Ordítógép

 

 

Tegnap későn értünk haza az oviból (Zalán tornán volt ötig, majd erről még írok). 6 óra lehetett. A gyerekek gyorsan belevetették magukat a játékba, mire megköszörültem a torkom, hogy öhöm-böhöm...mi lesz a házival? Nem találtam sokat, "e" betű - négy sor

"m" betűs szavak (szorgalmi) , talán 6 sor...De totál kiakadt ettől is. Főleg, amikor meghallotta, hogy mi Zalánnal (első számú kuktámmal) palacsintát fogunk sütni. Közben hívott anyukám (felköszönteni Rékát), szegényke, belecsöppent a finom kis káoszba. Vagyis tulajdonképpen nem, relatív, beszélgettünk, előkészítettük a palacsintához szükséges hozzávalókat, közben a háttérben, az íróasztalnál ott ordított Réka. Hogy mi az, hogy neki házit kell írni? Nem akarja. Hogy ő éhes és hogy milyen kegyetlen az anyja az élet! Neki tanulni kell és nem játszhat. Mondom, valami 4+6 sor....talán negyed óra meló, sokat mondok. Végül megegyeztünk, hogy mi kikavarjuk a palit, ízesítjük a túrót, előhalásszuk a szekrény mélyéről a nutellát, addig ő kivégzi a házit. Hüppögve neki látott, de csak úgy fejezte be, hogy én a háta mögött vezényeltem....Nagyon fel tudja dobni a hangulatom az örökös hisztikkel és műbalhékkal, nem tudom, mikor fogja kinőni. Lehet, hogy soha???

 

Ezeket a képeket most találtam a tab-on, régebbiek, de azért illusztrációnak ide illenek.

 

 

Ja, nem, ez a második speciel múlt heti.