Hogy is telt?

Hogyan is telt a negyvenedik? (Úristen, nem is! Biztos csak a harmincadik volt! Tuti!) 

Ugye azt már meséltem, hogy pénteken este indítottam az egyszemélyes bulit a könyvvel és a ciderrel...No, szombaton hajnalban  - vagy kora reggel, nézőpont kérdése, de hétvégén inkább hajnal -  Zalán riadóztatott bennünket. Torkaszakadtából ordított, hogy neki fáj a torka, fáj és fááááj....mire fél kómában előhoztam neki a nurofent, annyira már nem érdekelte a dolog, békésen szundított tovább a másik oldalára fordulva. Bámulatos, milyen villámgyorsan hat ez a cucc, nem? Én viszont nem tudtam visszaaludni, úgyhogy pakolásztam, rendezkedtem. 

Délelőtt sógorasszonnyal elmentünk fürdőruhát venni, merthogy az nekem nem nagyon van. Ami mégis, legalább 15 éves, így ez praktikus szülinapi ajándéknak tűnt. A boltba érkeztünkkor egy libát szolgált ki az eladó (nem olyan fehér, pihés állatot, emberfélét). Menyasszony volt az istenadta, őszinte részvétem a vőlegénynek. A leányzó (még az) fél napra beköltözött egy egyetlen próbafülkébe. Először fürdőruhát próbált, merthogy a nászútra az fontos, aztán mást is akart, nem zavarta, hogy mi várakozunk. Olyan kedvem lett volna neki mondani, hogy majd lesz egy olyan nap, ami csak a tiéd és rólad szól, bébi, de az még NEM a mai. Addig is tengeti magát egy pár ember a városban és a Föld nevű bolygón, akinek vannak saját önző céljai. 

Felpróbáltam néhány bikinit, hát borzalmasan néztem ki bennük. Komolyan mondom, hirtelen sírni tudtam volna. Azok a fények, az a nagy tükör, az a szűk hely, kegyetlen egy nézőpont. Minden hiba premier plánban. Mellem az sincs, viszont hátsófelem, aaaz erős. Recegős háj, fakó bőr...nem is részletezem. Az eladó, kérdésemre, hogy milyen méretem lehet nekem az általa árult termékekből, habozás nélkül rávágta, hogy XL. XL!!!!!!!!!!! Én nem tudom, van rajtam némi felesleg, nem azt mondom, most 1-2 kg vissza is jött, de azért azt nem mondanám, hogy kövér vagyok. Mit hordanak akkor a kövér nők? Vagy azok ne járjanak menő bikiniben? Legjobb ha nem is vetkőznek le odáig? Komolyan, nem értem. 

Amíg két bikini között vacilláltam, az eladó megforgatta a tengelye körül párszor a szemeit, mert ÉN egy mérettel nagyobbat merészeltem kérni...hát látszott, hogy nem vagyok törzsvásárló. Bezzeg menyasszonyka otthagyott 40 000 Ft-ot sebtében, mert elhajítani való harisnyatartóra is rábeszélték. Hangsúlyozta is, hogy visszajön még, mert piros bugyi és piros melltartó és pirosistennyila is kell.... már a nyelvemen volt, hogy aranyoskám, fogadd meg egy negyvenéves nő tanácsát, NEM ezen fog múlni a sikeres és boldog házasság. Persze igazságtalan vagyok, nem mindenki esküvője olyan minimalista, mint a miénk volt. 

Itthon aztán, ahol kevesebb az öltözőtükör és barátságosabbak a fények, már egész csinoskának találtam magam az új bikinimben. Ez egyébként maximálisan a bikini érdeme, nekem legalább 5 kiló minuszt illene felmutatnom, bikiniben nézve a 10 oldana meg minden gondot. Este átjöttek sógornőék köszönteni, volt torta, sajtos süti és sok sok sok bor. És Jéger. És tojáslikőr, bár azt csak másnap találtam a hűtőben. Megfeledkeztem róla. Volt bennem valami különös késztetés, hogy INNI, INNI, INNI...nem mintha alkoholista hajlamot vélnék felfedezni magamban, inkább ennyi jelét adtam a hitetlenségemnek, hogy negyven lettem.  Hát totális döbbenet, hogy már kétszer húsz évet leértem.

Ma felköszöntöttek a kollegáim is, egyikük hozzám csapta az ajándékot, hogy Isten éltessen, boldog negyvenediket, nehogy már csak ő vénüljön! 

Részleteket olvashattatok szülinapom históriájából. Nem teljes a kép, csak közben szerintem megszült a rakottkel....Nem megszült, megsült..jellemző!

Ui: Egyik kedves drága ismerősöm kérdezte, hogy mi újság VELEM. Azt válaszoltam neki, hogy semmi...de aki megkérdezi, hány éves is vagyok, azt egyelőre szájon vágom. :) 

 

Plusz Zene

És a zene, amit a kis fotó "show"-m alá be szerettem volna tenni, ám photopeach nem engedte. Este 11 elmúlt, úgyhogy hagytam úgy az egészet, ami a legelső változatként kialakult. De azért szeretem ezt a dalt. Amikor Ákos 40 lett, az volt az egyik gondolatom a sok közül, hogy de jó, hogy én még nem....Dehát a sorsát az ember nem kerülheti el. Megérhettem, megÉRhettem rá, eljutottam idáig bölcsességben és hülyülésben egyaránt, amit mindenképpen értékelek. Ami vigasztal, hogy sokan mondják, nem nézek ki annyinak. Úgy legyen még vagy tíz évig! Hihetetlen egyébként, hogy negyven, én???? Ez biztos csak valami tévedés lesz. A harmincas éveimben folyamatosan 25-nél rekedtem meg, majd később ez felcsúszott harmincra és ott is rekedt. Valahogy a lelkem nem öregedett azóta sem. Legalábbis így érzem. Szóval viszlát harmincas évek, csodaszépek voltatok, azt kívánom a negyvenesek is megközelítően ilyen vidámak és boldogak legyenek félek, hogy nem így lesz, mert majrés vagyok  és öregszem és jönnek a betegségek majd és az őszülés, megállíthatatlanul elhízom, nem tudom leadni fölös kilóimat és vén leszek, na.  Legyek fitt, legyen erőm rendszeresen mozogni és esténként nem kétpofára zabálni (egyébként nem szoktam, de mindegy), és mosolyogjak egyfolytában, mint egy tejbetök (legyen ehhez kedvem és őszinteségem), mert tán az jól áll a képemnek! Boldog folytkövöt nekem! :)

Szülinapos

http://photopeach.com/album/nss9bl?invitecode=094cefb71c

Nosztalgikus

Az esküvőnk napján készült Rékáról. 

Húsleves és tökfőzelék

Napok óta fájt Zalán torka kicsit vagy annál pindurkát jobban, de aztán a krach csütörtök reggel ütött be, amikor is belázasodott. Ilyenkor Tibi gondos szülőként mindig rohan(na) vele az orvoshoz, aminek nálunk semmi értelme, úgyis kivár az antibogyóval pár napot, amíg eldől, hogy vírus vagy baci, Tantum Verde, Nurofen, tea, méz és vitaminok meg itthon amúgy is vannak készleten. Persze azért nem baj, hogy elvitte. Mesélte később, hogy új rendszert vezettek be a rendelőben, sorszámot kap minden újonnan érkező. Gondolom, párszor már összeverekedtek kisebbségi többségi embertársaink és a doktornő a helyi polgárőrség embereit (szám szerint hármat) sem állíthatja örökké a szoknyája mellé, hát új szisztéma van. Bár vannak halovány kételyeim, hogy mindenki ismeri a számokat egytől tízig, aki a rendelőben beteg purdéival megfordul, de lényegtelen. Majd az asszisztens és a biztonsági közös erővel őr(nő) igazságot tesz közöttük.  

Kérettem a magam nevére táppénzes papírt, hátha el tudom intézni, hogy otthon maradhassak. Gondoltam, el fogja felejteni Tiborom, mindig csak a fontos dolgokra emlékszik. Ám ez most olyan lehetett, hisz délben felhívtam és szólt, hogy kiadta a doktornéni a papírt, no problémó. Neki meg holnap valószínű Pestre kell menni. Ezzel el is dőlt, hogy a péntek az gyerektáppénz lesz nekem otthon. Perverz módon örültem egy picit. 

Tegnap elkezdtem a szülinapi ünneplés sorozatot, este bevackoltam az ágyamba az éppen most kiolvasás alatt álló könyvemmel és egy üveg jéghideg cider-rel. "A lány a vonaton"-t olvasom. Ez az utolsó könyv még negyvenen innen, hehe. Igazából nem tetszik, az első néhány oldalt pedig még faltam megbabonázva, aztán valahogy leül a történet, vagy nem is tudom....Elvesztem az érdeklődés a folytatásban, csak azt veszem észre, hogy átugrok bekezdéseket....Tervezem majd, hogy rendelek könyveket a bookline-ról, újra angolul, nem szeretek magyarul olvasni valahogy. Mondjuk Márait igen...

Réka elújságolta, hogy megjött az az ajándék, amit apa nekem szán a szülinapomra. Van egy tippem, nagyon erős, hogy mi lehet. Tibi mérges, mert Réka lelőtte a poént...pedig konkrétumot nem mondott, én meg nem is árultam el a gyanúmat. :) A tábornak is vége, legalábbis az egyiknek, jövő héten folytköv az atlétikával, ha Réka le nem robban Zalán nyavalyájával. Amennyiszer felhajtotta a napokban Zalán teáit, amiket direkt félre raktam, hogy csak a célszemély hörpinthesse fel......szemem sem rebbenne, ha le kellene fújni ezt a második tábort. De legyünk optimisták! 

Tegnap este megalkottam életem eddigi legfinomabb husilevesét. Zalánnak kotyvasztottam, hogy majd attól jól meggyógyul. Tűnődtem is, hogy azért milyen szerencse, még negyven előtt (a héten) sikerült az utolsó pillanatban tökéletes kapros tökfőzeléket rittyentenem (imádom) és amit eddig soha, ami a gyengém, egy isteni húsleves, na az is összejött. Már nem éltem hiába!

Megrendeltem

Tulajdonképpen semmi nem fog változni....Csak ne kelljen kimondanom, mennyi. Majd inkább leírom. 4, 0.

- Jónapotkívánok, xy vagyok, tortát szeretnék rendelni.
- Mikorra?
- Szombatra.
- Milyet? - futószalagon vagyok, érzem. Nem gond, eddig mindig foglalt volt a vonal, negyedjére nem.
- Egy olyan trüffeles-marcipános-meggyes.....
- 16 szeletes 4800.... - így a géphang közbevágólag.
- Az a sima méret, ugye? Mármint a normál. - oké, tudhatnám már....
- Igen.
- Akkor egy olyan szeretnék.
- Mobilszám?
- 06 30 ....
- Tehát szombatra egy 16 szeletes trüffel-marcipán-meggy torta, xy névre.
- Igen.
- Születésnapra lesz?
- Igen.
- Hányadik?
- Az nem lényeg. - mosolygok szerényen.

 NEHOGY MÁR RÁTEGYENEK EGY BAZI NAGY NEGYVENEST!!!!

A lány a túloldalon rezzenéstelen
- Jó, akkor díjmentesen teszünk rá egy boldogszülinapot táblát.
- Remek, köszönöm.
- Köszönjük!
- Viszhalllll! - ezt egyszerre mondjuk, ő hamarabb bontja a vonalat.

Én kértem, hogy hagy rendeljem meg magamnak a tortát, mert az utolsó pillanatig nem tudtam eldönteni, hogy milyen legyen. Végül emellett döntöttem. Jó tömény, csokis, de finom, különleges. Hehe, mint én. Ha összekenem magam vele. :)

Akikkel utazom

Már többször leírtam, hogy szeretem figyelni az embereket. Érdekesnek  találom őket. Persze nem bámulom gülü szemekkel, üvegesen egyiket sem, csak nem járok behunyt szemmel és nyitott vagyok a benyomásokra. Rá is érek (ha éppen nem lebegek félálomban), abban a 15 perces útban, ami kivisz a céghez, nem veszek elő sem újságot, sem könyvet. Vagy ott van a posta, ahová hetente járok, amióta felmondott elemző közgazdász kolleganőm (ő járt addig a postára a levelekkel, most meg én....) Ott tanyát szoktam verni hátul, ahol akad néhány szék és legeltetem a szemem a jövő és menő embereken. Nem mondom, hogy izgalmas, mert általában nem az, de elvagyok.

 

Mesélek hát egy kicsit azokról, akikkel egy buszon szoktam utazni. Sűrűn, mindig vagy olykor.

 

 Iskolaidőben két megállóval arrébb naponta felszáll egy anyuka. Sovány, inas fajta, lenőtt szőke hajjal, olcsó szemüveggel, rágógumin kérőzve. A leolvasóhoz érinti a CityPass-át és vágtat tovább hátra. Nincs egyedül, egy elsős ikerpárt visz iskolába és még három csemete, kettő nagyobb és egy "közepes" szokta megelőzni. Olyan "szegénység" szaguk van, cigaretta vegyítve a dohos régi házak illatának elegyével és még valami más, amolyan konyhaszag. Sült hús vagy pörkölt féle, de nem az a friss, ínycsiklandozó persze, inkább olyan, mint ami a ruhába ívódik este főzés közben. Egyébként tiszták és helyesek a lányok, bár az egyik kiköpött anyja....A másik viszont Rékára emlékeztet, nagy, dióbarna szeme és hosszú copfja van. Méretes rózsaszín táskákat hurcolnak a hátukat, csak bízni tudok benne, hogy olyan iskolába járnak, ahonnan nem jön haza minden nap könyv és füzet, mint Rékáéknál...vagyis a táska könnyű. Annak tűnik egyébként.

 

 

Utazás közben ritkán marad népes bagázs a látoteremben, be szokták magukat vackolni hátul a legutolsó sorba. Egy alkalommal viszont ott elől bal oldalon ültek le, mert a két nagyobb gyerkőc nem utazott velük, így négy helyen is elfértek egymással szemben. Kényelmesen elhelyezkedtek, látszott, hogy az anyuka kicsit megkönnyebbül, hogy elérték a buszt, kicsit hátra is dőlt, hogy szusszanjon egyet.....majd mintha megcsípte volna valami, felpattant.

- Otthon hagytuk az egyik iskolatáskát!!!!!!!! - elfojtottam egy mosolyt. Hát nem csoda, ahol legalább három alsós gyerkőcöt egyenget az emberlánya. Aztán az egyik kislány, gondolom, a táska nélküli elpityeregte magát, mert az anyuka sűrűn vigasztalta, hogy egyet sem féljen, utána viszi a következő busszal.

 

Van egy diáklány, olyan 16 év körüli, aki szintén suliba jár ezzel a járattal. Napszemüveget hord télen nyáron egyaránt. Általában a legelső üres helyre leveti magát vagy a sofőr mögé vagy az amelletti ülésre. Régebben, amikor még hosszabb haja volt, egyfolytában azt dobálta. Jobbról balra, előlről hátra, hátulról előre....háromszor annyi sörénye van volumenileg és úgy egyáltalán, mint nekem, így ez feltűnt. Illetve a vaknak is feltűnt volna a folyamatosa matatás. Aztán levágatta a haját és ez jó lépésnek tűnt, azóta nem babrál vele.

 

Ugyanitt száll fel egy idősebb hölgy, haja őszes, vagy inkább olyan sárgás....vékony testalkatú, szemüveges. Tovább szokott utazni, mint én és nem is minden nap. Van, hogy elsuhanunk mellette a busszal, ő meg baktat a buszmegálló irányába, cigarettával. Ilyenkor nem tudni, hogy lekéste e a járatot vagy elviszi valaki....végülis fél óra múlva érkezik a következő. Mindenesetre olyankor sem tűnik zaklatottnak. A múltkor egészen megsajnáltam szegényt, mert nagyon megijesztette az egyik kerítés mögül felvakkanó kutya. Majdnem szívrohamot kapott. Ami nem is esélytelen, szerintem dohányzik eleget. A buszon folyton ugrál jobbra balra, aszerint, hogy hová süt be éppen a nap. Télen nem vettem ezt észre, csak mostanában, hogy kellemetlen is tud lenni a napfény. Mivel egész sokat fordul a busz, hát van dolga a pozícióváltással rendesen. Egyébként rendes nőnek tűnik, rajtam kívül ő az egyetlen az utánam felszállók közül, aki szokott köszöni a sofőrnek. Nálam ez olyan IQ minimum. Aki nem köszön, csak villantja a bérletét, már le is írta magát nálam. Na, nem mintha az IQ maximum sofőrök viszonoznák, mert általában nem.

 

Néha a mi buszunkon utazik egy szintén Rákóczis anyuka, akinek a kisfia ugyanannál a tantónéni duónál tanult harmadik-negyedikben, mint most Réka. Kizárólag a suliról szoktunk beszélgetni, azt sem tudom, hogy hívják. Rémlik, hogy Gizi, régi játszóteres időkből. Annak idején, amikor Réka kiscsoportos volt, megjósolta nekem, melyik tantónénihez kerülhet Réka. És igaza lett. Boszis vonás némileg.....Évzárón, suli gálán is szoktam látni. Nyilván, hiszen egy suliba járnak a gyerekek.

 

Hazafelé egy buszon zötyögök egy csapatnyi nővel. Középkorúak általában, és teljesen vegyes összetételűek külsőleg. Alacsony és colos, barna és szőke, festett és természetes. Ami közös bennük, hogy a szomszédos cégnél dolgoznak, valamit szerelnek vagy varrnak, nem egészen világos és ugyanott szállnak fel, mint én. Sajnos. Pár hónapja még ez nem így volt és nem is keveredtem tömegnyomorba a járaton. Közös még bennük, hogy ahogy megközelítem a buszmegállót, egy emberként bámulnak. Hogy pontosan mit rajtam és miért, rejtély, de már egészen megszoktam. Kollegám mesélte, hogy őt is ugyanúgy szokták, ha buszra téved, szóval ezek ilyen kíváncsi népek.

 

Hozzám képest egy megállóval később száll fel hazafelé egy idősebb bácsi. Alacsony, vékony testalkatú, bronzszínűre barnult arca csupa ránc. A nevét nem tudom, de egyszer vásárolt tőlünk céges alapon anyagot. Nem ismert meg, pedig engem is látott az irodában. Vagy legalábbis nem tette szóvá.
 

A felszállástól kezdve folyamatosan azon aggódik, hogyan fog leszállni majd  3-4 megállóval arrébb, ugyanott, ahol én, a középső ajtón. Egyre azon van, hogy átfúrja magát a tömegen. Nem tanul, hiszen a kérdéses megállóban ki szokott ürülni a busz, esélytelen, hogy fenn ragadjon. Nem baj, azért ő furakszik és nyomul hátra a biztonságot jelentő ajtó felé. El szoktam tűnődni, hogy a napszítta nyári ingeit, olcsó nadrágjait vajon a felesége vasalja neki vagy özvegy már és egyedül tengeti napjait. Inkább arra tippelnék, hogy várja otthon asszony. Legalábbis remélem.

 

Az ikrek anyukájával délután is szoktam találkozni. Két megállóval arrébb leszáll, hogy begyűjtse a gyerekeket az iskolából. Mini kézitáskát szorongat a hónalja alatt, rózsaszínt, első reflexe, hogy rágyújt. Talán hogy erőt merítsen a délutánhoz, estéhez, amikor otthon az összes csemete. Most őszig szem elől tévesztem őket, szeptemberre biztos nagyot nőnek a lányok.

 

 

Fogas

Norbert napján történt (azaz június 6-án) egy szombati napon, hogy Réka felső ketteskéje (bal oldal) megadta magát a sorsának és magától kipottyant.  Ez a fotó még előtte készült. Ez Réka hatodik maradandó foga (mármint elől) és további kettő erőssssen mozog. Persze majd csak a gravitáció mozdítja ki őket, Réka nem szeret megválni a tejfogaitól. Én bezzeg annak idején sok mindenre képes lettem volna, csak hogy egy idegesítően fityegő fog leszálljon végre rólam....

 I. keresztanyu (náluk voltunk vendégségben, amikor a fog angolosan távozott) egy elegáns mozdulattal a kukába továbbította a fogat (melyről nem is tudta, hogy ott volt, ahol), így aztán volt nagy könnyhullatás (nyilván Réka részéről) , hogy a fogtündér ezúttal nem fogja szállítani a szajrét ajándékot, amit a fogért amúgy hozna. Végül vettem neki olyan csillámos izét, filcet és megnyugodtak a kedélyek, felszáradtak a könnyek. 

Táboros

Mindig terveztem, hogy olyan blogot fogok vezetni, amelyben az aktuális közéleti, politikai és világgazdasági eseményekről beszámolok néhány tőmondatban. Vagy csak úgy a hétköznapi tényezőkről, amelyek talán 10-20 év múlva egészen máshogy lesznek. Hogy ne csak lógjon a levegőben a sok-sok történet, hanem elhelyezhető legyen egy konkrét korszakban. Vagy valami ilyesmi. Ebből aztán szinte soha nem lett semmi, egyrészt ugye a fránya időhiány, másrészt mert ahogy leülök a gép elé pötyögni, semmi más nem lebeg a szemeim előtt, csak a két tündére gyerkőcke, általában csak utólag jut eszembe, hogy ejnye, erről vagy arról pedig milyen jó lett volna megemlékezni.

Most ez csak arról jutott eszembe, hogy a minap olvastam, át szeretnék szervezni az iskolai szüneteket olyan szempontból, hogy a nyári jóval rövidebb lenne, a tavaszi mondjuk hosszabb. Meg is tárgyaltuk az irodában gyermektelen és gyermekes kollégáimmal. Én ezzel - bevallom férfiasan - annyira nagyon nem értek egyet. Az rendben van, hogy a tavaszi lehet hosszabb, az őszi is, téli is.....csak én azt gondolom, nem ez a lényeg. Pontosabban én ezt más szemszögből (is) látom. Mert a gyerekek felügyeletét ugyanúgy el kell látni a hosszabb tavaszi szünetben is. A gyerekeknek lehet, hogy könnyebb és optimálisabb a szünetek elosztása egy parányit, nem is tartom indokoltnak a 10 hetes nyári szünetet (max 8 elég lenne, hehe)

Én inkább azt próbálnám megszervezni, hogy a nyári szünet alatt legyen valami kötelező ügyeletféle az iskolákban. Minőségi, színvonalas. Itt van pl. ez a tábor, amibe most Réka jár. Adtak neki egy nevet az alsós tesis tantónénik, akik ezt szervezték, labdajáték tábor. Délelőtt labdáznak, játszanak, délben átballagnak a közeli étterembe egy menüre, majd kisétálnak a Tiszavirág gyaloghídon a Ligetbe a strandra. Mindez 15 000 Ft-unkba fáj, ami nem több és nem kevesebb, mint általában a többi tábor a városban. Na most ha két gyereked van (többel nem is számolok....) és legalább 4 hetet meg kell oldanod, az azért felér egy anyagi csőddel. Szóval én ilyen és ehhez hasonló táborokat szeretnék mondjuk harmad áron + étkezés. Legalább júli közepéig és akkor már csak 6 hét nyomja a szülők vállát, amit meg kell szervezni. Jóval egyszerűbb, mint  10 hetet. Na okos vagyok? Persze gondolom, ez is, mint minden, pénz kérdés, az meg nincs, tudom én! Mármint az iskoláknak ilyesmire.

Egyébként a tábor nagyon tetszik Rékának, kellemesen elfáradva, kipirult arcocskával (hiába mantrázok neki a naptejről....) és csillogó szemmel esett neki az oldalasnak és a kapros tökfőzeléknek, amit vacsorára készítettem. Csak úgy dőlt belőle a szó. Ahogy hallgattam, egyre több oldalas csont figyelt a tányérján, négy, majd öt....a kis mini húsevőm. Zalánt ezzel szemben egyre nehezebb betuszkolni az oviba, cimborák ide vagy oda....Tegnap nem is sikerült Tibinek, a mai nappal kapcsolatban is vannak kételyeim. Hiába van Réka táborban egész nap, Zalán megszimatolta, hogy igazából már amolyan "kötelező" ovi nincs és hát....sóvárog az apukája után. Értem én.

Nem írtam még a pszichológus nőnél tette látogatásunkról, szerintem érdemben egyikről sem. Nem annyira azért, mert titok lenne, habár azt gondolom, hogy ha kiönteném ide a lelkem ezzel kapcsolatban az nem lenne való egy nyílt blogba....de ilyen gondom nincs, ezt nem kell mérlegelnem, mert egyelőre nem tudok róla írni mélyebben és részleteiben. Talán majd ha lezárul az egész ügy. Még 2 látogatást tesz E.-nél majd Zalán és utána újra leülünk beszélgetni. Érdekes lesz, én már várom.

Újra Hétfő

Szombat este még egy likas vasat sem adtam volna azért, hogy Réka hétfő reggel elmasírozik a táborba. Jelentkeztek a klasszikus "Réka beteg" tünetek. Egész nap feküdt, mint egy darab fa, egyik ágyból a másikba, kanapéból vissza az ágyba. Közben hangsúlyozta, hogy semm baja, csak egy kicsit álmos. No  persze....... Különösebb táplálékot sem tudtam belé diktálni. A reggeli még nem tűnt annyira fel, mert nem egy nagy reggeliző, ám ebédre sem éhezett meg, sőt vacsorára is inkább csak a kakaóját kanalazta szürcsölve. Szombat éjjel közöttünk aludt, mert fel voltam készülve, hogy be fog lázasodni. Tapogattam rendre egész iccaka, de semmi.....Reggelre maga volt a makk egészség. Hogy aztán valami átment rajta vagy csak tényleg kimerült volt, az egész tanév hajtása buggyant ki rajta egy hét spéttel....nem tudom. A lényeg, hogy fitt és kicsattanó, ahogy mindig.

Terveztük, hogy kisétálunk a Tiszavirág Fesztiválra, eszünk valami finomat, bort kóstolunk, persze ebből így semmi nem lett, otthon "virrasztottunk" Réka körül, kis túlzással lestük, hogy merre mozdulnak el a dolgok. Este azért ott voltunk a Rúzsa Magdi koncerten (este 10-től!!!), mert ahhoz ragaszodtak a gyerekek. Nekem nem volt sok kedvem, főleg, amikor bebizonyodosott, hogy Rékát végig a kezemben kell tartanom, mert szegényke nem lát semmit egyébként. Zalán Tibi nyakában púposkodott a világ felett. 40 perc után azt mondtam, hogy nem bírom tovább Réka cirka 25 kilóját és kidőltem. Akkor elhagytuk a színpad közelében felvert állásunkat, az akusztika ott amúgy sem volt az igazi és hátra slattyogtunk a tömeg legvégére. Onnan semmit nem láttunk Magdiból, de volt levegő és sokkal jobb hangzás. Végig nem maradtunk, hidegre fordult az idő, ahogy az éjszakába belecsaptunk, a gyerekek fáradtak voltak és álmosak, valamint éhesek, úgyhogy a vége előtt kb. 20 perccel elsétáltunk. Volt némi hiányérzetem, sajnáltam is, mert egyre jobb dalok szóltak, de ha menni kell, hát menni kell.

Itthon forró kakaót kívántak a népet, csokigolyós kukoricapehellyel....no comment. Befalták, aztán eldőltek az ágyunkon és úgy maradtak. Mélyen hortyogva. Vasárnap a kutyakozmetikába látogattunk az ebbel, ahol ott hagytuk a fél kutyát. Majd anyu finom ebédjét termeltük be immár újra otthon (otthon). Lábat lógattunk, karfiolt rántottunk, "csibéket ettetünk" (Réka és Zalán), sütit ettünk, fagyiztunk. Hát nem csoda, hogy nem fogyok, nem mondom....

Az utolsó hetem még 39 évesen.....Kezdek egy kicsit szomorkodni, de még tartom magam. :)

 

Zalán mondta 4

Tesóm beszélgetni szeretne Zalánnal. Így hát kérdez és kérdez.
- Zalán, meséld már el, anya mit dolgozik? Miből vesz nektek sütit, fagyit? - Zalán megtorpan egy pillanatra, majd széttárja a karjait.
- Ki tudja azt?!.... - csóválja a fejét nagyon komolyan, majd megy tovább a dolgára.
Hát igen, reggel megyek, délután jövök, hogy a kettő között merre járok, abban kevesek biztosak.

Erről jut eszembe, újabban be kell jelentkezni a pesti főnöknek reggel a vezetékes telefonról, amikor beérünk a céghez. Merthogy felmerült, némelyek nem veszik fel a munkát 7 órakor vagy éppen 7 30 kor....és hamarabb is lelépnek. Nem én, természetesen. Erre valamelyik nap az egyik srác becsekkol a főnöknél 7 órakor, majd fütyörészve elviszi autóval a menyasszonyát annak munkahelyére. Bravó! Elegem van. Megérettem a szabira, azt hiszem. :)  

Zalán mondta 3 (asszem annyi)

- Képzeld, anya, ma torta is volt ebéd után. És szörp.
- Nem mondod? Kinek volt  szülinapja?
- Annának.
- Annának? Az a kis cuki szőke?
- Neem, a B. Anna....az a....dundi.
- ?! Nem is dundi.
- Dehogynem, olyan kövér, mint egy disznó....
Csodálkoztam, hogy ezt mondja. Mert Annán tényleg van mit fogni, puszilni és szeretgetni, de azt, hogy kövér, nem mondanám. Főleg, hogy nekem mindkét gyerekem cérnahuszár. Inkább olyan helyeske. Azt is furcsállottam, hogy valakiről ilyen határozott negatív véleménye van...valószínűleg Annácska nem a kedvence valamiért.

---

A péntek esti vacsorát együtt alkottuk Zalánnal. Szeretek vele főzni, mert vele valahogy ez is élmény. Érdekli minden, buzgón figyel és bármit kérek, megteszi. Valahogy olyan nyugis, szinte megnyugtató minden, ha együtt főzünk. Most készült egyrészt rántott husi (sima bundás és kukoricapelyhes), petrezselymes rizs (amit igazán csak én szeretek, de nem veszem észre magam. Most miért? A gombás rizst sem szeretik. A kukoricásat még úgy ahogy....) Illetve maradt ki cukkíni, amivel nem tudtam mit kezdeni, hát lereszeltem és kavartam belőle olyan tócsni félét. Sok sajttal. Valamint uborka saláta tejföllel, no az is volt. Amikor minden elkészült, leültünk kettesben vacsizni. Már nem az első falatnál tartottam, amikor feltűnt, Zalán csakis az ubi saliját falja.
- Felszeleteljem a husidat? Tudod, olyan csíkokra....
- Nem, kösz.
- ...
- Ja, de...de.
- Oké.
- Nem, kösz.
- ...
- De, igen, köszi.
- ...
- Nem, mégsem köszi.
Itt kivártam egy kicsit, hogy eldöntse....végül a hús egyben maradt. Zalán kis fogacskái aprították fel végül. Mindezt csak azért írtam le, mert ez jellemző Zalánra. Nem tudja, hogy mit akar. :) Nem direkt csinálja, tényleg nem tudja. Azért felfokozott idegállapotban, hulla fáradtan a legszórakoztatóbb.....

Mennyi a valószínűsége?

Mennyi a valószínűsége annak, hogy egy iskolás korú gyerkőc, aki egész tanévben EGYETLEN napot sem hiányzott betegség miatt (csuklótörés nem számít) két nappal a tábor előtt (mely tábor 15 000 per hét forintban kifejezve) nyárvíz idején mégis kidől? Kérdem én, mennyi?! 

Zalán az "összevont" csoportban

Annak idején, amikor Réka volt óvodás, az összevont csoportnak valami egészen negatív és elrettentő csengése volt számomra. Amit legjobb elkerülni. Ahol nincsenek foglalkozások, verstanulás, különösebb kreatívkodás, csak afféle gyermekmegőrző, ahol kvázi e"l vannak hanyagolva" a gyerekek. Azóta megtanultam, hogy egy hétköznapi ovis nap sem sokkal jobb ennél, valamint a nyári szünet hosszú, továbbá toboroztam Zalánnak néhány pajtit a nyárra....szóval miért is ne maradhatnak Zalán az összevont csoportban? Legalább addig, amíg Réka táborosat játszik. Mert utána mindenképpen meg kell valahogy oldani az ő felügyeletét is, illetve júli közepén az ovi mindenképpen bezár 5 hétre.

 

Az mindig nagy titok, hogy kik lesznek az óvónénik, melyik csoportszobában lesznek a foglalkozások, egyrészt gondolom, mert tényleg nem is tudják, másrészt nehogy valakinek megjöjjön a kedve az oviba járáshoz (ugyazaz az óvónéni, ugyanaz a csopi, hát miért ne?). Így csak az első napon derült ki, hogy most két hétig a saját óvónénik lesznek, harmadikban is I. néni, de már tényleg összevont csoportban. Merthogy most még nem úgy vannak, mivel legalább 15-en maradtak erre a hétre még, hát nem terelhették őket össze másik gárdával.

 

A héten a reggelek nehezen indultak, merthogy a búcsú sokkal nehezebb apától, ha Réka is ott figyel és marad apával, az egyetlennel, az utánozhatatlannal, az imádottal....De azért valahogy összehozták. Még azt is megígérte Tibi, hogy minden nap kap Zalán egy dínós tojást, amin őszintén megbotránkoztam. Merthogy én is minden nap eljövök dolgozni és mit kapok ezért? Mármint otthonról. Hát sok jó nem, max. az elmorzsolt megjegyzést az orra alatt, amikor stresszben égek vagy panaszkodom. Valami olyasmit, hogy "teakartad...." (Mintha!!!!!) Egyébként is nehogy már bruttó 350 Ft értékű cuccal lekenyerezzem a gyerekem, hogy oviba járjon. Ahol egyébként ott figyel az összes pajtija, cimborája és nő nemű rajongója....Ahonnan délután nem is egyszerű kirángatni.

 

Szóval úgy néz ki, hogy júli 5-ig mindkét csemete elhelyezése megoldott. Utána mindössze 10 napot kell kibírni és máris ellibbenek szabira. Ó, jeeee! Mire visszadugom az orrom, már augusztus lesz. Annak a hónak a végén pedig újabb egy hét szabi. Hát mondom én, hogy mire kettőt pislantunk szeptember 1 lesz és évnyitó! Majd meglátjátok!

Volt olyan kérdés (privi vonalon, de a bloghoz kapcsolódva), hogy mégis mondjam már meg, hogy milyen lett Réka bizonyítványa és egyáltalán milyen tantárgyak vannak elsőben. Kérem szépen, írás, olvasás, matematika, hittan vagy erkölcstan, testnevelés, technika, rajz (már egyiket sem így hívják, de ez a lényeg. Valami vizuális nemtommi), német (Rékának, kinek mi), környezet és ének. Ez utóbbit majdnem elfelejtettem. A bizonyítványa pedig nem bonyolult, az elérhető legjobb.

A "banda" B-s fele. Jobb szélen Rékámmal. Illetve most látom, a képen mi is rajta vagyunk :)

 

 

Mámorban? Ahogy vesszük....

Úton hazafelé az oviból. Illetve az azt követő játszótérről. 7 óra felé, szóval kellőképpen le vagyok harcolva két röpke óra ácsorgás után a játszótéren....
- Anya, apa alkolista? - csicsereg Zalán.
- Tessék??? - döbbenek le teljesen.
- Te mondtad a múltkor, hogy apa alkolista. Az mi?
- Nem alkolista, te, alkoholista! - rikkantja Réka csaknem max hangerőn. Zeng tőlünk az utca. Még a süketek is hallják.
- Ti miket  beszéltek? - hebegem elgyengülten. Ezek biztos az én gyerekeim??
- Tényleg te mondtad, anya. - így Réka. - Hogy apa folyton dolgozik, tiszta munka alkoholista. Vagy mi is?.....
Akkor valami tényleg kezdett derengeni. Addigra viszont egy réteg bőr újra leégett a képemről.

Lezártuk 2014/2015

Hatalmas örömujjongás tört ki, amikor az igazgató bácsi ünnepélyesen lezárta az idei tanévet. Azt az örömet, ami a gyerekekből áradt! Kicsit még el is hittem, hogy ez nekem is szól....pedig hát sajnos nem. :) A bizonyítványosztással most már végképp megkezdődött a vakációóóó!

 

A pillanat, amikor E. , az osztályfőnök átadja Rékának a bizonyítványát. Aki esetleg még ilyet nem látott (elsős bizit) annak elmesélem, hogy elsőben csak annyit írnak a bizonyítványba, hogy "második osztályba léphet", illetve ha öt tantárgyból vagy annál többől kiváló az illető, azt is ide vésik be. Hátul egy külön lapon történik a részletes tantárgyi értékelés.

 

 

Réka a zsákmánnyal

 

A kedvenc képem. Ami akár a suli reklámja is lehetne, kedvcsináló az első osztályhoz. A három barátnő az évzáró végén. Igazából közös fotót szerettünk volna, olyan egymás mellé állós, mosolygós, jókislányos. Nem jött össze, csak ez, de már nem is bánom. Többet beszél ez, mint ezer szó!

 

Az ölelkezés a szőnyegen végezte...nem enyhe megbotránkozásunkra. :)

 

Ofős, barátnős fotó. Kár, hogy É. nénivel ( a másik tantónéni, aki a magyaros) nincs képünk. Nem voltunk elég rámenősek.

 

Újabb zsákmány igazgató bácsitól

 

 

Hát mit lehet mondani zárszóul? Szép év volt, jó év volt. Eseményekben, programokban, élményekben gazdag. Számomra egy kicsit kimerítő, mennyi mindent kellett észben tartani, beszerezni, megszervezni, megszámolni, alárni, visszaküldeni, elintézni, befizetni. Izgultam is nem egyszer, persze teljesen feleslegesen, hogy tudja e majd hozni a leányka azt, ami benne van, lesz e eléggé motivált. Várakozásaimat messze felülmúlta (már megint) sok szempontból. Könnyűszerrel és félgőzzel teljesített, ahogy optimista énem azt súgja a fülemben, hogy ez még pár évig legalább így lesz.....pszt!.....

 

Mennyit egyensúlyoztam magamban, hogy mivel teszek jobbat, hogy legyen, mint legyen, tanuljunk, ne tanuljunk, gyakoroljunk, ne gyakoroljunk. Végül 10/9 esetben Rékára hagytam a döntést, azaz nem gyakoroltunk semmit. És az eredmények őt igazolták, kár lett volna a vitáért és erőlködésért. Amit elért, az a saját munkájának az érdeme, ami így még értékesebb.

 

Azt kívánom magunknak és minden kisdiáknak (különösen azoknak, akik ősztől kezdik az első osztályt), hogy legyen minden tanévünk ilyen vidám és napsugaras, amilyen ez volt. Még akkor is, ha értem én, hogy a tudás mögött munka van és egyre több munka, ahogy telnek az évek. Hogy mást ne mondjak a nyelvvizsgákat, a középfokút vagy akár a felsőt nem fogják könnyen adni (majd a távoli nyolcadik évben).

 

Köszönet illeti a tanár néniket is, akik hallatlan türelemmel lavírozták az ElsőBét végig ezen a tanéven. Rugalmasak, kedvesek, megértőek, mégis következetesek voltak, bámulatra méltó energiával felszerelve. Örülök, hogy ők a tanítónénik, hogy Réka szereti őket és ők viszont szeretik. Remélem, negyedik év végéig nem lesz változás a felállásban. Réka szomorkás képpel, nagy öleléssel búcsúzott mindkét tanító nénitől, magyarázkodhattam, miért a savanyú arcocska. Felvidult azonban rögtön, amikor az iskolából kilépve meghívtuk egy fagyira/sütire megünnepelve az év végét és a bizonyítványát. Egyébként is jövő héttől két hét tábor a suli szervezésében, amit alig vár a Réku.

 

Hajrá vakáció, hurrá pihenés!

 

 

 

11 nap

Ennyi van hátra a negyvenedikig.
Nem érzek semmit.
 

Zalán mondta 2 (újra)

Zalán cseresznyét szed egy tálkába.
- Hűha, ez romlott. - mutat fel egy kevésbé gusztusos példány.
- Azt dobd ki! - javaslom én, mire szót fogad.
- Először megromlik, utána jön a penész. Penész után jön a kuka. Majd a kukásautó.....és az ÉGETÉS. - ez utóbbit olyan sötéten és vészjóslón ejti ki, hogy szinte beleborzongok. Na igen, Rékának is volt egy ilyen korszaka....



Mivel éppen mosogatok, a fürdőszobába szalad ki megmosni a tálkányi cseresznyét.
Egyszer csak újra felbukkan a konyhában, váratlanul korán.
- Villával eszem. - veti oda nekem könnyedén.
Pislogok kettőt.
- A cseresznyét??
- Igen.
Hm....
- Beleejtetted a cseresznyét a mosdó lefolyójába, ugye? - az méret még ippen lemegy.
- Igen. - vallja be bűnbánóan és már söpör is, hogy előhalássza őket.



Van egy pékség a Nevtan körül, ahol még soha nem jártunk. Ez nem jellemző rám, mert imádom a pékségeket. Ropogós kenyér, friss péksütemény...maga a mámor! (Hát egy a sok közül, mindenesetre.) Ez a pékség egy amolyan szocreál épület egy részét bérli (valaha inkább kocsma lehetett vagy italbolt) és van kirakata is, csipkefüggönyös. A kirakatban pedig óriás kiflik figyelnek. De hónapok óta UGYANAZOK. Persze lehet, hogy gipszből van az egész, nem álltam meg szemügyre venni a portékát, mintát venni meg pláne nem. Akárhogy is, tőlem minden kedvet elvesz, hogy belépjek. Múlt héten Tibi felé tartottunk, amikor elhaladtunk a pékség előtt.
- Ide nem megyünk be, mert itt csak szar dolgokat lehet kapni.... - kiabálta könnyen Zalán, ahogy elsuhantunk a bejárat előtt.
- Áhá, szóval ti már jártatok benn apával? - kérdeztem, amikor már meg tudtam szólalni, bő 15 méterrel arrébb.
- Igen, nem is kapni semmit. Csak újságot....meg innivalót....és kenyeret....

Zalán mondta

Újabban Zalán rákapott az olajos halra. Apja után szabadon. Kis túlzással, megőrül érte. Amit én fintorgásomat elnyomva figyelek csöndesen. Aznap, amikor először kóstolt ilyet (naná, hogy Tibinél) eképpen mesélt:
- Képzeld, anya, isteni finomat ettem!!  Halat! Nagyon nagyon finom volt!...- majd kicsit halkabban, nosztalgikuosan - Még most is érzem...amikor büfögök.....



Védőnéni érdeklődik mézédes-szirupos hangon.
- Van étvágyad, Zalánka? Szeretsz e enni? - Zalán a védőnénire néz, pislog kettőt, majd embereset böffent.
- Jól van, Zalánka, úgy látom, hogy az étvágyaddal nem lehet gond..... - nyugtázza a védőnéni.
A rendelőbe beléptünk előtt nyomta le az utolsó falatka tölcsért a fagyijából, annak utolsó megnyilvánulása késett néhány percet.

Hát ennyi mindent össze tudtam hozni böfögés témájában....:)


 

Elballagott

Mégpedig a keresztlányom, D. Az jutott eszembe valamelyik este, hogy éppen 8 éve, hogy Rékával a pocakban felutaztunk az ovis ballagására. Akkor is rekkenő volt a hőség abban a kicsi szocreál panel oviban és a műsor nagyon hosszú. Dalma ennek megfelelően egy sötétkék hosszúujjú bársonyruhát választott az ünnepségre....csodálkoztam, hogy nem szédült ki a bandából két versmondás között. Hiába, nem lehetett róla lebeszélni. Ami némiképp ismerős vonás a családból....

Az ovi is nagyjából nagyjából ugyanabban a városrészben volt, mint a suli, szóval volt néhány mini időutazásom most, ahogy virágcsokorral a kezünkben az iskola felé tartottunk. Akkor vonattal utaztunk egyébként Budapestre,  autónk a szervízben pihent nagy örömömre. Nem voltam fényes formában, szenvedtem a folyamatos émelygésektől, mint a kutya, az energia szintem is olyan mélyen volt, hogy az alig volt kifejezhető. Erre jött a meleg....

Robogott velünk a vonat, fel Budapestre, a piros ruhámat viseltem és jó sok hűtött citromos ásványvíz figyelt a táskámban, mely valamelyest elütötte a hányingeremet. Pár másodpercre. Rékát vártam, de még éppen csak azon a szinten tartottam pocakilag, hogy lehetett találgatni, várandós e az illető (mármint én) vagy csak túl sok cseresznyét evett aznap. Persze én már akkor is büszke voltam jóllakottnapközis pocimra és gondolhatott bármi amit akart. Évekig az utolsó vonat utunk volt ez, legközelebb Réka sulis kirándulásán tettem a fenekem egy vonat ülésére. Ami fájó tényező volt, hogy ezúttal apus nem lehetett ott velünk. Sógornőm anyukája sem, még azon a nyáron vagy kora őszön elment, hogy Dalma belecsapott az első osztályba. A nyolcadikos ballagáson a nagyszülők kategóriának anyu volt egyetlen képviselője.

Aztán egy tanévvel később a fél éves Rékával a kezeim között böngészgethettem D. első iskolai bizonyítványát, mely nem tartalmazott jegyeket,csupán szöveges értékelést. Persze ahogy azon senki sem lepődött meg, mindenből a maximumot érte el, én már két éves korában megmondtam tesómnak, hogy D. nagyon-nagyon okos és egyszer még sokra viszi. Nevettek, de nem sokáig....

És persze nem is én lennék, ha nem villant volna az eszembe, hogy pont ugyanennyi idő múlva (mint amennyi eltelt a ballagás és a jelen között) RÉKA IS EL FOG BALLAGNI! ÁÁÁÁ! Mérlegeltem, próbáltam magam meggyőzni, hogy azért ez a 8 év nem is telt el olyan gyorsan, sőt, kifejezetten lassan vánszorgott. Még tétováztam, hogy mit gondoljak, mikor sógornőm felsóhajtott azt hallván, hogy a gimnazista szót ízlelgetem D.-vel kapcsolatban. "Pedig most született....." Neki egészen biztosan villámgyors 15 év volt ez, ami nem jó jel nekem. :)

Ballagás után Pasaréten gyűltünk össze vacsorázni. Tesóm egyesületének a pályáján található egy remek étterem is. A fő helyen természetesen D. ült, majd rögtön mellé vágódott Zalán nevű fiacskám, amin csak nagyokat pislogtunk, akkora természetesség feszített ott, tőlünk relatíve távol....Bevágott két tányér húslevest csigatésztával, ahogy Réka is. Később hatalmasat szaladgáltak a perzsaszőnyeg minőségű füves pályán, egészen addig, amíg  csatakosra nem izzadtak és ki nem dőltek. Késő este dobostortával zártuk a napot és szinte a végkimerülés állapotában zuhantunk ágyba.

Szép volt, emlékezetes volt. Együtt volt a család, jókat beszélgettünk, kacagtunk, vacsoráztunk. Maradtunk volna még egy három napos ballagási bulira is. :)

Magamnak meg azt kívánom titkon, a lelkem mélyén, hogy teljen ez a hét év nagyon lassan nekünk!....Sok örömben, vidámságban, de csiga lassúsággal. :)

Ámokfutás egy zene iskola körül - javítva

Megint hulla fáradt vagyok. Úgy érzem, nincs egy normális agysejtem sem. Leszívott ez a mai nap, képzeletben egy igen mozgékony csontváz maradt belőlem (persze ahhoz nekem messze sok hájam van). Pont azon gondolkodtam reggel, hogy a búbánatos nyavalyában állnék én helyt egy "normális" munkahelyen, ahol 8-10 órában kőkeményen teljesíteni kell és nincs mód és idő semmilyen kilengésre...Megmondom én, sehogy. Repülnék, mint a győzelmi zászló (pontosabban élek a gyanúperrel, hogy fel sem vennének.)

Tegnap reggel Réka szomorúan totyogott haza, elmaradt a zeneiskolai felvételi. Pislogtam ám nagyokat. Ma reggel több sem kellett nekem, írtam üzenetet az ofőnek 1) a KÖTELEZŐ ballagáson nem tudunk részt venni, mivelhogy mi magunk is ballagáson leszünk nagy Budapest  városában (az igaz, hogy pénteken, de azt nem kell tudnia) blablablablablabla.... 2) Mi is van ezzel a zene iskolai felvételivel? Tényleg elmaradt volna?

Tettem a dolgom a kis iratkupacaim közepette, amikor hívott a tantónéni, hogy nem úgy van az, a zeneiskolai felvételire NEKEM kellett volna felvonszolni a gyereket, az iskola csak a tantermet  biztosította ehhez, megtette azt a szívességet. Én, a naíva, feltételeztem, hogy a jelentkező gyerekeket felviszik a felvételire.  Eszembe sem jutott, hogy TAJ számot és mindenféle adatot ott rögtön feljegyeznek szóval igénylik a felmenők aktív jelenlétét. 

Hát erről jól lemaradtunk. Elképzeltem Réka csalódott arcát, hogy nem tanulhat fuvolázni, pedig már úgy beleérte magát és ezzel nyúz nemtommióta....Mit csinálhat ilyenkor egy anya? Félretolja az iratkupacot és nekiáll telefonálni jobbra és balra. Hamar kiderült, hogy a héten felvételi van a zeneiskolába, úgyhogy hajrá előre, várnak bennünket szeretettel délután kettő és hat között. 

E. ofő azt is meghagyta, hogy nem lehet ám csak úgy lelépni a ballagásról, nehogy már üres tantermekben kóboroljanak a nyolcadikosok (istenemre nem emlékszem, hogy annak idején mi vándoroltunk volna az elsős és másodikos termekben a ballagáson. ) Külön kérvényt kell benyújtani az igazgató úrnak, hogy blablabla nem áll módunkban a ballagásra elballagni. Nosza gyorsan, word elő, bepötyögtem, amit kell, átolvastam, átírtam, átolvastam, kinyomtattam, borítékba tettem, huh, pipa. Rövid töprengés után kicsit dolgozgattam. Aztán eszembe jutott a mi kis életünk egyik új logisztikai problémája, nevezetesen hogyan jutunk mi el a zeneiskolába ebben a kánikulában, amikor kell hazahurcolni a gyerekek MINDEN holmiját, amit valaha beadtunk. 

Tibi biztosan nagyon örvendett, amikor meghallotta, milyen programot találtam ki neki délutánra. Éppen csak hogy nem fakadt dalra. És akkor nagyon nem részletezném, milyen izgalmakat éltem át a melóhelyen. Mit sem számít. Egyetlen tényezőt kiemelnék. A kolléganőm szabit vett ki, mert lebetegedett a kisfia. Szóval egyedül maradtam. 3 órakor jött a telefon, hogy közelít felénk egy kamion M.- cégtől. Nem az én részlegem, szóval átveszek bármit x-ként, ha azt mondják azt hoztak. Talán fél 4-re ideér...vagy később. Megfagyott bennem a vér. Nekem ma zene iskola van! Mi van ha fél ötre jön? Ki veszi le az árut? Nincs is targoncás szolgálatban 15 óra után! Végül miután megettem fél kiló ideget, begurult egy kisteherautó rekord idő alatt berakta azt a pár kartont árut, amit vinni szeretett volna és már ott sem volt. Kivételesen hozni nem hozott  semmit. Huh! Negyed ötkor a terv szerint találkoztam Tibiékkel a belvárosban és együtt mentünk Rékáért a suliba. 

Réka szaladt felém, én kedvesen integettem a napközis tantónéninek üdvözlésképp és elköszönésképp egyszerre...Amikor közelebb ért, a hajam ének állt. A ruhája elől merő kosz volt, mintha abba törölte volna a kezét álló nap. Uzsonnára bizonyára lekváros fánk lehetett, mert pont úgy nézett ki. Hajgumi, csat sehol, összes haja az arcában, amin a lekvár mellett kosz is volt bőven....Hát túlesve a viszontlátás örömén, rögtön a mosdóba küldtem tisztálkodni. 

Igazából lett volna idő hazamenni és átöltözni, ezt mégsem tettük. Amit utólag megbántam. Azt írta üzenetben Réka egyik osztálytársa anyukája, hogy kitöltöttek egy nyomtatványt, ennyi volt az egész felvételi...na mondom, azt talán mocskos ruhában is meg lehet ejteni....Ha minden kötél szakad. Nem is olyan koszos az a ruha. Ha nekem szembe süt a nap. Lehetne durvább a helyzet. (Ha sárban hempereg.) És hát GYEREK a Réka, szóval elnézhető a dolog.

Autóba vágtuk magunkat. Kakas utca 1 (neeeem, csak majdnem) volt a cím, életemben nem jártam ott, csak azt tudtam, hogy valahol a K. iskola mellett kell keresni. Persze nem találtam. Ha a tájékozódáson múlna az életem, már tuti nem lennék életben. Végül míg Tibi fontos üzleti telefonokat bonyolított, én Rékával kézen fogva bemasíroztam a szomszédos ált. iskolába, hogy segítséget kérjek. Ott a portán el is irányított egy párizsis zsömlét majszoló hölgy, hogy na egészen rossz helyen járok (tudtam én, tudtam) jobbra, hátra, jobbra és már ott is találom magam, ahol szeretnék lenni. Kifelé jövet találkoztam a vigyorgó Tibivel, aki már mindent tudott, mert ide járt 30 éve karate edzésre. De miért nem mondta? Hát mert nem kérdeztem. Jellemző....szerintem imádja nézni, ahogy égek, mint a rongy. Ez az egyik szenvedélye. Nem is hagyom, hogy unatkozzon, meg kell hagyni. 

Innen sima utunk volt, eltaláltunk a B. zene iskolába. Ott valahogy állt az idő az elmúlt 40 évben. Mondta is Tibi, hogy amióta utoljára itt járt, minden hajszálra ugyanolyan. Nekem idegen volt a terep, nem tanultam zenét. Kicsit mintha egy másik világba csöppentem volna. Valami jazz band próbált, a széksorok között egy kamaszfiú gitározott fátyolos szemmel, tőlünk jobbra egy dobot hurcoltak A-ból B-be.

Nagyon kedvesen fogadtak, kaptunk egy nyomtatványt, amit sebtiben ki kellett tölteni, majd átirányítottak bennünket a szolfézs szobába. Ahol állt a sor. Kb. 3 família táborozott előttünk, de se ki se be senki. A levegő állt, 30 fok meleg árnyékban, a gyerekek kókadoztak....Azaz mégsem. Réka felhasalt a színpadra, ahol az a versenyzongorának látszó izé állt és elkezdett körbe-körbe pörögni. Mint egy élő takarítógép. A lábai a levegőben. Bugyija rózsaszín. Minden gyerek ült a fenekén az apja mellett (fura, mindenhol apukák ücsörögtek) képesek voltak erre, az enyémek nem. Zalán gyorsan kapcsolt. A hátára feküdt térd felhúzva, úgy tolatott ugyanazon a színpadon. Na ez már betette a kaput, elgurult a gyógyszerem és azt sziszegtem a fülükbe, hogy ha nem viselkednek szolidan és jól nevelten, most azonnal hazamegyünk és még jól megvonom tőlük a tablet-et is pár évre. Nem volt több kérdésük. 

Végül a hosszú sor miatt először a fuvola tanárnénihez battyogtunk fel az emeletre. Ott énekelni kellett egy dalt (szabadon választott) és tapsolni valami ütemet. Réka egy iskolában tanult dalt sem tudott felidézni hirtelen zavarában (na nem is sok ének órájuk volt megtartva, az igaz), végül a Katalinka szállj el című roppant komplikált művet adta elő. Kicsit bátortalan volt, kicsit dörmögős, de elénekelte. A tapsolással sem volt gond. Innen tovább vágtattunk vissza a szolfézsra, ahol néhány percig kellett várakozni csupán.  Újabb dal, tanárnéni után énekelni ezt és azt, tapsolni. Megdicsérték a lányt. Közben Zalán egy zongoraszéken talált helyet magának és szemezett a hangszerrel. Leütni persze nem mert egy hangos sem, bár fel voltam rá készülve. Míg Rékát hallgattam, leégett néhány bőrrétegem a piszkos ruhácska miatt, nem érdekes....A hajacskáját is néhány perce tettem rendbe két hajcsat segítségével, de igazából egy samponos alapos mosás is ráfért így a 3. uszodás vizit után a héten....

Utolsó állomás az iskolatitkárság volt, ahol a nyomtatványunkat iktatták és abban maradtunk, hogy augusztusban érdeklődhetünk, mi a helyzet a fuvola tanszakkal. Gondolom, semmi gond nem lesz, a mi sulinkban mindig nagy az érdeklődés a fuvola iránt, szerintem ez most sem lesz másképp. A fuvolás tantónéni monda is ,hogy Réka a 11. jelentkező fuvolára. Réka cimbije, E. még ebben nincs is benne. 

Kifelé menet természetesen eltévedtem és dacosan rángattam a zárt ajtót, mire rájöttem, hogy a látszat csal, valójában egészen máshol mentünk be kb. 1 órája, mint ahol ki akarok menni. Még jó, hogy amennyire tudom, senki nem látott bennünket. Mintha mi sem történt volna, úgy vitorláztunk át könnyedén és úrinő módra a helyes kijárathoz. Ám hirtelen eleredt az eső a gyerekek nagy örömére. Az utolsó kép, ami rólunk bárkiben megmaradhatott rólunk az a rózsaszín bugyiját villogtató, cigánykereket vető Réka és a körbe-körbe félelmetes iramban szaladgáló Zalán, valamint az anyuka, aki nagyon semmiben nem fékezi csemetéit, csak nézi őket beletörődőn és várja, hogy elálljon az eső, legalább a fa alatt....:)

Szóval nagyon úgy néz ki, hogy ősztől zene iskolás a Réka! Hoppá! Ez már megint olyasmi, ami nem szerepelt az őszi tervek között (később talán, harmadiktól) Örülök egyébként, ez megint egy új világot nyit ki előtte, amitől csak több lehet és kerekebb a kis lelke. Remélem, majd a gyakorlat is hozza azt, amit Réka ebben látott, magyarán, hogy szeretni fogja a zenét és a fuvolát. (Nekem kicsit idegen, de pszt, nem szóltam semmit! Azóta fuvola műveket nézek a youtube-on, hogy szokjam, anyu meg nevet rajtam, hogy kemény pár év áll előttem, ha arra gondol, Réka mennyit fog itthon próbálni. (szerintem egyelőre nem sokat....) Tiborom még gyakorlatiasabb, máris megkereste a neten, mennyibe kerül egy fuvola. Réka elemezte is, hogy van valami "kezdő fuvola", a fife, aztán a "kanyaríves" és végül a felnőtt. Aztán van hogy fife után rögtön felnőtt...na van még itt pár dolog, ami nem tiszta...

Még másfél nap

Eladtam egy Rékás felsőt egyik ismerősömnek. Eltelt egy-két hét, persze agyam mindenhol, csak nem ezen a témán. Fenn hagytam egy netes albumban a felsőt, mint eladó holmi és persze valaki érdeklődését pont ez keltette fel, nem a 85 egyéb holmi. Eltelt pár nap, egy hét, nem jelentkezett  a netes vásárlóm, gondoltam rákérdezek, hogy érdekli e még, meg szeretné e nézni, mert más érdeklődőm is lenne rá. Nem volt bennem türelmetlenség, szimpla kérdés volt. Sosem láttam a nőt. Erre besértődik, ő nem akarja elvenni más elől a lehetőséget és a másik két kinézett pólót sem kéri.  Na mondom, ez olyan jellemző. Mert az egy dolog, hogy én hülye vagyok és nem naprakész az albumom, elfelejtem, mit adtam el, mit nem a 3 bőröndnyi gyerekruha közül, de azért partnerre találok a baromságban, nem kell attól tartani, hogy egyedül maradok. Mindegy, a felső az ismerősömé, gondolom, egyszer eljön majd érte. Ha nem, akkor meg porrongy lesz a gúnyákból vagy megvárom, míg unokatesóm leány gyermek apukája lesz, mert már baromira elegem van a kinőtt ruhák tengeréből. Egyébként is baromi magas is az éleszínvonal, mert használt ruhát csak nagyon nyomott áron lehet eladni, jóval az alatt az ár alatt, mint öt éve kb.

Helyzet. Védőnőnél tegnap minden okés volt, Zalán ugyan nem igen állt vele szóba, de legalább néhány szó kipottyant a száján mormogásszerűen ill. a színeket is megnevezte, amikor a védőnéni színesceruzákat kapott elő a tarsolyából. 7 centit nőtt tavaly óta és 2,5 kg-ot hízott, ez megmaradt a kis agytekervényeimben. Szűken 19 kg, 116 cm (ha jól rémlik). Vérnyomás rendben, hallásteszt tökéletes (együttműködött az én jóképű huszárom....)

Jaj, az lemaradt. Reggel szóltunk az óvónők, ne fektessék le Zalánt 3/4 2 körül beloholok érte és irány a védőnő. Beesek az oviba és mi az első dolog ami látok? Túl az eszegető daduson...Az én kicsi fiam az asztalnál ül, feje a plüss macskáján, mély álomban. Annyira megesett rajta a szívem, de muszáj volt felébresztenem. A szívem csak azért nem szakadt meg, mert egyébként vidáman ébredt, rögtön friss és fürge lett.

Annyit mondott még a védőnő, hogy vigyük úszni a mellkasa miatt (ami sokat javult és ennek nagyon örülök). Kár, hogy egyes pszichológusi vélemények szerint ez ellenjavallt....merthogy ez "Réka útja", de úszni mindenképpen meg kell tanulnia, úgyhogy szerintem ősztől megpróbálunk belevágni. Ha máskor nem, az augusztusi szabim alatt? Meglátjuk. Sok még a kérdőjel. Focizni is ősztől szeretnénk vinni, akkor fogadja a szakosztály.

Meglepődött, hogy nem lúdtalpas, manapság ez nagyon ritka az aprónép körében. Hát szomorú egy helyzet. Kevesebbet járnak kétlábon a mai gyerekek? Merthogy 30 éve sem voltak csúcsminőségű cipőink, mégsem volt ennyi lábdeformitás mint manapság....Rékáról csevegtünk még pár mondatot, aztán elköszöntünk és máris ballaghattunk az iskola felé, Rékáért.

Rékus ügyes-okos volt, beíratta állítólag valamennyi csillagját magyarból és matekból is....Hát remélem. Azóta matekból megint kigyűlt egy, de már hagyom lebegni a levegőben, nem oszt és nem szoroz. Szivárognak kifelé az elmúlt két hét teszteredményei. Matekból mind a három záróteszt 100%-os lett, a könnyű is és a nehéz is. Környezetből az egyik 96%, a másik 100%. A magyar még nem került kiosztásra, legalábbis az írás, az olvasás az 100% lett, már egy hete kikapták. Ma pedig zeneiskolai felvételi....énekelni kell. Hátttőő...kb. úgy énekel a leánykám mint én.  Csak ő még lelkes is és hangos is. Ez nem tudom mekkora gáz, életemben nem tanultam zenét.

Ma Zalánnak nevtan, második kör. Úgy szeretnék légy lenni a E. pszichológus falán, hogy hogy viselkedik, beszél e, jól érzi e magát. Pénteken megtudjuk a harmadik szakvéleményt is. Nagyon kíváncsi leszek.

Kollegák ha találkoznak

Találkoztam tegnap egy régi kollegámmal, beszélgettünk egy felpörgetett húsz percet, elsősorban a gyerekekről. Akkortájt, mikor még egy munkahelyen dolgoztunk, relatíve kicsit voltak a srácai, gimnazistától a felső tagozatosig....node azóta! Az legidősebb vegyészmérnök lett, a középső valami rekreációs nemtommi (Testnevelési Egyetem) Mallorcán tornáztatja a német gyerekeket, a kisebbis fizikus, éppen diploma előtt. Kettő Németországban kapott állást a Műegyetem után, Münchenben, a harmadik ugye Spanyolországban. Kérdeztem én, a kis naív, hogy hazajönnek azért majd egyszer a gyerekek, ugye? Rossz lehet, hogy mindhárom külhonban.....Mire teljes döbbenettel nézett rám egykori kollegám. Majd felcsattant.
- Dehogy jönnek haza!!  Miért is jönnének haza?! A legkisebb is  3000 EUR-t keres és még nincs is meg a diplomája. Ötven felett én sem keresek annyit.
Hallgattam, értettem, elszomorodtam....Este mondtam is Tibinek, hogy azért ez mennyire borzasztó.... Azt felelte ez most egy ilyen természetes népvándorlás féle és nem is tudja, mikor lesz ennek vége. Többet nem is mondott.

Villanyoltás után én meg azon töprengtem, hogy vajon ez milyen dráma és szomorú helyzet, hogy a "gyerekek"így el tudnak menni és vissza sem néznek. Önmagában az a 3000 EUR (lesz az jóval több is persze) elég ahhoz, hogy úgy döntsenek, külföldön élnek inkább...Pedig jólétben éltek világéletükben, külföldi iskolákban is tanultak...Veszteség ez a javából, mindenkinek, minden szinten. (Kivéve a németeket.)

Nincs mély elemzés, nincs időm rá, sem agyam, csak bepötyögtem ezt a pár sort. Hogy talán én vagyok az egyetlen idióta, aki csak ebben az országban tudja elképzelni az életét. Több oka van, az igaz, nyugdíjas éveimet a Hargitán képzelem el, igaz. :)

 

Zalán mondta

Karatés katához hasonlító formagyakorlatot mutat be Zalán az orrom előtt. Üt és rúg két kézzel és lábbal, persze nem egyszerre, előre és hátra egyaránt.
- Ugye ezt az oviban nem gyakorlod a csoporttársaidon? - kérdezem én tűnődőn.
- Neeeeem....az oviban mindenki a barátom.
- Andriska is?
- Andris? Réges-régen a barátom, nem baj? - dobja oda nagy lazán, amolyan nagyfiúsan.....

***

Figyelem Zalánt csak úgy. (Mint Bridges Jones Mark D. kapcsolatuk elején. Nekem soha nem elég Zalánból.)
- Zalán, nem cserélünk? Én leszek óvodás, te leszel anya.
- Neeem...- tiltakozik hevesen.
- Ugyan miért nem?
- Mert te kövér vagy!
Na tessék. Hát nem kedves?

Máskor.

- Anya, én úgy szeretem a pocakodat. Olyan finom puha és nyomkodható. Sokkal jobb, mint a kispárna. És még beszél is.....

Vasárnap este (2. verzió némileg frissítve)

Családi napon voltunk ma a Nefag játszótéren az ElsőBÉ szervezésében. Rejtélyes egy buli volt, mert csak a helyszín és két időpont volt a faliújságra felsorolva, ráadásul utolsó pillanatban még az is megváltozott. Persze ott volt a helyünk. Végül meglepődtem, hogy bográcsozás is programon volt, paprikás krumpli volt a menü. Emellett én folyamatosan vedeltem. Másképp nem lehetett elviselni az időjárást. Alkohol nem volt, mert mi nem vittünk magunknak.

  Ha nem lett volna ennyire perzselő a meleg és ebéd után nem leszek ilyen mérhetetlenül fáradt, azt mondanám, hogy klasszul éreztük magunkat. Így ebédet követően csak azt éreztem, hogy nézek ki a fejemből, mint egy jóllakott napközis és kergetem az agyamban az értelmes gondolatokat. Nem sok ilyet találtam. Igaz, addigra átbeszéltünk a lányokkal (és fiúkkal) mindent. Újra és újra tudok afelett örvendezni, hogy vannak ismerős szülők az osztályban, némelyiket 4 éve ismerem, úszótanfolyamot is nyomtunk le együtt és ez annyira jó. Persze lehet, hogy egyébként is kötnénk ilyen vagy olyan erősségű ismeretségeket, de ez már meg van és nagyon jó, hogy van.

Átbeszéltük a tagozatos ügyeket, mi a helyzet a frissen tagozatosodott második évfolyammal, párszor kirázott a hideg, amíg ez a téma volt porondon. Azt ispletykálták a játszótéri kismadarak, hogy a következő első évfolyam két 23 (!) fős osztállyal fog indulni. Merthogy "elfogytak a gyerekek". Míg a 2006-os gyerekekből fel sem tudtak venni minden körzetest, a 2007-eseknél ez már sikerült (amennyire tudom, nem utasítottak el senkit), 2008-as évjárat pedig alaposan alul marad a maxi osztálylétszámnál. Meglepő! Egyből eszembe jutottak a kongó várótermek Zalános terhesgondozásom idejéből, lehet, akkorra még kevesebben lesznek?! Végülis 32 fős osztályban tanulni egészen más lehet, mint egy 23 fősben....szóval még pozitív fejleménynek is tekinteném, ha nem azt jelenti, hogy egyszerűen kevesebb csemete kerül iskolába, mint néhány éve (pl. amikor 6 éves kortól kötelező lett az iskola és ezt volt, aki komolyan vette. Pedig ippenséggel semmi nem változott. ) De az jelenti, szóval ennek nagyon nem lehet örülni.

Fél 3 körül úgy éreztem, hogy hiába az árnyékos kis tábor, nagyon melegem van és nem bírom sokkal tovább kínlódás nélkül. Nagyjából egyszerre távoztunk úgy osztály szinten, hogy egyszerűbb legyen a gyerekeket haza vonszolni, akik pompásan érezték magukat. Fél óránként beléjük döntöttem egy pohár ilyen vagy olyan levet, egyébként gond nem volt velük, teljesen önállóan játszottak. Még Zalán is bekapcsolódott az iskolás mókába, aminek örültem. Hát igen, gyerek társaságban nincs is gond a beilleszkedéssel.

Hazafelé a kocsiban nem kapcsoltunk légkondit, mert Tibi beteg, na ez megadta a kegyelemdöfést.
Amikor zombi állapotomról panaszkodtam Tibinek, megkérdezte, hogy mégis miben fáradtam el. Aztán nem sokkal később mély álomba merült, félúton fotó szerkesztés közben. Majd átvonult a nappaliba (miután Zalán ébrenlétbe pofozta) és folytatta ott, nagyokat hortyogott a kanapén. Én nem tudtam szunyókálni, bár kétszer elnyomott az álom játék közben (állatkitalálós Zalánnal), fiacskám valamennyiszer kíméletlenül felébresztett, hogy növényevő vagy tojással szaporodik e, nem tudom pontosan. Mondanom sem kell, nem vagyok top formában. 

Holnap eljön hát az utolsó hét a suliban. Megint lesz feladat bőven, csak nehogy valamiről megfeledkezzem! A kötelező olvasmány Bóbitát megvettük végül a Libriben (nem találtuk sem az én , sem Tibi gyerekkori könyvei között, annak ellenére, hogy mindkét mama megesküdött, hogy a könyv megvan.) és összeszámoltam azt is, hány piros pontot kell még Rékának beíratni. Majd még egy feladatom lesz, megszámlálni hány csillagja született összesen a tanévben. 

Hétfő: Nevtan Zalánnak M. nénivel. Délután megrendelni a virágot D. ballagására, ami pénteken délután lesz ama nagy Budapesten. Egyeztetni a kutyakozmetikussal, aki nem vállalta Molly nevű ebem megkopasztását a hétvégén, noha egy hete megegyeztünk. Persze dolgozom, persze. Pedagógus nap alkalmából köszöntik a gyerekek a tantónéniket, ezzel kapcsolatban nincs teendő, ha jól rémlik, osztálypénzből megy majd a virág beszerzése. Réka nem volt hajlandó külön verset tanulni az alkalomra, nagy pedálgép, mondhatom.....

Kedd: Valami van kedden. De mi? Ja, igen. A védőnős státusz. Szólni kell reggel az óvó néniknek, hogy le ne fektessék őkelmét, mármint Zalánt, mert akkor kútba esik az egész vizit. 1 óráig maradok a melóhelyemen, utána kereket oldok. Várhatóan itt lesz majd egy kis időm ráncba szedni a lakást, mert hétvégén nem sokat voltunk itthon. Vagy ha mégis, hulla voltam. Vagy ha nem, főztem....

Szerda: Nevtan Zalánnak E. nénivel. A változatosság gyönyörködtet. Legutóbbi első találkájuk végül nem indult túl fényesen, ahogy attól tartottam is.... Zalán a vártnak megfelelően nagyon félénk volt, de állítólag hamar feloldódott és x perc után apa magára hagyhatta a kishuszárt E. nénivel. Tibi szerint végül nagyon vidáman jött ki E. nénitől. 

Rékának felvételi a zeneiskolába. Na erről nem is írtam. Pénteken olvastam a faliújságon, hogy felvételi ekkor és akkor, itt és ott....Én azt hittem, harmadik osztálytól van zeneiskola, el vagyok tévedve. Mire Réka lazán mellém libbent és azt kotyogta, hogy ő nagyon szeretne fuvolázni, úgyhogy másodiktól ő biza fuvolázni jár. Hát nem tudom, hogy most ennyire elfáradtam e ebben a tanévben vagy csak meglepett a zeneiskola, ahogy van....nem örültem. Elképzeltem az a négy extra órát, ami belép az órarendünkbe....4 óra utáni elfoglaltságokról van szó. Itthon gyakorlás és gyakorlás. Remélem, nem mászom meg az összes falat félévre a 10 körmömmel.....Tibi mondja, hogy örüljek, hogy nem zongora vagy hárfa a választott...

Csütörtök: Melegszik a helyzet, jön a hétvége. Ez inkább ilyenkor meló szempontjából szokott számítani. Főleg, ha pénteken szabadságon leszek és egy ilyen nap lesz. Aznap Zalánnak nem lesz ovi, apa társaságát élvezheti álló nap. 

Péntek: Randi E. pszichológus nénivel a nevtanban. Nekem és Tibinek. Zalán majd valahol kinn játszik a pedassz.-szel, mert ovi aznap nincs neki (nevelés nélküli munkanap, vagy mi a bánat, ezeket soha nem tanulom meg.) Délután ballagás, este családi vacsora. 

Szombat: Ballagás sajátsuliban.

És akkor még nem emlékeztem meg arról, hogy az atlétika tábort be kell fizetni hétfőn vagy kedden, ahogy a menzát is hétfőn vagy kedden....Más program nem jut eszembe, de még biztos adódik ez vagy az....Mindig akad ilyen.

Hat nap van hátra

Nagy a meleg, az utcán árnyéktól árnyékig szökdécselek. Vagy inkább támolygok? Egész hétre ilyen időt mond, sőt, még a jövő hétre is....Hát nem tudom, keresztlányom ballagására (tudjátok, aki ősztől már Apáczais és nagyon büszke vagyok rá) egy sötétkék ruhát vettem, azt hiszem, elevenen meg fogok benne főni....

Már csak egyetlen nap van hátra a hétből. Hála az égnek! Igaz, valamelyest erőre kaptam, múlt éjjel akkorát aludtam, mint egy medve, úgyhogy valamivel az agyhalott állapot felett vagyok. A héten meg volt a környezet dolgozat, valamit magyarból is írtak és holnap hátra van még a matek. Fölösleges talán ismételnem, hogy semmit nem tanultunk rá. Illetve kedden néhány összeadást és kivonást kivasaltam Rékából, de ahogy láttam, hogy nincs hozzá kedve, feladtam. Réka szerint rengeteget gyakorolnak a suliban. Ha így gondolja, akkor biztos rendben van. Állítólag meg egy környezet dolgozat lesz, a magyar az kiszámíthatatlan. 

Hétfőre vinni kell a kötelező olvasmányt (Bóbita), amit az előző évek évfolyamaival ellentétben eddig el sem kezdtek. Szerintem nyári szünetre kapnak ebből feladatot vagy az évzáróra készülnek, más nem jut eszembe, hiszen hétfőn már az utolsó hétbe csapnak. Csak el ne felejtsem megvenni a könyvet!

Réka lógatja az orrát, hogy lassan vége a sulinak. Komolyan, nem hinném el, ha nem látnám. Meg kellett vigasztalni, hogy a vakáció második és harmadik hetében táborba megy. Az egyik az iskolában lesz délelőttönként. (Írtam én erről??? Fogalmam sincs.) Közben Zalán behúztam ovisnak egész júniusban, illetve júliusra is, amíg el nem megyek szabadságra. Kb. még 6 hét. (Hat hét??? Az semmi! Juhúúúú!) 

Holnap találkozik Zalán először a pszichológus hölggyel a nevtanban. Azt mondtam neki, hogy M. (logopédus) beteg volt a héten, úgyhogy elmaradt a foglalkozás, ezt holnap pótolják. Az igaz, hogy  egy másik nénivel......Bólogatott, elfogadta. Ez végülis majdnem igaz, M. tényleg beteg volt és a foglalkozás valóban elmaradt. Csak ennek a holnapinak semmi köze M. nénihez. Nodehát....a lényeg, hogy Zalánnak kedve legyen találkozni a pszichológus hölggyel, mert különben a két tali, félő, eredménytelen lesz. 

A védőnő is hívott 3 hete, hogy megcsinálná Zalánon a státuszt....A leltár második napjára adott időpontot (akkor még nem tudtam a leltárról), úgyhogy vissza kellett hívnom a védőnőt, hogy kérek szépen másik időpontot. Eddig még mindig elengedtek mindenhová, de a leltár az leltár....Úgyhogy védőnénihez is megyünk jövő kedden. Nem sokat lesz oviban ez a legény a jövő héten. 

Hogy mennyire fejlődöm - rossz irányba - az is mutatja, hogyan reagáltam, amikor kiragasztották a közelgő családi nap plakátját a faliújságra. Na ki találja ki mit tettem? Hagyok időt a régi olvasóknak, hátha már kiismertek...

.... Kihúztam Zalánt arról a napról. Nem megy aznap oviba egyáltalán. Csütörtökre esik és másnap nevelés nélküli munkanap (szóval ovi nincs), mi pedig ugye Pestre utazunk a ballagásra....szóval jól jött ki az egész. Feladtam egy kicsit az ovis dolgokat, a jópofizást a szülőkkel, ismerkedés, összemelegedés....már nem akarok barátja lenni senkinek. Úgyis csak elkésnék a műsorról, mert persze fél négyre nem érek oda. Nem akarok már ilyen családi napon egymagam lófrálni (Tibi még soha nem ért rá) és az ovi sem érdekel egyelőre jobban, mint amennyire muszáj. Szóval leegyszerűsítettem a dolgokat. Talán hiba, eszembe is jutott, hogy vajon mit mondana erre a pszichológus a nevtanban, amivel a múltkor Zalán ügyében beszélgettem.....Lehet azt mondaná, magyarázzam már meg, hogy van az, hogy mire Zalánra kerül a sor valamiben, nekem mindig elfogy az erőm, türelmem, szuflám cérnám vagy így egyszerre mind....Réka családi napjait az oviban végig tudtam szenvedni, hát miért nem szenvedek még kettőt (vagy hármat?) Zalán kedvéért is? Ez jó kérdés, majd gondolkodom rajta. 

Talán már nem akarok mindent tökéletesen csinálni. Nem mondom, hogy ez jó, csak magyarázom a bizonyítványom. Bizonyos ügyekben könnyebb tapasztalattal a birtokomban dönteni. Szerintem ezért van. Jóval kevesebb az időm is, amíg itthon "lógattam a lábam" és ráértem minden programon résztvenni, úgy is éreztem, hogy nekünk ott a helyünk azon a családi napon. Most meg nem érzem azt. Egy mákszemnyit sem. Hát kihagyjuk a bulit. Csak még Tibinek el ne felejtsek szólni, hogy csütörtökön övé Zalán. Pénteken nevtan reggel, délután ballagás, szóval nagyon ne számítson rá, hogy szét fogja dolgozni magát aznap.....

Gála 2015

Az idei tanév utolsó nagy eseménye (a ballagás és a bizonyítvány osztás előtt) a Rákóczi gála volt, mely tegnap került megrendezésre a művelődési központ nagytermében. Igazából - be kell hogy valljam - én (illetve mi, anyatársaimmal) rettegve vártuk ezt az eseményt. Hogy a gyerekek elfáradtak e ebben a tanévben, no arról vegyesek a vélemények, én speciel nem látom ezt Rékán annyira, viszont mi, anyukák...Hát mi a végletekig ki vagyunk merülve. Finoman rángatózni kezd a szánk széle, ha új cédula jelenik meg a faliújságon, a pirospont számlálástól már kiütést kapunk, a befizetendőkkel kapcsolatban pedig több mint fásultság az, amit érzünk. Persze eltúlzom, csak hogy érzékelhető legyen az állapotunk. A lényeg, hogy már semmi plusz kötelezettséget nem bírunk el, nem akarunk róla tudni és türelmetlenül várjuk a vakációt. Sokkal jobban, mint a gyerekek. Az a fény az alagút végén. Na még mindig el van túlozva, hát hiába, ki vagyok dögölve merülve, na. 

Szóval gondosan elterveztük, mi, anyukák, hogy mivel képtelennek tűnik az a variáció, hogy a teljes műsort végigüljük, le fogunk lépni valamikor a szünet tájékán szépen lassan és csöndben. Éppen ezért nagyot nevettem (kínomban) amikor hazajött Réka az üzenőfüzetével, benne az intelemmel, hogy a gálára sulis nyakkendő és fagyipénz csomagoltassék a gyerekeknek, mert azok a két saját műsorszám után fagyizni osonnak tantónénistül és csak a gála UTÁN lehet őket begyűjteni, hazavinni és egyéb ellátásban részesíteni. Folyamatosan alábecsültem ebben a tanévben az iskola szervezői képességét és most is ezt történt. Szóval éppen leléphetünk a szünetben Tiborommal, ám Rékát mindenképpen csak a gála után kaphatjuk vissza. Hát nem zseniális? Nekem nem jutott volna ilyen eszembe. Valahogy ösztönözni kell finoman a szülőket, hogy végigüljenek egy bő 3,5 órás műsort.....

Rékáék műsorszáma volt a második, illetve a nyolcadikosok keringője után rögtön az első. Cirkuszi szám volt az övéké, oroszlánnal és cirkuszigazgatóval, artistákkal és bohócokkal. Ez utóbbi volt Réka is. Tündériek voltak. Az a bátorság, magabiztosság, szinte rutin a színpadon.....Nagy meglepetést okoztak a közönségnek, amikor váratlan fordulatként egy varázsló kioltotta a fényeket és a bohócok a rájuk szerelt kis LED csöveket aktiválva táncra perdültek. Vastapsot kaptak, az egyik legnagyobbat a mezőnyben. Hetedik műsorszámként újra eljárták az orosz táncukat, még az alapítványi bál műsorából. Persze eszembe jutott apu és az az este...illetve az előző.......Csak a könnyeimen át láttam, hogy a tánc egyre jobban összeáll, jobbak voltak, mint márciusban, pedig sokat nem próbáltak azóta. Nem tudom, de végtelenszer meg tudnám nézni, olyan kis ügyesek. 

Fél 8 tájban elértünk a 17. műsorszámig, akkor jött a SZÜNET. Félidő. Túl voltunk az alsós osztályok műsorain. T. anyatársammal megkerestük a mosdót, könnyítettünk hólyagunkon és rögtön más szemmel láttuk a világot. Szó sem lehetett arról, hogy lelépjünk, komolyan már fel sem vetődött. Ahogy visszaáramolt a banda a színházterembe, nyugtáztam, hogy minimális létszám oldott kereket, valószínűleg csak az alsós gyerekek némely ismerősei, nagyszülők, akik meg bírták már a gyűrődést. 

NEGYED 10 után nem sokkal jött el a finálé, amikor igazgató bácsi rövid záró  beszédet mondott, közben színpadra áramlott a fél iskola, ha nem az egész.  Az iskolai nyakkendőt rázta 16 osztály képviselője és a tantónénik. Rékáék nagyon sokára tipegtek színpadra, már azt hittem, fel sem férnek, aztán hirtelen megjelentek és valahogy úgy alakult (nem tudom, ki volt élelmes), hogy elfoglalták a legelső sort. Onnan integettek vidáman, kitartóan keresték a szülőket a nézőtéren, de persze túl sok fény jött világított a szemükbe, reménytelen kísérletnek tűnt.....

Remek este volt. Csak gratulálni tudok a szervezőnek a profi munkáért, a gyerekeknek a magas színvonalú műsorokért, a tanítónéniknek a sok ötletért, külön fáradtságért. Jó volt Rákóczisnak lenni, érezni, hogy mi is ide tartozunk!!!!!! Átmenetileg még azt is elfelejtettem, amit korábban gondoltam, hogy igazából ez egy újabb pénzgyűjtési akció az iskola részéről.  Igen sikeres, ami azt illeti, több mint  450 jegyet sikerült eladniuk. Élmény volt, jókat nevettünk, főleg a nyolcadikosok humoros műsorszámain, persze bőgtem is az Első Bé műsorán, MINDKETTŐN, mert ahogy vénülök, úgy fakadok sírva egyre könnyebben. Szép este volt, nem felejtjük és folytatás két év múlva a következő gálán. Akkor már Harmadik Bés lesz Réka. Ótejóég.....

Jut eszembe, hogy az összetartozás érzését el ne felejtsük és még inkább összerázódjon a banda, hétvégén "osztálybuli" az egyik sportközpontban (?) az Első Béseknek. Vagyis inkább az ősöknek.  Ugyan a faliújság kiírása szerint kb. 30-40%-os lesz csak a részvétel, remélem, kellemes néhány órát töltünk majd együtt, mi ElsőBés felmenők....

Szeretném, ha szeretnél

ElsőBÉÉÉ (egy kakukktojással)

 Kalinka, a valaha legjobban sikerült

Csak mutatom, mekkorák lesznek kb 5 év múlva.....Hihetetlen, nem? 

(A képen a suli kórusa)

A finálé

Rivaldafényben (engem keresett a drága....)

Fogalmuk sincs!

Megint sűrű hétvégénk volt, az a fajta, amit jó esetben az ember a munkahelyén pihen ki. Persze szó sem volt ma pihenésről. Úgyhogy reggel 8-kor, amikor némi késéssel beestem az irodába, pont úgy éreztem magam, mintha már bennem lett volna legalább 8 óra meló. De inkább 10.....

Jaj, gyorsan néhány ZalánRékamondta, még mielőtt elfelejtem.

Szombat reggel Zalán riasztott bennünket.

- AZONNAL GYERE IDE!!!!! - ordította torka szakadtából, amikor már valamennyire magunkhoz tértünk álmunkból. Akkor egy hangyabokányit rémlett, hogy előtte ezt elmondhatta néhányszor, mire felébredtünk. Tibi átbotorkált kótyagosan, Zalán is megenyhült és mézes-mázas hangon folytatta: - Na gyere csak, kis huszár....gyere....

***

Én: (vasalok) - Rékám, rendet raktatok a szobátokban?

Réka balra el, majd röpke egy perc múlva vissza.

Réka: - Igen, rend van, habár Zalán ágy körül nem lehet lépni....

Na hát ez a mi mértékegységünk. Később láttam, hogy cseppet sem túlzott, tényleg nem lehetett lépni sem Zalán ágya körül 1-2 méteres sávban.

Na szóval hétvége. Szombaton mamánál voltunk, bevásároltunk, hamburgert sütöttünk, kutyát fürdettünk, állatorvosnál jártunk, jégkrémet faltunk, későn értünk haza. Vasárnap aztán gyereknap alkalmából kiruccantunk a Ligetbe. Nagyon szép idő volt (habár nekem már egy kicsit túl meleg, de nem bántam), de ilyen sergős-ugrálóváras gyereknapon most voltunk utoljára, ha rajtam múlik. Nem is volt nagy választék, ami mégis az méregdrágán....szóval kár volt a drága időnket itt vesztegetni. Inkább bicikliztünk volna egyet vagy tudomisén, focizunk a kertben egy nagyot.

Szerintem rekord rövid időt töltöttünk a Ligetben egyébként, próbáltuk menteni a menthetőt, célba vettük a cukrászdát, mindenki kapott pár gombóc fagyit. Kiültünk a kerthelyiségbe a napernyők alá, Isteni finom fagyit ettünk.

Előtte - még mielőtt lemaradna - persze a Tűzoltóságon is jártunk. Minden autóba muszáj volt beülni és tekerni a kormányt. Legalábbis Zalán így gondolta. Az ajtót mindig be kellett rá csukni, mert még nem oltotta el a tüzet. Tibi rámutatott, hogy a tűzet egy tömlővel, vízzel, több sugárral.....de Zalán nem akarta tudni. Tetszett a gyerekeknek a program nagyon, főleg az a karcagi daru. Alig lehetett kilőni őket a kényelmes darus kosár fotelből. Vagy mi is volt az.....

Próbariasztásból is kijutott nekünk, fiúk le a rúdon, csizmába bele (kánikulában milyen király lehet!!), tűzálló ruha és sisak fel, autóba be, sziréna, autó kigördül a kapun, balkanyar és hátsó bejáraton a szomszéd utcában vissza. Fiúk autóból ki....ruha....na azt már nem figyeltem, hogy levetkőztek e. Jellemző!!!! :) De bizonyára igen. Vagyis teljesen nyilván nem, ez egy gyereknapi program volt. Réka végszóra hasra esett az ajándékba kapott lufival, pont mint Malacka. Csak ő, mármint a lányom rögtön képben volt, hogy mi történt és hogy mi lett a lufival. Zavarában még a lufi darabkákat is összeszedte, szivárogtak közben a könnyei. Szerencsére ebből gyorsan mosoly lett, kapott egy másik példányt a deli tűzoltó fiúktól.

Hát szóval amolyan vegyes gyereknap volt. Sajnos az is elhangzott fagyizás közben, hogy milyen dolog már az, hogy semmilyen ajándékot nem kaptak gyereknapra (Zalán volt az értelmi szerző), mire kicsit elszomorodtam, hogy így gondolják, mert hát jártunk a ligetben, tűzoltóknál és még fagyit is kaptak....Erre Tibi előjött a díjnyertes és egyedi éhezőgyerekek történettel, azokról, akik vajas kenyérből sem esznek eleget, Zalán pedig örök elégedetlenke.... Nem tud meddig fog ez hatni, de elhallgattak. Egyelőre. Csak arra hördültek fel, amikor megpendítettem, hogy jön  a június, ami az én hónapom, merthogy legközelebb nekem lesz szülinapom. Irigykedve néztek rám. Fogalmuk sincs!

A rúdtáncos tűzoltólány

Zalán küzdelme a sisakkal