2021. március 25., csütörtök

Morzsácskák piciny életünkből




Ma visszaolvastam egyik tegnapi céges e-mailemet. Azt írtam benne véletlenül a "főkönyv" helyett, hogy KŐKÖNYV. Először elöntött a szégyen, egy pillanatra, majd már csak röhögtem volna. Nem csoda, hogy a könyvelő csaj semmit nem írt vissza, annyit csak, hogy "csatolom" és csatolt ezer oldalt.... Lehet, hogy észre sem vette. Vagy fél órát kacagott és kuncogott, csapkodta az asztalát, folyt a könnye, hogy ilyen idióta vagyok. Egyébként az agyamat tuti leárnyékolja a maszk, kevesebb az oxigén, mert néha teljesen belassulok. Először a terhességek során vettem észre, hogy hülyülök, ez már csak a súlyosbodás fázisainak egyike....

Ma reggel meg azzal keltem, hogy futólag megkérdeztem Rékát, hogy megírta-e azt a hat mondatot, amit az ofő feladott németből. Hogy meglegyen már a nagyötös is. Téma: Mit szólna, ha 6m2-en kellene élnie, el tudná-e azt képzelni. Az ofő tuti klausztrofóbiás már a home schoolban, hogy ilyenek jutnak eszébe. Amikor golfladbányira dülledtek Réka szemei, egyből tudtam, hogy vannak hiányosságok....Ráadásul az első óra rögtön német. Hohó, de áldott home school, a becsengetésig volt még 45 perc. Mire Réka összeszedte magát, már csak 40. Gyorsan pogácsát löktem a sütőbe, amolyan fagyasztóból származót, mert tudtam, hogy itt szendvics kenegetésre nincs idő, és eszembe jutott, hogy láttam egy videót láttam egy videót a facebookon egy lányról, aki Japánban tanul és egy mini lakásban húzta meg magát (nem is ingyen). Így hamar összehoztuk azt a hat mondatot. A pogácsa kicsit túlsült, túl sokat töprengtünk.

Egyébként a válasz, el tudnám képzelni, ha ezáltalán eltölthetek pár hetet ausztráliában vagy new yorkban. Mondjuk, jobb lenne legalább 15 m2, de hát ha hat hát akkor hat....ANyukámnak még főzőfülkéje van étkezővel, ami régen volt tán divat...persze csak sátoros ünnepeken terített az étkezőben, amúgy a konyhában nyomorogtunk a 2x3-as , vagyis 6m2-es konyhában. Könnyű volt tehát elképzelni a 6m2-es kéglit.....

Délután elmentem az okmányirodába elhozni az elkészült személyi igazolványokat, az enyémet és Zalánét. Az azért picit pofátlanság, hogy Zalán olyan jóképű, hogy még az igazolványfotója is klassz, én meg úgy nézek ki, mint egy elmebeteg a fotón, de mindegy. Úgysem nézi a személyit soha senki és hat év múlva kapok másikat. Gyanítom, hogy azon sem fogok szebb lenni, de megpróbálom majd, hogy legalább gorilla nyakam ne legyen....

Utána átbattyogtunk a szomszédos Aldiba, a kedvenc boltomba és hát látszik milyen szűk az életem, mert tök boldog voltam, hogy vehettem tulipánt és quacamole-t és piros csokinyuszit és angol zellert bolognaihoz, a kedvenc vörösborommal is egymásra kacsintottunk. Az utóbbi hónapban, vagy tán hónapokban már a kaját is online vesszük, ami azért nem ugyanaz, mint a személyes shopping, bár Tibi szerint tök mindegy, mert úgy is sokat költök....

Vacsora csirkepaprikás tésztával és savanyúság. Holnap sült kolbász és hurka lesz, mert átrendeztem a fagyót így ünnepek előtt és már a h+k nem fért volna bele a húsnak fenntartott rekeszbe.

Kicsit elfutott velem a szekér, amikor a húsvéti sütiket terveztem, úgyhogy valahogy redukcióra szorul a dolog. Az ötlettár a következő:

- fonott kalács, fahéjas kalács - Limara receptje szerint
- kókuszos-csokis szelet - ez újdonság, kíváncsi leszek, milyen lesz
- tiramisu - mert ünnep nem lehet nélküle, Tibi kedvence
- képviselőfánk - Zalán névnapjára készül majd, a hét elején, szóval nem annyira húsvéti
- répatorta - kötelező elem
- rákóczi túrós - mindenki imádja
- csokis kuglóf
- nutellás mini buktácskák - anyukám kedvence

Végülis, egyik sem túl bonyolult, szóval igazából csak a képviselőfánk miatt izgulok, remélem, nem kell Zalán névnapján, este cukrászdába rohanni, hogy a sütit beszerezzük....



2021. március 14., vasárnap

Pí nap, avagy 3,14

Megjelentek az ideiglenes felvételi sorrendek a gimik honlapjain. Mindez még nem sokat számít (nekünk semmit, hiszen Réka csak hetedikes), számunkra puszta érdekesség.  

Valahogy úgy számoltam, hogy ha mondjuk kitűnő Réka (kis ártatlan optimista anya, de így egyszerűbb számolni) és 50 pontot visz (az külön nyalánkság, hogy minden gimi másképp számolja a pontokat, de a Verseghy a legszigorúbb, szóval én az ő elvárásaik szerint kalkulálok), akkor nagyjából egy 70 pontos felvételivel bekerülhet bármelyik Verseghys osztályba már az ideiglenes felvételi sorrend alapján is.

Hát most hogy ez sok vagy kevés, 70 pontos felvételi írni, lehetne elemezni, de elvileg nem túl magas a léc. 40 pontos magyar és 30 pontos matek (fordítva kevésbé valószínű) nem elérhetetlen. Ha meglesz a végleges sorrend, persze egyszerűbb lesz meglátni, hogy egyes szakokra hány pont is elég, szinte bizonyosan kevesebb pont is elég lesz, hiszen mindenkit csak egy helyre vehetnek fel.

Azt néztem, hogy keresztlányom Apáczai Gimijébe most a humán osztályba, a 4 osztályosba,  58,5 volt a ponthatár, ami a legalacsonyabb amúgy a négy szakból/osztályból. De ez nem a felvételi ponthatár, hanem ami a szóbelihez szükséges. 70 pontos felvételi, ha a magyar sikerül jobben, elég lehetne ott a szóbelihez, de nem garantálja a felvételit, ugye.

A Varga Katalin Gimiről még nincsenek ideiglenes listák. Ami még meglepett, hogy nagyon sok jelentkező volt úgy általában és részleteiben is a Széchenyi gimibe, pl. biológia emeltre 208 jelentkező volt, ez kb. hatszoros túljelentkezést jelent. Gondolom,egy része beadja a Verseghy és Varga hasonló osztályaiba is, aztán ha elég pontja van, kiszáll, ki tudja.

Tesóm fia, Á. jövő héten angol OKTV országos döntőt ír (bár szerintem szóbeli a döntő, nekem úgy rémlik), nagyon drukkolok neki, hogy minél több plusz pontot gyűjthessen a felvételihez az egyetemre!!! Hajrá, hajrá! 

Ui: Zalánnal ma csokis muffint sütöttünk, a Rupáner félét, ez valami isteni, nagyon gyorsan elfogyott, pedig a gyerekek és Tibi sem nagy muffin rajongók, de ez marha jó! (Rupáner amerikai muffin) Szerintem gyakori vendég lesz a konyhánkban és a pocakunkban is (sajnos). Kár, hogy a répa és a saláta nem olyan finom, mint ez a muffin....






2021. március 13., szombat

Így jártam anyátokkal

 

Elgondolkodtató és aggasztó, hogy Rékának nincs barátnője az osztályban, az évfolyamában. Nagyon szomorú vagyok emiatt olykor, mert szegény, milyen lehet már ez neki? Igaz, ha visszagondolok, nem ápolok kapcsolatot egyik általános iskolai barátnőmmel sem, nekem sem voltak mély baráti kapcsolataim az általánosban, de legalább volt 2-3 barátnőm. Aztán amikor elkezdtem a gimit szeptemberben annak idején a ezerkilencszáz....az őskorban, akkor mintha elvágták volna ezeket a kapcsolatokat. És nekem ez nem is volt furcsa ,mert ott voltak a gimiben az új barátok. Akik közül szintén nem maradt sok, de legalább egy maradt a mai napig. Igaz, őtőle is meghalhatok és el is temethetnek, mert ha én nem írok rá, én nem keresem őt, akkor hol lennénk már? Sehol. Kivétel a szülinapom és vagy névnapom, amikor azért megkérdi olykor, hogy mi újság. Viszont szokott nekem olyan kedveseket írni, hogy milyen jó barátnője vagyok én, mi mindig ott kezdjük újra, ahol a múltkor abbahagytuk. Ezzel engem kenyérre lehet kenni, akkor is, ha fentiek, amivel jellemeztem a barátságunkat, tök igazak. 

Szóval nincs Rékának barátnője, bár pár hónappal ezelőtt még volt. Nem igazi, amolyan kényszer, a másik kislány, nevezzük Rozinak mindig a begyemben volt, mert sok mindent csinált, ami nekem nem tetszett, de nem szóltam semmit. Ha kérte a házit, mert hiányzott, mi mindig megadtuk. Hasonló esetben nekünk sokszor kellett kérni és nagyon vonakodó választ kaptunk, hiányos házival. Emiatt beeseett pár rossz jegy is, nem érdekes. 

RoziAnyut kiscsoport óta  ismerjük, mert már oviba is együtt jártak a gyerekek. Akkor még nem barátkoztak. Szóval RoziAnyut is ismerem már lassan 10 éve. Tök jól meg tudtuk dumcsizni a sulis ügyeket és mindig ugyanazt gondoltuk ebben a témakörben. Kölcsönösen segítettük egymást, főleg alsóban, tök jól működött az kooperáció. Iskolai rendezvényeken együtt pusmogtunk, vihogtunk, tűrtünk és szenvedtünk, de szülői értekezletről volt szó. 

Rozi nem volt olyan cuki kislány, mint ahogy az anyukája látta. Egyrészt  mindig kéjes öröm töltötte el, ha Réka négyes kapott, ő pedig ötöst, vagy Réka váratlanul felelt. Ha Réka szobájában megjelent egy babzsák vagy valami trendi apróság, borítékolható volt, hogy Rozinak is lesz ilyen. Nincs ebben semmi gáz, gyerekek. Rozinak volt egy fekete korszaka is, csak fekete cuccban volt hajlandó suliba menni, na ez már olyan pici felkiáltójel volt a fejemben, elkezdett villogni valami lámpa, de oké. Olykor összevesztek, kibékültek, összevesztek,kibékültek, barátok szoktak így járni. 

Aztán Rékát egyszer támadás érte a suliban, különösebb ok nélkül megverték egy ugrókötéllel. Rozi volt az egyik elkövető, de nem csináltam belőle nagy botrányt. Szóltam a fogadóórán, hogy ez és az történt, de a tanítóknak a szeme sem rebbent, annyit tudtak hozzáfűzni a dologhoz, hogy két dudás egy csárdában nem fér meg, ennek a barátságnak hosszú távon nincs jövője. Ebben mondjuk igazuk lett. RoziAnyu egy ideig óvatosan kerülgetett, kivárt, hogy mekkora botrányt csinálok a Réka verésből, hát semmilyet. Ő bizonyára nagyobb patáliát vert volna ki.

Ahogy cseperedtek a lányok, már látszott ,hogy ez tényleg nem lesz barátság. Rozi általában csak akkor foglalkozott Rékával, ha más nem volt a láthatáron, egyébként gond nélkül faképnél hagyta Rékát bármilyen helyzetben. Nem ült mellé tavaly év elején a suliban, ami fura dolog barátok között,nem? Elvárta, hogy Réka súgjon neki dolgozatnál, közös feladatnál, de abszolút nem viszonozta a segítséget, ha Réka kérte volna. Rékának itt már kezdett elege lenni belőle. Többször rámírt RoziAnyu, hogy Réka miért nem játszik/foglalkozik Rozival? Olyan számonkérően. Nem értettem az egészet, mert pont Rozi ignorálta Rékát. Erre a felvetésemre megkaptam, hogy Réka megígéri mindig, hogy játszik Rozival, de végül nem. A telefont sem veszi fel Rozinak. Ezeket a megközelítéseket én mindig ignoráltam, még eleinte egyeztettünk Rékával, de mindig úgy tűnt, hogy Rozi az igazi hunyó. 

Egyszer beleolvastam Réka messenger üzeneteibe kíváncsiságból. Az a szenny, ami ömlött Rozi soraiból, egészen felkavart, még hányingerem is lett. Egyrészt minden mondata úgy végződött, hogy geci. Vagy úgy is kezdődött. Másrészt a sok káromkodás és szidkozódás között alig véltem felfedezni egy magyar szót. Hogy aztán Réka mennyit tett annak érdekében, hogy ezt kiérdemelje, nem tudom, nyilván ő sem egy angyal és van az a tulajdonsága, hogy ha piszkálják, kétszeresen adja vissza. Tibi is pont ilyen, bár ő az esetek nagy számában fura módon észre sem veszi, ha mondjuk szóban valaki beszól neki, de ez más téma. 

AKárhogy görgettem vissza az üzenetek között, sok normális levélváltást nem találtam, olyat, ami arra utalt volna, hogy a lányok barátok. Pedig Rozianyu mindig zengett, mint a harsona, hogy Rozi mennyire nagyon szereti Rékát és folyton róla beszél otthon.....Hát a valóság valahogy egészen máshogy nézett ki. Gyűlölet, utálat jött le a sorokból, olyasmi amit én az ellenségemnek sem írnék soha, nem annak a lánynak, aki elvileg a barátom. Réka nem válaszolt hasonló stílusban, hogy nem válaszolt sok üzenetre vagy csak egy-két szóval, úgy tűnt, még jobban feltüzeli Rozi érzelmeit. 

Múltkor Réka hiányzott, gondoltam, elkérem RoziAnyutól a kémia házit. Illetve annak is egyetlen sorát, amit Réka rosszul másolt le, úgy tűnt.  Mire visszaírt az anyuka, hogy nem tudja, már nem tanul egyik gyerekével sem. Kedves , nem? Végül sokszoros kitérés után kinyögte, amit szerettem volna tudni. Majd rögtön be is támadott, hogy Réka uszítja a barátnőit (az online játékban) Rozi ellen és ezt ő nem fogja tűrni. Rozit hivogatják telefonon és teljesen fel volt háborodva. Én meg csak pislogtam, hogy mi van és merre, majd utanajártam, hogy mi a bánatról van is szó? 

Rozianyu nem hagyta abba, ha már egyszer elkezdte és sok minden vád elhangzott, hogy én mennyire elfogult vagyok a gyerekemmel, mindig minden Rozi hibája, pedig én ezt soha nem mondtam, nem is nagyon gondoltam, elvégre kettőn áll a vásár. Rozi szemét húzásairól sem számoltam be az anyjának soha, pedig volt belőle bőven az évek során. Én most sem pakoltam ki, annyit jegyeztem meg, hogy ha Réka nem elég jó nekik, akkor nem kell vele barátkozni. Ebből persze viszakozott, hogy ő ezt nem mondta, hogy nem jó, de a szövegkörnyezet mégis erre utalt. Ennek pont egy hónapja. Azóta csönd van és hullaszag, a csajok kerülik egymást, Rozianyuval pedig megszüntek a chat-jeink, sajnos. 

Hogy Rozianyunak tulajdonképpen mi baja, nem derült ki. Úgy gondolja, hogy ha a lányok nem barátkoznak, akkor nekünk sem kell az ismerettséget fenntartani?  Hátoké...Hogy ennek a toxikus barátságnak vége, mindenképpen ünnepelendő, azt hiszem. 




5. nap

 A gyerekeket már nem nagyon tudtam rávenni a tanulásra sajnos, bár nem fáradtam el, és szerintem ők sem, hiszen a szokásos terhelésnek nagyjából a felét teljesítették a héten. Réka miatt továbbra is aggódom, mert nem tanul úgy, mint én szeretném, de egyelőre a jegyein nem látszik. Bár ha látszik, az már nagy baj lesz, mert ahogy haladunk előre a tanévben, egyre nehezebb lesz javítani a gikszereket. 

Délután megérkezett a gardrób, feladó az IKEA. Egy fásult sofőr nyitotta ki a teherautó ponyváját, hogy még nyolc helyre kell aznap mennie és még vissza Pestre, reméli, nem konyhát rendeltünk. Mondtuk neki, hogy reméljük, nem konyhát rakunk össze, mire kész lesz és vihogtunk, mint két idióta. 

Fény derült egy súlyos hiányosságomra is, hogy tavaly ősszel a zeneiskolai Team felületre nem jelentkeztem be. Mivel nem jelentkeztem be, és mint kiderült, Réka sem, hát csütörtökön nem tudott Réka résztvenni az órán. Emlékeztem, hogy valahol van valami kódom a fiókban, gondoltam, majd élesítem és minden gondunk megoldódik, ámde kiderült, hogy az a Kréta volt és már az a kód sem jó semmire. Úgyhogy vinnyogva, vonyítva írtam B-nek, aki a fuvolatanár, hogy izé, segítsen már, mert így jártam ahogy. Ez a B. egy annyira tündér pasi, hogy péntek délután 3-kor szerzett nekem kódot 4-re és már be is jelentkeztünk. Felhívott egy szlovák számról és segített. Imádom. Bocsánatot kértem, hogy ilyen béna szülő vagyok. Azt nem írtam neki, hogy a zenesuli vonalat én már régen elengedtem, idén meg pláne, hogy Réka valamiért nem szimpatizál vele. Én nem értem miért, amikor tud is fuvolázni (nyilván) és jó pasi is. Azt hittem, imádni fogja, de pont fordítva sült el a dolog. Réka meg a régi tanárához rohant vissza vinnyogva, vonyítva.

Ezzel zárult is az első hét. Hát nem vagyok nagyon megelégedve a tanerőkkel, főleg Zalán szintjén. Ha van házi, azt a következő online órán javítják. Ha van online óra, akkor nincs házi. Mivan??? Tavaly ez nem így volt, sokkal intenzívebb volt minden. Ők már tudják, hogy húsvét után tényleg visszarendeződnek a sulik a tantermi oktatásra? Nekem vannak kételyeim, de ne legyen igazam.  Ez a rohadék angol változat pusztít gyerekek körében is és ha ez így van, akkor megint itt ragadunk az online élettel és a gyerekek totál net függők lesznek, nyárra lehetnek elvonóra. Na de meglátjuk, vak is azt mondta. Egyelőre itt a hosszú hétvége, már hat fiók a helyén van a gardróbban a nyolcból és ha nem fújna a szél, akár el is mehetnénk valahová, ki a levegőre. Majdnem azt írtam, hogy a legelőre....

2021. március 12., péntek

4. nap

 

Tegnap este már nem jutottam gép elé, úgyhogy most hirtelen nem is tudom, hogy mi történt tegnap. Végülis, sok izgalmas nem. Este sütöttem túrós buktát Limara módra (mióta megvan a könyve, valahogy több az ingerenciám sütni az ő receptjeiből). Nagyon finom lett, de Zalán egyáltalán nem evett belőle és Réka is csak egy felet, szóval szomorú voltam. Mondtam nekik, hogy "egyenek zabot" és hogy majd akkor sütök legközelebb bármi finomságot, ha már patakoban folyik a nyáluk utána. Na jó, ezt csak mérgemben mondtam, nem egészen komolyan....

Vacsorára kínait rendeltem, illatos csirkét, kacsát, szezámmagos csirkét. Nahát ebből sem ettek a kölkök túl sokat, Zalán azt mondta, hogy legközelebb neki csak pirított tésztát rendeljek, mert az annyira finom, az a sok zöldség és hús csak zavaró tényező. Nem lehet véletlen, hogy Zalán szinte két dimenziós, olyan vékonydongájú....

Megjött tegnap a Tesco rendelés is, pont Réka szobájában kuporogtam a küszöbön, mert töriből felelt szegényke, még az amcsi polgárháborúból és egyáltalán Amerikából. Olyanokat kérdezett tőle a tanárnő, hogy a fülem kettéállt, nem is volt tananyag a fele sem, még szerencse, hogy annak idején imádtam az Észak és Dél sorozatot Patrick Swayze-vel és abban minden benne van, amit tudni érdemes a polgárháborúról. Mondjuk hirtelen nem tudtam, hogy Grant és Lee tábornok északi vagy déli tábornok volt, úgyhogy ott nem súgtam.

Szóval megjött a Tesco rendelés, már hozattam egy kis húsvéti csokit, remélem,a gyerekek nem fogják megtalálni a kamrában. Egy kis dió sonkát is, de azt majd még kell beszerezni, mert sonkából eszünk a legtöbbet. Hogy mit fogok húsvétra sütni, hát még eszembe sem jutott. Valami egyszerűt, úgysem megyünk sehová, max anyunál megtartjuk a tojáskereső bulit, ami tavaly elmaradt. A kertben persze. 

Zalánnal egyébként nagyon összenőttünk a héten. Azt nem is írtam, hogy amióta kapott egy új ágyat, azóta közöttünk alszik. :(  Aminek van jó oldala, mert cuki, meg minden, de azért a saját ágyában lenne a helye......Szóval éjjel-nappal együtt vagyunk. Rékával ugye kevésbé, mert őt meg még kevesebbet látom, mint amikor suli van. Olykor megpróbálom elszedni tőle a telefonját, mert vannak kételyeim, hogy tényleg tanul-e vagy inkább egészen másra használja a telóját, de többször vallok kudarcot, mint nem. Már az is eredmény, hogy éjszakára nincs nála telefon...

9000 új fertőzött az új statisztika ma reggel. Jaaaaj.....Egyelőre a mi megyénk stagnál, de már így is kellőképpen be vagyok tojva. Pedig jövő héten időpontunk van az okmányirodába, mert már jó régen lejárt a személyink Zalánnal és nyáron arról ábrándoztunk, hogy az Örségből majd átkamillázunk Szlovániába is....De jó lenne! 

Húsvétra - foszlós kalács (édes), tiramisu, répatorta, kuglóf, esetleg képviselőfánkocskák? 

2021. március 10., szerda

3. nap

 

Réka ofője nem bírja tovább és holnap első órában dogát írnak genitivből és szavakból, hát öröm-boldoság....ja németből persze. Nem mondanám, hogy Rékáról a lelkiismeret szobrát meg lehetne alkotni, annyit készült, de mindegy. Hátha ügyes lesz, majd megpróbálok neki súgni. Bár a genitiv soha nem volt az erősségem.

Fél füllel követtem ma az eseményeket Zalán matek, német és olvasás óráin. A tanerő kissé türelmetlenebb volt, mint hétfőn, amikor edzett acélként reagáltak minden megjegyzésre. Határozottabban ideges volt, bár Zalán szerint a suliban sokkal többet kiabálnak velük, így online gondolom, annyira nem mernek, hátha befigyel pár szülő. Elég sok még mindig a "kéretlen tartalom", ami megszakítja az óra menetét. Hétfőn még ezeket nagyon szépen leszerelték a tanárok, ma már fenyegetőzés és bünti lebegtetése volt újra és újra a reakció.

- A. néni! Becsukom az ajtót. / A. néni, ugat a szomszéd kutyája. / Elment nálunk a net. / Visszajött a net. /Szomjas vagyok, megyek inni! / Teszek egy könyvet a gépem alá ! / Tesóm véletlenül kikapcsolta a netet. / Nem tudom magam "mjútolni" / Hol is tartunk??? / Szakadozik a vonal! / Én ilyen házit nem is kaptam. / Leesett a ceruzám és nem találom. / Mi volt a kettővel ezelőtti mondat? / Nem baj, ha én nem írtam oda, hogy melyik cselekvés melyik napon volt? (DE!) / Tanítónéni, mi karanténban vagyunk! / Most nem matek óra van??? Azt hittem matek óra van...... / Én nem is jelentkeztem. Tényleg nem jelentkeztem. (Csak megnyomta a jelentkezés gombot valahogy) / Adél lefagyott / Áron, fogd már be a szád! / Emesének olyan halk a mikrofonja, hogy nem hallok semmit. / Áron, ha nem mjútolod magad, kiraklak a csopiból / Na most meg Andi néni fagyott le!! / Nem baj, ha az olvasást a nyelvtan füzetbe írtam véletlenül? / Mi volt a kettővel ezelőtti mondat???? / Zs. néni, ezt a tollbamondást le kellett volna írni??? 

Hát így múlt el az újdonság varázsa, elmúltak a mézeshetek és egyéb közhelyek. Egyébként élmény számba mennek ezek az online órák, olyan nagyon cukik a gyerekek és annyit lehet rajtuk nevetni. Tegnap pl. az egyik mondatben benne volt a Prater szó, amin teljesen ledöbbent az egyik kislány, majd némi döbbenet okozta hatásszünet után megkérdezte: Milyen kráter??? Vagy mi van??? Ma meg A. anyuka és apuka úgy szerelte a webkamerát, hogy közben nem kapcsolták azt ki. Zalán úgy nevetett, hogy majdnem leesett az asztal alá. Én meg azon kuncogtam, hogy ő ilyen jól mulat. Jól elvoltunk. 

Újra megalkottam ma a Limara féle fahéjas kalácsot, estére ebből sem maradt egy morzsa sem. Szerintem nem a mostani lockdown alatt fogok ledobni pár kilócskát....

2021. március 9., kedd

HS, avagy home school 2. évad, 2. rész

 

Nem működik a cégnél a teamview-er, így aztán a főnököm szabadságra kárhoztatott. Én nem tudom, hogy tud az nem működni, mindenesetre sajnálom egy kicsit, mert izgalmas dolgok folynak a cégnél és én pont nem vagyok ott. Viszont  délután felhívott B., aki a cseh partnerünk képviselője és tök jót beszélgettünk. Kiderült, hogy van egy másfél éves kislánya. Ezt nekem nem is mondta. Jól le is toltam, mert különben vettem volna neki valami ajándékot. Ez azt jelenti, hogy már a covid kezdetén is volt 5 hónapos kb., szóval nem is értem, hogy tudta NEM elmondani. Neki, B.nek viszont relatíve jól jön ez a home office, legalább több időt tud eltölteni a kislányával, a családjával. Hát nem úgy néz ki, hogy mostanában találkozunk még....

A home school-ban minden jól ment, csak utána tört ki a balhé, mert Zalán fogát szívva ugyan megoldotta a nyelvtan házit, majd a matekot, de a földrajz szavak már büdösek voltak neki és kategórikusan megtagadta a tanulást. Kemény dél volt kb még csak, szóval megebédeltünk, ma Réka nélkül, mert neki valahogy kettőig órája volt, de mindegy. Összevesztünk csúnyán, mert elég sok szóról volt szó, valami 30-40 és ilyenek, hogy gyepibéka, nappali pávaszem meg hajnalpírlepke. Tuti, hogy ilyeneket Rékának nem is tanultak negyedikben. Végül feladtam, sértődötten elterültem a kanapén és megnéztem a New Amsterdam utolsó részét, a második évad évadzáróját. Délután öt után méltóztatott néhány szót tanulni, a szöcskétől a mezei egérig...Holnap folytköv. Hogy Réka mit művel, nem tudom. Reggel vittem fel neki egy tál pogácsát és narancslevet, 2 körül a szobájába vitte a paradicsomos káposztát oldalassal, de sokkal többet nem láttam belőle. 

Estére összekavarodtak a különórák a fejemben, hogy kivel mit és hogyan egyeztettem, jajjj....A hétfői Zsuzsis fuvola 7-8 között átment szerdára. Időpont most nem jutna eszembe, ha kényszervallatnának sem.  Lovaglás most nincsen, a keddi fuvolának is lőttek, a zeneiskola csak heti egy órát biztosít, az is fél órás. Azt írták a hírlevélben, hogy aki nem szívesen gyakorol otthon, annak indokolt a heti 2 óra....a többieknek egy jut. Hát nem tudom, aki nem akar gyakorolni, azt tegye le gyorsan a hangszert, kár a gőzért!  A szerdai matek átment csütörtökre, 17 órára. Átmenetileg csoportos, két másik hetedikes fiúval osztozik a tanerőn Réci. A csütörtöki fuvola előrejött fél hatról fél ötre. Pénteken pedig nincs semmi. Hála az égnek, szolfézs már nincsen, tavaly még azzal is szenvedtünk. Mit kergettem a feladatlapok helyes megoldásait, mert azt aztán meg nem kaphattuk. 

New Amsterdam tetszett, van néhány kritikám azért. Hogy mindenki 30 évesen osztályvezető 20 éves tapasztalattal, az azért kicsit vicces. Illetve mikor mondja valahol az elején a dr Reynolds, hogy ha felvesz valakit az osztályára és választhat, akkor fekete dokit vesz fel...nincs meg a pontos idézet, de ez a lényeg. Nekem ez olyan furán hangzik, mert hát nem azt kellene felvenni, aki a legjobban megérdemli szakmai alapon? Szóval offoltam R. dokit, aki persze nem fehér. Nagyon vigyáztak, hogy valamennyi rasszból ugyanannyi legyen vagy minél kevesebb fehér és főleg minél kevesebb jófej fehér....Kedvencc karakterem...hmmm...nem is tudom. Talán dr Iggy. Ja persze a kötelező meleg kvóta itt sem maradhatott el.  Tetszett, na. Mondjuk, 10/7. Mondjuk, hiányozni nem fog, bár van 3. évad, van folytatás. 

Ja, Zalán átment a KRESZ vizsgán, amiről nem sokat tudtam, csak hogy volt szó a suliban a kresz szabályokról. Aztán kiderült, hogy a Zalán Krétájában (ahol még sosem járt szerintem) voltak feltöltve tesztek, azokat kellett (volna) megoldani. Végtelen számú teszt volt és nagyon jól szórakoztunk rajtuk, én pl. meg is buktam egyszer, pedig van jogsim. A suliban is foglalkoztak vele, szóval minden tök jó volt. Csak aznap, amikor ebből vizsgáztak, Zalán pont hiányzott, úgyhogy ma írta meg ezen a bizonyos online felületen. Bár 80-90-100%-ot is írt, most ez 75%-lett, de állítólag 70% felett minden jó, szóval pipa. Volt két bukás az osztályból, az egyik az osztály egyik legtűzrőlpattantabb kislánya, nagyon okos is egyébként. Szerintem ő azt hitte, át kell / lehet írni a kresz szabályokat.....Egyébként nagyon klassz, hogy végre kreszt is tanulnak, gyalogos, kerékpáros közlekedés szabályait, már nagyon hiányzott. Én vizsgáztatnám őket minden évben, tét nélkül, nem ártana az. Legalább én is megtanultam, hogy a nyereg nem kötelező elem egy bringán, viszont kormány azt nem ár, ha van. 

2021. március 8., hétfő

Home School, 2. évad, 1. rész

Igazából minden olajozottan és simán ment, mintha mindig is online folyt volna az oktatás (Isten ments!!!!). Ma még könnyű nap volt, mert rájöttem, hogy az első napra szabit vettem ki, így céges dolgokkal nem kellett foglalkoznom. Kimostam viszont minden szennyest, most 4, azaz négy szárító van csaknem tele, lazán kiterítve, hogy gyorsabban száradjanak. Mindent kivasaltam és vacsorára stefánia szelet lesz krumplipürével. Még Tibi gi-jét is kiöblítette a mosógép. 

Classroom-ban folyt ma 3 óra, német, matek és nyelvtan. Szerintem a legnagyobb gondot az okozta, hogy a fegyelmezésre kevesebb hatókörük van a tanítóknak. Észrevettem, hogy Zalán sem mindig figyelt, hanem chat-elt a többiekkel, amit a tanító is olvas, szóval gyanítom, ennek nagy jövője nincs. Amikor nyelvtanból szólították, nem tudta, hol tartanak, mert én éppen az 50 oldalas német munkafüzetet nyomtattam itthonra és az jobban lekötötte. Jellemző. A matekot unta, a németet gyakoroltuk ebéd előtt.

Technikai nehézségek sem nagyon voltak, ha valahol nem volt esetleg hang, akkor kilépett és belépett a csemete és helyre jött minden. Az is klassz, hogy minden gyerek, kivétel nélkül online tud lenni, részt tud venni az órákon, szerintem nem minden osztályban, minden iskolában ez a helyzet. Volt lehetőség tablet és laptop kölcsönzésre a suliból, azt nem tudom, hogy hányan éltek a lehetőséggel. Mondjuk, ahol 3 gyerek van online suliban és nem kevés ilyet ismerek, ott azért kemény lehet.

Réka a szobájából maga bonyolította a 3 óráját. Csak annyit vetett át a háta mögött, mielőtt eltűnt az "osztályban", hogy ne jelenjünk meg a szobájába, bitte, mert kötelezően be kell kapcsolnia a kamerát. Magyarán, hogy ne égessük, értem én. Később, amikor két nagy kosárral felosontam az emeletre a vasalt ruhákkal, kegyesen megengedte, hogy elpakolhassam a cuccait. Azt a kis beszédfoszlányt elkaptam a töri tanártól, hogy a számonkérésről nem mond le, mindig lesz egy felelő, addig a többiek a mf-ből feladatokat oldhatnak meg. Hát ez jellemző, most sem a tanítás a lényeg, hanem a számonkérés, de már meg sem lepődtem. Azért a számonkérés megoldható lenne online órákon kívül is....Akár discord-on, akár meet-en, akár classroomon, használnak mindent, az fontosabb lenne, hogy az anyagot leadják. De hát ki vagyok én ebben a játékban, csak egy szülő a sok közül.

Délben megterítettem a gyerekeknek ebédre, biztattam őket, hogy a karfiolt egyék ki a levesből, a húst tüntessék el a második fogásból. Volt egy kis szünet és jóétvággyal megebédeltek. Utána gyorsan elkészítettük a házikat, legalábbis Zalánnal, verset is tanultunk és kettőre minden kész volt. A zeneiskola is izent, hogy heti egy órát tartanak meg, csütörtöki napon, szupi. Szerencsére nekünk szolfézs már nincs. 

Tibi kollegáját megbüntették "tiltott gyülekezés" miatt a Tisza parton, 50 000 Ft a bírság, mert hat fiatal összeröffent. Per fő. Nem is járőr szúrta ki, hanem valami magasabb rangú rendőr, az szólt a járőröknek, hogy szitu van. A bírságot mindenképpen ki kell fizetni sajnos. Sokadik házibuli és összeröff volt ez, úgyhogy most mondjam azt, hogy megérdemli? Én szimpatizálok a fiatalokkal, marha nehéz lehet most nekik, megértem őket, de hát a szabály az szabály és talán májusig-júniusig kell csak kitartani. Röffentek volna össze otthon valahol. Egyébként a kutyasétáltatás 100 000 - 120 000 Ft-ba kerül, ha 500m-en kívül csámborog az ebbel az ember, szóval nem érdemes nagyokat kirándulni este 8 után. 

2021. március 7., vasárnap

Füstjelek

 Hú, jó régen írtam, már azt is fontolgattam, hogy bezárom az egész bazárt, de odáig azért csak nem jutottam el. Most a második home school-home office küszöbén küldök némi füstjelet.

Anyósom és anyu megkapták a védőoltás első körét, ez elég nagy megkönnyebbülés volt, még ha nem is jelent teljes védelmet az első kör, illetve időbe is telik, mire a részleges védelem kialakul. Mi felíratkoztunk az oltásra, Tibi nem olyan régen, én már hetekkel ezelőtt. Tesztelni is akartunk, hogy átestünk-e már a víruson tünet nélkül, de végül csak Tibi lőtte el a tesztet. Hát régen kaptam olyan röhögőgörcsöt, mint amikor kicsomagoltuk a tesztet és eljutottunk az egy csepp vér kellő célpontba juttatásáig. Eleve Tibi nem is tudta, hogy kell hozzá egy csepp vér, nem tudom, mire gondolt, hogy majd tippel a teszt..Először nem jött kellő mennyiségű vér, hiába szúrta meg az ujját, majd nekem kellett megszúrnom egy varrótűvel, kétszer, mire egy csepp vért kiszedtünk belőle. És negatív lett, bár 10 percen túl mintha egy picit piros lett volna a második csík is, de mindegy. Mindegy, mert valamikor szeptember végén volt beteg Tibi, szóval régen ahhoz, hogy maradt volna benne elég ellenanyag. Lehet egyébként, hogy ez a teszt nem is ér semmit. Akárhogy is, jöhet az oltlás, ha sorra kerülünk, kivárjuk.

Csütörtök reggel már lehetett tudni, hogy szigorítások lesznek, amikor megjöttek a napi covid adatok. Egy ideje már nem figyeltem, hogy alakulnak, de aztán megint, ahogy kezdett felfutni. Először volt egy kis pánik, hogy mindent bezárnak, mármint minden üzletet és boltot, kivéve élelmiszer és patika. Gyorsan ki is találtuk céges alapon, hogy olyanok leszünk, mint egy webáruház, vevőt nem engedünk be, de előre lehet utalni és kiszállítjuk kinek mi kell. Nagykerben nekem amúgyis ez volt a helyzet. Ugyanez volt még pénteken is, valamikor este olvastuk a közlönyben a részleteken. Hát én nem bántam volna, hogy ha tényleg bezár minden erre a két hétre, ahogy először bejelentették, már ha tényleg 2 hétről beszélünk, de hát na. Nekem mindegy, mi úgysem megyünk sehová vásárolni, tőlünk akár zárva is lehetnének. Nem addig, amíg nem húzódik vissza a járvány, de egyelőre ugye felfelé fut frankón.

A gyerekek természetesen örültek a home school-nak, mert így az örület szinjére pörgetett számonkérések biztosan csitulnak. Legalábbis Réka részéről. Egyébként pokoli nehéz hét volt ez az utolsó, mintha a tanárok tudták  volna, hogy a hét végére mi várható. Zalán még előző pénteken megírta a matek tz-t, kedden a környezet tz-t , szerdán a németet. Ez a három a kemény dió nálunk, ugye. Ehhez jött még Réka hétfői kémia tz-je, ami sajnos négyes lett, fizika tz-re is készültünk, de nem írta meg a hiányzás (múlt előtti héten itthon volt egész héten) miatt. Majd jött a pénteki német tz. Én mindent kikérdeztem, mindent megrágtunk, eredmény még nincs. Hab az volt at tortán, hogy még este 11-kor földrajzot tanultunk, mert abból is dolgozat volt bejelentve. Ugyanaz tanítja, mint aki a németet. Kérdezem én, miért jó az, hogy a német tz mellé még egy dolgozat be van téve? Minél rosszabb, annál jobb? És tényleg megírták, szerencsére ez ötös lett. Szóval péntek estére totál kikészültünk mindannyian, olyannyira, hogy péntek este elaludtam a kanapén, ami nálam a totál K.O. jele.

Pénteken már órarenddel jöttek haza, hétfőn napi 5 online órával indul a buli. Rékának. Zalánnak napi 3-4. A német heti 3 online lesz és kettő, amikor feladatokat kapnak, jó sokat, gondolom, fel vagyok rá készülve. Most a Der Sommer jön, ebből hosszú szöveget meg kell tanulni, felvenni videóra majd a szöveget és visszaküldeni. A tavalyihoz képest jóval több online órájuk lesz tehát és mindegyik egész órában kezdődik, tehát Zalán esetében 8 - 9 -10 órakor. Ahogy elnéztem az órarendjüket, a tesi-technika-ének-ofő-etika órák kivételével azért a legtöbb órát megtartják. 

Egyelőre home office-ban leszek itthon a tavaszi szünet kezdetéig bizonyosan, már ha működik az online rendszer és tényleg fogom látni a gépem itthonról is. Ennek nagy akadályát nem látom, tavaly működött. Kell egy kis idő, mire megszokom és időként az irodába is be kell ugrani, de gond nélkül kivitelezhető. Nekem a legnagyobb aggodalmam az, hogy mivel nekem is csak egy idegrendszerem van, meddig bírom a gyerekek "nemakaroktanulni", "nincskedvem" mókáját....Talán mivel délre az órák többsége lemegy, ebéd, négyre végzünk is a leckével, amikor egyébként még hozzá sem fognánk a tanuláshoz. Nyilván kisebb lesz a tempó, bár nem feltétlenül....Abban mindenképpen bízom, hogy nem nekem kell majd tanítani egyik gyereket sem, hanem megteszik ezt a tanárok az online órák során. 

Réka a szobájában űzi majd az online sulit, Zalán viszont lejön mellém az irodába mert félő, hogy nem gyakorolna elég figyelmet....A szorgalma is legendás. Ma pl. hatalmas hiszti volt, csak mert ki kellett írni 20 szót a szótárfüzetbe környezetből...

Hát hogy aztán hogy lesz, mint lesz, ki tudja? Valószínűleg senki, kivéve azokat a matekosokat, akik járványügyben járatosak és ki tudnak számolni ezt azt. Állítólag azok még soha nem tévedtek covid ügyben, hm...Egyelőre várjuk, hogy megkapjuk az oltást, a gyerekek felvegyék a home school ütemét, jó jegyeket szerezzenek, különösen Réka, aki pontot gyűjt állítólag, aztán valahogy majd lesz. Az biztos, hogy a nyáron nagyon klassz lenne eljutni az Örségbe, ahová már tavaly is terveztünk menni, csak nem volt szálláshely, mire foglaltam volna - kutyabarát. Aztán megállnánk visszafelé még a Balatonnál is....

Mondjuk a húsvét és a nyár között lesz még pár hónap.Kemény április és május lesz még előttünk, újra a suliban, hetedik évvége, eléggé rémálom a mostani beállítottságú Rékával, de majd csak kibírjuk azt is. Muszáj lesz. A kellemes része, hogy végiscsak már március van, itt a tavasz, vettem virágokat és még tervezek is venni minél többet. Tegnap megsütöttem Limara fahéjas kalácsát és egyszerűen mesés volt. Elég gyorsan el is fogyott, úgyhogy biztosan lesz még folytatás.

Pénteken terveztettünk egy gardróbot is az Ikeával, ha minden jól megy, jövő héten már hozzák is. Pontosan 12 perc alatt megvoltunk, bár egy óra állt a rendelkezésre. Azért gondolom, a srác nem volt szomorú, hogy pikk-pakk minden tervünk a helyére került a programban. 

Hát üdv, home school, home office! Remélem, bírom majd idegekkel, türelemmel, energiával, meg minden....

Netflix aktuális: New Amsterdam. Nem rossz.