Olvastam a facebookon, hogy ma van a leánygyermekek nemzetközi VILÁGnapja. Ennek megfelelően sok ismerősöm tett fel közös képet a lánykájával. Annyira nem érintenek meg az ilyen úgymond kötelező világnapok, különösen az ilyen, aminek azért sok hagyománya nincs a kis életünkben.
Este azért elgondolkodtam, míg a húst pácoltam be Réka holnapi ebédjéhez. Mostanában sokat tanulok tőle. Nem közvetlenül tőle persze, azt hiszem. Az van, hogy bizonyos dolgokat másképp kell csinálnom, ha jót akarok magamnak. Kamasszal nehéz az élet, sokkal nehezebb, mint az újszülőtt hetekben, a Terrible Two-s korszakkal, vagy akármelyik mással eddig. Nekem dolgoznom kell azon, hogy a kapcsolatunk jó legyen. Hogy Réka nyitott legyen, vagy legalább nyisson, elmondjon mindent, ami a szívét nyomja, és ha valami baj történik, ne azt gondolja, úristen, mit fog mondani anyám, hanem azt, hogy ezt el kell mondanom anyának, anya majd segít megoldani.
Tegnap este azt mondta nekem, ahogy simogattam a kutyát, aki éppen Réka ágyán lustálkodott, hogy ugye jobban szeretem a kutyát, mint őt? Ez lehet, hogy afféle kamaszos fordulat volt, nem is először jött elő, de most valahogy szíven ütött. Mert bár tényleg nagyon szeretem Diót, lehet ő akármilyen szenzációs kutya, aki 24 órában cuki és tökéletes a maga kutya módján, de azért csak nem a lelkemből szökkent kis magzatkám. Talán majd csak akkor érti meg Réka is, hogy milyen ez, ha maga is anya lesz, hogy mennyire kimondhatatlanul szeretjük a csemetéinket. Nem is lehet ezt leírni. Nem is lehet ilyet feltételezni. Legalábbis nekem nem megy ma már. Mikor gyerek voltam, én is azt gondoltam nem egyszer, még kamasz koromban is, hogy anyu jó eséllyel jobban szereti a tesómat. Mert az tökéletes. Kitűnő tanuló, sikeres sportoló, népszerű, jóképű, a jég hátán is megél, vág az esze stb....Én meg....Aztán évekig nem gondoltam erre, de anyaként már csak legyintek az ilyesmire és hitelesnek érzem anyukám akkori felháborodását, hogy hogy mondhatok ilyet??
Réka ráadásul az Elsőszülőttem, a gyermek, akire mindig vártam, A LÁNYOM. Aki Attila feleségéről és Koppány lányáról kapta a nevét (részben) és aki sokszor bizony mini másom, amivel nem is olyan könnyű szembesülni.
Az írásod nyomán felötlött bennem, hogy milyen lenne, ha lenne egy lányom is, akiben magamat láthatnám... bizonyára nagy kihívás lenne nekem is magammal szembesülni, mindamellett, hogy a fiúkban is néha a saját kamaszönzésemet látom viszont. De szerintem a lányokkal nehezebb lehet :-)
VálaszTörlésSzerintem Réka is pontosan érzi, és tudja, hogy szó sincs itt semmiféle " jobban szeretésről", épp emiatt az érzelmi biztonsági háló miatt meri az ellenkezőjét állítani.
Valamikor azt gondoltam, nehezebb a lányokkal, most már nem vagyok benne olyan biztos. :) :)
TörlésNekem is van egy lányom, 8 éves. Imádom, életem ajándéka, de a tökéletes ellentétem. Folyamatosan arra késztet, hogy kilépjek a komfortzónámból. És nálunk is megvan sajnos, hogy a tesóval máshogy (azaz jobban) bánok.
VálaszTörlésÓ, ő még rengeteget fog változni kamaszkorára és azon túl. :)
Törlés