Tegnap este, amikor valamely szülői értekezletes jegyzetemet kerestem, kezembe akadt egyik szülés történetem. Az első, azaz a Rékás. Mire észbe kaptam, már bele is merültem. Fura élmény volt. Egyrészt, mert vajúdásom tárgya ott szuszogott mellettem az ágyamban 10 centinyire, csaknem 7,5 évvel később, mély álomban. Másrészt mert arra jöttem rá, hogy mennyi mindent elfelejtettem vagy máshogy értékelek ma már. Kézzel írott sorok, maximális részletezés. Felkavart a saját történetem, talán ennek köszönhető, hogy hajnaltájt megint bemutattam a szülőszobán egy spontán hüvelyi szülést....az álmok földjén.....De komolyan, megrázott az egész. Hogy mekkora várakozás volt bennünk Réka érkeztével kapcsolatban, milyen is szülővé válni, milyen keservesek voltak az első napok, milyen mélységeket és magasságokat éltem meg....és nem utolsó sorban, hogy milyen erős voltam. Amire ma már valószínűleg képtelen lennék. Mert a tudatlanok ereje is benne volt ebben. Rutinnal a kobakomban másodjára Zalánnal már másfajta hozzáállásom volt magával a szüléssel kapcsolatban is. Motoszkált bennem jóval nagyobb adag félelem. Meg is tanultam, milyenek azok a csempeszaggató fájások. Rékával ártatlan kismama voltam, mint a ma született bárány, aki fel van készülve minden kínra, aztán majd lesz valahogy.
Rékát kipréselték belőlem, most olvastam saját soraim, hogy nehéz szülésen mentem át. Én ezt már teljesen elfelejtettem. Hogy bár jóval kevesebb fájdalommal járt maga a vajúdás, mégis cidris lett a vége, mert Réka nem igazán akart előbukkanni az alagút végén, folyton visszacsúszott. Nekem meg lövésem sem volt, hogy kell szülni. Magyarázhatták elméletben, a gyakorlatban a fájások voltak a főnökök nálam. Egy ideig. Zalánt viszont igazi gyötrelem volt eljuttatni a kijáratig, ahol aztán nemes egyszerűséggel kilőttem magamból, mint a puskagolyó. Ahogy Tibi szokott fogalmazni, ha a szülés témája felvetődik. Büszke is voltam magamra egy ideig (úgy magamban persze), hogy "meg tudtam szülni", én, egyedül, doki könyöklés és különösebb instrukció vagy beavatkozás nélkül. Nem mintha ez akkora baromi érdem lenne, főleg második körben, de hát na. Kinek milyen aprócska és nagyobbacska teljesítmények jutnak az életben. :)
Semmi, semmi, nem akartam kilyukadni sehová és már agyhalott is vagyok a fáradtságtól (már tegnap délután is az voltam), úgyhogy befejezem és elteszem magam holnapra. Jóéjt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!