Mikulásos füstölgések

Tegnap délután felhívott bennünket L. mama, hogy bekopogott hozzá a Mikulás bácsi (A Télapó szó nálunk tiltó listás, kommunista csökevénynek minősül, bár eredete régebbi korokra nyúlik vissza...de Apának magyarázhatok) és miután megerősítette, hogy ő személyesen Réka és Zalán egyik nagymamája, hátrahagyott a gyerekeknek egy-egy csomagot ajándékba. És nekem is, mert jókislány voltam idén is, ugye. Ahogy füleltek a gyerekek a telefonra, azon gondolkodtam, hogy vajon észreveszi e az összeférhetetlenséget Rékám. Enyém Mikulás hatodikára virradó éjjel helyezi a csomagot a kisuvickolt és ablakba gondosan kitett kiscsizmába. Sosem találkoztam vele, sosem láttam, mert az éj leple alatt érkezik, amikor már mindenki alussza legmélyebb álmát....a mama Mikulása meg spontán csak úgy bekopog?  Szarvasostul, szánostul mindenestül? Fényes nappal? Réka nem jelezte egyetlen szemöldök borzolással sem, hogy problémája lenne mama Mikulásával. Talán mert már gondolatban erősen a csomag tartalmára fókuszált, vajh' mi lehet benne?

A minap azért tűnődően megjegyezte, hogyan fogja tudni a Mikulás, hogy neki Kinder tojás dukál hercegnős nemtommivel a közepében, valamint olvadós rágót is szeretne, nem is egy csomaggal és Kinder Bueno valamint túró rudi, mogyoró és dió is dukál a Rékának. Azt feleltem, hogy háttttőőőő...a Mikulás nagyjából megérzi, melyik csemete mit szeretne. 

Délután az óvó néni némán egy mappát nyomott a kezembe, rajta egy listával. Az volt a dolgom, hogy aláírjam és kifizessek a gyermekem mikulás csomagjára 300 Ft-ot.

- Mit tesztek ennyiért bele? Meleg levegőt? - kérdeztem nevetve, picit megfeledkezve magamról, az óvó nő nem is felelt nagyon semmit, csak valami ilyesmit.

- Hát.....

Persze igazából lényegtelen, lesz itt csomag több, mint elég. Majd a tornateremben megrendezett tömeges, lélektelen Mikulás ünnepségen diplomaosztószerűen szólítanak mindenkit, átveszik sovány kis tejbevonós csomagjukat, aztán ennyi volt a Mikulás. Bezzeg az én időmben, amikor a Móni apukája beöltözött Mikulásnak és végig vándorolt minden csoporton. Micsoda izgalomban voltunk, hogy vártuk! Beült hozzánk, süteménnyel kínáltuk, szörppel itattuk, énekeltünk neki, majd hatalmas zsákjából csomagot előhúzva minden gyerekhez volt egy jó szava...Aztán amikor elment, az ablakból figyeltük és integettünk neki. Picit csodálkoztunk hova és mint húzza a szánkóját, amikor szakadt az eső...hó egy szál se'.....de egy Mikulás mindent megold. Na azok voltak a szép idők!

Ahogy Zalán várja a Mikulást, az valami egészen megható. Olykor egészen átszellemülten, tele örömmel és várakozással az ablak felé fordul és annyit suttog az édes kis mini basszus hangján:

- Nem sokára jön a Mikulás.... - és még a szeme is fátyolos lesz az áhítattól. 

Tegnap este M. mama is szólt, hogy hozzá szombat reggelre jelentkezett be a Mikulás, vár bennünket aznap egy jó ebéddel. (Mármint a mama, nem a Télapó (itt leírhatom, Tibi nem fogja olvasni)) Zalán megkérdezte, hogy a Mikulás is ott lesz e az ebédnél, de ezt sajnos nem ígérhettem meg neki. A Mikulásnak éppen csúcs szezonja van, egy perc ideje sincs csütörtökig.

Hentergős

Egykor....

és a jelen:

Hát nem megdöbbentő?! Az én gyerekeim is NŐNEK!!!!!!!! 

Marbushka, a csoda

Általában amikor eljön nálam az a pont, hogy na most aztán egy időre elég legyen a tévés mesékből (JimJam + barátja, Minimax) és a táviránytó után nyúlok, Réka sebzett nőstény oroszlán módjára hördül fel. Még akkor is, ha előtte megkapta a két figyelmeztetését, hogy az utolsó előtti....ill. utolsó mese következik. Nem restelli ilyenkor ezt vágni az arcomba:

- Te meg egész nap tévézel!!!! - amin persze egyszerre pirulok el (képzeletben), még akkor is, ha ez nem igaz és fog el a nevetés, mert tök viccesen hangzik. Persze csak addig vicces, amíg óvó néni, ismerős, rokon és szomszéd előtt nem mondja ezt Réci. Akkor sebtiben elpárologna minden humorérzékem. 

Az tényleg igaz, hogy délelőttönként szoktam újabban nézni az M1 Családbarát című műsorát (remélem, ez a címe). Egész jó kis műsor, blablabla, nem is kritikát akartam írni róla, hanem a minap vendég volt a műsorban a Marbushka Játék Manufaktúra egyik szellemi atyja (vagyis anyja) Bohony Beatrix és az általuk megálmodott és megvalósított játékokból is hoztak néhányat ízelítőül.  Na ott tényleg elvesztettem egy pillanatra a fonalat, hogy mit és miből is építünk mi Zalánnal a szőnyeg közepén??? Káprázatosan szép, ízléses játékokat láttam, egyik szebb, mint a másik. Hagyományos társasjátékok ezek, kicsit újragondolva, egy-egy ötletet hozzátéve....Ahogy Zalán álomföldre utazott 1-2 órára, utána néztem alaposabban, miről is van szó. És még jobban beleszerettem a játékokba. Még nem tudom, melyiket kapja meg Réka karácsonyra, nem lesz könnyű választás, de valamelyiket feltétlenül.

Pici ízelítő a varázslatos grafikájú társasjátékokból. 

Az elveszett nyakék

Itt minden kő egyedi és megismételhetetlen!.....

A gonosz boszorkány megátkozta a szépséges királykisasszonyt. Varázslatos nyakékét elszakította és annak negyven gyöngyét szétszórta a kertben. A gyöngyöket meg kell találni és a nyakéket össze kell illeszteni amíg a homokórán az utolsó arany homokszem is legördül, hogy megtörjön az átok. Kreatív csapatjáték féldrágakövekkel ügyes kezű gyerekeknek.

Mi van a szekrényben?

Él valahol egy kék színű szörny, aki unja az ijesztgetést és a fogvacogtatást. Inkább a szekrényeket bújja és a ruhákat próbálgatja. Talán ez lehet az oka, hogy néha eltűnnek azok a ruhadarabok, amelyekrôl biztosan tudjuk, hogy előző nap a helyére tettük. Vajon Te észben tudod tartani, hogy éppen mi van a szekrényedben? Ebben a játékban kiderül! Trükkös memória játék kis és nagy kártyákkal.

Kalóz sziget

Egy új szigetet felfedezni igazi kaland! Fôként ha tele van ellentétekkel! Kalózkapitányunk kikötött itt, hogy feltöltse élelemiszer tartalékait. Mire megszerzett mindent amire szüksége volt, sokkal bölcsebben folytatta az útját mint ahogyan érkezett. Rövid-hosszú, Vidám-szomorú játék, nemcsak olvasni tudóknak! A játékban elrejtettek egy meglepetés érmét (mindegyik játékban másmilyet) és a bábukat egyenként, kézzel festettek.

Bújócska a városban

Béla bácsi minden este sétálni viszi a tacskótesókat Foltit és Lujzit. Egy nap Lujzi elkeveredik a parkban. Azonnal keresni kezdi Béla bácsit és a tesóját. Közben Folti is felkerekedik, hátha Lujzi nyomára bukkan. Melyik kutyus találja meg előbb a másikat? Stratégiai játék a bújócskát kedvelő gyerekeknek. 

Súlyos zsúros előkészületek

Talán már folyniuk kellene (a súlyos előkészületeknek), de igazából még nem intéztem semmit. Túl azon, hogy lefoglaltam a játszóházat december 8-ára néhány órára, kitöltöttem és szétosztottam a meghívókat és tippeket osztogattam a szülőknek, hogy minek örülne Réka. Ja és a gyertyákat is megvettem a tortára. (Szép magas, karcsú, arany színű gyertyák, pont, amilyet szerettem volna.)  Na, még a végén kiderül, hogy mégis csináltam valamit. :) 

Elvileg 11 főt hívtunk meg (a Manó csoport összes nő nemű egyedét, azaz 10 főt) + 1 darab fiút Peti személyében. Plusz még bejelentkezett két nagytestvér (de lehet, hogy három is lesz az), őutánuk fizeti a játszóház beugróját a szülő...ami lehet, hogy csöves dolog, mármint az, hogy nem ÉN fizetem, de mindkét esetben az anyukák ezt maguk ajánlották fel, én meg elfogadtam. Ahhoz képest, hogy először attól féltem, hogy senki nem tud eljönni majd, mert végigsöpör a csoporton valami kegyetlen hányós-fosós vírus, most úgy áll a helyzet, hogy mindenki el tud jönni és köszöni a meghívást, nagyon örül neki. Persze jövő szombat délután dől el, mennyi lesz az annyi. 

A buli alapdíja 10 főre 16 000 Ft. Sajnos a 10 főben az ünnepelt és Zalán, mint kistesó is beleszámíttatik. (Minden további megjelent további 1200 Ft.) A játszóház a zsúr két és fél órás időtartamára bezár, zárt körű lesz, ami nálam nagyon jó pont volt, a város három általam ismert játszóházából csak egy volt erre hajlandó. Dekoráció, sok-sok lufi, terítés, arcfestés (Réka imádni fogja), néhány közös játék (pl. székfoglaló, sorverseny, nemtomén...), labdatenger, kismotorok stb. mind-mind a gyerekek rendelkezésére áll. 

Amit vinnünk kell:

- nagykés - ezt először nem értettem, de pár másodperc alatt azért leesett, hogy a tortát jobb, ha felvágjuk, mintha a gyerekek kézzel esnek neki.

- CD - valami aláfestő zene a bulira

- torta

- rágcsa (ropi, pogácsa, esetleg mini szendvicsek, falatkák)

- innivaló
- váltócipők

Nagyjából ennyi, azt hiszem.....Papír és toll, hogy felírjam az anyukák telefonszámát, legyen kit értesíteni, ha valami gubanc adódna (de nem lesz!) és ebből következően egy minden szempontból feltöltött mobil telefon sem árt. 

A tortát idén sem én sütöm, ez már-már hagyomány. :) Viszont megálmodtam egy pónis tortát Rékámnak pillangókkal, virágokkal és saját magam által készített marcipán póni figurával. Valami Rainbow Dash féle. Ez utóbbi dolog nagyon rizikós, még életemben nem készítettem marcipánból semmit, egy labdát sem, és még kétbalkezes is vagyok, szóval úgy kell kinéznie a tortának, hogy póni nélkül is tetszetős legyen és ne hiányozzon róla az én esetleg elrontott, malac, esetleg kecske formájú pónim....Jut eszembe, a cukrászdát is fel kell hívnom ez ügyben.

Ajándék dolgában nem állok szinte sehogy. Úgy terveztük, hogy Réka ajándéka TŐLÜNK maga a zsúr lesz, hogy meghívhatja a cimboráit. Így sem lesz sanyarú a sorsa, minden kispajti hoz magával valami kisebb ajándékot, hogy csak győzzük majd hazahurcolni. Plusz  a szülinapot egy héttel később itthon újra megünnepeljük, immáron családi körben, de újra tortával, ismételt ajándék hullámmal....(és rántott csirkével, uborka salátával, süteménnyel, stb....)

Egyelőre kivárok, meglátjuk, milyen vágyai teljesülnek a zsúron kapott ajándékokkal és esetleg néhány apróság még tőlünk is beleférhet. Pl. sóvárog, majd' eleped egy ilyen virág alakú lámpa után, 

(zebrajulcsit nem ismerem, de ez volt az első kép, ami szembejött :))

amit az IKEA reklámban szúrt ki sas-szeme. Hármat is rendelt belőle, ahogy a reklámban látni, de ezt gondosan elengedtem a fülem mellett. Főleg, hogy elvileg már nem lehet kapni, egyik katalógusban sem leltem, de használtan még szembe jöhet  valami, ha elég kitartóan keresgélek. Apró dolog, csekély értéke van, de ez valami olyasmi, amit nagyon szeretne.

És ha valami vágya lemaradna, még mindig ott van karácsony, szóval no para!

Hogy aztán Réka első szülinapi zsúrjának értékén mennyit fog rontani, hogy Emese barátnőjének hajszálra ugyanott lesz a bulija mindössze egy héttel korábban...még nem tudni. Remélem, minden Emesés emlék azonnal törlődik a kis fejéből, ahogy kiteszi a lábát a játszóházból.  

Jaimee

Már sokszor meg szerettem volna magyarázni azt az "egyedül"-ös, blog bezárós írásomat,  amit volt, aki félreértett, hogy egyfajta bejelentésnek szántam: Tiborom és én ezentúl külön utakon...Isten őrizz, dehogy! :) A blogra és annak olvasói táborára gondoltam csupán. Első ösztönöm az volt, hogy csakis enyém legyen ez a napló, illetve majd egyszer csak a gyerekeké ugyebár...aztán jött a felismerés, hogy lehet ezt zárva is, ahogy régebben, más okból zártam be (van egy ilyen tendenciám, tudom. :).

Mert szeretnék olyan dolgokról is írni, ami nem tartozik mindenkire. Pontosabban szeretném tudni, ki az, aki tudhat róla. Ezért nem írtam ovis értékelést sem és még számos dolgot, ami pedig jött volna belőlem. Ha nem őszinte egy blog, bizonyos dolgokat nehezen írok le vagy le sem írok, akkor számomra már nem igazi ez az egész. Ha nem igazi, akkor egyszerű a következtetés, hogy minek.

Egyébként egész másról akartam írni, úgyhogy egy bakugrással témát is váltanék. Tegnap nézelődtem a facebook-on. Annyira fájt a fejem, hogy semmilyen értelmes tevékenységre nem voltam képes, csak ülni és pislogni ki a búrámból, remélvén, hogy kínjaim hamar megszűnnek. Úgyhogy amíg a gyerekek pancsoltak a kádban, utána néztem valaminek. Valakinek. 

Valamikor réges-régen, sűrű erdő közepében (na jó, majdnem) au-pair voltam Angliában. Erről már írtam előző blogok valamelyikében, talán itt is. Két évig vigyáztam egy pici lányra, Jaimee-re, 6 hetes korától majdnemkétéves koráig. Igazából elkövettem azt a hibát, amit egy bébiszitternek sem szabad, túl közel kerültem hozzá és amikor két év után haza tértem, nagyon sok időnek el kellett telnie, hogy ne hiányozzon vagy ne gondoljak rá napi szinten. Szenvedtem, mint a kutya. 

Emlékszem, az utolsó héten hazatértem előtt, minden este álomba sírtam magam. Olyannyira, hogy amikor felröppent velem az a bizonyos repülőgép Budapest felé, alig láttam a szemeimtől. Még egy rendőr is megkérdezte Ferihegyen, hogy minden okés? Képzelem, hogy nézhettem ki....

Akkor úgy döntöttem, hogy a kapcsolatot nem akarom tartani a családdal. Amit mai ésszel már nem tudok felfogni magam sem. Mert egyébként nagyon jó viszonyban voltam velük, családtagként bántak velem. Csak úgy éreztem, egy korszak lezárult. Nekik új au-pair dukál, engem vár egy másik élet, a valódi nagybetűs. Talán a fájdalom elől menekültem volna, csak éppen rossz eszközöket magam mögé hajigálva. Nem is tudom. Meg voltak persze az okaim, hiszen 3 évvel később visszatértem bő egy hónapra Angliába és a régi kedves családomat akkor sem látogattam meg. Sőt, rá egy évre már fel sem hívtam őket. Megint féltem attól talán, hogy sebek felszakadnak. Semmi sem olyan már, mint régen, Jaimee nem emlékszik rám...és én nagyon igyekeztem, hogy mindent úgy tartsak meg emlékeimben, ahogy voltak. Hívtak is, nem mentem. Ma már bánom egy kicsit. Sokszor reménytelenül gyenge vagyok....páncélt növesztek magam köré, pislogok ki mögüle izmaimat feszítgetve...amit aztán sokan nagyon félre tudnak érteni. Nem csoda.

Szóval egy szó, mint száz, Jaimee-t találtam meg a facebook-on. 

És mert zárt blog vagyok, talán nem akkor bűn, hogy loptam egy képet róluk (a tengernyiből) és megmutatom itt nektek a 18 éves Jaimee-t születésnapján. 

Ahogy pergettem a képeit a közösségi oldalon, sok minden eszembe jutott. Az egykori kinti életemről, hogy ha újra kezdhetném, ugyanígy belevágnék e, a versenytánc világáról, mely tényleg egy külön kis világocska, hogy Jaimee-nek bizonyára nagyon boldog és élményekben gazdag élete lehet ilyen különleges szülők mellett.... Mellesleg  felkavaró volt látni, hogy  ugyanabban a házban laknak, még a padló is ugyanaz a zöld szőnyegezés, mint 16 éve, sőt azt a fura szagú, kacsatollas kanapét sem cserélték le. :) Ott figyel a bagoly a házuk homlokzatán az 1-es házszám mellett. Szóval valahol semmi sem változik és mégis elröppent 16 esztendő. Az a fránya idő.....Jaimee ma már nem babakocsit tologat, rózsaszínűt, helyette a kedvenc autómat vezeti, egy fekete cabrio Mini Coopert. :)  

Azt is végig gondoltam, én mire jutottam ez alatt a 16-18 év alatt, 1994 óta. De ez már egy másik történet. 

Jaimee (a piros ruhás), Christy (távozásom után született) és anyukájuk, Marion

Zalán és a fütykös

Írtam egyszer valahol talán, hogy minálunk már nincs olyan, hogy X éves státuszvizsgálat (doktornénis), hivatkozván arra, hogy a doktornéninek nincs erre ideje (szeretem a doktornénit, de no comment....). Hanem, amint beteg talál lenni a gyerkőc, akkor egy füst alatt megejti a x.-es státuszvizsgálatot is. Zalán ugye májusi csemete és elvileg mostanáig november végéig nem látta volna a dokkert, hogy ami elmaradt, pótoljuk, ámde nővére tett arról, hogy mégis. Merthogy a fütyi ügy továbbra is létezik, azaz nem megy hátra neki, aminek kellene.

Ahogy szóba jött, kimondatott az, hogy "vegyük le a nadrágot egy kicsit"....látni kellett volna Zalán tekintetét. 

- Nem!- szólt bátortalanul, megdöbbenten, mégis jól hallgatóan....hiszen Réka volt a beteg, nem ő. Védekezésül máris olyan pózba tette a kezeit, ahogy focisták szokták szabad rúgás esetén....Némi asszissztenciális segítséget latba vetve, lefejtettük a pasasról a nadrágját, a harisnyáját és a doktornő még valahogy a pelenkát is.

Én már egy ideje óvatosan edzem az idegrendszerem a majdan egyszer bekövetkezendő műtéthez (ha erre lehet egyáltalán készülni - nem lehet), hogy ne kapjak frászt, amikor vadidegen fehér/zöld köpenyesek elviszik az én pici fiamat, elaltatják és matatnak valamit az ágyékán...brrr...hogy arról, ami utána jön, ne is beszéljünk...Viszont meglepetésemre a doktornéni azt mondta, hogy a szűkület/letapadás nem is akkora gáz, nem reménytelen az ügy. Húzogassam, kenegessem, húzogassam, kenegessem szorgosan hátha alakul az a fityma, van még ideje rá bőven.

Az igazság az, hogy nem vittem eddig túlzásba a húzogatást. Zalán felettébb szégyellős pasas még előttem is, és ha forszírozom a dolgot, nem restell igen intenzív ellenállást tanúsítani. Konkrétan le kell fogni, mert amíg a húzogatás folyik, meg akar szakadni a nevetéstől. Végülis valahol ez lényegesen jobb, mintha sírna....Ha fürdőkádban próbálkozom, nagyon könnyen leszerel és kicsúszik a kezeim közül.

Azért törekedni fogok, hogy érdemben folyjon ez a "feszegetősdi", a doktornéni is mondta, hogy ha műtétre kerül is a sor, nem mindegy, hogy plasztika vagy teljes körülmetélés szükséges. Valahol remélem, egyik sem....

Ők mondták....egy kis vegyes

Az elmúlt két napban folyamatosan bővítem a gyöngyszemeket, Zalán pl. nagyon jó formában van mostanság. 
Lássuk csak:

Friss rajzokat tűzök ki a konyhai "faliújságra". Zalán közben azzal szórakozik, hogy a kis színes tűzőmicsodákat potyogtatja a padlóra. Amibe ha belelépünk, hát észrevesszük. Rászólok egyszer, kétszer...háromszor, hogy nem csinálja. Csak vigyorog rajtam.
- IdefigyeljZalán, tedd le azt a dobozt azonnal, vagy elkapom a grabancodat!!
- Jaj, ne....legyünk inkább barátok, jóóóó? 
Nem lehet rá haragudni.

***


Tízórai után banánt enne.
- Sajnos elfogyott.... - bukkanok elő a kamrából. - Alma van csak...
- Banán kell! - toppant Zalán.
- Nincsen, elfogyott. - sajnálkozom.
- Banánt akarok!
- Nincsen banán, sajnálom...
- Nem! Te nem sajnálod, csak ÉN sajnálom. - mérgeskedik Mérgeske.

***

A gyógyszertárból hazahozott csomagot bogarászom és silabizálom.
- Ez a vitamin nem is meggyes ízű... - morgok a bajszom alatt, inkább csak úgy magamban (mert azt is szoktam :)) 
- Hanem? - kérdezi Réka a hátam mögött a kanapén heverve.
- Narancs..szerű... - szimatolok a barna üvegbe.
- Na anya, akkor jól átvágtak. - jön a hang ismét a hátam mögül.

***

Zalán egyik tulajdonsága, hogy ha morogni van kedve, akkor aztán csinálhatok bármit, hordozhatom a tenyeremen is, semmi nem lesz jó neki. Egyszer a Morgó állapotból finom csemegével igyekszem kibillenteni, uzsonnára csokis kekszet kap és banánt egy kis tálkában.
- Mrrrrr....haragszom rád. - morogja, ölében már a tálkával.
- Miért? - kérdezem, mire ő lassan, óvatosan formálva a szavakat így felel:
- Azért....mert a banános tányérra tetted a kekszet.
- Akkor áttesszük a kekszeket ebbe a pohárkába, jó?
- Ühüm. - bólint elégedetten.

***

Réka FitKidről érkezvén újságolja:
- Anya, ma voltunk a bodrás falon is. 

***

Réka nagyon szereti a "például" szót. Így használja: "PÉLDÁLUL".

***

Állok a meleg fűtőtestnél, elmélázva, tűnődőn, csendben a nappaliban. Egyszer csak beront Zalán bébitaxistul, majd megakad rajtam a szeme.
- Mi van, anya, kakálsz?
Valahol mindenki magából indul ki, ugyebár...


***

Vacsora közben Zalán lecsusszan a székéből, mellém somfordál, nekem hátat fordít.
- Szimatold meg!
- Micsodát? - kérdem csodálkozva.
- Szimatold meg, pukiztam.
- Neeem...köszi.
- Pedig nagyon büdi.
- Jójó....nagyon érdekes. Jó étvágyat mindenkinek!

***

Magyarázom neki, hogy majd jön a Mikulás és a jókisfiúknak csomagot hoz.

- Hová teszi?

- A kiscsizmádba az ablakba.

- Kiscsizmábaaaa???? - kerekedik el a szeme. - És meg is takarítja??

***

Zalán nagyon várja már a Mikulást. Nincs nap, hogy ne jönne szóba.
- Nem sokára jön a Mikulás. - szól csillogó szemmel.
- Bizony, nem sokára....
- Hoz majd nekem túró rudit, olvadós rágót (bár ne tudná egyik gyermekem sem, mi fán terem az!)
hoz még csokit....és dinnyét.
- Dinnyét is?
- Igen (vagyis "iden")
- De most nem kapni dinnyét, az majd nyáron terem.
- Ja....akkor majd nyáron hoz nekem dinnyét a Mikulás..

***


Véletlenül Peppát találunk a Minimax-on (PEPPA PIG). Zalán imádja, lélegzetvisszafojtva szokta figyelni az elejétől a végéig.
Ahogy első öröme a mese láttán elpárolog, sírva fakad.
- Ez nem jó! Nem jóóóó!
- Dehát miért, ez Peppa!
- Nem jó, nem jóóóó....nem jóóóóó.....hüpphüpp.....ezek beszélnek!
Mire rájöttem, hogy az eredeti angol verziót hiányolja Anya magyar hangjával. Azért hamar kapcsolt, hogy nem is olyan rossz dolog az a szinkron. 

***

Zalán szokása, hogy rendszeresen kiélvezi az ovi mosdóját (sőt, egyik nap a vécék egyikébe is belekakált, annyira tetszett neki a mini méret.), már-már mániákus módon olykor háromszor is kezet mos egymás után (és ha nem figyelek frankón hónaljig vizes lesz)

Egy nap ebédhez készülődünk, Zalán pocakja már igencsak korog.

- Mostál már kezet? - teszem fel a szokásos kérdést.

- Már mostam reggel az óvodában. 

Ezt olykor vacsoránál is eljátsza.

***

Ezt Apa mondta. A folyosón pakolászom, amikor ezt hallom a halóból.
- Mi ez, apa?
- Az?....Őőő... anya reanimálója.
- Micsoda?
- Anya....animálója.
- Tessék?
- Anya...vibrátora.
- Ez egyre jobb lesz.
- Anya epilátora. 
Bingó!

Zalán Elsők

Még a nyáron kérdezte tőlem valaki, hogy hogyan tanítottam meg Rékát rajzolni. Leültettem egy tiszta papír elé, kezébe nyomtam egy ceruzát és megmutattam neki, hogy néz ki egy ház, cica, ember stb? Majd ezt minden nap, nap nap után elismételtük? Ott helyben (a játszótéren) pillanatok alatt égnek állt minden szál hajam képzeletben és úgy is maradt percekig..... mert hát ilyen soha eszembe nem jutna. 

Igaz, sok tudatosságra nem adott időt Réka. Azóta rajzol szinte, hogy először látott papírt és ceruzát. Én támogatásul mindössze annyit tettem és teszek máig, hogy a kisasztalról a ceruzák, zsírkréta ceruzák és néhány üres lap soha nem kerül el, amióta Réka elmúlt nagyjából egy éves. (Ezért van nálunk mindig olyan marha nagy rend.) Mert megfigyeltem, hogy ha pedáns módon elpakolom őket a "kreatív" dobozaink egyikébe, el szem elől, bizony az alkotó kedv is alább hagy a gyerekekben, illetve inkább Rékáról tudok még csak ilyen téren beszélni. Szóval nálunk mindig "égnek a ceruzák a tettvágytól", egyetlen mozdulat és bármilyen ötlete van Rékának, máris papírra vetheti.

Igazából Zalán esetében nem számítottam hasonló rajzképességekre soha. Egyrészt azért, mert minden fiús anyuka ismerősöm, beleértve a védőnőt arról számolt be, hogy csemetéjük bőven elérte az óvodás kort, amikor először rajzolt valamit érdemben. A fiúknál ritka azt olyan kreativitás, mint amit mondjuk Réka produkált már 2 évesen. A színeket néhány hónap késéssel Rékához képest ugyanúgy megtanulta, de a rajzolás nem annyira ment neki, ennél fogva nem is igen érdekelte. Firkál ő, élvezi a színek kavalkádját, különösen ha festhet, csigabigát rajzol vagy "madárfészket", ami minden elképzelhető színt tartalmaz. Aztán Réka rajzára pillant és sokszor düh fogja el, hogy ő még olyat nem tud. Eseményszámba is megy, ha együtt rajzolnak nagy önfeledten és a varázs nem is tart sokáig.

Két napja azonban valami megmozdulhatott Zalánban. Amikor rajzolni hívtam, nagyon lelkesen ült asztalhoz. 

Először egy csigát rajzol, három részletben. :) (A felső az enyém) Utána ki is színezte, hiszen a csigák nem fehérek.

Aztán egy csiga portré következett, avagy így néz ki egy csiga szemből. :) 

Végül egy manót rajzolt. Van keze, lába, szeme és szája is - valahol. :) Engem leginkább Gombóc Artúrra emlékeztet vagy egy Mikuláshoz hasonló figurára, ha portrénak nézzük. És elég sokáig nézzük.

Szóval megszülettek Zalán első alkotásai. Remélem, sok követi még ezeket. 

Zalán 2,5

Ezen a képen (tesóméknál készült, Dunakeszin) éppen jó alaposan beverte a száját a mászóka szélébe. Nem sírt, nem is szólt nekünk, onnan vettük észre, hogy valami nincs rendben, hogy a vér elkezdett csöpögni Réka nyakába....

Hát 2,5 éves lett a legénykém.....Mostanában sokan kérdik, megy e bölcsődébe (gyengébb idegállapotomban fel is tudnak ezzel bosszantani, mert) nem, nem megy. Hogy is menne, amikor egyelőre azt sem tudom elképzelni, hogy egyszer majd, jövő ősszel óvodában hagyom ott őkelmét. Határozottan nehezebben ereszem el őt, mint annak idején Rékát, valószínűleg azért, mert aféle..."utolsó" gyerek...


Alapadatok:
- Már tudja, hogy 2,5 éves és Zalánnak hívják (Apa "Tibi", anya pedig "Ejka"
- 13 kg és 97 centi. Asszem...
- 18 foga van
- 98-as ruhákat hord, 24-25-ös cipőt
- szeme kék, szempillája seprűs, foga cápás....lélegzetelállítóan jóképű

Képességek:
- magabiztosan felismeri a főbb formákat, nagyjából 10 színt
- rövid mondatokban beszél, egyre inkább érthetően az idegenek számára is
- tud néhány verset, dalt és mondókát, bár nem csillogtatja ezen képességét. "Na mondj szépen a mamának egy verset, Zalánkaaaa!"
- egyelőre finoman bár, de dadog. (Eeeeez micsoda, anya?)
- hatalmas tornyot tud építeni kockákból
- igyekszik önállóan vetkőzni, cipőt le- felvenni
- ceruzáját képes megfelelő módon megfogni
- tud kört rajzolni
- egyfolytában kérdez. Volt a "Miezs?" korszak, most itt van a "Miért?-ek" ideje.
- nagyon udvarias, mindig köszön, megköszöni a vacsorát/ebédet/reggelit
- egyszerűbb dolgokat rajzol (nagy gömböc, keze lába van, valahol szemeorraszája is, de nem egészen a helyén)
- szobatiszta, ha eszébe jut, ha kedve van hozzá. Csakis önállóan szereti intézni a dolgát (ha nem a pelenkába teszi, sem vécészűkítőt, sem bilit nem tűr meg, csak végszükség esetén) Sajnos próbálja egyedül kitörölni a fenekét...
- lépcsőn váltott lábbal száguld le és fel
- számol nagyjából 15-ig. 16 után többnyire ismét 14 jön, majd 12...aztán ki tudja. :) Bújócskánál így számol: Egykettőháromnégyöthathét.....húúúsz! Mert türelmetlen.

Játék:
- nagyon benne van a szerep játékosdiban. Fura, mert Réka mai napig nem igen érdeklődik eziránt, a doktornénis játékon kívül mindet elunja egykettőre. Zalán ebből áll egész nap ("Én vagyok a béka, te vagy a gólya....vagy nem is...te vagy a béka. Hammmm bekaplak!" máskor: "Én Apa vagyok, nem Zalán...."
- imádja a sárkánycsúszdát az oviban (még a kiscsoportosoknak is tilos felmászni rá..
- szívesen játszik Duplo-val, építőkockával, hosszan és elmélyülten.
- és persze az elmaradhatatlan autók, vonatok, repülők világa....
- kirakó felidegesíti, pedig elvileg a négy darabos puzzle-t már ki tudja rakni. Volt már rá példa. Fogantyús puzzle-t régen nem forgatja már
- szeret labdázni. Dobálni, rúgni, gurítani, egyre megy.


Szokások, személyisége, tulajdonságok:
- napközben jót alszik 1 és 3 óra időtartamban
- amikor elalszik a karomban, ugyanolyan, mint fél éves korában. Persze nem...de mégis.
- macistakarót nem hanyagoljuk, mint ahogyan a cumit sem...Elképzeltem, ahogy még az oviba is hurcoljuk a macistakarót...de aztán megráztam magam. Hiszen már most sem tart velünk sehová az a takaró
- a könnyen lapátolható kajákat szereti. Valami tartalmas leves, nokedli csirkepörkölttel, husi tarhonyával és szafttal, tokány szafttal és tésztával...ilyesmi. 
- Most szokott le arról, hogy naponta felmutasson a konyhai függönytartóra, mely csiga alakban végződik, hogy "csigabiga"
- szükség helyzetben még mindig megharapja Rékát. Általában a hátán.
- nyugodt, barátságos, kedves
- apás....nagyon szereti az idösapját.
- jószívű, játékait sokkal könnyebben megosztja, mint Réka
- pasi szaga van, isteni, mennyei illat. Egészen más, mint Rékáé. 
- ha sír, meg akar szakadni a szívem. Mert a könnyei nem hisztisek, inkább fájdalmasnak tűnnek, elkeseredettnek, amit nem bírok sokáig elviselni.
- a haja kamilla illatú, kellő hosszúságban hullámos
- nem engedi, hogy fodrász nyúljon a hajához. Szóval növeszti a séróját.
- csajos cuccok? Hajcsat, hajráf, szoknya, karkötő? Szerinte menők egy fiún is...
- babakocsival járunk oviba, reggel sosem érnénk oda, ha Zalánnak gyalogolnia kellene.
- motorral száguld fékezhetetlenül és életveszélyesen. Mert nem nézi, hogy van e kereszteződés vagy sem. Futni szoktam vele. Legalább egy kis testmozgásban is van részem. Bár...ha valaki lát bennünket az utcán, azt hiszi, menekülünk valahonnan...
- nagyon önálló akar lenni. Minap fél órát öltözködött (nagy nehezen belebújt a farmerba, majd elkezdett harisnyát húzni az egészre. Nem adta fel sokáig. Egyetlen ujjbegynyi segítség farkasordítást eredményez Picim torkából, hogyaszonygya: NESEGÍÍÍÍTS!
- nagyon szereti a verseket, mondókákat, meséket. Maszat és Boribon a kedvence, de gyakorlatilag mindegy, mit olvasok, csak képek legyenek.
- nem hisztis. Neki is megvannak persze a pillanatai...de Rékához képest egy drága békés kis bárányka.
- olykor átmászik hozzánk az ágyba az éjszaka közepén, de mindig a saját ágyában alszik el, kivétel nélkül. Átalussza az éjszakát. Még szép! :)
- szokott rossz lenni, szándékosan. Nagy csibész!
- hajlamos metálos stílusban mondókázni. (Ordít torkaszakadtából. UGORJADUNÁBAAAA, ZSÚÚÚÚPSZ!
- ha kacag, az csudajó, rosszkedvelfújó, olyankor még a Nap is kisüt egészen biztosan.

Meghívók, fogak, gyógyulás

Pont ma 3 hete köhög Réka. Ez egyéni csúcs. Igazából már szinte majdnem jól van, de azt azért nem mondanám, hogy egyáltalán nem kehes. Viszont nem akar megfulladni, ami, lássuk be, hatalmas fejlődés. A holtponton szerdán estünk át mindketten. Ő abbahagyta a rémes köhögőrohamokat, én pedig elkezdtem úgy köhögni, ahogy szerintem egy medve szokott böfögni. Nagyon sokáig gondolkodtam (napok óta), hogy mihez hasonlíthat ez a keh-kór, mert semmi egyébhez nem és én még soha életemben ilyen hangokat nem adtam ki....de ez áll talán a legközelebb az igazsághoz. Mintha nem is belőlem szakadna ki, mintha nagyon mélyről jönne, egy mély kútból....Aha, mély kútban barna medve böfög-röfög....Pedig nem ittam semmit ám, leszámítva azt a kis furmintot, amit Tibi szülinapja alkalmából bontottam fel. Na mindegy, ugorjunk témailag!

Szóval Réka a héten már az ovi kisszékeit koptatta. Amivel megszegtem a "csakis egészséges gyereket küldünk oviba" alapelvemet. Az igaz, hogy két hetet + 1 napot itthon töltött az ártatlan őszi szünetes betegállományban, de tényleg elvileg egy harmadikat is be kellett volna vállalni, hogy teljesen meggyógyuljon. Csak közben szerdán színházba mentek, az első előadásra az ötből....plusz táncházba, (ami végül elmaradt) és úgy voltam vele - tudom, eléggé el nem ítélhető módon - hogy tök mindegy, hogy itthon köhög vagy az oviban. Ami persze nem igaz, (és akkor finom voltam) hiszen bár a hímek itthon nem betegedtek le, én viszont igen, tehát elvileg fertőzhetett. Mellettem szól, hogy a doktornéni már két hete "óvoda-képes"-nek nyilvánította a lányt......Bár aki hallotta köhögni Rékut, azzal el nem hitetem soha, hogy nem fizettem le a doktornőt vagy nem hamisítottam az ovi látogatós papírt (vagymit..) Pedig nem.

Na szóval klassz hetet tudhat maga mögött a Réka. Életében először színházi előadáson  járt (valami szamár volt a központi téma, Réka szerint nagyon vicces volt az egész) és két egymást követő napon szülinapoztak, ebéd után csoport szinten volt torta evés rogyásig. Réka igen nehezményezte, hogy Dávid (az öt éves) tortájának egyetlen pici virágját sem kapta meg, míg a többiek igen, de majd csak megemészti ezt is valahogy.

Hétfőn kézhez kaptuk Emese (szintén Pitypang ovi, szintén Manó csoport) meghívóját a szülinapi zsúrjára, amit ugyanott rendeznek, ahol Rékáé is lesz (meséltem már??), csak éppen egy héttel előtte. Erről eszembe jutott, hogy ugyan nekünk is illene már összekapni magunkat, elhozni a játszóházból az elkészült meghívókat és kitalálni, ugyan kit is fogunk meghívni. Nem volt könnyű menet, végül én döntöttem nagy demokratikusan. Réka leginkább MINDENKIT meghívott volna a zsúrra széles e világon, én meg igyekeztem 10 főben maximalizálni a létszámot, úgy anyagilag is a lehető legkedvezőbbek a feltételek. Végül számos eredménytelen kör(1) után arra jutottam, hogy meghívót kap a csoport összes lány tagja (10 fő + Réka) és a fiúkat hanyagoljuk. 

(1)

- Fiúk közül kit hívjunk meg?

- Hát...senkit.

- Senkit? Biztos?

- Biztos.

- És mi van a Fehér Petivel?

- Ja, jó, őt hívjuk meg!

- Még valaki?

- Senki.

- ....

- Vaaagy...Hívjuk meg Rolandot, Áront és Leventét is.

- Szoktál velük játszani? Jófejek?

- Neeem, dehogy is.

- ...

- Tudod mit? Ne hívjunk fiúkat, egyet se.

Ma reggel szépen ki is osztotta Rékám a meghívókat nagy lelkesen. (Mifelénk az az íratlan szokás, hogy az öltöző szekrényen hagyjuk a névvel ellátott borítékokat, így meglepi a dolog. ) Három visszajelzés meg is érkezett ma éjfélig, hogy örömmel elfogadják a meghívást a buliba és ott lesznek, ami jó érzés volt számomra. A hétvége egyik feladata, hogy a nászajándék listához hasonló felsorolást szerkesztek lehetséges Réka ajándékokból és azt eljuttatom a meghívottak a szüleihez. Már aki kér ilyesmit persze.

Közben Rékának eszébe jutott este, messze  vacsora után, egészen váratlanul, hogy még egy meghívó kellene, mert a Fehér Peti nagyon szeretne eljönni a szülinapi zsúrra, szépen kérte, hívjuk meg, ugye maradt még meghívó???? Tibi, a nembabonás 13 darabot markolt fel a játszóházban, tehát van és hétfőn el is juttatjuk Petihez. Én mondtam, éreztem, hogy őt is meg kellett volna hívnunk.:))

A fogakról majd máskor, mert leragad a szemem hajnali fél kettő van....

Második forduló

Hogy nem vagyok látványosan jobban (gyk: köhögök), mi sem jelzi jobban, mint hogy háromnegyed egykor (hajnali) még itt klimpírozok a billentyűzeten, ahelyett, hogy a pihe-puha takaróm alatt horpasztanék reggelig, édes-mély álomban....De nem. Mert a köhögés nem adja magát, a köhögés kitart....

Bár szándékomban állt, hogy Rékát ma oviba viszem, végül nem hagytam ott. Igen, elbattyogni elbattyogtunk az oviig, Zalánostul, tiszta ágyneműstől, párnástul, takaróstul, nyulastul, pizsamástul, váltócipőstül, váltó ruhástul, törölközőstül. Azonban közvetlenül indulás előtt,  valamint végig az úton Réka úgy köhögött, hogy az valami katasztrófa. Tisztára gáz volt, hogy egy "ennyire beteg" gyereket egyáltalán kiszedek az ágyból. Hát milyen anya az ilyen??? Kerültem a többi gyalogos tekintetét. A zebrán az autósokét is. Bár azokat ki a fene keresi egyébként is? 

Szóval gáz volt. Ennél már csak az volt cikibb, amikor minden cuccal és két gyerekkel felcaplattam az emeletre, benyitottam az öltözőbe, (lihegve, mert egy emelettől én már lihegni is tudok) megállítottam az arra cirkáló óvó néninket, hogy őőő....mi most akkor hazamegyünk. Ugyanazzal a lendülettel, amivel érkeztünk. Mert ugyan papírunk az van róla, hogy tök egészséges Réka, de úgy köhög alkalmanként, mint aki a utolsókat rúgja, menthetetlen tüdőbeteg. Az óvó néni meglepetésemre (még mindig meg tudok lepődni, csaknem két évnyi "helyiovi-ismeret" után) legyintett, hogy ha "csak" köhög, az semmiség, a fél csoportról el lehet ezt mondani. Hagyjam csak itt nyugodtan Rékát. De ő még nem hallotta Rékát köhögni, fekvő helyzetben pláne nem, úgyhogy nem hallgattam rá, akármilyen hülyén is éreztem magam, hazasétáltunk mindhárman. Réka boldog volt, jelzem. Hazafelé, hálából, egyet sem köhentett.

Délután célba vettük az orvosi rendelőt. Egy héten belül már másodszor, ami ritka jelenség nálunk. Biztos nem írtam még, mert nem nyitott blogba illő információ, de nagyon nem szeretem az orvosi rendelőnket. Nem pusztán azért, mert közvetlenül a temető mellett/ előtt áll egy rózsaszín épületben, hanem mert benne nagyon ritkán látni fehér embert. Ami önmagában még mindig nem lenne akkora baj,.....de ebben a rendelőben szinte kézzel fogható, tapintható a szegénység, a mély szegénység, annak mindenféle következményével....ne menjünk bele inkább! Azt megfigyeltem, hogy a fehér lakosság csak négy óra után érkezik a fél háromkor kezdődő és ötig tartó rendelésre. Voltunk ezzel így ma hárman is. 

Lényeg a lényeg, két órás várakozás után belibbenhettünk a doktornénihez elpanaszkodni, hogy immáron harmadik hete ugyanúgy köhög a leányzó. Nem ám egyet-kettőt köhintget, könnypotyogtató, öklendezős, levegőért kapkodó köhögést kell elképzelni. A doktornéni megint nem talált semmi újat némi érdesebb légzésen kívül, de azért írt fel Spiropent-et és  még valamit, szintén köhögés csillapító cuccot. Amit végül nem tudtunk kiváltani, mert a harangok éppen elütötték a hatot, vagyis a sarki patika már bezárt. Tiborom pedig bőven a belvárosi patikák 8 órás zárása után esett haza.

Sinecod viszont még van itthon, így amikor fél óra alvás után Réka borzalmas köhögő rohamra ébredt, azt tudtam adni neki. Semmit sem használt, úgyhogy újabb fél óra után kapott Nurofent szegénykém, azóta nyugodtan alszik. 

Arra jöttem rá, hogy alapvetően mégis optimista ember vagyok. Mert töretlenül hiszem, ugyanúgy, ahogy az elmúlt bő 2 hétben, hogy pár nap és Réka pikkpakk meggyógyul. Velem együtt. 

Helyzet

Nem hittem volna, de így van. Továbbra sem gyógyultunk meg. Réka sem. Ugyanúgy áll szegénykém kb. ahogy egy hete. Vagy akár kettő. Nappal köhécsel (jó rondán, mélyről), este illetve ha lefekszik, fuldoklik. Én már nem tudom, mit tehetnék, hogy ez az egész véget érjen. Nem tudok jobbat, mint hogy hétfőn visszamegyünk a doktornőhöz. Közben kicsit félek is, hogy nincs e valami rejtett baj, ami ezt okozza....amit eddig nem láttunk....ugyanakkor mivel magam is hajszálra ugyanazt élem át, mint Réka köhögésileg....talán mégsem lehet akkora nagy baj. (A két pasas hála az égnek egyelőre tünet- és panaszmentesek.)

Persze, ha belegondolok vagy használom az eszem, gondolhattam volna, hogy amit nem oldott meg sem Rhinatiol, sem ACC sem lándzsás utifű, ami Rékánál csodaszer számba megy sok esetben, ott  ez az "izlandi csoda" (van neki ára, magas!)  sem hozhat  áttörést. Nem örülök, hogy igazam lett, egyáltalán....

Azt hiszem, egy éves volt Réka, amikor egyszer karácsony táján nagyon beteg lettem megfázásilag. Nos, azóta rettegek csendben, ha érzem, leteper a nyavalya, hogy csak AZ a köhögős frász ki ne törjön rajtam. De szomorúan tapasztalom, hogy ami addig sosem történt velem, azóta egyre gyakrabban. És most is!!! A legrosszabb benne, hogy nem tudok aludni a köhögés miatt..... Inkább választanám a fejfájást, orrfolyást, rossz közérzetet, bármelyik rosszat, ami a megfázással jár....de ez az alvástól megvonás egészen ki tud készíteni pár nap alatt is. Persze napközben sem habos süti az életem a kehegéstől, de bezzeg a Tesco-ban vásárolván egyszer sem akartam megfulladni. Ami különben tök jó, mert hogy is nézett volna az ki. 

A menetrend úgy néz ki, hogy éjjel 10-11-12 óra tájban szépen nyugovóra térünk, majd én negyed órán belül szétköhögöm a tüdőm fekvő helyzetben, egészen a fuldoklásig és öklendezésig. Ekkorra jó esetben már mindenki alszik, Tibi talán horkol is, mikor hogy. Ezt (mármint a köhögést) kellőképpen megelégelvén feladom az alvás projektet átmenetileg, kikászálódom az ágyból és a nappaliban letelepedve olvasgatok, neten keresgélek, böngészgetek....A krákogás teljesen megszűnik, főleg, ha iszogatok is valamit. No nem jégerre kell gondolni, bár lehet, az már helyretett volna. Hársfa tea, gyerek tea, csipkebogyó tea, narancslé...mikor mi piszeg a pohárban. Most ippen narancslé....

Tényleg, egyébként nagyon fura, de rengeteget iszom egy nap. A veséim biztosan örülnek valahol a szokatlan mennyiségű melónak. A hólyagomnak nem tudom, mi a véleménye a helyzetről, de ma már eszembe jutott, hogy akár ki is költözhetnék a toalettre, annyit látogatom. Vagy kényelmesebb lenne katéterrel az életem, bár nem tudom, milyen lehet az, talán nem vágyálom kategória. Na mindegy...Legalább méregtelenítek. Már ha napi 3 liter tea elfogyasztása annak számít (cukor és citromlé kellőképpen adagolva)...

Aztán.....- visszatérve az előző témához - nagyjából hajnali három óra körül merészkedem újra a puha ágyikó közelébe. Akkorra fáradok el zsibbadtra. Olyankor némi férjébresztő köhögés hullám után elalszom. Bizonyára, mert nem sokra emlékszem a sötét éjszakából. Hétvégén ez még okés menetrend, de hétköznap nem nagyon elengedő 3-4 óra szunya...Nekem semmiképpen.

Hát így vagyunk mostanság. 

Réka ma megkapta az ajándékait, a névnapikat. Felköszöntöttük "legszűkebbcsaládilag". Nagyon helyes volt, este, ahogy lefektettem, oda súgta, hogy köszöni szépen a sok ajándékot, úgy örül nekik! Tibitől kapott egy csokor virágot, három szál pici tulipánnal, aztán én átnyújtottam neki egy táskában a közös ajándékot, egy társasjátékot, egy csomag kártyát és egy foglalkoztató füzetet. 

Este sütöttem neki (illetve együtt sütöttük, ő főleg nyalakodni segített) egy tortát, amit holnap majd jól megeszünk a "nemannyiraszűkcsaládi" névnapi bulin. Remélem, jól fog sikerülni. A piskóta klassz lett, a krém, amit főztem hozzá fenséges......csak az a nyavalyás tejszínhab. Már megint nem verődött fel nekem kellőképpen....talán mert nem volt alkalma elég időt pihenni a fagyóban, nem tudni. Minden esetre, holnap délelőtt dekorálom a tortát, úgyhogy a maradék 3 deci tejszínnek innen üzenem, hogy nagyon ajánlom, engedje magát felverni, máskülönben nagyon pipa leszek. 

Nohát ilyen bejegyzéseket tudok alkotni hajnali fél három tájban.....Nem semmi, mi? :))

RÉKA

Általánosban volt egy lány, aki felettem járt pár osztállyal. Rékának hívták és az ének-zene tanárunk lánya volt. Emlékszem, azon morfondíroztam, hogy Réka, Réka...pont úgy hívják, mint otthon a kiságyamat (Vagy kanapét? Már nem emlékszem.) Aztán elröppent pár évecske és lám, első gyermekemmel a szívem alatt erős befutónak tűnt sokáig a Réka. 

Futottak még: Emese, Anna, Kinga....

És végül nyert is. Hiszen szuperjó nevecske ez, egykoron Attila felesége és Koppány lánya is ezt viselték. Akkor még nem gondoltam, hogy különösebben lehet becézni (aztán ezt megoldottuk, találékonyak lettünk) de még ez is tetszett benne. Rövid, tökéletes, ahogy van. Számunkra az volt és az ma is. 

Isten éltessen sokáig neved napján, Rékám!

Réka, Réku, Réci vagy ahogy leggyakrabban hívom mostanság......Muci

Balettomán

Néhány résznyi Angelina balerina mese elrepítette Rékát odáig, hogy esti rutinunk betonbiztos része lett a Hattyú Tava balett verziója a tévében (hála neked, internet). Réka csillogó szemmel nézi, ahogy én kisebb koromban. (És még ma is egyébként, minden megszűnik körülöttem, ha balettet látok) Balett cipőről és tütüről álmodik és állítja, hogy az a híres részlet, amikor négy kicsit hattyú táncol, már nagyon jól megy neki. Egyedül is lenyom 4 hattyúnyi táncot. Odette 32 db "fouetté en tournan forgása" azért még bevallottan csiszolásra vár. Éééédes, drága....

UI: Egész nap köhögök és vedelem a teát. Ha nem ihatnék, már megfulladtam volna a köhögéstől. Szépen vagyunk....Réka stagnál. 

Köhög, krákog, krahácsol...

Réka valamivel jobban van. Szerintem teljesen magától, mert az napi 1 x 10 ml izlandi zuzmó izé nem hiszem, hogy sokat érne. Este, ha nagyon kínlódik a köhögéstől, kap egy kis Sinecod-ot...amit az elmúlt napokban is adagoltam neki. Így tud aludni. Annyi változás van, hogy immáron én is köhögök. Király! Nem is bánnám, csak Rékának könnyű éjszakái lennének! Nem nagy csoda, hogy újra "beszokott" közénk éjszaka az ágyba, szinte rajtam alszik. 

Zalánnal a szobatisztaság felé vezető utat tapossuk. Van olyan nap, hogy egyáltalán nincs rajta pelenka és mindent a helyére tesz, ahogy kell. Teljesen önállóan. Persze a fenekét még én törlöm ki. Máskor viszont egyik átöltöztetés a másikba torkollik, pisi, kaka egyaránt megtölti a gatyáját. Ilyen pl. a mai nap. Magyarázat arra, hogy mitől nem szobatiszta ma, ha tegnap az volt, nincs. Majd kialakul ez is. Zalánra rá kell hagyni a dolgokat, hagy alakuljanak maguktól. És biztos nem erőszakolom rá a pelenkát, nem kergetem lakás szerte, ha nem akarja felvenni. Akkor inkább mosok. Jó sokat.

Nem mellékesen most tombol nála az a korszak, amit "EDEDÜL" korszaknak hívok. Mindent maga szeretne csinálni és a legkisebb segítségen is halálra sértődik. Ma pl. hazaértünk a sétából és rutinból lehajoltam hozzá, hogy a másik cipőjét lehúzzam róla. Nohát...kitört olyan sírásban és tombolásban, hogy én kértem elnézést. Nem volt rest újra visszahúzni a cipőjét nagy morgások és  mérgelődések közepette, csak azért, hogy aztán újra levehesse. Immáron "EDEDÜL". A múltkor egyedül szeretett volna felöltözni. Nem fogadta el, hogy a nadrágra már hiába húzza, erőlteti a harisnyát ,az úgy sehogy sem jó. Nem lehet meggyőzni. Vagy húsz perc reménytelen kínlódás után hozzám vágta a harisnyáját és kegyesen megengedte, hogy felöltöztessem. Ez is egy szép korszak azért, csak türelem kell hozzá. Tök sokat számolok egytől tízig...húszig, mikor hogy. 

Mivel lezárultnak tekinthetjük a játszóteres időszakot erre az évre (bár ma csodálatos idő volt, de homokozni már mindenképpen hideg van), gondolkodom, hogy jövő héttől járunk Zalánnal zenés (Kerekítő) és  játékos fejlesztő foglalkozásra vagy tornára, ugyanoda, ahová egykoron Rékával. Majd telefonálok és érdeklődöm. Keddenként a könyvtárban is van bábelőadás, ingyenes ráadásul, szintén benézhetnénk oda is. 

Mi ez??

Éjjel arra ébredtem, hogy köhög Réka. A tökegészséges. Köhög és köhög és köhög. Egyfolytában. Egy idő után fuldoklott is. Aztán sírt, hogy nagyon szeretne aludni, de nem tudja abbahagyni a köhögést. Kapott egy adag extra Sinecod-ot, majd teljes tehetetlenséggel ringattam,  csitítgattam....már semmi új nem jutott eszembe, amivel segíthettem volna rajta. Közben kapkodott a levegő után, mert szünet nélkül köhögött, az arcocskája elvörösödött..... Rémes volt. Inni nem fogadott el semmit, az orrcsepp puszta említésére ordítani kezdett, amitől még jobban köhögött, úgyhogy inkább hanyagoltuk az orrcseppet. Végül - megfigyeléseink szerint - akkor hagyta abba, amikor kitisztult az orra  (teljesen magától) és azon is kapott levegőt.  Majdnem délelőtt 11-ig aludt az ártatlan. 

Én nem tudom, miért van ez a rémes köhögés, ha kutya baja, a torka is csak egy picit piros. Ha picit piros, az indokol ilyen mértékű köhögést éjszaka??  Ami egyébként jellemző rá (az iccakai krohácsolás), de eddig olyankor tört rá, ha benyelt valami randa vírust. Én ezt nem értem. 

UI: Közben a táskám legmélyéről előkerült az elveszettnek hitt rendőrautó, szóval nem lopta el tőlünk senki a rendelő várójában. :)

Valamit még szerettem volna leírni, de mire ide értem, elfelejtettem...És vár két raklapnyi vasalni való....

Ja igen.....adventi naptár lett volna a téma. No majd legközelebb. 

Tökegészséges

Még szép, hogy esett az eső, ahogy kiléptünk a kapun. Amilyen lilásfekete színben pompázott az ég egész nap....Nem vártam semmi egyebet. Mondjuk, szakadhatott is volna, és akkor az esernyőt elegánsan napernyőként használó Réka bőrig ázott volna, mint a kutya....de így is morogtam éppen eléggé. Hogy miért nem vezetek én aktívan autót?? Miért? Hogyhogy nem vagyok képes volán mögé ülni?? Most el tudnánk gurulni az 500 méterre levő rendelőig, viszonylag szárazon. És a kritikán aluli minőségű járdán nem kapna szerencsétlen Zalán agyrázkódást az úton. Persze a kérdés erősssssen hipotetikus volt, mivel ama 1 db négykerekű járgány, ami a mi tulajdonunk, éppen a Jóuram szolgálataiban állt ma délután. Szóval mir egal, ahogy az angol mondja, hehe....

A rendelőhöz érve elhessentettem egy kisebbségi suhancot a babakocsi feljárótól, amin aztán félúton reménytelenül elakadt a kocsi, szóval izomból kellett felemelnem az a pille 30 kilót + táskák. Nem baj. A bejárati ajtóhoz érve félve kukucskáltam be a váróba, a hétfőnek nagyon rossz híre van mifelénk, rendelőileg, de nem volt tömegnyomor, máris fellélegeztem. 

Hogy az én gyerekeim tök egészségesek, de az egyik mindenképpen, az nagyon hamar kiderült. Minden gyerek (MINDEN EGYES!!!) nyugodtan és csendben ült a fenekén az anyukája/apukája/nagyapja/nagyanyja oldalán. Tudták, hogy kell viselkedni. Csakis az enyémek művelték a következőket:

- pelenkázó asztalok alatt barlangi hadjárat lefolytatása oda és vissza, oda és vissza vég nélkül

- ugyanez hason kúszva és négykézláb
- eljátszani, hogy ők valójában bazári majmok

- visítva fel és alá rohangálás
- látványos műesések kivitelezése
- négykézláb mászkálás a doktor néni ajtaja előtt közvetlenül (Zalán)

- idegen (beteg) gyerekekkel cimborálás

- idegen vírusok és baktériumok bekebelezése

- játék rendőrautó nyom nélküle elvesztése (vagy elnyelte a föld vagy ellopták, de nélküle jöttünk haza, az biztos)

- "nincsmeg" csatakiáltással felháborodott cirkálás a váróteremben

- asztalok, székek húzigálása (melyik lehet a legesleghangosabb???)

- csak ketten voltak rosszcsontok, de mintha legalább négyen lettek volna

Egyetlen egyet nem csináltak:

- nyugodtan ültek mellettem és békésen várták, hogy sorra kerüljünk

X idő múltán sorra kerültünk.  Átadtuk a doktornéninek az ajándékba készített rajzot (ami a tükör alá, kézmosó fölé nyomban kiragasztásra került és Réka roppant boldog volt, hogy örömet okozott a régen látott doktor néninek.) A vizsgálatok során kiderült, hogy Rékunak kutya baja nincs. A köhögésért, a rémes hangúért, nem a mellkasa a felelős, és ez volt a lényeg. Kaptunk valami izlandi zuzmó löttyre receptet és pár tippet, amiből már mindet bevetettem a gyógyulás érdekében. Oviba is mehetne Réka, de a már említett fojtó köhögés miatt kihagyjuk a hetet. Jobb lesz az mindenkinek.

A gyógyszertárban persze otthagytam egy laza 3000 Ft-ot három doboz orvosságért. A gyerekek itt is hozták a formájukat, majdnem szétszedték a patikát, de nem érdekes. Addig jó, míg elevenek, akkor biztosan nem betegek. Gyógyszertárnak búcsút intvén a bejáraton túl egy roppant feldúlt fiú összeomlásának lehettünk tanúi a gyerekekkel. Éppen akkor vette észre, hogy amíg ő két percre beugrott a patikába, le nem lakatolt mountain bike-ja, a szinte vadiúj, akaratán kívül új tulajra lelt. Tanácstalanul tekintgettünk a gyerekekkel jobbra és balra, de persze a tolvaj már messze járt a vaksötétben. És még én fontolgattam, hogy Zalánt kint hagyom a babakocsiban a patika előtt...(na jó, nem fontolgattam.)

És most ennyi, mert nyaggat a "nagybeteg", hogy menjek, játsszak vele és az imádott Filly póni bandával, úgyhogy már itt sem vagyok.