Két hete, szombaton Réka úgy határozott, hogy L. mamánál alszik, majd ott is tölt pár szép napot.
Ez egy relative egyszerű, izgalmaktól mentes mondat. Mégis egy aprócska mérföldkövet jelentett mindnyájunknak. Az úgy kezdődött, hogy a napot, a szombatit mamáéknál töltöttük családostul. Este gyanútlanul léptünk volna tovább következő és egyben aznap utolsó programpontunkra (Tiszavirág Fesztivál), amikor az autóba becuccolás befejező lépésekor (gyerekeket ülésbe rögzíteni) Réka totálisan meglepetésszerűen közölte, hogy ő marad mamával és papával, nem akar hazajönni. Hogyhogyhogyhogyhogyhogy.... Mivan?????????????????
Először nem vettük komolyan, persze kisbogár, pattanjál csak az ótósülésbe, de moströgtön!....Ám amikor sokadik felkérésre is egy acélosan határozott Réka állt a kapuban és rendre kötötte az ebet a karóhoz....kénytelenek voltunk belátni lassan, hogy csak hárman távozunk. Nehéz volt. Tibivel mindketten sokkban voltunk. Csak pislogtunk, olykor egy fejcsóva is belefért, nem voltak szavaink sem. Ennek ellenére néhány perc múlva autónk lassan kikanyarodott az utcából. Alig láttam a könnyeimtől a két nagyobb és a pici alakot, aki lelkesen integetett nekem....
Így utólag nem tudnám megmondani, miért hatott ez engem ennyire bénítóan. Tény, hogy nagyon meglepődtem. Talán mert szívemből szakadt kis magzatom még soha nem aludt máshol, mint itthon. És hajlandóságot , kedvet sem mutatott erre egyetlen egyszer sem. Még véletlenül sem. Persze nélkülem már aludt őkelme, Zalán születésekor a kórházban "velneszeztem" pár éjszakát...Node az egészen más volt.
A vasúti kereszteződésnél, nem messze mamáéktól, pirosat kaptunk, megálltunk......még mindig bőgtem. Tibi ellenben rajtam szórakozott (jellemző). Olyan borzasztó volt "ott hagyni" Rékát....Mintha valami nagyon fontosat és drágát egyik pillanatról a másikra elvettek volna tőlem. Hiába, hogy anyura bíztam, aki tudom, hogy mindenkinél jobban vigyáz Rékámra. És persze tudtam, hogy nem örökre szól a dolog, csak 1 napra, de mindez nem számított. Váratlanul ért az elszakadás, nem voltam felkészülve rá (ezek szerint) , így annak rendje és módja szerint "bekattantam".
Az esti program ettől eltekintve remekül sikerült (ugye a Tiszavirág fesztivál), minden nagyon szép volt és jó. Csak Rékám hiányzott úgy lökésszerűen. Igyekeztem jól érezni magam és kikapcsolódni....ami - fogjuk rá - sikerült is. Itthon viszont üres volt a lakás. Vacsora közben még Tiborom is megjegyezte, hogy "mekkora a csönd...." , bizony mindenről Réka jutott eszembe. A játékai, a rajzai, a ruhái....ott voltak mindenütt. A fogkeféje az enyém mellett, az ágyacskája az enyém mellett. Ahogy telt az este és húzódott fölénk az éjszaka, hiánya egyre rosszabb lett. Úgy hiányzott, hogy az már fájt......ott valahol a gyomorszájam körül. Aztán elaludtam végül valahogy....
Másnap "észhez tértem" valamennyire. Vendégünk jött, vásárolni is muszáj volt és talán mert tudtam, hogy mire újra lenyugszik a nap, az én dráágakicsikém újra itthon lesz. Úgy döntöttünk, egy éjszaka elsőre elég lesz. Réka még bírta volna, de mama elfáradt a 24 órás szolgálatban. No persze én nem tiltakoztam, este újra a karomba kaphattam a leánykát. Mmmm...nagyon finom volt. Kaptam tőle egy gigamega ölelést, nyakszorítót, fojtóst és sok sok puszit. Megkönnyebbültem.
Szóval külön ágyban alszik, "házon kívül" alszik ez a csöppnyni csaj......Hát ezt is megértük.
Aterzem....pont nemreg jutott eszembe, mikor a kislanyom kollegiumba kerult (14 evesen), es en hazamentem egyedul, es sirtam az ures szobajaban:(
VálaszTörlésSzornyu nehez pillanatok ezek, de meg kell lenniuk ha o akarja, ne lassa rajtad, hogy neked ez faj:(
Probald ugy venni, ahogy o erzi, termeszetes, hogy ott alhat a mamanal, ha akar.
Aztan sirni meg, mikor nem latja.
Pont most volt nálunk is, hogy Máté nagyon ott akart maradni Anyunál, csak most tényleg nem lehetett, mert szombatra olyan programunk volt, amire miatta mentünk, nem magunk miatt.
VálaszTörlésŐ volt már távol tőlem, Apával a szentesi nagyszülőknél, és hát ugyanezeket éltem át akkor én is. Mindenről ő jutott az eszembe, hogy mit mondana, mit csinálna, hogy mennyire tetszene neki, stb... de hát át kell ezen esnünk nekünk is.
Bea: Igen, emlékszem arra, amikor a fiúk leléptek Szentesre. :)
VálaszTörlésMariann: Na abba bele sem merek gondolni. Koleszba egyik gyerek sem megy. Soha. :))))
Biztos belejövök én majd ebbe az elszakadósdiba...csak most még nehéz. Nem is gondoltam, hogy ennyire, mert másokkal ellentétben nekem az ovis beszoktatás pl meg sem kottyant. Természetes volt, hogy Réka oviba megy. Az igaz, hogy röpke 3-4 óra múlva legkésőbb mindig itthon volt. És légvonalban kb. 500 méterre volt tőlem. :))
:) Nektek biztos nem is kell, hogy koleszba menjenek, de nekunk ugy volt, hogy azt sem akartam, hogy minden hajnalban egy orat buszozzon, es este 7-kor erjen haza.
VálaszTörlésAmikor pici a gyerek, ugy gondolja az ember, hogy egy 14 eves mar nagyfiu-nagylany, azt konnyebb elengedni, de kozben meg nem am:)
Mariann: Jaj, hát persze, biztosan nem. :(
VálaszTörlésDetto, amikor Lillafüreden voltunk...mintha egy darabom Szegeden maradt volna:)))
VálaszTörlés