Betáblázva

Ma délelőtt, amikor - fogalmazzunk úgy - hogy nem unatkoztam a munkahelyemen, megcsörrent a telefonom. Valahogy felvettem, inkább gépiesen, mert az idegen számot kedvem szerint bírálom el, ha éppen elfoglalt vagyok, inkább nem vagyok elérhető. Kiderült, hogy az ovi pszichológusa lógott a vonal végén. Vagyis  1-2 héten belül eljutott a kérelmem az oviból a SZVO központba, majd onnan ki megint a pszichológus nőcihez. Az ügyben keresett, hogy mikor tudnánk beszélni Zalánról, a problémánkról, miben tudna segíteni, stb. Gondolhattam volna, hogy csakis a 8-16 órás sávban kellene mozognom, mégis megkockáztattam egy "öt órát", mire perszer rögtön jött a válasz, hogy háttöö....ahol ő ül, az is egy munkahely....Ki hitte volna, nem? 

Alkudoztunk még egy darabig, kínlódtam, vinnyogtam ott magamban, majd kitaláltam, hogy akkor legyen 3 óra. Ami hülyeség, mert akkor fél 3-kor el kell kéreckednem, ami végülis nem egy Mission Impossible....de sokkal több értelme lenne reggel bemennem 8-ra , majd kis mázlival legkésőbb 10-re kinn lehetek a cégnél. Főnökék sem szoktak hamarabb bemasírozni. Szóval hétfőn fel is hívom a pszichológust, hogy tegyük már át egy reggeli napra, mindegy melyikre, ezer bocsánat!! Külön hab a tortán, hogy én kértem a délutánt, merthogy akkor jobban el tudok szabadulni...Én sem tudom, mikor mit beszélek, nem érdekes. 

Olvastam a héten a faliújságon, hogy szülői értekezlet lesz Rékáéknak jövő szerdán 16 órától. 16!!! Szóval megint el kell lógnom fél órával hamarabb (amit persze le kell csúsztatnom valamikor), mert egyébként csak 3/4 -5-re érnék az oviba. Az komolyan nem fordult meg az óvó nénik fejében, hogy fél 5-re tegyék a szülői értekezletet, mint Zalán csoportjában (na az meg előző nap lesz, kedden). Téma Rékáéknál az iskolakezdés, matematika fontossága az óvodában (ez új anyag lesz az óvó néniknek is, amennyit foglalkoznak bármivel is) és még valami, ami nem maradt meg a fejemben. 

Közben rendszeresen járok Réka leendő iskolájának a honlapján is. Nem hiába, tegnap pici pillangókat éreztem a gyomromban, amikor azt olvastam, hogy a leendő elsősök szüleit várják egy tájékoztató szülői értekezletre március 17-én (igen, majd ekkor is el kell kéreckednem....hhhhhh....) Főleg az a két szó, LEENDŐ ELSŐSÖK...ezt még szoknom kell. Pedig sokszor már természetes, hogy iskolába megy ősszel Réka, olykor mégis váratlanul ér a hír. :) Szülői szülői hátán. 

A héten az ortopéd szűrésen is túlestek a gyerekek, Réka elméletileg fennakadt a rostán, hiszen továbbra is lúdtalpas, de sem receptet, sem leletet nem nyomtak a kezembe. Majd március akárhanyadikán - így az óvónő - sétáljunk be az oviba úgy délután egy óra tájban és lehet szandit választani. Hát majd remélem, Apa szakít időt a rugalmas munkaidejéből, hogy igen kedvezményes áron, 5000 Ft-ért szandit rendeljen. Ha nem, Rékának nem lesz igen kedvezményes áron, 5000 Ft-ért szandija. 

Nagyon zsúfoltak a hétköznapok, rohanás van és semmire nincs idő, úgy érzem. Viszonylag kevés dolgot felejtek el egyelőre (akinek nincs esze, legyen notesze), gyakorlatilag semmi időm nincs magamra. A napot szeretem inkább korábban kezdeni, a gyerekeket is előbb kiverni az ágyból, mint muszáj, csak hogy a készülődés stresszmentes ordításmentes lehessen.  Ennek ellenére még nem indultunk el úgy reggel, hogy hiszti ne lett  volna egy darab sem. Minap pl. Réka úszószemüvegét felejtettem itthon, jelzem, szándékozan, mire a kapualjban előadott egy földön fetrengős minirohamot. Na akkor azt hittem, hogy...elbőgöm magam....de aztán csak annyi történ, hogy beültem az autóba. Tibi meg visszament azért a nyavalyás szemüvegért. 

Azt szeretném, ha létezne rengeteg 4 és 6 órás állás, az lenne a hétköznapi és elfogadott, a természetes, hogy a kisgyermekes anyukák találjanak maguknak ilyen munkát, ha azt szeretnék. HomeOfficeról már ne is beszéljek. Így mindenki boldog lesz és létezhet egyensúly család és munka között. Merthogy 8 órás állásban én azt mondom, hogy lehetetlen ilyet kialakítani.  Legalábbis azon a nívón, amin én szeretném. Amennyi időt én szeretnék tölteni a gyerekeimmel, amilyen állásom nekem van. LEHETETLEN! Ahhoz képest, hogy lassan beleszokom a munkás hétköznapokba, azért ez még egy nagy igazsága a helyzetnek, amit maximum megszokni lehet vagy kihozni belőle a lehető legjobbat. Erre fogok én is törekedni. 

Első lépések

Tegnap este a gyerekek a Hisztimesék című könyvből kértek esti mesét (nagyon szeretik mindketten). Gondoltam, teszek egy próbát, mi a helyzet a kisbetűkkel, szóval megkértem Rékát, hogy az első sort (nagyjából 3 szót) olvassa fel ő, a többi az enyém. Egy ideje gyanakszom már, hogy azokat is ismeri többé kevésbé, anélkül, hogy tanítottam volna rá. Lebukik, amikor tejfölös dobozokat, gyümölcsleves flakonokat, kenyércímkéket silabizál.  

Ebből aztán az lett, hogy meg sem állt nagyjából a nyolcadik sorig. Egyszerre csodálkoztam és találtam bámulatosnak, hogy egy könyvből először olvasott össze mondatokat. Egyszerre volt fura, hogy milyen nagy már, itt tartunk és örömteli, mert én igazi könyvaló voltam boldogult fiatalabb koromban. Persze nem olvas még folyékonyan, mert a kettős betűk még talányosak számára (kivéve az "SZ"-t), de ha azokon átsegítem, nem sokat töri a fejét a szavakon. Úgy belelkesült, hogy abba sem akarta hagyni az olvasást, amíg el nem fáradt a nagy "kódfejtésben". 

Erről jut eszembe, valamelyik nap beszéltem egyik ismerős "anya társammal". Kérdezte, hogy mi újság Rékával, hogy állunk, mert ők már a szorzásnál tartanak hasonló korú kisfiával. Azt feleltem neki, hogy Réka játszani szeret, abban a legjobb, illetve úszni. Na meg rajzolni is marha jól tud, legalábbis én meg vagyok vele elégedve. Erre kiigazított, hogy de nem úgy érti, iskola előkészítés szempontból mi a helyzet. Merthogy Pistike százas számkörben összead, kivon. Azt feleltem, hogy szerintem ez nem fontos és majd megtanulja az iskolában. Ismerősöm nem is leplezte, hogy hülyének nézett. Nem mintha érdekelt volna, mert annyira nem. Szerinte a tehetséget meg kell ragadni, amint lehet és kihasználni, fejleszteni azt. Ebben egyet értünk, csak nekem más elképzeléseim vannak a tehetség gondozásról. Az én gyerekem nem tud 6 évesen szorozni, összeadni, kivonni sem szoktunk, csak ha kéri. Szokott lenni ilyen rohama, bár az utóbbi időben, ahogy mindenre kevesebb idő jut, nem jellemző. Ő tényleg még játszani szeret leginkább. Azt sem állítanám, hogy nagy feladatlap faló, az inkább Zalán hétről hétre, imádja, amikor hibátlanul megold egy korosztályának szóló feladatot. Ettől függetlenül én hiszem azt, hogy Rékából BÁRMI lehet, amire csak kedve szottyan. Egyébként is, én vidám gyermeket igyekszem nevelni, nem osztályelsőt vagy kiválót. Ha a kettő megvan együtt, egye fene, de nem esek kétségbe, ha lesz négyese is a bizonyítványában. 

Hát fura időket élünk. Osztás szorzás 6 évesen, na persze......

UI: Az lemaradt, hogy Pistike persze már a nyáron is olvasott, most fejezték be a Bóbitát. Szégyellem, de nekünk még meg sincs a kötet. Elsős tananyag lesz, ahogy hallottam. 

Aktuális füstölgéseim

Reggel a mosolygós és sugárzó A. óvó néni fogadott bennünket a Napraforgóknál. Ahogy Tibi próbálta lefejteni Zalán karját a nyakáról (na igen, az elválás még mindig nem egyszerű csupamosolygós, habos babos álom-gudbáj) A. úgy nyilatkozott, hogy Zalán olyan nagyon jól érzi magát a csoportban, teljesen fel van oldódva, boldog és vidám. (Nahiszen. Ő nem látta, ahogy reggel full depresszióban készülődött oviba, hogy neeeeakaroookmennniiii!) Továbbá! Ő (A.) nem tapasztalja AZT A VALAMIT Zalánnál egyáltalán. Pislogtam egy párat Zalán hátára a pihepuhában, majd leesett. Arra célzott, hogy az oviban drága fiacskám folyamatosan beszél. Magyarán itthon dadog, velem, Tibivel vagy bárki mással, de beteszi a lábát az oviba, kiszakad az itthoni terrorból és egyből nem akadozik. Pereg a nyelve, mint kés a vajban, hogy képzavarral éljek....Hirtelen nem is tudtam, mit gondoljak. Leginkább az járt az eszemben (jellemző...), hogy ha így is van (amit erősen kétlek), mit gondolhat rólam most ez az óvónéni...Sok jót biztos nem. 

Akárhogyis....délután beszéltem a másik óvónénivel, Cs.-val, aki panaszkodott, hogy Zalán nem igen áll vele szóba...Úgy kell fülelnie, ha a hangjára kíváncsi, mert bezzeg a többi gyerekkel cseverészik vidáman, tegnap még ki is osztott valakit csípőre tett kézzel. Azt egyébként én is észrevettem, hogy sokat nyitott a többi gyerek irányában. Eleinte meg sem látta őket szinte, mostanság pedig el-eljátszik egyik vagy másik KISLÁNNYAL vagy pasival. Szóval ez már haladás és eredmény.

Még délután is ezen rágódtam, hogy bakker, kiderül a végén, talán még a pszichológusi szakvélemény is alá fogja támasztani, hogy ÉN vagy MI vagyunk a hibásak Zalán beszédhibáját illetően.  És ha így lesz, vajon magamba fogok e roskadni szállni? Kiderül egyáltalán valaha, hogy hol a gubanc és tudjuk e oldani? Esetleg akkor talán leszokom arról, hogy felemeljem a hangom a gyerekekkel.(1) Bár ilyen alapon dadogna a fél ország. Hát majd meglátjuk!

Délután olyan okos voltam, hogy  hosszú hónapok után végre nem felejtettem el, mikor lehet időpontot kérni a gyermekszemészetre. Arra gondoltam, hogy iskola előtt nem árt ellenőrizni, hogy RékaCica látja majd a táblát, mint a sas. Igaz, sasok nem ülnek padban, de értitek....Zalánra is ráfér a kontroll, ahhoz képest, hogy évente ajánlott a szemészeti kontroll és 2,5 éve arra sem jártunk. Elkérte az asszisztens hölgy az adatainkat, majd JÚNIUS 11-re kaptunk időpontot. De úgy, mintha most lenne nagyjából mondjuk ötödike. Júniusban. Visszakérdeztem, hogy jól hallottam e, nem volt ippen néma csönd körülöttem, de a hölgy megerősített, hallásom kiváló. Háttt egyelőre nem lesz olyan gondom, hogy felkészítsem a gyerekeket a szemészeti vizsgálatra, ejráérünkarramég...De szó szerint!! 

(1) Pedig Isten látja lelkem, én is fejlődőképes vagyok. Zalán összefirkálta filccel a vadiúj pólóját, nem szóltam egy szót sem túl 2 db ejnyebejnyén. Vacsoránál első megmozdulása az volt, hogy a nyakába borította a levest (még jó, hogy nem volt forró), csöndesen annyit mondtam, mint egy lenyugtatott elmebeteg, hogy vegye le (jönnön, segítek, semmi baj, jó étvágyat). Ujjával vadul nyomogatta a laptop képernyőjét, ami külön gyengém és még akkor sem kiabáltam vele. Szóval szánsájn és nyugi van itthon, istibizi! 

Záróra

Szerintem minden meghívót kiosztottam, illetve a megadott e-mail címekre elküldtem.  Kapott mindenki. Szóval akár zárhatok is? 

Zárás után majd írok munka témában is.

Zalán rajzol

Túl lusta fáradt vagyok ahhoz, hogy a konyhai "faliújságra" kitűzött Zalán rajzot trimmeljem, színhelyessé varázsoljam, vagy bármi más módon szerkesszem. (Már tegnap is az voltam. ) Igazából az történt, hogy a tablet-tel fotóztam le a mesterművet, majd

véletlenül a blog helyett egyenesen a facebook-ra küldtem (még jó, hogy nem Tibi ruhátlan képeivel tettem ugyanezt...Na jó, olyanok nincsenek. Túl sok. :)) ) Szóval, aki "ismer" facebookilag, már láthatta a rajzot.

Ez Zalán első "egész lapos" rajzos műve, afféle csendélet és hihetetlenül boldog vagyok miatta. Nagyon ügyes (ahhoz képest pláne, hogy fiú és még nincs 4 éves...) és hirtelen jutott el idáig. Az egész úgy kezdődött, hogy Zalánom újra felismerte, hogy hoppá, tud négyzeteket rajzolni.... Nagyon kis pofás példányok születtek, mondtam is Zalinak, hogy nem kerekítene nekem egy házat, ha már ilyen szupi négyszög bukkan elő a ceruzája alól? Erre nekiült alkotni. Először a ház született meg, már azon ledöbbentem, mert életében még házat nem rajzolt (hiszen négyszöget is kb. karácsony óta). Utána kémény, füst, a bal szélére ajtó és kilincs is került. Naaaagyon megdícsértem és már alig vártam, hogy a kezem közé kaparintsam a rajzot. Hogy archiváljam az örökkévalónak. Türelmetlenségem nem volt véletlen, Zalánnak is megvan az a szokása, hogy addig rajzol, míg végül idővel magával ragadja valami örvény, vad firkálásba színezésbe fog, egészen addig, amíg - teszem azt - kiszínezi vastagon feketére az egészet, hogy már nem sok vehető ki belőle. 

Most azonban nem ez volt a forgatókönyv, helyette Zalánom virágokat kezdett el kanyarítani. Egyik bukkant elő a filctolla alól a másik után. Oda vissza voltam az örömtől. Majd következtem én, majd Apa, bár addigra elfogyott a lelkesedés és inkább úgy döntött, kitűzi a konyha falára a világszép rajzát. Késznek nyilvánította azt. Hurrá!

Tibi vacsora közben hosszan figyelte a faliújságot, rajta a rajzot, hosszan forgatta a szájában a falatot, majd kibökte:

- " És....Mi van a kezedben? Pókok??" 

No, az ki van zárva!

Ui. Utólag olvastam, hogy gyermekrajz elemzők leírása szerint, ha egy gyerkőc elég szeretetet kap itthon, (persze egy rajz alapján nem lehet véleményt alkotni. ) arányosan rajzolja a Napot a házhoz képest.  Na puff neki, szegény szeretethiányos Zalán! :) Jobb oldalon van a Nap, vagyis Apától kap több szeretet. Réka is rendre a jobb oldalra rajzolja, sőt, én is. Na puff neki megint! Jelzem, ez - nálam speciel - nem jelent semmit. Viszont engem rajzolt le Zalánkám először, szóval fontosnak fontos vagyok neki. (MIlyen meglepő!) 

Óvó nénis

Réka néhány perce még szívszaggatóan itt zokogott mellettem a kanapén, amiért nem a New Level Empire megy az ESC-re idén, sőt, a legjobb négybe sem jutottak be. Jómagam is csalódott voltam, kókadtan igyekeztem megvigasztalni, hogy de, de van igazság (fogjuk rá!) és egyébként is, Eurovízió nélkül is szerethetjük a bandát. Ugrabugrálhatunk a dalukra akár álló nap és álló éjjel. (Na én mondjuk nem bírnám szusszal, a gyerekek igen...:)

Hogy Réka módra "bakugorjak" egyet, belevágok témám közepébe. Beszéltem A. óvó nénivel valamelyik nap Zalán ügyében, ekkor történt meg bennem az igazi lezárás. Hétfőn futólag már szóba jött a szájbarúgós affér, de akkor túl nagy volt a pörgés a csoport körül, sem idő, sem lehetőség nem volt arra, hogy négyszemközt cseverésszek az óvó nénivel. Node másnap! Nem úgy törtem be az oviba, mint egy szoptatós vaddisznó, hogy ejh, majd én az asztalra csapok, leordítom az óvónéni haját, amiért Zalánom testi épsége sérült....valahogy a körülmények kínálták fel magukat. Pl. hogy bár már majdnem öt óra volt, óvónéni mégis a csoportban tanyázott a dadussal, másik óvónénivel, gyerek már sehol egy szál se'.....Némi tétovázás után bedugtam a fejem a csoportszoba ajtaján, hogy beszélni szeretnék A.-val. Erre persze készségesen kijött, hellyel kínált az öltözőben elhelyezett mini székek egyikén. Nem voltunk egyedül, a szomszéd csoportnál néhány szülő torna óráról várta vissza középsőseit. 

Azzal kezdtem, még mielőtt leültetett volna, hogy nem tudom túltenni magam ezen a bizonyos ominózus eseten és hogy segítsem már nekem ezt megemészteni. Vagy valami ilyesmi volt a kiindulópont. Mindent egybevetve egyszerre volt számomra szimpatikus, olyan óvónénis, nyugodt, kedves, egyben diplomatikus. Ez utóbbi nem tetszett annyira. Véleményformálását azzal kezdte, hogy "Anya, ez egy közösség. Itt mindenféle személyiségű gyerkőcök megfordulnak." Nincs is nekem ezzel gondom, bár azért mint mindenben, itt is vannak határok. Az ilyen fajta agresszió nem feltétlenül része egy csoportnak. Valami megoldásnak lennie kell, nem hiszem, hogy az a normális, hogy Andriska ámokfutást végez a csoporton, ha arra van ingerenciája. Persze igazából Andriska nem volt téma, csak érintettük, akkor is (ami az óvónénit illeti) szelíden.  

A. szerint ők ketten két nagyon különböző fiúcska, Zalán olyan csöndes, nyugis, belenyugvó fajta, vagyis kvázi nem egy vezéregyéniség, Andris ellenben mindig pörög, mindenben benne kell lennie, hol itt pattog, hol ott. Ebből pedig elkerülhetetlenül adódhatnak konfliktusok. Így óvónéni nem is tudta megígérni, hogy soha többet nem fog hasonló megtörténni, mint ahogy ezt szigorúan véve nem is vártam tőle. Nem azért voltam ott, hogy ezt kiverjem belőle. Azonban azt sem engedhetem meg, hogy valaki sorozatosan bántsa, uram bocsá, nem szeretnék egyszer arra menni oviba, hogy hát sajnos Zalánkának kiverték a fogát....Elismerte, hogy Zalán érdekeinek védelme meg az én feladatom. Azt is, hogy nem irreális kérés az, hogy Zalán testi épségét meg kell őrizni ovis környezetben is. 

Valahogy végig az volt az érzésem (nem tudom, mennyire valós volt ez), hogy A. jóval kevesebbet árult el, tárt fel előttem a csoport életéből, mint amennyit mesélhetett volna. Volt egy fal, ami mögé nem pillanthattam be. Mintha igyekezett volna Andris agresszív megmozdulásait minél jelentéktelenebbé tenni. Nem tudja, hogy én azért tapasztaltam már ezt-azt ettől a kisfiútól. Megjegyeztem, hogy az én gyerekeim sem tejbetökök, de egyik sem agresszív. Nem mondom, hogy nem kólintják egymást olykor kobakon, de el sem tudom képzelni, hogy mondjuk Zalán szándékosan szájba rúgja a Rékát és vice versa. Azt meg különösen nem, hogy nézeteltérés nélkül egymásnak essenek. Nekem ez olyan beteges dolog. Erre azt felelte, hogy ne a saját gyerekeimből, a saját családunkból induljak ki, lécci....Nem volt több megjegyzése ezzel kapcsolatban.

Megkérdeztem azt is, hogy tájékoztatták e Andris anyukáját a történtekről. Szoktak e ilyet tenni. Láttam a szeme villanásán, hogy ez a kérdésem nem tetszett neki vagy nem esett neki jól, pontosan nem tudom, akármelyik is volt, majdnem tökéletesen leplezte. Azt felelte, hogy természetesen, persze. A bizalmamat kérte, a hitemet bennük. Bármikor leülhetünk beszélgetni akár Csilla óvónénivel is négyesben, ha nyomja valami a lelkem. 

Ennyi volt a lényeg, sokra nem jutottunk, nem is gondoltam, hogy elérünk valahová. Mégis valahogy a lezáráshoz szükségem volt arra, hogy négyszemközt is beszéljek az óvónővel. Kapaszkodókat kerestem, hogy továbbra is bízhatom bennük, vigyáznak az én csöpp fiamra. Jelezni szerettem volna, vészfényeket gyújtani, hogy én nehezen viselem el, ha bármi gubanc van a csemetémmel az oviban, ha sérelem éri, én itt vagyok. Az meg csak remélem, hogy ama bizonyos fal mögött, ahová nem lehetett bepillantásom (bizonyára személyiségi jogok és egyebek miatt is) ők szorgosan dolgoznak azon, hogy Andriskát megfékezzék valamely pedagógiai vagy kevésbé pedagógiai módszerrel. Van másik kiscsoport, ha nagyon nagy gáz lenne, de jobb lenne nem váltani.

Múltkor, amikor beszélgettem az ovi logopédusával, említette, hogy vannak a csoportban nagyon határozott és erős személyiségek. Nevek nélkül persze. Ismeri a csoportot, hetente x órát eltölt közöttük valamilyen pályázaton nyert pénz révén. Hozzátette, hogy A. és Cs. óvónénik viszont kiváló óvó nénik szerencsére, csodálatosan irányítják a bandát. Egy valami szíven ütött viszont, mivel szaktekintélyként tekintek a logopédusra, szinte megrázott. Azt monda, hogy a 25 fős kiscsoport túl nagy létszám. Szó szerint ezt mondta: Isten ellen való vétek. Isten ellen való vétek. Ez már egyfajta átvezető egy másik témához (Zalán és az ovi), innen folytatom majd egyszer.

Rosszabb lett

Nem szeretek rossz hangulatú bejegyzéseket írni, azok valahogy nem mennek nekem (legalábbis szerintem ritkán írok olyat :) Most viszont kimondhatatlanul fáradt vagyok..... Ma reggel még igen vidoran végeztem a munkám, mondván, hogy véééégre péééntek, aztán mire négy óra lett elpárolgott ez az érzés (sajnos) és csak a fáradtság maradt. Kész vagyok, komolyan. Remélem, idővel összeszedem magam, mert ez így csak vegetálás és kínlódás és....Ráadásul ott motoszkál a fejemben, hogy nem biztos, hogy képes leszek mindazt végrehajtani, amit a munkaköri leírásom tartalmaz. Talán kicsi vagyok hozzá és  túl buta. Na mindegy, majd alakul a helyzet. 

Hogy valami ennél is borúsabb témát dobjak fel: Amióta Zalánt szájba rúgta a kispajtija fájdalmasan sokat rosszabbodott a beszéde. Most nagyjából MINDEN szónál megakad egyetlen mondanom belül. Valahányszor megakad, nekem hosszú tőr fúródik a szívembe. Vagy a gyomromba, formámtól függően. Én összekötöm a rosszabbodást az Andrisos afférral, A. óvónéni nem feltétlenül, szerinte Zalánnak maga az ovi a STRESSZ. Hmmm...Októberi ovikezdésünk nem járt együtt a beszéd romlásával.

Magamnak persze mondogatom, hogy idővel javulás várható, ahogy Zalán feloldódik az oviban (mert egyelőre szilárd tárgyként lebeg az ovis közeg levesében, pl. bármi gondja van, azt ki kell találni az óvó néniknek, dadusnak és marha nagy mázlija van, hogy van kedvük találgatni és keresni az okokat), de persze ettől még nehéz a helyzet. Főleg jelenlegi elcsigázott fizikális és idegi állapotomban. Jelenleg úgy gondolom, hogy lassan el kell kezdeni elfogadni és felkészülni azt és arra, hogy felnőtt korában is marad az akadozó beszéd. Ez ellen nagyon tiltakoztam lelkem mélyén, de talán ideje ezzel is szembe nézni. Vagy tényleg túl fáradt vagyok...Nem tudom.

Jó hírt is jelentek azért, Réka megtanult pillangó módra úszni. Tegnap elkísértem az uszodába és csak pislogtam, amikor azt láttam, hogy felismerhető módon pillangón szeli a habokat a tanmedencében. Kiderült, hogy előző órán sikerült először összerakni a kartempót, lábtempót és a levegővételt. Gyuri bácsi nagyon megdicsérte a nagy áttörés miatt (persze én lemaradtam az egészről.) Szóval bár még van mit fejlődni és tanulni, csiszolni a technikát, azért elmondhatjuk, hogy leánykánk elsajátította mind a négy úszásnemet. Hurrá, hurrá! Gratula, Rékaaaa! 

És a végére egy RékaMondta (És-sel nem kezdünk mondatot, de le van szarvastehén, ahogy Tibi mondaná.)

Réka imád beszélni. Annál jobban már csak kérdezni szeret. Ha belelendül, FOLYAMATOS-an kérdez. Olykor úgy váltja a témákat, hogy csak kapkodom a fejem. Én ezeket csak "bakugrás"-nak hívom, ahogy belemelegszik egyik témába, már ugrik is tovább a következőre. Egy ilyen részlet:
- ....mert az oviban is lemaradtam a Bálint napról. - hogy előtte mit volt a téma, gőzöm sincs.
- És miről maradtál le?
- Fogalmam sincs, hisz nem voltam ott.
- Miért is nem voltál ott?
- Miért, miért?? Hát beteg voltam, hol a jó életbe lettem volna!?! - morogja türelmetlenül. Nem tőlem tanulta, jelzem. 

Amiről majd még írni szeretnék:

- új napirendünk, ahogy mostanra kialakult

No para! Szólok előre!

Mind mindig.

Időről időre eljön az a nap, amikor bezárok, ez egyik rigolyám a sok közül. Most megint ez következik.

Akinek nincs meghívója, sikítson, akinek van, az nem vesz észre sok változást a hétvégétől sem.

Amiről majd még írni szeretnék:

- "munkanélküli központ", avagy a történet vége, amit elkezdtem
- új munkahely
- farsang az oviban
- A. óvónénivel beszéltem Zalán ügyben
- .....és ami még most nem jut eszembe

Mit dolgozik anya?

Tegnap baktattunk haza hármasban az óvodából, amikor egyszer csak csipogott valami a táskámban. Réka persze rögtön kapcsolt, hogy nálam volt a tablet (Tabi, ahogy mi hívjuk).

- Anya, hogyhogy elhoztad?! - hördült fel. - Most nem is vagyunk otthon, hogy dugdosnod kellene! - még fel sem ocsúdtam, mit kiáltott a világba, folytatta.

- Ahááá....fogadni mernék, hogy egész nap a Mentalistát nézed a munkahelyeden! Ugye, anya?

Hápersze! Miután kialudtam magam a kanapén és elnyammogtam pár zacskó pattogatott kukoricát, mogyorót, legurítottam néhány koktélt, mindenképpen benyomom a Mentalista  legjobb részeit a tabon. Bár már akkor inkább a laptopon nézném, ha lehet, annak nagyobb a képernyője. 

Játszóteres fotósorozat

Ez még igazából a "Lezárult" előtt történt, szóval az időrend sántít, de odaseneki!....

Nagyon jót játszótereztünk vasárnap mamáéknál a játszótéren. Hivatalosan is megnyitottuk a 2014-es játszótéri szezont, bár a kutya (nem Molly persze) nem ette még meg a telet....

Lezárult

Hétvégén sokat rágódtam a "ZalántSzájbaRúgták" történeten. Hol bosszankodtam, hogy milyen gyerkőc az olyan, aki minden átmenet nélkül szájba rúgja az én édes magzatomat??Hol azon filozofáltam, hogy mindentől úgysem tudom megvédeni...mire magamra tromfoltam, hogy mi végre is vagyok én, ha nem erre törekszem? Végül abban maradtam magammal, hogy A. óvónéninek elsírom a bánatom délután, ha úgy adódik, az ő véleménye még érdekelt.

Olyan fontos, hogy az ember úgy hagyja ott a gyermekét az oviban, hogy jó helyen, biztonságban érezze őt/őket. Továbbra is bízom és hiszek az óvónénikben, ami azok után, amit megtapasztaltunk ovi ügyben az elmúlt pont 3 évben, szerintem tiszteletre méltó dolog. :) Olykor érzem is, hogy Zalán óvónénijei irányában már hamarabb szakad a cérna, emelkedik a pumpa, alacsonyabb az ingerküszöb...Méltatlanul összemosom őket az "elődökkel", pedig azok kisebb vagy nagyobb hibáiról ők aztán tényleg nem tehetnek.

Szóval rákérdeztem, hogy mi volt ez a kis affér Zalán és Andris között, kérem szépen? A. nem tulajdonított nagy jelentőséget az egésznek, szerinte ilyen előfordul és Zalánban nem volt semmi rosszindulat. Nohát nem is Zalán rosszindulata miatt főtt a fejem fél hétvégén....A. szokás szerint olyan szelíd volt, egy angyal türelmével. Szerinte belefér, egyébként sem rúgás volt, hanem ütés, igazított ki. Megkérdeztem, hogy látta e valaki az esetet, mire a pedassz. felé mutatott, K. irányában, hogy ő volt a "szemtanú". Itt rögtön éreztem is, hogy a történetnek vége van, le kell nekem is zárni. Bár a rúgás durvább "beavatkozás", bizonyítani nem lehet, csak reménykedni, hogy nem lesz folytatás.... 

Zalán határozottan állítja, hogy Andris álló helyzetben szájba rúgta a szandálos lábával, amíg ő a szőnyegen térdelt. Az ő szava áll szemben K.-éval, akivel szintén nincs semmi bajom. Nem is ez érdekel immár, hanem drukkolok, hogy Andriska egyetlen ujja ne érintse az én Zalánom bababőrét nagycsoport végéig legalább....

Hétdolog

A játék, amiből ugyan kimaradtam, de ez annyira nem hoz zavarba. 

Avagy 7 dolog, amit nem tudtatok rólam. :) 


1) Ha valami erősen frusztrál és tehetetlen vagyok, sarokba szorított, gondolatban rugdosok bizonyos képzeletbeli falat (asszem azt). Hirtelen, sűrű egymásutánban. Az lényeges tényező, hogy mindez fizikálisan nem valósul meg, ami miatt bizonyára a lábujjaim igen hálásak. Csak a lelki szemeim előtt fut le egy kis animáció. 

2) Az utcán közlekedve ha szimpatikus ember jön velem szemben, olykor előfordul, hogy titkosszolgálati észrevétlenséggel az illető után szimatolok. Ez azt jelenti, hogy ahogy elsuhan mellettem a hölgy, úr, fiú vagy lány, vadászkutya módra használom az orrom. Érdekes dolgok ezek az illatok ám! 

3) Lenyűgöznek a különböző angol dialektusok (asszem azok.) Ír, skót nyelvjárás vagy éppen "posh", "cockney", ausztrál, liverpool-i, szinte egyre megy, élvezettel hallgatom. A kedvencem természetesen "Simon Mentalista Baker" ausztrál akcentusa.  

4) Nálunk soha nincsen rend. (Kivéve amikor M. mama vigyáz a gyerekekre itthon napokon át.) Legalábbis olyan szintű, hogy mondjuk valamelyik lakberendező szaklap kiszállhatna hozzánk fotózni (nem mintha lenne mit). A "rendtelenség" természetesen bosszant, de annyira nem, hogy több időt szánjak a felszámolására a kevéske szabad időmből. 

5) Nem voltam kamasz. Mármint abban az értelemben, ahogy mostanság jellemzik a kamaszokat. Kerestem magam persze, egy időben utáltam is...de semmi extrém nem jellemzett. Jó kislány, 18 évesen már konzervatív. Szerintem ez utóbbi nem gáz, hamar megjött az eszem. :)

6) Nehezen fogadok el, emésztek meg bizonyos dolgokat. Ilyen pl. hogy az idő szalad ( a karaván halad). Mindig rácsodálkozom, hogy pl. xy gyermeke hogyhogy tavaly leérettségizett, amikor utoljára láttam még totyogott. Nekem ezek a dolgok magasak. Ugyanilyen problémás számomra a halál feldolgozása. Ha valamely ismerősöm eltávozik, mindig az jár az eszemben, hogy milyen képtelenség az, hogy Z.-vel tegnap még beszéltem, ma meg nem elérhető a mobilján. Ilyen nincs!!!
Ennél vannak hátborzongatóbb gondolataim is, de azokat inkább most nem részletezném.

7) Mindent megeszem, kivéve a mazsolát. Szerintem az szárított légy, semmi más. :) 

Cipésznek jó cipője, óvónőnek jó .....

Délután háromnegyed ötre estem be az oviba Zalánomért. Egyes egyedül ücsörgött a csoportszobában az óvónénivel és a dadussal, épített valamit a szőnyegen csöndesen. Nem is vettem hirtelen észre, hogy be van dagadva az alsó ajka. Váltottunk pár mondatot az óvónénivel, a szokásos dolgokról számolt be. Majd amíg a tárcámban halásztam pénz után, hogy leperkáljam a csoportpénzt, izgalmas részletekhez ért. Arról számolt be, hogy csoporttársa, Andriska ököllel jól szájba verte Zalánomat a nap folyamán, ami láthatóan igen váratlanul és kellemetlenül érintette csemetém. Úgyhogy aludt fél órácskát a pihepuha sarokban. (Ez elég szokatlan dolog, hiszen mindez uzsonna után történt, vagyis már szundi után. Na mindegy!)

És valóban, ha alaposabban szemügyre vettem a száját, máris láttam, hogy van rajta egy seb. Később felfedeztem egy vérfoltot is a felsőjén. Óvónéni megnyugtatott, hogy egyáltalán nem szolgált rá az ökölcsapásra, ártatlan bárány az én Zalánom. Viszont megnyugtattam az óvónénit, hogy Andriska ösmeretében ebben biztos voltam....Mást nem nagyon szóltam semmit, nem találtam a szavakat. Egyrészt. Másrészt meg hiába is tettem volna, a kevesebb mint 3 éve átadott mosdót éppen szétverték valami brutál szerszámmal mellettünk, a saját hangom sem igazán hallottam. De tényleg, mit lehet erre mondani? 
A " Bosszulja meg hétfőn Andriskán, óvó néni!"- hez lett volna leginkább kedvem. 

Annak idején, amikor eltöltöttem ősszel a csoportban pár órácskát Zalán beszoktatása kapcsán, láttam Andriskától néhány olyan megmozdulást, hogy a hajam égnek állt. Egyszer úgy nekilökött egy kisfiút a babakonyhának, hogy az szinte repült. Minden átmenet nélkül. Máskor belerúgott valakibe, aki nem tetszett neki. A legvérfagyasztóbb mégis az volt, amikor páros lábbal csak úgy ráugrott az egyik pajtija hasára a szőnyegen. Egyszer nem volt elég, másodszor is kedve szottyant rá, bár "áldozata" már sírdogált. 

Az öltözőben, amikor óvónéni már visszavonult, Zalán elmondta, hogy nem ököllel verte szájba ama szent gyermek, Andriska, hanem RÚGTA. A szandis lábával. Ok nélkül, váratlanul, azt megerősítette. Hazafelé és itthon szóba került még többször a téma, olykor egész másról beszélünk és megemlíti, hogy haragszik az Andrisra és hasonlók. Szóval bántja az ügy, érthető módon. A száját enyhén nyitva tartja, hogy az seb ne érjen össze a felső ajkával, érzékeny neki.

Persze verekedős  "rossz fiúk" minden csoportban vannak/lehetnek, Rékáéban is akad nem egy, bár a fiúk leginkább egymás között bonyolítják le a csatáikat, ezért Rékát - tudtommal - soha nem ért még atrocitás. Zalán ugye fiú, szóval várhatóan fel kell még készülnöm egyre és másra, különös tekintettel ugye Andráska Mákvirágra....

Nem lehet egyszerű az óvónéniknek sem Andriskával, illetve az anyukájával sem, hiszen Andriska az óvoda vezetőjének a kisfia.  
Hát nem egyszerű az ügy, csak abban tudok bízni, hogy ilyen többet nem fog előfordulni. Talán Zalán is felkészültebb lesz Andris közelében és egyszer nem arra megyek az oviba, hogy sajnos Zalánkának kirúgta x és y a fogát például. Ne fessük az ördögöt a falra, mert még megjelenik! 

Ott tartottam, ügyeleten

Részletesebben terveztem erről írni, de időközben túlhaladta az idő a témát, úgyhogy csak kurtácskán. Relatíve. :)

Pénteken bekocogtunk a gyermekorvosi ügyeletre este, ahogy Tibi hazaesett a gyerekekkel. Réka egyszerűen üvöltött, szinte magán kívül, hogy nagyon fáj a feje. Ettől rögtön frászt kaptam és minden hajam szála égnek állt, naná, mindenfélét gondoltam...Azt nézegettem merev e a nyaka, érzékeny e fényre és egyebek....Valamint mérlegeltem, hogy a tény, hogy meningitis ellen be van oltva megnyugtató e vagy nem eléggé.... 

Utólag kiderült, hogy valószínűleg csak felszökött a láza, az okozta a fejfájást. Hiányos információm volt arról, mikor kapott utoljára Nurofent (felkészültebbnek kell lennem most, hogy nem én vagyok a gyerekekkel, nem csak feltételezni bizonyos dolgokat....ez is egy lecke volt)  8 órakor az orvossal szemtől szemben állva derült ki, hogy valamikor 2 órakor látott Réka lázcsillapítót. Megkaptuk a magunkét rögtön a doktornőtől, hogy magas láz esetén miért nem hűtő-fürdőztük a gyereket, ha nem ment le a láza, baaarmok irgumburgum!!(És bár ő szemében bizonyára én voltam maga a megtestesül "idióta szülő", oké, mea culpa, meg kell jegyeznem, hogy az ügyeleten MINDIG problémám volt még eddig az orvosok modorával. Szolnok vagy Sümeg, egyre megy! Miért van ez?) 

 Az orvos kizárta az agyhártyagyulladást, nyomkodta, tekerte Rékát körbe, meghallgatta, torkába nézett, végezetül felsorolt egy halom gyógyszert, hogy ez meg az van e otthon. Egyik sem volt, de ettől eltekintve nem kaptunk receptet. Ítélet: nurofen és másnap irány a saját gyerekorvosunk. Nem sokat segített, de legalább megnyugodtunk, hogy nem patkol el a leányzó agyhártyagyulladásban pölö....és ez volt a legfontosabb.

Itthon folytatódott a "nagyon fáj a fejeeeem" című történet még további nagyjából egy órán át. Majd némi vizesruházás és maxi adag nurofen határára Réka elaludt, mélyen, mint egy medve. Másnap másfél órát várakoztunk a doktornéninknél, hogy kapjunk egy darab papírt. Más értelme nem volt, merthogy úgy ítéltetett, vírusos a torka, ami majd magától úgyis meggyógyul. Szóval itt sem kaptunk receptet. Tantum Verde van itthon, de nem sokat ér, ahogy látom, nurofen dettó, egyik sem recept köteles.

Ma és holnap M. mama vigyáz a gyerekekre itthon, amiért nagyon hálás vagyok neki. Szerdán a papírforma szerint Zalán már mehet oviba, Réka majd csak mához egy hétre.

A fogtündérekről majd mesélek holnap. Ha el nem alszom előbb....

Kettő mínusz

Szombat délután, Tesco, pénztárak, egy üveg jegestea...éééésss....végre Réka második tejfogacskája (bal egyes, alsó) megadta magát a sorsának és kiesett. Sokat kínlódott és vergődött vele a lány, úgyhogy nagyon megkönnyebbültem. Rémálmaimban a torkán akadt és egyéb borzalmak, szóval jobb kinn, mint benn....:)

Kimaradt RékamondtaZalánmondta

Reggel Zalánt találom magam mellett az ágyban, Tibi sehol.
- Hol van Apa? - kérdezem Zalit.
- Mmmm... - morogja - Lement a brutális nagy gépéhez....
Ő már csak így hívja a nyomdagépet, ami egyébként csak 500 kg, nem vészes méretű.

***

Rékát ringatom az ügyeleti váróban. Egyszer csak megszólal fojtott hangon.
- Anya...maradj már nyugton!
Tibi elnevette magát.
- Na igen, már nem kisbaba....

***

Zalán mondta, amikor begördültek autóstul az iroda elé.
- Harcra feeeel, győőőzni kell! - csatakiáltás, amivel régebben (most is olykor), Tibi mindig kiugrott vagy mászott....azt ágyból. 

Ügyeleten

Ma reggel, a toaletten trónolva eszembe jutott, hogy volt valami fogadalmam arra nézve, hogy mi lesz, ha majd elhelyezkedem és munkát találok. Sajnos elfelejtettem, mi volt az, csak találgatni tudok, hogy szerepelt e benne alkohol vagy valami édesség, új ruci. Igazából mindegy, inkább arra emlékeztetett ez az egész, hogy milyen kellemetlen is tud lenni a "másik oldalon" állni, legalábbis lelkileg, legalábbis nekem....

Zalánnal nagyjából félidős várandós voltam, amikor kaptam egy levelet a munkahelyemtől, hogy csődeljárás indul ellene. Nem szabad lett volna meglepődnöm, igazából mindig borotvaélet táncolt a cég mind likviditásilag és amúgy is...Viszont akkor elég rosszul éltem meg. Meglátogattam a csajokat, sok volt a változás, de bizakodtunk együtt. 

Érdekes. Amikor közel 30 hetes RékásPocakkal becsuktam magam mögött a Műszaki Osztály feliratú ajtót (nem is volt rajta felírat, csak egy szám....), majd hívtam a liftet a folyosón, szentül megfogadtam, hogy IDE SOHA TÖBBET! Nem szerettem már ott dolgozni, kínlódás volt, kényszerű dolog. Hogy aztán végül teljesült a kívánságom, az egy másik dolog, én nem ilyen lovat akartam. Boldogan visszatértem volna a kis asztalomhoz a kevesellt bérért, a zavaros alá-fölé rendelt viszonyokba, feszültségbe, csak legyen a fenekem alatt biztos alap. Mert a magamfajtának ez mindig fontos, az is marad. Később még mindig kereshettem volna magamnak kedvezőbb állást annak biztos tudatában, hogy van havi fix jövedelmem, a tb-m is biztosított, ésatöbbi....

Zalán talán fél éves lehetett, amikor megkezdődött a felszámolási eljárás is. Kezdetnek rögtön csoportosan elbocsátották az egész bandát (kivéve persze engem, aki felmondási védelem alatt állt), közel 100 főt 4 vagy 5 telephelyről és a központi irodából. A parancsnokságot átvette a felszámoló cég. Szomorú voltam, ez volt az első munkahelyem. Itt lettem diákból dolgozó nő. És kezdetben nagyon nagyon szerettem. 

Emlékszem, ültem egyik kollegám autójában, valahonnan hazafelé tartva és arról beszélgettünk, milyen szerencsések vagyunk ki, szeretjük a munkánk, reggel felvesszük a melót, aztán egyszer csak hirtelen 4 óra lesz...vagy 6...vagy még több. Bezzeg az a sok savanyú ember az x és y osztályon....Milyen borzasztó lehet leélni úgy az életüket, hogy egyre csak azt várják, legyen már négy óra és mehessenek haza a fenébe. 

Induláskor remek csapatból állt a Műszaki osztály. Volt ott egy ügyintéző lány, I., vele nagyon hamar összebarátkoztam. A termékfelelősök közül az egyik egy friss diplomás srác volt, Z., őt is gyorsan megkedveltem...(rettenetes élmény volt 1,5 év múlva felvenni a telefont, fogadni a hivatalos rendőrségi értesítést, hogy Z. autóbalesetben aznap hajnalban meghalt...)és még sorolhatnám a csapat krémjeit (a rossz részére meg már úgysem emlékszem). Szerettem és utáltam egyszerre, hogy a főnököm istenigazából a vezérigazgató volt. Ebben az volt a jó, hogy bárki adott nekem feladatot, pü igazgató, termék felelősök, szerviz főnök, értékesítési vezető, nagyjából én döntöttem el, mit és milyen sorrendben csinálom. Hátránya viszont az volt, hogy szinte semmilyen védelem alatt nem álltam, tehát ha bármi támadás ért, magamat kellett megvédenem. Az érdekeimért sem állt ki senki. Mindenhová tartoztam és sehová egyszerre. 

Leveleztem, fordítottam, tolmácsoltam, mindenféle kimutatásokat gyártottam, utaztam jobbra és balra mindenféle vevőtalálkozókra, tréningekre (Németországba, Angliába, Franciaországba). Szerettem volna több, nagyon feladatokat is, ahogy teltek az évek, de a cég a folyamatos átszervezés  híve volt, valaki mindig felmondott, új ember jött és valahogy úgy alakult, hogy az új emberek egyre kevesebb feladatot szánnak nekem. Mondjuk ebben talán szerepe volt annak is, hogy 2007 tavaszán bejelentettem, hogy kisbabám lesz. Sosem felejtem el, hogy fogadták. Akkorra egyedül maradtam női lény az iroda tagjai közül. Néma csend volt, mindenki félbehagyta amit éppen csinált és bámultak. Kb. mintha azt mondtam volna, hogy férjhez mentem egy zöld emberkéhez és holnaptól a Marson fogunk élni, gudbáj! Mosolyogtam sugárzóan és nem hittem el, hogy még nem tudták. Bezzeg a pénzügyes csajok és a HR-es Katika már legalább 2 hete kiszúrta. 

Addigra már szétesett a csapat, akiket kedveltem, sorra más munkahelyre eveztek...mégis kötődtem ehhez a helyhez, valami megmagyarázhatatlan okból. Mintha a régi szép idők visszahozhatók lettek volna. 

Ahogy Zalán megközelítette, majd betöltötte a három évet, nekem még mindig nem nagyon akaródzott visszamennem dolgozni. Valahogy sziklaszilárdan éreztem, hogy nekem itthon van a helyem, a családnak van rám szüksége. Egyébként is, annyi minden várt még ránk, ott volt a nyár, a nyári szünet, úszótanfolyam, Zalán fütyi problematikája, beszoktatni őt az új oviba....Valahogy úgy terveztem, ha egyáltalán műveltem ilyesmit, hogy a 2013-as év még mindenképpen itthon fog találni, majd a következő évben pedig találok munkát, ahogy és amikor sikerül, kivárjuk. 

Tibi sem sürgetett, egyáltalán a családból senki sem, aki ismerte a mi helyzetünket, életünket. Viszont ahogy 3 éves lett Zalán és elkezdtem bizonyos szempontból a levegőben lebegni (tb-ileg főleg), felvettem a kapcsolatot a felszámolóval. Szerencsémre végtelenül kedvesek, rutinosak és segítőkészek voltak, rövid határidő belül mindent elintéztek, végtelen profizmussal (szerintem). Először kivettem a szabikat, amiket kiadtak, másik részüket végkielégítésestül kifizették, így hirtelen egész gazdag nő lettem. 

És most itt félbe kell hagynom a mesélés, egyrészt mert felébredt az aprónép, másrészt mert mindjárt lemerül a laptop, harmadrészt, mert még nagyon hosszú mondókám van és valahol szünetet sem árt tartani. Ja, hogy a cím köszönő viszonyban sincs a tartalommal? Na igen, egészen másról szerettem volna beszámolni, de így sikerült. Folytköv. 

Ők mondták

Írnék beszámolót is, de az agyam, mint a sivatag, hómező és ilyenek. Viszont néhány RékaZalánMondtát kipréselek magamból, mielőtt elfelejtem őket vagy a papírfecnik, amire felfirkantom a gyöngyszemeket, elkallódnak......

A nevtan. "várótermében" akad néhány játék a polcokon, mesekönyvek és egyetlen felnőttnek is való kötet. Ez utóbbi egy réges-régi kiadása a Parlament történetének. Egy alkalommal Réka is a keze közé veszi, nézegeti, lapozgatja, egyszer csak egész hangosan megszólal.

- Viktor benn van, anya?

- Milyen Viktor? - kérdezem bambán.

- Hát Orbán Viktor! 

- Háttö....nem, akkoriban még talán csak egyetemista volt. Ez egy régi könyv....

***

FitKid után a szülők sürögnek és forognak a csemetéik körül. Réka egyszer csak felegyenesedik mellettem és belerikkantja az öltöző viszonylagos csöndjébe.

- Képzeld, anya, Emesének LÉPCSŐGURUTJA van.

Sajnos úgy nevettem, hogy kicsit megsértődött Réci drágám, de kiengeszteltem.

***

Valamire kérem Zalánt, oda sem figyel, kérem újra, oda sem bagózik.

- Zalán, az óvó néninek szót szoktál mindig fogadni az oviban?

- Igen. - vágja rá rögtön.

- Akkor nekem miért nem?

- Hát, mert te az anyukám vagy.

Jaaaaa....

***

Grosics Gyula, a legendás focista, a Fekete Párduc a napokban ünnepelte születésnapját, erről a híradó is beszámolt. 

- Hány éves a bácsi? - kérdi Réka.

- 88.

- 88???? Na akkor ő már nem fog sokáig élni! - legyint a kis szemtelen.

***

Kicsit nyálas lesz, de nekem tetszik. 

- Imádom a tarkód, imádom a hajad, imádom a térded, imádom a hasad...- hízelgek neki, ahogy magához ölel. 

- A pofámat is szereted? - érdeklődik.

- A pofidat is, igen.

- A seggemet is?

- Khm....hékás! A popsidat is, igen.

- Na és a seggem lyukát, anya??? - mire ide ért, már gurgulázott a nevetéstől.

***

Megkezdődött a Téli Olimpia Szocsiban, éppen a nyitó ünnepséget figyeljük a tévében. A képernyőn megjelennek egyre másra különböző országok csapatai és államfői. 
- Ott van Putyin elnök.... - jegyzem meg többek között. 
Mire Réka.
- Hogy lehet ilyen hülye neve valakinek?? Trutyin elnök???

***

- Zalán, főzzek neked teát? - kérdezi M. mama beteg kicsi onokájától. - Mire Zalán erőssen bizalmatlanul.
- Te tudsz teát főzni, mama?

***

Kettőből kettő

Réka reggel nagyon morcosan ébredt. Majd észrevettem, hogy több, mint ágy meleg. Rövid könyörgés latolgatás után megmértem a lázát, eredmény 37 fok....Király! Hőemelkedéssel csak nem visszük oviba, odáig még nem süllyedtünk le. Összenéztünk Tibivel némán, máris kínunkban vicsorogva, majd ő kivágta: "Azonnal mondj fel!" - nevettünk persze. Szintén kínunkban.

Délután hívtam őket, a gyerekek az irodában dőzsöltek és mesét néztek. Réka láztalan volt, de egy adag Nurofen dolgozott benne, mert fájlalta a torkát. És a fejét, de azt nagyon. Holnap elvileg 5-ig van rendelés, ha 4-kor kilövök az irodából, el tudom vinni orvoshoz én is. Úszás persze sztornó, hiába lenne, aki elvigye. Majd alfába is le kell mennem, mert elfelejtettem, hány órát fizettem ki Gyurinak, hányat nem, ő pedig nem vezet semmilyen feljegyzést. Őszintén? Fogggalmam sincs. 1 vagy 2 óra?

Holnap péntek, hű, de jó! Megint azon "szomorú" emberek sorába léptem, aki várja a pénteket, mint a Messiást! Eddig nekem egyformák voltak a napok többnyire, vasárnap vagy hétfő, majdnem mindegy volt.

Ja, a logopédus nőcivel is beszéltem a nevtan-ban, lemondtam a mai "foglalkozást", merthogy dolgozom, sajnos nem érek rá. Erre rávágta, hogy nem baj, akkor majd a jövő héten. Kénytelen voltak kiigazítani, hogy neeeem, sajnos tartósan nem jók nekem a csütörtök 9-11 órás idő intervallumok. Sajnálta....Én is, főleg, amikor hozzátette, hogy még 4-5 alkalom van hátra a szülő-logopédus szülő tréningből, utána vihetem a gyerekeket is, illetve később foglalkoznak csak a gyerekekkel, ha még mindig van "probléma". Ez elgondolkodtatott, mert így már kár kipottyanni a programból...de majdmeglátjuk. Mostanában ez hangzik el itthon a leggyakrabban. 

Közben délután beugrottam az oviba, kikérni Zalánnak a nyomtatványt, amivel majd vihetem a pszichológusnőhöz "vizsgálatra". Kitöltöm, visszaviszem, továbbítják felfelé az igazgatóságra, aztán valamikor, valahogy lesz egy szakvélemény róla.  Említettem, hogy újra dolgozom, szóval ha valami gond lenne, ezen túl inkább az Apuka telefonszámát hívják. Óvónéni úgy megörült a ténynek, hogy dolgozom, mintha tartós munkakerülő lennék, aki végre jó útra tért....vagy tartós munkanélküli, aki évek óta hasztalan keresi a boldogulását.....Pontosan ezért nem említettem még a családon belül sem, hogy újra dolgozom, mert nekem ez nem örömhír, sokkal inkább fájdalommal jár, mint heppiséggel. Na jó, persze, valahol az, öröm, hiszen kerestem munkát, és nagyon rövid idő alatt (kb.6 hét) találtam is, szóval szerencsés vagyok....megsem szeretek róla beszélni, ha lehet kerülöm a témát, ennyi. 

Most telefonált Tibi, hogy Rékának nagyon fáj a feje, hatalmasat aludt ma, de nincs jól...Nahát..remélem, nem kerülünk ügyeletre még az éjjel!

Legszebb 6 évem

Mégpedig végtelen sok kép formájában....

2007. tavaszán

2007 nyara

2007. december

2008. február

2008. április

2008. június

2008. augusztus

2009. június

2009. augusztus

2009. október

2010. tavasza

2010. május

2010. június

2010. nyara

2010. szeptember

2010. október, Zalán keresztelője

Szintén

Réka 3. szülinapja - 2010. december

2010. karácsonya

2011. február

2011. március

2011. Húsvét

Nemtommikor, de aranyos

Ez is az.

2011. május

2011. nyara

Ez is, Szigligeten

Nyaralás 2011

2011-ben is apa egyik szemefénye

2011 szeptember, első nap Pitypangban

Őszi kép

2011. október, őszköszöntő az oviban (kiscsoport)

2011. október

2011. október

Réka 4. szülinapján

2011. Szilveszter

Nemtommikori....

Őőőő...

Eeee....

2012. május, Zalán 2 éves

2012. április

2012. nyara

2012. nyara - asztapaszta, tegnap volt!!!

Balatonföldvár

2012. szeptember, Első nap a középső csoportban

2012. karácsony

Ez is készült valamikor...

Réka öt éves lett - 2012. dec.

2012. karácsonya

2013. február

Ő is februári

2013. február

2013. április

Asszem ez is február

2013 tavasza

Szintén

2013 nyara

Ez még májusi, május 1 egész pontosan

Évzáró 2013 - Kamillával

2013 nyara

Sümegen 2013 június

Ez még mindig mind Sümeg volt

Úszótanfolyam - 2013. július-augusztus

Nyaralás a Balatonnál 

Ez megint úszótanfolyamos

megint nyaralásos

Úszótanfolyamos- végülis ilyen klassz nyár volt ez. Ha éppen nem nyaraltunk, akkor úszótanfolyamon lógattuk a mindenünk.

2013. ősze - indul a nagycsoport

Naaagyon büszke vagyok rájuk.

2013. szeptember - először a Rákócziban

2013. október

2013. december

2013 karácsony

2013. karácsonya

2013. szilveszter

2014. január

Ennyi volt, hussssss....