2025 mérlegen

Avagy ez történt idén

2025. január - Az évet szinte rögtön egy egy hetes szabival kezdtem Zalán felvételije miatt. Intenzív ismétlésre készültem, ami elmaradt. Mivel napi max  fél órát, egy órát (jobb napokon) volt hajlandó gyakorolni, egy idő után feladtam. Szerintem Zalán is, már egyáltalán nem készült sem matekból, sem magyarból. Végül szerény eredményt ért el, bár nem katasztrófálisat. 

A téli céges leállás extra hosszú volt, mégsem éreztem semmi pihentetőt benne. Azt annál inkább, hogy nem tudom elviselni az életem. Az új kihívásokat, az új stresszeket...A decemberben meghozott döntés után január közepén kezdtem el járni E.hez.

2025. február - Ekkor húztam le a rolót néhány családtaggal kapcsolatban. Több gombot is megnyomtak rajtam, kár lenne ennek kifejtésével kínlódni, de a lényeg, hogy egy kisebb méretű Szibéria állt be a kapcsolatba veszekedés nélkül. Nem bántam meg egy percig sem igazán. Vannak határok, amiket meg kell tudni húzni. 

2025. március - Anyósom lerobbant a lábáról és sógornőm gondoskodásába került. Mivel nem akartuk, hogy az ápolási osztályon tengődjön. N. egykori szobája kórházi kórteremmé változott, még a szaga is olyan lett. 

2025. április -

Zalánt felvették a Pálfyba a legelső helyre, építész szakirányra. Örültünk. Legalábbis én, de Zalán is, hogy tudja, hol lesz a folytatás. 

2025. május - 

Májusban indult a napló. Mit jelent nekem a napló? Az egyik olyan dolog, ami tart. Egy eszköz és tér, ahol nem kell jónak lenni, ahol nem kell magam összeszedni, mégis itt szedem össze magam valójában. A társam, amikor nincs senki mellettem és velem. Amikor írok, az élmények sorba rendeződnek, jelentést kapnak. Az érzések szavakba fordulnak, feldolgozást kapnak.  Önszabályozás észrevétlenül is. A napló nem sürget, nem dönt, nem kritizál, de a bizonyíték arra, hogy haladok. Nyoma marad minden napnak és ha visszaolvasom, láthatom, hogy mi mindent túléltem. A napló a belső emlékezetem. A napló lassít, összerak, visszaránt, megőriz. Több nekem, mint erről fogalmam lenne.

Májusban kirándultunk idén először és talán utoljára - a Prónay kilátóhoz. Hiányoznak ezek az erdei kirándulások, csak mi a kutyával és a természet. 

2025. június - Zalán elballagott az általánosból, amit mind megkönnyebbüléssel nyugtáztunk. Sajnos Mama aznap esett le az ágyról, így a ballagásra csak tesóm jött el. Volt egyfaja érdektelenség Zalán ballagásával kapcsolatban. Ez fájt nekem, rosszul esett, de nem lehet valakiből szeretetet, törődést kierőszakolni, ha nincs. Tibi úgy tett, mint akit nem zavar ez az egész vagy tán tényleg nem zavarta, nem tudom. 

A hónap végén 50 éves lettem, hihetetlen, mert 40-nél tartok még lélekben. Keszthelyen töltöttünk két napot, ami szuper volt. Ekkortájt dolgoztam fel lelkileg egy gyerekkori balesetet.

2025. július - elkészült a "projekt" az O. utcában. Egy év munkánk volt benne.  Réka a lovardában töltötte a nyarat, Zalán a gépe előtt. Tibi elvesztette a nyomdai munkájának a felét nagyjából. Fura módon nem rázott meg a dolog, azt hittem, jobban fog fájni. Úgy voltam vele, ez csak átmenet, majd megoldódik. 

2025.augusztus - A fonyódi nyaralás a D. családdal jól sikerült. Meglepően felszabadultan éreztük magunkat. A két fiút nem lehetett kirobbantani különösebben a portáról, de a nyaralás végére Zalán is megismerkedett a medencével, jakuzzival...Sokat úsztam, napoztam, naplót írtam, pihentem, próbáltam olvasni. Akkortájt dolgoztam fel apu halálát, azt hiszem. 

Az ingatlanos csaj a szomszédból eladta a m-i házat a legelső érdeklődőnek. Eléggé meglepődtünk. 

2025. szeptember  - Megkezdődött az a tanév, amire egész nyáron nem szívesen gondoltam.  Illetve évek óta. Réka végzős éve a gimiben és Zalán első középiskolás éve. Nehezen kezdődött és stresszesen, nyikorogva, de beindult. Optimista voltam, mert a Pálfyban az első két hét bemelegítés, ez nagyon illett Zalán karakteréhez. A dupla tesiket azonban nem bírta fizikálisan, a tanműhelyes napokat nem szerette, el kellett vinni és hazahozni a suliból, mert nehéznek ítélte a táskáját....Rettegett és távol maradt minden Pálfys közösségi eseménytől, akár tettetett betegség árán is. Ezek mind apró jelek voltak, amiről azt hittem, majd megoldódnak. Zalán másképp oldotta meg őket. 

2025. október - Átadtuk a kulcsokat a vevőknek a martfűi házban. Fura üresség maradt utána, hogy már nincs hová hazamenni....A szívemben él még az az otthon, ahogy a szüleim is.  Októberben volt egy éve, hogy anyu meghalt. A gyászfeldolgozásnak köszönhetően nem úgy gondolok rá, ahogy meghalt, a borzalomra és iszonyra. Hanem amilyenként  az emlékeimben él, akár fiatalon, ahogy nem is emlékezhetnék rá, akár idősebbként, de mindenképpen egészségesen és energikusan. A legjobb, legtámogatóbb, legszerethetőbb anyaként, amilyen valaha volt nekem. 

2025. november - Zalán "elfelejtett" visszamenni az iskolába az őszi szünet után. Peregtek a napok, eljött a téli szünet is, de őt nem látta a suli újra. Először kiabáltam vele, kétségbeestem, mostanra, az év végére elcsöndesedtem, szeretném, ha nyitna, többet beszélgetnénk. Ha megérthetném.  Doktornő igazol, sok erőt kíván, türelmes. Az ifjúságvédelem kiszállt környezettanulmányra, ami váratlanul ért és nehéz volt átvészelni anélkül, hogy ne mentem volna neki az ofőnek és kollegájának. Formaság az egész és mindenki segíteni szeretne....

November végén volt Réka szalagavatója, mely nagyon szép emlék marad. 

2025. december - 

December közepére 18 éves lett Réka, ami ugyanúgy hihetetlen, mint az én 50. szülinapom....

Először idén nem itthon töltöttük a karácsonyt. Először életemben, nem találkoztam tesómmal karácsonykor. Badacsony adott körülmények között a legjobb döntés volt, azt sajnálom, hogy nem hosszabb időre utaztunk. 

Az év végére minden szempontból, de különösen lelkileg, idegileg nagyon elfáradtam, elfogytam. Kitartottam legalább a két hét szünetig, ez is valami. Én már júliusban éreztem, hogy több erő kell ide, mint amit én fel tudok mutatni, december elejére pedig ez teljesen nyilvánvalóvá vált.

 Rengeteget tanultam saját magamról idén, a múlt rossz emlékeiről. Hogy túl szigorú vagyok magamhoz, olykor kegyetlen. Hogy szeretni önmagam nem szégyen, hanem alap. Jogom van érezni, az érzéseket megélni. Kevesebb a harcom a valósággal, a saját magam által felépített követelményekkel és elvárásokkal. Elfogadom magam egyre több területen. Értékelem magam egyre több rétegben. Tanultam a feltétel nélküli szeretetről, türelemről, jelenben élésről. Határokat tudtam húzni, gyakorolni, hogy nem minden az én felelősségem, nem minden az én hibám, nem kell mindent egyedül viselnem. Kevesebbet bántom magam, mintha muszáj lenne. Egy átmeneti időszakban élek tartósabban és mégis jelen a bizonytalanságban. 

Igazából nem tudom, hogy vészeltem át ezt az évet, elképesztően nehéz volt. Túléltem ezt az évet, pedig azt éreztem 2024 végén is, hogy nincs semmi erőm. Valaki mentsen meg! Ennyi mély félelmet, rettegést, pusztító fájdalmat elviselni tényleg csak úgy lehet, hogy az ember csak előre néz, hetekben, napokban gondolkodik és abból próbálja kihozni a legjobbat.  Hogy mindig bízik, hogy jobb lesz. Mert már nem fordulhat vissza. Persze voltak tagadhatatlanul szép elemei is a belső munkának,  ami reményt adott, mindig tovább lökött.  Belepillanthattam, amibe sokan soha, hogy milyen csodálatos valójában az emberi lélek, a saját lelkem, mi mindenre képes, ha teret kap. 

A remény szikrája mindig előttem van és csak abban bízom, hogy 2026 kíméletesebb lesz hozzám, mint 2025 volt. 

Most pihenek, várok, engedem, hagy jöjjön, aminek jönnie kell.  Figyelem, ha egyszerre jön szomorúság és hála. Félelem, bizonytalanság és remény.  Nem akarok már jobb ember lenni minden áron, önmagam szeretnék lenni. Aki én vagyok, az lehessek, ennyi. Az átmenet terében állomásozok, ahol már nem akarok oda visszamenni, ahonnan jöttem. Idén sem lettem nyugodt, magabizto, őszinte tudok lenni viszont magamhoz, együttérzek magammal. Remélem, lesz erőm a folytatáshoz. Áldott, békés új esztendőt kívánok magunknak és mindenkinek!

Hirtelen ennyi jutott eszembe a 2025-ös évről 2025 szilveszterének reggelén...