Töltelék

Könnyű kitalálni miféle. Naná, hogy egy ádventi naptáré. Csapok még hozzá mandulát, mogyorót és egész diót (ha megtalálom, hová rejtettem őket), és holnaptól indulhat a móka. Réka alig várja, tegnap este minden áron ki akarta nyitni az első zsákocskát. Azt akarta bemesélni nekem, hogy nem tudom, hányadika van. :)

Rácsok nélkül

Hétvégén megvolt az örömöm, ellátogattunk az Ikeába, többek között ágyat venni a kisebbik csemeténknek. Nem igazán volt időszerű a dolog, mármint az ágy csere, hisz Réka 2 is elmúlt pár hónappal, amikor átköltözött a rácsosból a nagylányos ágyába, Zalán pedig alig múlt másfél. Csakhogy a "kölcsön rácsos" a hétvégi nagytakarítás során újfent leszakadt, sokadszorra. Pedig lassan teljes főiskolai jegyzetgyűjteményem a matracot támasztotta. Emellett 1,5 év kihagyás után vágytam egy kis Ikeás bóklászásra karácsony előtt és ha már ott jártunk.....Tovább gazdagította az érvek listáját, hogy a Leksvik bútorcsaládból egyre kevesebb darabot gyártanak, nehogy holnapra kivonják a forgalomból Ikeáék eme remek fekvőhelyet, mert menten megüt a guta. Tiborom sem lépett fel tiltakozón, így szombaton felrobogtunk Budapestre gyerekestül. 

A Reptéri elkerülőn édes-hites uram áthajtott egy piros lámpán egy minden bizonnyal bekamerázott kereszteződésben, azóta is fásult depresszióban várjuk a büntetésről a 100.000 Ft-os csekket.... Ezt leszámítva, tényleg felhőtlen volt az örömöm. Úgy terveztük, hogy az ágyikót originál csomagolásban betámasztjuk a gardróbba, ahol az kivárja a sorát, jövő tavasszal esetleg ősszel aktív bútordarabunkká válhat. Csakhogy az ágyikó Apa számításaival szembemenvén nem fért el autónk méretes csomagtartójában, így még az Ikea parkolójában feltéptük a dobozt és darabonként helyeztük az ágy alkotórészeit oda. 

Aztán valahogy kicsúsztak az események az irányításunk alól és csak sodródtunk velük. Legelőször Tiborom a nappali közepére halmozta az ágy tartozékait, mint afféle igen drága tábortűzre valót. A fejünket vakargattuk, hogy mitévők legyünk velük, hová tegyük őket így doboz híján, meztelenül. Végül Apa, míg én az X Faktort bámultam, fogta magát és összerakta az ágyikót. A helyére biggyeszteni, matracot átköltöztetni már gyerekjáték volt. Így váltott át Zalán rácsos ágyból nagyfiúsba lényegében előzetes szándékunk ellenére. :)

Első éjszaka sokszor lámpát gyújtottam, hogy leesett e már róla, hol fekszik a gyerek egyáltalán. Mindannyiszor ennivalóan összegömbölyödve, legmélyebb álmát aludta a macis takarójával édes kettesben. Az ágynak van némi leesésgátlója, ami talán többet ér, mint a semmi, de azért méretes, amúgy is nyugdíjas éveit töltő szopis párnámat kölcsön adtam Zalánnak és azzal emeltem gátat az egyébként igen széles, 80 centis ágy szélén. 

Eddig nem esett le róla. Viszont este, ha nem elég álmos, fogja magát és átmászik Réka ágyába játszani, olvasgatni, diskurálni. De csak villanyoltásig. A sötétben marad a puha-pihe párnái között egyelőre. A délutáni alvással sincs semmi gond. A szokásos szertartásrend szerint megkeressük a cumiját, macis takaróját, lehúzom a redőnyt, betakarom és már alszik is. Remélem, nem fogom visszasírni a rácsos ágyas időszakot. Bár mindenképpen furcsán érdekes, hogy immáron, először bő 4 éve, nem áll ilyen bútor a lakásunkban.... Kár....

Kötelezők letudva

Legalábbis egy időre...


Talán nem csak akartam, hanem valóban említettem is, hogy a Zalán 18 hós oltását betegségre hivatkozva lemondtam nagyjából 2 hete. Aztán eltelt az a bizonyos 2 hét, belecsaptunk a harmadikba is, de Zalánom orra még mindig zöldesen folyik. Semmilyen javulást nem könyvelhettünk el, Nasivin, Afrin segedelme ellenére.

Múlt hét végén váratlanul bekukkantott a védőnő. Valami fantasztikus, földöntúli érzéke lehet, mert folyamatosan és folyton akkor csenget be, amikor a legnagyobb kupleráj van a lakásban. Ez minálunk a fél 11-11 közötti időszakra tevődik, éppen lefektetem Zalánt (vagy azon lennék), de még nem pakoltam össze mindazt, amit ő szétrámolt és amit én. Magyarán, ismét égtem, mint a rongy, úgy szégyelltem magam, hogy már elnézést sem kértem.....

Szóval fél 11 lehetett, fél játék állomány felforgatva, Zalán aktívan bogarászik az "ősrobbanás" helyszínén, vagyis a nappali szőnyegén. Beszélgettünk erről és arról, védőnéni megjegyezte, hogy milyen magas Zalán és egyben, hogy vékonyka is.... Hogy milyen kedves, jóképű, öblös hangú, barátságos és nyugodt gyerek. Nem hallotta lila fejjel ordítani és játékokat dobálni, az biztos, éppen jó kedvében volt az úrfi, úgyhogy bólogattam, hogy az. 

Másnap, csütörtökön felhívott, hogy péntek délután ekkor és akkor mehetünk Zalánnal a 18 hós oltásra, fogad bennünket a doktornéni. Amennyiben nem lázas Zalán, nincs akadálya az oltásnak. Vonakodtam némileg, hogy hát izééé..., még sincs teljesen jól, de aztán azt feleltem, hogy rendben, ott leszek gyerekestül. Legfeljebb majd a doktornéni mégsem oltja be, ha talál Zalánomban valami nem odaillő vírust, nemtommit. 

Másnap Réka nem ment oviba, egyrészt mert ébresztés híján reggel elaludtunk, másrészt mert a rota miatt jobbnak láttam hosszú hétvégén csapni neki. Ennek meg volt az a hátránya, hogy két gyerekkel indulhattam neki a rendelőnek ebéd után. Alap esetben nagyon jó gyerekek ők a rendelőben. Alap esetben. Vagyis amikor betegek. De most nem voltak azok. Úgyhogy amikor számtalanszor elszaladgáltak sikongatva jobbról balra, majd balról jobbra, keresztül másztak a fásult unalomig minden pelenkázó szekrényen illetve Zalán háromszor benyitott a női toalettre...nos akkor pont mi következtünk. 

Réka az a gyerek, aki 2 éves koráig nem sűrűn látta a rendelőt. Egyrészt, mert nem volt beteg, másrészt, mert a doktornéni kijárt hozzánk. És ha kijárt hozzánk, az otthonunkban fogadtunk őt mindenféle fehér köpeny és egészségügy szag nélkül, nem is félt tőle soha, mindig együttműködő és barátságos vele. Mintha kedves ismerőse lenne a doktornéni. Persze ennek az is lehet az oka, hogy a doktornéni képtelen kifogyni az ajándék matricákból és ezt Réka olyan nagyon jól tudja pici kora óta. 

Zalán más káposzta. Vele rendelőbe járunk az 1 éves státuszvizsgálat óta illetve ha beteg. Nem azért, mert mostoha gyerek, hanem mert a doktornéni erősen túlterhelt, nem mindig tud "házhoz kiszállni" és hát....azt a pár ezer forintot, amit kér, máshová is tudom tenni.  Hogy otthonunkban ritkán jár újabban a doktornéni, egyik következménye, hogy amint átlépjük Zalánommal a hófehér rendelő küszöbét, dacára mindenféle játéknak és dekornak, Zalán pici majmocskaként belém csimpaszkodik és el sem enged még véletlenül sem. Súlyát lehetetlenség volt megmérni. Fekve félig lelógott róla, valamint igen erőteljesen rúgkapált, ülni és állni nem volt hajlandó rajta. Jelzem, most már itthon sem. Valahogy doktornéni mégis kalkulált neki egy súlyt, leginkább saccperkb alapon, ami 10 000 g, azaz 10 kg-ként került a kiskönyvbe. Nem szóltam semmit, de biztos voltam benne, hogy több ennél és tényleg, itthon 10,3 ill. 10,2 kg- ot mázsáltam. Ez 3 hónap alatt 400 g-nyi plusz. Magassága: 87 cm. Szép szál dalia.

Miután Zalánom mégiscsak megkapta az oltását, szó esett arról köztünk a doktornénivel, hogy bizony vékonyka, soványka ez a fiú, ehhez a magassághoz lényegesen nagyobb súly illene. Igaz, ami igaz. Viszont étvágya van, kedve jó, aktív is, nem válogatós, nem fáradékony, nem beteges (csak mostanában) nem hasmenős, nem puffadós....Szóval marad minden a régiben, teendő semmi. Illetve én újfent kiemelt figyelmet szentelek annak, hogy minél több kalóriát bevigyek neki. Fehérje, husi, szénhidrát....Hátha magára szed valamicskét. Habár azt hiszem, ha alkati dologról van szó (és ha rám ütött, arról van szó), akkor látványos hízásnak nem leszünk tanúi egy darabig. De hátha mégis...

Réka mondta - 27, rész

Vasalok, mint esténként általában. Réka körülöttem sertepertél. Elgondolkodva nézi a vasalóállványt, majd megszólal:
- Ennek a vasalóállványnak x alakú a lába. X, mint X faktor.
Szoktuk nézni, ezek után le sem tagadhatom.

***

Kvízjáték megy a tévében (az a...lepottyanós). A játék folyamán elhangzik az a szó, hogy  "aranybulla", mint megfejtés.

- Aranybulla! - derül fel Réka képe. - Aranybulla Aranyhaj barátnője!!- (szerk.: lásd a mese, Aranyhaj és a nagy gubanc (Tangled))

Remélem, kb. 14 év múlva nem ezt mondja majd az érettségin, ha rákérdeznek.

***

Reggel elalszunk, mert lerobban a telefonom ébresztő funkciója, így bejelentem a hírt Rékának.

- Ma nem megyünk oviba.

- Hurráááá! Hurrrááá! - kommentálja ő ugrándozva.

Este rájön, hogy Katalin nap lévén a két Kata talán csapott némi sütizést az oviban.  Mérgesen rám néz és azt mondja.

- Nem vittél oviba, anya!

Nehéz a kedvében járni....


***


Réka reggeli közben finoman felhorkan.
- Hű, ott egy fiú légy! - ami valójában egy muslica volt.
- Fiú légy? Tényleg? Miből gondolod, hogy fiú volt? - érdeklődöm.
- Háátt, tudod, nem volt olyan naaagy, rózsaszín masni a feje tetején....úgyhogy biztosan fiú volt.
Világos.


***


Jegygyűrűm két hét wellness nyaralást kapott az ékszerésznél. Javították, súrolták, sikálták, végül újra visszakaptam nagy örömmel. Szebb lett, mint új korában. Egy este Réka elkéri a gyűrűm, nézegeti, forgatja, aztán elmagyarázza.
- Panírozták....
- Tessék? 
- Bepanírozták....
- Micsodát?
- A gyűrűdet.
- ??? - aztán leesett, hogy a polírozás szó nem ugrott be neki.


***


Egy nap igen csúnyán viselkedik vacsora közben. Hisztizik, ordít, mérgében dobálja az ételt, nem éppen kedvesen beszél egyikőnkhöz sem. Egy idő után, mivel a szép szó már nem elég, úgy határozok, megvonom a desszertet Rékámtól. Ő persze nagyon dühös, meglehetősen kiakad eme lépésemen. Nem és nem akarja elfogadni, hogy nincs túrórudi aznap este. Végül Tibi rábeszéli, hogy kérjen tőlem bocsánatot. Réka vonakodik, ellenáll, majd végül vicsorogva, vérben forgó szemmel, vörös orcákkal, mini fúriaként felém ordítja.
- Bocsáááánaaat! - meg voltam hatva. Könnyekig. Naná, hogy rohantam a hűtőhöz a rudiért. 


***


Elvonulunk pisilni egy áruház toalettjébe. Én is egybe, ő is egybe. Azon merengek, hogy ez még sem volt olyan jó ötlet, hisz leánykám nem tudja magára zárni az ajtót. Ha pedig nem tudja, akkor...
- Anya... - hallom Réka rosszalló hangját mellőlem, a falon túlról. - Kinyitotta rám az ajtót egy bácsi.
- Nyugi, Rékám, semmi baj, egészen biztosan nem bácsi volt. - nyugtatom meg, eredménnyel. 
Tényleg nem az volt. Hanem egy pocakos kismama.


***


Egy időben (pár hete) puhatolóztam nála, hogy milyen tortát szeretne a születésnapjára. Mára erre nincs szükség, mert magától is elmondja legfrissebb terveit. Kiindultunk onnan, hogy Dórás tortát szeretne. Aztán váltott katicásra, amilyen az első szülinapi tortája volt. Majd jött Aranyhaj és Pascal. Majd az ötlet, hogy a kettő nem zárja ki egymást, azaz állhatna Aranyhaj az ő katica formájú tortáján. Hát nem? A legropogósabb, ma reggeli ötlet pedig egy virág alakú torta lenne. De semmiképpen nem tulipán. Erre rákérdeztem. Lesz ez még extrémebb is, úgy sejtem. Elmondtam neki, hogy én gyerekkoromban vagy csokitortát vagy dobos tortát kaptam szülinapomra. C verzió nem volt. Vagyis olykor becsúszott egy puncstorta is, oké. Nosztalgiázásom természetesen nem nagyon érdekelte hatotta meg. 


***

Réka rajzolta - apró finomságok

Nem túl jó minőségben, mert Zalán Haramia "adott" a képeknek....De talán a lényeg látszik és "átjön". 

Megjelent a szempilla, szemöldök ábrázolása, illetve a szemrés-szemgolyó megkülönböztetése - nem minden rajzon, de egyre gyakrabban. Cserébe ilyenkor a rajz többi részletét kevésbé dolgozza ki.

A cica száját úgy rajzolja immár, ahogy én szoktam.

Az óvodában eleinte kizárólag egyet rajzolt, a régi ovit. Hogy tudatosan vagy sem, nem tudom. Talán ilyenkor a régi cimbikre gondolt, Karinára, Marcira, Nimródra....

Kisház a gesztenyésben - a házakat olykor térben próbálja ábrázolni, ami nagyon ügyes dolog. Kérdeztem, mik azok a pipa szerű izék az ablakon, Réka azt felelte az ablaknak is van copfja. :)))

Sihuhu utasokkal

Kislány színes szoknyában

Ezt pedig az oviban rajzolta. Aminek nagyon örültem, mert végre nem leegyszerűsített cicákat rajzolt csak, hanem egész helyes macsekokat illetve valami újat is, egy szépséges gesztenyefát. És gesztenye kerekű autót?? 

Szintén egy ovis rajz - ezt a fajta autó ábrázolását Rékának úgy hívom magamban, hogy "orrszarvú autó". Mert egy "ablak tér" helyett rögtön hármat is rajzol, olykor többet is. Itt lemaradt a szökőkút az autót tetejéről, az is szokott lenni, igen. :)

Amit nem teljesen értek...

Még a régi oviban voltam tanúja az esetnek egy téli reggelen. Az óvónéni a csoportszoba ajtajában álldogálva beszélgetett egy anyukával, akit a munkahelyén riasztottak, hogy kislánya éppen vadul hány a mosdóban. Abba sem hagyja szinte. Anyuka csóválta a fejét, sápítozott egy sort, majd annyit mondott.

- Hát igen, este is hányt és ma reggel is.... - én ott nyomban padlót fogtam. Mert hát nehéz gazdasági helyzet, válság, pénzhiány, munkahelyüket féltő szülők, meg minden...de azért álljon meg a nászmenet. Van egy határ. És IQ szint, ami felett okos anyuka nem gondolja azt, hogy reggel még hányó csemetéje varázsütésre meggyógyul az ovi kapujában. Hanem beteg gyerekét orvoshoz viszi. De a minimum, hogy otthon tartja. Igazából nem tudom, mire gondolt, mire nem, de arra biztosan nem, hogy akár egy egész csoport egészséges gyereket lefertőzhet, ha valami helyes kis vírust szór szét csoport- és oviszerte. 

Aztán oviváltás ide vagy oda, nem szabadultunk - úgy tűnik - a hasonló gondolkodású szülőktől. Biztosan jó sok lehet belőlük. Tegnap, vagyis kedden délután hallom ám, ahogy Ed. óvó néni azt mondja egy anyukának.

- Sugárban hányta ki az ebédet hétfőn, sugárban. (....) - mármint eme anyuka csemetéje.

Ám a kisfiú anyuka elmondása szerint délután nem adta ki magából, amit megevett, ahogy este sem, így másnap anyukája simán elvitte az oviba. Dacára annak, hogy már mindenki tudja, rota járvány dúl az oviban. Én azt gondolom, hogy annak ellenére, hogy kedden valóban nem mutatott semmilyen tünetet a kisfiú, tehát lehet, hogy csak a répafőzelék szerette volna megnézni, ki is küldte őt le gyomor mélységbe....Annak ellenére nagy bátorság egészséges közösségbe vinni egy ilyen gyerkőcöt. Nem is lett volna szabad orvosi igazolás nélkül fogadnia őt az ovinak alap esetben. Persze a gyakorlat nem egyezik mindenkoron az elmélettel. Azt már megszoktam, hogy zöld taknyos gyerekeket gond nélkül oviba visznek a szülők, megszoktam a régi oviban. De hogy járvány idején ilyesmi előforduljon....Hát enyhén szólva is szomorú a szülőkre nézve....

Egyébként a csoportban hivatalosan nincs rotás kisbeteg, aki hiányzik, más nyavalyával birkózik otthon vagy egészségesen próbálja kibekkelni a rotás ovis időszakot. Réka sem megy oviba holnaptól, remélem, még időben tartom itthon, mielőtt hazahozná ezt a levegőben keringő nyalánkságot.....

Amióta Zalán elmúlt másfél éves (szóval jó régóta, még egy hete sincs) valahogy másképp nézek rá. Nagyfiú lett. Tűnődőn tanulmányozom és túrom a frizuráját, vajon megejtsük e az első hajkurtítást...aztán gyorsan lebeszélem magam róla. Olyan klasszak azok a kacsafarkak a feje tetején, homlokában és a tarkóján! Mikor hova sodródnak. 

A szóban forgó nagyfiú nagy örömet okozott az apájának, hétvégén tökéletes APA szócska csúszott ki azokon a koncentrációtól tátogó kis ajkain. Azóta is nyomja, bár így:

Én: - Mondd csak szépen, Apa! Apa!

Zalán: - Appa...

Én: - De ügyes vagy! Mondd még egyszer, még a mama nem hallotta!

Zalán: - Annya, annya, annya...

És innestól kezdve egy darabig türelmesen kell várni a apa szóra megint.

Hétvégén sajátította el a hátrafelé tolatás művészetét is. Egyet- egyet eddig is lépett hátra, de csak most ébredt rá, hogy ez folyamatát nézve mekkora móka. Engem némileg Michael Jackson híres moonwalking-jára emlékeztet, amikor előre lép és hátra halad (vagy hogy is volt???) Nem is bánom, csak ne esne akkorákat, hogy a frász is kitör.

Hosszú hétvégén vagyunk túl. Pénteken, a vadhidegben elindultunk ugyan az óvodába, oda is értünk annak rendje és módja szerint, viszont a főbejárat táján belefutottunk Réka egyik csoporttársába nagytesóstul, anyukástul. Az arcomra fagyott a mosoly, amikor az anyuka elmondta, hogy rota járvány dúl az oviban (az a hányós-fosós, komolyabb esetben kiszáradós), némely csoport csak fél vagy harmad házzal üzemel, hát ők aztán menekülnek haza, de sebesen. 

Réka reményteljesen pillantott fel rám, de egyelőre nem mondtam semmit, csak nyugtáztam, hogy rota az utolsó dolgok között van, amire mostanában és valaha szükségünk van. A óvónénivel váltottam pár szót, javasolta a "hosszú hétvégét" Rékának. Bár a rota kimondottan még nem ütötte fel náluk a fejét, Manóék fele volt csak jelen, ami nem volt egy biztató jel. Ráadásul a Réka által napok óta rettegve várt tűzriadó gyakorlat is lógott a levegőben. Úgy döntöttem hát, legyen, inkább hazamegyünk mindannyian. Rékával persze madarat lehetett volna fogatni. Fel is hívta az apját itthon telefonon, hogy hehehe, nem mentünk oviba, mert tűzriadó lesz az oviban.....Végülis jól eltöltöttük a napot, főzőcskéztünk, verseket tanultunk, egy halom papírt telerajzoltunk, picurrádiót hallgattuk, elrepült a nap. 

Vasárnap a régóta beharangozott Csokoládé fesztiválra mentünk a helyi művelődési központba. Igazából egy ünnepek előtti nagy Ikeázás volt az én terveim között, Zalán majdani ágyát is meg szerettük volna venni és nem mellesleg sok apróságot karácsonyra....ám Réka már elég nagy ahhoz, hogy amit megígértünk neki, azt ne feledje. Ha annak bármilyen köze van a csokihoz, akkor pláne. Így Ikea helyett bánatomra a fesztivált választottuk délutáni programként.

Igazából nekem nem tetszett, bár hiteles véleményt nem tudok alkotni, mivel a programok közül alig vettünk részt valamin. Az a reményem, hogy majd a belépőjegy fejében degeszre esszük magunkat csokival teljesen ingyen...hát ez sem jött be. Voltak ugyan ilyen-olyan kóstolók, kuponos csokiszökőkút és kiállítók széles sora, de valahogy nem volt az igazi. Vagy nem voltam eléggé kiéhezve csokira. Mondjuk, az sem lökött sokat a hangulatomon, hogy Réka a csokiszökőkúttól távozva vadiúj pulcsija ujjába törölte nem enyhén csokis képét. Felhördültem, mint egy sebzett állat.....Felszólításom ellenére ezt még megismételte néhányszor, hogy a néma gutaütés kerülgetett.... (kellett nekem a popsitörlőt a kocsiban hagyni, mert hát minek az a szalvéta és egyáltalán, mi az??

Amikor táskánkban megfelelő mennyiségű beszerzésekkel már fél órája gubbasztottunk egy asztalnál, Tiboromon az alvó Zalánnal, mellettem a lógó orrú Rékával (Bogi barátnőjét hazavitték a szülei ebédelni, a naívak) , idejét láttam, hogy távozzunk. Nem hiszem, hogy jövőre lesz számunkra folytatás.

Hétfőn reggel óvatosan kukucskáltam be a Manó csoportba, találok e ott rotátlan aprónépet. És igen, 23-ból kb. 20-an fedélzeten voltak. Úgy határoztam, nem tartom otthon Rékát, szabad utat engedünk az ovinak. Annál is inkább, mert szerdán bábelőadás lesz, ma pedig fotós néni látogatott az oviba, hogy karácsonyra szép képeket varázsoljon a szülőknek, nagyszülőknek. Alig estünk be későn érkezőként az öltözőbe, amikor Manóék kézen fogva el is vonultak a fotós berendezett mini műtermébe. Réka rögtön keservesen sírva fakadt, hogy lemarad a buliról, alig tudtam megvigasztalni. Persze nem ment futószalagon a kiscsoportosok fotózása. Másfél órával később, azaz csak fél 11 felé kerültek sorra a Manós lányok. 

Annyira helyesek voltak, frizura belőve, csatok, gumik a helyükön, mindenkin csinos ruha, szépséges, édes arcocskák....Előzetesen nem kértem tesós képet, mert gondoltam, készít Tiborom eleget, de ha már éppen elkaptuk a fotózást, kár lett volna kihagyni a lehetőséget. A "műterembe" lépve picit hagytuk, hogy oldódjanak mindketten, ez Réka habitusát ismerve rá is ráfért, végignéztük, hogyan készülnek a képek két kispajtiról, majd következett Réka. Szerintem nem készültek igazán szép képek, mert fogvillantós pillanat még véletlenül sem akad, inkább csak szolidan, félénken, erőltetetten mosolygott. Sőt, az álló képek nem is igen sikerültek, Réka valahogy lefagyott, nem követte a "felnőttek" kérését, leszedte magáról az angyalszárnyakat, majd egyszerűen kisétált a díszletből. Kíváncsi leszek, mit hoz ki a helyzetből a fotós hölgy. 

Zalán nyakamba kapaszkodva tiltakozott a fotózás ellen, úgy ahogy volt, úgyhogy majdnem nem is lett  semmi a tesós képekből. De én nem adtam fel könnyen. Beleültettem a díszletbe, bár ordított, meghökkent kisfiam kezébe nyomtam az óriás Mikulást és segítségül hívtam Rékát, így valamit összehoztak ketten. Nem volt egyszerű, mert vagy Zalán háborgott és sírt (nagyjából felváltva) vagy ha nem, akkor Réka tartotta az arca elé a dekorációként szolgáló ajándékokat. Vagy nem nézett a fotósra. Vagy ha mégis odanézett, az orrában volt valamelyik ujja. Esetleg a szájában. Enyhén leizzadtam, pedig nem én fotóztam. Tényleg nem volt egyszerű. Azért ahhoz képest, hogy fél 11-re Zalán éhes oroszlánként bődült el a karácsonyi díszletben, jól teljesítettek. Sőt, mire vége lett az egésznek, pont kedvet is kapott volna a folytatáshoz leánykám. Majd itthon, Apa felszerelésével, saját díszletekkel.... 

Réka mondta - 26. rész

Azt játsszuk, hogy Réka az anyuka, én vagyok a csemete, akit elvisz az oviba. A háló az Ovi, a nappali az Otthon. Kézen fogva átballagunk a hálóba, mármint az oviba, én vigyorgok, mint a tejbetök, mert ugye, oviba járni, milyen jóóóó!.... Réka integet és megnyugtat, hogy uzsonna után jön értem. Bőszen pápázok, kérek egy ölelést és puszit, majd "jóanyám" eltűnik a folyosón. Egyedül maradok, leülök az ágyra, amikor eszembe jut, hogy van egy apró dolgom a fürdőszobában. Már ott állok, amikor hallom Rékát a háló ajtajában: 
- Ó...............megszökött. (A hangsúlya az, amit blog meg nem örökíthet. Egy biztos, nagyot nevettem.) 

***


Párbeszéd fürdés után: 

Réka: - Anya, nem adtál rám bugyit.

Én: - Azt hittem, pizsama alá nem szoktál felvenni....

Réka: - Dehogynem, megfagy a puncim. - zsémbel a fiókban bugyi után kutatva.

***

"Ba-baaa blacksheep" megy a rádióban.

- Anya, én ezt nem is tudom. - nyafogja Réka. 

- Persze, mert angolul van. 

- Dehát te nem is tudsz angolul! 

- Hát...én megtanultam azért egy kicsit... - most nem terhelem a részletekkel és hogy pontosan hány évig is nyomattam az angolt.....

- Nem, nem tudsz!....- pattog Réka mérgesen.
- De, tényleg tudok.
- Nem tudsz. Nem és nem.... 
Nem értem mitől ilyen mérges, de ráhagyom.

***

Tipikusan Rékás:
Én: - Ma Apa fog hazahozni az oviból, mert szülői értekezlet lesz.
Réka: - Nyifi...nyafi...nemááár....
Én: - Én maradok az oviban, de téged hazahoz apa...
Réka: - Brühü..brühü...Nem akarok hazajönni, meg akarom nézni a vonatokat....
Én: - Na látod, milyen jó lesz, Apával kisétáltok a vasútállomásra és megnézhetitek a vonatokat.
Réka: - Vonatokat? Ebben a hidegben?????


***

Réka reklámot néz, és kommentálja is.

- Nézd, megszült a néni.....és kikelt a kisbaba. 

Ennyit arról, hogy végigkísérte terhességem, pocaknövekedésem minden fázisát. Az látszik, hogy a szülésnél nem volt ott (ami persze jó dolog).

***

Reggel magyarázom Rékának, hogy délelőtt torna órája lesz, idén az első a tornateremben.
Okoskodik, hogy nem lesz és ha lesz is, ő aztán nem megy....Tovább magyarázom, hogy nem a FitKid óráról van szó, ez másfajta óra lesz, amit az óvónéni tart és mindenki ott lesz, az összes épkézláb (értsd: nem beteg) Manó csoportos....blablablaaaa....Réka nem akarja érteni, tiltakozik minden ellen, ami torna. Végül elunom a saját hangom hallani, elhallgatok.Délután, amikor megyek érte, hozzám szalad a szokásos széles mosollyal a képén, aztán megtorpan és azt mondja:
- Sajnálom, anya, de reggel volt a torna, nem délután. - 
Igen, drágám, pont ahogy mondtam. 


***


Tibi múltkor kérdezte, hogy jegyzem e, hogy Réka mi mindent mond álmában. Az az igazság, hogy nem. Szóval csak a legutóbbi néhány jut eszembe, ami egész vicces volt.
1)
- Anyaa...anya....anya....- totális kétségbeesés  a hangjában és max. hangerő a torkában...majd folytatja: - Az nem philadelphiááás! (krémsajtról van szó)
2)
- Hol van a garas? Hol van a garas? - kellő mennyiségű kétségbeesés itt is volt.
Nekem a Dezső ugrott be, de biztos nem azt kereste.


***


Múltkor írtam már arról, hogy nincs köztünk egyesség bizonyos dalszövegek tekintetében.


Lassan jár a csiga-biga
Táskájában eleség
Lárja otthon, lárja fia, csiga-biga feleség....


Nohát Réka szerint nem VÁRJA, egyáltalán nem. Az óvónéni is Lárját énekel, ez tuti. 


***


Réka: -"Anya, én nagyon anyás vagyok...."
Én: - És mit jelent az, hogy "anyás" szerinted?
Réka: - Hát....azt nem tudom....azt, hogy anya nagyon szeret engem.


***


Nagy örömömre a hétvégén összefutottunk a városban a szülésznőmmel, M.-el. Ahogy elköszöntünk egymástól, M.-ék jobbra, mi balra, elmagyaráztam Rékának, hogy amikor ő született (illetve Zalán is), M. volt mellettem a kórházban és segített nekem megszülni az én drága kisbabáimat...Ezen elgondolkodhatott, mert a kocsiban aztán különösebb átmenet nélkül a szülésről kezdett elmélkedni.
- ...és amikor bementél a kórházba, kibújtam a pocakodból. Ott volt a doktor bácsi és a szülésznéni is.....Utána mi történt? Összevarrták a pocakod??? - nem tudtam mennyire terhelem korához nem illő infókkal, ha elmondom, hogy valahol ott bújnak ki a gyerekek, ahol ő pisilni szokott, khm...nagyjából azon a tájékon....Mármint mindenkinek csak a sajátja persze. Hát valami ilyesmi válasszal álltam elő. Réka nem szólt semmit, csak egészen finoman fentebb húzta a szemöldökét. Egy pillanata csupán. 
Erről az jutott eszembe ott az autóban, amikor gyerek koromban felvilágosított egy kamasz lány, hogy a nőgyógyászati vizsgálatot nem sztetoszkóppal csinálják...egyáltalán nem. Az volt ám a sokk a rendszeremnek...


***


Ebéd közben nagy komolyan kimutat az ablakon. 
- Arra van Amerika..... És ott jó meleg az idő, arra mennek a kismadarak..... De az nagyon-nagyon-nagyon messze van ám.....
Kinéztem az ablakon a mutatott irányba, és figyeltem egy ideig az egykori, ma már használaton kívüli malom magas épületét a Tisza parton. Hát Amerika tényleg jó messze van tőlünk.... és jobb, ha a vándormadarak maradnak a déli irányzéknál. Mondjuk....éppen arra mutatott....

3 x 9

Persze hivatalosan csak 2 x 9, azaz 18 hónapos az én kisfiam. 


A puszijait bőven osztó
a nappal medveként alvó
éjszaka legalább egyszer ébredő,
a jelenleg náthás, 
a teregető
a mindenki cipőjében toporgó
a bármilyen sapkát fejére húzó
aki köztünk éjjel sosem aludt
a nagyon apás, 
a motorját vígan hajtó, 
a szépséges, 
az ébredéskor sosem síró
a nagyszülei (egyik) szemefény
a szépszemű, 
a sértődős, 
a haragjában hajigálós, 
a szöszke, borzas hajú, 
a táncoslábú
a várépítő
a nyugodt erő
az öccs
a babakocsiból lassan kinövő, 
a haramia, 
a takarítóautó rajongója
a harapós
a focista
a sátorlakó
a család legifjabb tagja
a sokfogú (14?)
a jóétvágyú, 
a barátságos
a szennyesgyáros
a körmeihez ragaszkodó
a dalia
a könyvimádó
a gurgulázó kacajú 
a dörmögi
a csupamosoly
a várromboló
a cumibarát
anyaapa egyetlen pici fia
a macis takarós
a minden motort megcsodáló
a kétszer reggeliző
a magától ágyacskájában elalvós
a porszívó nagy barátja
az orrszívó porszívó munkájának elismerője
a futó- és ugróbajnok
a maga alá evő (etetőszék)
a fürdővízbe pisilő
a gesztenyegyűjtő
a csiklandós
a hintán furán fintorgó
a türelmetlen
a nembeszélő
az autóban ritkán panaszkodó
a NEM-et ezerképpen beszélő
a gyümölcsevő
az elragadó
az oviba sóvárgó
a komoly fiatalember


MÁSFÉL ÉVES LETT....

Amikor anyás a lányom....

Várakozásaimnak megfelelően  Várakozásaimmal ellentétben nem találtam meg a megoldást a problémára. Illetve erre az egész tünetegyüttesre, ami Rékámat megszállta mostanában. Marad tehát az extra türelem, sok-sok közös játék és összebújás (mesélés, dédelgetés, együtt tévézés, rajzolás, stb.) a kivárás, hogy a beszokáson túl megtalálja a helyét vígan az oviban és Apa részéről a külön figyelem, amit leánykájának szentel. 

Tegnap kellemes fejleményeket hozott Tiborom születésnapja. Rékám számtalanszor hozzá bújt, édes kismacskaként nyávogott  csicsergett és mesélt neki, majd éjjel a szokásossal ellentétben hozzá vackolt be, nekem csak a két talpa jutott, nagyjából orrmagasságban. Kell e szebb és jobb szülinapi ajándék egy apának? Tiborom nagyon élvezte mindazt, amivel Réka általában csak engem halmoz el. 

Közben tegnap reggel óta Zalán orrából a változatosság kedvéért valószínűtlenül zöld folyam árad. Hétfőn lemondtam a 18 hós oltást betegségre hivatkozva, abban maradtunk a védőnővel, hogy telefonálok a doktornéninknek, ha meggyógyul Zalán. Ez remélem, mihamarabb bekövetkezik. Rékám sem éppen egy makk, ami az egészségét illeti, pár zsepit az oviban is biztosan elhasznál. Szerencsére porszívó nélkül is maradéktalanul ki tudja fújni az orrát (bár némi felnőtt biztatás nem árt neki, nehogy idejekorán abbahagyja a trombitálást), aminek a porszívónk biztosan örül. 

És ha már Réka, mesélek róla egy történetet. Passzolni fog előző bejegyzésem témájához.

Szerdán szülői értekezlet volt az oviban. Afféle rendkívülinek kikiáltott. Meg is jegyezte L. mama, az örök optimista, hogy biztosan bezárják az ovit, azt fogják bejelenteni. Ami azért lett volna érdekes, mert a nagyon hivatalos átadása a párszázmillióból 1 éven át felújítgatott, hiperszuper ovinknak még csak ezután lesz. Na persze az ördög soha nem alszik és a jelen gazdasági helyzetben már semmit nem lehet kizárni....

Tibivel azt beszéltük meg, hogy a csoportszoba előtt találkozunk úgy 4 óra magasságában, ott fog megtörténni a gyerekek átadás-átvétele. Szóval én be értekezni, Apa el sétálni, vonatokat nézni, majd haza aprónépestül. Amikor Réka értesült a fenti beosztásról, előbb csak pityergett, hogy ő velem akar maradni, majd magyarázkodás ide vagy oda, ordításba csapott. Hogy ő aztán nem megy SEHOVÁ apával, soha. Marad az oviban velem. Vagy nem is, HAZA akar menni velem együtt. A kettő közül nem igazán sikerült tartósan választania egyet. Akadt látnivaló bőven azoknak, akiket jósorsuk a Manó/Katica csoport felé vetett...Rékámnak potyogtak a könnyei, vörösre sírta az arcocskáját, majd újabb fokozatra kapcsolva ahogy Apa öltöztetni próbálta, a földön fetrengett, hogy Tibi, a karatemester, nem bírt vele. Talán nem találta rajta a fogást? Képtelen volt felöltöztetni Récimet, az üvöltés nem is szűnt, úgyhogy kikukucskáltam az értekezletről, hogy mivannáááá??? 

Megjelenésemnek kevés, sőt semmilyen hatása nem volt Rékám kedvére, így kisvártatva visszamenekültem a szülőire. Egy szülő őszinte részvétét fejezte ki....A második témánál tartottunk értekezletileg, amikor végre Tibi felöltöztetve mindkét gyereket, kilépett a csoport öltözőjéből a lépcsőházba. Majd be is csukta maga után az ajtót. Némi túlzással azt mondhatom, hogy a csend, ami Rékám után maradt, süketítő volt. Felsóhajtottam megkönnyebbülve, végre nem kellett azt hallgatnom az szmk-s anyuka beszámolója alatt kísérőzeneként, hogy :"Veled nem megyek sehová, anyát akaroooooom, vááááá" 

Nagyjából másfél óra múlva újra keblemre ölelhettem csibéimet, akik úgy ugrottak a nyakamba, mintha 1,5 hétre távoztam volna otthonról minimum. És arra is fény derült, hogy virágom, Rékám pont addig hagyta hangszóróit bekapcsolva, amíg az a bizonyos ajtó be nem csukódott mögöttük. Utána gondjait feledve indult vonatokat nézni az állomáson apástul és Zalánostul. 

Problémákról

Noszóval. Veszek egy mély lélegzetet és a gépbe verem, mindazt, amit gondolok és tapasztalok mostanában Rékával kapcsolatban. Nem tökölök és mérlegelek, csak kiírom magamból, hátha akkor evidens lesz egy szempillantás alatt, hogy hol a gubanc.

Kezdem ott, hogy Réka számomra pici korától fogva is olyan "álomgyerek" volt. Hasonló kifejezést (mintagyerek) a doktornéni fogalmazott még meg rajtam kívül, amikor Rékám olyan 1 éves lehetett, nem emlékszem pontosan. Talán nem kell magyaráznom, hogy ez mit jelent. Mindig minden egyszerű volt vele, ritkásak voltak a hisztik, visszagondolva, mai szemmel nézve egyenesen nem is voltak...Egy sor dolgot korábban (vagy jóval korábban) elsajátított, mint a kortársai, kedves, édes, aranyos gyerek volt, akivel boldogság volt minden nap, sehol még csak híre nyoma sincs a konfliktusnak.

Mindezt nem azért írtam le, mert mára kiábrándultam belőle a problémák fényében, és nem szeretném, mert természetesen ugyanúgy szeretem, mint totyogós korában, ha nem még jobban. Egyszerűen csak az jut eszembe, hogy hogy jutottunk el és mikor a jelenig a tökéletességből....Nyilván van ebben jócskán élettani dolog is, más egy két éves gyerek és egészen más egy csaknem 4 éves, értem én. De akkor is....

Három évesen került óvodába, először közösségbe Anya nélkül, különösebb beszokatás nélkül.  Hogy ezt hagytam, hogy belementem, hogy ne lehessek ott vele az első napokban, hiba volt, nagy hiba. És bár a múltkor egyik ismerősöm megsértődött, amikor a régi óvodát kritikával értem (én kértem elnézést...), én ma is azt gondolom, hogy összességében ami ott abban a Katica csoportban folyt, azt nem szabad lenne, nem szabadott volna engednie a az óvoda vezetőjének ill. a helyi óvodák irányításának. Egészen más okokból bár, de a csoportot tavasszal, még a "tanév" vége előtt megszüntették. 

Réka tavaszra talált barátokat két kisfiú személyében, ennek ellenére nem szerette az óvodát, hallani sem akart róla, hogy ott aludjon, nem állt szóba a két óvónővel, amit nem is igen csodálok. Visszagondolva, ma már nem hagynám, hogy végigjárja az évet, egészen a nyári szünetig, talán már márciusban ki kellett volna onnan emelnem. Nem tettem és ez lehet, hogy megint hiba volt. 

Ősszel nagy lelkesedéssel kezdte az új ovit, bár érdekes nosztalgiát táplált a régi iránt. Ahogy eddig, ősszel is ugyanarra a játszótérre jártunk, ahová eddig, ugyanabba a "régi ovis" közösségbe. És bár "pártfogói", pl. Karina már iskolások lettek, Réka vágyott volna a társaságukra, ahogy a két kisbarátjáéra is.... Azzal a hírrel, hogy Katica csoport már nincs is, nem tudott mit kezdeni. 

Azt hiszem, amilyen pechünk volt a régi oviban az óvónőkkel, annyira szerencsések vagyunk az újakkal...(mondom ezt óvatosan, és bízom benne, hogy 3 év múlva ugyanez lesz a véleményem) Réka második nap ott aludt az oviban, állítólag elsőként alszik el a mese alatt, ami számomra kész döbbenet. Az én nem alvó lányom....Egész nap csicsereg, kacag, jókedvű és vidám kislány. Ezt mondják az óvónők is. Soha nincs vele semmi baj. És mégis én azt érzem, hogy valami nem stimmel. Csak nem tudom, hogy mi. 

A tünetek: Iszonyúan anyás lett. Én vagyok az istene. Ragaszkodik hozzám, jár utánam, mindenhová velem jön. Ritkán alszik el nélkülem, ritkán alszik a saját ágyában. Éjszaka gyakran álmodik rosszakat. Nagyon igényli, hogy játsszak vele minél többet, rosszul viseli a konfliktusainkat. Már arra is vigyázok, hogy fel se emeljem a hangom, ha valami gubanc van, annyira érzékeny. Kiegyensúlyozatlannak tűnik. Minap az ovi ajtóban álltunk és egyik kisbarátnője mellettünk elsuhanva elejtette az a megjegyzését, hogy "nem vagy a barátom", mire Réka szívszakajtó zokogásban tört ki....Apától eltávolodni látszik, szemtelen és szófogadatlan vele. No ami a szófogadást illeti, abban velem szemben sem sokkal jobb....Soha semmi nem jó, amit kérek tőle, bármin képes hisztit kiverni. Általában a fiókból elővett harmadik harisnyát hajlandó felvenni reggel és ha nem rózsás a bugyija, hát összedől a fél világ. Itthon rosszul eszik, az óvodában általában jól. Bármilyen kimozdulást az ovis csoportszobából nehezen kezel. Azt is, ha az egész csoport torna órára megy, azt is, ha bábelőadásra vonulnak le valahová. Felzaklatja minden olyasmi, ami a hétköznapok üteméből kizökkentik. Elmondása szerint nem szeret óvodába járni, soha nem akar óvodába járni. Mert itthon akar lenni, itthon velem és Zalcsikával. Akivel mellesleg ritkán képesek ezt a bizonyos együttjátszást megvalósítani. Az oviban általában ovit rajzol, az érdekesség kedvéért a régit, ami egyszintes volt és sátortetős (vagy valami olyasmi). A mostani két szintes és lapos tetős. Ha emberábrázoláshoz jut, rajzai nagyon hiányosak, messze az ő szintje alatt állnak. Az oviról keveset, szinte alig-alig mesél. Ezért vágyom arra  sokszor néha, bárcsak be lenne kamerázva Big Brother módra a Manó csoport is és látnám, mit csinálnak egész nap csoport szinten és mivel foglalatoskodik az én Rékám napközben?

Mit akartam még?!

Ja, ha már torna óra. Valamennyi különóráját lemondtuk, a hittant és az angolt el sem kezdte, a FitKid-re (torna) egy alkalommal elment (ma sem értem hogyan), többet sem. Úgy sem, hogy beugrottam az oviba négy órára, hogy együtt sétáljak le vele a tornaterembe. Ám Rékának esze ágában sem volt a tornára menni, akármennyire is jól érezte magát az első alkalommal. Vidáman ugrándozva közölte, hogy nemnemneeem, ő nem tornázik, haza akar jönni.... Nekem úgy tűnt, hogy tényleg örül, hogy söpörhet haza és végre velünk lehet. És mivel a különóra nem erőszak, nem kötelező, max. egy jó lehetőség, idén nem élünk vele. Majd jövőre hátha több és nagyobb kedve lesz hozzájuk.

Hirtelen ennyi jutott eszembe. Kiírtam magamból, de nem lett evidens semmi.....

Névnapi vigadalom

Kellett nekünk a minap a játszótéren múlatni az időt, amíg ránk nem szakadt az öreg este (5 óra is elmúlt keményen) Most mindkét csemete + én náthásak vagyunk....Rékánál csak "könnyű" orrfolyás, az is ritkás, semmi egyéb,  ment is reggel oviba. Zalán viszont tegnap óta édes szimbiózisban él a porszívóval. Nem tudnám megmondani, hogy csak ma reggel hányszor szipkáztuk az orrát....sokszor, no.

Súlyos elmaradásaim vannak blogilag, annak ellenére, hogy szerintem tök sokat pötyögök a laptopon mostanság is...Nem írtam:

- az oviról, mindarról a benyomás-csomagról, amit szeptember óta gyűjtögetek, 

- Rékáról, aki ebbe az oviba sem szeret járni és mostanában olyan hihetetlenül és már-már betegesen anyás lett, hogy csak keresem az okokat, de nem találom....

- nem jegyeztem fel, mi minden jellemzi a majdnem-másfél-éves "Zalán huszárt"...

 Viszont, most be fogok számolni a névnapi buliról. A többiről pedig majd szépen sorjában, ahogy az ihletem megengedi.

Először is, az idei, negyedik (bizonyos számítások szerint az ötödik) névnapja volt az első olyan, amelyet Rékám nagyon várt, max. fordulaton átélt és egész délután kimondhatatlanul boldog volt. Előzetesen, az évek alatt úgy terveztem, hogy névnapok körül nem csapunk majd nagy haccacárét, pici ajándék, puszi-puszi, "boldog névnapot, drágám", pár falat aprósüti és ennyi, jónapot. Hiszen mi felnőttek sem visszük túlzásba az ünneplést, már az ajándékról is leszoktunk (sajnos....) 

A dolog a Réka nap körül ott kezdett elszabadulni, hogy tortát sütöttem, mint afféle elő-szülinapra. (Mondjuk, aprósüti, sem semmilyen más süti nem volt.) Ajándéknak nem 1 db könyvet csaptunk a csokor virág mellé, melyre Réka úgy vágyott, hanem a csokorhoz Réka tudtán kívül választott magának ajándékot. Egy "aprócska" halacskát. 

A halacska, úgy általában régi kedvenc. Nyáron egy kis kék (Teszkós) felfújható példánya volt, melyet nagyon szeretett. Sajnos, valahogy Sümegen maradt, sejtem is, hogy hol, valamelyik fehér fürdőköpeny zsebében. Mivel máig nem küldték utánunk és Réka vágyakozott egy másik halacska után, egyszer az egyik játék webáruház polcán szembe jött velünk egy rózsaszín bálna.

- Azt szeretném halacskának! - mutatott Réka határozottan a cirka 3 centis halacskafotóra.

- De Réka, az a halacska egy bálna. És hatvan centi. Ekkora! - mutattam neki a mérőszalagon a bálna valódi méretét.

- Nem baj, de finom puha és elfér majd az ágyacskámban. 

A dolgot ennyiben hagytam, kételyeim voltak a plüss hal iránt fellobbant szerelem tartósságában. Mert máris láttam a szomorú jövőt felfestve a falon, hogy Rékám majd egyszer ránéz a halacskára, esetleg kétszer, aztán soha többet. Így járt szegény Dóra baba is pl. És még vagy negyven plüss. Aztán szabaduljak meg a megunt játékoktól, ahogy tudok...

Igen ám, de nagyjából két hét múlva Réka elém járult, felnézett rám a nagy kék szemeivel és megkérdezte, mikor hozza már a postát bácsi az ő halacskáját??? Hoppá...Valahogy kimagyaráztam, hogy messzi országból utazik hozzánk az a hal, úgyhogy idő kell neki, de nem sokára befut, ne aggódjon! Mint kiderült, Spanyolországban készült a hal, nem is lódítottam akkorát. Amikor másnap és a rákövetkezendő napon is kérdezősködött a hal után, döntöttem és megrendeltem a méretes cetet névnapjára. 

Réka aztán, a Rékák napján ahogy hazaért az oviból, izgatottan szaladgálni kezdett fel és alá a lakásban. Szerette volna feldíszíteni a nappalit azokkal a díszekkel, melyet szülinapkor szoktunk használni. Póló-harisnya együttesét nejlon harisnyára és csinos ruhára cserélte. Nagyon- nagyon várta Apát haza, a vendégekkel együtt. Vibrált körülötte a levegő.

Apa az egészséges életmód jegyében egy "Mekis" Happy Meal-lel lepte meg a lányát, amint hazaért. Réka sikítozott az örömtől, amikor meglátta a kezében a barna papírtáskát. A sajtburgert és egyáltalán, a sima burgert kevésbé szereti Réci, McRoyal-nál alább nem igen adja....Felköszöntöttük Rékát a csokor virággal, kezébe nyomtuk a ajándéktasakba gyömöszölt bálnát és olyan jó volt látni az örömét, tisztára karácsonyi "fíling" lepte be a szobát.....Réka boldogan falatozott - olykor nyomott egy sült krumplit Zalán szájába is - még az egyébként tiltólistás kóláját is megkapta (amit szorgosan igyekeztünk elinni előle)

Egyszer csak csengettek, megérkeztek a vendégek, Ildikó (nagynéni), Norbi és Niki, unokatesók, M. mama? Hurrá!!!!!....Láttam Rékán, hogy nagyon fel van pörögve, szinte túlságosan is izgatott...Aztán egyedül Norbi köszönt be a bejárati ajtón, rögtön hozzátéve, hogy a többiek is várhatóak hamarosan. Réka lefelé görbülő szájjal jelent meg mellettem a konyhában.

- Ildikó és Niki nem jöttek......- megesett rajta a szívem, drága Rékám, hogy várta őket!...

Nem sokkal később befutott mindenki, teljessé vált a létszám, meg volt a leánykám öröme. Volt tánc, móka, kacagás, tortaevés, ajándékokban gyönyörködés. Én meg csak bámultam volna a névnaposomat álló este, tán reggelig is, hogy milyen boldog, milyen nagy örömet szereztünk neki, úgy mindannyian. Nem kell sokat várni az újabb bulira, közeledik a leányka negyedik szülinapra, amit már ő is tud jól. 


Őööö...és fel van adva a lecke, mert arra a kérdésre, hogy milyen tortát szeretne szülinapra, azt felelte őkelme:
- Az mindegy, csak Dóra legyen a tetején. 
Hogy honnan a búbánatból szerválok egy marcipánból vagy cukorból készült Dórát a tortájára, halovány lila gőzöm sincs. Szép az élet, ha tele van kihívásokkal!

Amikor tortát sütök - 3. rész

A konyhában csönd volt, csak kettesben voltunk, a tejszín és én. Vagy nevezzem immáron vajnak? Minden megszűnt egy fél percre. Álltam a tál felett nagy maflán és tétováztam, hogy sírjak vagy nevessek. Most verjek fel másik adag tejszínt? De abból mitől lenne hab, ha az első adagból nem lett? Készítsek a tortalapokhoz másik krémet? Mégismégis milyet? Esetleg egy kis "nagymama lekvárja" és kész, passz? Vagy sűrűre főzött puding? Esetleg töröljem még a memóriámból is, hogy egyáltalán hozzáfogtam tortát sütni??? Neeem.... Úgy határoztam, utánam az özönvíz alapon, megtöltöm a lapokat a tejszínemmel, lesz, ami lesz. Talán nem elég habos, apró vajgöböktől hemzsegő, de legalább az enyém. 

Összeszorított szájjal, némán (szitkozódni már nem volt kedvem) tettem a dolgom, kentem az alsó lapra a meggyes izét, rá a tejszínhabnak nevezett vajas csodát, jött az újabb tortalap, rá ugyanebben a sorrendben a krémek, majd végül a tetejére a harmadik lap. Igyekeztem az egész folyamatot minél hamarabb véghezvinni, hagy legyek túl mindenen.. Folpack-ot tekertem és menekülésszerűen bevágtam a tortát a hűtőbe....Függöny és (némileg) megkönnyebbült sóhaj: itt végződött az első felvonás.

Felvirradt aztán a másnap, azaz a tegnap, a tortadíszítés ideje. Átolvastam sok mindent tejszínileg, kerestem a lehetséges megoldásokat, mígnem a mélyhűtőbe 1 órára felverés előtt betett dobozos tejszín ötlete elgondolkodtatott. Először csak elméláztam rajta, majd úgy határoztam, ezt még kipróbálom. Lehet, hogy nem volt elég hideg az a tejszín? Megért egy próbát. 11 óra után nem sokkal Zalán aludni kiságyba el, anya izgatottan konyhába be. Nem sok esélyt hagytam a tejszínnek melegedni, feltéptem a dobozt, placcs a tálba és már meg is támadtam a robotgéppel. Fél kézzel a tejszínt vertem, másik kezemmel adagoltam hozzá a vaníliát, porcukrot és a tegnapi naphoz hasonlóan pici habfixálót. Mindent ugyanúgy csináltam, mint előző nap, csak éppen jéghideg tejszín kavargott az kezeim alatt. És megtörtént a csoda. A tejszín habbá vált, HABBÁ, hamarabb, mint ahogy friss tojásból habot ver az ember. Nem is akartam elhinni, fülig ért a szám innestől fogva. 


A nehezén túl voltam, mertem remélni. Már csak az volt a kérdés, hogy kerül át a tejszín a tálból a tortára? Először egy fakanál félével bénáztam, majd eszembe jutott a Judittól kölcsön kapott helyes kis egységcsomag. Kotorásztam benne egy darabig, míg elő nem halásztam belőle egy amolyan habkártya félét. Mély hála öntött el. Volt sima és recés végű egyaránt, amelyek segítségével egykettőre egész pofásan nézett ki a torta. Azt gyorsan eldöntöttem, hogy az oldalán nem lesz csokireszelék, nem kockáztattam, hogy a szépen hullámzó tejszínhabot esetleg tönkre teszem ahogy ügyetlenül applikálom rá a csokit...


A sajtszeletelő micsodával vastag csokiforgácsokat vagdostam étcsokiból, melyek a torta tetejére kerültek. Már csak az apró tejszínhab puffancsok hiányoztak körbe a tortáról. Ezzel a kihívással újra a Judit féle csomaghoz menekültem, amiben találtam valami olyasmit, amivel egy zacskó segítségével ezeket a kis puffancsokat a tortára tudtam nyomni. 10 darab egész meggyszem egyenlegesen elhelyezve a tortán és KÉSZEN VOLTUNK. Még nem ugrándoztam örömömben, mert ugye, nyugtával dicsérd a napot, de a helyzet jobban állt, mint vártam.


Egy óra múlva némi gyomorideggel közelítettem meg a hűtőt, aggódtam, hogy a tejszínhab esetleg megadta magát és bánatosan lecsorgott azóta a tortáról, de ilyesmi nem történt. Azok a bizonyos puffancsok ugyan némileg méretileg összementek, ám ezen kívül minden a helyén volt. Hurráááá!


A puding próbája az evés, mondják, és milyen igaz. A torta második napja amolyan fekete dobozként működött, és nem is lehetett még csak sejteni sem, hogy milyen lehet ízvilágilag. Díszítés előtt kerülgetett a kísértés, hogy vágok egy pici szeletet, csak az aljából, hogy a tetején semmi ne látszódjon....vagy picit szétnyitom a tortát, megnézem, mi lett a vajacskámból-tejszínemből, de végül legyőztem magam és érintetlenül maradt a torta. Egészen tegnap estig, amikor megragadtam a legnagyobb és legélesebb Fiskars késemet, bevizeztem és egy beszív-kifúj (mély levegő) után megkapta az első szeletet az ünnepelt. Majd még újabb hét szeletet vágtam, hogy mindenki desszertes tányérján virítson valami. Alig vártam, hogy magam is kóstoláshoz jussak....éééés az eredmény felül múlt minden várakozást. FINOM lett a tortám! Na jó, a tejszínhab rétege szerényke volt és vékonyka, nem cukrászati remek, de a torta bőven fogyasztható volt és itt rejlett ezúttal a lényeg. Minden fáradozásom hirtelen értelmet nyert.


....Leánykám két falat torta és dupla adag friss tejszínhab bekebelezése után szépen lecsipegette a mama féle meggyet az egész tortáról. Olyan jó étvággyal ette, hagytam.....