Úszóedzés ősszel

Utána kell majd számolnom, hányadik. Harminc körül valahol? 

Ha ezt nekem valaki mondja, hogy zord, szeles ősszel hordom majd a gyerekemet úszó edzésre a fedetlen tanmedencéhez, ülök a padon fázósan pulcsiban és bőrdzsekiben, szívom magamba a Nap melegét, mint egy napkollektor...figyelem, ahogy Réka önfeledten lubickol....hát biztosan kinevetem. Nem tudom, eldönteni, hogy ezt már egyszer leírtam e vagy csak akartam, lényegtelen. 

Mostanában mindig úgy indulok az edzésre, hogy ebben a ménkő rossz időben tuti egyedül leszünk az egész strandon...aztán jól meglep, hogy teljes a létszám. :) Vízilabdás fiúk edzenek, több korcsoportban is egyszerre, a szakosztály szintén, plusz pár kóbor apáca tempózik még a mélyvízben. Hiába a 15 fok. És persze ott vagyunk mi. Ma éppen heten voltak a palánták, mint a törpék, csupa lány. Réka ma avatta fel az úszósapkáját (rózsaszín - természetesen - Aré...a). Picit aggódtam, hogy két perc alatt letépi a fejéről és odébb hajítja, hogy tanuljon meg az is úszni magától. Aztán rájöttem, hogy ilyesmi nem fog történni. Valamennyi kislány buksiján ott figyelt az úszósapka. Gyuri nem nagyon ismerte meg benne, így a mai mélyvízúszás számára elmaradt.

Az első negyed óra elment azzal, hogy az egyik kislány elússzon a mélyvízben Á-ból B-be....Amikor megérkeztünk némi késéssel már ordított és hüppögött és kellett további 14 perc, hogy abbahagyja. Addigra tudta rávenni Gyuri, hogy mozduljon és hitette el vele, hogy nem, nem fog belefulladni. 

Réka úszott mellen - újabban a kartempója olykor a víz felszíne fölé emelkedik...igyekszik Gyuri ezt elfeledtetni vele. Gyorson is úszik...Bár ezt így túlzás leírni. Át tud kelni vele egyik oldalról a másikra a medencében, de a levegővételnél még mindig olyan, mintha szinkron úszna egymagában. Viszont háton nagyon ügyes (nem hiába az én lányom, nekem is ez ment világéletemben a legjobban) Gyuri egyszer ki is szólt nekem, hogy láttam ezt a hátat, nagyon jó volt, nagyon vagány. Ilyen még nem is volt. Háttőőőő....picit zavarba hozott hirtelen, mert azért még nem egy Eger....egi Krisztina szöüli formájában láttam Récit (hehehe....), de alakul és ügyes. Én meg nem értek az úszáshoz. 

Edzés után újabban melegszenek a csemeték a termálvízben Gyurival együtt. Mi pedig, szülők, a partról figyeljük őket csöndesen, két kezünkben legalább 3-4 szatyorral. A gyerekek talán 10 másodpercig ülnek nyugodtan és pislognak, mint a békák, aztán kellőképpen kipihenvén magukat kifekszenek "napozni", mert meggyulladnak, olyan melegük van (!!!) A vízből kicsalogatni általában nekem nem szokott könnyen sikerülni, viszont van egy bűvös szó, kifejezés, az a bizonyos "forró kutya", aminek elhangzása esetén Réku úgy mászik ki a medencéből, mint aki szóra hajló és engedelmes leányka. A büfés srác pedig már tudja, mire fáj a fogunk, szinte kérnünk sem kell.

Réka öltözés előtt általában bevágja ezt a kutyát, majd nyüszíteni kezd rögvest, hogy éééééhes....sőt, szomjas is. Nagy kínnal megszárítom a haját, közben legalább egyszer életveszélyesen megfenyegetem, majd 98%-os szárazságnál beletörődöm, hogy lekötözni már nem tudom. Egyszerűen arrébb sétál ugyanis, kívülre a hajszárító hatókörnyezetéből, ami ugye nem elemes. Kap a fejére egy kötött sapkát bordó masnival, (amiben egyébként ennivalóan édes) - hogy az a 2 % ne okozzon neki semmiképpen megfázást. (Jaj lesz nekem és neki, ha majd nem én hordom úszni, hanem a sulival, télvíz idején....)

A Tiszavirág hídon átsétálva leánykám megint önfeledten szaladgál és boldogan rikkantja bele a világba, milyen jóóó volt ez az úszás és milyen klassz, hogy eljöttünk. Majd hozzáteszi, hogy menjünk be a pékségbeeee, farkaséhes. Szomjasnak már nem az, mert kapott szörpöt 80 forintért az automatából. Emiatt csak azért nincs lelkifurim, mert azt a két kiló 5 forintost hordjuk oda, ami itthon az évek korán összegyűlt és nem tudunk vele mit kezdeni. Az automata nem panaszkodik, a néni a pékségben, ahonnan a fánkot hordjuk, igen. 

Otthon Rékán nyoma sincs fáradtságnak, mintha kettőt sem csapott volna a vízbe, ugyanúgy nem lehet álmot hozni a szemére fél 11 előtt...A sokadik mese után azonban saját ágyába vonul. Kitakarózik, betakarom, kitakarózik, betakarom, kitakarózik.... Kér inni, puha puszit nyom a képemre, nyakam köré fonja karját, beszívom az illatát, eltűnök komoly szürke szemeiben, aztán hasra fordul és aludni tér. Már nem alszik velem. Nem akar. Hiányzik e? Igen. Olykor fáj is. De van utódja közöttünk a hitvesiben. Zalán, a Lábadozó foglalta el a helyét macistakaróstul, cumistul, talán csak átmenetileg...Bánom e? Cseppet sem.