Hát nem gyönyörű? Mármint nem én Helénke Tehénke, hanem a csini pofi kisfiam.
Egyébként a sztorihoz hozzátartozik, hogy ugye elvileg a ballagás napjának igen vérzivataros napnak kellett volna lennie a ciklus szerint (bocs), ám Isten letekintett rám és megszánt. Vagyis a piri megvárta, amíg a ballagás lemegy, vagyis felvehettem a csini vajszínű szoknyámat. Imádom. Istent is, meg a szoknyámat is. Zalánt pedig...hát tudjátok. Szerelmes vagyok. De durván ám! :) :) :)
Múltkor meséltem erről egyik ismerősömnek, két lánya van, és furán nézett rám. Igaz, annyira nem vagyunk egy hullámhosszon, hogy számítson a véleménye, de azt levettem, hogy nem érti. Ezt csak a fiús anyukák értik? Próbálok visszaemlékezni, milyen volt, amikor még lányos anyuka voltam, de nem megy.
Jó nagy baromságokat írok itt a ballagási képekhez, nem semmi, de most semmi könnyes és meghatóan szirupos nem jut eszembe. Ott helyben könnyebb volt, mert annyira imádni valóak a gyerekek, hogy elgyengültem. És hát nagy lépés, blablabla....ez korszak vége, blablabla.....Most megint ott tartok, hogy de jó, nem sokára megszabadulunk az ovitól!
Sikeres,vidám Iskolás éveket kívánok Zalánnak!♥Nagyon helyesek Anyuka és Kisfia egyaránt!!!!!♥
VálaszTörlésMivel nincs lányom, nem tudom pontosan, hogy ugyanazt érezzük-e. De ha valami olyan, mint amikor néha ülök vacsora közben, ahogy profilból látom a fiúkat, és közben megrohannak az érzések, az az, amire gondolsz, akkor igen... :-)
VálaszTörlésÉs egyébként nagyon csinosak vagytok mindketten. ;-)
Helyesek!
VálaszTörlésÉn értem mire gondolsz, és ismerem az érzést. Bár én nem is vagyok lányos anyuka :-D
VálaszTörlésKedveskék! Szerintem ugyanúgy imádjuk a gyerekeket, akár fiúk, akár lányok. Én picit másképp viszonyulok feléjük, nem erősebb ez egyik irányban sem. Csak...más. Nem tudom, megfogalmazni és lehet, hogy értelme sincs. :)
VálaszTörlés