Réka a gyermekmegörzőben

Több irányból érkező, időben sem egybeeső hatások eredőjeként találta magát Réka múlt szombaton a Cora gyermekmegőrzőjében. Hosszú lenne kifejteni, mi minden és milyen mértékben hatottak lelkecskémre, hogy a gyermekmegőrző (ami mellett mindig is közönyösen ballagtam el, mint akinek egy szál gyereke sincs....) szóba jöhetett csemeténk átmeneti tárolására. És mivel mostanság mifelénk ötkor, kakasszó idején kezdődik a reggel, nem is érzek magamban annyi erőt hogy a történet minden elemén végigzongorázzak. A lényeg, hogy amikor szombaton a nagybevásárlásra lelkileg és anyagilag is felvértezve beléptünk a hiperszuperbe, első utunk a gyermekmegőrző felé vezetett.


Amíg Apa megbirkózott az üvegvisszaváltás nagy koncentrációt igénylő feladatával,   mi  megközelítettük a Megőrzőt. Ahogy az ajtóhoz értünk, meglepve nyugtáztam, hogy egyik óvónénink lesz az, akinek a gondjaira bízom majd a lányt. Ettől megnyugodtam valahogy, bár az óvónénit sem ismerem régóta. Egyszer láttam összvissz, a családlátogatás során. Beszélgettünk egy sort, majd abban maradtunk, hogy fél óra maradt az ebédszünetig, kettő óráig, addig maradhat Réka. Leánykám közben már javában szemlézte a Megőrző játékkínálatát és éppen egy csinoska babakocsira vetett szemet. Nekiszegeztem hát a kérdést, hogy ugyan marad é játszani az óvónénivel, míg mi, szerető szülei bevásárolunk? Hm? Szorongva vártam a válaszát, ám az nem akart megszületni. Zavarában titokzatos némaságba szokott Rékám burkolózni...mindenesetre nem mondott nemet, nem csimpaszkodott a nadrágomba zokogva könyörögve, hogy   maradjak én is, amit jó jelnek és egy IGEN-nek vettem. Ami azt illeti, ahogy kiosontam az ajtón, kérdésemet a levegőben hagyva, a gyermekem még csak utánam sem nézett....


Belevetettük magunkat Tibivel kettesben a Cora árukínálatába. A rendelkezésünkre álló fél óra feszültségben telt. Legalábbis nekem. Öt percenként biztosan ellenőriztem az órám, kapkodtam egy kicsit, nem tudtam igazán a beszerzendő árukra fókuszálni....Ahogy letelt a  megőrzési idő, kíváncsian tértem vissza Rékámhoz. Azt láttam, hogy a várakozásoknak megfelelően Réka békésen tologatott egy babakocsit, egyedül játszott az óvónénivel.

Láthatóan örült nekem. Hozzám szaladt és pici ujjaival megpróbálta kinyitni a minket elválasztó kaput. Mint a romantikus filmekben, csak zenei aláfestés nem járt hozzá. Leszámítva a Cora hangszóróiból áradót. Végre kitárult a mini kapu.....de ezzel be is érte Rékám, nem omlott elveszettnek hitt anyja karjaiba. Udvariasan érdeklődtem, hogy hogy érezte magát, mivel játszott...Réka elsiklott a kérdés felett, helyette közölte, neki bizony pisilnie kell. 


Odáig volt és vissza a Megőrző pici vécéjéért, amire egyedül is fel tudott ülni, és a mosdó is nagyon tetszett neki, mert szintén az ő korosztályának méretéhez volt szabja. Meg is említettem,hogy az oviban ilyen kisvécék és mosdók lesznek ám, bizony ám. Ez imponált neki, ismerem.


Ahogy dolgunk végeztével visszatértünk a Megőrzőbe, Réka motyogott nekem valamit a bajsza alatt, ami gyanúsan közel állt ahhoz hangzásában, hogy "mehetsz". Tessék? - kérdeztem tőle, drága, 5 perce sem visszakapott édes leánykámtól, méhem gyümöccsétől, napsugaramtól, szemem egyik fényétől.....
- Most már mehetsz. - artikulálta jól érthetően a lány. 
Pici időbe telt, míg ülepedett az egész és végre felfogtam a helyzetet. Ohó, szóval igazából csak azért örült meg nekem, amikor a fél óra lejártával megjelentem előtte, mert pisilnie kellett. Idegennel arra nem képes, a dolog ahhoz túl intim. Ahogy könnyített hólyagján szívemszottya, úgy volt vele, jöhet újra a játék. A mór megtette kötelességét, a mór mehet.


Ahogy világossá vált Réka számára is, hogy nem maradhat megőrzött gyermek az óvónéni mellett, egy közepes erejű hisztit eresztett a nyakunkba....Már láttam is a lelki szemeim előtt, hogy egész picit érdekes lesz egy ordító gyereket kifelé vonszolva lelépni a  Megőrzőből, ám valahogy jó érveim lehettek a távozás mellett, mert Réka hirtelen megértette a helyzetet, köszöntünk és békében elvegyültünk az üzlet vásárlói között. 


Nem újdonság, de azt hiszem, nem lesz gond az ovis beszoktatással. Rékának legalábbis biztosan nem. Én meg....áh, én is bizosan ügyes leszek.