2015. október 30., péntek

Nőgyógyásztól pszichológusig

 
Ma reggel pont ugyanolyan mellényt láttam az egyik kínai bolt kirakatában, amilyet én vettem még a tavasszal egy belvárosi butikban. Oké, más színben és oké, a butikban is olcsó volt, csak azért elgondolkodtam. Lehet, veszek még egyet. :) Szürkében is tetszik. Csak meg ne lepődjek, hogy a kínaiban drágább, mint a butikban.
 
Csodálatos ez az őszi szünet. Teljesen ki vagyok cserélve idegileg. Munka után (tovább benn maradok egyébként, de élvezem) kényelmesen elbattyogok pl. postára, zöldségesbe, ilyen üzletbe vagy olyanba, nem hajt a tatár, nem zárják rá a gyerekre az iskolát, nem néznek rám úgy az oviban, mint egy többszörös anyagyilkosra (nem szeretik, ha takarítás után még valaki berongyol és összekoszol mindent) szóval egészen más minden.
 
Még ugye, nőgyógyászhoz is eljutottam, amire kb. 5 éve nem volt vagy időm vagy kedvem, de leginkább kedvem. Mert nődokihoz menni olyan..... kellemetlen. Macerás. Kell hozzá bizonyos mennyiségű, egységnyi lelkierő. Nem mintha az én micsodám lenne az első, amit a szakember lát, de akkor is. Az is teljesen más, ha az ember lánya babát tervez vagy már éppen vár és azügyben látogat el, belőlem meg már jócskán kikopott a rutin. Bezzeg amikor Zalános szülésem után pár nappal eltávolították belőlem a varratokat (mondjuk, lehet, az inkább Réka volt), olyan természetességgel tettem szét a lábam a dokim előtt, mintha csak a tenyeremet mutattam volna neki. Akkorra már annyira mindegy volt, túl a második szülésen ő MINDENT látott, amit láthatott abból, amit alsó fertályam nyújtani tud.
 
Egyébként már megszoktam, hogy izgalmam csak addig tart, amíg sorra nem kerülök, ott már olyan kedves az asszisztens, aki ennyi év után is tudja a nevem és a dokim is érdeklődik gyermekeim hogy és mintléte után, majd nagyon büszke, hogy még a nemüket is eltalálja kellő sorrendben, hogy minden szorongásom oda. Számomra igazából egyetlen apró mélypontocska adódik az egész procedúra során, amikor MÁR fenn fekszem az asztalon, de MÉG nem történik semmi. Doktorbácsi ráérősen mondja a magáét, pakol ezt és azt, készülődik, mintha csak én egyenes derékkal pózolnék, ruhában, a lábaimat egymáson keresztül vetve....Olyankor azt képzelem derékon alul nem létezem.
 
Node túléltem, naná. És nem, nem tervezünk harmadikat, negyven felett erre már teljesen alkalmatlannak érzem magam. Ezt utóbbit azért nem osztottam meg a dokimmal, csak a tényt, hogy negyven felettinek tetszem lenni és roló lehúzva. (Még mindig egészen fura egyébként, nem érzem magam annyinak, megmaradtam harmincegynéhány....) Szerdán lesz eredmény, legyek majd olyan jó és telefonáljak.
 
Ugyanezen a napon esett meg, hogy Zalánom boldogan beszaladt a pszichológus E. irodájába, rajzolt neki valami olyan szépet, amit még soha és sehol tán és nagyon felszabadultan érezte magát. E. szerint óriásit fejlődött, amióta legutoljára látta, a feladatokban is ügyesebb, leírja a nevét, tovább nyílt felé és egyáltalán, nagyon meg volt vele elégedve. Úgyhogy még egyszer szeretne vele találkozni, aztán megbeszéljük, mire jutott. Erre rögtön az jutott eszembe, hogy sok apró lépésből lehet a fejlődés és tán ez is ilyesmi lehet. Arról nem volt szó, hogy akadt e beszéd közben, borítékolom, hogy nem. Közben itthon olyan engedetlen és szófogadatlan, hogy néha komolyan kétségbeesem. Mit csináljak vele, hogy szót fogadjon? Egyelőre egyáltalán nem találom rajta a fogást. Visszaszólogat, kinevet, nem hallja meg, amit mondok....Hhhhh...Nem egyszerű.
 
 

2015. október 29., csütörtök

Az én tündérmesém

 
Az az egyik szorgalmi házija Rékának az őszi szünetre, hogy a közelgő Olvasás Hete alkalmából (ami tavaly nagyon jó volt!!) írjon egy mesét. Bármilyen lehet, a lényeg, hogy csoda és varázslat legyen benne. Nem egyedül a másodikosok kapták egy feladatul, sőt, szerintem nem is igazán ők, ám engem megihletett. Megírtam a sajátomat. Lehet, hogy lesz folytatása, mert Rékának persze nagyon bejött....:)
 
El is ábrándoztam, hogy milyen szép is volna, ha lenne annyi tehetségem a mese íráshoz vagy egyáltalán az íráshoz, mint mondjuk JK Rowling-nak (elég lenne adottságának a fele is) , ejteném a termelésszervezést a logisztikával együtt és annak szentelném magam, hogy írjak és írjak és írjak...

 

- Réka, ideje aludni! Kapcsold le az olvasólámpát, kérlek! - a kislány nagyot sóhajtott, majd engedelmesen kattintott egyet a virág alakú lámpácskáján. Sötétbe borult a szoba, néma csönd vette körül. De éppen csak egy lélegzetvételnyi időre. Aztán szikrák lobbantak és fények villantak, majd a semmiből előtűnt egy szivárvány színű tüll ruhás, szárnyas kis leányka, egy tündér. Éppen csak akkora volt, mint egy cső borsó. Vagy egy kisebb alma. Villágosságot teremtett, majd a könyvespolcra szökkent, onnan lógatta le a lábát. 
- Jó estét! Na mi újság? Tetszett az új iskola? - pillantott kíváncsian Rékára, aki aznap kezdte az iskolát, a vadonatújat, miután a nyáron másik városba költöztek a szüleivel. Kétség kívül, izgalmas napon volt túl.
- Pszt! - ugrott az ágyában Réka akkorát, hogy megreccsent az ágya. - Anya meghallhatja!
- Dehogyis, nem hall az semmit. Vasal éppen, közben szól a zene.
- Akkoris....- Réka aggodalmasan pislogott az ajtóra, ám az meg sem mozdult. A nappaliból beszűrődött a klasszikus muzsika. Réka megnyugodott, Anya nyilvánvalóan nem hallotta Tündét, Réka tündérkéjét. Tünde mellette volt,  amióta csak az eszét tudta, egészen pici baba kora óta. Senki más számára nem volt látható, persze nem ez volt a helyzet mindazzal a csíny tömeggel, amit a tündér ellene  vagy vele elkövetett. Elég zabolátlan természetű tündér volt ő.
- Hogy tehetted ez ma velem? Az első napomon az iskolában. - Tünde úgy tett, mint aki nem érti.
- Az összes ceruzámat kivarázsoltad a tolltartómból. Eltűntek. Délutánra visszakerültek valahogy, ám mind egytől egyig piros színű lett. Azt hitték, valami csodabogár vagyok.
- Nem én voltam! - csóválta a fejét Tünde.
- Nem ismerek másik tündért.... - morogta Réka.
- Ó, pedig rengetegen vagyunk, sok-sok-sok ezernyien...- pattant talpra Tünde és táncolni kezdett a könyvespolcon. Közben a lendülettől majdnem leverte Réka kedvenc legó házikóját, így a kislány, ha lehet, még bosszúsabb lett, mint eddig. Összehúzta a szemöldökét és nagyon igyekezett, hogy ne mondjon olyasmit, amit talán megbánna.
- Van már új barátnőd a suliban? - érdeklődött a tündér, hogy elpárologtassa Réka mérgét.
- Még nincs....- hajtotta le a fejét szomorúan a leányka. Haja az arcába hullott. - Nem is csoda, negyven piros ceruzával a tolltartómban...
- Varázsoljak neked egyet? Egy barátnőt!  Kit szeretnél? - pattant fel a tündér.
- Dehogyis! Meg ne próbáld! Még csak az kéne! Azt szeretném, ha holnap itthon maradnál és nem kísérnél el az iskolába.
- Jaj, pedig az iskola nagyon jó móka. Imádom!
- Az biztos. -  bólinott Réka. - Alaposan fel tudnál forgatni mindent a tanteremben....Ne gyere velem holnap suliba, érted? Várj meg itthon!  Ebéd után jövök. - Tünde újra táncolt és pörgött és forgott elmélyülten, nem úgy tűnt, hogy hallja, amit Réka mond neki.
- Ha visszavarázsolom a ceruzáidat, akkor elmehetek veled holnap?
- Nem!
- Kérlek!
- Nem lehet!
- De jó tündér leszek, megígérem! - Réka habozott. Belenézett Tünde könyörgő tekintetébe és tudta, hogy elveszett.
- Visszakapom a ceruzáimat?
- Hát persze!
- Mintha sosem varázsoltad volna el őket?
- Naná!
- Hagy lássam! - Réka az írasztalán heverő zárt tolltartó felé mutatott. Tünde elvigyorodott, csak suhintott egyet a varázspálcájával, mire a tolltartó mintha egy kicsit füstölni kezdett volna, vagy csak megvilágította valami, nehéz volt eldönteni. Réka kilépett az ágyból, hogy megnézze, működött e a varázslat. Most sem csalódott. Szebbnél szebb ceruzák sorakoztak a tolltartóban egymás mellett.
- Illatos radírom nem is volt! - mosolygott Tündére. Az már válaszolni nem tudott, mert a semmiből hirtelen Anya jelent meg az ajtóban.
- Réka, nem megkértelek, hogy kapcsold le a lámpádat? Már nagyon késő van! Jó éjszakát! - közelebb lépett és puszit nyomott Réka arcocskájára, majd megvárta míg Réka újra eloltotta a lámpát. Aztán nyomban be is tette maga után az ajtót.
- Reggel ébresztelek, együtt megyünk suliba! De jó lesz! - suttogta Tünde a sötétben a lego házikóból.

2015. október 28., szerda

Jajj, de jóóó...



... a habos sütemény is, naná, de most igazából az őszi szünetre gondoltam. Szerintem átmenetileg leállt az őszülésem ebbe a nagy nyugalomban.
 
Este Tiboromat a meglepetés erejével érte, hogy ma 10.30-kor Zalánnak randevúja van E.-vel (pszichomókus) a Nevtanban. Még csak 2 hete szajkózom egyfolytában, forgattam ringlispílként a szemem gondolatban. Hangosan nem mondtam inkább semmit, nem voltam benne biztos, hogy hangos volt e az a szajkó vagy csak magamban morfondíroztam a mai időponton. Akárhogyis, felajánlottam, hogy veszek ki szabit sürgősséggel és elrángatom a legénykét én E. elé. Úgyis pont tegnap világosodtam meg a hazafelé vezető buszjáratomon, egyik pillanatról a másikra, hogy az ÚjÉv utáni szabikat már nem ennek az évnek a terhére kell majd kivennem a karácsonyi szünetben. Hohohohóóó! Szóval valószínűleg kicsik nagyvonalúbb lehetek velük, mint gondoltam.
 
A ház ura nem élt a lehetőséggel, pedig tényleg szívesen maradtam volna otthon, legalább délelőtt. Aztán jött a következő csapás számára, mikor finoman emlékeztettem, hogy 5 órakor edzés a Ligetben Zalánnal. Sokszor érzem magam a személyi titkárnőjének. Tiborom azt hittem, kardjába dől és elkezdi a falat kaparni. Kijelentette, hogy ő nincs és nincs és NINCS. Vicces látvány volt. A kegyelemdöfést az adta meg, amikor elcsipogtam, hogy emlékszik e rá, ma megyek orvoshoz, este 7 felé. Ahhoz, ahová kb. 5 éve egyfolytában készülök. Na majd ma! Akkor láttam, kicsit összeomlott. Viszont otthon dolgozott kb. fél 7-től, ami bámulatos hatással van idegeimre, mindig rácsodálkozom.
 
Visszatérve a dokihoz. El telt hat év a legutóbbi látogatásom óta. Oké, Zalán 5,5 de a szülés és a hat hetes vizsgálat, nem számít.  Hihetetlen és szégyellem is magam. Különös tekintettel arra a megjegyzésemre, amit valamikor két gyerek között ki találtam ejteni a számon, hogy minden nő hülye, aki nem jár el évente-két évente szűrésre. Mert vezető halál ok, rutinszűrés, blablabla....erre mit csinálok? Hát pont ez az, semmit. Távol maradok. Meg soha nem érek rá. Most aztán majd lehet picit majrézni abban a pár napban, hétben, már nem is emlékszem, milyen hamar van eredmény. Feltéve persze, ha rendel ma. Annak szurkolok, hogy rendeljen, túl akarok esni az egészen.

Ui: Újabb csomag érkezett ma reggel, ajándékokkal teli a közelgő ünnep dömpingre. Rékának egy kis pónis csomag, ezt majd mamától kapja, Zalánnak vonatos cuccok. Majd összeírom, kinek mit vettem és hová dugtam, mert találtunk mi a nyáron a szekrényben húsvétkor elfelejtett nagy doboz gumicukrot. Mondjuk, ennek is megvan a maga varázsa...
 
 

2015. október 26., hétfő

50 dolog



Csak viccelek! Azt hiszem, az ötven dolgos témákból kihoztam mindent, amit lehetett.
 
Nem mondhatnám, hogy fergeteges hosszú hétvége után vagyunk...Pénteken temetőben jártunk anyuval, meglátogattuk nagynénéméket is, mint minden évben. Vasárnap temető, tesómék is haza jöttek, kimentünk Apuhoz a temetőbe. (Apu...olyan nehéz, bénító érzés volt vinni a sírjához a koszorút, virágot...nem is tudok erről mit írni......)

Szombaton Rékát kölcsön kérték a barátosnőjéék, akik "fiús" buliba voltak hivatalosak, így azonban a két lány jól elvolt egymással. A fiúk (Tibi és Zalán) addig dolgoztak, illetve főleg Tibi, én meg itthon némi duzzogás közepette átrendeztem a gyerekek ágyát, az íróasztalt a szobában, kitakarítottam, majd film nézés közben melléktevékenységként kivasaltam egy kazal ruhát. Nem azért duzzogtam, mert ezt meg kellett tennem, hanem mert nem sikerült 3 napot EGYÜTT tölteni.  Tibi felajánlotta, hogy vele mehetek dolgozni, de valahogy annál találtam magamnak jobb programot itthon a saját feladataim között.

Vasárnap reggel fél 9-re edzésre volt hivatalos Zalán a Széchenyi Gimi melletti műfüves pályára. Az óraállításnak hála, nem volt reménytelen, hogy odaérjünk. Mint utólag kiderült, ez nem sima edzés volt, mint azt én hittem - megint hiba csúszott az információ áramlásba ezek szerint köztem és Tibi között - hanem egy torna. Szép idő volt, élesen sütő reggeli napsütéssel és egy igen álmos Zalánnal. Ahogy 9 körül be kellett volna tipegni a pályára, Zalán behúzta a kéziféket és úgy döntött, ő aztán nem mozdul mellőlünk egy tappodtat sem. Nem és nem. Hablatyolt valamit a tigrises játékról, amelyben a múltkor méltánytalanság érte, mert nem ő nyert egy hajszállal, illetve arról, hogy ő csak focizni akar, nem bemelegíteni....Idegen helyszín, idegen emberek....Szóltam Tibinek, hogy tárgyaljon vele, mert nekem ehhez nincs türelmem most.
 
A műfüves pályán 4-5 helyszínen folytak a különböző feladatok és játékok, kezdésnek - mit ad Isten - rögtön fociba csapott a banda, úgyhogy Zalán némi nógatás és rábeszélés után először az én karomból mászott le, bár onnan az apja nyakába vándorolt...de onnan is sikerült lecibálni, ééééés hatalamas megkönnyebbülésre beállt végre focizni.
 
Én máris látom a fejlődést a legelső foci edzéshez képest. Ott még nem tart, mint O., aki már a bölcsiben is fociedzésre járt és full Barca szerkóban nyomta, nem mellesleg tényleg nagyon ügyes, de van haladás. Nagyon fürge és robbanékony Zalán. Még nem tapad ragacsként a labdához a lába, nem is várható el 4 edzés után. Cselezést sem láttam tőle igazán. Leginkább arra vár a 16-os táján, hogy majd valaki a lábára varázsolja a labdát, amit aztán diadallal a hálóba küldhet. Viszont lelkes, igyekvő, jól érezte magát, ki is melegedett, kapott oklevelet, csokit és üdítőt, úgy hogy egy jó program volt, vasárnap hajnal ide vagy oda. :)
 
A héten őszi szünet a gyerekeknek, úgyhogy elvileg a stressz szintnek minimálisnak kell lennie a héten. Remélem, úgy lesz. Vágyom a csöndre, minden értelemben. Beindítottam ma reggeltől mini fogyókúrás és tisztító kúrás heteimet, ami kb. egész novemberben fog tartani. Nem annyira azért csak Adventig, mert ennek jelentősége lenne, hanem örülök, ha addig bírom. Csalán teakeveréket iszom reggelente (borzasztó) és hozzá napközben sok-sok vizet. Nagyon mást nem csinálok. Vacsora még az, ami felejtősnek kellene lenni illetve úgy általában a bőséges étkezésnek.  Sok zöldség, gyümölcs blablabla...Majd meglátjuk, mi lesz belőle. Nagy kihívás előtt nem állok, mert 3-4 kg leolvadását már üdvözölném.
 
 

2015. október 23., péntek

Jöjjön akkor Tibi!

És az ő 50 mondata...vagy egy kicsit több. :)

1) 10 perc és otthon vagyok  (2 óra és megérkezik)
2) Nem vagyok éhes (ő sosem az, vagy ha mégis, hát farkas)
3) Harcra fel, győzni kell! (Napindító csatakiáltás!)
4) Neked mire megy el a fizetésed?
5) Te fizeted vagy én?
6) Van még fokhagyma?
7) Ez nem a te nadrágod?? (méregetvén a sajátját. Azért akkora fenekem még nincs....)
8) Szalonnát vacsorára? Biztos, hogy jó ötlet? (Méregetvén a kajám....)
9) Születésnapomra? Egy nyomdagép vagy egy 1D kamera jó lesz....
10) Mosogatni? Mindig én mosogatok! (Csak ha én haldoklom ágyban és párnák között)
11) Megint füstöl az autó....
12) Hát adjuk el a lakást, adjuk el!
13) Autóban nem eszünk, nem iszunk!
14) Már megint túl sokat költöttél!
15) Minek ennyi nasit venni?
16) Ott van, ahová te tetted!
17) Hol vannak a gatyáim?
18) Muszáj minden másnap hajat mosnod?
19) Rengeteg ruhád van, majd' szétrobban a szekrény.
20) Nincs elég fény! (Ha kérem, hogy fotózzon)
21) Töröld ki, ez a kép nem éles.
22) Anya, nekem rengeteg munkám van.
23) Dehogy késtünk el./Hát egy kicsit elkéstünk.....
24) Mit kellett befizetni? Nem is mondtad!
25) Már megint ezt a szart nézed?
26) Nem láttad a pizsamaalsóimat??
27) Afenébe, Mama szülinapja ma van??? Teljesen elfelejtettem.
28) Az a baja annak a kutyának, hogy senki nem mondja meg neki, hogy nem ő az Alfa.
29) Mikor hoztam volna sütit, anya, én dolgoztam egész nap.
30) Van fogalmad arról, hogy mennyi munkám van??
31) Kapcsolj át a NatGeo Wild-ra, köszi!
32) Nekem nem megy a következetesség!
33) Én vagyok itthon a főnök!
34) Nem mész el te a kocsiért a garázsba?
35) Hogyhogy hol voltam? Elvittem a kocsit a garázsba!
36) Szóba sem jött....tuti, hogy nem mondtad!
37) Ezért vagyunk mi együtt!
38) Egyszerre mondtuk!!!
39) Fogalmam sincs, mi baja a kocsinak.
40) Ezt lefordítanád?
41) Tűéles a kép, TŰÉLES!
42) Mélységélesség, rekeszértés, fehéregyensúly blablabla....
43) Fogadjunk, te sem tudod, mikor volt az esküvőnk!
44) Igen, én is ezt akartam pont mondani.
45) Ez a te dolgod, én dolgozom.
46) Minek ég itt a villany? Nincs is itt senki!
47) Ez pocséklás, miért nem ettétek meg a főzeléket??
48) Mennyi szemetet gyártunk minden nap, te jó ég!
49) Tésztahas, tésztahas, finom kis kelttésztaaaa....
50) Nem elég gyümölcsös ez a bor. Van itthon sajt?
51) Na mondd csak meg, mennyibe került a nyaralás összesen?
52) Ez? Dehogy is, nem most vettem! (Fotós kütyük esetében gyakran elhangzik....)
53) Nem volt időm ebédelni....vagy vacsorázni....
54) A te hibád, hogy híztam, túl jól főzöl.
55) Járnom kellene edzésre....
56) Mi kerül ennyibe egy szemüveglencsében??
57) Nem kell ehhez szakember, majd én megszerelem....
58) Jaj, ne....oda ne....ott túl sokat költesz.
59) 62 táskád van. Nekem csak egy.
60) Mindig az én fésűm használja az egész család....
61) A fotós cuccomhoz nem nyúlhat senki.
62) Nagyon jól megy ez az autó! Mint az állat!
63) Kólát? Az fémtisztító!
64) Mit foglalkozol ilyen lényegtelen dolgokkal?
65) Az még nem szennyes!
66) Hová tettétek már megint a kisollókat?
67) Miért nem lehet mindent visszatenni a helyére?
68) Anya, szétszórt vagy!
69) Telefont viszed? Mindkettőt?
70) Most akarsz vasalni??
71) Amerikába? Oda soha nem jutunk el!
72) Tudod, mennyit hagytam ott ma is a postán??
73) Túlzásba esel mindig. Minek ennyi ajándék a gyerekeknek?
74) Nem alszom, csak a szemem pihentetem.
75) Én nem horkolok!
76) A te hibád!
77) Gyere, na, megsimizem a hátad! 

2015. október 22., csütörtök

Évfordulós

Szombaton lesz még csak a 6. házassági évfordulónk, de most kapott el az ihlet.

Jellegzetes mondataim Tiborom felé.

1) Nem késtetek el?
2) Befizetted az úszást?
3) És a matek versenyt?/Alkotóházat/Csoportpénzt?
4) Reggel nincs mesenézés. Nincs is bepakolva a táskája Rékának.
5) Mikor jössz haza?
6) Nem hoztál sütit?
7) Már megint cápás természetfilm?
8) Igen, nézem a Szomszédokat.
9) Magától nem megy el a szennyesládáig, tudod.
10) Kész a reggeli!....Már kihűlt....
11) Korán jöttél, most fektettem le őket.
12) Ne engedj már meg nekik mindent!
13) Ezt nem meséljük el E.-nek a nevtanban.
14) Mi lenne, ha felvennél egy alsónadrágot?
15) Fürödhetek előtted? (időben, nem térben!)
16) Kinyitnád ezt az üveg bort?
17) Nem, nem vezetek.
18) Ne mondd azt, hogy sárkány vagyok. Legalább a gyerekek előtt ne.
19) Itt a távirányító, kereshetsz valami más műsort.
20) Hétvégén is dolgozol?
21) Téged ez hogyhogy nem bosszant?
22) Végképp nincs egy rongyom sem....
23) Csak neked sütöttem!
24) Azt még nem is meséltem...
25) Arról beszéltünk már....?
26) Már megint vettél egy gépet?
27) Hogyhogy mire megy el a pénz?
28) Te is megehetted volna, te is itt laksz.
29) Nincs olyan, hogy nincs időd enni.
30) Te fodrásznál voltál!
31) Egyszerre mondtuk!
32) Persze, hogy emlékszem, mikor volt az esküvőnk.
33) Ugyanez jutott eszembe.
34) Látod, ezért vagyunk mi együtt.
35) Hogy lehet NEM megjegyezni anyukád szülinapját 40 év alatt?
36) Nem is költöttem sokat.
37) Idaadod a pénztárcád?
38) Hová tettem, hová tettem, fogalmam sincs!
39) Tegnap itt hagytam, biztosan emlékszem.
40) Minden az én hibám, igen...
41) Ne aludj már, el vagyok hanyagolva!
42) Felpörgeted a gyerekeket, így éjfélig sem lehet őket lefektetni.
43) Én is dolgozom!
44) Neked mindig rengeteg munkád van.
45) Nem kelt tészta...ne markolászd!
46) Már megint ki kapcsolta le a villanyt mindenhol? Nem vagyok én vakond!
47) Ez valami új teregetési módszer?
48) Mégiscsak az apád!
49) Tudod, milyen anyu! 
50) Öt perc múlva kész az ebéd. Őőő..biztos, hogy kolbászt eszel kenyérrel?
51) Nálam nincs több csekk.
52) Apa? Nincs a konyhában, úgyhogy szerintem a vécén ül.
53) Tessék járni edzésre! Van rá időd, csak akarni kell.
54) Hová pakoljam a ruhákat? Egyszerűen nincs hová.
55) De édes vagy! Pedig anyukádé finomabb.
56) Jól van na, anyukád profi szakács.
57) Mikor szabadulunk már meg ettől a kocsitól?
58) Alig várom, hogy elköltözzünk innen.
59) Pedig olyan jó itt lakni!
60) Dehogynem mondtam! Válaszoltál is.
+ 1. Hátperszehogy szeretlek!
+2. Olyan jó, hogy itthon vagy!
+3. Megmasszíroznád a hátam? Simisimi még jobb lenne....
 

2015. október 21., szerda

50 gyakori mondatom


1) Hányszor mondjam még el? Eddig pusztán csak háromszáznegyvenöt ezerszer említettem.
2) Igen, villanyoltás. MOST!!!....
3) Mert a kiscica szőrös és nem borotválkozik.
4) Allig várom, hogy te főzz rám, hátha az az étel nem lesz érdekes ízű....
5) Nem érdekel ki kezdte! Beszéljétek meg!
6) Nem verekedtek, nincs verekedés, hékás!
7) Nem, Réka nem idióta. Nem, Zalán sem idióta.
8) KÉsz a házi? Hogyhogy nincs házi?
9) Ez van. Ezt forogta ki nekünk a kerék. 
10) Tudom, hogy tegnap is borsóleves volt a vacsora, képzeljétek, ahogy látom, holnap is az lesz.
11) Jó reggelt! Jó reggelt! Jóreggeeeelt!! Jóreggelt!!!!!!! 
12) Jól van na, értsétek úgy, ahogy kell! 
13) Anya nem ismer fel minden autómárkát, ezer bocs és anyamedve!
14) Légyszíves, csináld, ahogy kértem. Ahogy kértem!!!
15) Na most háromig számolok, egy...kettő....három!
16) Engem nem érdekel sem Marci, sem Feri, te annál inkább!
17) Szeretlek, imádlak, annyira szeretlek, mogyorós csokikááám!
18) Azonnal hagyd abba a hisztit! Megsüketülök!
19) A felnőttek, tudod, több fagyit tudnak megenni.
20) Lehet, hogy te utálod, én speciel szeretem.
21) Hidd el, én is annyi mindent szeretnék.
22) Hogy jutott eszedbe ilyesmi??? Ha ötször élnék sem ugrana be ilyen soha!
23) Persze, addig állj fél lábon!
24) Nem hinném, hogy egész nap semmi érdekes nem történt az oviban....
25) Apa? Apa dolgozik. 
26) A nagy dobozos Ferrero nem "egy kis nasi", nem veszek most olyat!
27) Már megint ki kotorászott a táskámban?
28) Tudom, szívem, de muszáj dolgoznom.
29) Több nap, mint nasi.
30) A gyümölcs is nasi.
31) Ha még egyszer így viselkedsz, az életben többet +nem viszlek magammal vásárolni.
32) Már megint cicanadrágban jöttél suliba?? Nemmegmondamhogy...
33) Mi lenne, ha ma a saját ágyadban aludnál?
34) Lehet, hogy apa megengedte, én nem engedem meg.
35) Be van pakolva a táskába? Nem? Akkor addig nincs mese.
36) Hát persze, hogy lesz estimese!
37) Hogyhogy nem fürdesz? Olyan nincs!
38) Nem. Én tolom a bevásárlókocsit. Nem játék az.
39) Mi az, hogy korán jöttem érted?
40) Háhá! Most biciklizni? Este 9-kor??
41) Mi az, hogy "he"? Ezt meg kitől tanultad?
42) Nem ihatsz sört. Ma sem.
43) Az ajtó becsukja magát szerinted? 
44) Ha így folytatjátok, nem lesz esti mese.
45) Nem játszanátok olyasmit, amihez nem kell artikulálatlanul ordítani?
46) Az az oviban maradt. Ne is álmodj róla, hogy visszafordulok érte.
47) A víz a legjobb innivaló.
48) Feltalálták a szalvétát, hallottad? 
49) Ugye nem törölöd a ruhádba a kezed!
50) Fésülködtél? Úgy értem, hogy ma. 

Ébresztő



Jelentem, lement az őszi szezon a cégnél. Meglepődtem, hogy nem igazán éreztem meg azt a marha nagy pörgést, ami pl. tavaly volt. Vagy akár tavasszal. Ennyivel ügyesebb lettem? Azt, mondjuk, kétlem. Az év végéig elvileg szép nyugodtan folynak majd az események, lesz idő utolérni magam, ellenőrizni ezt és azt, pótolni amazt. Remélem, nem fogom magam halálra unni....

Nem is írtam, múltkor megint fogorvosnál voltunk. Már több mint egy hete. Biztos nem írtam róla?? Minden rendben volt mindannyiunknál, még Réka fogacskái is rendben találtattak, pedig nem vagyok 100%-ban biztos, hogy kellő alapossággal síkál (Zalán dettó).....Zalán idén már harmadik alkalommal nem volt hajlandó még csak bele sem ülni a székbe...ráhagytuk, tudván, hogy józan paraszti szemmel nem látható semmi elváltozás a tejfogain. Picit azért nyösztettük, bíztattuk, de csak mélyebbre vonult vissza a csigaházába, kellett némi hatásszünet, mire újra megjelent a rendelőben, hiába kapta elő a doktornéni a Kinder csokis szatyrát. (Csoki nem volt benne, hanem annál több apró vacak-kacat).

Tegnap színházban járt a banda, Rékáék a szakadó esőben délelőtt, Zalánék, urasan, busszal megközelítvén a színháztermet az Agórában (könnyű annak, aki ingyen utazik), délután. Őt nem tudtam meggyőzni, hogy ebéd UTÁN ültek be Hamupipőkét nézni, szerinte az ebéd előtt volt...hiába értek vissza fél négyre, azaz pont uzsonnára. Tetszett nekik a darab, nem annyira, mint a Szigligetis Óz, de emlegették este, fel-felbukkant a darab, mint témakör.

Még egyetlen nap, a csütörtök és kitör az őszi szünet. Én nagyon örülök neki. Reggelente legalább fél órával tovább alhatok, délután sem kell rohannom sehová. Szóval egy pici őszi szünet nekem is jut azért az egészből, annak ellenére, hogy ma reggel Réka keményen elmarasztalt, amiért én nem leszek jövő héten szabin. Hát milyen szép is lenne! Ha rajtam múlna, legalább 5 nap különszabi járna, per gyerkőc, de a 10 sem lenne kihasználatlan.

Rékát beírattam az őszi szünetben kedden-szerdán a Borka Alkotóházba. Amikor felhívtam őket, még pontos tematika vagy részletes program nem volt, lehet, azóta sincs, de a technikák széles tárháza rendelkezésükre fog állni. Szerintem Réka jól fogja magát érezni. Ha Zalánnak kedve van, valamelyik napon csatlakozhat hozzá. Zalán szerdán délelőtt hivatalos lesz E.-hez a nevtanba illetve délután foci edzés. Más különösebbet nem terveztem az őszi szünetre. Tanulást sem, olvasni persze mindig arany és a matek versenyfeladatokat is lehetne böngészni...

Nagyon szép őszi idő van, azok a színek, azok a fények!

Azt terveztem, hogy délután sajtos rudat sütünk Rékámmal, ha átnéztük a német szavakat (holnap megint dolgozatot írnak). A szerda mindig csajos nap. Remélem, ki tudjuk használni. Nahát, micsoda izgalmas egy bejegyzést kanyarítottam! Ébresztőőőő! :)

 

 

2015. október 20., kedd

Fogadó

Van abban valami gyomorszáj szorító, amikor az ember arra kezdi hegyezni a fülét, hogy október 23-án este az egyik csatorna műsorra tűzi az Aranyhaj, a nagy gubanc című mesefilmet főműsorkén...Nem mondom, hogy egy oratórium vagy rekviem jobb műsorszám lenne, de...hát na! SZERINTEM ízléstelen. 

Lényegre térvén:

Mire jó egy fogadóóra? Nekem elsősorban arra, hogy végre találkozzam a tantónénikkel és mindenféle zavaró körülmény nélkül váltsak velük 10 perc elejéig néhány mondatot. Még mindig szeretem a tantónéniket és hálás vagyok azért, amiért őket választotta a lányának A. igazgató   nekünk a Jóisten. Mindent észre vesznek, szelídek és türelmesek, napról napra jobban ismerik Rékát és szeretik őt. Na jó, őt egyébként könnyű szeretni. Megbízom bennük, szerintem sem túl sokat, sem túl keveset nem követelnek, nincsen elképesztő mennyiségű házifeladatok és túlzott szigor sem. Tele vannak viszont ötlettel és a programok széles választékával. 

É. (magyar+tesiért felelős tantónéni) azzal fogadott, ahogy helyet foglaltam vele szemben, hogy nosza válasszam ki a fotózáson készült képek közül, melyiket szeretném a csoportképek és osztálykép tekintetében. Ez könnyű volt. Amelyiken hozzávetőlegesen a lencsébe néz Réka és nem fintorog....

Utána rögtön azzal folytatta, hogy igazából sok újdonságot Rékáról nem tud mondani, minden a lehető legnagyobb rendben. Egyetlen aktuális és friss "probléma" merült fel az utóbbi napokban. Tudniillik, túlságosan összemelegedett padtársával O.val, beszélgetnek órán.Hirtelen világossá vált, hogy mindaz az infó, amit Réka nekem elpletykál O.-val kapcsolatban talán nem olyasmi, amit szünetben derítenek ki egymásról. Mindez nem gond Rékának, mert ő bármikor vissza tud kapcsolódni az órába, de nem annyira kedvező O.-nak....szóval már meg lettek intve, lentebb is vették őket a magatartás táblin.....és ha mindez nem orvosság, szét lesznek ültetve.

Réka egyébként az osztály lelke (vagy legalábbis az egyik), mindent tud, lehet rá számítani és vág az esze, mint a borotva. Olyan felsőfokok röpködtek a levegőben, hogy alig győztem befogadni őket. Felmerült a dráma szakkör témája, amire É. nagyon szeretné Rékát is bevonni, de úszósként erre nincs lehetőség. Viszont ami fontosabb, a magyar tg (nem terhesség gondozás, hanem tehetség, hehe) na, az szerdán van, oda mindenképpen várja és jár is. 

Szóba kerültek versenyek, szavalóverseny, Bendegúz, NyelvÉsz....mindegyiken ott a Réka helye. A TG gyakorlatilag erről szól, a felkészülésről az alap magyar meg sem kottyan Rékának. Sőt, elhangzott, hogy a tagozatos dolgozat sem lesz kihívás neki, ki fogja rázni a kisujjából, amin mások görcsölnek.  É. azzal fejezte be, hogy örüljek neki, hogy ilyen gyerekem van....mert mindenből toppon van, nem tud említeni olyan területet, ami gyakorlást vagy ráerősítést igényelne. 

Kibeszélvén magukat átültem az osztályfőnökhöz, aki mindig egy kicsit más fényben vetíti meg Rékát, mint ahogyan én ismerem. Hogy mennyire törekvő, ambíciózus, szereti azokat a feladatokat, amelyet elgondolkodtatóak, csavaros gondolkodást követelnek meg. Maximalista, mennyire elkeseredik, ha valami nem úgy sikerül....habár ilyen nagyon kevés van, mert amibe csak belefog, abban ügyes. Az ofő szerint (matek vonalas) a matematika és a rajz az, ami az ő útja, ezekben kiemelkedő. Erősödik tehát a reálos vonal, magam is látom, hogy bár egyformán teljesít matekból és magyarból, azért jóval szívesebben matekozik, mint magyarozik....

Az orrom alá tolt egy szép sárga papírost, melyen két matek verseny neve szerepelt és megkért, hogy írjam fel rá Réka nevét, legyek olyan aranyos.  É.-hoz hasonlóan úgy vélte, hogy nem kell visszafogni tánc, sakk szakkör vagy bármi más témájában, mert a tehetséges emberekék mindig sokoldalúak és játszi könnyedséggel elbírják a terhelést. Hagyjam, hogy csinálja, amihez csak kedve van. Nagyon kreatív, nagyon ott van minden feladatban lelkesedésben és kedvben, ott figyel benne a versenyszellem, úgyhogy hagy szárnyaljon. 

Annyi bizonyos, hogy Réka ritka módon szereti a sulit illetve ami ezzel jár, közösség, barátok, programok, feladatok, órák, stb.....Mindig azért imádkozom, hogy ez minél tovább így maradhasson. Mert addig lesz ő igazán boldog iskolás. 

Hát nem élmény nekem fogadó órára járni?  De, ez vitathatatlan. 

2015. október 19., hétfő

Nem tudok

 
Mármint vidám és könnyed bejegyzést írni. Válságban vagyok. Pénteken csúcsosodott ki az egész Zalán néhány húzásával, maga után rántva az én mélypontomat. Akkor azt hittem, én most csomagolok és elköltözöm egy lakatlan szigetre, ahol nincs más, mint csönd és sok-sok könyv. Na meg egy wellness szálloda, aki lesi minden óhajomat, ugyebár.  Persze nem mentem sehová, maradt a küzdelem is a kétségeimmel, hiányosságaimmal, a türelmem abszolút hiányával ,és következésképpen az önváddal, ami az egészben a legrosszabb. Aztán aludtam egyet, összebújva a két gyerkőccel, mert ők így kívánták és... valahogy jobb lett.
 
Szombat délelőtt lecseréltük a könyvkészletünket a könyvtárban, mert már sok újat a meglévők nem tudtak nyújtani a gyerekeknek. Zalán bevetette magát a gyerekkönyvtárban felvert sátorba és színét nem láttuk egyáltalán. Neki az a szokása, hogy a könyvböngészés büntetendő illetve végzetesen intim procedúra, úgyhogy azt nem lehet más gyerekekhez hasonlóan a kis asztaloknák folytatni, muszáj a sátor sötétjében lapozgatni a dínós könyveit....Valamint fennhangos hangoztatni, hogy ezt is MEGVESZEM, ANYA és azt is MEGVESZEM...hiába a kántálás, hogy itt biza maximum kölcsönözni lehet....

Réka leragadt egy lovas könyvnél (mi másnál), úgyhogy a könyvek nagy részét én magam válogattam ki. Felcsillant a szemem, mert több klassz könyvet is találtam, úgyhogy megint izgalmas estéknek nézünk elébe meseileg. Bele is fogtunk Berg Judit Lengemesék című kötetébe, tátott szájjal hallgatták a gyerekek. Zalán a végén hozzám vágta a könyvet, hogy UNALMAS, majd követelte, hogy azonnal olvassak még egy fejezetet, mert különben!! Ez mostanában jellemző Zalánra, csimbókokban lógó idegeimnek külön gyógyírt biztosítva...Türelemre tanít, értem én.  Ő is kapott külön mesét, lovagosat, boszorkányosat, úgy tűnt, tetszett neki.
 
Semmi különöset nem csináltunk, semmi extra helyen nem jártunk a hétvégén, leszámítva még a bevásárlást, valahogy én csak arra vágytam, hogy OTTHON legyünk. Négyesben. Vagy ha az nem ment, hát hármasban. Nekem általában a sütés és főzés terápia szokott lenni, olyankor sok minden a helyére kerül a fejemben, megérnek bennem döntések, letisztulnak helyzetek...talán ez most is így történt, mire a szombati ebéd elkészült desszertestül, némi késéssel, jobb bőrben éreztem magam megint. Valahogy tudni kell dolgokat elengedni, amire az embernek nincs ereje vagy ideje. Nem szabad stresszelni azon, hogy már megint mennyi mindenre nincs idő. És egyáltalán, csak fontos dolgokon szabad stresszelni, megtanulhatnám már. Megtanulom e valaha?

Ma fogadóóra Rékának a két tantónénivel külön-külön, ahogy szoktuk...Nagy meglepetésekre nem számítok és már a változó szorgalom sem érdekel, amióta magatartás-szorgalom és illem "tantárgyakból" is megkapta Réka  szeptemberre a JELES értékelést....Mivel két hármas is becsúszott két egymás követő héten elégg bajos matematikai alapon ebből még ötöst kihozni, de a tantónéniknek sikerült és ez a lényeg. Azóta jeles minden, apró hiányosságok be-becsúsznak, óhatatlanul. Réka nagyon furfangos, mert mindenre jelentkezik és mindent teljesít, amivel potya ötöst lehet szerezni. Múltkor heteken át pátyolgattuk a fűfej emberkéjét (az én egyik régi harisnyám feje bánta, némi virágföld és egy Réka maréknyi fűmag), de megérte, mert két ötöst is kapott érte, egyet környezetből, egyet pedig technikából. Máskor leckeírás helyett a Tappancs újságból barkácsol ezt és azt teljesen egyedül, hogy aztán bezsebelje rá az ötösöket. Jól is teszi, hiszen 20 pirospont nem feltétlenül gyűlik össze ennyire könnyen.

Zalánnal még nem fogtunk bele a logopédus által javasolt "nyelvgyakorlatokba", keresem azt az időpontot, ahová be tudnánk építeni a mindennapi rutinba. Nyilván ott a hétvége, mindkét napja és még hétköznap is 2 napot legalább be kell iktatni. Majd valahogy kiokoskodom, hogy lenne a legjobb. Holnap színházba mennek őfelségéék, nem is fognak aludni ebéd után, kíváncsi leszek, hogy bírja a gyűrődést, mert múlt héten, a nevtanos napomon még edzés előtt bealudt az autóban, félő volt, hogy a focinak is lőttek, végül aztán alkut kötöttek Apával és megint edzett egy jóízűt a drága daliám.

 

2015. október 16., péntek

Még mindig E.

Csak néhány gondolat, ami úgy érezem bennem maradt a szerdai pszichológussal történt beszélgetésem óta.

E. a harmadik pszichológus, akit megkerestünk. Eddig valamennyien máshol próbálták megfogni a probléma gyökerét, de a legutóbbi kettő, T. és E. ötleteire tanácsaira nyitott vagyok. Ha nem így lenne nem is lenne érdemes folytatni az egészet illetve más szakember után néznék, ha nem lenne nekem egyébként E. szimpatikus. Hihetetlen fontos, hogy az adott szakemberrel legyen valamiféle közös hullámhossz. Hogy aztán ez nekünk kettőnknek, hármónknak mennyira van meg, fene tudja. Első x alkalommal nagyon jól el is beszélgettünk, azt hiszem, hogy most érint már (?) fájó pontokat is, ennek az egész történetnek a része, a mi életünk része is.

Úgy érzem teljesen nyitott vagyok előtte, gondolkodtam is, hogy lehet, túlságosan, mert mindig azt mondom ki, ami a legelőször eszembe jut, nem mérlegelek vagy gondolom át a válaszom. Szerintem ezt így érdemes csinálni. Akkor is, ha esetleg hülyeségeket bökök ki. Könnyű tehát rám úgymond lecsapni. Azt is elmondtam neki, valamely kérdésére reagálva, hogy az biztos, hogy az időhiányt soha nem fogom tudni megemészteni vagy elfogadni.  Akkor sem, ha azt gondolom, hogy ezen már túl vagyok. Ezen nem lehet. Működnek a hétköznapok úgy, ahogy működnek, gördülékenyen és vidáman, hogy aztán egy nap, amikor Tibi már 5 órakor otthon találtatik, rádöbbenjek, mennyire nagyon hiányzik is ő a mindennapjainkból. Mi mindent veszíthetünk mi is, a gyerekek is. De megint az a gondolatmenet vége, oda kell visszakanyarodni, hogy ahogy Tibi személyisége, ahogy a gyerekekhez hozzááll (én vagyok a jóval szigorúbb ugyebár), ez is fix dolog, olyan, mint egy beton fal, azt aztán nem lehet arrébb emelne egy centit sem. Persze, gondolom mindezt én, és ezzel veszem el tőle a fejlődés lehetőségét, szóval áááááh...
 
Hogy ő mennyire jó apa vagy nem jó apa. Nem igazán ez áll E. fókuszában, sokkal inkább az, hogy egy fiúgyermek egészséges lelki fejlődéséhez milyen apa figura szükséges és hogy ettől Tibi mennyire messze vagy nem messze áll. Valamikor a nyáron már kifejtette E., hogy a nevelésben egy véleményen kell lennünk, nekünk szülőknek, ha pl. én azt mondom, hogy 9 óra és a lefektetett kisded kopogtat a nappali ajtaján, egy emberként az legyen a véleményünk, a hangoztatott, hogy vissza kell bújnia az ágyba. Ez általában nálunk nem így van. A következetes és határozott apa figuráról már nem is beszélek, megtettem korábban, van némi hiányosság ezen a téren.
 
Nyilván bennem sem kerek minden lelkileg. Sokszor úgy érzem azt, hogy a nyomás rajtam, a minden irányból érkező, alig elviselhető. Apu halála kapcsán pedig végképp az fogalmazódik meg bennem újra és újra, hogy kerekségre nincs már soha többé esély. Valahogy megnyugvást talál az ember, próbálja feldolgozni, mondogatja magának, hogy mégsem 45 évesen esett össze egy infarktusban, hanem súlyos betegség után, viszonylag rövid szenvedés után blablabla...Persze mindez mit sem ér, ha az ölelése, a lénye nincs és a hiánya pótolhatatlan, főleg anyám számára. Amikor májusban beszélgettünk E.-vel ezt még sokkal intenzívebben éreztem.
 
Hogy a fociba belecsöppentünk Zalánnal és lassan, de biztosan egyre mélyebben benne vagyunk, azon E. mindenképpen meglepődött, úgy láttam a tekintetén. Jó iránynak tartotta, apa-fiú programnak is jó (T. pszichológus iránymutatása szerint), más csapás is ez, mint Réka útja (szintén T. iránymutatása), szóval a dolgok ezen állásával meg vagyok elégedve. Foci után átbeszélik a fiúk, melyik tetszett a legjobban Zalánnal (természetesen a foci edzés foci része, ahol gólokat lehet lőni) és kielemzik még az autóban az egészet, hogy közös élmény legyen. Ha hazaér se azt kérdezzük tőle, hogy hány gólt lőtt, mert nem az a lényeg, ne a teljesítmény legyen a középpontban, hanem inkább a "hogyanéreztedmagad".
 
Remélem, mindent leírtam, ami kimaradt az előző bejegyzésből. Jó, lehet, hogy nem, volt szó pl. az elfojtásról is, ami az én érzelmeimet illeti. Szerintem ebben mellé lőtt, legyintettem is gondolatban, miközben hátra dőltem a székemen, hogy na ez aztán olyasmi, ami nekem soha nem ment. Ebben Tiborom a profi a családban.

Ja igen, az ovi is szóba jött érintőlegesen, hogy ugye ovit nem váltottunk nagycsoportra, akkora probléma nincs ott...jegyezte meg E.. Akkora nincs, persze. Ovit egyébként sem most váltanánk, ha ezt fontolgatnánk is, hanem majd jövőre. Ám már most látom, hogy erre nem fog sor kerülni. Jelen állás szerint az ovi megfelel minden lényeges feltételünknek, többről magunktól lemondtunk, úgyhogy ezt a szűk két évet valószínűleg ebben az oviban fogja lenyomni Zalán.

2015. október 15., csütörtök

E.-nél megint


 
Nem tudom, mi volt velem tegnap, valahogy nem voltam toppon. Agyilag, gondolatilag, úgy egyáltalán. Ha ott lettem volna,talán összeszedem a kis buksimat, mielőtt beülök egy pszichológus vércse tekintete elé. Intellektul módra elmondom, hogy 8-fél 9 magasságában minden gyermekünk a megfelelő oktatási/nevelési intézményben csücsül, Zalán focizik, a beszéde, na az viszont ugyanolyan. Illetve nemtudommióta nem dadog, hanem húzza az első szótagot egy mondaton belül kb. 1 szónál. Vagy kettőnél. Vagy egynél sem. Ilyen bonyolult a helyzet. Szépen visszaszokott az év elején az oviba, ami ugye nagy csoportban már nem akkora szenzáció és van két barátja is, aki nagyon szereti őt és akikkel bizonyára öröm az élet az oviban. Az óvónők felé is történt nyitás, meg-megszólal, nincs az a makacs NémaLevente státusz...szóval minden szép és jó. Vagy legalábbis fejlődünk, mint púpos gyerek a prés alatt.
 
Igazából, ha össze akarnám foglalni, hogy mi az egy óra eredménye, azt mindenképpen kiemelném, hogy meg lettünk dicsérve, amiért a reggelekre kialakult valamiféle rendszer. Igaz, a szeptember elejéhez képest az utóbbi napokban rászoktam arra, hogy Zalánt már nem ébresztem. Ami azzal a következménnyel jár, hogy repedések keletkeztek a rendszeren, a 8 óra nem jön össze, ahogy a fél 9 is veszélyben van blabalblabla. Meg is beszéltük az urammal, Tibivel, hogy akkor visszatérünk a szeptemberi rutinhoz, vagyis én ébresztem a gyerekeket fél 7 tájban, így elég idejük lesz fél 8-ig nagyjából magukhoz térni és hármasban oviba és suliba indulni. Legyen ez a napirend része. Ezen a ponton azon kaptam magam, hogy kicsit felemelem a hangom és a kelleténél ...hogy is mondjam...több érzelem van a mondandómban, mint kellett volna. E. (a pszichológus) ugyanis nem értette, hogy miért ébresztem fel én Zalánt fél hétkor, ahelyett, hogy megbeszélném Tibivel, hogy ezt tegye meg ő 7 óra körül. Azért, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy ez nem működik. Na és akármi nem működik, annak a feladatát én átveszem? Neeem...vagyis igen. Ha fontos a cél. Na hát ez nem jó, miért nem lehet ezt megbeszélni? Leülni és megállapodni valamiben. Azért, kéremszépen, mert egy évet beszéltem és vártam, úgy gondolom, ami nem megy, azt nem érdemes erőltetni. Ezt nem igazán értette vagy értett vele egyet.
 
Na és hát amire érzékeny vagyok és egyből átmegyek sündisznóvá illetve agresszív kismalaccá, az az, ha valaki problémákat lát a mi kapcsolatunkban Tibivel. Mert lehet, hogy nem a tökéletes szerelmes pár vagyunk, sőt biztos, de az is, hogy a mi kapcsolatunk erős kötelék, biztos alap, úgyhogy abban nem vájkáljon és keressen problémát senki. Mert lehet, hogy vannak kisebb problémák és nézeteltérések, teszem azt ma reggel is folyton kapcsolgatta le utánam a villanyt a uram, amivel az őrültbe tud kergetni, hogyan készülődhetnék egy tök sötét lakásban??, de ezek közül egyik sem olyan, aminek közel lenne Zalán önértékeléséhez, beszédakadásához. Ez (mármint a vájkálás) azonban aligha kerülhető el, ha pszichomókussal ül le az ártatlan emberlánya. Hős amazonként megvédtem - vagy azt hittem, azt teszem - magunkat, illetve Tibit, akinek a figurája, mint apa, E. szerint nem elég erős a családban, ami nem gyengén gubanc..........de persze felzaklatott maga a próbálkozás is. Én úgy gondolom, ezt mondtam E.nek is, hogy ha valaki 40 éven át valamilyen volt az nem fog 42 éves korára másmilyen lenni. Olyan ez, mint egy tánc, ha én jobbra lépek, ő balra, kiegészítjük egymást és segítjük. Erre rögtön rávágta, hogy miért mondom azt, hogy jobbra-balra, miért nem léphetünk mindketten jobbra. Olyat csak a Kalinka orosz táncban láttam Réka sulis bálján. - morogtam erre én a bajszom alatt. E. szerint én nem adom meg Tibinek a fejlődés lehetőségét, amint nem megy valami és rögtön a helyébe akarok ugrani. Ezzel sem tudtam egyet érteni igazából.
 
Nehéz dolog ez, egy családról, párkapcsolatról, problémakörről úgy véleményt alkotni, hogy talán 3-szor beszélgettünk eddig. Olyan, mint belekóstolni kiskanállal egy tortába. Hol van az a kiskanálnyi mennyiség egy egész szelettől?
 
Megjegyezte, hogy látja rajtam, hogy valami nem oké, nem kerek, olyan, mintha kifelé azt mutatnám, hogy az, pedig valami nem az, mondjam meg, hogy mi. Rögtön rávágtam gondolkodás nélkül, hogy az a probléma, hogy nem látom, hogy jutnánk egyről a kettőre. Telnek a hónapok és az évek, Zalán pedig ugyanúgy dadog. Egyébként ez nem is igaz, hiszen dadogott már sokkal rosszabbul is, nem tudom, valahogy ez jött ki belőlem. Tehetetlennek érzem magam és nem látom a megoldást sem. Logopédus nem foglalkozik vele, nem tartja indokolnak, mivel őelőtte nagyon ritkán akad meg, foglalkozzon vele a pszichológus. A pszichológus meg leginkább velünk foglalkozik, mint szülőkkel, amit valamilyen szinten értek én, hiszen lelki eredetű dadogásról van szó, más részről meg nem, mert az a mániám, hogy semmi olyan nem történik otthon, ami miatt dadognia KELLENE. Ugyanakkor biztosan történik, ha egyszer dadog. Szóval ez olyan faramuci helyzet. Egyébként pedig E. előtt, illetve előtte T. pszichológus előtt sem akadt meg, illetve csak minimális mértékben.
 
Kérdezte E., hogy mit szeretnék, miért vagyok ott? Tartok e igényt a segítségére. Azt válaszoltam, hogy nyilván tartok, hiszen időpontot sem kértem volna másképpen. Hogy mit szeretnék, meg talán adja magát. Azt felelte, hogy ez az én egyik bajom, hogy sok mindenről az életben azt gondolom, hogy "adja magát" a helyzet, ahelyett, hogy megbeszélném ezt azzal, aki még illetékes. Lehet, hogy kiderülne, egészen más lehetőségek is léteznek. Kommunikáció, kedves Erika, kommunikáció. Hallgattam, mint a hal. Nem tudtam erre mit reagálni kivételesen.
 
Nem sokkal később lejárt az idő és E. megjegyezte, hogy élmény velem beszélgetni, ő annyira szeret velem társalogni. Erre sem igazán tudtam mit felelni, mert az bugyogott volna ki a számon, hogy biztos szaftos anyagot biztosítok pszichológiai szempontból, amiből ő talán megint levont volna egy olyan következtetést, ami nekem nem tetszett volna, szóval csak egy mosollyal nyugtáztam ezt.
 
Megegyeztünk, hogy megint találkozik háromszor Zalánnal és utána meglátjuk, mi lesz.
Meg nem tudnám fogalmazni, mit éreztem utána egész nap. Mármint a fáradtságon túl. Lehet, külön analízisre kellene járnom, hogy erre rájöjjek.
 
 

2015. október 14., szerda

Tibié

Az ő képei már készen vannak, alább feltettem a legjobban sikerülteket.

Túl vagyok a Nevtanos napomon...hát fogalmazzunk úgy, hogy mostanában nem szeretnék arra járni. Nagyjából egy órát költöttem el Zalán pszichológusával és úgy leszívta az energiámat ennyi időcske, hogy elfáradtam, mint egy teherhordó szamár, ahogy a gyerekek mondanák. Fél 11-re készen voltam, de ha elém löknek egy franciaágyat, hogy aludhatok kedvemre, biztos, hogy éltem volna a lehetőséggel. Persze nem volt megállás. Hogy részleteken is megosszak eme zsurnállal a pszichológussal kapcsolatos diskurzusomról....na arra nem állok még készen. 

Utána néhány óra szünetet kaptam, amit meg is ragadtam egy kis vásárlásra, majd a két óra ott talált bennünket a logopédusnál. Zalán - egyszerűen és tömören összefoglalva - pösze. Igényelne logopédusi segedelmet heti egy alkalommal elvileg. De nem kap, mert túlterheltek a logopédusok. Ezt nem E. logopédustól tudom, persze, hanem egy másik, de igen megbízható forrásból. Nem súlyos az állapota, az igaz. Kiadott hát bizonyos gyakorló feladatokat a kedves szülőknek, konkrétan nekem, így időt nyernek. Ha az már megy, sétálhatunk vissza egy újabb konzira. Zalánnak a nyelvecskéjét kell trenírozni, semmiképpen nem élezni, aaaaazzal nincs gond.  jobbra-balra nyújtogatni és bizonyos hangokat gyakorolni. Az S és C betű nem kristálytiszta egyébként. Például a CICA az nem 100%-os CICA, hanem ingkább TCITCA. Na mindegy, majd fejlődünk, alakulunk. 

Holnapra meg talán összegyűjtök némi erőt, hogy a napom első feléről is írjak. 























Találóskérdés: Melyik képen kell Zalánnak pisilnie? :)

2015. október 13., kedd

Felvilágosítós

 
 
Ma fotózás lesz a suliban. Tavaly olyan botrányos rossz képek készültek a gyerekekről, hogy csak az osztályképet kértem, azt is csak azért, hogy legyen emlék az elsős osztályról. Egyébként nem vagyunk rászorulva külsős fotós alkotásaira, de azért adtam még egy esélyt a fényképésznek. Sajnos, ahogy hallottam, az iskola is. Felajánlottam múlt héten, hogy esetleg Tibi szívesen lefotózná a gyerekeket, csoport képek a cimborákkal, portrék, szerintem remek ötlet volt. Vállalta is az illető. Ám a kapkodó, fél lábbal már máshol járó ofő azt felelte, hogy az igazgatóval kell ezt megbeszélnem, mert ez egységes iskolai dolog, ilyenben mi nem dönthetünk.  Ez bosszantott, mert miért ne dönthetnénk, legyintettem is, hogy akkor nem aktuális. Később ébredtem rá, hogy ő nem feltételezi, hogy mindez ingyen lenne.Pedig igen, Tibi, a hobbifotós van ilyen rendesgyerek. Mindössze egy-két tanóra  biztosítása kellene hozzá, (ének?rajz?), ahol néhány percre, max. negyed órára lehet nélkülözni egy-egy gyereket. Már el is képzeltem, hogy a nagyfényes "mini aula/lépcsőházban" milyen szupi képek készülnének, ha még lobbiznék pár kört lihegve a tantónénik körül. Annyiban maradtunk, hogy majd beszélünk még róla, de valahogy úgy érzem, nem fogunk egyelőre.
 
Egészen más téma.
 
Megkeresett tegnap egyik ismerősöm, hogy szívesen megosztaná velem repi intim betét csomagját, amelyet a munkahelyén kapott. A lányaink suliba járnak, de majd inkább ideadja személyesen a pakkot, nem akarja csak úgy Rékának a kezébe nyomni..... Azt feleltem, hogy rendben, bár Réka mindent tud arról, hogy mi az a betét (én petyónak hívom) és mire való. Mire - az eüben dolgozó - ismerősöm teljesen ledöbbent. Olyannyira, hogy utána egészen eltűnődtem, hogy micsoda liberális nevelési módszert tudhatok magaménak (magunkénak) felvilágosításilag!! Amikor elrebegtem, hogy Rékáék azt is tudják - korukhoz illő részletességgel - hogy hogy születik a baba és egyáltalán hogy teremtődik, ismerősöm szólni sem tudott...azt nem tudtam eldönteni, hogy jó vagy inkább rossz értelemben.
 
Mi valahogy ezekből az "intim" dolgokból nem csinálunk nagy ügyet. Jó, jó, talán nehéz is lenne, fele akkora lakásban lakunk, mint kellene mint az ismerősömék. A gyerekek egész pici koruktól fogva bejártak a vécébe utánam és mintha csak a kanapén ücsörögnék, egyáltalán nem zavartatták magukat. Nincs zár sem a fürdőszobán, sem a toaletten, úgy járnak ki és be rajtuk, mintha a vécé csak valami dísztárgy lenne. Úgy látják Tibit, ahogy én soha apámat, vagy ha úgy tetszik, tesóm anyámat. Rajtam meg nincs semmi különös, ha cici, akkor szopi és kész passz.
 
Amikor Zalán megszületett, már tudta, hogy a baba hol csúszik ki, ugye, a növekedés elég szemmel jól látható, úgymond, látványos folyamat volt még számára is. Hogy pontosan hogyan készül a bébi, valahogy nem firtatták, beérték annyival, hogy anya és apa pici pontocskája egyesül. Hogy hol és hogyan, nem kérdezték. Ma már azt is tudja Réka, hogy a baba a keksz hasonló hangzású szavával készül, csókkal, puszival még nem, és hogy ami a szülők lába között van, na annak összeérintésa a keksz, amellyel létre jöhet a kisbaba. Kérdezett, hát válaszoltunk. A gólya téma komolyan nálunk valahogy nem merült fel. Amennyire emlékszem, nekem sem emlegettek anyukámék annak idején ilyesmit, kéményeket egyensúlyozó madarakat csecsemőkkel a csőrükben.....
 
Hogy aztán ez sok e, nem e, én nem tudom. Nekünk így megfelelő, pont jó.

A végére itt egy ŐsziRéka. :)





2015. október 12., hétfő

Így telt



Az első "télikabátos" nap az őszi szezonban a mai. Zalánra még jó a tavalyi, bár ahogy bánatosan elnéztem, nem fogja kibírni a teljes téli szezont (Tibi szerint igen, mert ő gyárilag optimista). Sapkailag és cipőileg még maradtunk az őszieknél, igaz, nekem reggel fázott a lábam. Több mint egy napja esik és csepeg az eső folyamatosan, úgyhogy akárhogy is terveztem, hogy írok egy "miértszeretemazősz" bejegyzést, most ehhez annyira nem fűlik a fogam. Annyi bizonyos, hogy itt gőzölög mellettem isteni indiai teám és este élmény lesz kanalazni a forró levest.
 
A hétvégén gyakoroltunk Zalánnal Diferhez hasonlatos feladatokat. Azt vettem észre, hogy bámulatosan ügyes. Mármint pl. tudta folytatni a számsort négyszázakárhánynál is (497, 498...), igaz, az ötszáz után nála ötezermillió vagy valami ilyesmi szám következett, de akkor is. Rékánál, jelzem, természetes volt, hogy tudja folytatni, pedig ez nagyon nem követelmény az ötéveseknél, ugyebár. Ami még feltűnt, hogy adta a szórakozott, lezser gyereket, ami azért jelentősen befolyásolta, hogy válaszaival fején találta e a szöget vagy sem. Vagy odafigyelt, vagy nem, el-elkalandozott. Szóval a lényeg, hogy ügyes volt, matek fronton is, tapasztalati következtetés oldalon is...és egyáltalán. Kíváncsi vagyok, mi lesz a helyzet az ovis eredményekkel. Várhatóan arra majd csak novemberben kapok választ. Az oviban "újjászületett" a gyermek, minden papíroson immár hivatalosan is májusi születésű. Hurrá.
 
Réka vasárnap reggel ismét előadta magánszámát "Nem akarok tanulni!" kezdettel, de lassan kezdem ezt nem komolyan venni, mert ugyanakkor tanulás közben én úgy látom, élvezi a helyzetet. Legalábbis, ha együtt tanulunk. Elkezdték az osztás előkészítést matekból, talán a látszat csal, hogy nem haladnak sehová,  magyarból őszi versként feladták nekik az "Itt van az ősz, itt van újra" címűt, mely nem gondolnám, hogy kifejezetten nekik való, én meglepődtem rajta. "A cinegee cipője" talán testhezállóbb lenne egy 7-8 éves gyerkőcnek. Nagyon nem akadtam fel azért a témán, mert Réka nagyon gyorsan megtanulta a verset, illetve alaposabb szemle után rájöttem, hogy az utolsó 3 versszak, amelyben úgymond intim részletek is figyelnek, lemaradt a könyvből, nyilván nem véletlenül. Kellett még írni egy fogalmazást a rövid u-ra végződő szavakból, no hát ezt együtt írtuk meg, mert Rékának beletört a bicskája. Anyu, apu, kapu, hamu, lapu, daru, kenguru, batyu, kenu....Szerintem É. tantónéni gyanakodni fog, hogy nem egészen Réka az értelmi szerző....
 
Megérkeztek a könyvek illetve az Adventi naptárba való apróságok hada, ez utóbbit Tibi hajszál híján át is adta ünnepélyesen a gyerekeknek, nem tudván, mi lapul a dobozban, hát vetődtem, mint egy futballkapus, hogy  megmentsem a helyzetet. Rékának a Galléros Fecó naplóját olvasom, ami a várakozásaimmal ellentétben ugyanúgy leköti, mint az eddigi kötetek. Tényleg jó kis könyv. Zalánnak a Titoktündér sorozat egyik kötetét, meg nem mondom, melyiket és nagyon szereti, végig leköti. Egyébként is azt vettem észre, hogy lassan és észrevétlenül érdeklik a mesék, nem csak a kurta 3-4 éveseknek való, hanem a nehezebben emészthető történetek is. Én pedig egyelőre Abibélt olvastom, bár igazából a Silkworm címűt kellene falnom, melyet J.K. Rowling nevéhez lehet kötni. De most Abigél nyert.
 
Ja és ha már foci, tegnap megint szurkoltunk és szorítottunk a fiúknak. Zalán olykor egész nagyfiús megjegyzéseket tesz (van benne kerek 3 foci edzés minden tapasztalata, úgyhogy minden joga megvan kritizálni :)....), pl. hogy "Már megint középpályán álldogálnak!" Én, bevallom, mérges voltam a végén, hogy megint kikaptak, hiába a 3 gól, hiába, hogy végre tudnak gólt szerezni (tényleg hiába, ha közben négyet bekapnak), de már nem mondok semmit, nem szabad bántani őket, nem is értek én a focihoz. Harminc éve ez van, hogy majd lesz jobb és jobb, bizakodjunk, új edző, épülőben van a csapat blablabla...
 
Na szóval, október közepét írjuk, holnap fogorvos, holnapután pedig amolyan Nevtanos napom lesz pszichológussal és logopédussal fűszerezve. A kettő közé remélem, befér majd egy kis beszerző körút, mert úgy néz ki, minden ősz-téli ruhám elpárolgott a szekrényemből a forró nyár folyamán.... 

2015. október 9., péntek

Zalán és a betűk


Zalán újabban kedvet kapott az írásra. Szerintem meglepően szépen kanyarítja a betűket , ahhoz képest, hogy fiú ....kezdeti próbálkozásoknál tart. Az óvodai munkájában is feltűntek már a betűk, jelezte is az óvónéni, hogy számok és betűket is írkál a rajzai mellé. Egyelőre - nyilván - leginkább csak úgy random módon, persze a nevét leszámítva.
Minap sugárzóan szaladt ki a csoportszobából, nyomban kezembe nyomva friss rajzát.
- Mit írtam oda? - kérdezi vigyorogva.
- Hát...- bogarászom bizonytalanul a betűit. - ........ZANOZATI.
- Zanozati? Hurrá, pont azt akartam leírni.
- Tényleg?
- Igen. Zanozati út. Ott van az, amit rajzoltam.
Ahhha....

***

Másik alkalommal Rékástul megyünk Zalánért az oviba és ismét előkerül egy írásos rajz.
- Háhá! - derül fel Réka - Zalán azt írta, hogy ZALÁMI. ZALÁMI!!!
- Nem is, azt írtam, hogy ZALÁNTÓL.
- Háháhá, nem, gratulálok, Zalán, te tudsz németül, így van a szalámi németül.
- Neeem iiiiiis!- hördül fel Zalán
- Szalámi Zalámi Szalámi Zalámi!!
- Naidefigyelj!.......Grrrrr.....
Csúnya verekedés és csihi-puhi lett volna a vége, ha nem tereljük el 180 fokkal Zalán figyelmét. Észnél kell lenni, mert bár a két év öt hónap fix távolság közöttük években, Zalán máris erősebb, mint Réka. Valamint gyorsabb is.

 

2015. október 8., csütörtök

Különórákról

 
Tegnap délután németet kellett volna tanulni - és én szóltam is Rékának legalább 3 alkalommal - falraborsó effektus... - viszont a szerda az a KettesbenAnyával nap, úgyhogy inkább pizzát sütöttünk a lecke kikérdezés helyett. Egyébként is egyre inkább azt érzem, hogy képtelen leszek folyamatosan tanulni vele, nincs rá sem energiám, türelmem ugye meg végképp nincs...Elég átnéznem esténként az üzenő füzetet, ellenőrizni, hogy minden be van é pakolva, pirospontokat számolni, leckét átnézni, hogy készen van e, ellenőrzőt aláírni...Persze majd hétvégén átnézzük a szavakat újra, frissült lendülettel, mert kiderült, hogy a német helyesírás betartása még nem követelmény másodikban. Lásd KÁCCE....
 
A pizza isteni lett, de ott figyel a böjtje, reggel azért aggodalommal indultam dolgozni, nehogy dolgozatot írjanak ma! Remélem nem. Réka persze nem aggódik, nem, egy szálat sem.
 
Kialakult a különórák rendje, valamennyi helyszíne az iskola (hála Istennek!). Hétfőn dupla órában szolfézs. Ütközik a tánccal, így arra nem tud járni. Kedd szabad, szerdán furulya, hangszeres óra. Ennek időtartama nekem rejtély, fél óra, egy óra? Csütörtökön matek tehetséggondozás az ofővel. Erre nem kellett jelentkezni, nem volt kérdés, hogy jár e vagy nem. Szereti, érdekes feladatok vannak a bandának, és bár külön házival jár (és piros pontokkal), nem panaszkodik. Pénteken 3 óra rajziskola van M. nénivel, amit imád Réka. Szerencsére kedvező időpontba került, nem zavarja a másnapi házi írást. Annyira otthon érzi magát M. néni szárnyai alatt, hogy szerdán furulya óra után is beül egy fél órácskára rajzolni valamit. Ennyi. Idén ehhez jön még a heti 3 úszás, ami sajnos jövőre már nem lesz. Illetve lesz, de a szakoszályba már nem szeretném vinni, az esti edzésekre azt hiszem. Nem is szeretne járni egyébként, a monoton úszás nem az ő műfaja. A sakkszakkör egyelőre függőben van.
 
Zalánnak szuperül megy a foci, Tibi szerint a leggyorsabb és a legügyesebb a kezdők között. Három gólt is rúgott. Azt mondjuk nem tudom, mennyire elfogult a drága uram. Már le is vetítettem a kisfilmet a lelki szemeim előtt, hogy heti 3x hurcolhatjuk edzésre és még hétvégén jönnek a meccsek. De amígy lelkes és csillog a szeme....az mindent megér.

Az oviban Állatok világnapja is volt tegnap, gyűjtöttünk a Kéz a Mancsért Alapítványnak mindenféle finomságot, cserében hoztak néhány kutyust mutatóba. Érdekes, hogy Zalán állította, hogy sehol egy darab kutya nem volt, sem madarak kalitkában (az óvónéni előzetes tájékoztatása alapján) ellenben Bianka csoporttársa két hörcsöge IRTÓ CUKIIII volt. Ennyit tudtam meg az állatok világnapjáról. Talán majd később lesznek róla fotók az óvónénik pendrive-ján.