Hivatalos

Sikerüüüüüüüüüüüüüült, Rékát átvették másik ovibaaaa!!!! 

Pitypang ovisok leszünk ősztől

Gyereknapon

Ott a repcsi, tesó, látod?

Alvás elvonón

Mostanában nem alszunk jól. Pontosabban keveset alszunk és azt sem jól. Reggel hétkor, amikor csörög a vekker, szinte világomról sem tudok. Olyannyira nem, hogy a telefonom ébresztője rendre kudarcot vall, nem képes kirángatni engem ÁlomFöldről. Sőt, újabban már Zalán sem, pedig ő aztán ha magas frekvencián ordítani kezd, körülötte alvó ember nem marad. Engem leszámítva. 

Felmerülhet a kérdés, hogy miért alszom rosszul? Elsősorban a meleg miatt. Kerek négy hónapja annak, hogy szóltam az uramnak, nem működik a légkondi távirányítója, szerezzünk be egy újat, még mielőtt a nyár ránkköszönt és finoman megpárolódunk a melegben. Megígérte, elintézi. Most, négy hónappal később hirtelen itt a nyár ezerrel. Van működőképes távirányítónk és vele légkondink és általa hűvös szobánk?  Hát persze, hogy nincs. Szóval többek között ezért alszom rosszul. És mert persze a gyerekeknek is melegük van, hogy a bánatba ne lenne?

Így telt pl. a múlt éjszaka.

21:10 - Zalán nyugovóra tér macistakaróstul, cumistul. Zokszó nélkül.

22:15 - Apa, Réka, jómagam is nyugovóra térünk. Konstatálom, hogy rohadt meleg van a hálóban. Továbbá, hogy soha többet nem költözöm lapos tető alá és tetőteres lakásba sem, akkor sem, ha full légkondis még a vécé is.

23:00 - Végre elalszom.

23:30 - Zalán visítva ébred. Nem akar tudni a cicimről, ellenben iszik egy jóízűt a varázspoharából.

23:40 - Tenném vissza az ágyába, mire kismajomként belém csimpaszkodik. Majd ordít, mint a sakál. Ennek ellenére ott hagyom, lecsapom az éjjeli lámpát és ágyba bújok.

23:41 - Még mindig ordít, úgyhogy mégis felkelek. Ringatom egy picit, de nem akar hozzám bújni, esze ágában sincs aludni. Némi habozás után (semmi jele az álmosságnak) újra bepakolom az ágyába. Hűűű. Visít. Felveszem. Elhallgat. Mutogat a redőnyre. Picit pipa vagyok. Tessék aludni, Zalcsikám! - fogom könyörgőre. Leteszem, visít. Nem hatottam meg. Gonosz módon bemenekülök az ágyamba. 

23:42 - Élő lelkiismeretem, Apa megjegyzi, hogy nem vagyok normális, hogy hagyom sírni. Lehet, nem is vagyok az....

23:43 - Zalán a mi ágyunkban garázdálkodik. És nagyon elemében van. Apjához bújik, rámászik Rékára, boldogan gagyarászik. Réka ugyanígy kezdte annó. Talán soha többet ki nem tesszük őt sem az ágyunkból?

23:50 - Próba cseresznye alapon Zalán transzfert kap az ágyába megint, ezúttal nem tiltakozik. Elalszik. Halllelúja! Hol az ágyam? 

01:30 - Réka sírva ébred, merő izzadtság a haja. Nagyon szomjas. Benyakal egy adag bubimentes ásványvizet. Majd újra párnájára dől egy szó nélkül. Szerencsére mindenki más alszik, mint akit fejbe kólintottak.

02:50 - Apa megközelíti a vécét. Mire Zalán felébred megint. Lapulok, mint nyúl a bokorban....Zalán visszaalszik némi nyögdécselés után.

04:30 - Réka azt álmodja, Zalán el akarja venni a motort tőle (ami egyébként Zaláné...). "Add ideee, engedd eeel, te ezzel nem játszhatsz...." - kiabálja, mire Zalán újra felébred. Ez nem lehet igaz. Elmormolok pár káromkodást az orrom alatt és megszoptatom az immár éhes Zalánt. Rékának több nyikja nincs. Közben iszom is, mert pokoli szomjas vagyok...Ahogy lecsatlakozik rólam, már alszik is picinyke fiam. Megkönnyebbülve fekszem vissza.

04:35 - De pisilnem kell, irány a toalett! Apa is követi a példám. Marha meleg van, így ablakot nyitunk, már magasról teszünk a szúnyogokra. 

05:50 - Apa telója megszólal. Ezt bezzeg meghallom. Kinyomja.

06:00 - Megint csöng a telefon, végképp kikapcsolja.

06:30 - Újabb Réka rémálom, valaki az eper készletét fosztogatja...Sír és dobálja magát, de szerencsére senkit nem ébreszt fel vele. 

06:35 - Megint rémálmodik a leánykám, a témára már nem emlékszem.

07:00 - Ébreszt a telefonom. Tibi kikapcsolja.

07:15 - Életet ver belém. 

Jó reggelt! Indul a nap!

Képzeld, anya!

Eddig jutott Rékám, aztán az óvoda forgatagában elvesztett engem szem elől, torkán akadt a szó. Egykettőre átvágta magát a zsibongó és hullámzó "tömegen" és végre cuppanós puszit nyomhattam a képére. Láttam rajta, hogy nagyon izgatott. Valami történt, valami jelentőségteljes és fontos. Arcocskája, szemei csillogtak, majd' kiugrott a bőréből.

- Képzeld, anya, ma kakáltam a kisvécébe!!!! - egy másodpercre meghökkentem, másra számítottam (bár fogalmam sincs, mire, de másra), aztán nyomban átéreztem örömét. Eddig mindig hazahozta a barna csomagot, esze ágában sem volt máshol kakálni, mint itthon. Hurrá, újabb megtört jég...

Persze az óvónéninek most sem szólt nagyszabású (és talán igencsak sürgető) szükségletéről,  dadusunk pedig hónapok óta nincs, hát annak sem igen tudott jelezni. Réka elbeszéléséből kiderült, hogy kivárta a ritka pillanatot, amikor senki nem volt a vécében, kakált egyet ügyesen, és egyedül kitörölte a fenekét (ahogy itthon). Ja, nem, a vécét nem tudta lehúzni...viszont Marci igen, ő segített neki. (Itt is köszönet neked, Marcikám.) Hogy mindezek után kezet mosott e, bevallom, nem mertem megkérdezni, bízom benne, hogy igen....

Nem, még mindig nincs hír ovi ügyben. Már csak három nap....


UI: Este mégis rákérdeztem a kézmosásra, mire Réka mű sajnálattal a hangjában: " Óooooo....azt elfelejtettem......" 

Szülinap képekben

Az én szerelmetes, méhemből-lelkemből szakadt kis magzatom egy éves lett. Jó, jó, tudom, már múlt szerdán elkezdte taposni a második életévét, de olyan jó volt így hosszan (szerdától-szombat estig) ünnepelni. Rékának is feltűnt az elnyújtott szülinap, vasárnap este kéjes kárörvendéssel a hangjában megjegyezte, hogy "Ma már NINCS szülinapja Zalánkának, ugye?????" 


Jól sikerült a szombati nap, azaz a szülinapi buli. Annak ellenére, hogy hirtelen ránkzuhant a kánikula és a lapostető alatt kis otthonunkban trópusi kánikula tombolt szombat délre. Mindenünkről csöpögött a víz, a tortát alig mertük elővenni a hűtőből, nehogy két másodperc alatt szalmonellától hemzsegjen. Fontolgattunk egy kerti medencepartit is. De nincs medencénk, így maradunk a lesötétített nappaliban. 

Kisfiam meglepő profizmussal "menedzselte" végig a saját szülinapját. Minden vendégnek örült, senkitől nem kapott sikító frászt. Rácuppant az ajándékokra, izgatottan bontogatta és egyiknek jobban örült, mint a másiknak. Öröm volt nézni. Mintha csak már a sokadik szülinapját ültük volna. Új képességekkel is meglepett, ivott szívószállal a pohárból, csóválta a fejét és új szavakat is kibökött (mammma, nem, de, néhány új szót csapva a babához.) Amikor délután elfáradt, átvittem a lesötétített, hűvös hálóba, ahol azonnal az ágyba kérte magát cumival és a macis takaróval egyetemben és hálásnak tűnt, amikor ott hagytam magára. Végül azért amikor elmentek az utolsó vendégek is, keservesen sírva fakadt, így hangot adván tiltakozásának. Szóval azt hiszem, jól érezte magát a drágám.

Réka kissé nehezen viselte, hogy ezúttal nem ő állt a rivaldafényben, de igyekeztem elterelni a figyelmét. Elveimmel ellentétben kapott ő is "szülinapiajándékot", egy Dórás könyvet és egy matricás könyvet (úgyis itt a gyereknap, no), aminek nagyon nagyon örült. (Erről majd még később, ha lesz időm.) És remekül eljátszott azokkal a játékokkal, amelyekhez Zalán még picike (kalapácsos dühöngő - vagymi... és a kismotor)


SzerelmetesKisfiam szülinapja néhány képpel elmesélve:

A szülinapi torta (én sütöttem, kiskacsómmal, nagyon finom volt.) 

Ismerkedés az ajándékokkal (melyiketbontsam feeling)

Komoly(nak tűnő) elmélkedés a röfögő-hápogó-bégető könyv felett...

A nap kedvence : tanuló szerszámpad (L. mamától és Papától)

Khm....hát ilyesmi is becsúszott hellyel-közzel.... 

Volt móka, zene, tánc és kacagás.... 

....és teherautózás bőven....

A gyerekek egyáltalán nem fáradtak el, én hulla voltam este 9-re. :)))

Ui: Ez az első szülinap sem maradt baleset nélkül. Réka annó az ajándékba kapott lóról repült le nagy ívben, hogy azt hittem, egy foga sem maradt...idén Zalán fejelte le a kisszéket úgy, hogy 1. az művészet volt, ahogy elesett 2. az még nagyobb attrakció volt, hogy pont az orra között találta el a szék ülőkéje...Szerencsére viszont nagyobb baja neki sem esett.

Masejött....

Illetve tulajdonképpen igen, még találkoztam is a postással...éppen az óvodában. Nyelvemen volt, hogy izé...nekem nem hozott e valamit, de visszafogtam magam. Kár feleslegesen égetnie magát az embernek. Elég nekem a spontán is.

Ezt már kibírjuk valahogy....

Van viszont ennél egy sokkal fontosabb hírem. Zalánom kibökte az első tudatos szót formás ajkain. Réka határozott "NEM"-je után (hát nem jellemző, hogy kinek mi az első szava????) ő úgy döntött az övé nem lesz más, mint a: BABA!!!!!! Az óvodából hazafelé jövet szembetalálkoztunk egy onokáját biciklin szállító nagypapával, mire Zalán a kislányra mutatott és kiejtette a fent nevezett szócskát. Vigyorogtam, mint egy tejbetök. Egy arra hajtó autó sofőrje, nézett is nem gyengén gyanakodva.

Hullámzón

Szülinapozni szombaton fogunk Zalánommal, akkor rándul át hozzánk a család...bár tegnap lekonyultam, amikor megtudtam, hogy fele banda kidőlni látszik tüszős mandulagyuszival sajnos. Azért este nem bírtam magammal, megleptem Zalánomat a mi (drága szerencsés szülők) ajándékunkkal. Hetek óta becsomagolatlanul állomásozott a gardróbszekrény tetején, csak Rékának mutattam meg. Igazi diplomata a lány, első adandó alkalommal  a gardróbba cipelte az öccsét és mutogatott fel a piros dömperre, hogy "látod, Zalcsika, ott van az ajándékod."  Idén szemet hunytam árulása felett, de jövőre több eszem lesz. Zalán örült a járgánynak, mohón rávetette magát és   hagyta, hogy tologassuk benne fel és alá a szobában. 

Új világrend van nálunk kialakulóban az estéket tekintve. Este 9-kor mindkét gyermek a saját ágyában nyugovóra tér. Ha kisebbségi gyerekek potyognak az égből, akkor is. Az elmúlt két napban a dolog bámulatosan működött, olyannyira, hogy volt alkalmam újra felfedezni, milyen naaaaaagy is a hitvesi ágy rám eső fele Réka nélkül (egyszerűbben fogalmazva Réka két éjszakát a saját ágyában aludt). Tegnap aztán nem aludt el sem 10-ig, sem 11-ig a kuckójában.... Ekkor mi is eltettük magunkat holnapra, így őkelme megint a mi ágyunkban landolt. Nem baj, már az is eredmény, hogy képes egy egész éjszakát a saját ágyában, nyugodtan végigaludni, eddig erre nem volt példa.

Ma reggel Rékát az ovi teraszán hagytam két (Marci és Dávid) pasas és két sárga autó (saját tulajdon) társaságában. El sem kísért a kapuig, integetett és vidáman játszott a srácokkal. Befizettem Réka ovis étkeztetését is...továbbra sem lehet csak ebédet+uzsonnát előfizetni, komplett csomag van tízórai+ebéd+uzsonna, akár elfogyasztja a gyerkőc a tízórait, akár nem. Mivel 8 és 9 óra között kapnak elemózsiát és Rékát soha nem viszem 9 óra előtt,  mindig itthon reggelizik, ezért csak fizetem a tízórait...fizetem, fizetem. Nem nagy összegről van szó, de azért bosszantó.

Tegnap az orrom alá dugott az L. óvónéni egy nyilatkozatot, hogy töltsem ki izibe, már a szeptemberi "tanévre" vonatkozik. (Hány tesó van, kérek e enyém csemetének ovis eledelt, a többire nem emlékszem.) Ahogy átvettem az A4-es lapott ott a mosdóban, egyből az hasított belém, hogy nem sikerült....nem vették át Rékát egyik megjelölt oviba sem, áááááááááá! Vajon ők már tudják, amit én még nem? Vagy ez puszta formalitás, amit minden gyerkőc anyukájával automatica kitöltetnek? Inkább az utóbbira voksoltam. Gyanakodva figyeltem L. óvónénit, látok e szemrehányást rajta ("Nem vagyunk elégedettek a Nyitnikék ovival? Átjelentkeztünk sunyiban, miii? ") de semmi szokatlan nem láttam.

Mindenesetre eddigi nyugalmam átjelentkezés témában úgy tűnik a múlté. Már csak azért is gondolom ezt, mert ma reggel, amikor találkoztam a postással, picit összeugrott a gyomrom....és nem azért, mert forró, csillapíthatatlan szerelemre lobbantam iránta. 

Szülinap előestéjén

Zalántól nehezebb volt "elszakadásom", mint Rékánál. Nem tudom, ez minek tudható be, mert a várandósság végét ugyanúgy nehezen viseltem, mint Egyeskénél....Zalán kedden született és csak előző pénteken tudtam őszintén azt mondani (neki és magamnak), hogy most már felkészültem arra, hogy ennek a csodás egységnek vele vége legyen, megszülethet végre, el tudom engedni....Rékával a pocakban ez 38+0.- nál régen megvolt. 

Sosem felejtem el ezt, pedig nem úgy zajlott, mint a filmekben. Érzelmekre ható zene nem szólt a háttérben és a szél sem fújta a hajam a tengerparton...Ehelyett egy cég udvarában sétálgatva vártam, hogy Tibi ügyet intézzen. Sütött a nap és ragyogó tavaszi idő volt. Simogattam a pocakom, beszéltem Zalánomhoz.... és valahogy éreztem, hogy készen állunk...

Nem reagált gyorsan a legényke, bár a hétfői nst klassz jósló fájásokat mutatott. Én nem éreztem semmit. Egészen éjfélig. Amikor aztán elkezdődtek a keményedések. 10 percesek. Doktorúr meghagyta, hogy rendszeres keményedések is elég okot jelentenek arra, hogy a kórházba vonuljunk, ám én úgy gondoltam, hogy kivételesen intelmét elengedem a fülem mellett. Így utólag, jól tettem. Olyan szép emlék maradt az az éjszaka itthon. Réka és Tibi aludtak békésen, én pedig fura nyugalomban ágyba másztam Zalánnal. Minden olyan meghitt volt. Nem létezett más, csak én és ő. Biztatgattam a drágámat, hogy bátran kibújhat, annyira nagyon várjuk, szeretjük őt, itt az idő, jöjjön, csak jöjjön....És ő szót fogadott, reggel fájásokkal folytattuk a vajúdást. Délután fél 4-re született meg, és akkor már mit sem számított, hogy világra hozatala a fájdalom és szenvedés addig ismeretlen bugyraiba juttatott el engem. Csak a kisfiam számított és a boldogság, hogy négy főre gyarapodott kis családunk létszáma.


Áldás ért bennünket, nagy ajándékot kaptunk. Pont egy éve ennek.

Zalán és én - tavaly ilyenkor

Még 3 napunk volt akkor EGYÜTT....

Anyák napja - avagy hülyeségem története

Ma (pénteken) volt az óvodában az anyák napi műsor a Katica csoport számára. Próbáltak is rá a gyerekek, hosszú hetek óta tanulták a verseket (a nagycsoportos korúak főleg), memorizálták a dalokat és a hozzájuk tartozó koreográfiát... és hallottam, hogy Réka is szívesen sürög-forog a próbákon...

A fejemet tettem volna rá, hogy Réka nem fog részt venni a műsorban. Borítékolható volt a dolog. Az ovis anyák napja előtti napokban sokszor átfutott az agyamon, hogy az első anyák napját "páholyból" nézi Réci, azaz az ölemből...hiszen még M. mama előtt sem versel, nemhogy 40 idegen felnőtt előtt. j

Reggel meglepetés ért, mert szembesültem azzal, hogy az anyák napi műsorhoz ünneplőbe illik csavarni az ember gyermekét. Valahogy tudnom kellett volna, ha máshonnan nem, hát saját tapasztalatból...mégis csodálkoztam. Aztán beszéltem M. óvónénivel és ő bólogatott, igen, csini ruhában, ünneplőben lesznek a gyerekek. Rendben, Réka úgyis szeret kiöltözni. 

4 órakor kezdődött a műsor. Negyed négykor, emlőmön a ragaszkodó Zalánnak, mellettem a játszóruhás Rékával azon töprengtem, mikor tanulom már meg, hogy két gyerekkel jóval több időbe tart elkészülni, mint nulla gyerekkel. Az igaz, hogy még azt a leckét sem tanultam meg, hogy egy gyerekkel pontosan mennyivel indulás előtt kell belefogni a készülődésbe....mindegy....Ez pont azután futott át az agyamon, hogy konstatáltam, az anyatejet kedélyesen iszogató Zalánt barnamackó is meglátogatta, tehát még pelust is kell cserélnem rajta, ááááá....

Fél négykor jött a felmentő sereg, azaz Apa, igaz, akkorra egy jóllakott, tiszta pelusos és ruhás, nagyon álmos legénykét hagytam hátra neki. Réka drágám úgy nézett ki, mint akit a skatulyából húztak ki, szóval élt a remény, hogy nem fogunk elkésni.

Sógornőm előző este szólt, hogy feltétlenül vigyek az ovis anyáknapjára (OAN) zsebkendőt. Mit ne mondjak, még sehol sem volt a műsor, de mire az ovi területére értünk, párszor a szemembe szökött a könny és nem a meghatottságtól. És most nem arra a dührohamomra gondolok, ami akkor tört ki belőlem, amikor ezredszer is megállapítottam a készülődés közepett, hogy nincs egyetlen göncöm sem, tényleg nincs...

Ahogy kiléptünk a kapun, lánykám sprintbe fogott az ovi felé, ami elég veszélyes, az útkereszteződésben ilyenkor eszébe sem jut szétnézni.  Hívtam, nem jött vissza, futottam utána, kacagva nyargalt előlem. Kergettem, mint macska az egeret összeszorított fogakkal, vérben forgó szemekkel, Iszonyú mérges voltam rá. Halálra tud rémíteni. Mindez  ugye remek alaphangot adott az OAN-ra....ráhangolódásban nem volt hiány....

Az ovi kapujában eszembe jutott, hogy nem hoztam magammal esernyőt, pedig erőssen esőre állt. Sem pulóvert. Hurrá. És hoppá, a fényképezőgép is otthon maradt, a fene egye meg.

Viszont egyáltalán nem késtünk el. A Katica csoportban szőnyeget kanyarítottak a szoba közepére, köré apró székeket sorakoztattak. Ezekre ültünk szépen sorban mi anyukák és nagymamák. A csoport a szomszédos szobában öltözött és gyülekezett, talán még egy utolsó próbára is sor kerülhetett. Amikor Réka sehogyan sem akaródzott megválni tőlem, már sejtettem, hogy itt ha lesz is műsor, de bizonyosan nélküle. Egy idő után eltűntek a gyerekek, csönd ereszkedett a teremre, de Réka maradt. Az óvónéni hívta, de ő maradt....

Egyszer csak kitárult a dupla ajtó és feltűnt rajta 4 nagycsoportos a köszöntővel. Majd körjáték következett (Bújj, bújj zöldág....iglice szívem). Aztán egy játék (koszorú, koszorú, miért vagy oly szomorú...) Végül versek, talán 3. Nem sírtam, még csak nem is könnyeztem. Nem annyira azért nem, mert az én lányom kimaradt a buliból, sokkal inkább azért, mert a versek témája távolról sem érintette az édesanyákat. Mire belerázódtam volna a műsorba, a gyerekek máris eltűntek a szomszéd szobában. Véget ért a verses móka, jött a meglepetés. Láttam az arcocskájukra pírt varázsló örömöt, az izgalmat, hogy milyen sokat jelent ez nekik, most megajándékozhatják az anyukájukat valamivel...olyan nagyon aranyosak voltak, rengeteg szeretet volt ott egyhalomban. Én még anyák napi műsoron soha nem voltam (érintettség híján), így hát azt hiszem azok a csillogó szemek...azok voltak a legszebbek az egészben.

25 gyerek ostromló vitézként csapott le anyukájukra virágjukkal és pici ajándékukkal. Figyeltem őket és szomorú voltam, amiért Réka nem szerepelt a műsorban és így ajándékot sem hozott nekem. És csalódott is voltam (lásd a címet fenn) Tudtam, hogy marha vagyok, amiért így érzek, hiszen kicsi még a lány, olyan aprócska....nem is szereti az ovit és nem is illeszkedett be, ahogy a többiek. Tudtam, is, hogy nem szereplős fajta, mégis fájt, hogy 26 gyerekből 25 "fellépett" a műsorban, köztük 7 kiscsoportos, az enyém leány pedig nem. Legalábbis azt hiszem, ez esett rosszul. Csak ott ültem, ölemben a csöpp lánnyal, ringattam, átöleltem, szimatoltam a haját, miközben körülöttem mindenki fényképezett és pózolt a virággal, csemetével...És azt gondoltam magamban, hogy iszonyú ostoba vagyok, amiért képes vagyok csalódottnak lenni.

L. óvónéni segítségével végül nekem is jutott virág és egy díszcsomagolt süti, amit a gyerekek együtt sütöttek az óvónénivel tegnap. Rékának ugyan egészen biztosan semmi köze nem volt hozzá, nekem mégis kedves volt, mert az első hivatalos anyák napi ajándékom ez volt tőle. És egy szál narancssárga gerbera.

4 óra 20 perckor már az óvoda kapuján kívül battyogtunk. Még visszanéztem, hogy nem e lemaradtunk valamiféle svédasztalos uzsonnáról vagy koktél partiról, amit a Maci csoport termében tartottak meg....de áramlottak ki utánunk a gyerekek és szülők egyaránt, tehát valószínűleg ennyi volt a műsor.

- Nem akartam szerepelni...Olyan sokan voltak a gyerekek és olyan hangosan énekeltek, olyan hangosan....- szólalt meg akkor Réka, mintha érezte volna, hogy valami magyarázatra szorul... - És nem akarom megfogni senkinek a kezét a körjátéknál...

- Gyere, menjünk el fagyizni. - simogattam meg a szöszke fejét, mire láttam, hogy megkönnyebbül. Ragaszkodott hozzá, hogy fogja a kezem és vidáman szökdécselve célba vettük a cukrászdát. Csak mi ketten. Hát ma is tanultam valamit talán.

Elkezdődött

Zalán fogantatása óta ott ficereg az agyamban a kérdés: Vajon jó testvérek lesznek a gyermekeink? - sokáig parkolópályára került ez a kérdés, maximum rózsaszínű, idillikus álmokat szövögethettem a témában. Úgy véltem, a csecsemő illetve a kúszó-mászó Zalánnak nem nehéz az okos nagytesójának lenni. (Ha egyszer átesett az ember gyereke a sokkon, hogy a tesó megszületett és marad, mégpedig állandóra a családban. ) A totyogó, napról napra ravaszabb, huncutabb és macsóbb Zalán azonban már egy egészen más káposzta  (hogy képzavarral éljek), és itt volt a bökkenő.


Szóval ami egy ideje már a levegőben lógott, várható volt, hogy be fog következni, mára a hétköznapok egyre sűrűbben ismétlődő jelenségévé vált. Hogy mi? A VESZEKEDÉSEK. Vagy még jobb szó a marakodás?? Sokszor pont olyan, mintha két választási malackát tartanék itthon. Visít az egyik (általában Zalán), sikít a másik (logikusan átgondolva ez mindig Réka. ) Rájuk pillantva annyi látszik, hogy négy apró kéz markol valamit és rángat jobbra, majd balra...jobbra, balra. Aztán a duó együtt visít egyre hangosabban és élesebben, hogy a fülem háborogva tiltakozik. A végkifejlet általában sírás. Eleinte Réka került ki győztesként a "csatából", azonban Zalán lassan egyenlő partner lesz a vitákhoz erőben és segítségére van ebben híresen erős fogása. Ha valamibe belekapaszkodik, azt még én is nehezen szedem ki az ujjacskái közül. 

Kezdetben úgy ugráltam közöttünk, mint egy buzgó boxbíró, próbáltam visszaemlékezni, hogy melyikőjük is volt az orv támadó és aszerint igazságot tenni....És könnyű dolgom volt, mert Zalán ártatlan bárányka volt, Réka pedig az irigy nagytestvér. Többnyire. Az utóbbi napokban hozzáállásom a veszekedéshez rutinszerűvé vált, egyre többször közbe sem avatkozom, oldják meg ők egymás között, az alapszabályokat persze tudják és be is tartatom velük (vagy legalábbis törekszem rá.)

És közben egyre hervadtabban kérdezem magamtól, a Jóistentől, hogy ugye ezek ketten jó testvérek lesznek???


---


Este a vacsoránál Zalán az asztal alá borította eledelét, mire Réka harsány, kárörvendő kacajban tört ki. Mire Tibi büntetésből levámolta Réka sültkrumpli adagját. Mire Réka ordítani kezdett, akár egy sakál vokál. Zalán vérszemet kapott és zsákmányolt egy sült krumplit maga is Rékától. Réka még jobban ordított volna, hogyha ez fizikailag lehetséges lett volna. De nem volt az....Végül a fiúk elvonultak kezet és mancsot mosni, a lányok addig kettesben láttak neki a desszertnek, a lekváros palacsintának. Ahogy békésen falatoztunk Rékával, éreztem, hogy süketítő a csend...


Ugye ezek ketten jó testvérek lesznek???


---


Sokszor beszélünk róla itthon, hogy a közelgő (évek kérdése) lakáscserénk alkalmával nem biztos, hogy mindkét csemetének biztosítani tudjuk a saját szobát. Ha azonban tornádóként végigsöpör egy marakodás a két gyerkőc között, valamelyikőnk mindig felsóhajt: 
- Mégis jó lenne külön szobába pakolni őket....


Ugye ezek ketten jó testvérek lesznek???

Csak úgy....

Őőő, és mert ahogy közeledik a szülinap, egyre jobban elhatalmasodik a lelkecskémben a nosztalgia. És eszembe jut, mennyire nagyon szeretem az én ÉdesDrágaKicsikéimet. Ezen pedig ilyenkor muszáj bőgni Josh Groban ide vagy oda. :)

Réka mondta 14

Egy elhanyagolt telek előtt sétálunk el, ahol bokáig, sok helyen térdig ér a gaz.

Réka (elragadtatással): - Milyen szépen kikelt itt a fűmag, anya....

---

Fürdetem a két csemetét. Ahogy vetkőztetem Zalánt, megjegyzem, hogy húha, itt kaka van....Leműtöm Zalánról a pelust, ő álló helyzetben, a kádba kapaszkodva türelmetlenül várja, hogy végre a habokba vethesse magát.

Réka: - Hű, látom, tényleg kaka van. Lóg a fenekéből a kaka.....ja, nem, az a fütyije....

---

Séta közben csigák mászkálnak a járdán. Többségük már halott, mert eltaposta őket valami boldogtalan, talán nem is egészen véletlenül. Azért találunk élőt is, aki egy jobb élet reményében elhatározta, hogy átkel a járda jobb oldaláról a balra.

- Anya, ez a csiga kikelt a házából! - rikkantja boldogan Réka. 

---

Óvodában használatos hátizsákja (Fifis), mely a Báránykámat rejti egy délelőtt alatt olyan koszos lett, hogy komolyan a csodájára jártam. Ha azt a feladatot kapom, hogy x idő alatt hasonló színárnyalatra varázsoljam a táskát, nem biztos, hogy sikerrel jártam volna.

Fogom hát szegény hátizsákot és elindulok vele a fürdőszobába, hogy kimossam. Réka a csapnál utolér, felmászik a kisszékre, majd meglátván kezemben a zöld cuccot, megszólal.

- Ugye ezt nem gondoltad komolyan?

- Mit?

- Hogy kimosod a hátizsákot.

- Dehogynem. Nagyon koszos.

- ÁÁÁáááááááááááááá!

- Nézd meg, nem is zöld, szürke az egész.

- De az úgy volt jó!

- Koszosan? 

- Igen....úgy jobban tetszett nekem.

Na tessék....

---

Réka énekel:

- "Hurrá, gyerünk megyünk, ez meg sem KOPPAN nekünk...."

(Dóra után eléggé szabadon.)

---

Réka mindkét lábát bepréseli a sütifalóba. Bár kicsi erre az esély, aggódom, hogy beleszorul oda mindkettő, így megjegyzem:

- Réka pakold ki a lábaid a sütifalóból, mert ha beszorulnak, mehetünk a doktornénihez...

- Á, legfeljebb szétvágjuk. - szúrja közbe az apja a háttérból.

- Nene ne! Ne vágjatok szét! - jajdul fel Réka ijedten.

---

Én: - Réka, milyen tortát rendeljünk Zalánnak a szülinapjára?

Réka: - Bébiételeset!

---

Valaki megkérdezte tőle:

- Réka, és milyen az óvoda, szeretsz oviba járni?

- Igen....nyáron....ha majd szünet lesz....

Mert ugye akkor nem fog járni. 

A Nagy Ellenőrzés, amiről lemaradtunk....

Reggel szokatlanul korán ébredtünk valamennyien (szokás szerint Zalán fújt riadót, hogy meglátogatta a barna maci). Mivel azonban csak fél 10 tájban várt minket az óvoda, ráérősen készülődtünk. 9.40 perckor egészen magasan járt a nap, szélcsend volt és tiszta idő. Ekkor léptünk be nagyjából a Nyitnikék óvoda kapuján. 

Két csoport is nyüzsgött az udvaron, a Katica és a Maci, majdnem minden négyzetméterre jutott egy óvodás....Konstatáltam, hogy Réka kisbarátja, Marci már javában motorozott Zitával, valamint, hogy a várakozásokkal ellentétben mégiscsak L. óvónéni a felügyelő, idegen személy sehol, ahogy M. óvónéni sem. 

Réka panaszkodott, hogy pisilnie kell, kísérjem be a vécére, úgyhogy babakocsi bejárati ajtó előtt leparkol, Zalán kiemel, két gyerkőcöt oviba beterel, folyosón vár, míg Réka kisdolgát végzi. Eddig minden a megszokott szerint ment. 

Kifelé jövet Réka felpattant egy félredobott motorra és csatlakozott Marcihoz, majd szintén menetrend szerint kikísért a kapuhoz. Elköszöntem, integetett, elköszönt, integetett, integettem, integetett. Mosolygott, mint egy vadalma. Aztán azt találta ki, hogy integet nekem az ovi nyitott kapujából, amíg el nem tűnök Zalánostul a sarkon. Mivel az még akár öt percet is igénybevett volna, elhatároztam, hogy az első utcasarkon lekanyarodom, de Réka már azt sem láthatta, hallottam, ahogy a Cicamica csoport hórihorgas óvónője betereli Rékát , majd betette azt a kaput. Réka váratlanul nekikeseredett. Füleltem, de nem nagyon kellett, mert az ovi zsivaját simán lepipálta Réka decibelben. Kicsit vártam, de ordított tovább. Vártam, semmi változás. Nem tudtam tovább lépni a napi teendők listáján. Visszamentem az óvodához és mint egy kétballábas titkosügynök, elrejtőztem a szomszéd portánál a sövénynél. Kukucskáltam, felmértem, hogy is áll a helyzet. 

Azt szerettem volna látni, hogy Réka könnyei pikkpakk felszáradnak és Marcival vígan motorozik fel és alá. De nem ezt láttam. Réka úgymond a "légüres térben" motorozott körbe és körbe, közben elkeseredetten sírdogált és azt hajtogatta: "Anyát akaroom....anyááát...." Nem foglalkozott vele senki, L. óvónéni sem, amin nem lepődtem meg, mert már a beszokatás során sem vigasztalta soha Rékát, miért fogott volna bele ilyesmibe most? Kivártam még egy keveset, változatlan volt a könnyhullatás intenzitása, így  aztán már nyomtam is be azt a kaput. Megközelítettem Rékát, aki eldobta a motorját és az ölembe bújt. 

- Abba hagyta volna nem sokára! - jegyezte meg L. óvónéni mellettem, mire valami olyasmit feleltem, hogy elveszetten körbe-körbe motorozó, utánam síró leánykámat nem hagyhattam vigasztalás nélkül.

- Ahogy gondolod. - felelte ő.

Rövid gondolkodás után úgy döntöttem, engedek Réka kérésének és hazahozom magammal, pontosabban nem hagyom ott az oviban. Ahogy ezt közöltem L. - lel, ő kifejezte egyet nem értését - "rosszul teszed" -, de zárásképp megint csak annyit mondott: Ahogy gondolod.

Távoztunk. Gondolom, hogy nem éppen angolosan....

Hiába mentünk hát fél 10-re, a sors fura fintora, hogy pont így volt sírás, könny, sőt még ott sem hagytam a lányt. Az előzmények fényében M. óvónéni biztosan hálás a Teremtőnek vagy amiben hisz, hogy mindezt nem látta sem ő, sem a Nagy Ellenőrzés felügyelője....


És hát ugye várjuk a postást. :)

Mustra

Lassan két hete lesz, hogy látványát tekintve is elkezdődött az óvodában a felkészülés a Nagy Ellenőrzésre. (Az óvoda igazgatóságától, a központból néhányan kiszállnak terepre, hogy megnézzék, mizu...a látottakat aztán együtt értékelik)

Hétfőn a gondnok bácsi (Rékától tudom, hogy PistaBácsi az) gondosan lenyírta a füvet MINDENHOL, ahol füvet talált, festék került az egyik minimalista külsejű babaházra, amire eddig még ránézni is szomorúság volt....árvácskákat ültettek a kerti meggyfa (?) alá. Egész csinos lett az óvoda udvara. 

Mára tapinthatóvá vált az izgalom. Bár a két óvónő váltja egymást hétről-hétre abban, hogy melyikük a délelőttös, most mégis második hete M. óvónéni fogadja Rékát reggel. Ősszel minden csoporttól elköszönt az egyik óvónéni és kaptak egy másikat helyette, vagyis forogtak egyet az óvónők. Nohát M. az, aki maradt a Katica élén, jobban ismeri hát a csoportot is, mint L., így ő kapta a feladatot, hogy az ellenőrzésen helyt álljon. 

Én a józan paraszti eszemmel még mindig nem értem, hogy mire ez a nagy készülődés, elvégre remélem, hogy a fenti hivatalból érkezők is láttak már óvodát és óvodásokat, nem dobnak egy hátast egy-egy rosszcsont gyerkőctől sem. Szépen mosolyog majd M. egész nap, a gyerekek kedvében jár, soha fel nem emeli a hangját (ami L.-nek egyébként szokása), klassz kreatív dolgokat művelhetnek a gyerekek, szebbnél szebb és izgalmasabbnál is izgalmasabb játékokat talál ki számukra...Legalább erre az egy árva napra, ha máskor egyhangú és unalmas is a csoport napirendje.

Persze sejtem én, hogy mitől van a para. Felsőbb szinteken is megszületett már néhány agyban az a gondolat, ami egyes ovis csemetével rendelkező anyukáéban (enyémben) elég hamar megformálódott : a játék központúság ilyen extrém mértéke vajon mennyire jó és hasznos? Mennyire a gyerekek érdekét szolgálja? Bizonyítaniuk kell, hogy a "jatszani hagyni" elv nem azt jelenti, hogy az óvónő a falat támasztja álló nap, hanem igenis aktív és sürgőforgó óvónénik ők. Hmmmm...Holnap talán még olyan csoda is történni fog, hogy Rékáék verset vagy mondókát tanulnak...

Amikor ma ebéd után Rékáért mentem, kezét tördelve közelített meg M. óvónéni. Olyan nehezen jött elő a farbával ("Őőő....szeretnék valamit kérni.....lenne egy kérésem a holnapi nappal kapcsolatban....izé...." - kb. így, hogy már azt hittem, arra akar megkérni, hogy a Nagy Ellenőrzés napján inkább maradjon otthon Réka, hiszen legkisebbként még felborítja itt véletlenül a csoport rendjét a kontroll alatt. De nem. Arra kért, hogy fél 10 után vigyem a leánykám, akkorra kinn lesz a csoport a levegőn, így könnyebben megválik majd tőlem. Beleegyeztem. M. óvónéni azzal érvelt, hogy minden lehetséges tényezőre igyekszik figyelni, megoldást találni, ami csak a holnapi nap során előfordulhat. És hát nem szeretné, ha Réka a küszöbön gyökeret eresztve nem szeretne részt  venni a csoport munkájában. Beleegyeztem, bár szerintem az sem volna ciki. Vagy igen? 

Ekkor megszólalt mellettem egy nagymama, hogy hallja, lesz holnap ez a "megfigyelés", mondta Dávidka (unoka), és hallotta, abban maradtak, hogy ő majd gyurmázni fog...Merthogy reggel eligazítás volt, M. óvónéni megbeszélte a nagyobbacska gyerekekkel, hogy ki mit is fog játszani holnap reggel, mielőtt a szabadba vonulna a csoport....Hát mit mondja, még mindig meg tudok lepődni. Jó, hogy kész forgatókönyv nincs. Perces lebontásban, minden gyerekre vonatkozóan. 

A legutóbbi ellenőrzés a kiszivárogtatott infók szerint nagyon rossz eredményt hozott, az egyik legrosszabbat tán az egész városban. Szeretnék légy lenni a falon holnap, átmenetileg, hogy halljam és lássam, hogyan zajlik a nap. És jó volna ott lenni a kiértékelésen is....

Szundi, az édes

Lássuk csak, van a klasszikus póz és környezet, melyet Zalánom mutat be, valamint az a bizonyos kékmacis pléd. 

És van, akinek a megszokott pózban (hosszában, párnák közt) nehézkes a pihenés. Voálá Réka, az extrém. Bele sem akarok gondolni, hogy egy gyermekpszichológus mi mindent magyarázna bele ebbe a képbe. :) Ugyanis tegnap este is így aludt el az ágyikójában...

Réka mondta új

Egy elhanyagolt telek előtt sétálunk el, ahol bokáig, sok helyen térdig ér a gaz.

Réka (elragadtatással): - Milyen szépen kikelt itt a fűmag, anya....

---

Fürdetem a két csemetét. Ahogy vetkőztetem Zalánt, megjegyzem, hogy húha, itt kaka van....Leműtöm Zalánról a pelust, ő álló helyzetben, a kádba kapaszkodva türelmetlenül várja, hogy végre a habokba vethesse magát.

Réka: - Hű, látom, tényleg kaka van. Lóg a fenekéből a kaka.....ja, nem, az a fütyije....

---

Séta közben csigák mászkálnak a járdán. Többségük már halott, mert eltaposta őket valami boldogtalan, talán nem is egészen véletlenül. Azért találunk élőt is, aki egy jobb élet reményében elhatározta, hogy átkel a járda jobb oldaláról a balra.

- Anya, ez a csiga kikelt a házából! - rikkantja boldogan Réka. 

---

Óvodában használatos hátizsákja (Fifis), mely a Báránykámat rejti egy délelőtt alatt olyan koszos lett, hogy komolyan a csodájára jártam. Ha azt a feladatot kapom, hogy x idő alatt hasonló színárnyalatra varázsoljam a táskát, nem biztos, hogy sikerrel jártam volna.

Fogom hát szegény hátizsákot és elindulok vele a fürdőszobába, hogy kimossam. Réka a csapnál utolér, felmászik a kisszékre, majd meglátván kezemben a zöld cuccot, megszólal.

- Ugye ezt nem gondoltad komolyan?

- Mit?

- Hogy kimosod a hátizsákot.

- Dehogynem. Nagyon koszos.

- ÁÁÁáááááááááááááá!

- Nézd meg, nem is zöld, szürke az egész.

- De az úgy volt jó!

- Koszosan? 

- Igen....úgy jobban tetszett nekem.

Na tessék....


---


Réka énekel:
- "Hurrá, gyerünk megyünk, ez meg sem KOPPAN nekünk...."
(Dóra után eléggé szabadon.)


---


Réka mindkét lábát bepréseli a sütifalóba. Bár kicsi erre az egély, aggódom, hogy beleszorul oda mindkettő, így megjegyzem:
- Réka pakold ki a lábaid a sütifalóból, mert ha beszorulnak, mehetünk a doktornénihez...
- Á, legfeljebb szétvágjuk. - szúrja közbe az apja a háttérból.
- Nene ne! Ne vágjatok szét! - jajdul fel Réka ijedten.


---


Én: - Réka, milyen tortát rendeljünk Zalánnak a szülinapjára?
Réka: - Bébiételeset!


---


Valaki megkérdezte tőle:
- Réka, és milyen az óvoda, szeretsz oviba járni?
- Igen....nyáron....ha majd szünet lesz....
Mert ugye akkor nem fog járni. 

4 hónapja oviban

Rendületlenül járunk oviba. Az igaz, hogy a szokásosnál később, olyan fél 10 magasságában esik be Réka a csoportszobába, mert nyolc óránál hamarabb nem lehet felébreszteni, lelket verni belé,  ha harangot kongatok az ágya mellett, akkor sem. Így általában pont akkor érkezünk az oviba (későn), amikor indul kifelé a csapat az udvarra játszani. Az anyák napi készülődés miatt azonban ezen túl legkésőbb 9-re megcélozzuk az ovit, hagy készüljön az ünnepségre a lány. Az óvónéni elmondása szerint ugyanis nagyon élvezi a verselést, nótázást, táncot. Naná....kár, hogy ebben a félévben először van ilyesmiben része szegénykémnek. És nem csak azért, mert 2 hét ovit 2-3 hét betegállomány követ rend szerint. 

Réka továbbra sem mesél az oviról szinte semmit. Nehéz megszoknom és nem állom meg soha, hogy legalább egy kicsit faggassam, kérdezgessem. De ellenáll. MIntha úgy gondolná, hogy ha már ott hagyom őt 25 másik gyerekkel és egy idegennek számító óvónővel, míg én Zalánnal jól hazajövök és "éljük világunkat" kettecskén, akkor engem ne érdekeljen, hogy mi folyik vele az oviban. Ne legyek már olyan kíváncsi. Tényleg semmit nem mesél. Egy mai példa:

- Réka, énekeltetek, verseltetek ma? 

- Ez itt milyen virág, anya?

- Őőő...Karina is mond verset majd anyák napján az ünnepségen?

- Az meg ott micsoda? Az a piros??

- Az "orgona ágát" énekeltétek ma az oviban? - erre már nem válaszolt semmit, mintha meg sem hallotta volna. 

Ma beszéltem egy kicsit M. óvónénivel Rékáról. Azt mesélte, hogy Réka nagyon jól kijön a többiekkel, vidám, aktív, játszik velük, a többiek is kedvelik. Továbbra is bibi viszont, hogy  a felnőtteket nem fogadja el. Egyik óvónőt és ezek szerint a dadust sem (aki mellesleg ritka látvány az óvodában, mint a fehér holló). Nem tudja, hogy ez miért van és rosszul is esik neki...Mert nincs hozzászokva, hogy a gyerekek elutasítják a kedvességét, hogy nem kérnek mondjuk az öleléséből, egy egy buksi simiből. Attól tart, ha valami történne Rékával, nem tudná megvigasztalni, nem tudna mit kezdeni a helyzettel, hiszen Réka nemigen fogadja őt el, mint mentsvárat....Nem tudtam neki erre mit felelni.

Azt is elmondta, hogy Réka csudaügyes, nagyon aranyos kiscsaj, az anyák napi készülődésben például máris lepipált több 6 évest, pedig még csak egy próbán volt jelen, a péntekin. Mielőtt eljöttünk, megjegyezte, hogy reméli, egyszer Zalánom is Katica csoportos lesz, mert kellenek az ügyesokos gyerekek az oviba....Ez volt a másik, amire nem tudtam, mit felelni.....

Tiborom pénteken beugrott az ovi központba, mert én megkértem rá. Azt vettem ugyanis a fejembe, hogy nehogy formai okokra hivatkozva visszadobják az átvételre vonatkozó kérelmünket....Amit még februárban beadtunk, bár a jelentkezés csakis ezen a héten történhet hétfőtől péntekig. Talán fölösleges kör volt, de megérte, mert kiderült, hogy ott van a papírunk, ahol lennie kell, no para. A hölgy megnyugtatta Tiboromat (bár nem ő volt ideges, hanem én) hogy minden rendben, még két hét és megkezdik a határozatok kipostázását. 

Egyébként az a feszkó, nyugtalanság, ami a nyílt napok hetében bennem volt, alább hagyni látszik. Eddig egyik napon azt éreztem, hogy naná, hogy átveszik a Pitypangba vagy a Manóvárba az én remek leánykámat, még szép!! Másnap meg hogy hangyányi esélyünk sincs....a rohadt életbe.  Most megint nagy lelki nyugalomban várom, hogy mi lesz. 


PS: Azért van abban valami lélekboldogító, amikor az ember lánya úgy sétál haza az oviból kétgyerekestül, verőfényes májusban, hogy a nagyobbik, az a szöszke ott a trió élén hangosan, szívből, átéléssel énekli az "orgona ágát"....Nem is értem, hogy van az, hogy még csak könnybe lábadt a szemem és nem omlottam össze zokogva a nyílt utcán. :)) Talán majd az anyáknapi ünnepségen?
I

Összevetve

Valamikor, réges-régen, amikor Zalánom még picurka pocaklakó volt csupán, volt egy félelmem. Na jó, több is volt, de most egészen pontosan arra gondolok, hogy kimondva vagy kimondatlanul Ketteskét folyton Rékához fogom hasonlítani. És ezzel bizonyítottan rettenetes anya leszek...Úgy hívtam ezt, "bezzegelés". Bezzeg Réka, ügyesen szopott, már a szülőszobán profi cicigazda volt. Bezzeg Réka nem volt hasfájós. Bezzeg Réka így meg úgy, amúgy....

Azóta csak legyintek, amikor ez eszembe jut. Megint egy olyan aggodalom volt ez, amit igazán megspórolhattam volna magamnak. Persze valamilyen szinten elkerülhetetlen és természetes az összevetés, hiszen testvérekről van szó, és nincs is azzal semmi baj. Nyilván nem egyformák a gyerkőcök, de akármilyenek is, egyformán imádom és szerelmes vagyok mindkettőjükbe. Még csak másképp sem szeretem őket...

Az is igaz, hogy az összehasonlítósdiból nem csak ilyen vagy olyan elv miatt nem lett semmi, sokkal inkább mert rövid az eszem és egy sor dologra Rékával kapcsolatban már nem emlékszem (vagy rosszul emlékszem, hiszen az idő mindent szebb fényben mutat.) 

Hogy az alábbi pár sort leírhassam, fel kellett forgatnom a Popinapló ide vágó sorait. :)

- Zalánnak alap állapotában (egészségesen) egészen jó étvágya van, mégsem gyarapszik úgy, mint az anyatejen, levegőn és napfényen tengődő majdnemegyéves Réka annó. Akkor paráztam is, hogy csak 300 g-ot kap magára a leányzó per hó...most összetenném a kezem hasonló helyzetben.

- Zalán takaró mániás. Az a macis, fehér takaró már nem csak kiságyának elengedhetetlen része (még nem tudom, hogyan és mikor fogok alkalmat találni a kimosására), hanem napközben is, játék közben is körülötte szokott lenni. Olykor ráheveredik, hozzábújik...Amikor szundi után bemegyek Zalánomhoz, egyik kezében fogja a takaró csücskét és félreérthetetlen hanghatásokkal jelzi, hogy a takarónak is jönnie kell.  Rékának mai napig nincs kedvenc plüsse vagy bármilyen, amihez így ragaszkodna. A kedvencek jönnek és mennek.

- Zalán koránkelő, Réka éjjeli bagoly (mint én)

- Rékát minden oktató játék nagyon érdekelte, legyen az állatos, építős, partner volt benne. Zalán inkább az önálló felfedezés híve. Mutatom neki, hogy itt a cica, ott a kutyus, olykor oda sem néz, csak faképnélhagy. :)

- Mindketten nagyon barátságosak. Réka mostanra ugyan erőssen szégyellős lett...


- Mindketten későn fognak beszélni (ahogy látom). Zalán ugyanott tart, mint 1 évesen Réka, azaz 0 szót mond. Viszont utánozza, hogy csinál a nyuszi és a paci. :) 

- Zalánon látszik, hogy Ketteske. Bár még egészen zsenge korban van, ha Réka elvenné tőle imádott játékát, hangos ordítással ellenáll. Már tudja, hogy olykor bizonyos dolgokért meg kell küzdeni. Hihetetlen erős a szorítása, amivel egy egy játékhoz ragaszkodik, Réka máris sokszor fúj visszavonulót.

- Zalán is ámulattal néz az autók után séta közben, akár Réka ugyanilyen idősen. 


- Ha Rékának azt mondtam, hogy nem szabad a fiókot kihúzni, mert ott FontosPapírok laknak, akkor azt okosan megértette és elkerülte a fiókot. Mindent meg lehetett  vele beszélni. Zalán? Áh....Minden egyes "nemszabad" csak olaj a tűzre, annál jobban érdekli a tiltott gyümölcs. Sőt, már a válasza is megvan a "nemszabadra" : De! 

- Réka egy éves kora tájékán kezdett a mi ágyikónban aludni , egyre többször hanyagolta a sajátját. Zalán még nem mutat ilyen jeleket, ami jó, mert közben nem vettünk nagyobb ágyat, nem is tervezünk ilyesmit.


- Nagyjából egy időben tették meg első lépéseiket. Réka még nem volt 11 hónapos ugyan, de a premiert rövid szünet követte, míg újra totyogásba fogott. Zalán pont 11 hós volt, de azóta egyre hosszabb távokat tesz meg önállóan. A rekord 2 méter. Az fontos, hogy mindig legyen a kezében valami járás közben (Réka dettó)

- Réka ilyenkor saját kanállal rendelkezett az etetésekkor és ügyesen kanalazott. Zalán is lelkesen próbálkozik, de hogy tetemes mennyiségű szennyes állományunkat ne növeljem tovább, még inkább én etetem. Etetőszéket nem szereti, Rékának nem volt vele baja.

- Rékám tornyot épített, 3-4 emelteset, Zalánomban nem sok érdeklődés van az építés iránt egyelőre.


- Zalán is ugyanolyan hatalmas kutyarajongó, mint régebben Réka. Simán odatotyogna és megsimogatna bármely ebet, ha hagynánk.


- Zalán kedveli a bébiételt és szívesebben fogyasztja, mint az én főztöm, Réka ilyenkor már előnyben részesítette a házikosztot. 


- Zalán már hónapokkal ezelőtt felfedezte a fütyijét, Réka jóval később vette észre a punciját...ami nem csoda, nem kell magyaráznom tán, hogy miért...

- Réka sem aludta az éjszakát 1 évesen...

- Zalán bújósabb. Szívesen ücsörög az ölemben csak úgy, bújik hozzám. Ha kimegyek a szobából, azt nehezményezi. Rékánál nem emlékszem ilyen időszakra. 

- Zalán nem hisztis. Hogy "még" e, az majd kiderül.


- Zalán is szépen elücsörög a babakocsiban úgy is, ha nincs bekötve. Nem szökik meg sehová.


- Zalán - Rékával ellentétben - szeret az óvodába menni. (Bár a szó szoros értelmében, menni Réka is szeret....) Múltkor nem figyeltem oda egy pár pillanatra, máris a Maci csoport küszöbén vigyorgott.


- Zalán nyugodtabb természetű, mint Réka volt, bár panaszom rá sem lehetett, nem volt egy ideges gyerek. :)


- Rékát majdnem 3 éves koráig nem kötötték le  a mesék. Az igaz, hogy én, a magam szórakoztatására nem is néztem JimJam-et, Minimaxot (Frakkot viszont igen, hihi). Tehát nem volt kísértés sem. Zalán a kezdetektől fogva nyomon követi, milyen mesék vannak a JimJam-en. Ez nem olyan jó dolog, de ez van.


- Zalán elalszik az ágyában egyedül. Nem is emlékszem, mikor ringattam utoljára....
Éjszaka is szopi után azonnal kéri, hogy tegyem vissza az ágyába. Ezen minden egyes éjjel újra és újra csodálkozom. :)


- Zalán profi bébitaxizó volt a kezdetektől, pasiból van, no.


- Amikor Zalán torkaszakadtából ordít, ugyanúgy csecsemőkori, újszülöttkori valója jelenik meg a szemeim előtt, mint annak idején Rékánál. Már régen nem újszülött, lassan már nem is baba, de amikor ordít, hogy oááááá, na akkor visszafiatalodik nagyjából 10 hónapot. :)