Csütörtök

Hol is tartottunk? Írtam hétfőről, keddről, szerdáról, azt hiszem. 

No csütörtökön végre minden "összetevője" rendelkezésemre állt a reggelimhez, omlett és bacon, no meg virsli. Tükörtojásért továbbra is külön kérvényt kellett benyújtani, én meg azt nem szeretem, mármint a kérvényt, úgyhogy maradt az omlett és a többi. Hangsúlyozom, hogy csak kötözködöm, mert sok egyéb finomságot kínáltak, csak ugye a rigolyáim. Jut eszembe, friss croissant és mini kakaós csiga kellő minőségben, na az sem volt, mint pl. annó Sümegen. És durván cukrozták a narancslevet. Ettől persze mi még degeszre ettük magunkat, kivéve a gyerekeket, akik hozták formájukat és kb. annyit ettek, mint egy beteges kétéves. 

Az étterembe érvén azt láttam, hogy az egyik asztalnál egy ikerpárt próbál hosszan nógatva etetni az anyukája. Mindkettő etetőszékben figyelt és egyetlen mukkjuk sem volt, valamint meg sem rezzentek. Hogy miért? Mert mindkettő kétéves (kb.) egy-egy tabletre bámult. Üveges szemekkel. Fura látvány volt, valahogy elgondolkodtató, korunkra jellemző. Az anyuka bosszúsan csóválta a fejét, amiért a gyerekek nem és sem kértek a tojásból. Tovább nem tudtam követni az eseményeket, mert nekik háttal ültem. 

Nem telt el öt perc és 10 óra után 10 perccel befutott Zalán,  akit nem sikerült addig felébreszteni (9 óra 50-ig !!) És mi volt a kezében nem sokkal kialvatlan, mandulavágású szemecskéi alatt? Na mi? Egy tablet. Forgattam a szemem párszor a tengelye körül, de végül sikerült rábeszélni néhány palacsintára és egy negyed zsömlére szalámival. ENNYI AZ ADAGJUK!! Ezzel simán elvoltak ebédig. A tabletet pedig mellőzte, amíg jól nem lakott. Ha rajtam múlik, nincs tablet az étteremben, nálunk tiltólistás a konyhában is, vacsora vagy ebéd közben. Ugyanúgy, ahogy egyébként a játékok is. Ezt be is tartják a gyerekek, sokszor maguktól kiviszik a konyhából, még ha pónilovastul tévedtek is be oda. 

A csütörtöki nap különösebb terv nélkül indult, az autónál döntöttük el, hogy felmegyünk a kilátóba Zalakaroson, oda, ahová már régóta terveztük, hogy fellátogatunk. Tibi azt szerette volna, ha gyalog baktatunk fel oda, én ragaszkodtam az autóhoz, mondván, hogy nem a kilátó a mai nap egyetlen célpontja. Végül nyertem, ami nagy megkönnyebbülés volt. 

Olyan hatalmas nagy, lélegzetelállító kilátás nem nyílt ebből a kilátóból, de szépnek szép volt. Nagyon nem tudta meghaladni azt, amit Reziben láttunk, attól messze volt. Készült néhány ijesztő fotó rólam, a gyerekek megtagadták a fotózást, Réka konkrétan elszaladt, úgyhogy itt hamar végeztünk. Újra anyaföldet érezve a talpunk alatt, megláttuk, hogy befelé az erdőbe vezet egy tanösvény. A Csigabiga nevezetű. Mint kiderült, az igazából a kilátóba vezet lentebbről, mindegy, mi fordítva jártuk végig. Klassz volt, leszámítva a vérszívó szúnyogokat. Olykor reccsent egy-egy ág, ami eszembe juttatta, hogy remélem, egyetlen vaddisznó sem akar nekünk rontani. Illetve sehol nem jutottunk a kismalacok és az anyadisznó közé.  Némileg megkönnyebbültem, amikor kijutottunk az erdőből. A gyerekek élvezték a tanösvény feladatait és kérdéseit. 

Majdnem megvacsoráztunk ott a kilátó alatt, végül mégis visszakocsikáztunk a városba és ettünk egy babgulyást illetve lángost. Itt volt az, hogy Zalán annyira fújta és fújta a forró babgulyást a mini bográcsban, hogy a paprikás lét a pólómra fújta. Úgy néztem ki, mint egy idióta, aki leette magát....Nem kicsit voltam ideges, sajnos, ilyenkor elgurul a gyógyszerem és nem tudom azt mondani mézesmázos hangon, hogy nem baj Zalánka, majd vesz fel anya másik pólót. Ez az, ami elszomorít, mert nem tudok uralkodni magamon. Zalán átmenetileg az asztal alá költözött, majd ahogy elpárolgott a mérgem, előbújt újra. Nem mondtam én neki semmi hajmeresztőt vagy megalázót, csak valami olyasmit, hogy mindig ez van, amihez hozzányúl, annak annyi. Tudom, hogy ezt sem szabad lenne, még akkor is, ha ebben van igazság....

Ahogy degeszre ettünk magunkat, visszaszaladtam a szállodába átöltözni, mert nem mehettünk az állatsimogatóba zsíros, pecsétes pólóba. Tibi nem értette ezen aggályom, szerinte az állatoknak úgyis mindegy. Hát ez jellemző rá. Innen majd folytatom holnap, mert megyek mesét olvasni.