Kedd este

Réka a héten megint táborban van, a Napsugár Gyerekházban. (Írtam már erről szerintem.) Ezúttal vegyes technikás a hét, vagyis mindenféle szép dolgokat művelnek válogatás nélkül. Tegnap pl. ajtótámaszt, ami végülis egy homokzsák (apróbb fajta) amiből egy szépséges selyem rózsa figyel ki. A nappaliban kapott helyet, igazán mutatós. Legalább nem hiába fizettük ki a "tandíjat". 

Ma pedig meglepett egy nagyon klassz karkötővel, ezt tényleg hordani fogom, mert csúcsszuper. Varrtak még egy hangulat virágot, amin egy elmozdítható katicácska jelzi, hogy a tulajdonoson (Rékán) ippen milyen gatya  van. Szomorú, vidám, fáradt...ilyesmi. 

Estefelé beugrott "anyatársam" a fiús ruha csoportból és elvitt néhány felsőt és nadrágot, hát ennyivel is kevesebb. Jóval vérmesebb reményeim voltak, de kiderült, hogy a szóban forgó kisfiú pont Zalán ellentéte, kissé duci (mondjuk a magassága is ott van), úgyhogy legtöbb nadrág nem jöhetett szóba. Se thermo pulcsi, farmer vagy kord gatyó. Szerintem jó dolga lesz a későbbiekben is unokatesóm kisfiának, megkapja az összes cuccot ingyé...Kár, hogy lánya nincs....

Vacsorára hamburgert sütöttem (nem saját húspogácsa - még -, hanem Lidl-is, szerintem teljesen jó). A gyerekek úgy nyilatkoztak, hogy Meki szag van a lakásban s maga a hambi is nagyon ízletes, úgyhogy megdicsértek. Illetve hozzátették, hogy azonban a sültkrumplim, na az nem olyan, mint a Mekiben. Szóval van mit fejlődnöm. Réka két hambit is betolt, ami rekord, hozzá tejet kért és nem sült krumplit, ügyes lány. Fel merült bennem, hogy miért is járunk Mekibe?! Na nem mintha sűrűn költenénk ott a pénzt, arra, nem is emlékszem, mikor vacsoráztunk ott...

A kertben ácsorgó szilvafa is termőre fordult, úgyhogy összedobtunk Rékával egy kis szilvás pitét. Igazából szilvásgombócot szerettem volna, de egyszerűen nem tudtam összekaparni annyi erőt így munka után. Meg aztán eszembe jutott, hogy legutóbb férfi ökölnyi gombócokat gyúrtam és Tibi azzal poénkodott, hogy járt e már nálam a magyar honvédelem, hogy elkérjék a receptet és támadó fegyverként szabadalmaztassák az én gombócaimat...Ha...ha...ha....Úgyhogy nincs gombóc, pite van. Megyek is lassan, megkóstolom.

És hát mint mondjak, Olimpia van. Annyira nagyon imádom ezt az időszakot, ezt a rövidke két hetecskét, amikor minden nap van miért-kiért szurkolni. Fantasztikus. Nekem a legelső olimpiám, amikor már "eszméletemnél voltam", az a szöuli volt, még rémlik, mennyire drukkoltam a nálam nem sokkal idősebb Egerszeginek. Akkor voltam 13. Előtte 4 évvel kihagytuk az olimpiát, politikai okokból, a moszkvai nyolcvanas olimpia idején pedig csak öt éves voltam, úgyhogy az nekem totál homály....

Általában éjszaka rápislantok a telefonomra, hogy mi újság pl. az úszó döntőkkel, hajnali négy-öt felé, izgalomba jövök, majd valahogy visszaalszom hatig-fél hétig. Napközben, fél szemmel figyelgetem, mi a helyzet a selejtezőkkel, itthon, hazaérve első dolgom benyomni a tévét, hogy képbe hozzam hol tart a banda. Hajrá, hajrá, magyarok!!!