A hét igencsak szokatlanul indult. Először is, hétfőn reggel elaludtunk. Az a nyavalyás telefonom valami oknál fogva nem ébresztett. 8 órakor jön be vigyorogva Tibi, hogy halihóóó, mindjárt negyed 9! Még szerencse, hogy aznap éppen nem hajnalban indult dolgozni, akkor talán délig alszunk? :) Kapkodtunk, mint a fejetlen csirkék (vagyis inkább én, a gyerekek a tévé előtt alfában wellness-eztek. Végül 9 előtt két perccel, mellbedobással, az ovi öltözőjében landoltunk. Még láttam futólag, ahogy pedassz és óvónő összenéz....hiába na, SZERETNEK ENGEM ott. Nagyon! És az érzelmek kölcsönösek.
Hazaértünk, mondókáztunk, zenéltünk, meséltem, főztünk, nemtomén...éltük a kis hétfő délelőtti életünket. Majd lefektettem Zalánt, leültem a gép elé megírni egy levelet....majd egyszer csak csörrent a telefon. Tibi volt az, nagyon furát kérdezett. Nem hallottam a lövéseket? Mi újság itthon? Merthogy valahol az utcánkban lelőttek valakit és meg is halt. Micsoda???? Kiléptem az erkélyre, persze a lombos hárs- és gesztenye fáktól semmit nem lehetett látni.....Minden a szokásos volt, a levegőben sem úszott semmi gyanús. Talán fél egyet üthetett az óra.
Hálanekedinternet, hamar égnek állt a hajam. Egy D. Tibor nevű vállalkozót lőttek le otthonában, felesége az NAV irodába menekült. Még jó, hogy nem a NAV irodában fogtam vérző fejem és előtte volt alkalmam Tibivel beszélni, mert frászt kaptam volna, hogy lelőtték az ártatlant. Az több ismerősnek is eszébe jutott, kaptunk pár telefont, hogy izé....élünk még??
Ahogy utánagondoltam, az egész véres leszámolás akkor történhetett, amikor hazaértünk az oviból. Akár láthattam is, ahogy menekül a gyilkos. Persze az agyam szivacs és hómező egyszerre, tán azt sem veszem észre, ha a Walesi herceg sétál el mellettem díszhintóban....de nem is az az érdekes. A sarokról simán rálátok a házra, ahol az esemény történt. Ezerszer elsétáltunk már mellette... Brrr!
Délután (a vadnyugati körülményekre tekintettel) Rékát nagynénje hozta haza az oviból. Kiderült, hogy nem volt kedve FitKidre battyogni, de azért elment (gondolom, óvónéni noszogatta rendesen). Mire itthon felértünk az emeletre, már azt is sejtettem, hogy lázas. Összegömbölyödött a kanapén és nem is moccant onnan többet, amíg egy nagy adag Nurofen elfogyasztása után elaludt. BETEG lett!
(egyébként tök fura, hogy több, mint 1 fecskendőnyi az adagja Nurofenileg..én még ott tartok, hogy FÉL. VÁÁÁÁ!)
Nehezen ment le a láza, nehezen engedett a nurofen hatalmának, 1,5 órával később azonban egy agyon izzadt, de láztalan leánykát simogattam az ágyában. Éjszaka fel-felkeltem hozzá, hogy megnézzem, nem támad megen ez a láz, de nem. Reggel láztalanul és tünetmentesen ébredt! Nem akartam elhinni. Sem takony, sem egy köhhentés, semmi. Ami persze jó, csak meghökkentő. Ilyesmi 1,5 éves kora óta nem fordult velünk elő. 1 napos betegség?? Persze az ovit még hétfő este lemondtam egész hétre, szóval Réci éppen az elő vakációját élvezi.
Ami Zalánt illeti, pont ma "nyújtogattam a nyakam", hogy vajon lehet e már tudni, melyik csoportba kerül a picinyem......még semmi biztos. A Napraforgó csoport óvónénijei okésak, amiatt nem aggódom, de a Napsugárban változás lesz. Ami egyébként jóóó! Akik most vezetik a csoportot, biztosan nem kapnak kiscsoportot. A háromból kettő nem. A harmadik marad, L.K., mellé keresnek másik óvónénit pályázat útján. Hurrá.....szóval megint egy sötét ló, akiről nem tudni semmit. Még azt sem, hogy ki lesz a befutó. Most mást nem tehetek, csak várok, mi lesz. Viszont a felvételi papíron elírták Zalán születési dátumát....aszerint ő szeptemberi....Lehet, ez még fontos lesz?
