Levegő ha bennakad....

Réka ma egészen váratlanul leesett a mászóka legtetejéről. Az ovi udvarán történt, éppen semmi nem történt, megálltunk pár percre, mielőtt haza indultunk volna. Lógott, mint egy kolbász, ingott , hintáztatta magát jobbra  és balra, majd valahogy az ujjai lecsúsztak onnan, ahová nagyon kellett volna kapaszkodni és a szemem láttára a hátára esett. Jókorát puffant, meg kell hagyni.

Rémisztő volt, hiszen ahogy és ahová leesett, úgy is maradt. A hátán fekve, tágra nyitott szemekkel. Elkezdett peregni bennem a pokol....Mire odaugrottam hozzá, kétségbeesetten sírni kezdett és levegő után kapkodni. Idegborzoló élmény volt. Körbenéztem, két óvónéni pont elhaladt mellettünk a kijárat felé. Az egyikkel már váltottam egyszer kétszer pár szót. Amikor felemeltem leánykám, majd kisvártatva mégis lefektettem a fűre Rékát, bánva, hogy egyáltalán megmozdítottam, egy szőke dadus néni is elbaktatott mellettünk mosolyogva. Igen, nem kértem segítséget, nem is kaptam. 

Zalánnak szóltam, hogy szaladjon fel, szóljon annak az ismerős apukának, aki a baleset előtt 2 perccel ugrott fel a kislányáért az oviba, hívja le. Réka tiltakozott, de azért Zalán elporzott. Közben Réka lassan megint jutott levegőhöz, eltűnt a rémület a szeméből, óvatosan feltápászkodott, hozzám bújt. Ringattam ott a fűben térdelve, kérdeztem, hívjam e apát, hazamenjünk e kocsival, nem kérte. Igazából egyetlen ember jött oda hozzánk, hogy élünk e vagy nem, a szomszédos csoportból egy anyuka, akinek nincs túl jó híre egyébként, most mégis visszaszaladt hozzánk az oviba, bár már a kapun túl járhatott csemetéstül...

Amikor ismerős apuka előkerült az oviból a leányával, elmesélte vidáman, hogy Zalán szólt neki, hogy jöjjön gyorsan, de a kislánya éppen odafenn mosta a kezét, nem tudott jönni. Persze, nem vette komolyan egy hároméves hívását, nem tudhatta, hogy baj van/lehet, gondoltam én. Szerencsére nem is volt rá szükség. 

Nincs semmi tanúság, semmi, csak úgy leírtam.

Nem volt jó

Persze nem is vártam, hogy az lesz. Legalábbis az én pirinyó lelkemnek nem. 

Orrot töröltem, virslit adagoltam, teát töltöttem, játékot pakoltam, gyereket vigasztaltam, csapot nyitottam, szappant adagoltam, cipzárt húztam, nadrágba bújtattam apró lábakat, kinti cipőt sok sok 25-26-os tappancsra, könnyet szárítottam, gyereket dajkáltam, ölembe kucorodót, feneket töröltem, vécét húztam... (a fenék Zaláné volt, a többi jellemzően nem). Az óvodában éppen bolondok háza volt, magyarázta az óvónéni, hogy miért és hogy nem így szokott ez lenni. Életpályamodell, hó vége, hó eleje, túlórák elosztása...Bólogattam szomorkásan. Nekem a lényeg csak az volt, hogy a dadus néni két csoport között szaladgált, mint a mérgezett egér, egész reggel nem volt sok esélye dajkálni egyetlen kicsi fiút vagy lányt sem, az óvónénit pedig papírmunka miatt elhívták. Volt olyan, hogy egyedül voltam 26 gyerekkel....közben persze zajlott az élet, ahogy fentebb röviden összefoglaltam.

Azt éreztem hirtelen, hogy az én gyerekem nem is ovi érett. Hiszen nem öltözik 100%-ban egyedül (bár ügyeske) és nem törli ki egyedül a fenekét. A csap gombját sem tudja megnyomni egyedül, ha kezet szeretne mosni. Ezek talán nem tűnnek fontos dolgoknak, mégis nekem a hajam égnek állt, ha arra gondoltam, hogy ha nem vagyok ott, vajon mi lesz a gyerekemmel egymagában a vécén, kakálás után. Nem volt sehol senki.

Zalán nem ült a szoknyámon, ügyesen elvegyült, de nem haverkodott valahogy senkivel, a játékokra fókuszált. El nem engedett maga mellől 5 méternél messzebbre. Így aztán ücsörögtem a csopi szobában egész délelőtt és figyeltem. Fél 11 tájban betermelt egy adag gyümölcsöt Zalán lelkem, ahogy a többiek is, aztán kimentünk együtt az udvarra, ahol a testvérek egyesülhettek egy időre. Örültek egymásnak. Réka olyan aranyos, pátyolgatja, vigyáz Zalánra, védi az érdekeit, igazi nagytestvér....

Az ebédhez már nem ültem be a csoport szobába, megvártam az öltözőben, amíg végeznek. Olykor bekukucskáltam az üvegajtón és nyugtáztam, hogy lelkesen lapátolja a levest vagy a tejbegrízt kakaóval. Ahogy jóllakott, kiszaladt hozzám, nyomában az óvónénivel, majd közös megegyezésre hazajöttünk. Örömmel és lelkesen öltözött, majdnem egy szál felsőben kiszaladt az oviból, pedig mára jól lehűlt a levegő, már a sapkákat is elővettük.

Hazafelé beugrottunk abba a kínai boltba, ahol még soha nem jártam, bár az ovi mellett van szinte...Vettem Zalánnak 3 melegítőalsót, ezentúl ovis benti nadrág néven fognak futni.

Holnap folytatjuk, várhatóan egy ponton majd otthagyom őkelmét valamennyi időre és ebéd után ismét hazahozom. A héten még biztosan nem alszik ott, hacsak nem ragaszkodik hozzá nagyon. 

Most éppen az ágyamban durmol, macistakaróstul, cumistul. Jaj, és ez olyan jó! Réka is majdnemnégy volt, mire egész napját az oviban töltötte. Nem muszáj, ha nem muszáj és nem muszáj, de nem ám!

Zalán fodrásznál

Ez az a fejforma, amiért már 10 napos korában is oda voltam.....Meg vissza.

Látod, Apa, mit tesznek velem? Látod? 

A végeredmény már itthon: Zalán, az óvodás

Gyors utóirat

Az előző bejegyzéshez.

Ma először Rékám a mély vízben is kipróbálhatta gyorsúszás tudását, a medencét félig gyorson, félig mellen úszta át. Ügyesen úszott mellen és gyorson is egyre jobb, óráról órára látszik a fejlődés. 

Ahogy majdnem partot ért, Gyuri annyit szólt oda nekem, hogy ki hitte volna, hogy ez lesz abból az egykor visító kislányból?.....Na igen, én mondjuk, csöndben gyanakodtam.

Utóirat: Lehet, hogy nyafogósat mondott, pont ugyanúgy hangzik, mint a visító. Ennél pontosabban nem emlékszem. Lassan jegyzetelnem kell, ha valósághű blogot szeretnék, nem mese kategóriájút...

Cikázós

A mai nap az utolsó hétköznapunk itthon Zalánnal, még ovi előtt....Ha nagyon belelovalom magam, tudok szomorú is lenni. Ez persze nem célom.

Kedden Tiborom lecserélte a régi fényképezőgépét. Azt, amit még kapcsolatunk hajnalán vásárolt, az első komoly(abb) gépét. Amelyikkel kedd reggel azt a klassz Rékás fotót készítettem a barna, hímzett felsőben. Váratlanul ért a hír, bár így utólag várható volt, hogy a tranzakció hamarosan lezárul, csak nem vettem komolyan a jeleket. Így aztán sokkolt a változás, megsirattam a 350 D-nket, konkrétan fájt, hogy már nem a miénk (pedig nem szedek semmit és nem is ittam :)) 

Ha már piálás...Tegnap Zalán zöld lámpát kapott a doktornénitől, hétfőn kezdheti az óvodát. Szóval a hétvégén nyugodtan leihatom magam, ha kedvem tartja, a szerszám meggyógyult. Közben már nem akarok piálni, így, messze túl a holtponton okafogyottá vált az egész. 

Újabban olyat csinálok, amit már régen nem, bámulom Zalánt, ahogy alszik. Délutánonként, ebéd után. Ő nem pattan fel, mint Mark Darcy, amikor Bridget Jones meredt rá gyönyörködőn, és nem ordít az arcomba, szóval leshetem kedvemre, ameddig csak el nem fáradok belé. Szimatolom, szimatolom, iszom a látványát és újra és újra átöblöget az a gondolat, hogy ez a gyerek valami elképesztően szép. De tényleg! És valahol abban reménykedem picurkát, hogy egy ideig még nem lesz kedve az oviban aludni. Pár hét átmenetet nem megérdemelnék? Máskor meg, ha olyan hangulat kap magával, úgy nézek rá, olyan érzésem támad, mintha valami bentlakásos iskolába készülne, ahonnan majd csak karácsonykor kapom vissza....addig színét sem látom...Durva, nem?

Persze vannak világos pillanataim és óráim is, csak azokról semmi érdekeset nem tudok mesélni. Hogy cikázzak a témákban jobbra és balra, azt még feltétlenül le kell jegyeznem a krónikáknak, hogy Zalán tegnap rendkívül ügyesen viselkedett a doktor néninél. Tátotta a száját, sóhajtott, ha kellett, fü....ijét is megmutatta zokszó nélkül. Hogy az ő szavaival éljek, ámultam és bámultam. Ez a f...tyi mizéria arra (is) mindenképpen jó volt, hogy Zalán szokja az eü-t és annak résztvevőit. Azért a nyisszantást kihagytam volna....

Vissza a legelső gondolathoz, a  fényképezőképhez: 
Szóval régi kamera ment, új (nem vadi) jött, orr átmenetileg lógott....Másnap azonban már jobban lettem, észhez tértem és tudtam örülni az újnak. Annak meg pláne, hogy köszönhetően éppen a masinának, ismét családilag ruccantunk le az uszodának nevezett strandra Réka úszó edzésére. Adtunk Tiboromnak témát bőven. Ez volt szerdán.

Réka az első hossznál nem úszott most túl jól, túlságosan kiemelkedett a vízből és a kartempója sem maradt teljesen a víz alatt. Sebaj!

Ahogy partot ért, Gyuri mindezt meg is beszélte vele.

Szóval, hogy is van? Nem szükséges köldökig kiemelkedni a vízből, kar oldalra kartempónál, kezecskék víz alatt! 

Ilyen sem volt még, visszafelé is úszhatott egy hosszt. Nagyon boldog volt.

Visszafelé jóval szebben úszott. Persze nem azt vettem videóra, hanem az első kört. Murphy....

Aztán  mások következtek, ez itt pl. Alíz lába...de Réka nem akart visszamenni a tanmedencébe. Maradt volna a mélyben. 

Úszni tök egyszerű...sima ügy, Apa!

Gyorsúszás gyakorlása félig a szárazon

Placcs, a tanmedencébe!

Aztán valahogy visszahúzta a mélyvíz? Visszaült, hátha....de nem. Harmadik körre nem került sor.

Ahogy mindenki leúszta a magáét, folytatódott az óra a tanmedencében. 

Gyorson. Egyre jobban megy Rékának.

Olykor nagyon jól elkapja a ritmust és még a levegőt is oldalt veszi. Emiatt kapott egy újabb TAXI-t, a legnagyobb jutalmat Gyuri óráján, a másodikat, amióta úszni járunk. Hurrráá! 

HuncutZalán majdnem mindig jófiú volt. Egyszer kishíjján beleesett a tanmedencébe, nem érdekes. Csak majdnem, így nem derült ki, milyen gyorsan hajítaná el Tibi a frissen beszerzett masináját vészhelyzetben...

Később minden áron a bébi medencébe kívánt megmártózni. Hiába, a forró nyár elmékei nem hagyták békén. Az sem zavarta, hogy az elefántos csúszdás kismedencében hetek óta nincs víz és nem is lesz jövő májusig. 

 

Ez itt megint Réka, éppen háton úszik. 

Óra végi szokásos értékelés. 

Macskaűrhajó, mint mindig, a zárás. Illetve valójában a hot dog a zárás, a büfében, rögtön a termál vízben ázás után....csak azt nem fotózta le Apa. 

Ők mondták

Egyik ovis szórólapon olvastam, hogy hétvégén sulival ismerkedős móka lesz Réka leendő (?) iskolájában. Újságolom ezt Rékának, érdeklődöm udvariasan, hogy volna e hozzá kedve. Mire ő rávágja:
- Csak akkor megyek, ha van ugrálóvár.
Hiába, komoly, tudományra éhes nagylány. :)

***

A foglalkozásokról beszélgetünk.
- No és Réka, ki az, aki a híreket mondja a tévében. 
- Orbán Viktor. - mindezt a legkisebb habozás nélkül. 


***

M. mama jár nálunk, Zalán elé vonul egyik majd másik játékával, mamának mindent muszáj megnéznie. Egy szép zöld villamosra rá is csodálkozik.
- De gyönyörű villamosod van, Zalán! Ez még nem is láttam.
- De mama, tőled kaptam! - háborog Zalán.

***

A "Hol találni?" játékot játsszuk Rékával. 
Én: Hol találsz sok könyvet?
Réka: Könyvboltban....könyvesboltban.
Tibi: Anyánál....

Én: Hol van az orgona?
Réka: Kertben.
Apa: Igen, és még? Máshol?
Réka: ???
Apa: Nagy, hosszú rudakból áll és nagyon szép hangja van.
Réka: ???
Rá nem jött volna, hogy a templomra gondoltunk. 

Én: Hol találjuk a tolvajokat, betörőket?
Apa: Az utcán! 
Réka: A börtönben. - korrigál Réka kacagva.

***

Össze-vissza puszilgatom Zalánt, amit ő egyre kevésbé értékel, sőt, olykor, ha bal lábbal kelt fel, ki is kér magának. Egy ilyen "letámadás" után rám szól.
- Anyaaaa, tartsd be a játékszabályokat!
- Miféléket? - hökkenek meg én. 
- Tudod, hogy nem szeretem, amikor ilyet csinálsz....
- .... - pislogok.
- Tessék betartani a játékszabályokat, jóóóó? - emeli fel a mutató ujját.
Nem ígértem semmit. 

***

Ha valami kedvére valót főzök, Zalán nyaldossa a képzeletbeli bajszát, majd így szól:
- Hogy ez milyen finom! Csak áááámulok és báááámulok!

***

Gyermekeim a szerepjátékoknak köszönhetően egészen ritkán emberek otthon. Sokkal inkább pónik, unikornisok, lovak, macskák, nemtoménmik, elég nehéz követni. A minap, amikor bekukkantottunk Zalán leendő óvónénijéhez és ő nagyon kedvesen invitálta, hogy mennyire várják hétfőn és a többi és a többi. Az én okos fiam ennyi felelt neki válaszul.
- Brekk!

A naccsoportos

Füstölgéseim, avagy ez is jól kezdődik.....

Negyedik hete jár Réka újra oviba és ma (azóta tegnap) fordult elő először, hogy én mentem érte az oviba. Persze Zalánostul. Réci meglepődött, de végül úgy döntött, örül nekem. Amíg készülődött, tollászkodott, búcsúzkodott a többiektől, óvónénitől, én csak tébláboltam tétlenül, gondoltunk egyet és lesétáltunk a Napraforgó csoporthoz, Zalán leendő bandájába. Megkerestük a jelét és a fényképét az öltözőben....először nem találtuk, végül meglett az, ott villogott a teljes fogsora a napocska jel mellett. Picit külön öltözik majd többiektől negyedmagával, ami jó. Vagy nem annyira jó, mert külön öltözik a többiekből, fene tudja. :)

Ahogy ott nyújtogattuk a nyakunkat, ismerkedtünk a helyzettel,  Cs. óvónéni is kijött a csoportból...szóltam neki, hogy minden valószínűség szerint jövő héten kezdjük az ovit. Meg is beszéltük a részleteket. Abban maradtunk, hogy hétfőn teljes menetfelszerelésben cuccolunk be az oviba, tehát takaró, lepedő, párna, váltásruha, ami csak egy ovisnak kellhet. Merthogy az összes gyerek olyan szépen beszokott, azok is, akik eddig nem jártak közösségbe, bizonyára ez lesz a helyzet a Zalánnal is. 

Picit meglepődtem, hol van itt az a szép elmélet, a szülői értekezleten hangoztatott a két hetes beszoktatásról? Sehol. Valahogy azt éreztem, hogy nem nagyon van kedvük ahhoz, hogy én ott ücsörögjek a csoportszobában és várjam, hogy Zalán akklimatizálódik. Ettől nem lett virágos kedvem és nyomban bizalmatlan lettem egy picit. Visszatartottam a mondandóm, mert igazából egyet értettünk abban, hogy az adott helyzet alapján járunk el, vagyis majdmeglátjuk Zalán mit fog szólni az ovihoz....hogy reagál a csoportra, újdonságokra. Mindössze annyit jegyeztem meg, hogy nem szeretnék (nem fogok) ott hagyni ordító gyereket. Megnyugtatott, hogy azt ők sem szeretnék, semmiképpen. 

Valahol megértem én, hogy nem biztos, hogy jó, ha 25 beszokott gyerek közé 3 hét után beül egy anyuka....de ez van, mi sem így terveztük. Zalán ismeretében én arra számítok, hogy egyedül be nem teszi a lábát a csoportszobába sem. Az ötlet, hogy én majd az öltözőben várakozok (volt erre valami haloványka utalás), nem tudom mennyire fog működni. Első nap nem hinném.

Közben hétfőtől be van húzva EBÉDRE és ők azzal terveznek, hogy OTT IS ALSZIK. Igazából ez csak akkor ülepedett le bennem, amikor haza értem. Hogy mivan??? Kizárt dolog, hogy Zalán ott akarna aludni. Most legalábbis ezt gondolom. Ott lesz 25 idegen gyerek, 3 idegen nő....szülők sehol, max. Réka, de az is elzárva az emeleten. Tényleg lenne annak reális esélye, hogy Zalán már első nap ott ebédelne és ott is aludna? Nélkülem? Szerintem esélytelen a dolog. Így utólag megbántam, ki kellett volna húzni Zalánt hétfőn és kedden még ebédről. Hol voltak a sarkaim, amire ráállhattam volna? Újra felmerül a kérdés, hogy hol van itt a fokozatosság a beszoktatásban? Meglátjuk, minden Zalánon múlik, de akkor is.....Végül óvónéni megérintette a vállam, hogy Anyuka is szokjon majd be, ha Zalán ügyesen be akarna illeszkedni a csoport életébe..... Megnyugtattam, hogy ezzel nem lesz gond. Azt már nem tettem hozzá, hogy legalábbis azon a szinten, amit az óvónénik ebből érzékelni fognak. A többi meg az én dolgom. 

Szoktunk beszélni az oviról Zalánnak, elvileg felkészült rá, ez a harmadik éve, hogy "oda jár"....Múltkor említettem neki, sokadszorra, hogy anya nem lesz ám ott az oviban, ugye érti, mire legyintett (elhessentett), hogy ezt már tudja, mondtam neki.... Oké. :)

Tény, Zalán önálló nagyfiú, kell neki a társaság, barátok, a közös játék, az ovis közeg, ovis élmények, szóval abszolút ott a helye. Valahol még büszke is vagyok rá, hogy milyen fajin ovis nagyfiam van. Nem mintha az én érdemem lenne, mert egy gyerek sem maradt még kisbaba szerencsére...plusz az óvoda kötelező dolog. Ráadásul jó csoportba került, aranyos óvó nénikhez (elvileg...)

Olykor azért elgyengülök. Este pl. egészen véletlenül volt itthon egy darab egyedül eltöltött órám és rögtön eszembe jutott, hogy ezen túl Zalán nem itthon alszik ebéd után?? Hát kihez bújik, amikor felébred? Macistakaróstul, mindenestül? Olyankor a leginkább kisfiús. Úgy bújik a vállamra, mint egyéves korában, csak közben mindene jóval hosszabb lett. Semmi más nem változott. Akkor elfacsarodott egy kicsit a szívem....De hamar elmúlt. Jó lesz ez az ovi, úgy döntöttem. Ha kell, majd én teszek róla, hogy úgy szokjon be, ahogy annak lennie kell. 

Piától a svéd buszokig

Megfogadtam, hogy ha Zalán himbi-limbije meggyógyul, leiszom magam. Tudom, nem túl "anyukás" fogadalom volt, azt is kitalálhattam volna, hogy körbefutom itt a környéket ötször...vagy leúszok 1 km-t....Esetleg sütök egy ünnepi tortát....Node ez van, nekem ez tűnt a legjobb feszkó-fojtónak! Ééééssss most lassan eljutunk arra a pontra, hogy már tervezgethetem, mit gurítok majd le a torkomon. Akár 1-2 nap múlva...

Hétvégén - többek között - "volánéknál" jártunk, Zalánnal megnéztük, hogy néznek ki az új buszok, melyek Svédországból érkeztek. Még festés előtt, régi üléssel...pici Svédországot varázsoltak a többi busz közé. Stockholm illatuk volt. Muszáj volt a gyerekeket feldobni valamivel, a forrócsoki automata ugyanis nem működött az irodaházban, ami hatalmas csalódás volt a gyerekeknek (neki Volán egyenlő forrócsokival), Réka konkrétan sírva fakadt. 

Ott készült ez a kép is. Fogócskázás előtt, után vagy közben, már nem tudom. 

Este jöttem rá, hogy "ótómentes" nap volt a tegnapi...hát buszt láttunk eleget, abban nem volt hiba.

Úszóedzés ősszel

Utána kell majd számolnom, hányadik. Harminc körül valahol? 

Ha ezt nekem valaki mondja, hogy zord, szeles ősszel hordom majd a gyerekemet úszó edzésre a fedetlen tanmedencéhez, ülök a padon fázósan pulcsiban és bőrdzsekiben, szívom magamba a Nap melegét, mint egy napkollektor...figyelem, ahogy Réka önfeledten lubickol....hát biztosan kinevetem. Nem tudom, eldönteni, hogy ezt már egyszer leírtam e vagy csak akartam, lényegtelen. 

Mostanában mindig úgy indulok az edzésre, hogy ebben a ménkő rossz időben tuti egyedül leszünk az egész strandon...aztán jól meglep, hogy teljes a létszám. :) Vízilabdás fiúk edzenek, több korcsoportban is egyszerre, a szakosztály szintén, plusz pár kóbor apáca tempózik még a mélyvízben. Hiába a 15 fok. És persze ott vagyunk mi. Ma éppen heten voltak a palánták, mint a törpék, csupa lány. Réka ma avatta fel az úszósapkáját (rózsaszín - természetesen - Aré...a). Picit aggódtam, hogy két perc alatt letépi a fejéről és odébb hajítja, hogy tanuljon meg az is úszni magától. Aztán rájöttem, hogy ilyesmi nem fog történni. Valamennyi kislány buksiján ott figyelt az úszósapka. Gyuri nem nagyon ismerte meg benne, így a mai mélyvízúszás számára elmaradt.

Az első negyed óra elment azzal, hogy az egyik kislány elússzon a mélyvízben Á-ból B-be....Amikor megérkeztünk némi késéssel már ordított és hüppögött és kellett további 14 perc, hogy abbahagyja. Addigra tudta rávenni Gyuri, hogy mozduljon és hitette el vele, hogy nem, nem fog belefulladni. 

Réka úszott mellen - újabban a kartempója olykor a víz felszíne fölé emelkedik...igyekszik Gyuri ezt elfeledtetni vele. Gyorson is úszik...Bár ezt így túlzás leírni. Át tud kelni vele egyik oldalról a másikra a medencében, de a levegővételnél még mindig olyan, mintha szinkron úszna egymagában. Viszont háton nagyon ügyes (nem hiába az én lányom, nekem is ez ment világéletemben a legjobban) Gyuri egyszer ki is szólt nekem, hogy láttam ezt a hátat, nagyon jó volt, nagyon vagány. Ilyen még nem is volt. Háttőőőő....picit zavarba hozott hirtelen, mert azért még nem egy Eger....egi Krisztina szöüli formájában láttam Récit (hehehe....), de alakul és ügyes. Én meg nem értek az úszáshoz. 

Edzés után újabban melegszenek a csemeték a termálvízben Gyurival együtt. Mi pedig, szülők, a partról figyeljük őket csöndesen, két kezünkben legalább 3-4 szatyorral. A gyerekek talán 10 másodpercig ülnek nyugodtan és pislognak, mint a békák, aztán kellőképpen kipihenvén magukat kifekszenek "napozni", mert meggyulladnak, olyan melegük van (!!!) A vízből kicsalogatni általában nekem nem szokott könnyen sikerülni, viszont van egy bűvös szó, kifejezés, az a bizonyos "forró kutya", aminek elhangzása esetén Réku úgy mászik ki a medencéből, mint aki szóra hajló és engedelmes leányka. A büfés srác pedig már tudja, mire fáj a fogunk, szinte kérnünk sem kell.

Réka öltözés előtt általában bevágja ezt a kutyát, majd nyüszíteni kezd rögvest, hogy éééééhes....sőt, szomjas is. Nagy kínnal megszárítom a haját, közben legalább egyszer életveszélyesen megfenyegetem, majd 98%-os szárazságnál beletörődöm, hogy lekötözni már nem tudom. Egyszerűen arrébb sétál ugyanis, kívülre a hajszárító hatókörnyezetéből, ami ugye nem elemes. Kap a fejére egy kötött sapkát bordó masnival, (amiben egyébként ennivalóan édes) - hogy az a 2 % ne okozzon neki semmiképpen megfázást. (Jaj lesz nekem és neki, ha majd nem én hordom úszni, hanem a sulival, télvíz idején....)

A Tiszavirág hídon átsétálva leánykám megint önfeledten szaladgál és boldogan rikkantja bele a világba, milyen jóóó volt ez az úszás és milyen klassz, hogy eljöttünk. Majd hozzáteszi, hogy menjünk be a pékségbeeee, farkaséhes. Szomjasnak már nem az, mert kapott szörpöt 80 forintért az automatából. Emiatt csak azért nincs lelkifurim, mert azt a két kiló 5 forintost hordjuk oda, ami itthon az évek korán összegyűlt és nem tudunk vele mit kezdeni. Az automata nem panaszkodik, a néni a pékségben, ahonnan a fánkot hordjuk, igen. 

Otthon Rékán nyoma sincs fáradtságnak, mintha kettőt sem csapott volna a vízbe, ugyanúgy nem lehet álmot hozni a szemére fél 11 előtt...A sokadik mese után azonban saját ágyába vonul. Kitakarózik, betakarom, kitakarózik, betakarom, kitakarózik.... Kér inni, puha puszit nyom a képemre, nyakam köré fonja karját, beszívom az illatát, eltűnök komoly szürke szemeiben, aztán hasra fordul és aludni tér. Már nem alszik velem. Nem akar. Hiányzik e? Igen. Olykor fáj is. De van utódja közöttünk a hitvesiben. Zalán, a Lábadozó foglalta el a helyét macistakaróstul, cumistul, talán csak átmenetileg...Bánom e? Cseppet sem. 

Amikor rajzolnak

Na az viszonylag ritka manapság. Most azonban, hogy a hétvégén kifestettük a hálót illetve ma razziát tartottam az általános játékkészletünk felett (meg kell hagyni, hatalmas projekt volt és az értelme is kérdéses....), találtam néhány rajzot, amit még Zalán alkotott a nyáron. 

Ez itt Apa. Egyelőre a test ábrázolása, egyáltalán az emberábrázolás nem igazán izgatja. 

Ez volnék én. Hogy a szemüvegem is megrajzolta, külön piros pont. A frizurámat hagyjuk. :) Kértem, hogy rajzolja le magát is, de ettől elzárkózott. 

A kedvencem ez a macska. Picit úgy néz ki, mint akit fejbe csapott egy kutya valami palacsintasütővel. Imádom!  

Fejlemény, hogy immáron van bajusz és fül is a rajzon. 

Réka sajnos mostanában nem rajzol sokat, el van foglalva a pónikkal és az unikornisokkal. Ha mégis ceruzát vesz a kezébe, akkor számokat vés papírra, meghívókat fabrikál különböző zsúrokra illetve... pénzt szokott még rajzolni. Ez utóbbit, remélem, kinövi.

Különórákról

Tegnap szülői értekezleten láttam megint eleven, felnőtt homo sapienseket (no nem is biztos, hogy azok), mégpedig olyanokat, aki(k) nem a férje(i)m.  Amióta harmadik hete lakásfogságban vagyunk Zalán lábadozása miatt, minden pillanatot a szabad világban nagyra értékelek. 

Igazából ha egy-két szóval kellene jellemeznem a szülőin tapasztaltakat, a "fárasztó" és a "meglepő" szavak jutnának eszembe. Az biztos, hogy az emberi butaság, korlátoltság nem ismer határokat, nincs tekintettel sem vagyonra, sem magas iskolai végzettségre. Mindezt azzal kapcsolatban szűrtem le ismét, ahogy az úszásoktatás témájára reagáltak...Az a hozzáállás, ami annyira a sajátunk. Nem azt nézni, hogyan lehetne, hanem azt, miért nem. Nyavalyog, háborog, minek úszni egyáltalán, szegény gyerek....Kötelező? Nem kötelező. Csak egy lehetőség. Sőt, igazából egy kedvező lehetőség, ha azt nézzük, mi a nyáron mennyit fordítottunk  úszás oktatásra. Ez utóbbival kapcsolatban persze nem mertem ki sem nyitni a számat, még megdobáltak volna. :) Egyelőre abból indulok ki, hogy az ovis úszásból nem lesz semmi, tehát ha a különórákat nézzük összességében, marad a heti két úszó edzés Gyurival, ahogy eddig. 

Nagycsoportban heti két torna óra dukál a lurkóknak, egy délelőttönként, mint középsőben és kiscsoportban. Ezt megspékelik egy kis lábboltozat tornával (ami nekünk nagyon jó, mert Rékát csak jelentős mennyiségű fagyi vagy süti szállítmánnyal lehet rávenni a gyógytornára, ami elég költséges dolog - és nem is egészséges.) A másik alvásidőben lenne, az úgynevezett "labdás torna óra". Szóval összeadva heti két tesi óra, heti két úszás. Ez már azért valami. Felírtam FitKid tornára is a lányt, ez is csak egy sima játékos torna óra, semmi köze sem a Fitness-hez, sem az aerobic-hoz. 

Sajnos az óvodában nincs néptánc, ami egy ilyen nagy óvodára nézve (11 csoport) elég szomorú dolog. Ha rajtam múlna, kötelező lenne szervezni foglalkozásokat kiscsoporttól kezdve minden óvodában. Én lennék a Hoffmann Erika? Lehet. :) Sőt, idéntől a balett oktatása is megszűnik, pedig már terveztem, hogy Rékának legalább megmutatom, milyen az a balett óra. Szerintem imádná és nagyon tetszene neki egy kis tánc. A lábának, tartásának, mozgásának egyaránt jót tenne. De ha nincs, hát nincs. Foci és hittan szerepel még az ovi kínálatában, ebből egyikre sem tervezzük, hogy Rékát beíratnánk. Más "megmozgató" különóráról, táncóráról nem tudok, márpedig engem elsősorban ezek érdekelnek. 

Réka természetesen semmire nem akar járni és minden elől elzárkózik. Indoka az, hogy ovi után van az összes különóra, akkor pedig ő 5-ig, fél 6-ig oviban van, ami neki túl sok. Lényegét tekintve egyet értek vele. Én sem támogatom, ha az óvodások túl vannak terhelve különórákkal, különangol, külön egyéni fejlesztő játék (GEKKO pl.), néptánc, balett, hittan, lovaglás, búvárúszás mittudomén....Még ha be lenne illesztve az ovi napközbeni programjába, talán, de ovi után mindenképpen határt érdemes szabni a különóráknak. Jövőre úgyis iskolás lesz Réka is, beindul a hajtás, a mókuskerék rendesen. Nem szeretném, hogy így legyen, de a helyzet úgy állt, hogy erős iskola esetén nem nagyon van más választás. Maximum abban hihetek, hogy enyém gyerek könnyen veszi az akadályokat, élvezet lesz neki a tanulás és nem fog vért izzadni a füzetei felett. 

Szóval egyszerűek leszünk, jámborak. Tornázunk, úszunk, pont. Mi több, nagycsoportban sem kezdünk pl. idegen nyelvet oktatni Rékának. Emögött nincs egyébként nagy ideológia vagy tudatosság. Inkább nem nagyon hiszek az ovis nyelvoktatásban, hogy amennyi pénzt bele ölök, az megérné. Azt is gondolom, hogy nyelvet ráér tanulni iskolában is. Most inkább játsszon, mozogjon, érezze jól magát. Másfelől, német nyelvet nem oktatnak az oviban, márpedig a kiszemelt iskolában azt tanulják emelt szinten. Most kezdjem el angolra járatni? Indul tanfolyam csak a mi csoportunknak. Csábító is volt a gondolat. De vajon érdemes megkavarni? Idén egyik nyelv, jövőre másik nyelv.....még ha játékos is a forma. Nem tudom. Szerintem nem érdemes. 

Érdekes egyébként, hogy mennyire másképp vélekedek bizonyos dolgokról, mint akár 4-5 évvel ezelőtt. Akkor úgy láttam, a készségfejlesztés és a nyelvoktatás a nagyon fontos, minden más előtt....most meg az a lényeg, hogy Réka ússzon, sportoljon valamit mindenképpen, azt csinálja, amit szeret és minél többet. Minden más megvárja. Talán mert rájöttem, hogy ha ő boldog, én is az vagyok. 

Szerszámtól fogtündérig

Nehéz hetünk volt Zalánilag. Hétfőn már nagyon aggódtam a f....ije miatt, ami szinte semmit nem javult nagyjából 5 napon át. Var, seb, var, seb, var seb...seb...seb...de semmi bőr. Az folyton beleragadt valamibe, leszakadt, ha nem maga Zalán szedegette le tiltott finommotorikus helyzetgyakorlatként. Kedden ki is borultam. Az egyik "szemle" után kimentem a konyhába és bőgtem egyet elkeseredésemben. Aztán....megpróbáltam erőt venni magamon. Mi az, hogy kudarcot vallok egy hámosodó f...tyivel? Ami látszólag egyszerű ügy, mint az egyszeregy, hiszen elméletileg vazelinen kívül semmilyen más kezelést nem igényel. Fussak vissza sebész dokihoz? Hívjam fel a doktornőt? Mi a bánatot csináljak? 

Abban biztos voltam, hogy valamin változtatni kell, hiszen hiába voltunk itthon szobafogságban éjjel-nappal, egy szál f...tyiben, egy héten át egyszerűen nem volt számottevő javulás. Azt találtam ki mérgemben, hogy abbahagyjuk a vazelines kezelést. Egy kis időre. Csak hogy lássam, akkor mi lesz. Ekkor már szerda volt. A dolog működött is, meg nem is. A szerszám szépen bevarasodott végre, viszont éreztem, hogy valami ezzel sem oké. Estére ki is derült, hogy mi, Zalán ágyéka egy vad Maugli tánc után finoman vérbe borult....picit vérzett, na. De nekem úgy tűnt, ömlik belőle a vér és persze a stressz szintem megint a plafont verdeste. Megint kentem a cuccost vazelinnel, hogy felpuhuljon, aminek kell. 

Másnap reggel, csütörtökön felhívtam a védőnőmet, hogy van é valami épkézláb, úgymond hámosító ötlete. Egyben megerősített, amire már azóta rájöttem, hogy KENNI MUSZÁJ. Elmondta, hogy korábban a főorvosúr (aki minálunk Dr F...tyiNyisszantó, így nagybetűvel) Neogran....mon nevű kencét javasolta a műtét után, az igaz, hogy az utóbbi időben a vazelinre váltott (biztos valami nagyon nívós konferencián hallott erről x évvel ezelőtt). Szóval Neogr. is jó lehet nekünk, illetve bármilyen gyógyszertári sebkezelő kence. Próbálkozzunk, aztán majd lesz valami. 

A Neogran. lényegében fordulatot hozott. Nem térnék ki a részletekre, hogy és mint, a lényeg, hogy hatott. A vazelint sem felejtettük el teljesen, együtt a kettő vasárnapra egész klassz eredményt hozott össze. Lassan végre tényleg hámosodunk és számomra ez a hónap híre. :) Azért a héten még nincsen ovi (a jövő hétben már reménykedem), Zalán ugyanis úgy pisil, mintha önműködő lenne a szerkezete ott lenn....olyan isten nincs, ami rábírná, hogy megfogja és célozzon azzal a ku...ival....Szóval még van hová fejlődni, gyógyulni. Ezt azonban már fél lábbal is kibírjuk.

Réka, a 19 fogú (1) közben az elmúlt héten is járt úszó edzésre, bár egyikőnk sem rozmár a családból. Érdekes egyébként, hogy mennyire kicserélődött a strand vendégköre az ősz és a hűvös beköszöntével. Edzés után edzés, a szakosztályok is beindultak a nyári szünet után. Bizonyos szempontból nagyobb a népsűrűség, mint egy kánikulai napon. 

Szerdán mély vízben kezdett, Gyuri szerint jól úszik a leányzó, ahogy egyre több kilométer lesz benne, egyre kevésbé emelkedik túlzott magasságokba a levegővételnél, egyre inkább elhiszi, hogy az övé az a vizes közeg, nagyon is. Ezt persze én is így látom, laikus szemmel. Elmondta, hogy van egy szép hosszú sikló szakasza az úszásának, ami majd fontos lesz, ha egyszer kinövi őt és a szakosztályban fog úszni. Hogy miért, arra nem tért ki.

Pénteken átúszta egyedül a mély vizet edzés után kétszer is, oda és vissza (keresztben). Olyan boldog volt utána. Én picit aggódtam a parton, mert Gyuri már elment, mi van, ha kitalálja, hogy bele akar fulladni, ki fogja kihúzni? Persze ő annál már mélyvízbiztosabb, könnyedén teljesítette a távot. 

Edzésen tanulta a gyorsúszás levegővételét és hogy hogyan kell azt beillesztenie az úszásba. Egyelőre mosolyogtató, ahogy úszik. Ugyanúgy kiemelkedik a vízből, mint mellen, csak éppen oldalra fordított fejjel. Inkább szinkronúszás, amit művel gyors gyanánt, de fog ő még nagyon szépen úszni, abban biztos vagyok. 

(1) Anyukám a drága felhívott szombat reggel telefonon, csak azért, hogy elmondja, szerinte Réka KITÖRTE azt a fogat, nem magától potyogott ki. Merthogy ráharapott egy villára, nem? De! Nahátakkor mit beszélek én kis rózsaszín meséket fogváltásról, mikor a gyerek konkrétan kitörte a fogát?  (Bizonyos családi események miatt nálunk a "kitörte a fogát" kifejezésre megfagy a levegő és lefagy a banda) Erre rátett egy lapáttal, hogy Tibi szemrevételezte ama fog helyét és nem lát maradandó fogat, egyetlen hangyabokányit sem. Ennek ellenére mivel a gyerekek 6 éves korban szokták váltani a fogukat és Rékát semmifelé trauma nem érte fogának elvesztésekor, én amondó volnék, hogy az a fog ki akart esni és punktum. Egy biztos, lesz jogutódja előbb vagy utóbb....

A fogtündérrel nem találkoztam - marha mélyen alszom mostanában - de a gyerekek kaptak 1-1 kindertojást a Tesco-ban a nagybevásárlás során, szóval most már ha nem jön, az sem gond. 

Nem vaklárma!

Rékát mostanában Tibi hozza és viszi az oviba, mivel ugye Zalán még lábadozik itthon velem, még mindig többnyire gatya nélkül. Az előbb felhívott Réka az irodából, hogy elmeséljen egy sor dolgot, például hogy kapott Happy mííílt a Mekiből és hogy választott hozzá ajándéknak egy tolltartót, rózsaszín fedéllel és matricákkal, amit már ki is színezett. Beszélgettünk még erről és arról, megtudtam pl. hogy lencsegulyás volt az ebéd bolognaival..... elmeséltem, hogy milyen jót ebédelt Zalán a sajtos csirkémből, amit annyira szeret....majd hirtelen rákérdeztem, hogy mi újság a kis fogával.

Mire lazán közölte, hogy az bizony.....KIESETT. 

KIESETT !

Nem akartam elhinni. Golflabdányira dülledtek a szemeim és egy pillanatra meg sem tudtam szólalni. Annyira abban a hitben éltem, hogy még bőven van idő "felkészülni" erre, hogy ez még odébb van. És derült égből villámcsapásként egyszer csak közli, hogy már ki is esett a bal alsó egyeske. Milyen jó, hogy tegnap este vetettem még egy utolsó pillantást a teljes fogsorára. Próbálom jól megjegyezni, hogy sosem felejtsem el. Nem mintha ez olyan égbekiáltó fontos lenne....de mégis az. 

Réka lazán kezeli az ügyet, nem kever sok szentimentalizmust a témába. Úgy nyilatkozott, már nagyon örül, hogy megszabadult ettől a fogtól, most legalább nyugodtan tud harapni. Na tessék! Egyedül azt fájlalja, hogy a fog nincs meg (szerintem ebéd közben egyszerűen megette bolognaistul mindenestül), így aztán mit fog tenni a fogtündérnek a párna alá????? Megígértem, hogy majd tárgyalok a fogtündérrel és valahogy biztosan meg fogunk egyezni. Elköszönés előtt közölte, hogy a MÁSIK foga is mozog, a jobb alsó egyeske. Megőrülök.......:) 

Szóval pontosan 5 év és 9 hónaposan az állás: 20 tejfogból 19 a szájban, egy ismeretlen helyen tartózkodik. 

Vaklárma....vagy nem

Tegnap este Réka a fürdőkádban ázva, egészen közönyösen odavetette nekem, hogy mozog az egyik foga. Merthogy sajnálatos módon ráharapott a villára. Ezt már a Balatonnál is elejtette nekem és akkor nem tulajdonítottam neki semmi jelentőséget. Egyrészt, mert biztos voltam benne, hogy Kata kebelbarátnőjét utánozza, akinek immáron 6 foga minuszban van (azt nem tudom, hány pluszban) , másrészt, mert megnéztem ama jobb alsó egyest és némi túlzással állíthatom, hogy be volt be-to-noz-va az ínyébe. 

Most sem igazán izgattam fel magam a híren, mígnem lefekvés előtt, mese helyett (az elmaradt egy elég csúnya hiszti miatt, nem érdekes) ki nem kunyeráltam Rékától, hogy hagy vegyek már egy icurka-picurka pillantást arra az Egyeskére. Hozzányúlni persze nem engedett, de nem is volt rá szükség. Ránézésre láttam, hogy azzal a foggal valami nem stimmel. Nem úgy és ott áll, ahol kellene neki. Ahol eddig a számára kijelölt helyet kijelölték neki odafenn. 

Nem is tudom leírni, milyen érzés volt. Megható. Kedvem lett volna bőgni. Nemár! Nálunk is elkezdődne a fogváltás???? Hirtelen felindulásból az összes fogát összeszámoltam, nem találtam többet sehol oldalanként 5 db-nál. Réka előtt kiterítve hevert vagy 3-4 fotóalbum. Míg ezekkel kapcsolatban kotyogott valamit, én nem láttam mást, csak azokat a szépséges, cuki-muki kis cápafogait, tejfogacskáit....egyre párásabb tekintettel.

Aztán lehet, hogy úgy járunk, mint tegnap négy hónapos korában, amikor hirtelen elkezdte tömni az öklét a szájába és brutál módon nyáladzani, mint egy veszett kutya....Mire mi elkönyveltük, hogy szegénykének biztosan jön a foga. Aha. További 6 hónap és 2 hét múlva meg is jelent az első tejfog Réka (leánykori nevén Popi) ínyén.

Na, Bea, mit szólsz ehhez? :))

Kontrollon

Az orvos csak annyit mondott, valamikor 9 és 12 között jelenjünk meg nála ellenőrzésen. Úgyhogy beestünk fél 12 körül. Az utóbbi 3 napban nem sokat javult Zalánom (illetve a szóban forgó szerve), ami miatt a hétvégén eléggé el voltam keseredve. Alul meztelenül, macis takaróba burkolva vittük a rendelésre. Nem volt senki az égegyadta világon az adatfelvételes nővéren kívül. Ott hátrább, a gyermek pszichiátria előtt ücsörögtek páran, de szerencsére mi nem oda vártunk. 

Igaz is, mégiscsak érkezett utánunk egy kisfiú az anyukájával. Talpig felöltözve, esőkabátban és farmerben. Ugyanarra gondoltunk, ahogy némán figyeltük Tibivel. Mármint nem az anyukát, én legalábbis nem, nem is volt szimpatikus, mert protekcióval mindenhová soron kívül bejutott a kisfiút. Aznap műtötték, amikor Zalánt. És FEL VOLT ÖLTÖZVE. Az én fiam meg egy szál fü...iben várt az orvosra....Na jó, az nem volt a homlokára írva, hogy miféle operációt hajtottak végre rajta. Ezzel nyugtatott Tibi is.

Dr. T. még pötyögött valamit a gépén, amikor elé járultunk. Szólt, hogy elég lesz letolni a gatyát és az asztalra csüccsenni....Nohát azzal nem volt gond, se nadrág, se gatya, se semmi....Nem csodálkozott, inkább nevetett egyet. Zalán nagyon katonásan viselte a megpróbáltatásokat (a doki ránézett és hozzányúlt nemes szervéhez), nem ordított, nem játszott kismajmot, csöndesen figyelt.  

Minden rendben, kicsit lassabban gyógyul a dolog, mint illene neki, ennyi. Vastagon vazelinnel kenni, betétet szintén, betét a gatyába....és kész. Kérdezte főorvos úr, hogy ez a tippje sem jött be nekünk? Sajnos nem. Kétszer próbáltuk, mindkétszer ugyanoda jutottunk, ahol 2-3 napja voltunk. Pörk le, seb vérvörös. Ami nem jó, egyrészt mert nyakunkon az ősz, nem járhat már sokáig ruha nélkül, úgy aggódom, hogy megfázik, ráadásul  a szobafogság sem jó senkinek....Talán ha extra adag vazelinnel kezelem a betétet....akkor más a helyzet. Közben nehezítő körülmény, hogy Zalán piszkálja a gyógyuló micsodát, viszket neki, leszedi a varrt, ami - mivel nem magától pottyan le - kezdheti elölről a gyógyulási folyamatot. 

Kontrollra nem is kell többet mennünk, végeztünk a kórházzal. Még 2 hét és sokkal szebb lesz a f.....i dr. K. szerint.  Azt már nagyon várom!

Kórház után megálltunk a patikánál, ahol kértem még egy tégely vazelint, mert az első dózison már túl vagyunk. Közben vesztemre megkérdeztem, nem árulnak e valamilyen betétet, amit Zalán gatyájába tehetnék, hogy az kellőképpen puha és párnázott legyen.  Örülök, hogy Tibi nem jött be velem a patikába, ő már így is rám szólt, hogy ne híreszteljem fűnek-fának Zalán intim problémáját....senkinek mi köze hozzá?? :) Erre ott a patikában kiteregettem mindent, meztelenre vetkőztem - képletesen persze. Közben  az a kabaréjelenet jutott eszembe, amikor a Bodrogi Gyula óvszert akar venni a patikában......Hangosan el kellett mondanom mindenki füle hallatára, hogy mire gondolok és mire is kell az nekem. Ráadásul, mintha idegen nyelven beszéltem volna, nem értették, mit akarok. Adjak rá pelenkát! De nincs pelenkám és én valami puhábbat szeretnék. Mondjuk valami TENA? De minek? Mert fáj neki !   Hogyhogy fáj neki? Mert nemrégiben műtötték, úgyhogy fáj neki. De mi fáj? A ....izéje, az! Ja, akkor kell húzogatni, ugye? Neeem kell húzogatni. Miért nem kell? Mert már nincs mit!! Megműtötték, az isten szerelmére, körül lett met....ve. Jaaaaa....Na végre, felfogták. És akkor majd lenő neki a bőr? Na, mégsem fogták fel. Neeem, lenyisszantották neki a.....ott. Jaaaa....Azt hiszem, ekkor végre tényleg felfogták. Erre megszólított egy egészen másik sorban ácsorgó, erősen foghíjas, sötétbarna arcú nő, színes ruhában, hogy Bepantennel kenegessem, az a jó. Megköszöntem neki. Nagy nehezen hátulról előhoztak a csajok egy doboz Tena betétet. Tisztaságit. Ekkorra rájöttem, hogy inkább gyógyászati segédeszköz boltban kopogtattam volna. Gyorsan kivágtam, hogy megveszem, legfeljebb jó lesz nekem. Ezen meg jót nevettek....

Hát szóval még több türelem kell a hámosodáshoz....

Ui: Azt muszáj lejegyeznem, hogy annak idején, amikor a műtét napján elköszöntünk dr. K-től, Tibi hajszál híján kézcsókolomot köszönt neki zavarában. :) Vigyorogtam egy jóízűt....

Menjünk a moziba be!

A mozilátogatás Rékával olyan téma minálunk, ami már többször felbukkant, szóba jött, aztán valahogy úgy alakultak a dolgok, hogy rendre úgy határoztam, ezzel még ráérünk. Elsősorban azért, mert a multiplex még nekem is túl hangos, hát még egy "elsőbálozó" mozizónak. Másodsorban mert nem nagyon találtam olyan filmet, amire jószívvel el is vittem volna. Talán a Merida, a bátor volt az első, amire azt mondtam volna, hogy oké, ez tetszett volna nagyon Rékának. Az Aranyhaj után rögtön....Persze nem vagyok naprakész moziműsorban, szóval bőven elszáguldhatott mellettünk néhány korhatár nélküli film. Harmadsorban meg tényleg azt gondoltam, hogy a mozi olyas valami, amivel ráérünk. Semmiről nem marad le Rékám, ha akár 6-7-8 évesen jár először moziban. 

Egészen véletlenül tegnap kaptunk egy invitálást M.-től (a leánykáink együtt úsztak Gyurinál), nem lenne e kedvünk ma moziba menni? Mégpedig a TiszapArt Moziba . Dehogynem, miért ne? Egyáltalán nem bántam meg, sőt, örülök, hogy nem a bevásárlóközpontos multiplexbe mentünk elsőként. 

Maga a mozi hangulatos és barátságos hely, nekem nagyon tetszett. Olyan az egész, mintha inkább vendéglátó egység lenne és csak mellékesen mozi. Hirtelen zavaromban nehezen találtam meg, hogy hol is árulják a jegyeket. Nos, nem messze a pattogatott kukoricától és az italoktól. Amíg nem kezdődik a film, lecsüccsentünk a nagy doboznyi kukoricával (Mozi nincs kukorica nélkül, ezt még Réka is tudta ösztönösen, pedig életében akkor járt először moziban.) a hozzám stílusban nagyon közel álló asztalokhoz és vártuk a film kezdetét. Jól éreztem magam, jó volt ott lenni, megyünk máskor is!

Ahogy megkaptuk a 3D-s szemüvegeket és elfoglaltuk a helyünket a hátsó sorok egyikében, még meg sem melegedett a fenekem alatt a szék, Réka tökéletes időzítéssel előállt a klasszikus mondattal: "Anya, pisilni kell!" Szerencsére még nem kezdődött a film, így hát sprinteltünk egyet a mosdóba és vissza. 

A film 93 perces, Réka túl az egy órán picit fészkelődött, megkérdezte, soká lesz e még vége, de figyelme nem lankadt. Gyöngyöző babakacaja nem egyszer betöltötte a mozitermet az én nem kis gyönyörűségemre. Élvezet volt hallgatni, ahogy a pattogatott kukoricán nyammog, számomra a legszebb aláfestő zene volt, ami létezik. A bekészített gyümölcsteát (anyakészítette) az utolsó cseppig megitta. Akadt néhány félelmetesebb filmrészlet, amikor a mélytenger lakói úgymond előmerészkednek a sötétből és nem éppen jószándékkal....de vér nem folyt, senki nem halt meg....Illetve...egyszer valami ragadozó hal eltüntetett egy rákocskát, aki gyöngécskén sipítozott az életéért, mindhiába. Na ott Réka megeresztett egy részvétteljes, együttérző "jaaaaajjj....-t", majd ment a film tovább a maga útján...

Mozi után hazasétáltunk kéz a kézben. 25 perc volt gyalog és jól esett. Csak már mezítláb, nyári papucsban és farmerszoknyában majdnem fáztam. Amíg baktattunk, Réka azt tervezgette, milyen filmeket fogunk megnézni a jövőben. Repcsik...Hupikék törpikék (jáááájjjj....) és valami Hó...izé....Na, azért nem fogjuk túlzásba vinni! 

Kívülről. 

És belülről

Rékaságok, Zalánságok

Balatonföldváron nyaralván a gyerekek imádták a kacsákat etetni. Az igaz, hogy mindig a hattyúkat keresték és legtöbbször csak kacsákat találtak, de ők nem sokat búsultak ezen. 

Egyik ilyen kacsa etetés során egyszer csak Réka izgatottan felkiáltott egy szivárványszínű szitakötő láttán.

- Nézzétek!!! KOLIBRI! 

***

Aznap este nagyon későn értünk haza a nyaralásból. Néhány perc híján éjfél felé járt az idő. Másnap augusztus 20-a volt, hűtő, kamra, üres, boltok zárva. Még a kisbolt is, amin őszintén megdöbbentünk. A fiúk úgy döntöttek, felkeresik a közeli éjjel-nappalit, friss kenyérre, tejre, reggelire vágytunk.... dél tájban. Ahogy hazaértek, Zalán lélekszakadva rohan felém.

- Kaptatok kenyeret? - kérdezem tőle.

- Igen, a Budapestéjjel nyitva volt.

Beletelt egy pár pillanatba, mire ráébredtem, mi kuszálódott össze a kis buksijába. 

Budapest éjjel, Budapest nappal....éneklik a tévében esténként.... Ebből kapott új becenevet az éjjelnappali. 

Ui: A műsor egyébként tiltólistás, Tibit jó messzire el lehetne vele kergetni itthonról. Amit persze senki nem akar. :)

***

A "Mia és én" mese nagy kedvenc minálunk. Talán csillaga már leáldozóban, a Minimax nem ismétli tovább, a youtube-ról szerencsére letörölték a 26 részt....de azért még előfordul, hogy a gyerekek idéznek a meséből. 

- Gargóna vagyok, ne kéljetek! - visítja egyszer Réka, néhány pónival a kezében.

- Biztos, hogy azt mondja ez a Gargóna? - kötekszem én.

- Hát persze. - vágja rá Réka, a magabiztos. 

- Szerintem inkább azt kiabálja: "Fééééljeteeeek!", nem? Hiszen el akarja kapni az unikornisokat. A tündérek meg kinevetik, mert pici és védtelen lett hirtelen Gargóna.

- Gargóóóna vagyok, ne kééééljetek! - trappol el mellettem Réka. 

Oké, szép lehetek, okos nem, régi nóta ez. 

***

Rékáról általánosságban elmondható, hogy segítőkész, cukorbogár kislány. Ha kedve van hozzá. Múltkor megkértem, hogy a lépcsőházban felfelé slattyogván, legutolsóként kapcsolja majd le maga után a villanyt. Valamiért nagyon pipa lett, talán fáradt volt, nem tudni. Utánam ügetett a fürdőszobába és dühösen hozzám vágta:

- Mindig zaklatsz! Állandóan csak zaklatsz! - nem éppen példamutató hangnemben.

Úgyhogy azt találtam ki, hogy az esti desszert szétszortírozásánál nem macerálom a leánykát, kér e....Este meg azon tűnődtem elalvás előtt, hogy ezt a szót....hogy "zaklatsz" vajon honnan szedte?

***

Bár még egy év van az iskolakezdésig, csendesen elkezdtek áramolni Réka felé a kérdések:

"Várod az iskolát, Réka?" 

Ő meg nagyon nem várja. Hogy ennek mélyén mi lehet, csak sejtem, valószínűleg annnyi, hogy ahogy én, ő sem szereti és viseli könnyen a változásokat. Márpedig ez az lesz a javából. Egy éjjel, villanykapcsolás után én is rákérdeztem oknyomozás céljából.

- Várod a sulit, Rékám?

- Nem. - jött a sötétből a még sötétebb hang.

- Miért nem?

- Mert én nem tudok semmit. Sem írni, sem olvasni, sem számolni. SEMMIT!! Hogy is mehetnék én iskolába?

***

Egy reggel Rékának levele érkezett. Na jó, a gondviselőjének, inkább, részletkérdés.

Egy díszes boríték volt, kacifántos. Réka megörült neki, lázasan kezdte bontogatni. Ahogy a boríték tartalma napvirágra került, egyre kedveszegettebben forgatta a lapokat.

- Mi a gond, Réka? 

- Ezek azt hiszik, hogy én tudok olvasni! - csattant fel felháborodottan.

Kár, hogy a hangszínét nem tudja eme blog visszaadni....

***

Ovi ötödik napjának reggelén:
- Alig várom az őszi szünetet.... - morogja az álomittas Réka.


***

Zalán egy igazi rosszcsont. Ha valamit nem szabad, ő csakazértis csinálja. Ha valamivel bosszanthat, az neki külön élvezet. Ilyen szempontból (is) egészen más karakter, mint Réka. Zalán hirtelen haragú, érzékeny, sértődős és bosszúálló. Egyik délután nem engedtem, hogy 1-2 játéknál többet játsszon egy számítógépes autós játékkal. Idegen élmény számomra a gyerek a laptop előtt, és ez így van jól. Szóval elhessentettem a laptop elől, mire mérgespulyka lett iziben.

- Jó, akkor megyek és veszek magamnak másik anyukát!

De aztán olyan jó volt kibékülni és hallgatni, ahogy a nyakamba morogja: "Nagyon szeretlek...."