Az alapvetően pozitív életszemléletű előző bejegyzés után? Igen, rögtön kettő is. Ami egyébként rám vall, nem is én lennék...
Súly: 68 kg.
Itt rögtön belebotlunk az első mélypontba. Akárhányszor diétáztam már vagy életmódot váltottam (igyekszem kerülni a fogyókúra szót...), sosem sikerült ez alá mennem egyetlen egész kilóval sem. Tehát ez mindenképpen egy holtpont, lélektani határ....És talán ezzel összefüggésben, vagy nem, tegnap nagyon nehezemre esett türtőztetnem magam.
Egy átlagos mennyiségű reggeli és ebéd után pizzát sütöttem a családnak vacsorára. Előrelátóan magamnak külön sütöttem egyet délben és amíg aludt Zalán, be is faltam. Egyszer még ott volt a tányéromon, a következőben pedig morzsákra vadászhattam csupán. Sőt, gumicukorkákat is szopogattam, ami a másik gyengém. Így elhatároztam, hogy vacsorára már csak salátát ehetek, esetleg egy kis túrót.....Nagyon keserves volt. Hat órakor egy vékonyka szelet pizzát mégiscsak elnyammogtam a gyerekekkel. Hét órakor tudtam volna rágcsálni valamit, nyolcra farkas éhes voltam, kilencre kopogott a szemem, bár betermeltem a fél adag salátát (több is volt, de nem ment le a torkomon) és kikanalaztam egy doboz túrót a dobozkájából (az Aldis nagyon finom, sajnos nem magyar) Tízkor könnyűnek éreztem magam, főleg a fejem, (az éhségtől), tizenegykor elővettem a fagyasztóból a karácsonyról maradt Jagermeisteres flaskát és lenyomtam egy kupicával. Remélem, a fogyással egyenes arányban nem lesz belőlem idült alkoholista.....És éhesen, rosszkedvűen elaludtam.
Bízom benne, hogy túl jutok ezen, újra erős leszek, mert ha ez így megy tovább, hamarosan minden a régi lesz, azt pedig nem szeretném. Újra át kell vennem néhány pontot a listámból, jóval többet kellene inni és gyümölcsöt, zöldséget is ehetnék, amennyi belém fér. Csak...már nem kívánom őket annyira. Az édesség is elkezdett hiányozni, főleg esténként....Node félre bánat, félre bú! Beszéljünk a másik mélypontról! Ki találja ki, mi az?
.
.
.
.
.
Az óvoda, igen. Röviden összefoglalom a heti élményeimet.
Hétfő: E. óvónéni "bemutató napja" volt, amin jegyzetekkel felszerelve megjelent az igazgatónő plusz egy másik óvónéni is, a mi két saját óvónéninket felül. Ilyenkor csudajó móka az ovi egész nap, minden olyan, mint a mesében, mert persze extra erőfeszítést tesz mindenki, lapáttal rápakol a mézesmázos mutatóra, van fejlesztés és verstanulás, sőt az óvónéni még arra is vetemedik, hogy az udvaron játsszon a gyerekekkel. Az ám!
Szóval ilyen napunk volt hétfőn. Réka pedig este, fürdés közben mit csicsergett nekem?
"Képzeld, anya, ma tanultunk két verset is!" - azzal el is mondta mindkettőt. Az egyiket foghíjasan, valami jegesmedvéről szólt, a másik egy Kányádi vers. Én pedig vagyok olyan gonosz, hogy megtaláltam rögtön az összefüggést a bemutató nap és aközött a tény között, hogy középső csoportban az első 4 soránál hosszabb verset pont ezen a napon hozta haza a lány....
Kedd:Réka azzal jött haza, hogy a nyitott ablak alatt aludt délben az oviban.
- Micsoda???- csattantam fel hirtelen.
- De nem fáztam anya, a radiátor mellett volt az ágyam.
- Akkor sem kellene a nyitott ablakban, még beteg leszel. Beszélek az óvónénivel.
- Ne, ne, ne beszélj vele! Bebújtam a takaró alá.
- Nagyszerű...
Végül tényleg nem beszéltem vele.
Szerda:
Csütörtök: Rékára jellemző, hogy sokat tollászkodik reggel, mire végre a csoportajtón belül tudhatom. Újabban elmegy pisilni, megfésülködik, mosdik, többször is kezet mos...mintha időmilliomos lenne. Szerencsére nem is sietünk egyelőre sehová, mindezzel maximum az én idegeimen hegedül egy sort.
Ma különösen nem akaródzott neki bemennie a csoportszobába, nem értettem, hogy miért.
Ilyenkor ki szoktam várni, biztatom, hogy tegye fel a fényképét a falon levő fára (jelenlétét jelezvén). Idővel ezt meg is teszi, aztán vidáman megy tízóraizni vagy játszani. Most viszont megtorpant az ajtóban, figyelte a többieket, nem engedett el a közeléből....peregtek a másodpercek, semmi haladás. Az óvónénik mindketten a terem túlsó sarkában ültek az asztalnál. Ahogy Ed.-re néztem, pont elkaptam, ahogy forgatott egyet a szemein, húzott egyet a száján és azt mondta:
- ....ott állnak már az ajtóban.....- végignéztem magunkon, tényleg ott álltunk. Teljes létszámban, bár Tibi lemaradt a buliról. Zalán mellettem, Réka a másik oldalamon. Úgy tűnt, zavarunk. Mégis hol a bánatban álldogáljak, ha nem az ajtóban? Főleg, ha óvónő sem jön oda, hogy kisegítsen, kvázi "átvegye" tőlem a csemetét. Hirtelen úgy megugrott a pipa szintem, hogy kifordultam az ajtón, kirángattam a még maradni akaró Zalánt is és leültünk kinn az öltözőben a padra. Én lehiggadni, Réka sírdogálni, hogy ne hagyjam ott....Hamar megvigasztalódott.
Végül kijött E., a délelőttös óvónéni és pár mondat váltása után Réka végre beslattyogott a csoportszobába, leült a cukros kiflije és a kávéja mellé tízóraizni.
Bár hivatalosan nem vagyok benne az "Ed. óvónéni veri a gyerekeket" című mozgalomnak, nincs is ilyen, viszont reggelente szoktunk beszélgetni M. anyukával, aki maga a panaszos, az egyszemélyes mozgalom. Itt lehet Ed. Bosszúálló óvónéni problémája, ezért fagyott meg körülöttem a levegő egy kicsit. Csak Réka ne érezzen ebből semmit!
