Még nem webáruház

Igazából nincs semmi újság. Illetve, na jó, erőlködöm. 

A héten elég stresszes volt megint a meló, de végülis nem is volt vészes. Hétfőn megbeszéltük a gyártási tervet a kolleganővel, puffer készlet meg mittudomén, erre kiderül, hogy csomagolóanyag nincs elég és a héten már nem is lesz. Mára meg azzal kapcsolatban is a fejemhez kaptam, hogy a minimál készletnek semmi értelme, ha az csak egy darab papír marad. Amiről szó volt hétfőn, hogy gyártani kell, csütörtökig nem alakult késztermékké. Oké, ballagott a gyártásos kolleganő lánya, rövidebb is volt a hét....És akkor legyek mindig képben a készlettel kapcsolatban, na persze! Erről ennyit. 

Volt ugye a fogadóóra, amiről már beszámoltam. Annyi haszna lett belőle Rékának, hogy még annyit sem tanulunk, mint eddig. Írtak három dolgozatot is a héten magyarból, egyet olvasásból, egyet tollbamondásból, egyet másolásból. Nulla készülés volt rá (illetve ugye volt az  az Attilás kérdésem....), 98%- kal zárult mindkettő, ha jól emlékszem, 1 hibája volt Rékának per teszt. Szóval hátradőlés van. 

Azon füstölögtem a minap, hogy azért irgalmatlan gyorsan eltelik ez a tanév, még annyira közelinek tűnik az évnyitó reggele. Aztán lassan ballaghatunk az évzáróra. Bizonyítvány osztás, vakáció, MÁSODIK osztály. Nem hittem el, amikor a kolleganőm említette, hogy az ő lánya is tegnap volt elsős, pedig jövőre már felsős lesz a valóságban. Igaz, azt sem, amikor apukám panaszkodott arról, hogy a 80 éve így elhussant: HUSS! És ennyi volt.

Kedden megvolt a hagyatéki tárgyalás a közjegyzővel....na azt inkább hagyjuk. Igazából, semmi különös nem volt. A közjegyző egy futószalagos ürge volt, nem érdekelte túlzottan az esetünk, tanácsot sem adott többek között, még jó, hogy úgy masíroztunk be az irodájába, hogy tudtuk (nagyjából) mit akarunk. Legombolt rólunk némi pénzt, aztán annyi. Viszont jó volt anyuval és tesómmal hármasban tölteni néhány órát. Nem is tudom, mikor volt ilyen....Már nagyon régen. Úgy volt, hogy megiszunk egy kávét, elmajszolunk egy sütit a cukrászdában a hivatalos ügyek lezárása után....ám anyu meglepett, egy Mekis menüre vágyott inkább. :) Úgyhogy kapott egyet és persze én sem tudtam ellenállni kedves kis rojálomnak.....És mondanom sem kell, Tesóm sem volt képes rá. Utána megleptük Rékát a suliba, megmutattam anyunak a sulit, az a sulit, ahová valamikor apu járt....most Réka.....És persze ezredszer is eszembe jutott, hogy milyen kár, hogy apu már...

Elkezdtem eladogatni a gyerekek kinőtt ruháit. Eddig is próbálkoztam, több-kevés sikerrel, de most több lendület van bennem, úgy érzem. Merthogy megfulladunk a ruhák tengerében, muszáj túladnom rajtuk, bár nem könnyű, egyelőre csak egy facebook-os helyi csoportban kínlódom. Ha nem megy, muszáj lesz börzére mennem. Vagy átalakul a blog webáruházzá. Nem is olyan rossz ötlet! 

Elő anyák napi ajándékom

Zalántól kaptam még hétfőn este. Egy házikóra formára erősen hajazó, szürke kartonlapra rajzolt nekem mindenféle absztrakt figurát, tollal, majd nagyjából a kémény helyére ragasztatott Apával egy felíratot, "Nagyon szeretlek, anya!" Hát minden pénzt megér ez az ajándék! Csak némi késéssel mértem fel, miféle díszek ékesítik a lapocskát. Aztán gyanút fogtam. Rémlett bizonyos minségbiztosítási rendszer, nevezetesen ISO....Mindenütt ilyen betűcsoportok virítottak.
- Hát igen, az egyik munkám volt az ihletadó... - jegyezte meg szerényen Apa.



Egy Zalán mondta mára is jut:

- Anya, tudod, mi a kedvenc ételem? A milánói vakaróni!
- Bruhhahha....
- Miért? Az óvónéni mondta így, hogy az lesz az ebéd.....
Nahát, nem mondhatom, hogy semmit nem tanul a gyerek az oviban....

Fogadóóra

Mindjárt lecsukódik a szemem és reggelig úgy is marad.....Viszont lepötyögöm gyorsan, hogy szuper jó értékeléseket kaptam ma Rékáról!!! Juhééé! Holott nem vártam sokat a mai fogadóórától igazából. Elsősorban azért, mert egy mini szülői értekezlet előzte meg (téma a májusi erdei iskola). A megbeszélés után, meglepetésemre mindenki az osztályban maradt, meg sem rezzentek, a két tantónéni pedig helyet foglalt a tanterem egy-egy szögletében....és várta a kérdéseket. Na mondom, itt nem szabadulok gyorsan. Egyrészt. Másrészt, mi lesz a bizalmassággal és a személyiségi jogaimmal? :) Mire ezt végiggondoltam, alaposan beelőztek a többiek, mindenkinek annyira fontos volt. Leültem az egyik hátsó padba az ismerős anyukákkal és legeltettem a szemem a bandán. Sokszor előkerültek tankönyvek, munkafüzetek, dolgozatok a tantónénikkel lefolytatott párbeszédek során...Én végül az utolsók között ültem le először É.-vel szemben. Kellemes meglepetésként ért, hogy mennyi mindent tudott mondani Rékáról. Valahogy közhelyekre számítottam, hogy minden oké, ügyesokos és fajin a csaj....minden rendben, szép és jó, blablabal....Ezzel szemben egy csomó hasznos infót osztott meg velem.

Igazából tényleg azzal kezdte viccesen, hogy Réka nagyon okos, ügyes....sőt széééép is....Nahát ő ott van mindenhol, benne van mindenben, tud mindent. Sokszor, amikor feltesz egy kérdést és arra senki nem tudja a választ, Rékára akkor is lehet számítani. Nagy fordulatszámon és lelkesedéssel pörög, mindig figyel, jelentkezik. Ez egyébként megmagyarázza, hogy miért kapcsol ki annyira otthon és hallani sem akar a sulis, tanulós dolgokról. Mert ő már letett aznap az asztalra mindent, ami tőle telt. Így kicsit jobban megértem Rékát és elhalványodik a folyton gyakorló és szorgalmasan otthon tanuló osztálytársak képe elmémben.....

Érdekes volt, hogy É. emlékezett Rékára még a Törpsuli idejéből, amikor még csak "látogatóba" jártak a nagycsoportosok a suliba. Arra a jelenetre, amikor egy önként jelentkezőnek a tantónéni által elmondott mesét át kellett ültetnie az egyik szereplő nézőpontjába. És Réka - némiképp az én meglepetésemre - vállalkozott és ELMONDTA a történetet, ő, mint a nyúl megszemélyesítője. Le voltam nyűgözve. Magam sem tudtam volna jobban. És É. sem felejtette el, mert pont ő említette, hogy Réka már akkor megcsillogtatta bizonyos képességeit. Ez tetszett nekem.

Kiemelte továbbá, hogy Réka sok mindenben előrébb jár, pl.  neki már helyesírási szabályokat is lehet tanítani, könnyen megjegyzi őket. A szövegértése bőven másodikos-harmadikos szinten van. Nem csak "kiszedi" a szövegből a választ a kérdésekre, hanem levonja belőle a következtetést is. Az elvontakat is. Szóba jöttek leendő versenyek, egyéni és csoportos, persze ez még a viszonylag távoli jövő. Szóval minden szipi-szupi vele kapcsolatban. Hajt, igyekszik, koncentrál és kiemelkedően teljesít. Egyetlen negatívum, amit jómagam is észrevettem, a nem túl dícséretre méltó külakak a nagybetűs munkafüzetben, de a lényeg, hogy ez egyébként nem jellemző rá, a szépen írók közé tartozik.

Elégedetten és boldogan keltem fel a székemről. Annyira kedves és nyitott ez a tantónéni, ugyanakkor mindent lát és észrevesz, akárcsak az ofő. Nagyon meg vagyok velük elégedve. Bízom benne, hogy a tagozatos tantónénik is ők lesznek majd.

Ehhez képest az ofővel jóval kevésbé mentünk bele a részletekbe. Az igaz, hogy É.-val ellentétben vele olykor szoktam találkozni hébe-hóba a suliban és akkor csak úgy önti rám az infókat Rékával kapcsolatban, kérdeznem sem kell. Vele sem vettünk elő sem könyvet, sem füzetet, sem tesztet, sem dolgozatot. Túl azon, hogy elmondta, milyen ügyes és okos a leányka, megjegyezte, hogy nagyon jól formálható a leányka. A vállrángatás példáját hozta elő, ami Rékának egy rossz szokása volt régebben (itthon még most is). Egyszer említette neki, hogy csúnya dolog valaki mondandójára így reagálni, vállrándítással. Erre Réka annyit felelt, hogy anya (mármint én) is ezt mondtam itthon.....és innestől fogva többet nem vállrándít a Réci (iskolában, teszem hozzá én, itthon van rá példa bőven). Szóval, mondja az ofő, egy minta elsős ő, akire nagyon büszkék lehetünk. Azok is vagyunk, bő 7 éve egyfolytában....

Holnap (lassan ma) valami kisebb felmérőt írnak írásból (nagybetűket veszik most már az év végéig, illetve folyamatosan ismételnek, "j" vagy "ly", ilyesmi). Város neveket, tulajdonneveket kevernek egyszerű jámbor szavakkal, aztán döntse el az ElsőBés, hogy milyen betűvel is kell írni. Kicsivel avagy naggyal. Otthon, a tanulás jegyében nekiszegeztem Rékának a kérdést, hogy az ATTILA szót hogy is írjuk pontosan? Tudta, pipa, úgyhogy a táska eltűnt a táskájában. Újabb kemény felkészülés, büszke vagyok a visszafogott önmagamra. :)

Szerelmem egyik tárgya

Sokszor előfordul, hogy elveszek a szemeiben. Beszélünk valamiről és elgyengülök. Ilyenkor szoktam hallani magam, ahogy valamilyen más dimenzióban lebegve felteszem a következő barom kérdést: "Zalán,....... ugye egyszer feleségül veszel?"(1)... Persze nem kellek neki. A főztöm igen és azt is nagyra értékeli, hogy hazahozom az oviból, de ennyi. Imádom, szerelmes vagyok belé, megveszek érte! :))

(1) Ilyenkor pirít rám Réka: "Miért, apa már nem jó neked???! - dehogynem, dehogyneeeem!

Rékamondta, Zalánmondta

Arról diskurálunk egy reggel, ébredés után, hogy hhhhhh.....milyen hamar felnőnek a gyerekek. Micsoda korszakalkotó következtetés! Gyors fejszámolás és ki is jön, hogy cirka 14 év és Zalánunk is kirepül a családi fészekből...
- Az nagyon sok idő.... - sóhajt Zalán, aki közben befészkel közénk. - Addigra ti már meghaltok....
Hát....remélem nem....!

***

Reggeli után ráérősen ellöbbölök néhány tányért és poharat. Valamelyik szobából, a mondanivaló alapján az íróasztal mellől hallom Réka hangját.
- Anya, ha tanulni akarsz velem, akkor most gyere!
Eldobtam kapát-kaszát, hát persze!





,

Súlyos

Csak néhány példa, milyen súlyosan túlterhelt a szürkeállományom illetve hülye az agyam....

1) Ma másfél órát gondolkodtam, mit kellene főzni vacsorára, mire eszembe jutott, hogy tegnap késő este készült el a töltött paprikám főtt burrrrgonyával.....Úgyhogy éppen főzhetek, de minek?

2) Minap megközelítettem a bejárati ajtót, mindenemen lógott egy szatyor. Persze a kulcsot nem találtam. Sehol. Mérgemben kiborítottam az ajtóban parkoló éppen teljesen üres kosárkába a tatyóm teljes tartalmát. Éppen amikor konstatáltam volna, hogy nincs, végképp nincs, sehol.....rájöttem, hogy a kabátom bal zsebében a kulcs....

3) Amikor elküldöm az e-mail-t annak is (kör email) , akitől kaptam....minden pénzt megér.

4) Nem ismerem a saját céges mobilszámom. Még szerencse, hogy saját magam tényleg nem szoktam hívni.

5) Amikor a melóból kiszakadva végig kell gondolnom, hogy most akkor hová is kell mennem először? Oviba? Suliba? Különórák? Hol vagyok? Ki vagyok? Némely kollegám ki szokott nevetni. Egyedülálló, jól szituáló úrról van szó.

6) Amikor megkérdezi valaki, hogy ugye ez a busz erre vagy arra jár? És totál sötétség van a fejemben. Mint egy totális idiótának. Majd öt perc a nyílt utcán (a friss levegő teszi?) ráébredek, hogy félretájékoztattam valakit....

7) Már nem kenem-vágom a gyerekeim születési súlyát. Bizonyára annyira öregek már, hogy ennek muszáj volt kikopnia a fejemből.

8) Elmúlt az az idő, hogy minden ismerősöm mobil számát tudtam volna fejből....áh. Tibié az egyetlen, amit a sajátomon kívül fújok.

9) Szinte mindig receptből főzök. Najó, a pizzát nem, de írtam is, hogy "szinte"....

10) Most meg nem jut eszembe tizedik....Mondom én, hogy lassan sík hülye leszek!
Ja, megvan! Amikor beszélgetés közben nem jut eszembe valami kulcsfigurának a neve. Anélkül viszont teljesen értelmetlen volt megszólalnom is. Vinnyogok, nyüszítek, töröm a fejem....totál homály....Na akkor baromi pipa vagyok magamra!






 

Zalánmondta

 

 

Reggel már fél lábam a bejárati ajtón kívül. amikor Zalán utánam szól álomtól rekedtes hangon.

- Anyaaaa.... - visszakukkantok.

- Nem kaptam puszit....- persze lépek kettőt, bár már mennem kellene és megszeretgetem a Zalán illatú Zalánt.

- Mehetsz. - deklarálja Zalán nagylelkűen és figyelmét újra a mese foglalja le.

 

---

 

Máskor ébreszgetem Zalánt (Ezt már meséltem????) Semmi reakció.

- Zaláááán, boldog névnapoooot (Tibor napján), mama küldött neked egy kis ajándékoooot! - semmi reakció. Negyed órával később kinyitja pilláit és minimális artikulációval így szól.

- Mimonnálblablabla....

- Tessék? - megismétli ugyanazt.

- Őőőő...még egyszer esetleg hallhatnám?

- Mit mondtál az előbb, amíg aludtam????

Milyen érdekes, amit kell, amikor kell, azt álmában is  meghallja!

 

A hét közepén

Tegnap végül különösebb probléma nélkül véget ért a Májusfa futás a városban. Ez elsősorban annak tudható be (szerintem, mert nem voltam ott), hogy több szülő is bevállalta, hogy fut a gyerekekkel, így néhány "csibeT" jutott minden szülőre csak, könnyebb volt őket szemmel tartani a tömegben, mint két tantónéninek 30 gyereket. Állítólag a lurkók némileg elkeveredtek az "a" osztállyal, de ez volt a legnagyobb gond. Imádom egyébként, hogy ilyen klassz a szülői gárda. Lelkes és nagyon aktív a banda, könnyű mozgósítani, tele vannak ötlettel és bevállalnak/-unk sok mindent. Így minden lényegesen könnyebb. Réka mesélte is, hogy eszébe sem jutott, hogy eltévedhet, mert M. apukájának rikító színű sapkáját kellett csak követi. Milyen jó, hogy elöl kocogott az a sapka!

Melóhelyen, ahogy már írtam, beindult a szezon. Ez kb. nyár közepéig fog tartani, bár nem igazán vettem észre különbséget tavaly a tavaszi szezon és a nyári állítólagos nemszezon között. Felpörögtek az események, több szálon futnak a dolgok, nem szép egymásutánban, ráadásul hetente többször a gyártásba is át kell most már járnom, és mindig képben kell(ene) lennem, hogy mennyi a készlet. Illetve ostorozni a gyártást, hogy haladjanak. Na ez az, ami nem egészen az én műfajom. Engem még senki nem hallott egyik kollegával sem üvöltözni, hogy haladjanak....pedig hát ez lenne az egyik feladatom. Háááát, meglátjuk. Ha nem torlódnak össze nagyon az megrendelések, akkor talán nem feszülnek pattanásig az idegek (nem elsősorban az enyém, hanem a főnöké) és akkor....Akkor, akkor, akkor. 

Tegnap arra mentem Zalánért az oviba, hogy az ovi udvarán a nyüzsgő kavalkádban egy kiskrapek lelkesen kerekezett felém. Mikor már egészen közel ért hozzám, akkor jöttem rá, hogy az a krapek Zalán. Hát nem megtanult az oviban kétkeréken, segédkerék nélkül kerékpározni? 4,9 évesen. Terveztük, hogy majd idén tavasszal lerángatjuk a pótkereket a Rékától megörökölt bringáról, de volt elég bajunk eddig idén, hogy a kerékpározáson járt volna az eszünk. Hát ezzel több gond nem lesz. Itthon is kerékpárra pattant, nagyon lelkes.

A héten bontják a sátrat az uszodában és Zalán még mindig nem tud úszni. Ebből következik, hogy természetesen nem tudtuk elvinni Zalánt úszótanfolyamra Gyurihoz. Mivel nyáron nem akarom vinni őkelmét (habár az augusztus még befigyelhet), így marad majd az ősz. Közben dédelgetem azt a tervet, hogy ősztől a foci szakosztály U6-os csapatába belökdösnénk Zalánt, aki egy csoporttársával vígan focizna a helyi utánpótlásba. Csakhogy ahhoz szerda 5-től edzésre kellene vinni a pasast és vasárnap reggel 9-től szintén edzésük volna. És bizony ez a vasárnap 9 óra nagyon fájna. Az az egyetlen nap, amikor jóízűt alszom, szombaton még korán indul a reggel a szokás hatalmával.

A hét egyik témája Rákóczis anyatársaimmal az volt, hogy melyik és milyen táborba írassuk a gyerekeket. Egyelőre pontos időpont csak az atlétika táborról szivárgott ki (kaptam leírást és jelentkezési lapot az üzenőbe), másnap be is írattuk Rékát. Ez rögtön a vakáció 3. hetében lesz. Délelőtt némi edzés, ebéd elit helyen a Tiszaligetben (hehe), majd utána négyig. Könnyű döntés volt, bőven volt infó a táborról, igazából már szeptemberben úgyszólván eldőlt, hogy ez jó lesz Rékának.

A másik tábor, amiről tudom, hogy létezik, az az úszós tábor, ez nagyon hasonló az atlétikáshoz, azzal a különbséggel, hogy a délelőtt itt a suliban telik majd, ebéd egy kis étteremben, délután strand. Mindez egy héttel az atlétika tábor előtt. Amióta szóba jöttek a táborok, Réka azóta várja a nyári szünetet. Július közepén jövök kb. 10 nap szabira, lehet, hogy lesz belőle két hét is. Júli közepéig jár majd Zalán is oviba, ha csak nem lesz drámaian egyedül a cimbik nélkül, mert akkor nyilván nem kényszerítjük az összevont csoportba. Augusztusban elvileg megint jövök egy hét szabira, illetve az egyik kézművel játszóház (vagymi....) a vakáció minden hetére kínál programot (10 e/hét), ha lesz kedve Rékának, itt is eltölthet néhány napot.

Anyagilag nem gyengén durva megterhelés a táborosdi a kis pénztárcánknak, főleg majd két gyerkőccel. Ezek a táborok 15 e Ft körül járkálnak (nem csak a sulis, mind, amiről eddig hallottam.) Viszont nincs 10 hét szabim, Tibinek még annyi sincs és a nagyszülőkre sem szeretnénk megterhelő módon támaszkodni. Ja és azt sem venném a lelkemre, ha Réka szétunná a kis okos buksiját...mondjuk Tibi irodájában, vagy éppen nálam. Ezen erőlködök annak ellenére, hogy gyerekkoromban egy kivétellel soha nem nyaraltunk és a táboroktól is (benntlakásos, Balatonos) kirázott a hideg. Mégis a szomszéd haverokkal tök jó nyarakat töltöttünk el. Plusz enyém anyuka otthon dolgozott, hát nem voltam ippen elhanyagolva sem....Eleinte, nem azt mondom, elkapott az unalom, de végül úgy belejöttem, hogy végül alig akartam újra suliba menni ősszel....Nagyjából ennyi tervünk van egyelőre nyárra, később/addig még szövődnek egyéb tervek is, abban biztos vagyok. Meg abban is, hogy egy szemvillanás lesz az idei nyár is. Vagy ezt már mondtam? 

Terveztem írni

Mai témám lett volna a nyári szünet témaköre, hogyan töltsük fel programokkal, illetve hogyan ne unják magukat halálra a kisdedek, amikor a szülők dolgoznak. 3 hét szabit készülök kivenni összesen, de ugye sajnos/hála Istennek, nem 3 hét a nyári vakáció. Azonban közbe szólt a szezon, ami héten az új akciós árlistánkkal kezdetét vette, úgyhogy most éppen tudom, hogy hol van a fejem, mert ebédszünet van, tele raktam a pocakom és lenyugodtam ennek megfelelően....de egyébként tele van az íróasztalom cetlikkel (kinek nincsen esze, legyen notesze), mivel általában mindent elfelejtek sajnos.....Erőteljesen felpörgött hát az élet, jájjj!

Ma délután lesz a Májusfa futás a városban, melyen Rékáék is részt vesznek. Tavaly 8 elkóborolt elsőst szedtek össze a város különböző részéről, így némileg aggódom. Súlykoltam tegnap Rékába, hogy mindennek az alfája és az omegája a Kossuth tér, onnan indul és oda érkezik a tömeg, szóval ha bármi van, oda igyekezzék vissza. Mindenekelőtt azonba ne tévessze szem elől a tantónénit és a cimbiket, akkor baj nem lehet. Ő persze no para....Talán magától is haza találna egyébként illetve vissza a suliba, de azt inkább nem próbálnám ki.

Holnap papírgyűjtés, így megvan a ma esti programom is frankón. Fél év papírtermése valahol a melléképületben találtatik, de hogy pontosan hová tette Tiborom, az csak délután/este fog kiderülni. Nekem még mindig jobb, mint Tibinek, mert reggel majd ő szállítja le a papírtengert a sulinak.

No mennem kell!

Amikor a gyermeked már okosabb...

Rékával baktattunk az ovi felé, miközben egy autó fordult meg előttünk. Nekem nem kapta meg a tekintetem, de Réka felsikoltott.
- Odanézz, egy Camaro!! - szórakozottan az autó felé néztem, illetve rutinosan kerestem rajta a márkajelzést.
- Nem, szívem, ez egy Chevrolet.
- Igen, anya, a Camaro is egy Chevrolet.

ÁÁÁÁÁÁÁÁ! 

Zuhanyos

A délutánt anyuval töltöttem, amíg a gyerkőcök az uszodában múlatták az időt.....

Arra gondoltam a zuhany alatt ma este, hogy nem is érdemes megtalálni az életünk párját. Majd azt szeretni ötven éven át. Mellette jóban és rosszban kitartani. Mert egy napon adott esetben meghal az illető, az, aki az életünk értelme és abba úgyis belerokkanunk, megszakad a szívünk. Értelmetlen lesz minden és mérhetetlen a fájdalom. Szóval enyhén szólva is rossz lesz a vége. 

A másik lehetőség, na az sem sokkal jobb. Mi is elmehetünk a másvilágra hamarabb, mint a párunk és akkor nincs ez a kín, viszont meghalni nem olyan nagy buli. 100 éves kor előtt, jó általános állapotban semmiképpen. Ott vannak az unokák, akiket minél későbbi cseperedési fázisig élmény követni. És úgy egyáltalán. Az ember általában úgy van összerakva, hogy szeret élni és ragaszkodik a sajátjához, akármilyen picurka és hányattatott sorsú is....Ha végül mégis mi libbennénk át a másvilágra a férjurunk/feleségünk előtt, újra ott figyel a tény, hogy rossz lett a vége. Szóval kérdezem én, érdemes? Nem feltétlenül, gondoltam abban a pillanatban.

Amúgy meg dehogynem. Miazhogy! Összebújtam a kiscsaládommal a kanapén....fáradtak voltak, energiájuk legjavát a medencékben hagyták illetve némiképpen megpihenve, jóllakottan estefelé még bicikliztek is néhány kört, hogy adjanak az élvezeteknek. Tapinthatóan ott lebegett felettük már az álom. Ráadásul egy olyan hétvégén voltunk túl, amikor a változatosság kedvvéért Apa nem dolgozott egy fél napot sem, egy órát sem. Micsoda különbséget jelent a jelenléte! Mi a frászt is kezdenék magammal egyszem magamban (nem tudtam kikerülni a szóismétlést)?? Mindig is családra vágytam.

Végül nem jutottam semmi nagy áttörésre vagy felismerésre, olyasmire, amit addig nem tudtam volna. Amikor valamellyest megnyugodott zaklatott kis lelkem, akkor beláttam, hogy az emberlányának annak kell örülnie, ami van. Értékelnie mindazt a kincset, amiben részesült. Minden nap. Úgy jár a legjobban. Valahogy úgy érzem, hogy most, lassan negyven évesen nyílik ki a szemem, hogy milyen is az élet valójában. Megérintettek tragédiák, leéltem életem felét, láttam közeledni a halált, még ha nem is a sajátomat, idő, míg ezt feldolgozom. Már amennyire lehet. Már amennyire tudom.

 

 

Zalánmondta

- Anya, melyik a csúnyább? A "büdös életbe" vagy a "büdös picsába"?
Hát, kisfiam....

Rékamondta, Zalánmondta

Úgy döntöttem, ezentúl akár egyenként is ömlesztem őket (az ŐkMondták-at), különben menthetetlenül a feledés homályába merülnek. Kár lenne értük egyébként!



Egyik nap üldögélünk Rékával egymás mellett, látom, hogy mustrál. (Az utóbbi hónapok viharában és szomorúságában, betegeskedésében fogytam 4-5 kilót, ami jobban meglátszik rajtam, mint gondoltam.)
- Anya....te nem is vagy ám olyan kövér, mint amilyennek gondolod magad.....
- Nem?
- Egyáltalán nem. Csinos vagy.
Hát nem drága? Tényleg lóg rajtam néhány cucc.


---


Máskor arról mesél, hogy mi a szokásos "menetrend" az uszodában.
- ....Azután következik a népsor...., majd...
- Micsoda, népsor?
- Népsor.
- Névsor, te!
- Őőőő...népsor. Vagy névsor??
- Névsor a tuti!


----


Belépünk a kisboltba, ahová lassan 8 éve járunk.
- Sziasztok! - köszönök ennek megfelelően.
- Jónapotkívánok!- köszön Réka kimérten a 20-25 körüli leányzónak a pult mögött. Neki még ugye ő is őskövület....
- Szia! - mosolyog rá a lány.
- Jónapotkívánok!- jön a gépies hang Rékából.
- Szerintem tegeződhettek! - jegyzem meg csöndesen.
Megvesszük, amit kell, az ajtóhoz lépünk, sziasztok, sziasztok. Réka hangosan és tisztán.
- Viszontlátásra!
Az iskolában megtanították hogyan kell köszönni a felnőtt népeknek.



 

Mai napról

Minden túlzás nélkül állíthatom, fos napom volt ma. Már bocsánat! Eleve reggel úgy kezdődött minden, hogy baljósan. Nem volt időm Réka haját kirittyenteni úgy, ahogy őkelme szerette volna. Mert hiába kértem, nem fésülködött meg záros határidőn belül. A buszom viszont nem vár csak rám egy minutumot sem, úgyhogy 7 óra 10-kor nekem muszáj kilőnöm itthonról. Ha zöld békák potyognak az égből, akkor is. Végül idegbeteg módon, kapkodva vágtattam le a lépcsőn, fújtatva, mint egy kazán. Még hallottam, ahogy Réka bömböl, hogy ma nem lesz kétcopfos frizurája, pedig megígértem....és tényleg megígértem. Csak az a mocsok idő, a velem együtt elfutó, az nem engedte. Mindez megteremtette a keserű alaphangulatot az egész naphoz.

Mára megbeszélés volt kitűzve, rögtön kettő is. Egyet 3 órakor elnapoltunk/-tak, a készletről szólót, a másikat a nagyobbik főnök háromnegyed négyes kezdettel megtartotta. Gyermekes anyák erről álmodnak, ugye, délutáni "meeting"-ek.....Mindegy. Nálunk megbeszélés két okból szokott lenni, az egyik ha valamit bejelent a vezetőség, a másik, ha észt osztanak vagy fejmosást. Az előbbi, a bejelentéses az baromi ritka és általában olyasmit tudunk meg, amit már amúgy is tudtunk, csak éppen más, nem hivatalos forrásból....A gyakoribb a fejmosásos. És az ész osztás. Vagy a kettő együtt. A mai is erről szólt.

Ültem ott az kis asztalomnál, a saját kis laptopom előtt, olykor kipillantottam az ablakon is a szokatlanul meleg tavaszba és azon tűnődtem, hogy vajon a főnökasszony melyik cégről beszél? Mert én nem ismertem rá a mondandójából a jelenlegi munkahelyemre, sem saját magamat nem találtam a történetben. Mindegy, ezen felülemelkedtem gyorsan. Azonban azt nagyon utálom, ha olyasmit kérnek számon, amit addig soha nem is kértek. Lehetnék éppen gondolatolvasó, de mit csináljak, ha nem vagyok? Vagy ha valami jelentésre rákérdeznek, hogy ugye napi szinten van frissítve? Nem, bakker, mindig is arról volt szó, hogy heti az a jelentés. Átjárok a gyártásba? Nem járok. Azt már csak magamban tettem hozzá, hogy minek a bánatnak is járnék, mikor nem én vagyok a gyártásért felelős. Van annak saját gazdája. Ja, hogy napra késznek kell lennem a mindenkor készletből, ahhha....Bocsesz. Hogy erre miért nem gondoltam?!

 Fél ötkor szerényen feltettem a kérdést (kisebbik főnökömnek), hogy most akkor maradjam még, van megbeszélni, átbeszélni valónk vagy mehetek, folytköv. holnap. Mert ha még vár egyeztetésre ez vagy az, az is oké (dehogy az!) csak akkor valaki másnak el kell hozni a sarjaimat az oviból, suliból. Elengedtek. Rohantam, mint az idióta, hogy öt órára beérjek a suliba és a vitriolos hangú tantónéni ne hívjon fel azzal, hogy kedves anyuka, 17 óra után már csak a portás gondjaira tudja bízni a leánykámat....ő, mint az adott napra beosztott napközis nevelő, veszi kalapját és viszlát. Végül 5 perc híján beestem a suliba időben. Onnan haza, iskolatáska folyosón ledob, nyomás tovább az oviba Zalánért. Ahogy baktattunk, kéz a kézben Rékával....aközben amiatt volt lelkifurim, a változatosság kedvéért, hogy Rékám csicsergése és édes kis hírei csak minimálisan foglaltak le. Nekem arra ott és akkor nem volt sem időm, sem türelmem, ami egyébként elég szomorú dolog. Nem is ismertem magamra.

Öt óra 8 perckor nyitottam rá az ajtót az óvónéninkre, aki éppen akkor tért vissza a csoportszobába. Egyedül volt, elnézésem kérte, de már felvitte a "gyűjtőbe" az én Zalánomat. Ismerve az ovi takarító nénijeit, tudtam a dolgom. Nyomban eldobható lábzsákok után kezdtem kutatni. Ilyen kései órán már javában takarítanak a dadusok (ha már addigra nem végeztek is eme munkájukkal) és ölni tudnának a tekintetükkel, hogy hol a frászban volt a felmenő eddig? Hogy öt után még oviba merészkedik? Rám is szólt egy, ahogy a gyűjtő csoportot megközelítettem, hogy kiért jöttem? Na nem abban a hangulatban voltam éppen, hogy fel tudott volna tartóztatni. 

Itthon első dolgom volt, hogy a Tiborjaink névnapjára tegnap eszkábált kókuszos keksztekercsből alaposan betermeljek a gyerekekkel egyetemben. Jól esett, mit ne mondjak. Meg is érdemeltem, kicsit úgy éreztem. Falatoztam, amíg enyhe émelygés rám nem tört. Később, ahogy a RushHour társasjátékot nyúztuk Zalánnal (ügyes benneeee!), elméláztam, hogy milyen pocsék munkaerő vagyok....belátom. Egy ilyen napon, amilyen a mai pölö, legalább este hétig benn kellene kuksolnom és a kis excel táblázatokra gúvasztani a szemeim. De az az idő elmúlt, hogy erre nekem van időm....vagy kedvem, ami azt illeti. Ugyanakkor mennyire alul teljesítek, mint anya...hétköznaponként a vacsorafőzéssel lassan a világból ki lehet kergetni, depressziót kapok a szennyes-vasalnivaló örök körforgásától és szánalmasan kevés idő jut a gyerekeimre, minőségi idő. De ez van, lassan közhellyé süllyednek ezek a mondatok az én ujjaim alól....

Amíg a gyerekek fürödtek, felhívott a volt kolleganőm és kicsit "sírtunk egymás vállán". Mivel még utána sem éreztem lényegesen jobban magam, kisomfordáltam a konyhába és ettem még egy szeletke keksztekercset. Ha már nem vacsoráztam a vonalaimra tekintettel...Reméljük, a holnapi nap valamivel vidámabban fog telni!

Nemáááár!

 

 

Szombaton könyvtár után Tibi még dolgozott egy órácskát (no comment....), úgyhogy addig Rékával lesétáltunk a Zagyva partra egy fagyival és némi elemózsiával. Egyszerűen tökéletes volt az idő, legalábbis az én elvárásaim szerint. Sem nem túl meleg, sem nem túl hideg...Lágy szellő, friss zöld gyep (némi túlzással) és néhány kóbor kutyasétáltató illetve hobbi horgász. (Volt némi döglött hal szag is, az igaz, de vitte a szelecske tova gyorsan).

 

Letelepedtünk a melegítőfelsőmre, melyre rajtam nem volt szükség, falatoztunk, nézelődtünk, beszélgettünk, csak mi, csak ott, csak csajok. Felvetődött a közelgő nyári vakáció is.

- Alig két hónap és itt a nyári szünet! - sugárzom én, mit sem tanulva abból a reakcióból, amit a tavaszi szünet kapott Rékától. Rékám rám sandított sötéten, mintha azt osztottam volna meg vele, hogy ezentúl nevelőszülőkkel fog élni Timbuktuban. Emésztette a hírt egy kicsit, majd felcsattant.

- NEMÁÁÁR, nem akarom!!!!!!

 

A héten kell beíratni a leendő elsősöket a suliba. (A fenti történettel reklámoznám a mi sulinkat, hehe! Szerintem eléggé meggyőző.) Annyi emlékem van, mennyi elmélkedés, mérlegelés, latolgatás, hogy melyik suli, hová suli....Aztán persze nálunk döntött a TörpSuli és hogy a cimborák melyik suliba vándorolnak. Az utolsó néhány hónapban már nem volt kérdés, hová és merre. Szeretem ezt a sulit, még mindig, ami - szerintem - nagy szó. Elég jól fejlett a kritikai vénám oktatásügyileg. (Most pl. azügyben hegyezem a fülem, hogy milyen arányban kerültek be a nyolcadikosok elitnek mondott gimikbe, egyelőre no infó.) Persze itt sincs kolbászból a kerítés, de ami fontos, azzal minden rendben. Rékácska meg egyelőre nyaralni jár suliba és szórakozni, semmi erőlködés, izzadtságszag, könnyek és veríték. Helyette haverok, buli, szórakoztató különórák (vagy nem annyira külön), reggeliebéduzsonna...Mi is kell még? :)

 

Paramm, paramm.....

Valamelyik este (valószínűleg tegnap) egy nagyon kis pofás első bekezdés formálódott az agyacskámban egy új bejegyzés kapcsán. Sajnos reggelre teljesen elfelejtettem, hogy miről is szólt, úgyhogy marad, ami éppen eszembejut.......

Szombatra virradóra apuval álmodtam. Említette egyik ismerősöm, hogy ez is el fog egyszer következni. Talán fura ilyet mondani, de annyira jó volt!! A szemére emlékszem a legjobban, milyen élénk színűek és tiszták voltak. Valamit hozott nekem autóval én meg csak néztem és arra gondoltam, milyen kimondhatatlan érzés látni őt....Ennyi.

Szombaton délelőtt könyvtárban jártunk a gyerekekkel, mert már nagyon muszáj volt. Látszott, hogy verőfény volt és nyárias tavasz, pólóban szaladgáltam.....mert mi voltunk az egyetlenek jelen a gyerekkönyvtár szakaszban. Örültem, kétszer is megúsztam a sorbanállást. Ezúttal inkább Zalánra koncentráltam, hogy neki sikerüljön lebilincselő könyveket találnom. Réka egyrészről már mindenevő, másrészről RUMINI mániában lubickol és mivel megvan a második és harmadik kötet is (illetve a könyvtárban mind), plusz még egy dugi könyvem is van a tarsolyban számára, hát könyvileg Rékához egy nagy pipa. Zalán viszont dínókkal kel és fekszik, így neki ilyen témájú könyveket  kerestem elsősorban. Berg Judit zsírkréta kori ősállatai nagyon bejöttek neki, már első nap majdnem kiolvastuk. Végül 4-5 könyvet szántam neki és Rékának is vettem ki hármat....pipa ide vagy oda.

Zalánnak van egy újfajta nézése. Tudom, hirtelen a témaváltás, de ezt muszáj leírnom. Olyan NAGYFIÚS tekintete van, főleg, amikor nagyon magyaráz és még értetlen is vagyok....Mondja, mondja, mondja nagy kerek szemekkel, én csak pislogok rá egy szó nélkül és nem győzök csodálkozni, hogy ez a pasi mikor lett ekkora. (Mikor, mikor....lassan 5 éve és 8 hónapja növekedik egyfolytában!.....)

Szombaton kirobogtunk anyuhoz, összeszedtük a fél éve gyűjtögetett újságpapír készletét, mert hamarosan papír gyűjtés lesz a suliban. Közben az úton megütötte a fülünket egy dal. Imádom, hogy már lassan alig találkozunk Tibivel, alig látom, de még azért ha egy klassz dalt hallunk, rázizzenünk ugyanarra. Egyszerre. Most Ed Sheeran Bloodstream-jére.  Fantasztikus jó dal, nem tudom, mikori, no infó, de hogy zseniális, az biztos.

 

Vasárnap megint mamáztunk, most a másikat látogattuk meg, finomat ebédeltünk, majd kisétáltunk a Holt Tiszához, a gyerekek bicóval. Rosszak lehetnek az idegeim, de nem bírtam nézni, ahogy Zalán a stégen ellensúlyoz, minden pillanatban vártam, hogy beleessen a Tiszába.....de végül mégsem. Árnyékon kívül teljesen nyári meleg tombolt, persze kerestem is az árnyékot, mert nekem sem jó semmi. :) Este szomszédék (mamánál) felállították a vadi új trambulint....időbe telt, mire be tudtuk a csemetéket parancsolni illetve haza tudtunk indulni. Itthon aztán nem kellett őket nagyon ringatni, aludtak, mint a bunda.

 

Még mielőtt azonban lezárnám a napot, visszaugornék a vasárnap délelőttre, amikor is leültünk "tanulni" Rékával. Így idézőjelben, mert inkább csak a heti feladatokat néztük át, néhány szorgalmit kipipáltunk, hibákat javítottunk. Mivel gonosz vagyok és csúnyarossz, még tollbamondást is szerettem volna kicsikarni a csajból, röpke 10 mondat erejéig. Erre azonban nem kerülhetett sor, mert a leánykám sztrájkot hirdetett. Ordított, mint a sakál.....(Nem kell sajnálni, Oscar díja alakításokra képes már most a lány.)Mire én meg engedtem, játszottunk helyette egyet. Kettőt, hármat. Utána társasjátékoztunk hármasban, amiből rendre tömegverekedések lettek, mert hol egyik gyerek sértődött meg, hol a másik, amiért nem nyert....Hát szóval zajlott az élet, paramm, paramm, szép az élet, paramm, paramm....ahogy a nyuszi énekli a viccben is....

 

Helyzet

Itt a tavasz végre, minden jel szerint. Az utcánkban néhány fa már óvatosan zöldbe borult, tegnap vettem észre, ahogy vágtattam Rékáért a suli felé. A mi hársfáink, amelyek a ház előtt ácsorognak a rügy fázisnál tartanak. A fecskék még nem érkeztek meg, de néhány gólya már igen. Anyuék utcájában is ott fészkel a gólya, illetve éppen renoválja a régit, azt hiszem.

Tegnap Zalán mély depressziós állapotban fogadott az oviban öt óra öt perckor a "gyűjtő" csoportban. KORÁN mentem érte. Olyan rosszul esik és bosszant is....persze ez a jó, az sem tetszett, amikor kiscsoportban minden héten 2-3-szor ordítással váltunk el....és nem én ordítottam....De milyen már, hogy a gyerkőcöm öt órakor még nem akar hazajönni? Ott duzzogott, nem is akart öltözni. Végül persze nem hagytam ott, bár megfordult a fejemben....

Hazafelé hirtelen spontán futóversenyt rendeztek az utcánban a kapuig, Réka és Zalán, amit Réka nyert meg némi helyzeti előnyt kihasználva. Az utca túloldalán "KisNóriék" sétáltak idillien a két tesóval és az apukájukkal (a kislány Zalán csoporttársa), a gyerekeim mellett egy biciklis tepert el éppen....Épp ekkor jutott el Zalán odáig, hogy a versenyt nem nyerheti meg....úgyhogy bemutatott egy mini összeomlást, majd egy nagyon csúnya káromkodást rikkantott Réka után. A kerékpáros majdnem leesett a járgányáról. Hogy KisNóriék mit reagáltak, hallották e egyáltalán, azt nem tudom. Nem volt érkezésem szétnézni.

Ez nem egy újkeletű probléma, mármint a káromkodás, de mostanra lett elegem. Nasi és tablet megvonást kapott tegnapra és mára. Hogy ez mennyire hat, még nem tudom. Persze tudom, a minta a legfontosabb, amit lát és hall, én nem tudtam leszokni bizonyos ronda szavakról. Azonban igazán kacifántos és veretes káromkodásokat nem szoktam elereszteni. Szóval nem mindent tőlem les el. Rékával még szerencsém volt, nem tanulta el tőlem a randa szavakat. Valahogy leperegtek róla. Zalán ellenben nagyon fogékony az ártatlanabb ronda szavakra is, hát még a cifrábbakra. A "k...a életbe" egy jó példa.

Este aztán elbeszélgettünk meseolvasás közben....láttam rajta némi könnyed bűntudatot. És magamba is néztem, hogy ha nekem sikerülne teljesen megszabadulnom a csúnya szavaktól (amik egyébként jórészt a munkahelyemen ragadtak rám, nem minta ez mentség volna....), "akutyafáját" lenne a mélypont, akkor valószínűleg Zalánnal sem kellene elbeszélgetnem arról, hogy a "f...sz kivan" nem éppen irodalmi magyar....Hát igen. Valamilyen szinten tükröt tart a gyerök, aztán nem tetszik, amit látok benne? Még akkor is, ha valaki más is ott van a tükörben, hála neked, ovis közösség....

Rékáék szünet előtt feleltek a Zengő ÁBC-ből (meg kellett tanulni), ma pedig a teljes ABC-ből. Felmondta este, felmondta reggel, szerintem okés lesz. Nekem olyan fura, hogy már elsőben így felelgetnek versekből, követelményekből. Én valahogy ezt is másképp csinálnám. Azt mondanám, hogy itt van az április hónap, ez alatt BÁRMIKOR felmondhatják a kisdiákok a verset. Vagy ehhez még picurkák? Miért kell stresszelni őket egy konkrét nappal? Hát nem? Az a lényeg, hogy megtanulja és tudja a verset, nem az, hogy x napon elmondja...Na mindegy. Rékát nem izgatja, de vannak görcsölősebb gyerekek, én már csak tudom, azoknak ez nem előny....

Tegnap találtam az üzenőben egy szaktanári dícséretet, már nem tudom, hanyadik, matekból szerintem az első. Valami osztályon belüli matek versenyt megnyert a RéciBébi. (Verseny osztályon belül...ez megen olyan, ami annyira nem tetszik, de magamban tartom....) Réka viszont örült és sugárzott, úgyhogy no problémó végülis....

 

Egyelőre úgy tűnik, jobban szeret matekozni, legalábbis ha icipici matek és magyar házi is van, akkor a matekot veszi előre. Nagyobb lelkesedés veszi körül az én Rékámat, ha matek példának hasal neki. Ez most onnan jutott eszembe, hogy szerdán megkezdődött a sakk szakkör is. Kérdőjelesen felíratkozott Réka is, arról beszéltünk, hogy nézze meg, hogy tetszik e neki (én egyébként nagyon támogatom a sakkot!!, tök jó dolog), és ha igen, járhat. Nem ingyenes, de biztos kibírjuk valahogy. A gubanc, hogy aznap van a rajz szakkör is, amiről így idő előtt el kell jönnie...hogy odaérjem a sakkra....de rajzszakkör kedden is van, akkor is beülhet. Sőt, pénteken is. Bonyolult egy kicsit, de Réka tök jól lavírozik az iskolai dolgok között, jobban, mint én.

 

És újra itt a péntek, végre péntek!!

 

Húsvét után

Fájdalmas volt ez a húsvét. Túl sokszor jutott eszembe, hogy ezt majd mindjárt elmondom apunak. Vagy hogy ebből majd apu milyen jóízűt fog enni. Vagy hogy erről majd jól megkérdezem aput, vajon mit fog szólni. És persze mart a hiánya kegyetlenül. Pedig még a műhelyébe is kiballagtam, elkértem a kulcsot anyutól (ő még nem merészkedett le), gondoltam....nem is tudom, mit gondoltam. Hogy találok valami kapaszkodót és azzal enyhíthetek a fájdalmamon?Vagy hogy csoda történik és ott fog állni a faragott lábú asztal mellett és huzalokat rendezget? Fogalmam sincs.

Végül a műhely csalódást is okozott. Volt jónéhány dolog, ami apura emlékeztetett persze, de ez a műhely már nem AZ a műhely volt, mint gyerekkoromban, amikor még apu aktív volt. Összeszedtem egy zsák szemetet, aztán bezártam magam mögött az ajtót.

Semmi sem olyan már, mint régebben. Nem feltétlenül most változott meg minden, egy csapásra, hanem inkább lassan, fokozatosan, lépésről lépésre. Hogy sűrű dolgomban sokszor el is feledtem észrevenni a változások jelentőségét. Most meg olyan, mintha valaki el akarná tőlem venni a gyerekkorom.

Hazafelé azon töprengtem, lesz e még valaha igazán boldog a húsvét vagy a karácsony? Ezek a nagy családi ünnepek. Önző és hasztalan gondolatok. Ez a fixa ideám, kergetem a boldogságom, a minél tökéletesebbet. Annak idején is ezen szomorkodtam, amikor 6 év után visszabattyogtam a munka világába. Ez - apu halála - azonban most egy egészen másfajta változás, ami a családunkkal történt,  ahhoz képest a váltás gyesről fizetésre egy vicc...Fogalmam sincs, hogy mi lesz. Fókuszban - mint mindig - a gyerekek.

Múlt héten ebédeltünk anyunál hármasban, anyu, Réka és én, amikor az én drága leánykám sugárzó mosollyal az ajkán feltette a következő kérdést:
- Tudjátok, hogy mi eszik a papa? - megmerevedtünk mindketten, megállt a kanál a kezünkben....
- A nagy semmit.... - kacagott Réka, az egészből semmit nyilvánvalóan felfogni nem tudó. Már nem is emlékszem, hogy mit mondtam rá, hogy ilyesmit nem illik mondani. Vagy csak szerettem volna azt mondani, végül hallgattam, fene sem tudja.

A fekete ruhát már nem hordom, legalábbis a talpig feketét nem. Valami fekete azonban mindig van rajtam. Nem gondolom, hogy számít, meddig jár valaki gyászban, nekem eddig esett jól, a gyász első hónapjában. Egy hónapja ment el apu, pont egy hónapja annak.

Holnap véget ér a tavaszi szünet, újra oskolába mennek az ElsőBések. Az egész szünetben semmit nem tanult ez a Réka lány. Elég kurtácska szünet is volt ez, szóval sok alkalma nem volt rá. Az imént beszéltem vele telefonon, megint nagy mellényt vett fel reggel, mert közölte velem, hogy ő tud MINDENT, így nem kell tanulnia, gyakorolnia semmit....Nahiszen.

A blog is hét éves ma (vagy tegnap???), persze nem ez, de én ide számítom "jogelődjét" is a freeblogról, mert csak a folytatás került át ide a "rézangyalok"-hoz. Szóval pont hét éve kezdtem blogot vezetni az akkor 3 hónapos Réka mellett...Hát... mi minden történt azóta, huhuhúúúú! Boldog blogszülinapot az angyalkáimnak!

Húsvétról maradt illetve beszerzésre került nagyjából két kiló kiváló minőségű csokoládé, amit elővigyázatos módon ma reggel, amíg az aprónép szundikált, gondosan összegyűjtöttem és elrejtettem. Majd apránként adagolom nekik a jót (meg magamnak is), kitart pár hónapig bizonyára.

Húsvét előtt

A Húsvétot megelőző hetekben már történtek beszerzések, pl. a sonkát már megvettem néhány hete. Ahogy a csokitojásokból is van készleten bőven. A hétvégi nagybevásárlást (inkább közepes) péntek HAJNALBAN ejtettünk meg az egyik kolleganőmmel, Tibi ugyanis szombaton dolgozott  vasárnap és hétfőn pedig minden zárva az ünnepre tekintettel. Először nem hittem el, hogy fél 7-kor már a helyi Tesco Extra-ban kóválygok, de ha hamarabb nem is, a pénztárnál leesett. Üdítőket és ásványvizet nem vettem, így utólag megbántam. Valahogy és valahol elfért volna egy hatos ásványvíz és néhány bubis cucc. Mindegy, a kis sarki bolt holnap és hétfőn is nyitva lesz pár óra erejéig. Ma reggel onnan hoztam friss kenyeret. 

Lesz sonka, tojással, sok-sok zöldséggel (medvehagyma, retek, újhagyma, saláták) és sütemények. Répatorta, rákóczi túrós, tiramisu, csokis-diós keksz (még van) és ha marad idő, szilvalekváros puffancsot (ez egy kelt kalácska) is sütök hétfő hajnalban. Szeretnék még lekváros piskótatekercset is, de azt hiszem, sokatakaraszarkadenembírjaafarka effektus fog bekövetkezni. 

Szégyellem némileg, de nem takarítottam ablakot. Karácsony óta. A héten illett volna, ám ez a viharos szél, cudar időjárás nem adott rá alkalmat. Tegnap délután ahogy hazaestem a munkahelyemről (jártam még utána postán, friss kenyérért és áprilisra érvényes bérletért) már semmire sem voltam jó - ötkor keltem a Tesco miatt - ehelyett azon túl, hogy vacsorát főztem/sütöttem, inkább megnéztem a True Detective első évadának befejező néhány részét (ejtettem Patrick Jane-t, úgyis megnősült és jön a gyerek....) Nagy benne Matthew McConaughey, bár ijesztően sok  bagót elszívhatott az első évad 10 epizódja során. Remélem, kapott veszélyességi pótlékot. Na mindegy. 

Egyébként a tavaszi selejtezéssel és rendrakással készen lettem, gyártottam múlt héten vagy négy nagy zsáknyi szemetet, Tiborom nagy örömére....Ma ebédfőzés és mosogatás után MINDENT kivasaltam két paplan huzat és 3 férfiing híján. Így végigvasaltam NÉGY teljes epizódot új kedvencemből a Kevin Spacey féle "House of Cards" sorozatból, első évad, nagyon jóóóóóó! Úgyhogy most a kisebbik kanapé tele van ruhákkal, több nem is férhetne rá....Már csak el kellene őket pakolni a helyükre.

A szomszéd még mindig nem dobta vissza Zalán repcsijét, talán majd Húsvét hétfő alkalmából? Ki tudja? 

Holnap ünnepeljük (valamikor estefelé) Zalán névnapját, ami hétfőn a hányós-fosós miatt elmaradt. 

Addig azonban még össze kell ütnöm ebédre némi bacon-ös csirkét és a sütiket. Hétfőn anyuéknál (anyunál....) találkozunk tesómékkal Húsvét alkalmából. Már látom, mire észbe kapok el is hussan ez az ünnep. Tegnap néztem a tévét, melyen Jézus kereszthalála volt a téma. Ahogy arról volt szó, mik voltak az utolsó szavai a kereszten, valami megmozdult bennem. Apura gondoltam, majd elkezdtek potyogni a könnyeim. Nem is sírtam még ennyit, ilyen mélyről, amióta meghalt. Valahol, perverz módon már vártam erre, mert érzem, hogy még bennem van nagyon sok feldolgozandó fájdalom, érzés, amivel egyelőre nem tudok mit kezdeni.  Persze nem mondhatnám, hogy utána megkönnyebbültem volna. Picit talán jobb lett. 

Mindenkinek áldott Húsvéti ünnepeket kívánunk!

Szomszédok 2.

Velünk szemben egy hatlakásos társasház áll. A földszinten az egyik lakásban a "bibírcsókos" nő él, ahogy meg tudom ítélni, egyedül. Talán egy fia lehet, ünnepekkor egy pici zöld autóval látogatóba érkeznek. Hogy miből gondolom, hogy nem lánya van, nem tudom megmondani. Női ösztön. A Bibírcsókos valami butikban dolgozik, valószínűleg nyugdíjas. Előszeretettel söpröget és rendezkedik az előkertben, sövényt nyír, havat lapátol, mikor mit. Sokoldalú. Nem köszön, ha én nem kezdeményezek. Ha van kedvem, szoktam. Ha közel jön, pláne. 

A mellette levő lakásba pár éve új lakók érkeztek, egy idős házaspár. Valami professzor volt az öreg, tudósféle. Úgy is nézett ki. Kecskeszakál, tekintélyt parancsoló tekintet, magas, ösztövér alkat. Mosolyogtam rajta kezdetben, mert a szórakozott prof pontos mását adta. Szinte táncolt, ahogy gyalogosan járt. Aztán szemmel láthatóan kezdett leépülni, talán Parkinson, talán más....Szomorú volt nézni így ismeretlenül is. Egy idő után már nem köszönt nekem, újabb idő elteltével eltűnt az utcáról egy az egyben, majd a néni feketében kezdett járni. Nem kellett semmit kérdeznem. Állítólag a "gyerekek" befolyásos személyek a városban. Orvos, bíró a menye és a fia, de hogy ki melyik, fogalmam sincs. 

Az első emeleten új lakók laknak 1-2 éve, semmi különös, egy középkorú házaspár felnőtt (vagy olyasmi) fiával. Előtte egy idős bácsi élt itt, akit sokat láttam "napozni" az erkélyen. Úgy messzebbről nézve apura emlékeztetett. Akkor még nem tudtam, hogy lesz ő még annál törődöttebb is....Aztán meghalt egyszer csak és a felette lakó lányáék eladták a lakást. Ezeknek a Középkorúéknak. 3 szoba, étkező, két lodzsa és garázs. Saját vízóra nincs. Mindent tudok. A hölgyet csak akkor látom, ha tereget a lodzsán. Kettő közül sem szúrnám ki, ki is ő. Nyáron a lodzsa dzsungellé változik. Mellettük egy nagymama/nagypapa duó éldegél, szintén nem tudok róluk sokat mesélni. Már akkor sem láttam őket szinte egyáltalán, mikor még itthon voltam egész nap és ráértem. A néninek Réka szerint rózsaszín a haja és sötét szemüvegben jár. Igazából inkább narancsszín a haja és nyáron nem látni napszemüveg nélkül. 

A második emeleti lakók azok már érdekesebbek. Ez a lakás is eladó volt valamikor és én bele is szerettem VOLNA, ha nem akkora a konyhája, amekkora (mini)....így csak fellángolás volt az egész viszony közöttünk. Jó "kis" lakás pedig. Könnyen be tudtam volna költözni. Egy szép nagy nappali lenn (cserépkályhával), ez kompenzálta, hogy némileg sötét volt. Még egy szoba mellette, odafenn HÁROM, fürdőszoba és egy hatalmas "LOMOS"....tároló. Fürdőszoba lenn is, étkező....Szuper lett volna nekünk. Csak hát....na mindegy. Szóval ezt a lakást egy fiatalABB pár vette meg, akkor még az asszonyka terhes volt a második gyerekkel. A nagyobbik fiú a Waldorf suliba jár, ami nekem mindig gyanús. Nem tudom, miért, de az. Két autójuk volt, de semmi nagy márkák. Találkoztunk párszor velük, kölcsönösen levegőnek néztük egymást. Kezdem tanulni ezt, hogyan kell, egész jó vagyok már benne. Párszor már azt hittük, elköltöznek a vadiúj, csilli-villire felújított lakásból, aztán kiderült. hogy csak egy halom bútortól szabadultak meg vagy a zongorától....Nem is értem, de a lényeg, hogy sok-sok holmi egyre másra MEGY, de ők maradnak. Volt egy időszak, amikor fél évig sem láttuk színüket sem, aztán megint előkerültek. Felettébb különös, nem? Érdekes rolók lógnak az ablakon, mintha folyton sötétben élnének. 

Ennyit tudok mesélni hirtelen a közvetlen szomszédjainkról. Ja, a házbeliekről (van ott is kettő) megfeledkeztem, de talán jobb is, ha róluk nem írok, regényeket tudnék. Ez meg mégiscsak valahol egy nyilvános blog, vagymi....A lényeg, hogy békességben és jó viszonyban élünk, feszültségmentesen. Ami nagyon fontos, mert ugye a török átok....

A lényeg, hogy az a habzó szájú némber, akiről az előző megjegyzésben megemlékeztem ma már inkább idősebbnek mondható nő. Kedves mosollyal az ábrázatomon átcaplattam tegnap, hogy átrepült hozzájuk a gyermekem repcsije, ugyan dobja már majd át vissza nekünk! Ha megtalálja. Ha a kertben jár. 10 méterrel arrébb, ahol most áll. Köszönjük! Nem dobta át. Pedig a repcsi nem ott állomásozik a szilvafa alatt, ahová vasárnap esett, tehát nem kell egy Colombo agyával rendelkezni hogy rájöjjünk, megtalálták. Hacsak...meg nem ette a macska, az a hófehér nagy szőrgombóc, aki alkalmanként szintén a mi kertünkbe ürít. 

Hát szóval csak elbambultam, hogy milyen ember az olyan, aki ha megtudja, hogy átrepült egy kis játék a kertjébe, egy kisfiú névnapi ajándéka (bruttó 2900 Ft értékben kilövő zsineggel együtt, bár ezt nem árultam el neki), nyájas mosollyal az ajkán rám csukja a ház kapuját, hogy perszepersze, majd nem csinál semmit? Egyfajta bizonyítvány a javából....

Szomszédok

Zalán kapott tőlünk névnapjára ajándékba egy kis repülőgépet. Olyan kilőhetőt, amit már ő maga is tud működtetni. Odalenn a kertben volt igazán nagyszerű móka mindez, a tavaszi jácint illatú verőfényben. A gép végül nem tudta elkerülni a sorsát, túl közel állt őrt a szomszéd kerítése, valahol elkerülhetetlen volt, hogy a repcsi átlibben a túloldalra. Éppen az ebédhez tálaltam, amikor a fiúk idilli játékára tévedt a tekintetem, így láthattam, amint a gép igen szép ívben a levegőbe emelkedik, majd kedvezőtlen irányt vesz és landol valahol a szilvafák alatt. Nekünk nincs szilvafánk.

 

Amikor én gyerek voltam, jó (vagy kevésbé jó) ismerősként üdvözöltük az utcabelieket. Pedig nem volt kicsi utca a miénk. Az emberek, ha nem is voltak olaszos temperamentumúak és nyitottak, mint egy jó könyv, legalább köszöntek egymásnak. Tovább megyek, TUDTÁK, hogy az illető, X vagy Y az utcában lakik. Érdekelődtek egymás iránt az emberek. Persze mondhatnók, hogy faluhelyen ez normális, városban meg nem....vagy legalábbis kevésbé. Az még gyakoribb volt, hogy még jóban is voltak egymással. Barátságok szövődtek, összeröffentek szalonnát sütni, disznót vágni, átdobtak egy tányérka süteményt a frissen sütöttből, vittek egy kosárka barackot a feleslegesből....Vagy egyszerűen csak pletykáltak a kapuban.

Jórészt még korban is hasonló emberek laktak a mi utcánkban valamikor 30 éve. Akkoriban két típusú "gyerek" létezett ott, a már majdnem kirepülésre készek, mint adott esetben tesóm és a kisiskolások, mint én. Bizonyára tengették életüket óvodás korúak vagy éppen újszülöttek is, csak róluk valahogy nem vehettem tudomást, mert egyre sem emlékszem. Mifelénk  nem laktak értelmiségiek, még csak középosztálybeliek sem, a helyi gyárak (3  szép méretes) adtak kenyeret mindenkinek. Akkor vagy korábban.

A házakat is többnyire egyformára építették, mintha formából öntötték volna ki őket. 2-3 szobás kockaházak, sátortetővel. Ritka volt az emeletes, talán a miénk emelkedett emeleti magasságokba először 1976 táján. Két egyforma ablak virított rajtuk, a pucolásuk sárgás vagy rózsaszínes, kék, esetlen szürkébe hajló fehér. Egyen házak egy egyen rendszerben. Ha nagyobb eső esett, borzalmas útviszonyok tudtak előfordulni az úttesten, lévén, hogy szilárd útburkolatot nagyon sokáig nem látott eme utca (sem). Minket nem nagyon zavart. Soha nem volt autónk. Ez egy külön történet, az én drága apukám életének egyik fájó kudarcáról és a JóIsten akaratáról valahol....

Itt a megyeszékhelyen a szomszédunkban egyik oldalról egy irodabútort forgalmazó mikro vállakozás székel. Csak a cégtáblából tudni, mivel foglalkoznak, se ügyfél, se kamion, se teherautó....csak olykor néhány irodaszék. Nem mintha panaszkodnék. Amikor Réka még egészen pici volt, egyszer Tiborom előttük kényszerült leparkolni az autójával. Mivel nem volt hely máshol. Kivételes alkalom volt. Egy órán belül becsengetett egy habzó szájú idősebb amazon. Nem éppen kedvesen és udvariasan megkért, hogy parkoljunk az anyánk kínjában, de ne az ő háza előtt...Bemutatkozott, hogy ő a szomszédasszony. Nem álltunk vele vitába, Tibi nem az a fajta, én meg féltettem a tejcsatornáimat, nehogy a stressz megártson neki. Onnastól fogva azonban több szót nem váltottunk, leginkább levegőnek néztük egymást. Állítólag pedig, mondja a szomszéd néni, amúgy rendes emberek. 

 

A túloldalon, jobb oldali társasház 4 lakójáról sem tudok sokkal többet. A földszinti bácsi felesége jópár éve meghalt, azóta nem is olyan a kertjük, mint régen. Van egy halom macskája, akik a mi kertünkbe járunka vécére. Úgyhogy ez egy negatívum. Habár erről a bácsi aligha tehet. Az első emeletről éppen a napokban költözött el otthonba a néni és a férje. Ő volt az, aki már akkor sem ismert meg engem, amikor Rékát tologattam az utcán a babakocsiban. Minden héten rámcsodálkozott, hogy új lakó költözött a szomszéd házba?? Igen, már lassan 2 éve....A férje, a bácsike olyan törékeny volt már tavaly is, hogy komoly aggodalommal figyeltem, ahogy elegyensúlyoz a kisboltba kenyérért és tejért....Gondolom, ezt elégelhette meg a lánya is, aki sosem tudott köszönni a drága télikabátja és a szőke, belőtt frizurája mögül.

 

A másodikon vagy a harmadikon egy házaspár él, szőke nő a második férjével és az első házasságából született fiával. Amióta beköltöztek, a tisztelettudó, értelmes tekintetű kisfiúból enyhén csámpás nagyfiú lett, aki csak a kapuban állva ismer meg. Mármint ha én a kapuban állok, ő meg a sajátjukban. A suli környékén már átnéz rajtam. Egy vagyok a szürke felnőtt seregben, bizonyára. Az anyukája vékony nőci, kerékpárral jár és mindig köszön. Még sosem láttam nevetni. Habár nem járunk össze és viccet sem mondtam még neki. A férjével úgy vagyok, ahogy a nevelt fia velem, csak akkor ismerem fel, ha a fehér furgonjukból száll ki a ház előtt....Legfölül lakik egy fura idősebb fazon. Nem csodálkoznék rajta cseppet sem, ha egyszer kiderülne róla, hogy a hazája nem a Naprendszerben van. Régebben fehér Skodával járt, majd egy kékkel. Aztán megint fehérrel. Aha, céges autó.?...Hosszú ősz haja van, ami még maradt belőle....mindig lobog a szélben, akkor is valahogy, ha semmi nem fúj. Merthogy siet és robog állandóan. Újabban gyalog jár. Engem nem ismer. Egy időben köszöntem neki, de úgy tűnt, ezzel megijesztem, úgyhogy felhagytam vele. Tiboromat viszont üdvözli, ha találkoznak.

 

No majd innen folytatom.