Az elmúlt két hétben szinte úgy éltem, mint egy egyedülálló anya. Persze reggel együtt vittük Tibivel oviba a gyerekeket, de ezzel le is zárult aznapra a személyes kommunikáció. Délután rohanok az oviba, mint egy időzített robot, utána boltba, zöldségesbe, haza, vacsora, fürdés, ágy. Nagy vonalakban ennyiből állunk. És mint mindig, ez most is megvisel. Mármint, nem a hétköznapok monotóniája, hanem hogy nem sokat találkozunk Tibivel. Emellé jön a munka mindennapi stressze, azzal kiegészítve, hogy messze nem végzem olyan jól a dolgom, mint szeretném. Nap nap után alulmúlom magam, ügyetlen vagyok és figyelmetlen, az agyam egy lyukas fabatkát nem ér.....Pont azon tűnődtem a minap, hogy úgy érzem, sok súlyt cipelek. Pedig teljesen normális életünk van, semmi "gáz" nincs, semmi rendkívüli és kihívást jelentő. Maguk az egyszerű hétköznapok tűnnek annak.
Csütörtökön találkozónk volt a pszichológus nőcivel az oviban. Mivel két Zalános randi után különösebb teketória nélkül magához rendelt bennünket, valahogy arra tippeltem, hogy jutott valamire tán. Pedig nem. Kivételesen nem késtünk el, sőt, nekünk kellett várni egy 10 percet. Ahogy T. közelébe értünk az ajtónál, valahogy negatív energiákat éreztem. Ezt nem tudom másképp megfogalmazni, most nem volt annyira szimpi nekem T., pedig még meg sem szólalt. Egy időpont voltunk a határidő naptárában, nem több, melyen x órán belül túl lesz mindörökre.
Ahogy helyet foglaltunk a nagyjából 4 négyzetméteres irodájában, elkezdte felvázolni, hogy hogyan nézett ki a 2 db találkozója Zalánnak. Szinte a legelején leszögezte, hogy halkan, suttogva beszélt vele Zalán, de folyamatosan, nem dadogott. Ezt már Tiboromtól tudtam, úgyhogy nem kellett nagyon felmosni a kisszékről. Az értelmi képességeit is próbálta belőni T. Zalánnak, ugyanazzal a Budapesti Binet-tel, amivel Rékát tesztelték a nevtanban. Ez valami pszichológus reflex lehet, hogy ha bekerül hozzájuk egy gyerkőc, nekiesnek a BB teszttel....:) Végül mégsem derült ki, hogy milyenek Zalánom képességei, legalábbis számokban nem, a teszthez ugyanis elengedhetetlenül szükséges a beszéd, a kommunikáció, azt meg bizonyos feladatoknál (pl. Mi van a képen, meséld el!") megtagadta Zalán. Akárhogy is, az értékelésben a "korának megfelelő" azért ott lesz várhatóan.
Igazából nehezen esett csak le, hogy valódi kommunikáció nem létesült pszichológus és Zalán között. Konkrétan csak akkor, amikor rákérdeztem, hogy most akkor igazolta e Zalán a gyanút, hogy bizonyos családi zűrök állnak a háttérben az ő akadozó beszédének. Ekkor vágta ki T., hogy fogalma sincs, merthogy Zalán nem vonta be őt a játékába, nem tekintett rá partnerként, nem nyílt meg előtte semmilyen szinten. Erről azt gondoltam, hogy ha így van, ahhoz képest, hogy T. szakmáját tekintve gyermek pszichológus, elég korán feladta....
A hátralevő időben leginkább Tibi és édesapja kapcsolatát boncolgattuk, ez volt a központi téma. Érdekes, maga a tény, hogy dadog a gyerök, nem annyira volt porondon. T. talált ennél aggasztóbb elemeket is Zalán viselkedésében, melyek következménye egyébként maga a dadogás. Nem egyszerű vele szemkontaktust létesíteni, nem tartja a szemkontaktust, felnőttekkel minimálisat vagy egyáltalán nem kommunikál.... Ezek, és még egy pár, autisztikus jelleg. Ott és akkor ezen átsiklottam, mert eszembe nem jutna, hogy Zalán autista lenne. "Panaszkodott", hogy bár hetente kétszer is bejár a csoportba, Zalán nem fogadta őt ismerősként, semmilyen érzelmet nem nyilvánított irányában, átnézett rajta, mintha soha nem találkoztak volna. Ezt különösnek vélte. (Én, mondjuk, nem.)
Nagyon gazdagnak és érdekesnek látja viszont azt, ahogyan játszik. Felvállalja a hős szerepét, a lovag, aki szembeszáll a sárkánnyal, aki megmenti azt, akik kell....majd jön egy érdekes fordulat és a lovag kibékül a sárkánnyal. Heppiend. Az nem volt világos, hogy most ez jó vagy rossz, arra nem tértünk ki.
T. lát párhuzamot az apa-fiú kapcsolatokban a mi családunkban. Tibi nem beszél az édesapjával és Zalán falat emel minden felnőttel szemben, aki nem családtag. Tibi határozottan elutasítja az összefüggést, én nyitottabb vagyok. Engem ez a Hellinger féle családállítási modell is lenyűgözött, pedig nem sokat olvastam még róla. Lehet abban valami, hogy olyan elemek befolyásolják a mi vagy gyermekeink viselkedését, amire nem is gondolnánk.
T. különösnek látja, hogy mi kvázi úgy fogadjuk el Zalánt ahogy van. Felhívta a figyelmünket, hogy ez nem normális, ahogy Zalán viszonyul a felnőttekhez. Elmondtam neki, hogy nagyjából 1 hete értesültem róla, hogy EGYÁLTALÁN nem beszél az óvó nőkkel. Mivel idegen felnőttel ritkán futunk össze, plusz a mi gyerekünk, tehát valahol olyan, mint mi, nekünk sok minden még nem tűnt fel. Úgy is mondhatnám, friss az élmény, hogy nem minden megy a maga normális útján.
Később, itthon aztán sok minden bevillant. Pl. hogy Zalán nem tud úgy verset, dalt előadni akár csak nekem, hogy megáll előttem és lenyomja a "tavasziszélvizetáraszt"-ot. Legtöbbször szégyellősen elhallgat, ha ránézek. Még előttem is, a szülő anyja előtt is szégyellőske. Hogy ismeretlenek társaságában igen félénk és bújós (bár én is, Tibi is ilyen gyerekek voltunk, nem számítottunk nagypofájú alfahím gyekőcre...)
Gugli barátom segítségével itthon hamar elkapott a kétségbeesés. Bepötyögtem neki, hogy aszongya, a "gyerek nem beszél az óvónőkkel" és innen egyenes utam volt a pánikig. Rátaláltam valamire, amit a szakirodalomban szelektív mutizmus (némaság) néven fut. Ahogy olvastam erről, egyre inkább kiakadtam.
Szelektív Mutizmus
A szelektív mutizmusról
A gyermek bizonyos társas helyzetekben vagy bizonyos személyek jelenlétében nem szólal meg, miközben más helyzetekben és más személyekkel képes a folyamatos kommunikációra. A betegségek nemzetközi osztályozása szerint a szociális kapcsolatteremtés zavarai közé tartozik. Hátterében szorongást találunk.
Ha ez a viselkedés hosszabb ideig, de legalább egy hónapig fennáll (és ez nem az iskolakezdés első, különben is sokak számára nehéz hónapjára korlátozódik), felmerül a szelektív mutizmus gyanúja. Természetesen kizárható az az eset, amikor a gyermek az adott szociális helyzetben szükséges beszélt nyelvet nem ismeri, így azon meg sem tud szólalni, vagy egyéb kommunikációs problémája van (például dadog), illetve ha valamilyen átfogó fejlődési zavar vagy pszichotikus állapot következménye a némasága.
Jellemző, hogy a szelektív mutista gyermek szótlansága bizonyos helyzetekhez kötött, és az otthon biztonságából kikerülve jelentkezik. Van olyan gyermek, aki csak a szűkebben vett családtagokkal beszél, de ha idegen van jelen, akkor a családtagokkal sem. Van, akinél tágabb a kommunikációs kör, a gyakrabban látott közeli rokonok, jóbarátok is beleférnek. Az sem biztos, hogy az otthonán kívül a gyermek mindenkit egyformán kikapcsol kommunikációs köréből, bár jellemzően a felnőttekkel, különösen az ismeretlen felnőttekkel nem elegyedik szóba. Gyakori, hogy a kortársaival beszél, vagy csak azzal a néhány gyermekkel, akikkel közelebbi kapcsolatba kerül. Sokszor előfordul az is, hogy a beszédet elutasító gyermek mutogatással, gesztusokkal, bólintással tart kapcsolatot a környezetével, vagy esetleg suttogással jelzi közlendőjét, illetve rajzban, írásban kommunikál.
Viselkedése mögött alapvetően nem dac vagy makacsság áll (bár a megszólalási képtelenség által okozott frusztráció eredményezhet dacos viselkedést), nem szándékosan választja ki, hogy milyen helyzetben és kihez nem beszél. Némasága összefüggésben áll bizonyos körülmények között jelentkező szorongásával. Ez gyakorlatilag egyfajta védekezés, amellyel hárítani próbálja a rátörő szorongást, illetve kerülni próbál egy általa előrevetített kudarcot. (Például az iskolában fél a hangos olvasástól, mert tudja, hogy nem fog tudni megszólalni. Ezt szégyenként éli meg, de attól is tart, hogy mit szól ehhez a tanár.) Gyakorlatilag a mutizmus egy kevéssé szerencsésen megválasztott stratégia a szorongás leküzdésére.
A szelektív mutizmus általában társulhat szociális visszahúzódással, különös félénkséggel, túlérzékenységgel, depresszív viselkedéssel, jellemezhetik otthoni indulatkitörések, kényszeres vonások (ragaszkodás a rendhez, rituálékhoz), csökkent önértékelés is.
Okai
Az előítéletek szerint a gyerek dacból hallgat. Valójában kevésbé hajlamosak az ellenkezésre az iskolában, mint kortársaik.
Nem mindig áll trauma, elhanyagoltság vagy erőszak a mutizmus hátterében. Az ezek által létrejött mutizmus hirtelen elnémulással jár. A szelektív mutisták majdnem mindig beszélnek bizonyos helyzetekben, bár ez egészen addig szűkülhet, amíg az egyén soha nem képes megszólalni.
A szelektív mutista gyerekek húsz-harminc százalékának beszédzavarai is vannak, és vannak, akik kétnyelvűek, vagy sokáig éltek egy másik országban. Mindezek plusz bizonytalanságot adnak azokban a helyzetekben, ahol a félénk gyerektől elvárják, hogy beszéljen, és ez elég ahhoz, hogy ne tudjon megszólalni.
Egy részüknek problémáik vannak az érzékek integrálásával, ami ahhoz vezet, hogy egyes érzékletek feldolgozatlanok maradnak. Ez nyugtalanságot okozhat, aminek eredményeként a gyerek lekapcsol, és képtelenné válik a beszédre. Sok szelektív mutistában a hangélmények feldolgozása is zavart lehet.
A legtöbb szelektív mutista öröklötten nyugtalan. Az elméletek szerint félénkségüket az amigdala fokozott ingerlékenysége okozza. Ez az agyterület foglalkozik a lehetséges fenyegetésekkel és a rájuk adott válaszokkal.
Következményei
A helyzethez vagy személyekhez kötött némaság megterheli a meglevő emberi kapcsolatokat, és megnehezíti az új kapcsolatok kialakítását. A szelektív hallgatással találkozó kommunikációs partnerek szándékosnak vehetik a hallgatást, ez csalódást és haragot okozhat. Ha a mutistát kényszerítik arra, hogy beszéljen, akkor egyre nehezebben és egyre kevésbé szólal meg.
A mutista gyerekek és kamaszok tudását nem lehet a szokásos módszerekkel mérni az iskolában.
A mutizmus az egész személyiséget érinti. Hat az identitásra, és az öntudatra. Gyakran társul hozzá szociális fóbia. A szülők sokszor egyszerűen csak félénknek vagy kedvetlennek tarják a gyereket, vagy nem is veszik észre a zavart, mert családi körben nincs gond a beszéddel. Kevés a mutizmushoz értő szakember.
Hirtelen minden összeállt.
Innen folytatom....
