Apró kis kommunikációs zavar

 

 

Tegnap délután fél ötre értem az iskolába Rékáért, aki kitörő örömmel üdvözölt eléggé kókadtan üdvözölt. Mint kiderült, azért, mert meg szerette volna nézni L. barátosnéje hegedűjét. Mit mond ilyenkor egy jófej és nagyvonalú anyuka? Nézd csak meg nyugodtan, édes drága kicsikém! Öt perc ide vagy oda! A lényeg, hogy 5 óra körül beessünk az oviba Zalánért.

 

Elkezdtek peregni a percek, odakinn besötétedett, egyre kevesebb gyerkőc állomásozott a napköziben, mígnem pontosan 17 órakor elfogyott az utolsó is. Takarítónéni elkezdte lemosni az ajtókat, portás néni hátra hordta a PET palackokat. Senki nem volt az épületben, csak mi hárman.  Ekkor már 25 perce várakoztam, kétszer körbejártam az iskolát belülről és kb. 200 volt a vérnyomásom.  Mivel hátul is van jónéhány terem, ezért a vaksötétben arrafelé is elmerészkedtem, ahol még égett a világ, de mivel konkrét hegedűszót sehonnan nem hallottam, féltem is, hogy esetleg kizárnak hátra az udvarba (bár ez hülyeség volt, hisz fúrtak faragtak és fűrészeltek az egyik felújítás alatt álló teremben, biztos ők sem hajnalig terveztek maradni.) Szóval visszahúzódtam a folyosóra, a tanterem elé a padra. Mindenféle válogatott kínzások jutottak eszembe, amivel bűntethetném Rékát, amiért orvul ezt tette velem.

 

Öt óra 10 perckor megállt előttem a gondnok néni, hogy mit keresek még az iskolában. Mire elvinnyogtam, hogy hegedű órája van a gyerekeknek. Erre megértően rögtön tovább sétált. Kérdésemre, hogy merre lehetnek a csemeték, a technika termet adta meg desztinációul, ami nekem semmit nem mondott. És már nem is láttam értelmét a felfedező útnak 45 perc várakozás után. Éreztem, hogy közeleg az óra vége. Pontosan negyed hatkor leánykám könnyedén belibbent az  egyik hátsó ajtón, mintha csak 2 másodpercre távozott volna. Nem tudtam neki mit mondani, a hátára adtam a táskát és elindultunk haza. Futva. Merthogy fél hatra érdemes lett volna az oviba érni. Persze bőgött, de nem érdekelt.

 

Az volt, hogy támadt közöttünk némi kommunikációs zavar. Amiről én azt hittem (mert azt mondta), hogy egy kettő perces (na jó, max 10 még elviselhető lett volna) hegedűre ránézés lesz, az nála azt jelentette, hogy végig üli az egész órát a pajtija mellett, hangulatosan. Hogy az édösanyja kinn ül a padon 45 kemény percen keresztül és lehet, hogy már füstöl az atya a méregtől, az meg sem fordult a fejében. Tudom, mert otthon aztán átbeszéltük a hálószoba magányában. Az sem, hogy Zalán pedig az oviban várja a zárórát. Hát nem aranyos??

 

Unalmamban lőttem néhány képet. A suli legszebb részére nem vánszorogtam el, szóval legyenek ezek inkább amolyan hangulatképek. Rákóczi suli, csütörtök délután, tök üresen.

 

 

Ez itt jobbra Rékáék tanterme második éve. Innen nem látszik, de a legjobb terem a suliban. Vele szemben ott a mosdó, ahol kezet lehet mosni.

 

 

A folyosó másik szárnya. Semmi különös. Ott hátra, ahol több a fény, ott a lépcsőház az emeletre.

 

Réka rajza az osztályterem ajtaján.

 

Nagyon szép rajzok születettek, ámultam-bámultam. Meg is álltak az ajtó előtt tegnap 5 órakor a nyugdíjasok polifómmal a kezükben (tornázni járnak a suliba), hogy ilyet még ők sem tudnának...ezeket a rajzokat pedig másodikosok készítették!

 

 

Ez már más tészta, de találtam pár képet még a mobilomon. Alszik a banda.

 

 

 

Van párnája, van bőven....Meg kupi is. Pakoltam vagy fél órát utánuk.

 

 

 

Réka kisálykisasszony pónis álma