Lezárások jönnek sorban.....

Ma hazaadták Réka ágyneműjét. Azt mondta a dadus néni, hogy többet nem alszanak már benne ebben a 3 hétben, így a párna és a plédek is hazakerültek. (Ugye a bébi plédjével takarózott, persze huzattal együtt, egy másik puha polár pléddel pedig vackot készített magának, hogy kényelmesebb legyen a "tábori ágya".)

Azt hiszem, lassan kezdem felfogni, hogy tényleg vége lesz az ovinak belátható időn belül. Mosolyogtak is rajtam ma a kolléganőim, hogy mennyire kész vagyok. Nem is, bizonygattam pislogva. Vagy igen??? Erre nem sokkal kezembe nyomták az ágyneműt, hogy már nem lesz rá szükség és ott is csak pislogtam. Végül  annyit motyogtam, hogy jobb is így apránként "hazaköltöztetni" a lányt, legalább kisebb a trauma. Nohát mi lenne, ha még szerettem is volna az ovit?

Tegnap délután a mappák ürültek ki, a kreatívok, hazaadták az óvónénik az összes nagycsoportos rajzot, ami nem került a kukába vagy a porfolióba. Ez utóbbit év végén megkapjuk, három év áttekintése lesz. Láttam "félidőben", sokat nem mutatott Rékából, virított benne egy darab fotó és egy darab rajz per év....Talán nagycsopi végére felturbózzák egy kicsit. 

Emlékszem, mikor kiscsoportos volt Réka úgy elnéztem az akkor nagycsoportosokat, milyen nagyok már, milyen ügyesek, akkor távolinak tűnt a nagycsoportos Réka, erre tessék, egy villanással később itt állunk mi is a ballagás küszöbén.

Ha már búcsú, tegnap beszéltem Gyuri bácsival (úszás oktatónk), hogy akkor mi befejeztük az úszást nála, illetve nyárra, arra a két hónapra (júni és júli) a szakosztálynál szeretnénk úszni. Heti 3 edzés, kettő kötelező, összesen 8 000 Ft/hó belépővel együtt. Szilvi néni lesz az új edző. Helyeselte a döntést, mármint nem Szilvi, vele még nem mi beszéltem, Gyuri. Kinőttük őt. Réka szépen úszik immár gyorson és mellen is, nem tökéletes a gyors kartempója, de oké. Háton is ügyi. Pillangóval sem fullad vízbe. Ennyire jutottunk. Elégedett vagyok, ideje tovább lépni. Szomorkás voltam egy picit, mint minden egyes lezárásnál, hiszen Réka nagyon szeretett Gyurihoz járni, én is szívesen figyeltem, ahogy fejlődik, ezen túl pedig megint valami más jön, valami új. Remélem, nem útáltatják meg vele, amit úgy szeret, (nem Szilvi, hanem majd a suliban az edző) ez egyik félelmem. Meglátjuk.

És én már azt is tudom, milyen tarisznyája lesz a ballagó Manósoknak. Ma megszólított Zalán óvónénije (kiscsoport ballagtatja mindig a nagyot), hogy árajánlatot kérjen tarisznya ügyben az uramtól. Aki ugyan nem tarisznya készítő, de ha dekorról van szó, tud egyet és mást. Láttam a dátumot, 2011-2014....Hhhh....Nem tudom eldönteni, hogy akkor fogok többet bőgni a ballagáson, ha előtte lenyomok egy felest vagy ha nem nyomok le. Mondjuk, nincs is itthon pia boron kívül....

Ezek még őszi képek, be' rég is vót! Tán igaz se' vót? :)

Amíg a süti sül

Addig van időm írni. Mindenekelőtt arról, hogy az elmúlt két napban egy ordító Zalánt adtunk át az óvó nőknek reggel. Tegnap A., ma Cs. óvónéninek. Ma elkövettem azt a hibát, hogy elmerültem Zalán tekintetében, amikor Tibi és Cs. együtt próbálták lefejteni Zalán ujjait Tibi nyakáról...Így aztán, sokkhatás alatt, ahogy kiléptünk az ovi épületéből, én is elsírtam magam. Ha ezt valaki mondja nekem előre, kinevetem. Elvégre a második gyereket szoktatom (?) be az oviba, van már rutinom is, tapasztalatom is, azt is tudom, hogy ez a szívszaggató bánat nekünk szól, egész nap él, mint az a bizonyos Marci Hevesen...Mégis úgy szíven tud ütni, hogy a könnycsatornáimnak annyi.

Délután felhívott az védőnő, hogy talált egy nekünk való gyermek pszichomókust, éppen kismama ugyan és nem is számlaképes, de egyik sem tűnik elháríthatatlan akadálynak. Hát nekünk végképp nem az. Védőnéni hozzátette, hogy E.-nek (így hívják) volt már olyan "páciense", akit a dadogásból "kikúrált". Ezt hallva elöntött a hála és az öröm így együtt. Már csak azért, hogy a védőnéni gondolt ránk, nem feledkezett meg rólunk. Érzései csak részben tudtam igazán kifejezni a védőnőmnek a telefonba, ugyanis éppen elmenőben van a hangom (torokgyulladás). Párszor elsikoltottam, eldörmögtem, hogy köszönöm és majd jelentkezünk, hogy mi a nagy helyzet felénk.

Majd még folytatom...

 

Egy jelentéktelen eseményről

Nagyjából 2 hete azzal nyomta fel a vérnyomásom néhány anya/apa társam az óvodában, hogy egymásra licitálva próbálták eldönteni, mivel ajándékozzuk meg az óvónéniket és a dadusokat. Bizony, itt az ovi vége a "Manós" Rékának. Végül megnyugodott a kedélyem, bár nem volt könnyű, abban maradtunk, hogy az óvó nénik nem kapnak sem köcsögöt, sem vázát, még csak vásárlási utalványt sem, csak egy "hendméd" fotóalbumot a gyerekekről (hogy fognak annak örülni, áááá!) és egy csokor virágot. Igazából még ez is túlzás, de persze ennyit megérdemelnek. Fogjuk rá!

Ezen a héten újra felforrósodott a hangulat azon a közös e-mail címen, melyet a Manó csoport tagjai megosztanak és leveleznek egymással rajta keresztül (újabban). Messzebbről kezdem. Legutóbbi szülői értekezleten soha nem látott létszámban jelentek meg a szülők valami rejtélyes oknál fogva. Egyszer csak, a "van e még kérdés?" napirendi pontnál valamely vakmerő szülő megpiszkálta a ballagás témáját. Az egyik óvónéni nyomban feltette mindkét kezét, hogy dehát itt nem lesz ballagás, ez még csak ovi, nem iskola, ácsi, bácsi, búcsúztató lesz. Az is szerény, semmi különös, nehogy már valaki ennek jelentőséget tulajdonítson, áh! 

Én éppen akkor zuttyantam le egy székre az óvó néni háta mögött, bő negyed órás késéssel, úgyhogy csak a szemem forgattam és éreztem, hogy dühbe jövök. Senki nem mert szólni egy büdös szót sem, jelzem én sem. Pedig azért lett volna mit. Az ovis ballagás SZERINTEM nagy dolog. Nem mindenkinek a csoportban, aláírom, mert a 25 gyerkőcből csak 16 megy suliba. Ennek ellenére mindenki ballag, mint a birkák, az óvónéni szerint EGYMÁSTÓL búcsúzunk a ballagásnak nem nevezhető ballagáson. Aki jövőre megint nagycsopis lesz, az meg ballag jövőre megen. Okos, nem? Nekünk speciel azért fontos esemény, egy mérföldkő. Lezárul egy korszak. Eddig, illetve az elmúlt 3,5 évben játszott a leányka egész nap, más dolga sem volt, szeptembertől meg padba ül, matek órája lesz vagy éppen magyar, tanítónéni irányítja, rögtön kettő darab, 45 perc per órát a fenekén kell ülnie, heti 5 tesi óra foglalja le, ebből 3 úszás, zenét is tanulhat, új barátai lesznek...folytassam?

A lényeg, olyan dolog fog vele történni, ami még soha, iskolába fog járni. Szerintem nem nehéz belátni, hogy az ovis időszak lezárása ha nem is nemzeti ünnep, egyenrangú egy gimis ballagással vagy férjhezmenetellel, de hangsúlyos esemény. Erre 25 évnyi óvónőség után azt mondja nekem (nekünk) az óvónénink, hogy nem az!!! Neki nyilván nem. Persze tudom jól, miért nyilatkozott úgy ahogy..... Mert a ballagásra/évzáróra készülni kell, a fenébe is! Kitalálni milyen dalokat és verseket tanuljanak, tanítsanak a gyerekekkel, ettől pedig úgy félnek, mint ördög a szentelvíztől. 

A héten az egyik anyuka felvetette e-mail-ben hogy mi lenne, ha az ovi udvarán rendeznénk meg a ballagást. Hiszen tegyük fel, minden gyermekhez 4 vendég érkezik, az rögtön 120 feletti létszám. Ha a konferencia termet vesszük, az is tömegnyomor lesz a köbön. Mamák, papák, gyerekek...rémálom. Az SZMK-s anyuka rögtön az igazgató nénihez fordult, lenne e lehetőség az udvaron, a fák alatt, árnyékban, szellőben ballagni...bocsánat...elbúcsúzni. Az igazgatónő nyitott volt és segítőkész, persze, mindent meg lehet oldani, hangosítás, pakolás, tehát megkaptuk a rábólintást. Azonban az óvónénink nagyon pipa lett, amikor kiderült, hogy az igazgatónős körön már túl vagyunk. Vajon miért, kérdem én. Majdhogynem úgy fogalmazott, hogy mertünk az igazgatónőt megkérdezni?  

Na persze sokkal több munka van egy udvaron rendezett ballagással. Értem én. Egyrészt mert pakolni nagyságrendekkel többet kell. Ez tulajdonképpen nem gond, pár szülő felajánlotta segítségét, hogy néhány órával korábban bekocog az oviba és segít rámolni. Másfelől egy dolog lenyomni egy  10 perces ballagást a csoportszoba/konf. terem mélyén és egészen más a nyitott udvaron, ahol mindenki tanúja lehet, ha akar, a szánalmas felkészülésnek. Illetve annak hiányának. Hogyan zárnak Manóék 3 szép évet.

Mindeközben jártamban-keltemben egyre másra megakad a szemem az iskolatáskán. Ami hol Réka ágyában, hol az íróasztala tetején feszít. Egy századmásodpercre újra és újra hülye képet vágok (lehet, hogy tovább), arra gondolván, mit is keres az ott? Nohát talán egyetlen jó dolog van ebben az egészben, a keserű szájízben. Nem lesz olyan könnyes és keserves a búcsú, mint egyébként lehetne....Vagy csak azt szeretném, hm? Amikor arra gondolok, hogy utolsó nap összeszedem majd Rékacica holmiját az oviból (júni 20 lesz az a nap), ha nem is sírhatnékom van, de  valami nem oké a gyomrom tájékán.....Fura lesz, fura lesz, lesznek itt még könnyek, azt hiszem....

Iskolatáska

Nem emlékszem rá pontosan, de mintha említettem volna, hogy pár hete/hónapja szembe jött velünk egy iskolatáska a Müllerben. Szép volt, jó volt, (relative) olcsó volt....hatalmasnak tűnt Réka hátán...de mivel az utóbbi cirka 30 évben nem találkoztam iskolatáskával 1 méteren belül, elhamarkodottnak véltem, hogy rögtön meg is vegyem ama példányt. Rögtön az elsőt, minden háttérinfó nélkül....

Aztán nézelődtünk, érdeklődtünk. Annyi bizonyossá vált, hogy a három fő típus közül (kocka, "fekvő téglalap" és "álló téglalap") nekünk az utóbbi megoldás lehet talán a legjobb. Elsősorban azért,  mert nagyon sok cuccuk van a gyerekeknek már elsőben is, melynek javát hurcolni fogják nap mint nap. Vagyis nem csak hétvégén kerülnek haza könyvek vagy füzetek. Emellett Réka nem kifejezetten aprócska lány, hogy törekedni kellene a minél kisebb tatyóra.

Azt is kinyomoztam, hogy az az iskolatáska az ideális, amely úgy helyezkedik el a gyerkőc hátán, hogy nem a"lóg ki" a válla fölött, de lenn nem "lóg rá" a fenekére. A pontos megfogalmazásra nem emlékszem, de valahogy így szólt: ne érjen túl a gyerek háthosszának háromnegyedénél. (Köszi!)

Tegnap váratlanul - egy később tévesnek bizonyult információ alapján - elvetődtünk a Müllerbe ismételten, ahol meghökkenve szembe találtuk magunkat ugyanazzal a táskával, mint korábban, hetekkel ezelőtt. Réka rögtön kérlelni kezdett, hogy vegyük meeeeg, neki ez nagyon tetszik, jóóóó lesz. Tibi is csatlakozott hozzá, mert gondolta, így hamarabb végzünk, ergó hamarabb szabadul majd a hátára is felpróbáltuk, nem tűnt orbitálisan nagynak. Némi tűnődés és bambulás után kitaláltuk, hogy megvesszük. Megvettük!!! Szettben árulták, hátizsákkal, teli tolltartóval, pénztárcával, akciósan. Valószínűleg tavalyi vagy tavaly előtti modell lehet, ami már senkinek nem kellett még így az igazi kereslet megindulása előtti hetekben.

Késő éjjel nem tudtam valahogy aludni, kutattam hát a neten a táska után egy picit és egész jó dolgokat találtam. Magyar oldalakról szinte semmit, ám állítólag Németországban sok alsós gyerkőcnek van ilyen táskája (SCOUT). Borsos az ára, ki lehet fogni elfogadható áron példányokat. Ez stimmel. Merev falú, a csatja könnyen becsatolható (Réka azért még dolgozik vele, főleg így, hogy üres a táska....), van talpa, párnázott a pántja. Szóval nagyon klassz. Minden jel szerint egy jó minőségű (3 év garancia van rá - Németországban) táska pislog otthon Réka íróasztalán, így hozta a jószerencsénk. Teljesen véletlenül, de sem Hama, sem Ars Una, sem Herlitz táskánk nem lett, még csak Budmil sem, pedig évekkel ezelőtt úgy terveztem.


Réka - mondanom sem kell - a táskával aludt, ahhoz bújt, édes drágám, nagyon boldog....Remélem, vigyáz rá és kitart a táska az elkövetkezendő 3 évben. Többre nem is vágyom. Mármint táskailag.

 

 

A kép illusztráció, a mintánk más

 

Státusz

Ama bizonyos vérnyomásemelő, anya gyilkos rózsaszín tölcséres történet előtt védőnéninél jártunk kedden délután. Még otthon Zalán fülébe súgtam, hogy ha jó fiú lesz, fagylalt lesz a jutalom, ez általában megteszi a kellő hatást. A biztonság kedvéért azért otthon lemázsáltam a fiút, 16,2 kg-ot nyomott este a kis oroszlános pizsamájában. Ha esetleg mégsem lenne ingerenciája mérlegre huppanni, ne bámuljuk egymást tanácstalanul a védőnővel....

A védőnéni (akit kedvelek) azzal fogadott Rékát megpillantva, hogy no melyik iskolába írattam a lányt? Egy megkönnyebbült "jól van"-nal nyugtázta a választásunk. Többet erről nem is beszéltünk. Először a szokásos kérdőívet töltöttük ki, hogy Zalán szereti a mesét, tud mászókázni (vagy két éve), szerepjátékot kedveli, szobatiszta és ágytiszta (még szerencse), közösségben cukipofa és társai. Majd a mérleg került előtérbe: 16,4 kg a pasas. Ehhez jön egy 107 centis magasság. Bámulatos, hogy 8-9 centiket képes nőni évente. Látom is egyébként a ruhatárán, a 104 méretet szinte átugrottuk és emlékeztetni kell magam a boltokban, hogy 110-es holmikat figyeljem, a kisebbeket felesleges. Kivéve a rövidnadrágokat, mert azokból a 98 (!) a jó, vagy még kisebb.

Kismellkasa okés, vagyis vagy egy kis mélyedése, de a helyzet nem romlott, csak javult az utóbbi időben. Aminek örülünk. Hallása, látása rendben van. Néhány betűt felismer, bár ez nem volt persze elvárás egyáltalán. Cukin együttműködő volt végig, csak mellette kellett állnom/ülnöm lehetőleg 20 centin belül.

Érdeklődtem pszichológus ügyben, tudna e segíteni. Megígérte a védőnéni, hogy vissza fog hívni. Beszél egyrészt a doktornénivel, másrészt van egy kismamája mostanság, akit meg tud kérdezni, ki a menő ezen a szakterületen? Elvinném Zalánt egy körre egy kedves aranyos pszichológus nénihez/bácsihoz, akinek van ideje és türelme kivárni, hogy megnyíljon neki a gyerkőc. Vagyis két "ülés" után nem tárja szét a karját, hogy "nem áll velem szóba a gyerek, sajnálom" .... Szerintem ebből nem lehet baj. Sőt, ha segít neki, hogyan legyen egy kicsit nyíltabb a világ felé, az már fél siker. Védőnéni szerint Zalánon máris látszik a rendszeres közösség hatása, sokkal barátságosabb, mint tavaly, a 3 éves státuszon....Remélem, csak fokozódni fog a helyzet.

Fogorvosnál jártunk (bár a fogait nem látta....), szemorvoshoz van időpontunk 2 hét múlva. Nagyjából ennyi volt az egész. Illetve védőnéni megjegyezte, hogy Zalán azon ritka gyerkőcök egyike, aki nem lúdtalpas....Igen, látható a különbség Réka gágogó talpacskája és Zalán íves tappancsa között, sajnos. Habár...én látok javulást Réka lábán, remélem, jól látom....

Holnap végre péntek újra. Berobbant a kánikula ezerrel, ma rögtön 30 fokon izzott a levegő, így őszintén szemeztem a légkondival az irodában. Délután úszni vittem a gyerekeket a Tiszaligetbe. Gyuri edzőnket sehol nem láttam a medence partján, gyanakodtam, felhívtam, közölte, hogy ezer anyamedve, de nem tud jönni. De kár! Azért ott volt két ovis pajti, a gyerekek még örvendeztek is, hogy nem jön Gyuri bácsi. Később, amikor már féltem, hogy esetleg naptej híján leégnek, árnyékba vonultunk ,hot dogoztunk, majd megvettük Réka iskolatáskáját is. Hurrá, hajrá, ide is pipaaaa! 

No ennyit már, hív az áááágy....Jó éjt mindenkinek!

Habos-babos gyerekes

 

Múltkor beszélgettem egyik ismerősömmel, aki még boldog húszas éveit tapossa. Megjegyezte, hogy ő nem biztos benne, hogy szeretne gyereket, inkább beutazná a világot, dolgozna Amerikában és Manilában, Kínában és Kubában.  ÉLNI szeretne, kipróbálni mindent, amiben – úgy látja - a gyerekek eléggé akadályoznák. Korábban, gyermeket tervező éveimbe vadul forgattam volna a szemem valamint csikorgattam volna a fogam….most inkább csak  az jutott eszembe tűnődőn, hogy ezt bizonyára nem azért mondja, mert ismeri a gyerekeimet. Ismeri őket, mert  velünk kínlódja végig az összes hisztit, nyavalygást és dühkitörés. De nem. Aznap egyébként is jó formájukat adták az édesdrága cukorbogár gyerekeim, szinte összecsapás mentesen teltek az órák….Szóval az én gyerekeim ártatlanok abban, hogy fiatal nők élnek ilyen életfelfogással.

Az utóbbi időben viszont arra jöttem rá, hogy nagyon nehezen kezelem a hisztiket, főleg a nyilvánosakat. Nem tudom, miért van ez, már annyit gondolkodtam rajta. Talán nagyobb rajtam a nyomás, több a teendő, kevés az idő, fene tudja…Illetve az évek is telnek, Réka immáron lassan éppen 6 és fél éves és még mindig nagyon sok a hiszti, a nyafogás, az ellenkezés, a semmisohanemjó.

És mindez egyre inkább megőrjít. 

Két példa (többek között arra, hogy ha valaha kézikönyv születik a hiszti kezeléséről, azt nem én fogom megírni) 

1.       helyszín – Kisbolt, neve Arany Alma. Ide járunk napi szinten friss kenyérért, ezértazért. Ismernek bennünket, mint a rossz pénzt.

 

Én: Beugrok savanyúságért a kisboltba.

Zalán: Én is megyeeeek!

Én: Rendben, de semmi mást nem veszünk, csak savanyúságot. Oké?

(erre nem emlékszem, mit mondott)

Odabenn kirántom a hűtőből a csomagolt savanyúságot. Fordulok az eladó fiúhoz, amikor nyílik az ajtó, ama bejárati és eltűnik mögötte Zalán. Kifelé menet. Oké, pénztárca táskába vissza, gyerek után lépek. Mit látok? Kezében egy üveg fél literes cukros trutyival  üdítővel osonn a vissza az apjához (a bolt előtt álldogálóhoz) Megpróbált ELCSENNI egy üveg baracklevet! Mégilyet!!!

Boltoslegény nevet, nekem kevésbé őszinte a mosolyom….

Én: Tedd vissza kérlek szépen, van otthon innivaló bőven….Nem sokára otthon leszünk.

Zalán: Nehem, nehem…..

Én: Najó, válassz magadnak valami apróságot! (Ezt nem kellett volna mondani, de késő, már kibukott a számon.)

Zalán: Jóóóó! – üveg polcra magától vissza.

Zalán 10 perces válogatás után is képtelen dönteni. Nyalókát szeretne, azt nem veszem meg, soha nem szoktam, akármi más jöhetne, ropi, picicsoki, kekszi…. Naná, hogy nyalóka kellene, semmi más. Oké , akkor nem kérünk SEMMI mást, csak a savanyúságot. Fizetek végre. Oldalra sandítok, Zalán furán szorongat valamit. Nem biztos, de talán rejt valamit a marka? Többszörös felszólítás után kiderül, hogy egy nyalókát próbált volna kicsempészni a boltból. Persze fizetés nélkül. Eddigre kész vagyok, mint a matekházi. Zalán ordít, üvölt, nyalóka visszakerül a pultba, Zalán feltörli a padlót, engem a gutaütés kerülget, elnézést kérek az eladó fiútól, aki barátnőjével szemléli az eseményeket. Szerintem ezek után 5 éven belül nem akarnak majd gyermeket…..Odakünn Zalán apjához menekül és én vagyok a csúnya rossz anya….

 

Helyszín 2 – Cukrászda, főszerepben Réka valamint a rózsaszín tölcsér

 

Jól viselkedtek csemetéim a védőnőnél, valamint marha meleg is van, betérünk hát a cukrászdába egy fagyira. Szinte üres a cukrászda, ami mindig jó hír nekem. Rövid tanakodás után eldől, hogy Zalán sárgadinnyét kér, Réka nem tud dönteni, hiszen van csokiskeksz és málna, citrom és Ferrero….Közben sor alakul ki mögöttünk, kérem a fagyit Zalánnak, rákérdezek, mit szeretne, Réka, oké, csokis kekszes fagyit, nem, nem kap hozzá senki olyan ostya rudat, elég lesz a fagyi. Következik Réka fagylaltja, majd gyors egymásutánban az én kettő gombócom is. Egyszer hirtelen Réka a földre veti magát.

-          Rózsaszín tölcsért akarok, rózsaszííínt! – mivel a padlót veri, hallani sem akarok rózsaszín tölcsérről.

-          Dehogy is, sima is jó lesz. – felelem én, mire tornádószerű hisztibe kezd.  A pultos kisasszony megsajnálja Rékát (vagy engem) és felajánlja:

-          Tudok adni rózsaszín tölcsért is! – belemegyek, mire Réka azonnal szelíd üzemmódba kapcsol.

Odakinn megfenyegetem, hogy ha még egyszer ilyen előfordul, távozunk a cukrászdából/üzletből anélkül, hogy vennék bármit is. Erre mérget vehet. Ő hüppög, morog, hogy nem is figyelek rá, ő mondta, hogy mit és milyet kér. Nekem erről nincs emlékem, szóval képzeletben feljegyzem: JOBBAN ODAFIGYELNI arra, amit a gyerkőc kiejt a száján és reagálni rá. Tömegben, négy táskával, melegben, mindenhogy.

Most belegondoltam, hogy tényleg nagyon unom a reggeli hercehurcákat, hogy nem tudunk nyafogás és vinnyogásmentesen elindulni soha az oviba. Elegem van a hisztikből is, bele vagyok fáradva….Nem tudom őket (hisztik) valahogy megfelelően kezelni, annyi mindent próbáltam már, eddig semmi nem jött be. Hiszti, hisztit ér, ha valami nem úgy van, ahogy megálmodják. Közben Réka cica egy angyal az oviban. 3 éve az. 

Megbeszéltük most is, annyiszor már, hogy szépen kér valamit az egy dolog, ha ordít, üvölt és a földhöz veri magát az egy másik. Most azt is leszögeztem, hogy elszakadt a cérnám, nem tolerálom tovább az ilyen viselkedést. …. Eddig a legradikálisabb megoldás, pl. hogy azonnal kivezetem a cukrászdából, elmaradt. Elsősorban, mert rendelés közben félúton bajos lett volna megoldani….De ha még egy kicsit pörgetnek a gyerekek, ez sem áll majd távol tőlem. Tényleg kész vagyok. :(

Ő, aki 4 éves lett

Megint egy érzelmes szülinapon vagyunk túl. Zalán négy éves lett. Valahogy ezúttal nem "szültem meg" őt századszor is, ezredszer, a pocakos hónapokat is átugrottam egy az egyben.... nincs időm immár túl sokat gondolkodni. Valahol ez jó is, nem is, fene tudja. Egyszerűen csak ámultam ma egész nap, hogy milyen nagy fiú lett. Szagolgattam (mint mindig, hisz egy egyik perverzióm), a buksiját simogattam, cirógattam....aztán amikor a torta felvágásánál kaptam tőle egy spontán puszit és ölelést...Na az volt a nap fénypontja. 

Micsoda nagy idő négy év egy négyéves életében, nem? Imádom, az egyik szemem fénye, szerelmetes Zalánom....aki legközelebb már 5 éves lesz. Szerencsére frankón soká, pont egy év múlva. :)

A vagy B

Ma sor került az utolsó TörpSulira, melyet a Rákóczi suli, leendő iskolánk szervezett. Őszintén szólva, fellélegeztem, havonta egyszer is sok volt, hogy a fél szombatunkat a suliban töltöttük.

Réka átvette a jól kiérdemelt Okoska bábot és az emléklapot, mivel egy híján minden foglalkozáson szeptember óta jelen volt. A TörpSulinak tehát vége, szeptembertől folytatjuk mint nagy és okos iskolások. Legalábbis Réka. 

Kiszivárgott az az információ is, hogy igen, együtt maradnak a Manósok, egy osztályba kerülnek hát (bár ez még nem hivatalos), aminek nagyon örülök, lesz Rékának 3 barátnője is (csak össze ne kapjanak egymáson) és további 3 db ismerős fiú. Ők nem feltétlenül Pitypang ovisok, de mindenképpen nem idegenek egymásnak a gyerekek. Ahogy láttam az elmúlt hónapokban, azért nagyon nem mindegy, hogy olyan osztályba csöppen a lány, ahol senkit nem ismer, vagy van néhány biztos pont, ami a kezdeti nehézségeken (melyen úgy gondolom, elkerülhetetlenül lesznek) átsegítsék Rékát is, vele együtt engem is.

Ezerszer átrágtuk magunkat a lehetőségeken, melyik tantónéni volna jobb rövid és hosszú távon, végül nem tanerőt választottunk, hanem cimborát és abban bíztunk, hogy az egyik cimbi apukája (aki ugyebár az igazgató) olyan tantónéniket választ a lányának, aki nekünk is megfelel. Rövid távon és hosszú távon is. Így kapjuk E. és É. nénit, ahogy az valahol mindvégig borítékolható volt. Akárkivel beszéltem, abban megoszlottak a vélemények, hogy mennyire jó tantónéni E., azt azonban senki nem vitatta, hogy A. igazgatóbácsi E.-t fogja választani. Végül bejött a papírforma. 

Egyrészt örülök és félretolom az aggodalmakat, mert elvileg megkaptuk a két legjobb tantónénit, akit csak kaphattunk. E.-t 2 éve az év tanárának is megválasztották, tehetséggondozásban igen kiváló, jó tanár hírében áll. Ellenben hajtja a gyerekeket, mint az állat. Már bocsánat, de ez az igazság. Nem annyira első két osztályban, hanem ahogy harmadiktól tagozatosok lesznek (és sok-sok kitűnő gyerkőc alkot egy osztályt) Na ott aztán elszabadulnak egy kicsit a dolgok. Tibi szerint ez teljesen jó, Réka végtelen energia készletének ez kell. Nohiszen, szerintem ahogy felmegy suliba, megszűnik az ebéd utáni kis szunyóka valamint a meglévő 2 tesióra mellett 3x még úszni is viszik őket.....Plusz a házifeladat és a szorgalmi feladat. Rá fogunk jönni, hogy tényleg végtelen e Rékám állóképessége...

Izgalmas események előtt állunk, annyi bizonyos. Hajajajjj....

A harmadik

ÁÁÁÁÁÁ! Réka ma tejszínhab könnyedséggel megjegyezte, ahogy éppen a kanapén tehénkedtünk, hogy icurkapicurkát mozog az egyik foga. A jobb felső egyeske (nem, ezt nem így közölte szóról szóra, később derült rá hhfény, de dramaturgiailag mindegy).

 Réka azzal magyarázta a fennálló helyzetet, hogy Fedra (csoporttárs) valami dobozzal jól szájon találta (fatálisan véletlenül), majd Kata neki ütközött úgy teljes testszélességgel, ahogy volt. Nyugtáztam a helyzetet. Mostanság ölég magas lett az ingerküszöböm. Mígnem....Rékám jobb mutató ujjjját előkapta valahonnan és azzal előre és hátra mozgatta a fogat. ÁÁÁÁÁÁ!!! Hinnyeaszta....Ennek nincs sok hátra!!!!

Ezt hogy fogom feldolgozni? 

Leánykám gyöngy fogsorának annyi?! A fogváltás eddig legalább az két felső egyeskét érintetlenül maradt. De ez már nem lesz így sokáig...Brühühü...Gyöngyfogak, babafogak, babaillat.....ilyesmi....

Na befejezem!

Réka anyukája

Az ovi faliújságán az Anyák napi ünnepségen rengeteg rajz díszelgett. Az volt a feladat, hogy mindenki rajzolja le az anyukáját. Egyik szebb alkotás volt, mint a másik. Réka portrét alkotott rólam. Imádom. Igen hízelgő a kép. :) 

Elfelejtett téma

Persze csak blogilag, a valóságban nagyon is sokat nyammog rajta az agyam: ZALÁN, ahogy van. Valamelyik nap (van annak egy hete is) felhívott az ovi pszichológus. Szerintem elsősorban azért, hogy megkérjen, ugyan vigyem már neki vissza azt a mesekönyvet, amit kölcsön adott akkor, amikor legutóbb nála jártunk (Gyógyító mesék). Teljesen elfelejtettem, ugyanis Zalán is fütyül a gyógyító mesékre. Legkésőbb az ötödik sornál faképnél hagy, én meg felhagytam a kísérletezéssel. Nem hibáztatom, béna könyv.Nem jött be, ennyi.

Elmondta, hogy lát javulást Zalán viselkedésében, megismeri, olykor már egy félmosolyt is lenyom neki, szóval nyit a gyerek, fejlődik. Ami a továbbiakat illeti, abban nem tudott segíteni. Meg sem lepődtem már. Az ovinak hiába van pszichológusa, valahogy rejtélyes számomra, hogy kik azok, akik bejuthatnak hozzá. Szervez tehetség gondozó foglalkozásokat, fogalmam sincs, kinek. Réka nem jár hozzá, tehát bizonyára nem elég tehetséges, felkarolandó, bimbózó tálentum. Amennyiben terápiát igénylő gyerekről van szó, akkor meg csak annyit tehet a derék agyturkásznő, hogy a nevtanba irányít minket. Kérdem én, akkor MINEK VAN? Dísznek? Ahogy a logopédus. Pipa vagyok emiatt, komolyan. Zalán igényelne (szerintem) pszichológusi és logopédusi támogatást is, legalábbis nem ártana neki, rendelkezik is az ovi ilyen "felszereléssel", de én vigyem a gyerekem MUNKAIDŐBEN a nevtanba, ott hosszú távon is tudnak Zalánnal foglalkozni. Az oviban nem.

Gondolkodom azon, hogy beszélek az év végéig még Zalán óvó nénijeivel, hogy ezt valahogy magyarázzák már el nekem, mintha három éves lennék, ez hogy a bánatban van?

Ha kell beszélek az igazgatónővel is, úgyis "anyatársak" vagyunk a Napraforgó csoportban.

Egyelőre leálltunk mindennel. Gondoltam arra, hogy keresek egy magán pszichológust, aki foglalkozna vele. Heti egyszer kb. Nem tudom, lenne e értelme, talán igen, talán nem. Bejelentkezhetnék a nevtanba, logopédushoz, elvégre most már rendelkezünk írásos véleménnyel (nem tudom, mit ér). Erre hajlok egyébként, csak mire idáig eljutunk, vége lesz a tanévnek, bezár ott is a bazár. Akkor inkább szeptemberben újra kezdjük felkiáltással nem lenne egyszerűbb? Igazából nem tudom, tanácstalan vagyok egy kicsit. Ugyanúgy, ahogy pár hete, semmit nem haladtam előre.

Minek hordjam logopédushoz, ha alapvetően nem a beszédével van a gond. Hiszen közösségben nem is dadog. Legalábbis így hírlik. Akkor inkább legyen pszichológus? Vagy a kettő együtt ér igazán valamit?  Hogy legyen? Legyen, legyen, legyen. Vagy hagyjam az egészet a francba, itt a nyár, járjunk sokat bandázni, gyerekek közé, kirándulni, nyaralni és kész. Pár hete egyébként itt tartottam, ebben állapodtam meg magammal átmenetileg. Mert kiderült, hogy Tibi pont ilyen gyerkőc volt kiscsoportban, mint Zalán most. Útálta az ovit, ahogy van, az óvó nőket, ahogy voltak...nem igen állt szóba felnőttekkel. Szóval mondhatni, a mi családunkban szinte normális így viselkedni. Az alma nem esett messze a fájától, ennyi. Ettől függetlenül arra jutottunk Tibivel, hogy támogatást azért nem árt adni Zalánnak, hiszen nálunk jobban senki nem tudja, milyen félénk gyereknek lenni, milyen így felnőni. Nem egy előnyös állapot. Ehhez jön még az akadozó beszéd....Szóval így állunk. Van még pár hetem kitalálni, mi lenne a legjobb, aztán óhatatlanul eldől magától is, hogyan hogyan is lesz....

Utolsó szülői értekezlet

Tegnap este, szülői értekezlet után begalloppoztunk az okmányirodába, így pár perccel később magunkhoz vehettük azt a papírt, amit aztán ma Tibi leadott kódostul az oskolában. Ennek segítségével a nyár folyamán elkészül a leánykánk diákigazolványa. Mostanában sűrűek a programok, ezer dolgot kell észben tartani, egyáltalán nem egyszerű. Legalábbis nekem. Így eshetett meg, hogy ugyan Zalánnak vasárnap szülinapja lesz, elég válságos a helyzetem az ajándékok terén. Tőlünk átvehette a meglepijét pár hete, a kisbiciklit, ám a mamáktól kapott pénzösszeget ezidáig nem sikerült elköltenem sehol (nem lehetőség, hanem idő hiányában....) Arról sincs halovány gőzöm sem, hogy milyen tortának örülne a legjobban. Hogy saját készítésű tortát süssek neki, na, az ki van zárva....Szerintem egy autó formájú lesz, egyébként, ez most jutott eszembe. Tavaly tűzoltó autós volt....

 

Szülői értekezleten nem sok minden történt. Villámgyorsan eldőlt, hogy nem Pestre mennek a gyerekek kirándulni, mert az túl drága (igaz, senki nem panaszkodott az óvó nőkön kívül), hanem Kecskemétre a Planetáriumba és a Vadasparkba. Milyen kár, hogy pár hete jártunk ott ippen. Annál már csak Jászberény lett volna még jobb választás, ahová rendszeresen elvet bennünket a jódolgunk.

 

Óvó néni sápítozott, hogy mennyire zsúúúfolt ez a hátralevő 1 hónap, tele programokkal. Forgattam a szemem, mint a ringlispíl...Kiemelte, hogy BALLAGÁS az nem lesz, elvégre ez nem iskola, csak BÚCSÚZTATÓ. Nekem ez valahogy a gyászhoz és temetéshez kötődik, szóval maradjunk csak a ballagásnál. A szülők érdeklődtek, hogy milyen lesz a ballagás, mégis, mire lehet számítani....az óvó néni hímezett, hámozott....Ismerem én már annyira a hangszínét, hogy tudtam, foggalma sincs, a ballagást a másik óvó néni (az új)fogja betanítani első sorban. Láttam, ahogy várakozóan ránézett a régi óvónénire.

 

Mire vége lett az egész szülőinek, nekem menetrendszerűen felment a vérnyomásom. Nem tudom, mi vár rám majd az iskolában, lehet, ott is ki leszek akadva, mint a kakukkos óra...de ami itt ment....Eszembe jutott, hogyan NEM szervezték meg a nagycsoportban szokásos úszó tanfolyamot a gyerekeknek, hogyan FELEJTETTEK el a bábszínházba, színházba bérletet venni, hogy az óvónénis báb előadásra pénzt szednek be, hogy milyen minimalista stílusú műsorokat adnak....Aztán eszembe jutott D. apuka megjegyzése a kör e-mail-ek sorában. Eszerint akinek jelen állás szerint Manós gyereke van, az azt jelenti, hogy AnyuApu elégedett az ovival, hiszen a gyermeke érdekeit megfelelősen képviselő szülő nem hagyja rossz oviban a csemetéjét. Ergó tessék odatenni a szépajádékot az óvó néninek, csak semmi lázadás! Reagálva arra a felvetésre (nem az enyémre), hogy biztos, kell ajándék az óvónéniknek?? Egész biztosan?...Mindegy, ugorjunk!

 

Ma megérkezett egy másik e-mail is a fiókomba, szülői értekezlet lesz a suliban a leendő elsősök szüleinek a számára. Június 11, 17 óra. Na most aznapra van időpontunk szemészetre is (immáron vagy 3 hónapja). Másnap lesz a ballagás, ballagás utáni napon pedig a kirándulás Kecskemétre. Ezt nevezem én program dömpingnek. Azt sem tudom, melyik napra vegyek ki szabit. :)

 

Na még van fél óra a munkaidőmből, hasznossá teszem magam....Szép napot! Szakad az eső, nem lényeg!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Elsős

Délután váratlanul a kezembe nyomott az óvó néni egy borítékot. Furcsálltam, épp előtte pár perccel kérdeztem, hogy fizetnem kell é valamit....Valahogy meg sem néztem, ki a feladó, vagy mielőtt eszembe juthatott volna ilyesmi, már megakadt a szemem a Rákóczi suli címerén a fejlécen.

Egyetlen bekezdésből állt a levél, annak is a végében volt a lényeg. Mivel vastagon volt szedve, hamar felfogtam viszonylag.

"....a 2014/2015. tanévben a Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola induló első osztályába FELVETTEM.

Tisztelettel:

T.A.

igazgató"

Hazafelé tartva Réka szorgosan hajtotta a biciklijét. Ahogy a kapunk elé értünk, megkért, hogy menjünk egy kört, annyira nagyon szeret bicajozni. Hát jó, bár engem már nagyon hívott a konyha, a vacsorafőzés nyűgje. Ha egy kört teszünk meg a szomszéd utcákban, nehéz elkerülni a Rákóczi sulit, most is arra vettük az irányt. Ahogy a homlokzat elé értünk, Réka lehuppant a nyeregből, betűzte az iskola nevét, szemezett az ablakokkal. Fura érzés volt. Annyiszor kívántam már, hogy bárcsak megállna az idő egy kicsit, amikor picik  voltak, Réka, majd Zalán.... majd ahogy teltek a hónapok és évek, egyre gyakrabban. Most megint az jutott eszembe este, bárcsak konzerválni lehetne valahogy a MOST-ot. De ez az IDŐ, a céda nem fog megállni senki kedvéért, hát robogunk tovább, mit lehet tenni! Örülni annak, ami van: ősztől lesz egy naaagy és okos ISKOLÁSOM. 1A vagy 1B, még nem tudni, az első szülői értekezletet meg kell várni. Tibi szerint mindegy. Igazából tényleg az. De B-s lesz, ahogy a többi Manós.

Ilyen sem volt még

Ilyen még tényleg soha....

Ma reggel úgy hagytam ott Rékát az oviban, hogy még javában benne volt a hisztiben és nem is volt szándéka abbahagyni a közeli jövőben. Peregtek a könnyek, dübörögtek a decibelek. Én meg már akkor 10 perc késésben voltam a munkahelyemről, ami ugyan nem ultra gáz, de csak amíg valaki be nem árul a főnökségnek...Amit ugye nem szeretne senki.

 

Úgy indult, hogy készülvén a Közlekedési napra, a leányzó biciklijét is leparkoltuk az ovi udvarán reggel, majd Equestia Girls babájával (Tvájlájttal) hármasban bevágtattunk az öltözőbe. Ahol kiderült, hogy az ovis nesszeszere a kocsiban maradt. Benne mindne féle felbecsülhetetlen kinccsel. Rögtön elmagyaráztam Rékának, hogy sajnos nincs esély arra, hogy én visszaszaladjak a kocsihoz, majd vissza, egyrészt mert elkéstem máris az irodából. Másodszor megbeszéltük, hogy az ovis holmijáért (kivéve törölköző és tesi cucc) immáron ő felelős. Nem egyszer, nem kétszer. Ha valami a kocsiban vagy otthon felejtődik, akkor aznapra ott is marad. Viszont délutánra újraegyesülhetnek, semmi gond.

 

Réka azonban nem volt sem megértő, sem együttérző az én egyéni szociális problémám (késés) irányában, egyre csak a táskáját követelte. Ezt nyomatékosítandó, a földhöz vágta magát a csoportszoba ajtajában. Egyszerűen nem volt több időm. Azt hiszem, neki is meg kell tanulnia, hogy az idő nem végtelen, bizonyos dolgokra x mennyiségű van és ha letelik, annak vannak, lehetnek következményei. Eddig mindig kisutyorogtam belőle a hisztit, a búbánatot, ha úgy tetszik, leültünk, megbeszéltünk, ígértem neki valamit.....de sajnos fordult a kocka, más osztja be az időmet. Illetve más IS. Szóval búcsút intettem az óvó néninek és rácsuktam az ordító gyerekemre a folyosó ajtaját. Szerintem mire a kapuig értem, már elhallgatott. Nekem persze ettől függetlenül egész napra egy rossz alaphangulatot adott ez az elválás....fáj a szívem.... nem ezt akartam én....

 

Csak nézem a faliújságra kitűzött rajzát, Applejack-et kiszínezve...és úgy szaladnék érte az oviba. Megölelném, addig puszilgatnám párnázott orcáját, amíg mozog...

 

 

Okos szürke szempár

Réka valami filmet néz (amolyan ifjúsági félét) az egyik csatornán. Én nem követem igazán, térülök-fordulok, egyszer csak látom, hogy fut a képernyőn a fekete alapon fehér lista, a végtelen, a szereplőkről, készítőkről. Érdeklődöm, hogy mi lett a film vége. És akkor valami varázslat történt, nem is tudom igazából leírni. Rám nézett eme angyal lány, aki a Réka névre hallgat, és így szólt.
- Az lett a vége, hogy újra egymásra találtak. A kislány és a barátnője.

Ahogy mondta, amit mondott, és AHOGY mondta AMIT mondott. Milyen komoly és okos lányt láttam, ahogy a szemébe néztem. Még a lélegzetem is elakadt.

Tudom, leírtam én is, ahogy előttem ezrek, milliók, de nem tudok elégszer rácsodálkozni, milyen élmény figyelni, ahogy cseperednek a gyermekeink. Újra és újra, majd újra és újra megtörténik velünk a csoda. 

Rossz csapáson

Szombaton az irodába érkezett az a könyv és CD csomag, amit Zalán szülinapjára rendeltem. Cipelő cicák újabb kalandjai, Boribon, Zog, a sárkány, Gryllus CD és egyéb finomságok. Réka is velem tartott, az oviban csak az óvó nőknek tartottak munkanapot, hirtelen nem tudtuk hová tenni a leányzót. 

Ahogy egyik könyvet emeltem ki a másik után, csillogó szemmel, áhítattal, mint mindig, ha új könyv kerül a birtokomba, felajánlottam Rékának, hogy beléjük lapozhat egy kicsit. Akár ki is olvashatja egyiket másikat, uram bocsá, a Boribon pl. már "kitelne tőle"...Nem akarta. Alig nézett a könyvekre. Futólag inkább csak. Kezében volt a tabom, amin éppen szakadozott az internet, igyekezett abba életet lehelni. Még a Cipelő cicák sem érdekelték. Úgy elszomorodtam. El is határoztam, hogy eltüntetem a tablet-et a mindennapokból. Az nem lehet, hogy a könyvek helyét átvegyék a laptop és a tablet...Nem tudom elképzelni. 

Felelősség....milyen csapáson járjon a csemeténk....

Könnyzáporban

Tegnap este kiszivárgott, hogy az Anyán napi ünnepségen két dal fog elhangozni, illetve kettő darab vers. Összesen. Nem igazán vettem komolyan, gondoltam annál azért csak több, de később rá kellett jönnöm, hogy igazat mondott a kis cserfes K. 

Az oviban, a csoportszobában az összes létező széket a csoportból (és a szomszédból) körbe rakták a mamák és az anyukák részére, amiből arra következtettem, hogy itt igazi műsor bajosan lesz, hiszen valakinek mindig háttal lesznek a gyerekek. 

Először csak az a néhány gyerkőc sétált be tojástartóból megfestett virágokkal és ajándékkal, akinek a nagymamája is jelen volt. És hát milyenek a mamák, egy emberként elkezdtek sírni, potyogott a könnye mindnek. Erre gombnyomásra a mellettem levő két anyuka is itatni kezdte az egereket, Zsuzsi is és Gabi is. Nohiszen, nekem sem kellett több. Pedig igyekeztem elképzelni Marika dadust műkorcsolya felszerelésben vagy balett tütüben, hogy eltereljem a gondolataim. Aztán tőlem jobbra, a sarokban az egyik kisfiú elkezdett zokogni, mire az anyukája is rákezdte. Vagy fordítva, nem tudom, úgy sírtak, hogy az már megrázó volt. Akármerre néztem, mindenki pityergett. Pedig még gyerek ekkor sehol sem volt, csak elhangzott az első dal után az első vers is:

Fecske Csaba: A nagymamánál (részlet)

A nagymamánál jó,
csak ott jó igazán.
A nagymamának sok keze van,
tesz-vesz szaporán.

Egyik kezével főz,
a másikkal mosogat,
a harmadikkal fejemen
egy dudort borogat,

A nagymamánál jó,
mert ott van nagyapa,
aki a mezőről tücsökszavú
estét hoz haza.

Nem szívesen sírok, főleg, ha tudom, hogy nem vízálló a szempillaspirálom, egyébként is videjókamera villog a kezemben és fogalmam sincs, hogy a zsepim. De itt nem volt mese. Bemasíroztak ugyanis a gyerekek, mindegyik megállt az anyukája előtt és rákezdte:

Tóth Anna: Anyák napi köszöntő

Reggel, mikor ágyamhoz jössz,
Suttogod a nevemet.
Ujjaiddal cirógatod
Arcomat és kezemet.

Álmos szemem nyitogatom
Mosolyodra ébredek,
Ez a legszebb ajándékom
Ameddig csak élhetek! 

Május első vasárnapján
Átadom a virágom,
Szívem szerint mindent adnék
Ami szép a világon!

Köszöntelek Édesanyám,
Hiszen ma van ünneped,
Nekem pedig az-az öröm,
Ha öledben ülhetek!

Ezek után mindössze egyetlen dalt énekeltek az ölemben ülve és máris vége lett az anyák napi ünnepségnek, ami szerintem egyébként botrányos és kritikán aluli....de ott az akkor nem érdekelt, mert édesek volta, aranyosak, szépségesek, Réka pedig csak az enyém. :)

Idei rendszeres

Ma (azóta tegnap) újra ellátogattunk a fogorvos doktornéninkhez. Mint minden évben egyszer. Ami az orvosi kontrollokat illeti, nem vagyok elég felelősségtudatos, mi több, az egyetlen orvos, amit rendszeresen látogatok, az éppen a fogdokink, mégpedig mindig ugyanaz. Sem tüdőszűrésre, sem nőgyógyászhoz nem járok, amióta Zalán  megszületett, szemészet, ájjjhhh...minek az...igaz is, üzemorvosnál viszont jártam februárban, hoppá!...Viszont, ha a gyerekekről van szó, valamennyivel szorgalmasabb vagyok. Így majd júniusban eljutunk szemészetre mindkét csemetével (figyelem, ez igen fontos program, főleg az iskola kezdőknek!) és hát ugye, hogy ismételjem magam, ma a fogorvoshoz is magammal vittem őket.

Azt a részt ugorjuk át, amit hármasban elköltöttünk a pici, ámde komfortos váróteremben, nagyjából 15 másodpercenként fordulat állt be az általános hangulatban, és erről legyen ennyi elég. Párszor egymásnak estek a kölkök no, de semmit nem tettek tönkre. Éhesek voltak, szomjasok, fáztak és pisilniük is kellett, így még véletlenül sem unatkoztam. Pedig úgy kipróbálnám már, milyen az, ezer éve nem volt benne részem....

Odabenn a rendelőben Réka penderedett a székbe elsőként, megvillantotta 24 fogát, melyből immáron 6 db maradandó fog. Ügyes volt, nem szégyellősködött, ha kérdezték válaszolt, egész mondatokban beszélt, hát nagylány, no, nem győzöm ismételni. Lefeküdt és fetrengett is abban a rettegett székben, melyről annyira nagyon szeretném, ha ő nem látna benne soha semmi szörnyűt...velem ellentétben. 

A doktornéni szerint nagyon szépek a kis gyöngyfogai, egyelőre hibátlanok. Felhívta viszont a figyelmünket,  hogy ne feledjük, a hatos fogak már maradandók, nagyon vigyázzunk rájuk. A hat éves gyerekek nagy százalékának sajnos már van szuvas foga. Ezért inkább én mossam még egy darabig azokat a fogakat (kb. 9-10 évesen tudnak "rendesen" fogat mosni, addig nem) Lesz tehát pár rázós évünk, amikor már vannak maradandó fogak, de még kielégítően tisztítani nem tudja a drága lány. Reméljük, nem lesz gond velük az elkövetkezendő pár évben (sem.)

Zalánt többszöri biztatás és csalogatás után sem sikerült a székbe csalni, sőt, még az ölemben ülve sem nyitotta ki a száját a doktornéninek. Sejtettem, hogy így lesz, persze nem erőltettük. Ezután következtem én, megszabadultam vagy fél kiló fogkőtől. Én nem tudom, ahogy öregszem, egyre több a fogkövem. Milyen szervem termeli ezt?

Holnap ovis anyák anyáknapja, nincsenek vérmes reményeim, szerintem 10 percen belül vége is lesz, viszont Réka nagyon csini lesz, majd készítünk fotókat. 

Amikor majdnem bőgök...

Réka az imént Tibi mellé libbent, hogy az új íróasztala mellett lehet e az oroszlános kuka az ő szemetes kosara ezentúl.....Annak idején azt azért vettem, hogy a pisis/kakás pelenkáit gyűjtsem benne. Feldolgozhatatlan.....:)

Verseghy parkban, Niki ballagásán...Innen is kívánok egy naaagy kalappal az Érettségizőnek, remélem, minden pontot megszerzel, amit csak szeretnél, Nikiiii! :)

M. mamás :) 

A Céda. :)  

Mi hangzik el általában, miután leülök blogot írni?

- Anya, ki akarok jönniiiiii! (a kádból)
- Szivi, letöltjük a fotókat?
- Anya, valaki csöngetett! 
- Kellene egy kis segítség! Lefordítod/kiszámítod/megnézed ezt?
- Anya, játszol veleeeeem?
- Éhes vagyok! 
- Szomjas vagyok! 
- Anya, feladatlapozunk?
- Anya, én mikor játszhatok végre a laptopon??? (Nem is szoktam!!)
- Mondasz nekünk mesét? De most rögtön....
- Anya, MOST játszol velem?
- Anya, kitörlöd a fenekem??? 
- Nagyon késő van, nem fekszünk még le?
- Kérsz egy pohár bort?
- Kellene nekem a laptop. Cseréljünk, megkaphatod a tabot....
- Eszembe jut, hogy nincs elmosogatva.
- Vagy a mosógép befejezte a programot. Legalább fél órája.
- Vagy lelkifurim támad, hogy még múlt héten ki akartam takarítani a gyerekek ágya alatti övezetet.
- Vagy Mentalista kezdődik a tévében. 
- Vagy eszembe jut, hogy ki kellene találni, mit kapjon Zalán a nagyszülőktől a szülinapjára.
- Van dugicsoki/fagyi, amit addig kellene befalni, amíg a gyerekek pancsolnak.
- Vagy bevillan, mindjárt hozza a szomszédnéni a tejet és szívinfarktust kap, ha meglátja, milyen kupleráj van minálunk alapjáraton....
- Vagy Apa éppen hazatoppan
- Vagy telefonon keresnek.
- Vagy kiderül, nincs is net, ahol éppen a blogomra fanyalodom.
- Vagy a munkahelyemen vagyok.
- Vagy hulla vagyok, agyhalott és zombi egyszerre...

Négynaposünnep előtt

Reggel felhívott egy állásközvetítő cég, hogy érdekelne e egy bizonyos ajánlata. Már a nyelvemen volt, hogy inkább nem, végül végighallgattam. Fokozatosan ébreszettte fel az érdeklődésem. Nagyjából fél órát beszélgettünk, angolul is meginterjúvolt pár mondatban, szerencsére egyedül voltam még korán reggel az egész irodában. Elmondtam, mennyi fizetést juttatnak nekem most nettóban, a próbaidő időszakára.....majdnem kinevetett.... Ami azt illeti, elég nyomottak a bérek kisvárosunkban megyeszékhelyünkön. Még nem tudom, behívnak e a céghez interjúra, szerintem sanszos....Tovább is gondoltam, aztán inkább már nem.

Kaptunk ma (azóta tegnap) egy kör e-mail-t, hogy 15 órakor mindenki mehet haza, kellemes hétvégét! Ehhez képest 16 órakor hívtam Tibit, hogy el tudná e hozni a gyerekeket az oviból, mert hó vége van, ezer felé kapok, nem szabadulok mostanában. Persze éppen egy "helyszínre" tartott, közölte, hogy ott is marad az elkövetkezendő 5-6 órában (amiből nem lett semmi, mert jött a zivatar), úgyhogy nekem kell összeszedni a gyerekeket. Ha hamarabb szóltam volna, el tudta volna őket fuvarozni mamához, de hát nem szóltam hamarabb (mert magam sem tudtam, hogy kellene)
Öt órakor elküldtem az utolsó két e-mailt a főnökömnek (szerintem vagy 20-at kapott tegnap) visszaírt, hogy most már menjek haza!!! Így is tettem, bár azért a buszom megvártam, már csak nem indultam neki gyalog. :) 

Az óvodában váltottam pár szót az óvónénivel, azzal, amelyik csak a nagycsoport kezdete óta Réka óvó nénije. Fiatal, néhány éve lehet a pályán. Igazából egy viszonylag hosszú párbeszéd kerekedett ki egy megjegyzésemből, ami arra vonatkozott, hogy a csoport nem arról híres, hogy hosszú műsorokat adna bármilyen alkalomból is, nevezetesen pl anyák napjára, évzáróra vagy ballagásra. Őszintén csodálkozott, hogy rövidnek tartottam a karácsonyi műsort, ami nettó nagyjából 8-9 perc volt, ebből kb. 2 a vakukat leszámítva teljes sötétségben, a nem működő UV lámpáknak hála. Igyekeztem ennél óvatosabban fogalmazni, de gyenge volt a műsor, mindig az, kiscsoport óta. Én meg azon csodálkoztam, hogy ő meg van lepve. Nála ez a szint nagycsoportban? Diplomás óvodapedagógusként ez a norma? 

Aztán, ha már belejöttem, bevallottam neki, hogy nagyon szomorú vagyok amiatt, hogy Réka fél évenként tanul egy verset vagy dalt, ennek nagyon nem így kellene lennie. Erre két reakciója volt, túl azon, hogy továbbra is csodálkozott, hogy 1) pedig higgyem el, TANULNAK. 2) ugye tudom, hogy ez egy olyan ovi, amiben semmi nem kötelező. Soha. Bólintottam, hogy sajnos erre rájöttem az évek során magamtól. Bár nem vagyok pedagógus, ezt eléggé elhibázott módszernek tartom. 

És itt jött elő az érdekesség. D. óvó néni elpanaszkodta nekem, hogy ő rengeteg mindennel készül (ezt el is hiszem neki, nagyon ügyes keze van és kreatív is), verseket is tanulnak, irányított rajzolás is műsoron van, feladat lapoznak is (?) projekteket dolgoznak fel, de, és itt van a hangsúly, mivel minden csak felajánlott tevékenység, a csemete simán dönthet, hogy köszöni szépen, ő eljátszik a lego-val reggeltől négyig, csá, óvó néni! Szóval ő kvázi nem tehet arról, hogy Réka nem tanulja meg a verset (bár szerinte mindig az elsők között vágja be őket és harsogja hangosan....) Azt képzeljem el, hogy általában úgy néz ki a helyzet, hogy adódik egy téma, pl. Húsvét. Kiadja a feladatot, hogy rajzolja le mindenki, milyen volt a Húsvéthétfő családi körben. Aki éppen rajzolni ült le, végighallgatja, pislog rá, nyugtázza a feladatot, majd többnyire (!) rajzol egy pónit vagy királylányt, esetleg erődöt lovagokkal. Szóval magyarán tojnak arra, merre terelgeti őket az óvó néni. Ezt szokták meg. Ez nem aggályos? Hiszen így nincs átmenet iskola és óvoda között. Júniusban még szabad foglalkozás non-stop módon, szeptemberben pedig jön az iskola a maga jól ismert kötöttségeivel, ami a magyar iskolákra jellemző általában. Nagyszerű!

Azzal váltunk el, hogy megköszönte, hogy ezt átbeszéltük, ilyen véleményt még nem hallott. Érdeklődtem, dicsérőt szokott e, azt felelte, nem....Ezen mondjuk nem csodálkoztam.