Locsogós

A csemeték szépen lassan önállósodnak. Még nem költöztek el vagy járnak el itthonról egyedül, viszont újabban, olykor-olykor vásárolgatnak maguknak ezt és azt.  Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy lezavarjuk őket a kisboltba kenyérért.  Bár ennek csak az az egy oka van, hogy egy forgalmas úton kellene félúton áttrappolni és még nem tartunk ott, hogy akár Rékát engedném egyedül. Inkább arról van szó, hogy mondjuk beszaladnak egyedül a fagyizóba egy-két gombóc fagyiért, pékségbe kenyérlángosért, közben én kinn várom őket az ajtóban, általában a kerékpáromat támasztva. Többnyire olyan helyek ezek, ahol már együtt megfordultunk.  

Vannak játékszabályok, lelkükre van kötve, hogy mindenhol köszönni kell, szép hangosan, csengő hangon kérni, kérdezni, majd a „köszönöm” nem maradhat el, ahogy az elköszönés sem. Mondjuk, hogy tényleg így van e, nem tudom, talán rájuk kellene szerelni egy kamerát és visszajátszani a történteket. Mindenesetre ők mindig arra esküdnek, hogy mindent tisztelettudóan intéznek.

Általában legnagyobb nehézséget a választás okoz, ami miatt nem egy árus lett már bosszús. Hogy nem tudja kitalálni az a gyerek, milyen fagyit szeretne, harminc egyforma illatos mini szappanból melyiket válassza. Hallatlan. Ez főleg Zalánnál gond. Őt egyszer elvittem nagylelkűen és sugárzó arccal egy játékboltba, képletesen a kezébe nyomva x ezer ft-ot, hogy na, fiam, választhatsz. Kínlódtunk is óráknak tűnő kb. 45 percig, mire kitalálta, hogy a zsetont hová és mire költse. Semmi öröme nem volt benne, csak a kényszer (a saját maga által magára vett), hogy venni KELL valamit. Nos, ő még nem is olvas olyan jól, tehát ha ákombákom betűkkel ki van vésve egy A4 papírra, hogy ilyen és olyan ízű a popcorn és a vattacukor (3 évente kapnak egyet), akkor megáll az élet. Mivel segítséget kérni nem szeret és tud, ezért szó szerint lefagy minden és végül vagy Réka segít neki vagy ha nem, egy szó nélkül kiszáguld az értékesítő intézményből és könnyek között, csikorgó fogakkal elárulja, hogy nem tudja, milyen ízű az a nyavalyás pop corn, de már nem is kell neki, elege van, kész! Ja, sós van? Akkor vesz olyat. Azzal már ott sincs.

Olyan is van, hogy egységnyi türelmi idő után utánuk eredek, hogy megnézzem, minden oké e és azt találom, hogy a türelmetlen eladó éppen rájuk pirít (egyik kezében mondjuk a mobiljával), hogy akkor döntsék már el, mit szeretnének. A nyavalyás kölykökből egyből cuki, aranyos, édes gyerekek lesznek, amikor engem meglátnak és változik a hangtónus. Én meg nem is értem, mire a szemforgatás és fejcsóválás, mikor sor nem áll, tömeg nem dörömböl az üzlet ajtaján. Na mindegy.

Réka önálló már az iskolai büfében is, mint ahogy a társai is. Egyszer mesélte, hogy képzeljem el, egyik osztálytársa 10 csomag csipszet tolt le a torkán egyetlen nap alatt. Pont akkor kapott zsebpénzt. Valószínűleg pici lehetett a zacskó….a pénze meg túl sok.

Hogy pontosan mit kapni a büfében, nem tudom, de az biztos, hogy van kétféle rántott húsos szendvics (hűha, tényleg, az is lehetne reggeli vagy uzsonna) és bagettből melegszendvics, amire lehet ketchupot nyomni, legalábbis a nyolcadikosok szoktak. Vagy majonézt. Én mindig akkor járok arra, amikor már régen zárva van. A parányi szocreál szagú kirakat teli cukros üdítővel és a komplett Milka táblás csoki kínálattal. 

Ha a büfé jön szóba, mindig eszembe jut boldogult általános iskolás korom, amikor lejártunk mi is a büfébe nagyszünetben. Amikor habos isler érkezett, hetente két alkalommal…..Be’ jó is volt! Soha nem volt elég belőle. Ehhez képest habos mini islert Rékáék az ebédhez szoktak kapni, mint afféle desszert. Néha hazahozza nekem, mert tudja, mennyire szeretem ezt a szolnoki specialitást....

Visszatérve a tízóraikra, annak idején anyukám nem csinált ám ekkora faksznit a kajámból, teát tett a kulacsomba, kolbászos kenyeret kaptam vagy párizsisat, esetleg fasírtosat. Azt nem szerettem, mert büdös lett tőle a táskám. Pont, ennyi. Olykor uborka volt benne, máskor zöldpaprika. Ha szerencsém volt, előző napi kenyér került a szalvétába. Keksz és egyéb nasi? Soha. Pedig anyukám otthon dolgozott, vagyis nem tépte szét még a munkahelye is….Ennek ellenére persze igyekszik az ember,hogy a drága kicsi bogarának a kedvére tegyen. Nasi fronton máris van otthon 3 féle keksz (Aldi féle) és majd tervezek sütni sajtos rudat is, ami jó sokáig eláll, az is kerülhet a dobozokba. Persze csak 1-2 az íze kedvéért…..

Még 8 nap és 16 óra a tanévkezdésig. Visszaszámolok, mint aki várja......Grrr...

Egyébként locsogok össze vissza hülyeségeket. Igazából arról akartam írni, hogy váratlanul Zalán akadása beszédileg (dadogás magyarul) rosszabbra fordult .Az utóbbi időben teljesen megfeledkeztem arról, hogy dadog. Maximum egy-egy szót "meghúzott" beszéd közben, de  gördülékeny és folyamatos volt a szövege. El is könyveltük, hogy ezzel gond nem lesz. Erre most, kb. 2-3 héttel a suli előtt hirtelen feltűnően akad. Hogy ehhez köze van e a sulihoz....hát meglehet. Semmi különös egyéb nem történt, amivel megindokolhatnám. Eddig sem voltam valami baromi nyugodt Zalán iskolakezdésével kapcsolatban, így meg aztán.....