2017. október 30., hétfő

Volt egyszer egy fogadóóra. Vagyis kettő.


No, fél ötre hazaestem pontban, a gyerekek már egyedül, Tibi korábban lelépett valamennyivel, majd nekiestem hirtelen felindulásból vasalni. Most hagytam abba, fél nyolc lesz. 

Több ingatlan hírt nem írok, már nem bírom idegekkel. Arról meg nem kell emlékeztető, hogy hullok darabjaimra december elejéig...Hhhhh....Pedig igazából nagyjából minden rendben halad, csak nekem van üldözési mániám én érzem úgy, hogy túl sok vesztenivalónk van, ha elszalasztjuk ezt a házat lakást....

Mesélek inkább a fogadóóráról, amiről eddig lemaradtatok, kedves olvasók. :) 

Meg kellett élnem 3 tanévet és bő 6 hetet a suliból a 4. tanévben, hogy kihagyjak egyet. M. nénivel ugyan találkoztam a fogadóóra napján a suli udvarán, de csak hogy megkérdezzem, ugye nincs egyeztetni valónk Rékailag. M. néni nevetett és legyintett, hogy nincs. Úgyhogy nem voltam Réka fogadóráján. Még leírni is rémes. :) Egyébként még ősszel, a szülőin kérték a tantónénik, hogy lehetőleg csak az csekkoljon majd be, aki levelet kap tőlük előzetesen....Nem kaptam, naná.  Hozzáteszem, ettől én még elmentem volna, legalább egy mini pofavizitre, ha Egykét nevelnék. Azonban Zalánéknál tele volt aknákkal és meglepetésekkel a fogadóórák bűvös köre. Én nem tudom, ez a harmadik tantónéni duó ebben a suliban, de mindegyik felért egy iskolaváltással. Én a naív, azt hittem, hogy egy adott suliban a tanárok ugyanúgy viselkednek, ugyanúgy járnak el. Fene tudja, összebeszélnek. Illetve van egy rendszer. Dehát nem robotok ezek, nem is értem magam így utólag....

Úgy kezdődött az egész, hogy a fogadóóra nálunk mindig egy adott napon van pl. alsóban. Amikor kiderült, mikor lesz a  4b-nek, automatice nyugtáztam, hogy duplikálódnom kell majd, mert Zalánén is ott szeretnék lenni. Egyszer ugyan megjelent az 1A faliújságján, hogy  SZÜLŐI ÉRTEKEZLET, de gondoltam elírta a tantónéni. Egyik anyatársamban felmerült, hogy a kb. 30 éves gyakorlattal rendelkező tanító csak nem írja ki TÉVESEN az ilyesmit....és nem tudtam neki nem igazat adni, de valahogy nem volt időm sokáig ezen rágódni.  Elvégre lehet előbb egy rövid szülőit és utána fogadóórát is tartani...

Aztán jött az a végzetes e-mail a gmail-es kis zárt csoportunkba....Az egyik kockafej informatikus apuka találta ki ezt a gmail-es rendszert. Mert a facebook nem jó, azon nincs fenn mindenki. És amúgy is tök ciki, facebook...nemár. Gmail. Mennyivel jobb! Ezt a köremailes cuccot én nem nagyon szívlelem, nem látom át, főleg telefonról szinte képtelenség.  IT apuka persze képben van, ha már ő az ötletadó, kénytelen. Nem lényeg ugyan, de ő már az első szülőin, a nyitón sem volt szimpi, valahogy nem. 

Na szóval az volt, hogy írta az ofő eme hyperszuper levelező rendszerben, hogy nem tart fogadóórát elsőben, csak szülői értekezletet, de arra - egy rövidre - várja a kedves szülőket a fogadóóra adott napján. Foglaljuk össze! Majdnem két hónapja iskolás a gyerek. Reggel Tibi viszi, délután én megyek érte a kongó iskolába. Semmi visszajelzés két-három panaszos mondaton kívül. Nem tudom, mit gondolnak róla, nem tudom, mit mutat meg magából, semmit nem tudom, mintha a titkosszolgálat tanítaná Zalánkát. Talán engem is jellemez, de rögtön a plafonra kerültem ettől az emailtől...pedig bevallom, munkaidőben olvastam. Vettem pár mély lélegzetet, mielőtt válaszoltam neki és ötször is átolvastam nehogy sértő legyek. Szerintem sikerült. Valami olyasmit írtam, hogy meglepődtem és hogy van e mód arra, hogy mégis beszéljünk Zalánról. Erre visszaírt, még mindig a közös levelező rendszerbe, hogy nem érti min vagyok meglepve, elsőben nem tartanak a fogadóórát. Ettől rögtön baromi szimpi lett a tanárnő, a vérnyomásom meg még alacsonyabb, mint addig. Visszaírtam neki - egész belejöttem - hogy a fogadóóra hiánya lepett meg. Pont. Ha lehetséges, szülői után szánjanak rám pár percet, köszönöm. Egy - két óra múltán egy hosszú magyarázó levél futott körbe a rendszerben, melyben Informatikus Apuka kvázi letolt, amiért a meglepődésemet a közös levelező bizgentyűn mindenkivel megosztottam, legyek szíves legközelebb közvetlenül az illetékesnek írogatni. Mert az nem nagyon érdekel mást. Ja és a tárgyban figyeljek oda, hogy mi áll, mert az elveszett úszószemüvegesre reagáltam, pedig hát nem az volt a témám. Ez megtévesztő. Hát elég csúnyát gondoltam akkor rögtön erről az apukáról....meg azóta is olykor, de aztán rájöttem, hogy jót tett velem, mert ráébredtem, hogy tudok olyat is, hogy levelezni a tantónénikkel. Ami pedig tök szupi, ha már úgy sem látom őket soha. 

Ugorjunk egy kicsit a időben! Eljött a fogadóóra napja. Felvirradt. Tényleg volt egy fél órás szülői értekezlet, melyben elhangzott a magyarázat, a némiképpen módosított, hogy a tantónénik októberben még nem tartanak fogadóórát, majd decemberben már igen. Mert hát annyira még nem ismerik a gyerekeket, izé...de ha bárkinek bármi kérdése, problémája van, állnak rendelkezésre. 

Érdekes módon, a többség fogta magát és fogadóóra után hazaindult. Talán 10 szülő maradt ott pár mondatra, de az is úgy történt, hogy a négyszemközt és a hatszemközt szóba sem jöhetett, le sem ültek velünk a tantónénik.  Természetesen kivártam a sorom és feltettem a kérdéseimet. Külön külön mindkettőjüknek. Nagyon kedvesek voltak és nyitottnak tűntek, láttam rajtuk, hogy lehet velük beszélni, van lelkük, kíváncsiak, mindez rögtön megnyugtatott. Megkértem őket, hogy egy pici extra figyelemmel legyenek Zalánra, mert ő bár nagyon vagány fiúnak mutatja magát, azért a lelke a legérzékenyebbek közül való. Egyetértettünk abban, hogy sikerélmények által el lehet érni, hogy Zalán megnyíljon, többet jelentkezzen és ha felszólítják, hangosan mondja a helyes választ (vagy éppen a helytelent, olykor belefér.) Volt pár olyan mondatuk, ami megerősített, hogy kellett ez a fogadóóra, mint egy falat kenyér. Magyar felmérőt nem írtak még, de Zalánnak nincs vele semmi gondja és meglepően szépen ír, szebben, mint annó Réka. Matek felmérője 92% -lett, de csak mert az elfordított háromszögeket nem ítélte meg háromszögnek, úgyhogy bukott 3 pontot. Mondta is A. néni, hogy ő nem tud elmenni Zalánok. Órai munkája, házija (suliban elvégzett) hagy kívánnivalót maga után, ám a felmérői, kis röpijei nagyon is jók. Na itt ragadtam meg az alkalmat, hogy megosszam vele, NA EZÉRT KELL A FOGADÓÓRA NEKEM. Hogy meséljek a gyerekemről, beszélgessünk a kisfiamról. Mert nagyon is kell ez, mint egy falat kenyér, két hónap suli után. 

Utána még felvágtattunk a tanáriba anyatársammal és megkerestük a fiúk német tanárát, de az már hab volt csak a tortán és jó értelemben. A tanárnőből sütött a nyugalom, nem ideges, nem kell rögtön mindent tudni, ha időt megtanulni a szavakat. Nem arra kíváncsi, mit NEM tudnak, inkább arra, mennyit fejlődnek hétről hétre. Megnyugodtam. Elmeséltem, hogy vannak szavak, amik nagyon nehezen mennek Zalán fejébe, ilyen a....és egyszerre böktök ki: der Schrank. Bólogatott,hogy tudja, kezdő nyelvtanulóknál lehet ilyen gond vagy hát nem is tudja pontosan, miért, egyes szavak olykor nehezebben rögzülnek. 

Fárasztó egy nap volt ez a fogadóórás bulis, de hasznos és indokolt. Decemberben folytatjuk, immáron két fronton, mert akkor Rékáéra is bekukkantok. 




Pontokba szedve

1)Eladtuk tegnap a kisebbik kéglit is. 2 nap alatt. Nem 2 év alatt. Hát na.
2) Kitört az őszi szüneeeeet, imádom.
3) Réka hajában serkéket találtunk,ezért hiába van újratelepített laptopom, nem fértem hozzá.
4) Serkéket,basz....Kiakadtam. Kimostam, kifőztem, fagyasztottam amit értem,  úgyhogy fura dolgok figyelnek a fagyóban.... Pl. Minden fésű és hajkefe
5) Serkék a rohadt életbe.....
6) Szép az élet,  két napos a munkahetem
7) Persze csak ha célegyesenbe fut az ingatlan adásvétel. Erre minden esély megvan most már. De semmi nem biztos.
8) Miért van az, hogy minden Star Warsos filmnél 15 perc után kikapcsol az agyam és elvesztem a fonalat?
9) indukciós főzőlaphoz elég ha az edény alja mágnesezhető? Simának is kell lennie az edény aljának? Mert akkor cumi van.
10) Menü a hétre - sörös csirke,rakott krumpli, tárkonyos raguleves, dubarry szelet. Persze nem egyszerre.
11) Nagyon izgulok, hogy kötünk e adásvételiket a héten....Annyi álom, régi és újabbak válnának valóra....
12) Hiányzik a blog....


2017. október 27., péntek

Miután foglalót kértünk, rögtön felmerült - az ügyvédben - hogy van e a vevő vevőjének pozitív hitelbírálata? Ja hivatalos nincs. Hoppá....Itt megtorpantunk átmenetileg. A befogadó az semmi. Közben a másik oldalon az eladó sürget, vevő numeró kettő érdeklődik, számolunk e még vele...Közben semmi nem biztos.  Lehet, elkiabáltam a bulit?

Ha rendben voltam a vevőnk vevőjének hitele, akkor....Áh, maradjunk a jelenben!

Pedig este vizsla neveket fürkésztünk a neten a gyerekekkel. Lola mindenkinek bejött. Most úgy érzem, ólomlábakon jár az idő....

Szép hétvégét! :)

2017. október 26., csütörtök

Itt a tél

Egyrészt mert megjelent az Aldiban a Stühmer szaloncukor (Istenem, ne hagyd hogy 2 doboznál többet vegyek!!!!), másrészt mert Réka ma reggel kesztyűt kért. Nem orkánt, még nem, de hát na...Ezzel eltöprengtem picit és hasított bőr kabátomat, amiben tegnap öregasszony módra fázott a hátam a gardróbban hagytak és előcibáltam a tél átvészelésére is alkalmas dzsekimet. mmmmm...fini meleg....

Délután ügyvéd. Gyerekestül,mert nem tudjuk/akarjuk őket senkire hagyni. Egy élmény lesz.....

2017. október 24., kedd

Csak hogy...

....ne legyen olyan egyszerű, a kisebbik lakásunk vevője ma visszalépett. Ezzel maga a vásárlás nem került veszélybe, már ami a kinézett lakásunk illeti....viszont átmenetileg legalábbis szertefoszlott a felújítási alap. Ez van, áruljuk tovább. Persze csalódott vagyok.


Egyébként házassági évfordulónk van és fogadóórán is voltam Zalán tantónénijénél, de még mindig csak telefonról tudod írni. Ki vagyok zárva a saját email fiókonból és így s blogról is.

Megisszuk a szlovén Muscatot, így ünnepelünk. Picit szomorkásan, de azért orrot nem lógatva. Majd ha visszalépett a másik vevője is....Hhhhhh....

2017. október 19., csütörtök

Egyik mese

Csak telefonról tudok pötyögni. Erre is csak most jöttem rá....hogy így születhet bejegyzés. Úgy néz ki, eladtuk a lakást. Két év kín és keserv után. Vasárnap besétált valaki, majd hétfőn közölte, hogy kell neki, megveszi.....Rohanás a szomszéd utcába a kinézett lakáshoz/házhoz. Hurrá, megvan!!! Mármint eladó. Na nem tudok most mesélni, akkor estig itt verném a telefont. Ha megjavul a laptop, majd küldök füstjeleket. Mindenesetre hétfő óta rosszul alszom, jár az agyam, hogy mi hogy legyen...mert nem egyszerű. Finanszírozásilag sem és újéletünkazújházbanilag sem. De ez már másik mese lesz. Azért drukkoljatok!!

2017. október 7., szombat

2017. október 4., szerda

Megérkezett!







Gyönyörű szép, kellő áhítattal és tisztelettel nyitottam ki az összesen 4 dobozt, amibe csomagolva van. Aztán vissza, hogy Réka is átélhesse a varázst. :)

Isten hozott otthonunkban! :)

2017. október 1., vasárnap

Önállósodóban


Zalánt tegnap megint elültették a helyéről, ezúttal vissza a középső sorba, picit előrébb. Ez a negyedik helye egy hónap alatt. Üdvözöltem a lépést egyébként! Állítólag beszélget és nem figyel. A tankönyve is meglett. Ha a tantónéni benéz a padba azalatt az idő alatt, míg nekem fogalmazzaa az üzenős üzenetet, még meg is találta volna a könyvet és mindenkinek egyszerűbb az élete.  Ott figyelt a padban a doboza alatt, a régi padjában, ha jól követtem le az eseményeket.

Elég sok házija van a hétvégére és rájöttem, hogy Zalán nagyobb odafigyelést igényel, mert a feladatai folyton hiányosak vagy van benne hiba. Nem mintha összedőlne ettől a világ, csak nem gyűlnek a pirospontjai. Na mondjuk az sem egy atomháború súlyosságú ügy….Csak szeretném, ha sikerélménye lenne. Persze tanulni nem akar, magától le nem ülni leckét írni. A szorgalom mintaképe. Tanulgattunk német szavakat is, amiről megoszlanak a vélemények, hogy elsajátítandók e....Zalán szerint nem. Arc, test, fej, szem, száj, orr, fül….a könyök és felkar, alkar…..na ezeket átugrottuk. 

Réka kedden és csütörtökön vívásról esik haza és rögtön enni akar, ezért fontos, hogy háromnegyed hétre kész legyen a vacsora. Tegnap mellbedobással lett kész a paprikáscsirke, bár az uborka saláta lemaradt, nem panaszkodott senki. Ahogy falatoztunk (kézmosás után rögtön asztalhoz ül), ecsetelte, hogy még furulyát gyakorolnia kell, mert holnap furulya is lesz….közben csillogott a szeme. Megjegyeztem – akkor még nem láttam a csillogást – hogy elég durva, hogy iskola után edzés, másfél óra, most vívtak is és nyert is, aztán haza, bedobja a vacsorát és tanulni kellene (ha nem lenne holnap Rákóczisok napja) és furulyázni….Jajj….nem sok ez?? Mire elcsicseregte, hogy imádja, hogy ennyi mindent csinálhat. Kicsit gyanakodva méregettem, de akkor már láttam, hogy ragyog és csillog a nő, úgyhogy nem szóltam többet.

  Pénteken tehát Rákóczisok napja (ezt még csütörtökön írtam), nem volt kiírva semmi egyik faliújságra sem a program, úgyhogy rejtély mit művelnek, de a témakör ismert : Nyitott bíróság….hogy ez hogy kötődik Rákóczihoz és a Rákóczisokhoz, bevallom, nem tudom. 

Na és akkor a vasárnapi update. Pénteken felhívott Réka ebéd után, hogy vége a programnak, haza mehet e?  Végigfutott az agyamban pár gondolatmenet gyors egymásutánban, végül kiböktem a lényegi kérdést: tanítónéni hazaenged?  Fél órán át néma csöndben volt a telefonom, majd akkor visszahívtam és kiderült, hogy éppen befordulnának a mi utcánkba (3 perc a sulitól). Elkérte Zalánt is és haza indultak. Elég történelmi lépés....Persze könnyű dolguk volt a szó szoros értelmében, mert nem volt náluk iskolatáska. Utóbb viszont nem vigyorogtam ennyire a büszkeségtől, miután Zalán elszólta magát, hogy a sarki kisboltba is elmentek cigirágóért (!), perecért. Kakaóra már nem futotta. Picit égnek állt a hajam, mert az az út, amin ehhez át kell kelni, nem egy forgalommentes zsákutca....Persze csöpp gyermekeim biztosítottak róla, hogy éppen akkor a forgalom úgyszólván elhanyagolható volt.  Hmmm....azért megígértettem velük, hogy többet ilyet nem csinálnak. Mintha nem állna otthon hegyekben a nasi minden hétvégén....(hét közben persze apad). Nyilván nem is a nasiról szólt ez az egész, hanem az ő kis szabadságukról. Abban is biztos vagyok, hogy tervezték, mert pénz az volt náluk....

A hétvégi nyugiról pedig majd legközelebb.... :)