Tegnap este, nagyjából vacsoraidőben....főszerepben Réka és szülei.
- Anyaaa, nagyon éhes vagyok, mi a vacsora?
- Töltött paprika.
- Jaj, nemáár, azt nem szeretem. ÚÚtálom, azt nem eszem meg!
- Tényleg és mióta?
- Sosem szerettem, soha! Nem eszek töltött paprikát....
- Hááát...akkor ehetsz valami mást is...mondjuk szendvicset?
- Vuááá....miért töltött paprika a vacsi? Miért??? Én nem vacsorázom, ha ez a vacsi....
- Jó, akkor egyél vajas kenyeret! Semmi gond.
(megterítek, Zalán lelkesen asztalhoz ül, a tűzhelyen melegszik az étel, tálalok, Réka belepislog a lábosba)
- Hű, anya, ez nagyon jól néz ki. Kérek!
60 másodperc múlva:
- Anya, ilyet főzzél máskor is!!! - minden feszkó, irritáció, méreg eloszlott bennem egy csapásra.
***
Hogy ne neveljünk gyereket?
Réka: - Nem szeretem a töltött paprikát! ÚÚtálom, azt nem eszem meg!
Anya: (...) - Akkor egyél vajas kenyeret!
Apa: Ó, szegénykém.....Hozzak neked egy Happy Meal-t?
És hozott. A töltött paprika is elfogyott, a Happy Meal is...
a férjem nekem mindig ki van készülve,hogyha valamit nem kér Holly akkor megkérdezem mit szeretne enni, merthogy ezzel elrontom állítólag :D
VálaszTörlés:))) Hát attól függ. Én nem szoktam olyat főzni, amiről tudom, hogy nem szereti vagy nem szívesen eszi, így aztán nem fogadok el olyat, hogy "Nem szereteeem". Eszi, nem eszi, nem kap mást. :) (Vagy mégis?)
VálaszTörlésHa nem itthon eszünk, az más káposzta, több nyavalygás is övezi az ilyen étkezéseket. :))