Hihetetlen, de most is meccs lesz, a HUN /EST, a magyar válogatott ma játszik idén először. Szerencsére, ma nem volt sok tanulnivaló Zalánnak, úgyhogy itt tudunk izgulni a közvetítés előtt. Bár egyelőre még nem kezdődött meg a meccs...Remélem, nyerünk és lesz bőven magyar gólöröm....
A héten kitavaszodott hirtelen, én már másodjára a héten kerékpárral tekertem a melóba, ami alapból is a tavasz csalhatatlan jele. A múltkoriban az egyik szomszéd lenyírta a füvet az előkertjében és pont sétáltam hazafelé, amikor megcsapott az a friss fű illata...sütött a nap, mindenhol virágzik az aranyeső, ekkor éreztem idén először nagy örömmel, hogy végre, végre, visszavonhatatlanul itt a tavasz! Vele együtt az allergiám is egyébként kopogtat , ez üröm az örömben. Már állandó kísérőm egy csomag papírzsebkendő és egy orrspray is.....Talán pár nap vagy hét és enyhülnek a tünetek, bár nem volt még két év, amikor az allergiám ugyanakkor jelentkezett volna.
A március egyébként egy keserédes hónap, mert bár itt kerülget bennünket a tavasz rendszerint, de ilyenkor nagyon sokat gondolok apura. Egyrészt mert március 1 a szülinapja és idén lett volna 90 éves.... Másrészt mert március volt az a hónap, amikor elvesztettük őt gyötrelmes hetek és hónapok után és ez minden évben nagyon fáj. Mindig eszembe jut 2014 karácsonya, amikor egy csodaszép gyapjútakarót kapott tőlünk ajándékba. Átadtam neki a gondosan becsomagolt, szalaggal átkötött csomagot. Segítettem neki kibontani, mert egyedül már nehezen ment volna neki, majd valahogy úgy az ölében maradt a takaró, ott árválkodott, apu szinte meg is feledkezett róla, mint egy értelmetlen ajándékról. Ezt éreztem akkor karácsony első napján, de nem ilyen letisztultan, inkább amolyan megérzés volt...Valóban, apu soha nem használhatta már azt a takarót.
Rá talán 2 hétre éjszaka rosszul lett, de mentőt nem engedett hívni. Anyu megszokta, hogy apu akarata ellen nem tesz semmit, így csak reggel vitte be a kórházba Tibi, még a lábán támogatta ki a kocsihoz. Valószínűleg több kisebb stroke is érte. Nem kapott gyors kezelést sajnos, talán a kora miatt is, nem tudom. Azt tapasztaltam, hogy mifelénk a kórházban a stroke gyors kezelése csak a faliújság poszteréig jut. Mert korábban, amikor még csak kisebb stroke-ok érték, vagy legalábbis gyanakodtak rá az orvosok, stroke gyanúval is hosszú órákat ültek anyu és apu a sürgősségin. Közben az aranyórák peregtek, peregtek és vele apu ideje is...
Nem a halála volt a legfájdalmasabb, hanem az a nagyjából 7 hét odáig. Addig rengeteget sírtam és kínlódtam. Lefogytam diéta nélkül is, valóban fogyaszt a bánat. Elmentem futni olykor, csak hogy levezessem az iszonyú fájdalmat belül. Látogatni sem volt egyszerű aput, nézni, ahogy egyre gyengébb és magatehetetlenebb, árnyéka önmagának. Amikor elment, az egy másfajta bánat és szenvedés volt, de onnantól fogva nekem nem volt könnyem. Csak a maró fájdalom belül, nézni anyám gyászát, a család gyászát, tudni, hogy ezentúl semmi lesz olyan apu nélkül, mint vele. Egy korszaknak vége, egy életszakasznak vége. Azóta eltelt 8 hosszú év, Réka pici elsősből elsős (kilencedikes) gimis lett, Zalán is bőven eltávolodott az ovitól, majdnem olyan magas, mint én.... Azóta másik lakásba költöztünk, amit azóta is (5 éve) újítgatunk, csinosítunk. Ha elmesélhetném neki, elmesélném, hogy jól megy a sorunk, nincs okunk panaszra. Persze én hiszem azt, hogy sok mesélnivalóm nem lenne, mert úgyis tud apu mindent, velünk van valahol ma is....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!