Nem sok minden történik házunk táján mostanában. Nem utaztunk eddig sehová (nagyon nem is hiányzik) , a felújítás is leállt, mert lélegzetvisszafojtva várjuk a fűtésfelújítást (már kevesebb, mint egy hónap addig – elvileg).
A gyerekek nagyon élvezik a vakáció szabadságát. Igazából azt csinálnak, amit akarnak bizonyos határokon belül és ebben vidáman lubickolnak. Egyáltalán nem unatkoznak, nem vágynak táborba sem, nem nyomogatják a telefont sem egész nap (mert eldugom minden reggel a Zalánét). Sajnos nem mindig sikerül Zalánnak a pizsamás rövidnaciját sima rövidnacira váltani, de hát na, mivel nem vagyok otthon, erre nincs hatásom. Tibi ugyan otthon van, de őt meg nem érdekli.
Réka elmondása szerint tanulgatja a 25 oldalnyi szóanyagot németből. A Pál utcai fiúk kötetet még nem ástam elő leányszobám mélyéről és új kötetet sem vettem, szóval azt nem olvasta ki. Esténként a Szeleburdi családot olvasom fel nekik, ami hasonlít az Alma utcára (vagy inkább az Alma utca a Szeleburdi családra), én jókat vihogok rajta. Zalánt bombázom némi írás gyakorlással, vidám feladatokkal, napi 10 percben, de vagy megcsinálja, vagy nem, nyilván nem lelkes egyáltalán….pedig a németet még elő sem vettük. Elkerülhetetlen lesz némi ismétlés, nem szeretném, ha kellemetlenek lennének számára a szeptemberi német órák, mert törlődött a szókincs fele…..Múltkor határozottan tagadta, hogy a barack – Pfirsich szót ő valaha akár csak hallotta volna….Pedig de.
Egyébként nem tudom elmondani, mennyire nem várom a szeptembert, talán ennyire még soha nem NEM vártam. Ne is beszéljünk erről…
A héten vette át diplomáját Tibi unokahúga a Corvinuson (ez a feljegyzés régebbi, mint az előző bejegyzésem). A diplomaosztó sajnos olyan szerencsétlen hétre esett, amikor nem tudtam szabit kivenni, szóval csak este láttam a képeket, amiket Tibi készített, rögtön sajnáltam is még jobban, hogy nem lehettem jelen.
Réka is csak két héttel a buli előtt jelentette ki, hogy részt kíván venni a diplomaosztón, egyből az jutott eszembe szimpatikus módon, hogy hurrá, vennem kell neki egy ruhát....Végül nem bántam meg, mert meglepően csinos ruhát sikerült beszerezni, ami még méretben is telitalálat volt. A képek teljesen lenyűgöztek, mint elfogult anyát, olyannyira, hogy meg is lódult a gondolatmenetem, hogy 4 év múlva gimibe megy, újabb 4-5 év múlva meg diplomázik és mindez olyan közelinek tűnt….hogy borzasztó….Majd rájöttem, mielőtt mélyebbre lovaltam volna magam az önsajnálatba, hogy elszámoltam magam, hála Istennek….De akkor is, miért nőnek fel ilyen gyorsan a gyerekek?? Ezt soha nem fogom tudni felfogni.
Előző hétvégén tesómék voltak látogatóban nálunk, pontosabban előtte anyunál töltöttek egy estét és egy másnap délelőttöt. Anyu mesélte, hogy legidősebb unokája, aki egy budapesti elit gimnáziumba jár, elkezdett neki sopánkodni valami olyasmiről, hogy itthon nincs szabadság és szörnyű elnyomás van. Valami ilyesmi. Mire anyu elmesélte neki, hogy az elnyomásról ő tudna mesélni, átélte a saját bőrén. Amikor gyerekkorában, mint kulák családot a kukorica góréba költöztette a falu tanácsa (akkor még az volt), mert kellett a szolgálati lakás az új állatorvosnak….Szerintem a padlás seprésig és a nemzeti ünnepekkor folyamatosan elhurcolt nagyapáimig , a tiszti iskolából származása miatt kirúgott apámig el sem jutott.
Azon morfondíroztam később, hogy milyen kellemetlen, már-már fájó tud lenni, ha politikai nézeteltérés van családon belül és a szűk családot illetően ez most először fordul elő. Beleértve Tibi családját is. Komoly ellentétre kell gondolni, hogy mondjak egy példát "HURRÁ kontra VESSZEN". Mit lehet ilyen helyzetben tenni? Nyilván mi kerüljük a politikai témákat az évi 3-4 alkalom esetén, amikor találkozunk, illetve nem szoktam reagálni az elejtett megjegyzésekre sem és elejteni sem szoktam ilyeneket. Nem fontos ez annyira. Tesómnak biztos nehezebb és eltűnődtem rajta, hogy viselném, ha Réka mondjuk lelkes DK-s lenne…Remélem, nem tudom meg soha.
Tesómék hozzánk is beugrottak, szerencsére sem a romák felemelése , sem aktuálpolitika nem volt terítéken, csak a gulyásom és a palacsinták, amit Réka segítségével sütöttem. Klassz volt. Bejártuk a házat, mert nem mindenki látta még a frissen felújított kéglit. A kutya közben az első fél órában folyamatosan ugrált fel valamelyikükre….biztos mély benyomást tett rájuk, mint kutyával nem rendelkezőkre….
Más nem nagyon történt. Főztem idén először kukoricát, ami olyan valószínűtlenül édes volt, hogy a gyerekeknek nem is ízlett annyira. Ők sósan szeretik. Amióta elmúltam 30, én is. Főztem a kutyának farhátat is, melyet nagyon-nagyon szeret. Erre késő este hirtelen bezabálta a farhát után a tápot is, amit kap. Ennek az lett a következménye, hogy hajnali egy tájban megbökött az orrával (amióta kutya van, ugyanúgy alszom, mint amikor picik voltak a gyerekek – mint nyúl a bokorban) majd jellegzetes mozdulatokkal kiadta a tápot magából. Majd újabb fél óra- óra múlva a csirkét is. Ennek már annyira nem örültem. Feltakarítottam a kis kupacokat. Mire végeztem, a kutya megkönnyebbülten összebújt a vackában és alvást tettetett.
Ja, Tibi fél év szünet után ismét vett elemet a digitális mérlegbe…Elég nagy hiba volt. Most megint ott tartok, hogy jó lenne megszabadulni 5 kg-tól. Ezt persze mérleg nélkül is tudtam volna, mert a ruhák picit szűkebbek, mint tavaly voltak....Próbálok nem zabálni, kerékpárral járok dolgozni (bár az az összesen 30 perc…hát nem tudom, mit ér, talán egy Snickers-t sem égetek el….) és este gyakran sétálni visszük a kutyát, ami igény szerint kocogásba vagy sprintbe fog torkollni….Egész jól megy a futás, bár a térdem nem fogja bírni az aszfalton futást már közép távon sem. Meglátjuk. Egyelőre jó így.
Főnököm mosolya nem volt őszinte, amikor reggel megpengettem, hogy jövő héten szabin leszek. Végül abban maradtunk, hogy szerdától szerdáig szabin lehetek, ez 5 munkanap. Egyébként alapból nem is jönnék szabira, mert vakációban teljesen jól bírom a terhelést, amit a mindennapi élet ró rám, ámde mégis csak itt vannak a gyerkőcök, a vakációzók, velük is jó eltölteni egy kis időt. Ha tehetném, egy egész hónapra is távol lennék a melótól, de hát talán nem kell magyaráznom, hogy ez nem opció.
A hetet egy ex-kollégákkal elköltött sírva röhögős estével zártuk...Nagyon szeretem, hogy egy-két éve találkoztam némelyikkel volt kollegával utoljára, mégis mindent ott folytattunk, ahol abbahagytuk...hiányoznak a csajok, de legalább melóhelyen kívül találkozunk, tartjuk a kapcsolatot és ez is nagy dolog..
