jó, ott egy kicsit úgy érezhette Zalán, hogy megállt vele az élet (és vele együtt  én is), kikéreckedett kis fészkéből. Innestől fogva Tibi egyedül küzdött a megvásárolt árukkal, a fizetéssel. Két gyerekkel erősen kétemberes dolog a bevásárlás egyelőre, bele nem vágnék egyedül semmi pénzért. 

Fizettünk, majd multiból ki, multiba be...A DM-be már csak Egyeskét vittem magammal, a békésen szendergő Zalánt és apukáját a parkolóban hagytuk. Ahogy vásárolgattam volna a DM-ben, ráeszméltem, hogy a Rékás bevásárlás már nem úgy folyik, mint korábban. Leánykám eddig sem maradt meg szelíden szolidan mellettem, nézgelődött, szaladgált, aktív volt minden tekintetben...no most annyival rosszabb a helyzet, hogy most már PAKOL is. De nagyon. És nem akárhová, a kosaramba. Illetve rákapott azokra a színes mini bevásárló kocsira, egy ideje csak azzal vásárolhatunk....Nem figyelek oda egy pillanatra, hopp, már vett is egy zacskós levest, valami bio paradicsomosat. Pontjaimat ellenőrzöm, hinnye, tele lett kocsi vitaminnal!!! Szóval egészen sok idő ment el azzal, hogy rábírjam, most csak ANYA vásárol. És aztán még több kiskubizni, hogy ezt meg azt az izét honnan a jóistenből szedte, melyik polcról??  A végére jókislány énje felszínre tört ismét,  felhagyott azon szándékával, hogy megveteti velem a fél boltot (beleértve parfümöt, férfi zoknit, bébiételt és szempilla spirált). Percenként kérdezgette édesen, hogy "Ezt megvesszük?" De legalább nem pakolt. Egy ideig.

Ahogy távoztunk a pénztártól, észrevettem, hogy újfent tett a kocsijába 2 csomag bio perecet...Kértem szépen, hogy tegye vissza, elég lesz a kölesgolyó, amit már ki is fizettem. Nem akart szótfogadni, helyette felháborodottan elkezdett kiabálni, továbbá fel és alá szökdécselni, hogy "De kifizetem,  megveszem, de kifizeteeem..." Fényt vittünk a biztonsági őr szürke, egyhangú, eseménymentes munkanapjába. Láthatóan nagyon jól szórakozott ő is és két eladó leányzó is. Persze a helyzet egész vicces volt, tényleg, de nekem csak utólag.  

Végül kezébe nyomtam a kölesgolyó rejtő zacsit, hogy cipelje azt. De 2 métert sem mentünk a kijárat felé, belebotlottunk egy kiállított mini traktorba. Egy amolyan fűvet nyíró félébe. Hogy mi frásznak kell ilyen látványosságot kiállítani...én mint kisgyermekes szülő, az ilyesmit biztos betiltanám. Réka szeme persze felcsillant,  kettőt szökkent és már fel is pattant rá. Még mielőtt akár belefoghattam volna a magyarázkodásba, hogy erre a traktorra nem szabad felülni, héééé....Nagyon sokára sikerült csak meggyőzni, hogy ez nem játéktraktor, hanem egy mezőgazdasági gép, amit majd valaki egyszer megvesz...Mit mondjak, volt némi szópárbaj.

- Réka, ez nem játék!

- Deee, az.

- Nem játék, ez egy kicsi traktor.

- Játéktraktor.

- Nem.

- De.
- Felülök rá, jó?
- Már rajta ülsz, gyere le szépen!
- Neem.
- Gyere le!
- Nem megyek. Traktor!
- Látom, de ez nem játék, nem szabad ráülni. Gyere le rögtön!
- Neeem megyek, nem megyek!

Egy egészen gyenge hiszti robbant ki, miután mindkét kezemben DM-es szatyrokkal, elindultam a kijárat felé, őt és a traktort hátrahagyva. Végül kompromisszumra jutottunk. Megkeressük a traktort a bejáratnál, jó? Igen, azt, ami 100 Ft-os érmével működik, arra felülhet, no. Rékát végre nem kellett vonszolni, szökellő gazellaként pattogott mellettem nagy vidáman. Befizettem egy menetre a traktoron. Naaagyon élvezte, naná.  Ahogy az idő lejárt, egy újabb 100 Ft-os érmét csúsztattam a kismotorba. Ahogy felegyenesedtem,  sokat mondó pillantást váltottam egy apukával, akinek leánykája már a harmadik körre készült a szamáron. 


Még javában motorozott Réka, közöltem vele, hogy nincs több százasom, ha megáll a motor, megkeressük apát. Nem szólt semmit, túl jól érezte magát. Ez volt a vihar előtti csend....Élveztem is, mert hogy hiszti közeleg, már benne volt a levegőben, érzékeny orrom ki is szagota. Amikor 3 perc  múlva elhagytuk az Interspart mindenestül, Rékán közepes erejű hiszti söpört végig. Az autóhoz érve azt ordította: "Nem akarok hazamenni, nem akaroook! Neeeem! Nem akarok hazamenniiiiii!" -A bevásárlókocsi tárolónál álldogáló bokszos képű homeless banda nagyon jó közönségünknek bizonyult, vigyorogtak egyemberként, mint a vadalma. Kétség kívül mi voltunk a nap egyik látványossága. Végül az autóba ülve Réka megnyugodott,  viszont felébresztette Zalánt, aki rájött, hogy még mindig az autósülésébe van szíjazva és a változatosság kedvéért most ő kezdett sírdogálni. Mindegy, mert mire anyósomékhoz kiértünk a kertvároson át, mindkettő aludt, mint a tej.


Hát így vásárolunk mi mostanság. Hogy nem unatkozunk, azt nem is kell mondanom. Ilyen szó nincs a szótáramban. 

Újdonságok Rékáról

Mostanában össze-vissza írok, fele mondanivalóm soha nem éri meg, hogy írott formát alkosson. Ha lesz egy álmatlan éjszakám, majd visszaolvasok és rendezem sorainkat. Addig is befejezek egy 10 napja íródó bejegyzést Rékáról


1)

Amikor júniusban szülői értekezleten jártunk az óvodában és alapos szemrevételezés alá vetettünk mindent, beleértve a mosdót is, megakadt a szemem a mini vécéken. Réka ugyanis az a fajta, aki a szobatisztasághoz vezető út legelső lépcsőjétől fogva a bilit előnyben részesítette a vécével szemben. Valahogy nem érezte magát biztonságban a magas trónon és ezen a vécészűkítő sem javított semmit. Később hatalmas vágya a maximális önállóságra szintén a bili használatának kedvezett. Ezért is lehet, hogy máig nem szereztünk be egy böcsületes kisszéket, normális fellépőt, aminek segedelmével felülhetne a toalettre...no meg mert lusták vagyunk.

Azt gondoltam, mivel maholnap azért még nem kezdjük az ovit és januárig még iszonyú sok idő van, majd megoldódik ez a probléma is valahogy magától. És tényleg! Rékám a héten (volt az már két hete is - az blog gazdája), mindenféle nyösztetés és nyaggatás nélkül*, egyik napról a másikra kitalálta, hogy a vécébe végzi el a dolgát. Ici-picit bonyolultabb így az egész, némi átszervezést igényel a folyamat, de a váltás mindenképpen pozitívum. 

* Pontosabban....Egyszer megkérdeztem tőle:

- Réka, nem szeretnél inkább a vécébe pisilni?

- Nem. - rázta a fejét határozottan.

- Miért nem?

- Mert.....van abban mindenféle.

Tibi szerint arra célzott, hogy koszos a vécé, amin csak azért nem sértődtem meg, mert nálunk terhesség és szoptatás időszaka alatt Apa látja el a vécépucoló teendőit szerény háztartásunkban. 

2) Újabban engem ANYU-nak, Tibit API-nak szólítja. Hogy ezt honnan vette, fogalmam sincs.

3) Délutáni alvást egyre inkább hanyagolja Rékám. Ahogy telnek a hetek, lassan megszokom, hogy mondjuk 5 délutánból talán egyszer sikerül valamennyi szundit abszolválnia....Egyre gyakrabban csak simán nyugtázom, hogy nem alszik. Helyette nem alhatok, bár néha megtenném. Azért próbálkozom. A szokásos rituálét eljátszuk, mintha olyan még sose' lett volna, hogy nem alszik el....vagyis ebéd után pici játék a program, olyan idegnyugtató féle, semmi izgalmas és felpörgető.... majd mese az ágyikóban....aztán puszi, pápá és anyu elhagyja a szobát....Eredmény: Nem alszik. Sem 10 perc múlva, sem fél óra múlva, sem másfél óra múlva. Ha délelőtt maratonit sétálunk, akkor sem. Ha a tikkasztó játszótéren kergetem, amíg csak tudom, akkor sem. Ha bevonom itthon a takarításba, házimunkába, akkor sem. Most már sanszos, hogy mire óvodás lesz, felhagy a délutáni szundival végképp. 

5) Pár napja rajtakaptam, hogy Bartos Erika verseit jobban fújja, mint én. Elég néhány felolvasás ahhoz, hogy megjegyezzen egy-egy versszakot néhány versecskéből, míg nekem nem ragadt meg agytekervényeimben semmi. De semmi!!!! Csak annyi, hogy felismerem, mit versel....

6) Szépen eszi tölcsérből a fagyit. Folt- és pecsét-, valamint maszatmentesen, ahogy kell. Mert egyik kezében fagyi, másikban szalvéta. Azért ha a "legjobb ruhája" van rajta, nem rohamoznám meg Rékával a fagyis pultot a cukrászdában....az is igaz, hogy nincs "legjobb ruhája", ahhoz túl hamar kinő mindent.

7) Tegnap (08.26) megagigahiperultra hisztit vert ki a játszótéren. Talán már említettem valamely bejegyzésemben, hogy Réka azt hiszi a játszótéri 3 gombáról (ülőalkalmatosság, játék, ilyesmi), hogy azok az ő tulajdonai. Ha rájön az ötperc, mondjuk, mert fáradt, (lásd  a 3. pontot.)  képes azon fennakadni, hogy valamely más gyerek, nevezett Marci is rá szeretne mászni arra a nyavalyás gombára. AZ Ő GOMBÁJÁRA, ami nem is az övé. Ha megfenyegetjük, hagyja abba a hisztit, vagy hazamegyünk menten, akkor meg azért óbégat, hogy nem akar hazamenni. Semmivel nem lehet rá hatni. Van ott minden, takony (méghozzá homokos), könny hat vödörrel, lila fej (a gutaütés színe kb.) és nem mellékesen dobhártyaszaggató hangerő. 

A játszótérről végül eljöttünk Zalánnal, amikor Réka arra a programpontra kapcsolt, hogy a hinták alatt (mert ott puha a talaj és meleg) földhözvágta magát párszor. Aztán ahogy elértük a kritikus távolságot, futott utánam, hogy "anyaaa, anyaaaa". Felvettem, megöleltem, hagytam, hogy a hüppögés elmúljon, frankón a vállamba törölte az orrát (mindig legyen egy anyánál nedvestörlő). Mivel azonban nem voltam hajlandó kézben hazacipelni őfelségét, plusz a babakocsis Zalánt tolni, így ordított még egy darabig. Egészen pontosan hazáig. Csak akkor hagyta abba átmenetileg, amikor idegenek kerültek 2-3 méteren belülre a személyes terébe....

8) Ma (08.27) Apa elvitte Rékát néhány órára az irodába. Nagyon jó volt itthon lenni egy kicsit Zalánnal kettesben. Csak rá fókuszálni, csak benne gyönyörködni, csak vele játszani.   És leginkább amiatt van lelkifurdalásom, hogy nincs is emiatt lelkifurdalásom....Rájöttem, hogy Réka távollétében felszabadultabban és könnyedébben gügyögök Zalánnak, mintha Réka jelen van. Nem akarom (félig meddig tudat alatt), hogy azt érezze, hogy őt nem szeretem, vele nem foglalkozom annyit.... ami persze butaság, mert a nagy egyensúlykeresősdiben Réka sokkal nagyobb szeletet kap belőlem, mint Zalán.....