Két állásom van. Egy fő és egy mellék. Most nem arra gondolok, hogy elsők az életemben a gyerekek, második pedig a munkám, mert lehet, hogy ez elvben igaz, ráfordított időben aligha. Nem arról beszélek, hogy anya vagyok és munkám is van, mert ebben amúgy sem lenne semmi különös. Hanem, hogy van egy főállásom, ami nagyjából megfelel a végzettségemnek (igazából alatta van némileg, de szabad akaratból) és mellékállásban a gyerekek ruháitól próbálok megszabadulni.
Hosszú éveken át nem adtam el, nem ajándékoztam el semmit. Olyasmi előfordult, hogy egy reménytelen folttal szennyezett ruhácskát száműztem a feltörlőrongyok vagy porrongyok világába, vagy egyenesen a kukába, ám ez volt a ritkább eset. Leginkább ráültem a cuki édes blúzocskára, nem volt szívem kidobni, hagy gyűljön a cucc az ágyunk alatt! A legvégső szemétdomb.
Amikor Réka még boldog egyke volt, érthető volt a készletezés, hiszen várható volt és jött is a kistesó. Ám ő - akárhogy is nézzük - hím nemű lett és viszonylag nehezen lehetett ráerőltetni bármilyen kisruhácskát vagy rózsaszín felsőt. Mondjuk, nem is éreztem erre soha késztetést még csecsemőkorában sem, szemben egyik ismerősömmel, akinek kislány után másodjára szintén fia született, ám 74-es méretig sorra visszaköszönt a gyereken Egyeske rózsaszín gardróbja. Na mindegy...mellékszál.
Hogy egy fiú-egy lány az ivararány, az remek és boldogságos, ugyanúgy, mint a 2 lány-2 fiú felállás, ami azt illeti, csak meg van az a hátránya, hogy duplán halmozódnak a holmik. Hörcsög nem gyűjtögetett olyan szorgosan, mint én.
Léteznek azok a méretes nejlon táskák Ikeáéknál, melyek cipzárosak, bazinagyok, átlátszóak és remekül elnyelnek töménytelen sok ruhát. Nos nekem ebből 4 van teljesen tele, illetve mamánál otthon, a lányszobámban a komplett ágyneműtartóm és még a szerkényben vagy 4-5 polc. Hogy szemléletesebb legyek, itthon a "nászágyunk" alatt semmi más nincs, csak kinőtt ruha. Nem durva?
Szerencsémre unokaöcsém tavaly apuka lett, van egy egy éves kisfia, így neki időről időre eljuttatok egy bálányi ruhát, hogy a játékokról ne is beszéljünk. Éppenséggel adományozhatnék is jótékony célokra, bevihetném a kórházba a legminibb bodykat és rugikat (mondjuk azoktól még mindig nem tudok megválni), ám én mégis rút módon leginkább az értékesítés irányába szimatolok. Lehet csatlakozni mindenféle facebook csoportba, ott lefotózni, beárazni, feltölteni a ruhákat méretekkel és leírással, mert úgyis rá fognak kérdezni, nem elég, hogy 3-4 éves méret....mindez baromi sok idő és energia és legtöbb esetben egyáltalán nem eredményes. Pontosabban...hosszú távon, mire kinő a szakállam vagy még inkább Zalánnak, lehetséges, hogy mindent el lehet adni, ott még nem tartok, hogy hosszú távról tudnék nyilatkozni.
Múltkor írt nekem egy anyuka a "kisfiús ruhák Szolnok" csoportba, vagy valami ilyesmi, hogy ez és az és amaz ruha érdekelné. Mondanom sem kell talán, hogy felét sem találtam már meg, több, mint egy éve fenn vannak a facebook-on azok a fotók és a kutyának sem kellettek. Már magam sem tudom hová csoportosítottam át és oda és vissza azóta. Összegyűjtöttem neki MINDEN olyan ruhaneműt, ami a kisfiának méret és megbeszéltük, hogy átjön, átnyálazza a készletemet. Félek,hogy majd hazaballag 3 hosszú ujjú felsővel, pedig ha ötös ikrei lennének és fiúk, akkor sem fogyna el nálam a pasis rucik 98-as dombja.
122-128-as méretben (csajok) több ismerősöm is van, akik érdeklődnek Réka egykori ruhái után (hála az égnek) ,különösen az egyikük szokott két megrakott szatyorral távozni tőlünk. Imába foglalom a nevét ezért, bár hozzáteszem, igen kedvező áron jut csaknem újszerű gúnyákhoz, úgyhogy neki sem hátrányos a biznisz. Idén szeptember elejére ígérte, hogy meglátogat, ahogy tavaly is ugyanekkor kukkantott be egy forró, őszi napon.
Vannak még a börzék, ugyebár, ahol én még soha életemben nem jártam. Ennek egyetlen oka van, itt nálunk állandóan reggel rendezik, mégpedig szombaton, asztalhoz jutni is majdnem olyan nehéz, mint nyerni a lottón, úgyhog nem erőltettem a dolgot sosem. Viszont most a volt osztálytársam révén hétvégén mégis eljutok egy börzére egy vidéki városban. Vasárnap lesz és DÉLUTÁN. Kíváncsi leszek,mit árulok. Minden hónapban megrendezik és állítólag van igény csajos ruhákra.
Délután elnéztem, ahogy Réka pónijai, lovai, kiscsikói sorakoztak a műanyag "lovardában". Vagy harmincan. Összeugrott a gyomro, mert arra gondoltam: Te jóságos ég, csak addig ne nőjje ki őket, amíg meg nem szabadultam legalább a ruhatenger egy részétől!
Szerencsémre unokaöcsém tavaly apuka lett, van egy egy éves kisfia, így neki időről időre eljuttatok egy bálányi ruhát, hogy a játékokról ne is beszéljünk. Éppenséggel adományozhatnék is jótékony célokra, bevihetném a kórházba a legminibb bodykat és rugikat (mondjuk azoktól még mindig nem tudok megválni), ám én mégis rút módon leginkább az értékesítés irányába szimatolok. Lehet csatlakozni mindenféle facebook csoportba, ott lefotózni, beárazni, feltölteni a ruhákat méretekkel és leírással, mert úgyis rá fognak kérdezni, nem elég, hogy 3-4 éves méret....mindez baromi sok idő és energia és legtöbb esetben egyáltalán nem eredményes. Pontosabban...hosszú távon, mire kinő a szakállam vagy még inkább Zalánnak, lehetséges, hogy mindent el lehet adni, ott még nem tartok, hogy hosszú távról tudnék nyilatkozni.
Múltkor írt nekem egy anyuka a "kisfiús ruhák Szolnok" csoportba, vagy valami ilyesmi, hogy ez és az és amaz ruha érdekelné. Mondanom sem kell talán, hogy felét sem találtam már meg, több, mint egy éve fenn vannak a facebook-on azok a fotók és a kutyának sem kellettek. Már magam sem tudom hová csoportosítottam át és oda és vissza azóta. Összegyűjtöttem neki MINDEN olyan ruhaneműt, ami a kisfiának méret és megbeszéltük, hogy átjön, átnyálazza a készletemet. Félek,hogy majd hazaballag 3 hosszú ujjú felsővel, pedig ha ötös ikrei lennének és fiúk, akkor sem fogyna el nálam a pasis rucik 98-as dombja.
122-128-as méretben (csajok) több ismerősöm is van, akik érdeklődnek Réka egykori ruhái után (hála az égnek) ,különösen az egyikük szokott két megrakott szatyorral távozni tőlünk. Imába foglalom a nevét ezért, bár hozzáteszem, igen kedvező áron jut csaknem újszerű gúnyákhoz, úgyhogy neki sem hátrányos a biznisz. Idén szeptember elejére ígérte, hogy meglátogat, ahogy tavaly is ugyanekkor kukkantott be egy forró, őszi napon.
Vannak még a börzék, ugyebár, ahol én még soha életemben nem jártam. Ennek egyetlen oka van, itt nálunk állandóan reggel rendezik, mégpedig szombaton, asztalhoz jutni is majdnem olyan nehéz, mint nyerni a lottón, úgyhog nem erőltettem a dolgot sosem. Viszont most a volt osztálytársam révén hétvégén mégis eljutok egy börzére egy vidéki városban. Vasárnap lesz és DÉLUTÁN. Kíváncsi leszek,mit árulok. Minden hónapban megrendezik és állítólag van igény csajos ruhákra.
Délután elnéztem, ahogy Réka pónijai, lovai, kiscsikói sorakoztak a műanyag "lovardában". Vagy harmincan. Összeugrott a gyomro, mert arra gondoltam: Te jóságos ég, csak addig ne nőjje ki őket, amíg meg nem szabadultam legalább a ruhatenger egy részétől!
Nálunk ugye - ruhaszempontból - jobb az ivararány. Én is bepróbálkoztam az árusítással, börzén is voltam egyszer (ott egész jól árultam), meg a helyi csoportba is feltöltögettem a fotókat, én is minden leírtam, mindenkinek válaszoltam, néha akcióztam... adtam el pár darabot, de igazán nem érte meg az időt, amit ráfordítottam. Az unokatesómnak egy lány után fia született, így a legkisebb darabokat odavittük sok minden mással együtt, de a kisfiú olyan ütemben nő, hogy bár még nem érte utol Ábelt, mire hazajutunk a kinőtt darabokkal, már alig jó rá. Aztán amiket meg átugrott méretben, bevittük a védőnőhöz (5 nagy szatyorral...), a játékokat meg a bölcsődébe. Persze, jobb lett volna, ha sikerül eladni, de tényleg alig mozdultak rá, pedig szép állapotúak voltak és jó árban adtam. Most éppen nincs kinőtt darab, mert nyár elején elvittem őket a rokonhoz, már akkor is kapott olyat is, ami még Ábelre is jó volt, de nekünk is volt bőven belőle (pl. 4 db esőkabátot nem fog elhordani, az tuti - néha kapunk a szomszédból néhány ruhát). Viszont még mindig itt van a babakocsi, több mint két éve nem használtuk, meg a pelenkázó állvány, meg pár más darab (pl. pihenőszék) és egyszerűen nincs szívem csak úgy odaadni. Lehet, hogy fotózok, és ősszel újra nekiugrok ennek az árusításnak...
VálaszTörlésValamivel egyszerűbb volt, hogy egyneműek. Amikor kiderült, hogy Marcink lesz és nem Pannánk, még örültem is, hogy majd hordhatja Zozi ruháit. De azzal nem számoltam, hogy Zozi apró növésű, Marci pedig magas. Így már kb 2 éve pontosan egyforma méretet hordanak, mééég cipőből is... Miután mindkettőnek ugyanaz tetszik, így kb mindenből két egyforma darab van... Így viszont sokkal nehezebb megválni a kinőtt daraboktól.
VálaszTörlésEgy ideig szerencsém volt, mert a fodrászom kisfia Marcinál egy évvel fiatalabb, megkapta az összes ruhát, cserébe ingyen volt a frizurám.
De sajna, utolérte Marcit a kisfiú növésben...
Nagyon kevés dolgot töltöttem fel aukciós oldalra, mert nincs időm méregetni, centizgetni, alkudozni stb. Közben meg szinte fillérekért adom a többezres darabokat.
Akkor inkább megkapja valami olyan ismerős, aki ugyan nem fizet érte, de legalább örül.
Ugyanígy gondolom! :-)
TörlésNálunk hasonló a helyzet. Időnként eszembe jut, hogy ki kéne pakolni azt a két ágyneműtartót és a szekrények felső polcait, és kezdeni vmit a ruhákkal, de nincs erőm. Se lelki, se fizikai.
Törlés