Nem emlékszik

 

Tegnap este szóba jött a pszichológus témája egy párbeszédünkben Tibivel. Legnagyobb döbbenetemre kiderült, hogy neki fogalma sincs, hogy kihez járok, bár hetek óta elvileg tudnia kellene. Igazából január eleje óta, de sosem kérdezett nevet, én pedig csak úgy utaltam rá néhány héttel ezelőttig, hogy a "pszichológus" vagy "pszhichomókus".....Sőt, tovább megyek, arra sem emlékszik, hogy E. egyike volt azon pszichológusoknak, akihez Zalán ügyében fordultunk, mikortájt nem állt szóba az óvónőkkel középső csoportban (sem). Nem akartam elhinni....

Első emlék reakciója egy szőke nő volt (jellemző...) az ovi emeletéről, ami stimmel, ő volt pszichológus nr. 1 az ovi keretei között. Itt talán kétszer jártunk, elmélete szerint családállítás lenne nálunk a megoldás, Zalán pedig azért nem szól az óvónőkhöz, mert Tibi sincs beszélő viszonyban az apjával....A második számú pszichológusra is emlékezett világosan, ő egy kollaganőm lánya volt, friss diplomás, nagyon kedves, voltak teknősei, erre az összes gyerekem emlékezett, én legkevésbé. Ide addig jártunk, amíg meg nem született a második gyermeke, de addigra úgyis kiderült, hogy Zalán nála (sem) dadog egyáltalán, az óvónők meg vessenek magukra, ha nem szól hozzájuk Zé fiam.

 Innen kerültünk a nevtan keretei közé vissza, ahol logopédus foglalkozott vele iskolás koráig, nagyjából eredménytelenül, volt tehetséggondozós is, ahol bemérték, hogy milyen jó képességű (látnák most a jegyeit és sírnának....) illetve valahogy elkeveredtünk pszichológushoz is, hogy ki ajánlotta, már nem is emlékszem. Na most E. hez nagyjából egy éven át jártunk....2015 tavaszán már biztosan jártunk nála, akkor halt meg apu és kérdezte, mi rajtam ez a fekete hacuka. 2016 május-június lehetett az utolsó időpont, mert akkor dobbantott a nevtanból, de a maga részéről megszületett a szakvéleménye. Pszichológust nem igényel, nála sem dadogott, logopédia kell, sport, meg sok önbizalom, következetes nevelés, erősebb apa karakter.....

Tibi pedig nem emlékszik rá. Még fotóról sem. Feldobtam szituációkat, ami hirtelen eszembe jutott abból az időből, egyszer például elkéstek, kértek volna másik időpontot, de ahelyett, hogy bekopogtak volna, kinn vártak 2 órát....(Ez jellemző Tiboromra), mire E. aki a pszichológus később megjegyezte, hogy a gyerekek bizonyára hozzá vannak szokva a feszültséghez, hogy ilyen jól tudtak viselkedni 2 órán át..... amit amúgy nem tudtunk értelmezni, mert ezek hárman aktívan elütötték az időt a nevtanban. De erre sem emlékezett Tiborom. Az egész mintha meg sem történt volna, pedig volt benn E.-nél egyedül, volt benn nála velem párban és volt, hogy csak bedobta Zalánt egy órácskára, majd ment érte. Tibi szerint nincs ebben semmi szenzáció, semmi különös, egyszerűen rossz az arcmemóriája. Mondta ezt nem sokkal azután, hogy a kórházban összepacsizott egy pasassal, fehér ruhában, akiről később kiderült, hogy abból az időből ismeri, amikor még M. mama (anyósom) a kórházban feküdt szilánkos lábtöréssel hosszú hetekig, mert leesett az asztalra helyezett szék tetejéről... Ennek nagyjából  30 éve. 

Egyébként annyi lehet az egész mögött, hogy Tibi sem akkor, sem most nem tulajdonít nagy jelentőséget ennek az egész pszichológus ügynek, Zalán esetében sem és most az én esetemben sem. És ahogy barátnőm kijelentette egyszer, ő csak fontos dolgokra emlékszik....