Foglaltam asztalt szombatra a helyi Termálba, az étterembe, ott találkozunk tesómmal. Megebédelünk együtt, eszünk egy-egy menüt mindannyian, beszélgetünk, Tibi és Zalán átslattyognak az uszodába, nyomnak pár hosszt, mi pedig otthon (anyunál otthon) dobozolunk szelektálunk, pakolunk, rendezkedünk. Habár rendnek rend van, nem tudom, miért írtam ezt....Ez a terv. Egyelőre fogalmam sincs, hogy anyu (és apu) holmijait hová tesszük, pedig mérhetetlen sok dolgot kiszelektált ő maga, mikor apu meghalt...de így is maradt bőven.
Eszembe jutott, hogy amikor a mostani házunkat vettük (vagy lakás, mindegy) a garázs fölötti padláson volt számos doboz könyv, ami itt maradt az előző tulajtól. Főleg zenetörténteti könyvek, egy hiányos Jókai összes elég rongyos állapotban. Most már úgy sejtem, hogy azok a könyvek honnan származhattak és miért vannak ott. Hamarosan azt hiszem, csatlakozik hozzájuk további könyves dobozok sora. Az egy dolog, hogy a felnőttkori könyveimnek sincs hely, megtöltenek egy szekrényt, néhány polcot, de nem vagyok felkészülve egész leánykorom könyvtengerének befogadására. Amikor még tök olcsók voltak a könyvek és 5-10 kötetnél kevesebbel nem sétáltam ki egy könyvesboltból sem, ó boldog kamaszkorom! Hát ilyen szempontból mindenképpen az volt.
Szóval semmi húsleves és rántotthús vagy pörkölt tésztával és savanyúság, mint egykoron, ha hazalátogattunk...semmi meleg otthon, csak kihült falak és egyre sivárabb ház, egyre kevésbé az a ház, ahol felnőttem 10 hónapos korom óta. Még emlékszem, mikor az emeletre vezető fenyőfa lépcső nem készült el, csak egy létra volt odatámasztva, azon lehetett felevickélni az emeletre. Szerintem az egyik legkorábbi emlékem ...Vagy amikor kamaszkoromban felmásztam a ház lapostetejére, pedig az elég veszélyes művelet volt, mert védőkorlát az sehol. Lefelé mászván eléggé megremegtek piszkafa lábaim. Első és egyetlen kutyám, Molly is ebben a kertben élte le élete mind a 14 évét, pici 8 hetes kölyökkora óta. Ő lett aztán szüleim 3. pótgyereke, amikor végképp üres lett a fészek. Ezer mindenre emlékszem a házzal és a kerttel kapcsolatban is, sokkal könnyebb lenne, ha a tizede sem villanna be....
Azt még nem tudom, miért érzés lesz, ha eladjuk a házat, magát is, és egyszer örökre becsukódik a kapu a hátunk mögött, de hogy az sem lesz felemelő, az biztos...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!