Még mindig nyaralunk - péntek, az utolsó nap

Ahogy péntek este visszaslattyogtunk a szobánkba a pancsolás után, egy üveg jégbe hűtött pezsgő várt bennünket az asztalon két standard pezsgős pohárral (Törley, naná!) és egy kártyával:

 "Nagyon boldog születésnapot kívánunk! Hotel Kapitány Wellness személyzete" 

Jól esett, a gesztus is, a pezsgő is....Tiborom a kedves köszöntő szavakon túl nem készült számomra meglepetéssel, ami egyébként nem volt meglepetés. Én magam hangsúlyoztam, hogy nem kérek semmit, már vettem egy halom könyvet magamnak ajándékba....A pezsgő maga azonban bizonyság volt róla, hogy bármely csekélységnek jelképes ajándéknak azért örültem volna. Hát na....nőből vagyok, fene se' ért engem.

Az "utolsó vacsoránkon" nem sokkal később megadatott, ami addig kevéssé, gyönyörködhettem gyermekeimben, akik ténylegesen és bizonyíthatóan ETTEK valamit. Egész szokatlan látvány volt, ahogy Zalán eltüntetett egy csésze levest, majd husit tésztával, majd sós sütit, csirkecombot körettel, aztán még a csokis sütiből is evett....Tibi nem győzte kérdezni, hogy jól érzi e magát. Lelki szemei előtt (és az enyém előtt is) láttam, ahogy visszapakol mindent a barackvirágszín, gondosan vasalt abroszra nagy ártatlan kék szemekkel....Persze semmi ilyen nem történt. 

Volt még egy kis vérnyomás emelő vacsora utáni hiszti Zalán részéről, de csak hogy ne ellustulva, álmosan térjünk vissza a "lakosztályunkra", hanem éberen, fitten, gyorsan egymást váltó gondolatokkal. Zalán megszokta, hogy minden este sárgadinnyét lakmározott desszert helyett (fene a jó dolgát, tudom!) Történt azonban, hogy aznap este nem szolgáltak fel dinnyét egyáltalán, sem pirosat, sem sárgát, sem zöldet. A dinnyés "vitrin" üresen bár, de a szokott helyén állt, majd amikor Zalán úgy gondoltam, ideje lenne enni pár szeletkét, a vitrinhez szaladt és sokkolta a látvány, hogy a cuccos üres. Hát kapcsolt némi szirénát, maradjunk annyiban.

Ezt csak annak kapcsán meséltem el, hogy milyen érdekes! Egyre könnyebb a gyerekekkel nyaralni. Semmi pelus és bébiétel, babakocsi és bababöfi, immár nyugodtan végigülnek egy egy órás kultúrprogramot, esznek az asztalnál vagy legalábbis úgy csinálnak, 3 órát simán lehúznak egyhuzamban az autóban, egész normális gyerekek...Nekem mégis most jutott eszembe először, amióta gyerekeink vannak, hogy hajj......h....de jó lenne egyszer gyerek nélkül nyaralni! Csak pár napot eltölteni! Az ok pedig egyszerű, a hisztiket, a folytonos, örökös nyavalygást és nyiszegést nem hagyták itthon. Hol az egyik nyüszített, hol a másik nyarvíkolt, hol az egyik sírt, hol a másik pityergett, hol az egyik ordított, hol a másik visított. Ezt pedig úgy kihagytam volna. Persze betegek voltak, befigyelt egy ilyen enyhítő körülmény, meg értem én, hogy gyerekek ők, nem irányítható robotok, de én meg ezt éreztem, hát ezt kénytelen vagyok leírni. 

Szombaton 11 óra előtt 10 perccel pl. úgy vonultunk ki a szállodából, hogy Réka ordított, mint a sakál. Már mindent elcsomagoltam, az utolsó hangyát is a szobából. Tudtam, hogy semmi, de semmi nem maradhatott ki. Tibi meg is kezdte a bőröndök Tojóba költöztetését. És akkor jött az isteni szikra Rékától:

- Hol van PiciCica???

Fogalmam nem volt, de azt igen, hogy valamelyik táskában, bőröndben vagy szatyorban lapul a dög. Ezt el is mondtam Rékának. Mire ő finom, elegáns toporzékába fogott, hogy

- Picicicaaaaaaa!!!! - ordított a szobában, végig a folyosón (marha hosszú egy darab), a recepciónál már vörös volt a feje, de nem hagyta volna abba...mintha minimum a kukába dobtam volna vagy miszlikbe aprítottam volna azt a macskát egy ollóval. Így búcsúm és mosolyom nem volt annyira őszinte a recepciós csajoktól. Elfelejtettem megköszönni a pezsgőt és hogy a széf kódját sajnos szintén elfelejtettem, ezer bocs és anyamedve, pedig én magam kódoltam be még az első napon. (Ez vagyok én, igen!!) Ordított a bejáratnál, le a lépcsőn, az autóban, majd amikor nagy nehezen a lila DM-es táskából előhalásztam a macskát és hozzá vágtam Rékához akkor hirtelen valamit kikapcsoltak benne és csend lett. Süketítő csend! 

Sokszor gondolom, hogy egészen másképp nevelem a gyerekeket, mint gondoltam, hogy fogom őket, amikor még nem volt gyerekem. Nem is úgy, ahogy gondoltam y éve, hogy fogom, x év múlva. Mindezt úgy, hogy észre sem vettem, mikor tértem le az ösvényről.  Csak arra döbbenek rá, hogy ők egészen másmilyenek, mint szeretném és elvárt lenne....és keresem az okokat, amelyek a háttérben állhatnak. A megoldásokat meg pláne. Mire jutottam? Majd elmesélem, mert még lesz alkalom, hogy ezt is kivesézzem, egyelőre ott tartunk, hogy nyaralunk. :)

Hazafelé még benéztünk Tapolcára. Előzetesen nem néztünk útirányt az interneten, mert biztos voltam benne, hogy ezer tábla elirányít bennünket a tavasbarlanghoz. Erre természetesen kamilláztunk és kényszer-városnéztünk autóból pár körön át, amíg Tiborom eltalált a célunkhoz. Éppen megelőztünk egy hatvan fős csoportot, hurrááá! Ahogy alászálltunk a mélybe a lépcsőn és bűntudatom volt, amiért Zalánnak nem vettem jegyet, pedig 3 éven felül már kellett volna, hallottam, hogy Zalán medvéket keres, azt kérdezi az apjától, hogy merre vannak a medvék? Ezen muszáj volt mosolyogni. Itt medvék szerencsére nem voltak. 

Ahogy Réka meglátta a vizet és a csónakot, felém pördült, hogy ő márpedig be nem ül, ami hallatán képzeletben vakargattam a fejem. Talán nem is volt olyan jó ötlet ez a tavas  barlang két pici gyerekkel? Előttem csoport, utánunk csoport....nem is volt közöttük egyetlen kiskamasznál fiatalabb gyerkőc. Már láttam magam előtt, ahogy Réka végigsipítozza a barlang 100akárhány méter hosszú  tavi szakaszát, maximális decibelen, kiváló akusztikai viszonyok között, a csoportból sokan a fejüket csóválják, hogy micsoda emberek az olyanok, akik barlangban kínozzák kicsi gyermeküket, Tiborom pedig evez, pereg róla a veríték, hogy mielőbb szabaduljon a szorult helyzetétől....

Amíg ránk került a sor, nyugtatgattam Rékát, hogy a víz egyáltalán nem mély, még neki is csak derékig érne, ne aggódjon, a csónak stabil, nem lesz semmi baj. Itt szembe kellett néznem némi ellenszéllel, mert Zalánom folyton azt fújta, hogy ez igenis nagyon mély, ő látja tisztán és jól....Végül persze élmény volt, szép volt, csoda jó volt. Szerintem a gyerekek is nagyon élvezték. Következő és egyben utolsó állomásunk Nagyvázsony volt.