A Mátrától nagyon nehéz volt elköszönni, mert egy idő után rájöttünk, hogy Mátraszentimrén MINDIG süt a nap. Hazafelé Gyöngyösnél már ránkszakadt a borult idő és a búskomorság. Node ne szaladjunk előre, mert végső programpontként feltekeredtünk a Kékestetőre, ahol szintén vadítóan sütött a nap. Nem lehetett sok mindent látni a tájból, mert körülöttünk mindenhol vastag vattacukorfelhőben úszott a vidék, de minket ez nem zavart. Ragaszkodtam egy utolsó kis túráért.
Először azonban még a gyerekek, akik sosem jártak a Kékestető kilátójában, felszaladtak, ahol meghökkentően sok időt töltöttek, én már aggódtam, hogy elvesztek vagy elrabolták őket. Egy ideig figyeltük őket, mert sikerüt kiszúrni őket a távcsövek mögött, aztán elvesztettük nyomukat és amikor Réka egyedül jött le hozzánk, kezdtem aggódni. Végül amikor már elhatároztam, hogy kerüljön bármibe, felszaladok a fiúcska után, na akkor rögtön kifordult az ajtón.....
Úgy döntöttem(tünk), hogy a Sas kilátóhoz vezető túrát még letudjuk, bár az egy kicsit elvette a kedvem, hogy adta magát a helyzet, hogy mivel a Kékestetőn voltunk (a nagy tömegben) először kell lefelém baktatni majd visszafelé felfelé, amihez nem vagyok hozzászokva. Viszont csak annyi volt kiírva a táblára, hogy 1óra séta, gondoltam mi az nekünk? Semmi. De lehet, hogy 45 perc volt a táblára vésve.....Már elfelejtettem. Az igaz, hogy a vártnál mindig lassabban mozgunk, ezt nem kalkuláltam be.
Egy ideig tényleg lefelé kellett haladni, de nem volt az az érzésem, mint amikor a Narád patakhoz értünk le előző nap. hogy ez visszafelé nagyon- nagyon fog fájni....Nem volt annyira meredek. Viszont egy völgybe leérve, felfelé vezetett az út egészen a Sas kilátóig. A gyerekeknek meg van az a rossz szokásuk, hogy képtelenek velünk együtt haladni (bár nem mindig van ez így) messze előre mentek, így azt sem láthattuk, amikor Zalán megbotlott és hasra esett Réka elmondása szerint. Ezen úgy besértődött, hogy feltelepedett egy lapos sziklára és nem volt hajlandó a kilátóig masírozni.
A Sas kő nem lesz a legemlékezetesebb élményünk, bár nagy volt a mélység és színesek az erdők, de az a vattacukor paplan eléggé bezavart. Ami miatt ezt a túrát nem felejtem szerintem soha, az az volt, hogy rosszul osztottam be az erőm és a végére, amikor felfelé kellett kaptatni vagy fél órán át, már nagyon nem volt szufla. Megtévesztett, hogy mások futva teljesítik ezt a távot, Tibi is hiába szólt, hogy lassabban, így a végére, azt hittem, ott döglök meg az erdőben....
Gyöngyösön ebédeltünk a Mekiben, mert a gyerekek valami oknál fogva kötődnek ehhez a Mekihez. Majd gyorsan hazaértünk a 17 fokos lakásba...na az elég kellemetlen volt. Idén is enyhe volt az ősz, így a cirkó fűtés nem indítottuk el novemberig. Viszont a szállodában túl meleg is volt, kitakarózva aludtunk, egy pólóban vagy blúzban megvoltunk a szállodában. Szóval hazatértünkkor első dolgunk volt a fűtést bekapcsolni.
Hát ennyi volt a mátrai nyaralásunk, őszölésünk. Ez is nagyon aktív volt, csodaszép túrákkal és ami a legjobban megmaradt, a szikrázó napsütéssel VÉGIG, az tényleg mesés volt. Tibi - némileg irritálóan - állandóan azt kutatta, melyik kis házikót vehetnénk meg nyaralónak...Bárhol jártunk, ő csak a potenciális nyaralót látta.....Szerintem még visszatérünk. A Mátrába biztosan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!