Zalán

Zali

Zaló

Zazi

Zozi

Zalóka

Zalinkó

Zalicsek

Zalánka

Zalek

Zali-Mali

Zalkó

Zalánka-Palánka

az én Kisfiam

A Drága Fiúcska

Boldog névnapot! 

Jellemzően Zalán

Holnap kitör a téli tavaszi szünet, szóval ma írok utoljára jövő szerdáig. (Neeem, hétvégén egészen biztosan jövök legalább egy bejegyzéssel. :))

Ma délelőtt előkotortam a dekoros dobozból a húsvéti lakás díszeket. Erősssssen mantázni kell magamnak, hogy 'ittahúsvétittahúsvétittahúsvétittahúsvét..." mert a végén még elfelejtem és kollektíve lemaradunk róla. Így is enyhén idiótának éreztem magam, amikor a karácsonyi hangulatú koszorú helyett a hintázó nyulat aggattam ki a bejárati ajtónkra. Nem tudom megállni, de ez van.

Közben Zalánnak muszáj volt nosztalgikusan rácsodálkozni minden egyes karácsonyi díszre  mellettem. Mikulásosat is játszottunk, én voltam a "jókislány", Zalán pedig a mély hangú Mikulás bácsi, aki ajándékot hozott nekem. Hogy mit? Elsősorban karácsonyi díszeket (naná!), diót és 1-2 éves mézeskalácsot. Hálából megkínáltam a Mikulást egy kis dióval (a húskloffolóval adtam nekik pár huszáros csapást :)) aki örömmel elnyammogott vagy három darabot, majd célzott rá, hogy enne egy kis mézeskalácsot is, igen megéhezett világkörüli útján. Elmagyarázam neki restelkedve, hogy azok karácsony fára valók, nem gyomorba, ezer évesek. A Mikulás udvarisan elfogada érveimet, majd hirtelen távozott.

Kis idő múltán, ahogy szétporcióztam a kégliben a húsvéti holmikat, elégedetten szemléltem a művemet, egyszer csak feltűnt, hogy eltűnt Zalán. Elkezdtem keresni, mindenhová benéztem legalább háromszor. A csend síri volt és egyre ijesztőbb, ahogy teltek a másodpercek. Hová tűnthetett ez a kölök? A fotel mögé sem bújt be a nappaliban, a függöny meg sem rezdült. A konyha asztal sem rejtette őt sajnos. Már majdnem kétségbe estem, kértem szépen, bújjon elő, nem találom ebben a hirtelen nagy bújócskában. Attól féltem, fogta magát és lement az udvarra, mert azt vette a fejébe. Cingár lábacskáin csak egy szürke harisnya volt, felül ugyancsak szürke pulcsi...megfagy az a gyerek odalenn!

Egyszer csak magasra szökkent a hálóban Apa takarója és alóla előbújt az én kis mókuskám. Oda bújt, hogy az ódon mézes kalácsot nyugalomban és békében elfogyaszthassa. Hozzá bújtam, simogattam, duruzsoltam neki, azt hittem, elvesztél, te! Bűnbánó képet vágott, amolyan lapítósat, várván az anyai ítéletet. Hiszen duplán szabályt szegett, ágyban nem eszünk és antik mézeskalácsot sem szívesen....persze ha arra volt gusztusa! Megkönnyebbült, ahogy feloldoztam, felpattant és hozott még a karácsonyi díszek közül két másik mézeskalácsot is.

- De ezeket nem eszem meg, anya. Jó?

Mindez annyira jellemzően Zalános. Nem szabad valamit, de nagyon vágyik rá? Suttyonban elintézi, tárgyal és könyörög a fene. Utána az özönvíz! 

Bloggerek kontra Anyukám

Jelentem, a hó ismét esik....Na jó, inkább szállingózik, de egy biztos, nem olvad. Reggel Réka nem volt hajlandó felvenni az overálját oviba menet (mármint a nadrág részt), akárhogy kértem. Fél úton meg akart fagyni szegényke. Zalán pedig minden áron motorral szerette volna megtenni az otthon-ovi illetve ovi-otthon távolságot. Őt sem tudtam lebeszélni a szándékáról...szerencsére már a szomszéd háza előtt megtorpant az el nem takarított hóban és kisvártatva engedelmes jófiú módra visszatolta a motort a kapun belülre. 

Ebédre paradicsomos káposztát főztem natur szelettel. Igazából...ez csak afféle gyenge átkötés volt egyik témából a másikba, mert amiről szerettem volna írni - így paradicsomos kápi kanalazás közben - az a következő. Sokszor pironkodva gondolok arra, hogy én tulajdonképpen nem is anyukámból vagy nagymamámtól tanultam meg főzni, hanem az interneten keresztül, válogatott, zseniálisnál is fantasztikusabb gasztro blogok, honlapok segítségével. 

Van persze családi recept, amit átvettem és követem, imádom, de elszontyolítóan kevés. Ha a sütemény illatú, némileg itt és ott pecsétes receptes füzetembe belekukkantok, egyre másra netről leszedett, bloggerektől ellesett recepteket találok.

A hétvégén arra is rájöttem, hogy miért.

Anyu az utóbbi hetekben gyengélkedik, telnek a hetek, de nem igazán mondható el róla, hogy jobban van. Meg is szerveztük, hogy mivel életünkben először húsvétra sem tud sütögetni, helyette nekem kell legalább egy klasszikus süteményt megalkotnom, ami mindenki kedvence. Ez a KONGÓ LEPÉNY.

Hasonlatos a kozák sapka vagy hógolyó néven elterjedt, csodálatos és viszonylag macerás süteményhez, ám a tésztája annál finomabb, krémet nem tartalmaz, csak csoki mázt és kókuszreszeléket a külsején. Még nem találkoztam olyannal, akinek ez ne ízlett volna. Persze kókuszgyűlölőket nem kérdeztem. 

Szóval fellapoztam anyu egyik szakácskönyvét, azt,  amelyről tudom, hogy a hátuljában viseli a kongó lepény receptjét és elkezdtem tanulmányozni. Kialakult közöttünk anyuval egy párbeszéd:

- Nézem a receptet....izé...fél kiló cukor kell hozzá???

- ....igen. Illetve majdnem annyi. 

- Merthogy?

- Háát....el szoktam venni belőle valamennyit és azzal verem fel a tojásfehérjét habbá.

- Értem. Szóval kb. 40 deka?

- Igen, gondolomra.

- ....25 deka margarint kikavarjuk a cukorral.

- Igen. Illetve majdnem 25 dekával, annyit azért nem teszek bele. 

- Nem? 

- Nem. Kb. 25 deka....vagy 20.

- Fél kiló liszt és 6 tojás.....

- Nem szoktam kimérni a lisztet sem, csak úgy gondolomra.

- Aha....(hosszú csend) Az hogy van, hogy a tészta olyan tiritarka szokott lenni, fele sima, fele kakaós? Itt erről nincs szó.

- Ja, mert én úgy szoktam, hogy a tészta felét kikavarom egy kis kakaóporral, ici-pici tejjel. Aztán a tepsi aljára megy a sima tészta, tetejére a kakaós és kész.

- Ühüm....Jó! Nézzük a csokikrémet! Annak hol a receptje?

- Azt teljesen gondolomra csinálom. Felfőzök cukrot valamennyi vízzel és kakóporral, aztán ahogy sűrűsödik megy bele egy kis csoki, rum aroma vagy igazi rum...és a legvégén a vaj. 

- Semmit nem szoktál kimérni?

- ....Nem. 

Azt hiszem, helyrehozhatatlan hibát követtem el kamasz koromban, amikor a " gondolomra" szótól szemforgatva elhagytam a konyhát, ahelyett, hogy figyeltem volna, mennyi is az az annyi, illetve az a "gondolom".

Hogy milyen lesz idén a család számára készített kongó lepény, még nem tudom. Isten kezében vagyok! :)

A hó meg csak szakad és szakad.....

Locsolóvers a hóviharban

Este fél nyolc felé jár az idő. SZAKAD A HÓ. VIZSZINTESEN!! Nagyjából 3-4 óra óta. Ha nem látom, el sem hiszem. 

Zalánnal kéz a kézben elsétáltunk délután Rékáért az oviba. Persze nem tetszett neki az időjárás, olykor fel is vettem, hogy óvjam a széltől és hótól...Hogy eltereljem a figyelmét, locsolóverseket mondogattam neki. Locsolóverseket, hisz nyakunkon a Húsvét és közben eszkimónak éreztem magam az Északi-sarkon. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! 

Gyerekkori morzsák - vásárolós (1. rész)

Amikor még nem voltak csemetéink, nem igen létezett olyan minálunk, hogy nagybevásárlás. Általában munka után vagy ebédidőben vettem pár vacsora alapanyagot, amire éppen fájt a fogunk illetve ha elhajtottunk egy általunk kedvelt bolt mellett és még kedvünk is szottyant bekukkantani, mert elfogyott a baracklé vagy a sonka, hát betértünk. Ennyit. Rugalmas és kötetlen volt az egész.

Aztán ahogy jöttek a gyerekek, rendszerré vált, hogy betoppantunk valamelyik méretesebb, ám olcsóbb hiperbe és egyszerre megvettük a heti betevőnket (kivéve kenyér) illetve mindazt, amire a háztartásban szükség lehet. Tisztítószertől a serpenyőn át a pelenkáig.  Ennek időpontja mindig a hétvégére esett, lévén, hogy én még mindig nem vezetek ótót (most hogy lejárt a jogsim eggyel több ok, hogy így tegyek) és nem is szívesen vállalnék be egy nagybevásárlást egyedül akár csak egy darab gyerekkel is, főleg, hogy az a kisebbik és bevásárlókocsiban nem megülős...

Manapság is nagyjából ugyanez a kép, talán annyi a változás, hogy Cora/Auchan helyett inkább Tesco-ba járunk illetve méginkább Aldiba vagy Intersparba. Ahol kevesebben vannak és kisebb a választék, ezáltalán hamarabb szabadulunk, viszont rátaláltunk kifejezett kedvenc termékekre.

Amikor én kislány voltam, nem ismertem a szupermarket fogalmát. A hipermarketét pláne nem. A helyi kis közértbe jártunk anyuval vásárolni, ami máig áll és működik. Valami félelmetes, mennyire összement a mérete az utóbbi 25-30 évben, holott alapvetően nem változott rajta semmi. A nagy ABC feliratot leszedték, rá COOP betűket biggyesztettek helyette, de minden változatlan. 

Nyári szünetekben nagy élvezettel baktattam el ebbe a kis közértbe, hogy a reggelit megvegyem. Kifli, párizsi (pultnál kellett kérni 10 vagy 20 dekát, másmilyen nem volt) zacskós kakaó, mert azt jobban szerettem a nyári melegben, mint anyuét. Ahogy hazafelé szatyromat lóbáltam, azon gondolkodtam nem egyszer, hogy igazából egész jó vásárt csinálam, hiszen bár a pénzt odaadtam a pénztáros néninek, ám helyette finom árut kaptam, szóval adtam és kaptam egyszerre, semmi sem változott. A jövő közgazdásza, khm....

Akkoriban még nem volt vonalkód, a pénztáros néni sem lehetett akárki, hiszen többnyire fejből tudnia kellett a teljes árukészlet árát. Ha valaminek változott az ára, arra anyukám mindig felkapta a fejét. Úgy figyelte a pénztáros ujjait a gépen kalimpálni, mint sas a prédáját és jaj volt annak a bolti alkalmazottnak, aki rosszul emlékezett... Így is rendszeres volt otthon a blokk áttekintése, hogy mindenért annyit fizetett e, mint kellett volna. Nem volt ritka a "már megint becsaptak!" felkiáltás a konyha mélyéről....

Anyukám sokat bosszankodott miattam, hisz mint manapság Réka és Zalán, nekem is felcsillant a szemem bizonyos árucikkek láttán, amiket anyu - fájdalom - egyáltalán nem szeretett volna megvenni nekem. Ilyen volt a piros mogyorós csoki, a boci csoki, Tibi csoki, az a "váras" csoki, macskanyelv, rágógummi, az a hosszú, narancssárga nyalóka, ami talán 2 forint volt? És még ezer minden. Míg anyu a felvágottas vagy a húsos pultnál állt a sorban, én elkószáltam az édességek felé és minden félét beletettem a kosárba. Azon már túl voltam, hogy megkérdezzem, megvehetem e, tudtam, hiába. Anyu ezt elég nehezen viselte és nem egyszer megfenyegetett, hogy az életben többet nem mehetek el vele vásárolni, ha ilyeneket csinálok.

Nem ittunk ásványvizet, hosszú évekig nem, emlékszem is, amikor az ásványvíz "kristályvíz" néven egyik napról a másikra megjelent és rendszeres vendége lett anyuék kamra polcának. Addigra én már régen felnőtt voltam. Gyerekkoromban az ártézi víz is nagyon finom volt. Hűs, ízletes, szomjoltó. Hozzá anyu főzött rendszeresen szörpöket (korábban már írtam erről), amit én nem nagyon szerettem és kóla illetve meggymárka után sóvárogtam. Traubi szóda vagy szőlőmárka is megtette volna, de többnyire maradt a víz és a háziszörp. Nagy bánatomra. Ünnepekkor azért mindig  volt kóla, literes üvegben, igazi üveg üvegben, letekerhetetlen kupakkal...imádtam.

Ha elfogyott otthon a friss hús, esetleg ünnepre készültünk, azt a hentesnél szerezte be anyu. Több is volt a városban, olykor kettőt is végigjártunk. Odabenn mindig didergős volt a klíma, (kivéve a nyári nagy  melegeket) és relative sötét. Sós, füstölt szag, olyan gusztusos fajta csapta meg mindig az orrom és a friss nyers hús szaga. Ezeket ma is érzem. A fehér ruhás, hatalmas termetű hentes bácsit, aki szegről végről még rokonunk is volt,  leginkább csak anyukám szoknyája mögül mertem szemlélni. Főleg, ha bárdjával éppen húst darabolt fülsiketítő és csak erős idegzetűeknek való csapkodásokkal. Nagyokat pislogva figyeltem azt is, ahogy a többi hentes a hátán hurcolja be a teherautóból a szalonnákat...féldisznókat....Ahogy pedig anyu kérte a húst, sokáig misztérium volt számomra. Karaj, rövid és hosszú. Honnan tudja anyu, hogy az AZ? Tarja, oldalas, comb, dagadó, vesepecsenye.....kolbászok, pecsenyék világa....Sehol nem volt egyetlen tábla vagy felirat sem, anyu mégsem jött zavarba, minden húst a helyén kezelt. Nem értettem sokáig, hogyan csinálja.

A banán ritka vendég volt a boltban, ahogy a naracs is. Ezért ha mégis érkezett, tudta az egész városrész (illetve akkoriban még falu) és hosszú sorok kígyóztak a pult előtt. A banánt ki sem tették a polcokra, a pult alól osztogatták, csakis egy kilót vehetett mindenki, többet nem. Egy ilyen banánra várós, karácsony környéki ácsorgásra én is emlékszem.

A másik áhitattal követett csemege a banán után a téliszalámi volt. Ebből nagyon ritkán vett anyu, hajszál vékonyra szeletelve kérte, vett hozzá friss kenyeret is vagy kiflit. Ma is emlékszem, ahogy izgatottan, óvatosan bontogatom a papírcsomagot, amelyből aztán illatos, szépséges szalámi szeletek mosolyogtak vissza rám. Lassan ettük uzsonnánkat, igazi zamatos téli szalámit vajas kenyérrel. Megadtuk a módját, csendben, ünnepélyesen.

A láthatatlan szoknya és harisnya

Réka legszivesebben harisnyában és egy rövid ujjú/hosszú ujjú felsőben van itthon. Múltkor vendégeket vártunk, kértem, hogy kerítsen magára egy szoknyát is. 

- Van rajtam szoknya. - mondta könnyedén.

- Tényleg? Én nem látom. - pislantottam leánykámra a biztonság kedvéért.

- Tudod, azért, mert láthatatlan. Hófehér, pörgős szoknya van rajtam.

- Ó, értem....Nagyon csinos lehet. 

- Igen, az. Csodás!

- Milyen kár, hogy nem látom!

- Milyen kár, hogy én sem látom! 

És persze nem vett látható szoknyát magára, ó, dehogy!

***

Zalán még mindig nagyon közeli kapcsolatot ápol a macis takarójával. Már-már intimet. Mostanában arra szokott rá, hogy pólóját felhúzza, alá tömi a macis takarót, hogy minél jobban ÉREZZE a puha, selymes takarót. Minap térülök-fordulok, látom ám, hogy Zalán pólóban valamint egy szál fütykösban ugrabugrál a kanapén.

- Zalán! Hová tűnt a gatyád és a harisnyád? - nadrág rajta sem sokszor van itthon.

- Hát...levetettem.

- Pisiltél? Volt pisi?

- Neeem...

- ....hanem?

- Hát.... - azzal minden szégyenérzet nélkül, vadul ugrlálni kezdett a kanapén, mint egy mini mutogatós bácsi - MESSSSZTELEN VAGYOOOK! MESSSSSSZTELEEEEN! - majd élvezettel a macis takarójára vetette magát, amit előzőleg szépen elegyengetett. 


Reggel felhívott a futár. Felismertem a kijelzőn a számát, mert reggel sms-t is kaptam tőle. Értesített, hogy van nála egy csomagom....Nagyon jó! - vágtam rá, csak éppen én oviban vagyok, még legalább egy fél óra, míg haza érek. - Az nagyon jó, mert én meg még Kecskeméten vagyok. - vágta rá a futár kicsit élesebben, mint illett volna. Itthon mosogatás közben ért a csengőszó, repültem a kapuhoz, kinyitottam és egy fiatal fazont találtam a kapuban, piros baseball sapiban. Nem régen érettségizhetett, ahogy láttam. Már ha érettségizett egyáltalán. Egy dobozt tartott a kezében, amelyből egy bicikli kormány lógott ki, hurrá, hurrá, megérkezett Zalán tanulóbicajaaaaa! A sapkás fószer akadékoskodott, némi személyi igazolvány számot kért tőlem számon és forgatta a szemeit, amikor elrebegtem, hogy azt biza én nem tudom ám fejből. Felszaladjak érte? - ajánlottam fel, de már ott sem volt. Még odavetette, hogy nagyon siet és többet nem láttam. Vállat vonok, kapu becsuk, anyuka puszta kézzel vadul neki esik a doboznak, tép, rángat, szakít....mire tatatataaaaa.....az AJÁNDÉK előbukkan. Hűűű, a bicaj gyönyörű. Zöld és tökös és fiús és imádom! Sajnos kipróbálni nem tudtam, úgyhogy eldugtam hátra a régi babakocsik közé a melléképületbe, ott talán biztonságban van. Remélem, Zalánnak is tetszeni fog....:) 

Ki ne maradjon!

Az elmúlt szombat éjjel (március 16-án) Zalán felébresztette az édesapját nyöszörgésével (1), miszerint neki pisilnie kell. Ott toporgott az ártatlan a szőnyegen, mint egy szobakutya, aki üríteni vágyik. Tibi kikísérte, Zalán megkönnyebbült és mindenki aludt tovább békésen. Ez azért történelmi dolog, mert olyan volt már számtalanszor, hogy Zalicsek egész éjjel növesztette a hólyagját és csak reggel pakolta ki a tartalmát a bilibe. Olyan is volt párszor, hogy becsurgatta egy részét a pisójának. De hogy éjjel felkelt volna pössenteni, na olyan még nem volt! Lépcsőfok! Örülünk! 

(1) Én ritkán ébredek fel Zalán nyiff-nyaffjaira, alszom tovább, mint egy medve. Ne kérdezzétek miért, már én sem kérdem magamtól, feladtam az oknyomozást!

Kisze báb és az elveszett tárca meséje

A japánban élő magyar anyuka blogjában olvastam pár hete a következőket. Japán óvodákban szokás, hogy március elején (harmadikán, a lányok ünnepén, ha jól emlékszem) HINA babákat úsztatnak le a folyón. A babákat kis rizskosárkákba teszik a gyerekek, úgy engedik a babákat vízre. Ahogy a folyón leúszik a kis kosár, vele úszik minden rossz, egyfajta megtisztulás ez. A gyerekek pedig közben arról álmodoznak, vajon milyen messzire viszi a folyó a kosárkájukat, eljut e vajon a tengerig?....

Nem tudják, hogy nem. Mivel a folyót szennyezni nem lehet, ezért az összes kosárkát nyakig gumicsizmába öltözött anyukák és apukák szorgosan kihalásszák. Nagyjából pár száz méterrel lentebb, a gyerekektől távolabb. A parton összeszámlálják valamennyit és amíg nem teljes a Hina baba létszám, kutatják a vizet. 

Ahogy ezt elolvastam, rögtön eszembe jutott, hogy nagyjából ugyanekkor Rékáék is kivonultak jégkrém pálcikából eszkábált kisze bábjaikkal a Tiszavirág hídra csoportostul, óvónénistül, majd  "eltemették a telet", azaz a kisze babákat a Tiszába dobták. Eképpen űzték el a telet, a betegséget, nyavalyákat, rossz kedvet és még amit eszükve jutott nemkívánatos. (Gondolom, az elégetés nem volt annyira óvoda konform, mint a babák vízbe fojtása :)

Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy jövő évben önként vállalom, hogy búvár ruhába öltözöm és békaemberként 500 méterrel a hídtól összeszedegetem a folyóba hajigált fagyis pálcikákat, mint hős természet- és Tisza védő, valamint édesanya egyszemélyben....hisz nem is tudok úszni...és a Tisza is egyelőre egy csöppet mélyebb, mint hatvan centi....

Csak érdekes...nem? 

Ez most onnan jutott eszembe, hogy tegnap a banki ügyintéző elé huppanva konstatáltam, hogy elvesztettem a tárcámat. Pénz- és irat egyszerre. Először nem is voltam ideges, könnyedén fuvoláztam a túl sok kék szemhéjpúdert magára applikáló huszonéves hölgynek, hogy sajnos majd visszajövök máskor, mert ahh...én butácska, elhagytam minden papírom. 

Hanem aztán ahogy képen csapott az utcán a szolnoki huzatos szél (lehet olyan egy szél egyáltalán???), megkomolyodtam, hogy tulajdonképpen foggggalmam sincs, hol lehet ama pénztárca. Utoljára akkor láttam, amikor befizettem az ebédet az oviba. Aztán filmszakadás. Nem rémlett, hogy nálam lett volna fenn a csoportszobánál, a zsebembe sem tettem. Úúúristen, csak nem raboltak ki? 

Az óvoda kapuján belül már rohantam a Manó csoport felé, Zalán száguldott utánam motoron, szerintem ő még örült is, hogy végre gurulhat, ahogy a lábából kifér. Lihegve, nyelvem lógva feltéptem a lépcsőház ajtaját...és hirtelen szembe áramlott velem vagy 100 japán emberke. Férfi, nő vegyesen. Réka később elmondta, hogy voltak ott "kerek szeműek" is, nem csak "húzott szeműek", hát tényleg voltak.

Ettől még jobban megrémültem. Mintha tűt kerestem  volna a szénakazalban. Minden négyzetméteren állt legalább 2 ember. Vagy három. Hogy találjam így meg, amim elveszett? A japánok szépen elkezdték feltölteni a Manó csoportot, megcsodálhatták például, hogy Réka (öt éves, magyar állampolgár, középosztálybeli szülők gyermeke) hogyan fogyasztja el tízóraiát....Valahogy mindez engem momentán nem kötött le. Kissé szerintem hajszolt arckifejezéssel eltátogtam a csoport közepén ücsörgő óvónéninek, hogy találtak e egy pénzárcát, mert el-vesz-tett-em. Nem találtak.

Jobb ötletem nem lévén és mert átmenetileg úgy is mindent japán borított, leszaladtam a földszintre, oda, ahol reggel az ebédet befizettem. Hogy tud az ember olykor apró dolgoknak is örülni. Még végig sem mondtam a mondókám, a hölgy nyúlt a tárcámért. Ott felejtettem, de nem vett ki belőle semmit! - mondogatta háromszor egymás után. Túlzás nélkül mondom, keblebre tudtam volna ölelni és még meg is csókolom, ha nem fogom vissza magam. Megvolt a cuccos!!

Vigyorogva visszabotorkáltam az öltözőbe, ahol a kabátjainkat hagytuk. Akkorra már mindenki tudta, hogy Réka anyukája elvesztette a pénztárcáját, igazgatónő, óvónő, másik és harmadik óvónő. Épp csak a japán banda nem kereste, nem is értem, miért. Megnyugtattam mindenkit, hogy előkerült, ami elveszett, öröm van és boldogság. 

Előre engedtek Zalánostul a lépcsőn, mielőtt a japán folyam leereszkedett volna rajta, hogy "menjen csak előre, édesanya!", én pedig restelkedve, rózsaszín orcákkal  kirontottam az oviból, mint Zrinyi.

Nem, végülis nincs semmi kapcsolat a két japános történet között, tényleg nincs, csak ebben a sorrendben jutottak az eszembe.

Filly pónikról és Csücsiről

Rendszergazdám Tiborom újratelepítette a laptopom, azóta sajnos nagyon ritka az olyan blog, ahová kommentelni tudok. Váááááá! De nem lesz ez így mindig! Remélem....

Mai füstölgéseim (átvitt értelemben és ténylegesen)

23 darab Filly Pónink (3 centis mini póni) volt karácsonykor. Most azonban csak 12 piszeg a helyén. Egyik játékos dobozban, ládában és polcon sincs egy darab sem és feltúrtam értük elvileg itthon minden négyzetmétert. Alapszabály, hogy Filly póni nem hagyja el a portánkat. Na most akkor hol a búbánatban van 11 Filly póni???? Réka bevéste a falakba? Parketta alá rejtette, mint Harry Potter a kajáját? Esetleg lehúzta őket a vécén?  Az is lehet, hogy ezek egyszerűen Diffundálós Filly Pónik...nem tudom.

Zalán délután bevallotta, hogy kockasajttal és kenyérrel etette meg Csücsit, a karácsonyra kapott ugató és járkáló mini kutyáját (gyk: nem élő! ). Csaknem egy órát töltöttem a drága pihenőidőmből, hogy a maradékokat előcsalogassam a kutya pofájából és koponyájából.  Végül sikerült a nagyját kinyerni belőle. Ám ha megrázom, zörög. Zalán szerint legó maradt még benne. Merthogy, mint megtudtam, Csücsinek az a kedvenc csemegéje.

Folytatom

Meggyőződésem, hogy Zalán túl keveset iszik. Ami nem jó, főleg akkor nem, ha beteg is. Úgyhogy tegnap bevezettem az egyik kisboltba és "VÁLASSZ, FIAM" felkiáltással elé tártam a kínálatot. Végül nem a kólás flaskát választotta, bár bevallom, azt is megvettem volna neki, csak igyon, kortyintson, hörpintsen, vedeljen végre...de ő inkább valami multivitaminos kubu mellett döntött. Még ebéd előtt elfogyott az összes, plusz az utána az üvegbe töltött tea szintén. Ma is igyekszem minél több folyadékot belé diktálni, akad is sűrű dolga a bilinek, nem győzök szaladgálni vele a vécére. Viszont megáradt vééégre a takonytenger is ezzel párhuzamban, dolgozik a porszívó, fogynak a zsebkendők, tisztul és remélhetőleg gyógyul a gyermek...

Réka cipőjét meghozta a futár 10 730,- Ft-ot fizettem érte. Hogy jó e a méret, délután kiderül, ha hazahozom a csajt az oviból. 

Holnap március 15-e. A hagyományokhoz hűen idén sem találom a tuti helyre eltett kokárdákat. Lefogadom, hogy karácsonyig elő sem fognak kerülni. Pedig jó lett volna, ha már a héten tudjuk őket hordani...na mindegy. Holnap kézműves játszóház lesz itt helyben, a Damjanich múzeumban 10-14 óra között, kokárda, zászló készítés, egyéb kreativkodás plusz bizonyos kiállítások is ingyen megtekinthetők....Nem tudom, eljutunk e, Tibin azt látom, hogy a múlt hétvége után, amikor csak aludni jártunk haza, nyugalomra és némi itthon létre vágyik a hosszú hétvégén. Fotózni is szeretnénk. 

Egyébként nekem olyan fura, hogy az óvodában nincs ez a hagyomány őrzés vonal jelen. Tudom, mindig szidom az ovit...most sem tudok jót írni. Persze van egy tornatermes Mikulás ünnepség, aztán egy minimalista karácsonyi ünnep...szerűség, idén kisze bábokat is dobtak a Tiszába, hogy elűzzék a telet, sőt, Húsvéti locsolkodás is lesz biztosan az oviban valamilyen szinten....Mégis olyan hiányérzetem van. A mi csoportunk nem csinál sem kokárdát, sem kardot, sem csákót. Tudtommal nem beszélnek az ünnepről, nem tanulnak verset, még csak egy dalocskát sem. Olyan kár!

Viszont tegnap színházban voltak, a bérletes előadáson, ami valami manókról szólt. Kérdeztem Rékát, milyen volt, hogy volt, mint volt, mire megkaptam a szokásos tömör és velős összefoglalást: JÓ! Egy szóval sem mondott erről többet.

Erről-arról

- Sajnos vagy nem, az elmúlt 2 hétben nem fogytam egy dekát sem. Sőt. Jelen állás szerint 68,5 kg vagyok. Nem zavar egyáltalán, hacsak nem keveredik a bikinim a kezeim közé valahogy. A hűtőben nincs túró és saláta sem sok, úgyhogy nem tudom, mi lesz velem. Valószínűleg semmi....

- Persze meg is emelhetném a fenekem. Még RubintRéka DVD-t is rejtegetek a szekrényben. De ez egyelőre nem megy. Tegnap is, a második extra hosszú mesét félbe kellett hagynom, annyira elálmosodtam a saját esti mesémen....

- Hétfőn anyu orvosa anyu unokájának nézett. Az a drága ember! :)  Mondjuk, volt rajtam némi vakolat smink és a vadi új tavaszi kabátom is velem tartott, még a kedvem is füttyös volt. Apu szerint meg szemüveg kellene a dokinak. Hát nem kedves? 

- Nem tudom, mikor, de Zalán immáron 20 fogú. Többször is átszámoltam és nincs tévedés. Valamilyen oknál fogva engedett némi betekintést a szájába. Az is csekkoltam, hogy valamennyi hibátlan és hófehér.

- Réka megint panaszkodott, hogy az oviban az ablak alá ágyaztak meg neki, nyitva volt az ablak és fázott. Majd az ablakot x idő múlva becsukták neki. Mi az ovi hivatalos álláspontja? Hogy mindig csukott ablaknál alszanak. Ablak alatt sosem alszik gyerek. A többi stimmel. 

- Kata elpanaszolta otthon az anyukájának, az meg szólt nekem, én megbeszéltem Rékával. Mi az? Réka ESZI az oviban a ragasztót. Mi van?????? Fel kellett világosítanom a lányom, hogy a ragasztó és a rágó az nem ugyanolyan és ugyanaz. Réka szerint finom és nyalogatni jó. Hát nem találtam a szavakat egy darabig.....Azt persze nem árultam el neki, hogy kisiskolás koromban mi technocol rapiddal kentük be a kezünket (nem, nem szipuztunk), megvártuk, míg megszáradt egy kicsit és aztán "hámlósat" játszottunk, azaz figyeltük, kinek hámlik le a bőre hamarabb. 

- Nagyjából két hete voltam Thai masszázson. Még karácsonyra kaptam az utalványt, ideje volt élvezkedni. Az első meglepetés akkor ért, amikor egy bugyira le kellett vetkőzni. Ha tudom, naprakészre borotválom magam mindenhol. Azután fordítva feküdtem le a matracra, nem gond. A thai csaj egyetlen szavát sem értettem, csakis jelbeszéddel kombinálva, bár elég jól megfejtem Zalán kódjait. Utána jólesően vigyorogva elnyúltam a törölközőkön.....be is olajoztak.....sötét volt, zene szólt, illatos volt a levegő, egyetlen idegesítő tényező sem volt sehol....de keveset lazultam. Hol a szemem guvadt ki teniszlabdányira, hol a fogam csikorgattam, hol sziszegtem, mint egy piton. Nem tudom, mikor megyünk legközelebb. 

- Elfelejtettem megkövetni Rékát, mert momentán tényleg nincs itthon háromszáz gyerekkönyvünk. Csak 212. Mondta is neki az apja, hogy ha legközelebb nyilvánosan azt kiabálja, hogy NINCS EGY KÖNYVEM SE, tegye hozzá, CSAK 212 DARAAAAB! És akkor nyugodt leszek, kisimult.

- Hosszú szünet után (február 26-án volt az utolsó), ma megint meghívót kaptunk egy szülinapi zsúrra. Ezúttal a PaffKatáéra. Lassan mintha haza járnának a gyerekek abba a játszóházba.

- Új zenei kedvenc Gryllus Vilmos: Maszkabál című alkotása. Persze animációval együtt. Múlt hétvégén egész álló szombaton ezt hallgattuk itthon ÉS NEM UNTAM MEG! A legeslegeslegeslegnagyobb kedvenc a BANYA. Tegnap ez zengett a fürdőkádban.

- Szombaton az egyik áruház parkolójában Tibi odacsípte Zalán kezét az autó két ajtaja közé. Nem egészen tudom, hogyan, de odacsukta, ez tény. Már láttam magunkat a balesetin, mint tavaly nagyjából ugyanebben az időben....Végül nagyobb baj nem történt, az ujjak (2 db) becsípődött ugyan, de nem tört el és gyorsan gyógyul.

- Zalánnak kinéztem névnapjára egy tanulóbiciklit.  Mivel egybe esik a Húsvéttal és a nagyszülőknél szokás az ajándékozás, egy füst alatt minden alkalmat letudunk ezzel a bicajjal. 

- Réka picit szomorkodik az óvodában, mert elmondása szerint PaffKata, eddigi legnagyobb kebelbarátja elpártolt tőle. Többé nem az ő barátja, hanem az Emeséé. Folyton együtt játszanak a babaszobában, olyan is volt már, hogy őt elküldték, játsszon mással. Én ennek most nem tulajdonítok nagy jelentőséget. Rossz persze látnom Rékát szomorkodni és arról dünnyögni, hogy neki nincs is barátja, de nem féltem, majd alakulnak a dolgok. Egyetlen szempontból picit vicces ez a történet. Az óvónők mindig azt szajkózták: zsák a foltját megtalálja. Réka elunja majd a Katát és játszik másokkal. Erre  semmi jel nem utal, viszont a Kata lelép az Emesével? Aki az egyik óvónéni szerint az egyik legjobb képességű gyerkőc a csoportban? Szakértő szemmel....röhej. 

- Zalán reggelente jelenetet rendez a Manó csoport ajtajában, hogy ő be akar menni a csoportba. Óvodába akar járni. Ahogy utáltam a vegyes csoportot a régi oviban,  Zalánnak pont annyira bejönne most. Persze nem lesz egyből nagycsoportos, de hiába magyarázom neki.

- Egyébként Zalán egyszerre lett profi autómárka felismerő és roppant hisztis uraság. Haragot is képes tartani. Úgy ám! Tegnap a játszótéren valamilyen megfontolásból mérgében megrúgott engem, ahogy hintázott előre és hátra. Az új kabátomban! Azonnal kiszedtem a hintából és hazajöttünk. Persze ordított, mint a sakál, de ezt a "belerúgokanyába" dolgot nincs kedvem megszokni.

- Egyébként továbbra is taknyos őkelme. Most azon vagyok megijedve, hogy el van dugulva az orra, ámde a porszívó sem jut az ormányával semmire. Szóval hol lappang a takony, kérdem én és honnan bukkan elő a szövődmény? Láza nincs, étvágya jó, kedve hullámzó...Remélem, most már meggyógyul. 3. hete takonykóros.

- Megrendeltem a neten Réka tavaszi cipőjét is. Tépőzáras, csinos és szupinált egyszerre. Remélem, eltaláltam a méretet, nem jó móka postázgatni. A cipő egyébként rózsaszín. Ha minden jól megy, legkésőbb hétvégén már pompázhat benne. 

Lépcsőfokok

Feladatlapozunk. 

- Az a feladat, hogy az ábrán látható almafák közül azokat szinezzük ki,  amelyeken ugyanannyi alma van. - szólok Rékához. 

- Ez egy-kettő-három-négy-öt. Öt.

- Jó!

- Ez pedig... hat.

- Őőőő...merthogy?

- Ez hat. 

- Így ránézésre? - kérdem gyanakvón.

- Igen. Ha ez öt volt, akkor az hat.

- Ühüm..

- Ez meg hét...És ez is hat. És ez is. Úgyhogy azokat a fákat színezem ki, amelyeken hat alma van.

Pislogok, pislogok, pislogok. RÁNÉZÉSRE???

Könyvkölcsönzős

Újabban, Zalánnak hála, hétvégente is egész korán kelünk. A nyolc óra többnyire valamennyiünket ébren talál, na jó, Rékát olykor csak a kilenc vagy a fél 10...Mindenesetre  nekem van időm reggelire valami finomat sütni, elillanni egyedül a kisboltba reggeliért, vagy mindenféle olyan "nemszeretem" házimunkán túl lenni, amit muszáj megcsinálni. 

Szombaton is korán indult a nap, bár addig bogarásztunk, hogy fél 12 körül estünk be a cipőboltba, az egyik olyanba, amelyről tudom, hogy árul szupinált (vagy szupináló, nem tudom) cipőt (erről majd még  írok, ha el nem felejtem.) Fel voltam készülve, hogy nem találunk méretben megfelelőt, ennek ellenére találtunk. De nem vettük meg, mert nekem nagyon nem tetszett az egyetlen szóba jöhető példány. Én nem értem, hogy gyárthatnak pocsolyaszürke cipőt kislányoknak. Értem én, hogy nem járhat mindenki talpig rózsaszínben, de azért a szürke is a másik véglet. Az ára pedig 13 000,- Ft volt, szóval otthagytuk. 

Mivel éppen a Szolnoki Csata napja volt, megcsodáltuk a téren a már gyülekező és gyakorlatozó katonákat, az ágyút, majd kitaláltam, hogy sétáljunk át a téren és nézzük meg a könyvtárban a Bogyó és Babóca bábkiállítást. A gyerekek ujjongtak, tetszett az ötlet nekik nagyon. Túl a ruhatáron, a gyerekkönyvtárba érve egy nagyon kedves hölgy felvilágosított, hogy március 30-TÓL lesz a kiállítás. Jellemző rám, esküdni mertem volna, hogy február 30-at olvastam minden plakáton és hirdetésen. Az a poén, hogy már annyira nem is jöttem zavarba, megszoktam az ehhez hasonló hülyeségeimet. 

Egy kis kitérő: tegnap a postán állunk a sorban. Egy néni előttem az újságos standot méregeti, majd meglátja a helyi havi magazint és lép érte egy lépést.

- Ez vajon februári? - kérdezi hunyorogva. Segítségére sietek és megerősítem:

- Igen, ez februári.

- Az jó! - azzal levesz egyet az állványról. Majd két másodperc múlva felháborodottan hátra fordul és nagyon csúnyán néz rám.

- Dehát március van!

Nekem teljesen úgy tűnt, hogy a februárit keresi. Tudnom kellett volna, hogy nem? Na mindegy. 

Viszont maratoni diavetítő szombat volt a gyerekkönyvtárban, ahová ripsz-ropsz be is lökdöstem a gyerekeket. Kívánságra bármelyik, készleten levő diát felolvasta a néni, a képet pedig egy bazi nagy projektor vetítette a falra. Kicsit szomorúan láttam, hogy több felnőtt volt, mint gyerek egy ilyen ingyenes, 3 órás rendezvényen...Aztán hirtelen kitaláltam, hogy beíratom Rékát a könyvtárba. Totál logikátlan a dolog, hiszen pont péntek este számoltam össze, hogy hány darab gyerekkönyvünk van itthon. A műanyag bébi könyveket és az egy éves koron túl nem forgatott példányokat bele sem számolva:

212  db

mesekönyvünk van. Szerintem egész sok. Ha úgy vesszük, az elmúlt 5 évben, amikor már legalább egy gyereket a magunkénak mondhattunk, átlagosan évi több mint 50 könyvet vettünk (Réka 1 éves kora és a jelen között). Persze ez nem így van, hiszen örököltünk tucatnyi kötetet egyik unokatesó párostól és a másiktól is egyaránt. Már mindkét testvérpár "leselejtezte" a mesekönyv állományát, mivel a legkisebb is betöltötte a 10 évet tavaly augusztusban. Az én gyerekkorom könyvei ehhez még hozzá adandóak, otthon várják, hogy korosodjanak a gyerkőcök.

Persze vallom azt, hogy könyvből soha nem lehet elég. Rékát pedig mesével ellátni különösen nehéz, még akkor is, ha újabban ismét szívesen olvastat velem APG köteteket (mert az óvodában is olvas ilyesmit az óvónéni...), amiket én már sajnos nagyon meguntam és sírhatnékom van, ha APG könyvet lenget bármelyik gyerek. A sorozatos névismétléseket már látni sem nagyon tudom, helyette "a család" vagy  "a gyerekek" jön ki csak a számon. 

Szóval Rékát 3 űrlap kitöltésével beírattam a könyvtárba. Amikor kézhez kaptam az olvasó jegyét, amelyen ott áll fehéren-feketén a neve (hervasztóan ronda kézírással), bevallom, meghatódtam. Nekem mindig nagy barátaim voltak a könyvek, nyári vakációk során olykor átvirrasztottam egész éjszakákat, csak hogy a regényem végére érjek. Ártatlan leányszobámban tengetve napjaimat pedig nem tévére aludtam el, hanem az estém kötelező része volt egy kis olvasás. Akár 30 oldalt, akár 100-at, akár csak kettőt, de könyv nélkül elképzelhetetlen volt a nyugovóra térés.  Csak az utóbb években lustultam el sajnos, de hiszem azt, hogy csak átmenetileg.

Amíg Réka rajzolt az egyik asztalnál, Zalán pedig egyre inkább feloldódni látszott a Thomas-os könyvkupac előtt, kiválasztottam négy vaskos mesekönyvet is, ügyelve rá, hogy mindegyikben szerepeljen legalább egy királylány. Hiába, ez most a menő. Majd ahogy leültem egy kicsit, ráértemben, szégyenkezve az járt a fejemben, hogy Rékával bizony évekkel ezelőtt illett volna beiratkozni. Tengernyi könyv ide vagy oda. Szegényke még életében nem járt könyvtárban!!! Odajött hozzám és a fülembe súgta, hogy most akkor ez hogy is van? Ez egy könyvkölcsönző? 

Elmagyaráztam neki, miről is szól a könyvtár és hogy miért ez egy nagyon szuper hely, ahová érdemes járni. Életünk végéig. Mert most is ahogy ott ücsörögtem, tettem-vettem, járkáltam a sok könyv között, olyan jóóóól éreztem magam. Mint gyerek koromban. Az az illat, az a légkör....elmondhatatlan, feltöltő erejű és boldogság hormont tartalmazó. Remélem, az én gyerekeim is ilyen könyvimádók lesznek, nagyon jó volna!

A bőrdzseki ünnepe

Tibi a múlt héten előásta, bányászta elővette a bőrdzsekijét a gardróbból. Ezzel hivatalosan is kinyilvánítván, hogy számára itt a tavasz. Ahogy magára öltötte, igazgatta magán, néztem egy ideig csöndesen, aztán eszembe jutott valami. A bőrdzseki illata. Az első tisztességes randinkon  (és aztán még egy ideig) ez a dzseki volt rajta. Majdnem vadonatúj volt még, intenzív bőr illattal. És ahogy összebújtunk a kapunk előtt a bukszus mögött mint két kamasz, ez az illat ivódott az elmémbe nagyon mélyen és intenzíven. Ez lett számomra a TibiSzag. Eleinte hetente csak kétszer találkozunk. Ha hiányzott nekem őfelsége, ez az illat is hiányzott. 

Ma már a dzseki nem áraszt magából olyan erős TibiSzagot, mint egykor. De ha becsukom a szemem és hozzábújok a pasashoz, most is ugyanúgy érzem mint 10 évvel ezelőtt.

Ma 10 éve találkoztunk barátnőmék esküvőjén. És bár nyilván nem kérte meg a kezem és vett el feleségül egy füst alatt még aznap éjjel, egyszerűen csak haza vitt, mert úriember volt, mi ettől a naptól számoljuk fennállásunkat. Pedig csak két nappal később hívott fel, hogy izé....találkozhatnánk?...

10 évünk 80 fotóval elmesélve:

Free picture slideshow generated with Smilebox

Anyukák mondták - gyöngyszemek

- Te szoktál Rékának mesélni? Könyvből? Úristen! Én nem, DVD-t szokott nézni Hannácska elalvás előtt, azt szereti. 

- Ja, igen, beteg Zsoltika, de járunk oviba. Inkább itt legyen beteg, mint otthon...

- Tegnap ment a hasa és hányt este Orsikám, de ma reggel még semmi....Légy jó az oviban, drágaságom!

- A tornacuccukat a gyerekeknek itt mossák benn az oviban? - kérdezte Anyuka a februári szülői értekezleten. Nem akkor volt az első torna óra.

- De klassz ez a balerina jelmez! Miből készítetted a tütüt? Szúnyoghálóból?

- Mindig hozok Rozikának édességet az oviba. Most például hat nyalóka is van nálam. Hazáig mind elfogy.

- Most kell hazavinni az ágyneműt mosásra? Úúú...én olyankor soha nem jövök a gyerekért, küldöm inkább a fiam, hogy ne kelljen hazavinni. Jó az még pár hétig!

- Képzeld el, az óvónők leszoktatták a cumiről az Ödönkét. De én a tavaszi szünetben visszaszoktattam rá.

- Egyházi iskolába íratnád Sárikát? Én nem, peeeersze, még a végén szentfazék lesz! 

- Te református vagy? Akkor minek mennétek ti katolikus iskolába?

- Óvónéni, ez a feladatlap katasztrófálisan megy Katókának. Ugye nem debil a gyerek???

- Az apja szokott vele játszani, én nem érek rá....(gyerekről volt szó)

- Anikó nagyon jó óvónéni, milyen szigorúan rászól a gyerekekre, azok pedig szót fogadnak neki. (persze, mert ordibál velük.)

- Veri a gyereket az óvónéni? Már miért verné? Egyébként is, amíg nem az én gyerekemet veri, addig nincs gond. 

- Nem, én nem veszem meg ezt a készségfejlesztő munkafüzetet, össze-vissza fogja firkálni Jenőke....

- Nekem nem tetszik az az iskola. Ott németül tanítják a gyerekeket....

- Igen, Patrik a kéttannyelvű suliba fog járni. Ezért be is írattam angolra. Heti 1x45 perc. Ne üljön majd az első órán olyan kukán és szerencsétlenül.

- Igen, szuperjó ez az ovi. Én azért választottam ezt, mert anyám itt lakik, pont az ovi mellett.

- Réka már így tud írni és számolni? És mit fog majd csinálni az iskolában? 

- De jó lesz már neked, lassan Zalán is ovis lesz, megszabadulsz!

- Nem megy bölcsibe? Szegényke...

- Nem megy bölcsibe? Nem veti ez vissza a fejlődését?

- Nem megy bölcsibe? Hát....biztosan otthon sem rossz neki....

Itthon

Tegnap este meseolvasás közben felkúszott Réka láza, forró volt a keze és piros az orcája. Mivel a négy lázmérőből mindegyik megadta magát elemileg (visszasírom a régi jó higanyost....), így nem derült ki, milyen magasra szökött a hő, mindenesetre jött a Nurofen és a mély álom. Reggel láztalanul és vidáman ébredt a lány, az igaz, hogy fél 10 körül, nem 7 órakor, mint általában. Szóval a héten már nincs ovi. 

Zalán hétfő óta szintén takonykóros, neki szokás szerint semmi más tünete nincs, mint a neonzöld orrtöltelék. Nyomatjuk a sok folyadékot, homoktövis pépet (vagymit) és reméljük, hogy nem lesz állapotromlás. 

Halkan mondom, hogy szerda délelőtt úgy lettek kiterelve az udvarra a gyerekek az oviban, hogy az óvónéni kihírdette: sem pulcsit, sem sálat nem kell felvennni a gyerkőknek. Erre az én lányom a rövidujjú pólójára vette fel a dzsekit, sál semmi, a cipzár hajlamos lecsúszni, folytassam? Nem folytatom, hétvégén ugyanezt eljátszotta Réka, sutyiban nem vett a dzseki alá pulcsit a kutyasétáltatáshoz és sálat sem, mert útálja, amióta megszületett. Az eredmény ismeretes. 

Hiszti hiszti hátán

Jellemző ránk, mint szülőkre, hogy a hétvégi nagybevásárlások vagy ilyen olyan beszerzések során belepottyan a kosarunkba olyasmi is, ami nem volt rajta sem a tényleges, sem a virtuális bevásárló listán. Ezen maximum Tibi bosszankodik a pénztártól távozás után, nekem valamilyen szinten természetes, világéletemben így vásároltam. Nem csak szigorúan azt veszem meg, ami nélkül nem boldogulnánk a következő héten. Ha valami megtetszik, megkívánom, mondjuk egy új fajta joghurt, egy zacskó saláta valami öntettel....megveszem. Nyilván ésszerű határok között. 

Ennek nyomán nem csoda, hogy elég kevés olyan bevásárlás van, ahonnan nem távozunk egyetlen, a gyerekeknek szánt holmival sem. Hol filc kell, hol füzet, máskor színező. Kisautó, gyurma, csajos harisnya, csatok, matricás füzet, klassz póló akciós áron, minimax szívószál, stb. Ezeket általában a gyerekek kunyerálják ki, mi pedig engedünk nekik, mert alacsony értékű holmikról van szó. Én ellenállóbb vagyok, Tibi kevésbe, ahogy arról már korábban írtam. A hétvégén meggyőződtem róla, hogy  Rékával egy picit elszaladt a ló. 

Szombaton számos dolgot kellett elintéznünk bevásárló körutunkon, alig tudtam észben tartani mindet. Először is autósülés néztünk Zalánnak, egyelőre tapogatózás szintjén. Betértünk a Brendonba egy szemlére, ahol Réka folyton venni akart valamit. Klassz dolgokat nézett ki, de már a legelején leszögeztem, hogy Nem Veszünk Semmit. Sem hercegnős sátrat, sem puzzle-t, sem ugráló labdát (vagy mi a búbánatot...) Eleinte morogva bár, de visszatette a helyére a kiszemelt holmikat, majd a sátornál elszakadt benne valami és a fejemhez vágta, hogy én neki soha nem veszek meg semmit és hogy milyen dolog már az, hogy neki nincsen sátra, pedig itt a tavasz. Szerencsére a mi Brendonunk majdnem olyan kihalt, mint a sivatag, úgyhogy nagyérdemű közönségünk nem volt.

Távoztunk, újabb állomásunk a Libri lett, hogy könyvutalványt vegyek. Ide már csak kettesben rongyoltunk be, a fiúknak nem volt kedvük velünk tartani. Eléggé lényegre törő voltam a boltban, nem néztem sem jobbra, sem balra, kértem az utalványt a pénztárnál. Réka ellenben valahonnan leakasztott egy kihajthatós könyvet. Állítólag egy mese és figurák is voltak hozzá, a könyv lapjai kinyitva kastéllyá, palotává, tündérkertté változtak. A lányom beleszeretett ott nyomban. Itt is közöltem a szomorú hírt Rékával, sajnos nem veszünk semmit. 

Persze sírva fakadt, toporzékolt párat amolyan esőtáncnak is beillő módon és néhány oda nem illő, keresetlen szóval illetett engem, melyekre már a feledés jótékony homálya ráereszkedett, magyarán nem emlékszem, szerencsére, arra viszont felkaptam a fejem, amikor azt ordította:

- Nekem soha nem veszel semmit! (eddig ismerős volt a nóta). Nincs egyetlen egy könyvem sem!!!!!!! - ez övön aluli ütés volt. Remélem, a boltos lányok nem hittek neki. Mert ha 200 könyve nincs, akkor tényleg egy sem, de Isten bizony, valamelyik unalmas estémen a Jóban Rosszban helyett megszámolom pontosan hány könyvük is van a gyerekeimnek összesen. 

Kellőképpen felbosszantottam magam, de annyira mégsem, hogy ne vettük volna az utat az Interspar felé bevásárolni. Azaz én vásároltam, a többiek nézelődtek. Ahogy végeztem, időbe telt míg megtaláltam a bandát. Naná, hogy a játékoknál bujdokoltak. Kiderült, hogy Réka forró érzelmeket kezdett el táplálni egy balerina baba iránt. Barbie, ha jól rémlik. Mivel nagyjából 4 Barbie hever az ágya alatt egy dobozban rútul cserben hagyva és elfelejtve, szóba sem került, hogy jön haza velünk az a nő. Láttam, hogy Tibi meginog, az ár valahogy 3990,- magyar forint körül lebegett. Akadt 5990,- ért is, leánykám meg is jegyezte, hogy jó pontot szerezzen, neki jó lesz az az "olcsó" is...Nekem jutott a hálás feladat, hogy közöljem Rékával, a baba marad. 20 percnyi további puhítás után (Tibi fűzte, sutyorgott neki a játékhalmok között, én meg tanyát vertem a pénztárak közelében) eredménytelenül zárultak a tárgyalások, Réka karját szorosan a babás doboz köré tekerve, arcán forradalmi elszántsággal nézett a szemeim közé a pénztárnál. A baba marad, megmondtuk. 

Végül Tibinek is elszakadt a cérnája, kicsavarta kivette Réka kezéből a babát és visszatette azt a helyére. Réka üvöltött, futkározott jobbra balra, mint akit baltával kergetnek. Hogy azonnal adja neki vissza, de azonnal....és hogy minden apuka megveszi a kislányának a babát, csak Apa nem. Ahogy hallgattam az obégatását sírását és pakoltam a futószalagra a kaját, éreztem, hogy a gyomorszájam tájéka nagyon sajnálja ezt az egészet és azt kívánja az agyamtól függetlenül, hogy bár megvehetné az a nyomorult babát, vele boldoggá tehetné a csajszit.....De az agyam tudta, hogy már nincs visszaút, a 200 "NEM" után egyszerűen nem szabad "IGEN"-nek jönnie, csak mert hiszti parádé van....Vagy nem így van?

Vér ciki volt. Illetve nem lett volna annyira az, csak ahogy szétnéztem, mindenhonnan együtt érző pillantásokat láttam érkezni. RÉKA FELÉ!!! Én nem tudom, úgy nézünk mi ki, mint ahol rossz dolga van a gyerekeknek? Egy idő után Tibi elunta az ordítást a sorban , vállára vette és kivitte Rékát Interspar-on kívüli mezőkre. Később mesélte, hogy a biztonsági őr nagyon rutinosan útba igazította, pontosan merre is menjen ki, melyik kijáraton. 

A balerina Barbie témája még aztán másnap is szóba került az autóban, ahogy hazafelé tartottunk mamáéktól. Valahogy úgy érzem, lesz még nekünk olyan....

Szoba is, ágy is....

Pont egy hónapja írtam egy bejegyzést a szobatisztaság felé haladó Zalánról. (Mármint azóta már 5 hete) Hogy mi történt ennek kapcsán az elmúlt hetekben? 

Zalán stabilan szobatiszta lett. Ó, jeeee....Meglepő könnyedséggel és természetességgel, aminek persze örülök. Úgy tűnik, az én gyerekeim csakis tavasszal szobatisztulnak. Illetve két szakaszban érnek meg rá. Az első nekifutásra majdnem sikerül a dolog (lásd: nyárvégi próbálkozás), de aztán kiderül, korai még, a Csemete hallani sem akar a teljes szobatisztaságról, inkább játék neki a bilizés, vécézés. Ha van kedve csinálja, ha nem, nem. Majd pár hónap pihenő után újra elővesszük a szobatisztaság ügyét: azonnal, zökkenő nélkül, lényegében ágytiszták lesznek a gyerekek. Rékával is végigcsináltuk ugyanezt és most Zalán fut hasonló mintát.

Az első két hétben otthon próbálkoztunk csak. Ha oviba kellett nyargalni, a télre tekintettel jött a pelenka. Hétvégén, amikor alig tartózkodunk otthon, szintén többnyire pelenkát használt Zalán. Később vérszemet kaptam a sok száraz pelenka láttán és az utóbbi kb. 3 hétben egyáltalán nincs pelus Zalánon napközben. Sem éjjel, sem nappal. A vége felé már ha volt is, levette magáról ha pisilnie kellett és a vécébe termelt. 

Az ágytisztasággal talán harmadik (?) hete kísérletezünk. Huzamosabb időn keresztül is folyton pisimentes petyókat prezentált a fiú reggelente, gondoltam, megér egy próbát. Ebben is ügyes, reggel első dolga egy naaaagy és hosszú pössentés, hiba azért csúszik olykor a rendszerbe. Szombat éjjel ébresztett, hogy pisi van (a gatyában) és ma én  ébresztettem őt azzal, hogy becsurrant némi lötyi. Ha engedi, picit talán visszatérünk még az éjszakai pelushoz (van egy egész zacskónyi) , mert aggódom, nehogy felfázzon, komolyabb gubanc legyen az ágytisztaság projektből, ami nem is fontos még egyáltalán.  

Másik gond, nem túl nagy, de megemlítem, hogy egyelőre ülve pisil. Egyedül. Hogy segítsek neki, azt nem engedi. Bilinél nincs gond, de a vécés pisilésnél gyakran előfordul újabban (amióta inkább a vécét részesítené előnyben), hogy nem sikerül neki a fütyköst kellő irányzékba állítani, tuszkolni, így a slagolás sok felé megy, de legkevésbé a vécébe. Az eredmény komplett ruhacsere derékon alul. Ázik a gatya, harisnya és a nadrág is, ami számomra már a második alkalom per nap gyakoriságnál is bosszantó. Igyekszem figyelni, mikor és hová termel, ami nem mindig egyszerű, komoly diszkrécióval kezeli kis- és nagyobb dolgát. Magyarán nem szól. Ami kakálás esetén érdekes tud lenni, hisz fenék törlésre még nem egészen képes.

Szóval itt tartunk, nagy lépések ezek, na és olyan ügyes Zalóka-Manóka..... 

Tavasz 2013

Minden évben van egy nap, amikor számomra elérkezik az évszakváltás. Mindegy milyen nap van éppen, ha elérkezünk ehhez a bizonyoshoz, az érzékeim automatikusan váltanak és jöhet hó vagy zimankó, az én fejemben már tavasz van. Most az évszakváltást egészen pontosan a múlt hétfő reggel hozta el. Kinyitottam a kaput és - nem tudom másképp leírni - tavasz illat volt. Nem füstös fűtés szag, a hideg fagy, jég, hó illata, hanem enyhe virágillat (?) keveredett a föld szagával. Szuperjó volt, mennyivel könnyebb így oviba bandukolni! 

A gyerekek is érzik, a kesztyűt elfelejtették, Réka tavaszi sapkában jár, a bakancsról hallani sem akar, előszedték a motorokat, triciklit, biciklit is, meleg pulcsitól rosszul vannak, keresik a tavaszi kabátokat, folyton szellőztetnének, ovi után csillapíthatatlanul szaladgálnak egy sort az udvaron, kertben, utcán, szóval nincs az a menekülés szerű hazafutás, akárhányszor szabad levegőn tartózkodunk. Játszótér után sóvárognak, homokozóba merészkednek, kutyát szeretnének sétáltatni, kirándulni vágynak, Réka rövid ujjúban van az oviban (hosszú ujjúban meg akar sülni, úgyhogy átöltözik, amint teheti) harisnyában és szoknyában óhajtana oviba menni....

Szóval, üdvöz légy, tavasz! Idén én jól megvoltam a téllel is, kevésbé vártalak, mint máskor, de jó hogy jöttél, nagyon szeretünk! :)

Az első tavaszi fotó Rékáról mamáéknál. Sál a kutyán, sapka tavaszi, kabát még téli, mancsban a tesómtól zsákmányolt dinnyés rágóval

Hetven és nyolcvan

Vasárnap ünnepeltük a szüleim hetvenedik illetve nyolcvanadik születésnapját. Volt családi összeröff, móka, kacagás és eszem-iszom egyaránt. Réka folyton tesóm körül sündörgött, amit szívmelengető volt látni, eddig ennyire még nem kattantak egymásra. Közben anyu betegeskedik, de remélem, hetek kérdése és újra fürge lesz. Remélem, még sok ilyen közös szülinapot ünnepelhetünk így, mint idén! (betegeskedést leszámítva.) 

Réka, a tündér

Időről időre vannak olyan időszakok, amikor nagyokat pislogva konstatálom és próbálok napirendre térni felette, hogy a gyerekek bizony nőnek. Nem csak a Danika, akit valaha az alapfokú angol nyelvvizsgáig kísértem 10 évesen (mármint ő volt 10 éves) és azóta már le is diplomázott (egyébként döbbenet!!!!) Hanem a saját gyerekeim is. Most éppen megint egy ilyen időszak van, Réka lódult egyet növésben, fejlődésben. Csak figyelem, ahogy egyre hosszabb a combja, a lába és egészen nagylányosan áll rajta a passzos farmer. Csinos! Szemem dörzsölgetem egy-egy felnőttes mondatszerkezetén. Mosolyt csal az arcomra, és büszkeséggel tölt el, hogy mennyi minden tud már. Elmagyarázza, hogy a Zagyva a Tiszába folyik, a Tisza a Dunába, a Duna pedig a Kaszpi tengerbe (csak viccelek, Fekete az a tenger, ő is tudja.) Hogy lassan nem tudok lépést tartani a tudás szomjával. Mert nem vagyok vele tisztában kristálytisztán, definíció szintjén,  mi az a meteor, galaxis és mikor nevezünk egy égitestet bolygónak és nem holdnak.

Aztán olyan is van, hogy csak figyelem, hallgatom, ahogy nézi a mesét. Vagy ahogy hallgatja az enyémet, ahogy elbogarászik a játékaival, ahogy Hattyúktavázik a tütüjében. A legjobb, amikor ő maga mesél, számol be erről vagy arról. Ilyenkor egyetlen gondolatom van, de az kapitális méretű betűkkel lebeg a szemeim előtt. Hogy mennyire CUKI! Mert cukisága azért még megvan, meg nem kopott, örök. 

Elgondolkodom sokszor, hogy mennyire önálló. Saját véleménye, akarata van, olykor képtelenség irányítani. (Nekem, mert PaffKatának, Petinek és Kamillának az oviban persze mindez sokkal jobban megy...) Például abszolút azt vesz fel ruhailag, amit akar. Persze lehetne pankrációt rendezni és ráerőszakolni azt a blúzt, ami még az életben rajta nem volt, rejtélyes okból útálja...de könnyebb elfogadnom, hogy valószínűleg már nem is lesz. A hajával is azt csinál, amit akar. Ha kedve tartja felcsatolja, ha kedve tartja copfot kér. Külön órákat sem enged be az életébe. Igazából ma már azt gondolom, jól teszi. Tudom, hogy élvezné az angolt is (biztosan nem a present perfect-tel kezdenék), jót tenne neki a hittan és virágozna néptáncon is, de ha nem akar, hát nem akar. Megmutatom, lehetőséget kap, aztán él vele, ha szeretne. Addig meg hagy játsszon kedvére és élvezze az ovis életet nyomás, kötöttség és órarend nélkül. 

Újabban esténként képtelen elaludni egyedül. Akárcsak 1-2 éves korában. 11 óráig is képes fennmaradni és várni, amíg mi is nyugovóra térünk. Addig olvasgat, játszik az ágyában, majd ha mellém csusszanhat a mi vackunkban, percek alatt elalszik. Mint akit agyonütöttek. Vagy egyszerűen megvárja míg Zalán horkolni nem kezd és lerázhatatlanul kitelepszik a kanapéra, hogy aztán ott szenderedjen álomba, velünk. Nem tudom, mi váltotta ezt ki nála, még nyomozok, talán csak egyszerűen kevesli, ami jut neki belőlünk, belőlem. Próbálok nem bosszankodni, mert ilyenformán nekem jut Tibiből 0, azaz nulla idő per nap kettesben. Ami egy idő után felnyomja a stressz szintemet és elvonási tüneteim is jelentkeznek.

Szóval ilyen az én Réka Tündérem, túl az ötödik életévén, a boldog középsős, akinek most éppen nem barátja PaffKata, mert az inkább Emesével játszik. És ez egyáltalán nem gond neki. A Tündér, aki imád zsúrokba járni vagy átrándulni egy kicsit a barátaihoz. Aki már nagyon várja a tavaszt és as maratoni ovi utáni játszóterezéseket. Aki március első napján leporolta a melléképületben parkoló bicaját, hogy itt a tavasz. Aki nagy rajongója Niki unokatesónak és úgy általában az unokatesóinak. Aki parfümöt tart a polcán és előszeretettel használja az enyéimet. Akinek kedvence Oswald, a polip és Angelina balerina. Csipkerózsika. Egyáltalán, minden mese, csak jó hosszú legyen és anya mesélje.

Ilyen a tündérbogarantyúm. És akkor legközelebb mesélek majd arról, milyen az, ha Réka szabadságoltatja ezt a tündért az énjéből. 

Továbbá más témák, amiről még írni szeretnék (leírom, mert el fogom felejteni)

- dadogás

- iskola választás

- mit eszünk
- masszázs
- szülinapos hétvége