Szeretjük a Pitypangot?

Még csak óvatosan írom le, kérdőjellel a végén, remélem, pár nap vagy hét múlva tucatnyi, örömben ázott felkiáltójelet toldhatok a mondat végére....

A tegnapi volt az első napunk az oviban. Fél 10 magasságában érkeztünk, és az előzetes tervek szerint 1-2 óra játék után, ha alaposan megnéztük magunknak az ovit, szépen együtt kézenfogva hazaballagtunk volna. Ehhez képest Rékám riasztó kétségbeeséssel a hangjában fakadt sírva fél 12-kor, mikor bejelentettem, hogy ideje, hogy haza menjünk ebédelni, mára ennyi volt az ovi.

- Nem akarok hazamenni! Itt akarok maradni a gyerekekkel! Ebédelni szeretnék! ÁÁÁÁ! - közben a nyakamat szorongatta és csillapíthatatlanul potyogtak a könnyei. Én meg alig bírtam nevetés nélkül megállni a helyzetet, hiszen ha csak ez a baj....ennél nagyobb gondunk soha ne legyen! 

Felmentünk az öltözőkhöz a kis motyónkért, és nem lehetett nem észrevenni, hogy a csoportszobában csodaszépen meg van terítve, abrosz, mélytányér alatt lapos tányér, bögrék, mindenkinek egyforma. Asztal közepén kék vizes kancsó. Réka roppant eltökélt volt, hogy ő márpedig itt ebédel, hogy aznapra neki nem rendelt ebédet senki, nem zavarta vagy érdekelte. Végül a szűnni nem akaró könnyhullatások közepette E. óvónéni megszánta a lányt és asztalhoz ültette. Mintha kikapcsoltak volna rajta valamit, süketítő csönd lett. 

Jóízűen megebédelt hát. Borsólevest, burgonyafőzeléket fasírttal, befalt mindent, ahogy ő mondta, bár jelzem, egyiket sem szereti hivatalosan. Vidáman szökdécselt az én szöszke leánykám a mosdóig, hogy teli pocakkal kezet mosson, majd visszafelé könnyedén közölte velem: "Most már hazamehetsz, anya, én itt alszom..." 

Hogy hogy hogy???? Eddig is egyik ámulatból estem a másikba, de ennek a mondatnak a hallatán egy fül-orr-gégész szakorvos véleményét is kikértem volna, hogy ugyan biztosan jól hallok?? Nem ecsetelem azt a procedúrát, melynek végén végülis sikeresen hazaráncigáltam az oviból a lányt, a lényeg abban állt, hogy se ágynemű, se párna, se takaró, se pizsama....Holnap mindezekkel felszerelkezve jövünk oviba és akkor semmi akadálya Rékám oviban alvásának. Nagy nehezen meggyőztem és kelletlenül hazajött velem.

Ma, a második napon korábban célba vettük az ovit, 9 óra után nem sokkal Rékám a csoportszobában játszogatott. Közölte E. óvónénivel, hogy ma már felkészültebben érkezett, "mindent hozott" és ott alszik, úgy ám! Fél 11 tájban levonult a csoport játszani, levegőzni az udvarra, akkor csókot nyomtam leánykám arcára és elköszöntem tőle. Elengedett. Utánam sem nézett, nem is integetett. Nem bántam egyáltalán. Így jó, így a legjobb neki. Még ha én örömömben fél úton hazáig bőgtem is.....