Ma volt egy órás áramszünet a cégnél. Nagyon ritka az ilyen, a szerveren szünetmentes bizgentyű is van, de ez nem változtat a helyzeten, hogy a számítógépek, amin dolgozunk, áram nélkül nem nagyon működnek. Úgyhogy egy ideig csak vártuk, hogy majd visszatér a fény az irodába, aztán peregtek a percek, de semmi...Ezek után csupa kreatív és hasznos dolog jutott eszembe, mondjuk, hogy hallgassunk rádiót, ja, azt nem lehet...Akkor igyunk egy kávét...ja, várj.....aztselehet. A konyhán sincs ablak, hogy ellöbböljek ezt-azt ráértemben...
Nem gond, akkor...
- és itt jött a fájdalmas rész - ....akár fel is hívhatnám anyukámat....De mire a gondolat végére értem volna, persze rájöttem, hogy ez még lehetetlenebb, mint áram nélkül kávét főzni vagy rádiót hallgatni.
Kibámultam a cég forgalmas és mozgalmas udvarára, itt egy kamion, ott két targonca...csak könyököltem az ablakban és arra gondoltam, hogy de kár.... most tényleg tök jó alkalom lenne felhívni anyut, megkérdezni, hogy este nézi -e a kézilabda vb-n a fiúkat (naná, hogy nézné) és ezer más egyéb dologról fecseghettünk volna. MIndez csak azért érdekes, mert pont tegnap írtam itt, hogy nekem nincsenek ilyen villanásnyi lehetetlen, ösztönös ötleteim anyuval kapcsolatban és rögtön másnap..... Egyébként tényleg nem volt eddig....Érdemes volt leírni, tényleg.
Persze nem búbánatban és gyászban telnek a hétköznapok, a csöndesség mindig csak bennem van vagy volt, ilyen vagy olyan erővel...Nem nagyon beszélünk anyuról, a gyerekek egyáltalán nem említik, mintha soha nem is létezett volna. Tudom, az én feladatom, hogy az emlékét őrizzük, ébren tartsam ezt, de egyelőre én inkább magamban gyászolok....A gyerekek elterelik a figyelmem, pörögnek, ezer fokon égnek (mármint Réka inkább) tele vannak programokkal és kötelezettségekkel (ez is Réka ) . Esténként annyi mondanivalója van és mesélnivalója, hogy levegőt alig kap, én meg próbálok vele lépést tartani, emlékezni, észben tartani az összefüggéseket és amikor esetleg nem sikerül,akkor Réka forgat egyet a szemén, hogy anyaaaaa......Ez pedig - mármint hogy esténként összeröffenünk egy vacsora felett és egymás szavába vágva hol az egyik, hol a másik mesél valamit, annyira végtelenül jó érzés. Eszembe jut gyakran, hogy pár év múlva már ez sem lesz, illetve nem minden nap, nem így, ha már Réka nem lakik majd itthon a hét minden napján és ez nincs is olyan messze. Szerencsére a szobájába bezárkózós időszakon túl vagyunk, visszatért közénk újra, bár baromi könnyű megbántani, olyankor pedig sértődötten felpattan és a szobájába libben, mi meg csak lesünk vagy összenézünk az apjával, hogy már megint mi rosszat mondtunk?
Ja, aztán hirtelen fény gyúlt a fejünk felett, elkezdett csipogni a háttérben valami, a földszinten ugyanaz, csak némileg más ütemben és pár pislogásnyi fáziskéséssel bár, de rájöttem, hogy immáron van értelme bekapcsolni a számítógépem, az átmeneti üzemzavar végetért, hol is hagytuk abba? Hogy is kell folytatni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!