Helyzet változatlan

A helyzet változatlan.

Ennyit tudok most írni erről. :D

Hápci, Krákogi és Krohács

Ezek volnánk mi. Merthogy...

Hétfőn lerobbant Anya,

Kedden lebetegedett Réka,

Szerdán már tüsszog Apa is,

...és holnap csütortok lesz....

Mostanában minálunk....

Literszám fogy a tea és a gyümolcslé.

Deciszám az orrcsepp.

Százasával a pzs.

Lázunk nincs, de kutyául érezzük magunkat.

Vagyis inkább nyomorultul. Olykor mint aki az utolsót rúgja.

Hihetetlennek tűnik, hogy egyszer meggyógyulunk.

Apa nem adja fel, dolgozik egész nap. De beteg, az biztos. Ma nyolc helyett már fél hét korül itthon volt. Egy kiló kivit is hozott.

Egyébként egész nap megy a JimJam. Már az idegeimre megy Jakab kandúr, Connie bocistul együtt.

Nyakaljuk a lándzsás útifüvet /szerintem túrót sem ér/

Étvágyunk semmi, de úgysem érezzük az ízét semminek.
Aki kitalálta a digi lázmérőt, azon végrehajtanék egy azonnali vagyonfosztást /ha még él/. A régi higanyost akarom.

Réka napjában százszor elmondja: Nagyon beteg vagyok. És te is, anya. Nagyon beteg vagy.

Megint előléptettük a porszívót nappali enteriőrré.

Éjjel is porszívózunk. Orrot. A szomszédnak is van gyereke, talán nem csodálkozik. Mindenesetre rendőrt még nem hívott. És nem is jott fel egy elektromos orrszívóval a mancsában.

Réka maga porszívózza az orrát. De így is végigordítja olykor a procedúrát.

Nem akarja fújni az orrát zsepibe, mert aggódik, hogy akkor az fikás lesz....Magyaráztam, hogy az volna a cél, de nem ment át a dolog. Olykor nosztalgiával gondolok arra a három évre, amikor hírből sem ismertük a betegségeket.

Olykor ezt továbbvezetve azt gondolom, soha tobbet nem megy Réka oviba. Sőt, kozosségbe sem. Zalán sem.

Hát....Várjuk a gyógyulást. Nagyon.

Ui.: A farsangnak így idén lőttek. Még szerencse, hogy nem tartottam Rékának buzdító beszédet arról, milyen jó móka is a farsang, mint olyan. 


Hejj, pedig készültünk ám...

Talán majd ha valamennyien meggyógyultunk /1-2 hét és eljutunk tán oda/, rendezünk egy fánkos, táncos, jelmezes bulit itthon négyesben. 

Első szó

Hát mi más is lehetne egy Ketteskének?

Réka: - Nem adom oda, azzal nem játszhatsz. 

Zalán: - De, de...dedede.....

:D

Úgy kezdeném

...hogy három Réka mondtát szúrok legelőre, aztán majd folytkov. egyszer. Remélem, addigra nem felejtem majd el, mit is szerettem volna....

Numero 1-

Kitalálósat játszunk.

- Réka, melyik az az állat, amelyiknek piros a feneke? - mire Réka habozás nélkül:

- Zalán.

1.Zalánnak még az életben nem volt piros a popsija. Soha, de soha. Nem úgy Rékának, akinek olykor még most is. 

2. Soha, de soha nem emlegettem Zalánt Réka előtt úgy, mint egy állatot....

3. Lestrapált és megviselt záróizmaimnak és Rékának hála, majdnem bepisiltem, úgy nevettem. Cikkcakkban mégis eljutottam a vécére valahogy. 

Numero 2-

Réka magasra emeli a tenyerét...kivár....majd lecsap. Zalán hátára. A puffanás jókora.

 /.../

Negyed óra múlva Réka így fordul Zalánhoz, mintegy...bocsánatkérésként.

- Nagyon sajnálom, Zalcsi, nem vettem észre, hogy mogotted ott a hátad.

Numero 3-

- Réka, szeretnél nézni egy kis JamJam-et? - kérdezem egy reggel.

- Áh, nem, koszonom szépen, de most nem szeretnék JimJam.-et nézni..... - hárít a lány. Mire éppen elolvadnék, hogy a tokéletes választ hallottam és milyen szülő vagyok én, aki holmi tévével macerálja a gyerekét, inkább orülne, hogy eljátszik szépen a babájával, nos éppen itt tartottam, amikor folytatta.

- Ja, de, hiszen most Dóra van, Dórát szeretnék nézni, dededede, Dórát. - és már pattan is a kanapéra és várakozóan mered a tévére.

A 9 hónapos Zalán

2 x 9 hónapos

Mi is jellemzi ezt a KilencHónapos daliát? Lássuk csak, 150 pontban, csak roviden.


1. Villámsebesen mászik, ügyesen feláll, leül, bútorok mellett lépeget. Sőt, kezét fogva tipeg is párat. Ez utóbbi ügyében Réka folytatott bizonyos kísérleteket, szinte missziójának tartja, hogy megtanítsa tesóját a járás fortályaira....remélem, még egy ideig mindhiába.


2. Étvágya...hát nem a farkasé, az biztos. Reggel szopi után elnyammog egy kis gyümolcsot, ha tejpéppel próbálom a kalóriákat felturbózni, akkor fele adagot, azt is fintorogva. Az ebéd főzelékje lecsúszik simán, főleg, ha valami savanykás van menün, mint a husismeggyeskrumplis kutyulmányom...Uzsonnára kap egy kis joghurtot gyümolccsel, cicit, mást nem igényel. Vacsorára jonne a tejpép, amiből nem igen kér sajnos újabban, pedig már három fajta is van itthon. Cicizik, aztán alszik, mint a bunda. Éjszaka egyszer-kétszer magához szólít és szomjasan nagyokat kortyol.


3.  Van egy egyedi édes hang, amit hallat olykor. Csak úgy, külonosebb ok nélkül. Valahogy így tudnám leírni, mint egy igen halk pffffff-t....Pontosan utánozni sem tudom, hisz egyelőre tobb fogam van, mint neki....És a hajszálpontos másolathoz feltétlenül szükség van jó sok nyálra és limitált mennyiségű fogacskára. Valahányszor ezt a pfff...hangot hallatja, bennem ez megnyom egy gombot és újra és újra forró szerelemre lobbanok iránta. 

4. Még mindig egyedül elalszik a kiságyában, ahogy leteszem aludni. Nem tudom kifejezni, hogy eme erényét mennyire nagyra értékelem. 

5. Kiságyában állandó jelleggel vele alszik kék macija, amióta csak őkelmét hazahoztuk a kórházból. /Mármint Zalánt, természetesen. A maci a játékboltból jott, ezzel talán nem okozok meglepit senkinek./ Zalán kotődik is ehhez a macihoz, gyakran látom, hogy átoleli, macskamódon hozzábújik, meghitten szundikálnak együtt ezek ketten....

6. A pelenkacsere nagyon sokszor kész birkózóverseny. Vagy inkább hosszadalmas, izzasztó tortúra? Nehéz volna eldonteni, melyik inkább. Most, hogy nagyobb és huncutabb a legény, olykor kifejezetten játéknak veszi az egész mókát, ahogy nagyjából húszszor a hátára kell igazgatni a pasast, mire újra tiszta pelenka feszül a kemény popóján.

7. Ivás után elégedettségének nyomatékot adva pont olyan hangot ad, mint forró nyári napokon egy nagy pohár sor felhajtása után a nagyapja, az én drága édesapám....És nem, nem a bofogésre gondolok. 

8. Egész ügyesen iszik pohárból pár kortyot. A varázspoharat is elfogadja persze, de azt valami okból folyton kineveti. 

9. Imádom a metszett szemeit. Amiket állítólag tőlem orokolt, bár én nem ismerek rájuk. 

10. Szégyellősen hozzám bújik, ha idegenekkel találkozunk. De előbb még megvillogtatja teljes fogacska készletét. 

11. Rossz szokása, hogy etetés kozben a legváratlanabb pillanatban lecsap a főzelékkel teli kanálra. És annak tartalma repül mindenfelé, lehet takarítani, átoltozni, miegymás....Én már rutinos vagyok, Tibi nem hiába karatézik 20 éve és rendelkezik elsőrangú reflexekkel....de a nagymamák számára tartogat olykor meglepetéseket egy-egy etetés.  

12. Nincs kedvenc játéka, ugyanúgy érdekli a baba, mint az autó. Legizgalmasabb mégis anya táskája és annak tartalma, a telefon, a távirányító, a laptop egere, kábelek, vezetékek, elosztók, rádiók, hangfalak, stb. stb. stb.

13. Ruhamérete most 80-as. 

14. Imád egyedül pancsolni a kádban. Erre Réka tanította meg és mondhatom, remek mestere volt ilyen téren is.

15. Olykor aggódom, mert hol azt látom, hogy az egyik szemére kancsalít egy pillanatig, hol azt, hogy a másikra. Legtobbszor viszont teljesen jól áll a szeme. Csínytevésileg nem annyira, csak szemészetileg. 

16.Egyre tobb szót ismer. Ha kérdezzük, hol van Réka, a katica, a lámpa, mutatja őket, nyújta felé a pracliját.

17. Kedvenc eledele a csirke-burgonya-meggy kombináció. Ebből sosem hagy egy falatot sem. Gyümolcse a banán, itala a víz. Azaz csak annak kellene lenni, de igazából a frissen facsart almalét jobban szereti. Naná. Én is.

18. Imád lovagolni a gumipacinkot. Gyí, paci, paripára úgy rugózik, hogy orom nézni.

19. Akármilyen folyadékot teszünk és/vagy felejtünk elérhető magasságban, az hamarosan a szőnyegbe ivódva éri el pályafutása végét. Legyen az kakaó vagy meggylé. Kivétel nincs. Szornyű, de egyszerűen NINCS.

20. Ha reklámújságot lát, úgy nekiesik, mint foxi a lábtorlőnek.

21. A négyes pontból egyenesen kovetkezik, de azért megérdemel egy külon pontot, hogy -Továbbra is a saját ágyában alszik. Kizárólag ott. Ennyi idősen ezzel még Réka is így volt....

22. 12,5 cm hosszú a talpa. Vajon hányas lába lesz felnőtt pasiként?

23. Ha énekelek neki, vagy zenét hall, beindul a tapsoló reflexe.

24. Pelenkamérete a 3-as és még mindig félig meddig babakaka szagú a végterméke. /Ezt fontos volt leírni, bocsi..../

25. Csodajól eljátszik egyedül. Ha mellé ülok, akkor viszont klasszul hegynek néz és folyton meg akar mászni....és bámulatos pontossággal kapja el a mellbimbókat, majd teker egyet rajtuk. Fincsi....

26. Akár egy neveletlen kolyokkutya, minden eledelt kinéz a számból...Függetlenül attól, hogy jóllakott vagy sem.

27. Egészen elrettentő, mi mindent szedtem már ki a szájából. Krétát /nem zsír/, pici lakatot, potyit /ezt tobbszor is/, gyúrmát, habtapi darabot, fűzésre váró gyongyot. Csoda, hogy él ez a gyerek....

28. Szopi kozben mintegy melléktevékenységként szívesen edzi kormeit finom tésztahasam bőrén....van is rajta némi prezúr és hegecske. Amíg kisebb volt, a hátamat simizte picurka mancsával, azt jobban szerettem.

Hihihi, ki hittel el, hogy 150 pont lesz?  28 is szép teljesítmény. 

Füstjelek

Jól vagyunk megvagyunk, nincsen semmi külonos hírem....

Illetve mégis. Zalánom bal felső egyeskéje szombaton áttort, így lett őkelme Háromfogú. Hurráááááá. Vele együtt lélegeztünk fel félig-meddig, én és az apja, az utóbbi napokban kínlódott a kispasim rendesen a fogzással.... Ha már így belejott, Bálint napjára időzítette is a folytatást. Nem hiába, bevallom, férfibáját nagyban noveli, hogy immár négy foggal vigyoroghat rám... Rékám tíz hónapos is bőven elmúlt, amikor az első fogacskája előbukkant, így pindurkát furcsa, hogy a legénykém fogban gazdagon ellátott a tesóhoz képest. De lekopogom, eddig nem kapott szájzárat mellbimbómmal a szájában....ami nagyon kedves tőle. És ha nem akar egy velőt rázó, plafonszakasztó ordítást hallani kiszakadni belőlem, nem harap rá full erővel tejadó szervemre. Egyáltalán, soha. Előre is koszi, fiacskám.

Rékám rutinos ovibajáró lett, reggel zokkenőmentesen elbúcsúzunk a csoportszoba előtt, leken egy-egy csókot nekem és Zalánnal, aztán megy rajzolni, szétnézni. Olykor még integet is, hogy mehetek. Beszokott hát. Legalábbis arra a három-három és fél órára, amit az oviban tolt. 

Most éppen rajzpályázatra készülnek a gyerekek, ahogy az óvónő elmondta /M. óvónéni, aki nekem jobban bejon. Mármint óvónénileg, no. / Ehhez képest Réka - onmagához viszonyítva - elég hervasztó firkálmányokat hoz haza az oviból, néha már gyanakszom, hogy direkt nem alkot a saját szintjén. Tibi szerint visszafelé fejlődott mostanában rajzilag, de ezt én nem kenném az ovira. Majd átlendül ezen az időszakon. Talán látja, hogy kortársai hogy rajzolnak és őket utánozza, fogalmam sincs...

Hogy a reggeli melodráma megszűnt /ahogy elbúcsúzunk egymástól/ mit sem változtatott oviváltós terveinket, hiszen alapvető problémáim vannak az intézménnyel, a megfelelő papírokat kitoltottük és leadtuk, aztán várjuk az ítéletet. Májusig még van idő bőven. 

Rékám egyetlen verset vagy mondókát sem tanult az elmúlt négy, lassan ot aktív ovis hétben. Illetve, amit tanult, az itthon tanulta. Nincsenek foglalkozások, csak szabad játék, amolyan szabadfoglalkozásosdi, ha van ilyen szó /nincs/ és ez nekem egyáltalán nem tetszik. Ahogyan a vegyes csoport sem, legalábbis ahogy ebben az oviban a módi. 

Az az alapelv, hogy engedjük játszani a gyerekeket és majd a játék által fejlődnek. Megkapják a szükséges eszkozoket ahhoz, amit szeretnének csinálni /bár a Katica csoport igen gyengén felszerelt sajnos/ kreativitásuk kibontakozik és óvónői háttérrel, szinte észrevétlenül fejlődnek. Nohát ebben az észrevétlenségben szerintem sincs hiba....:D Számomra ez az egész arról szól, és sajnos nem tudok ettől a gondolattól szabadulni, hogy ez milyen kényelmes az óvónőknek, hiszen csak a minimális, kotelezően előírt foglalkozásokat kell megtartaniuk pl. az iskolába készülőknek, a tobbi gyerek meg úgyis fejleszti saját magát. Vagy fejlesztik őket a nagyobbak. Koszonjük szépen.

Kár, hogy annyi értékes idő elviszik, kihasználatlanul marad, amikor bábozni lehetne, kézműves foglalkozásokat tartani, kreatívkodni túl a rajzoláson olcsó színes ceruzával. Tanítani és játszva okosítani lehetne a gyerekeket. Zenét hallgatni, mondókázni, énekelni, korjátékozni, verseket tanulni....Ez az ovi nem erről szól. Ők úgy gondolják, hogy addig játszon az a gyerek, amíg lehet. Hiszen egyszer iskolába megy és jon a hajtás az egész nap padbanülok, stb. És ebben van némi igazság, csakhogy ezek a gyerekek - Rékából kiindulva - szomjazzák a tudást. Neki nem okoz nagy fáradtságot megtanulni egy verset, dalt. Orommel hallgat zenét és ropja rá a táncot. A betűket sem úgy tanulta meg, hogy ostorral vertem bele minden egyes darabot, a rajzolásra sem kényszerítette soha senki. Mert van olyan, hogy játszva tanulok, játszva tanítok...de nyilván ebben az ovi pedagógusai nem hisznek. Én meg igen, úgyhogy innestől fogva nehéz is volna kozos nevezőre jutni velük.

No mindegy, nincs időm kielemezni az oviváltás minden oldalát, de elsősorban a fentiek miatt hagyjuk magunk mogott - remélem - a mostanit. Hogy az óvónőkkel, a dadussal, magával a beszoktatás menetével, az ovi légkorével, higiéniával, ezzel azzal is van probléma, az már csak hab a tortán. És nem írtam ám le mindent, amit gubancnak éreztem....

Azt is tudom, hogy talán Rékával sem egyszerű, hiszen továbbra sem igen kommunikál az óvónénikkel, nem kér sem a segítségükből, sem a vigasztalásukból. Mert a viselkedése az egykori Emi néni féle foglalkozásokhoz képest ég és fold. Passzív a leánykám, de nagyon. Mintha elviselné az ovit, elviseli, mert muszáj, de ennyi és nem tobb. Nem tudom, hogy ez miből fakad, mi hozta ezt ki Rékából, vajon mit és hol ronthattam én el. Ugyanakkor az is a véleményem, hogy egy óvónő azért óvónő, hogy az olyan idézőjelben sündisznó gyerekeket is meg kell tudnia szelídítenie, foglalkozásokba bevonni, valahogy aktivizálni.  Nem is tudom...de az biztos, hogy nem jó irányba mennek a dolgok.  

Hát ennyi füstjelet eregettem egyelőre....

Miértek

Tegnap, ahogy Rékáért mentem az óvodába, M. óvónéni szólt, hogy cseréljem már le majd a nadrágját, mielőtt hazaviszem, mert pocsolyáztak az udvaron a kisbarátjával. Mondtam, jó. Nagy volt a sürgés-forgás az oviban, jottek-mentek a szülők, fel és alá szaladgáltak a gyerekek...Ahogy biztonságba helyeztem Zalánt és végre leültettem Rékát a padra, módom nyílt alaposan szemügyre venni a kérdéses nadrágot. Hát kérem, elol térdig vizes volt, boka tájékon hátul is...és nem elég hogy vizes, de lerítt róla, hogy alaposan felkavarták azt a pocsolyát, mielőtt annak a vize Rékám nadrágjával találkozhatott. Konkrétan mocskos volt. Az egy kicsit megnyugtatott, hogy a harisnyája ellenben száraz volt. Talán így elkerültük a megfázást. 

Nem kérdeztem, hogy ugyan miért nem cserélték le az óvónénik ezt a piszkos, vizes nadrágot  Rékáról, az óvónéni magától mondta, úgy gondolták, jovok Rékáért úgy is mindjárt.

Mindjárt. Háromnegyed 1 elmúlt éppen. Nagyjából fél 12-ig vannak az udvaron /szabadfoglalkozáson/, háromnegyed tájban beáramlik a csoport levetkőzni, pisilni, miegymást csinálni, kezet mosni, majd ebédhez készülődnek és ebédelnek. Mondom, ebédelnek. És senkit nem zavart, hogy a lányom egy térdig vizes, mocskos nadrágban ül asztalhoz. Sem a dadust, sem L., sem M. óvónénit. Arról már nem is beszélek, hogy akár rá is szólhattak volna, hogy a pocsolyába nem kellene ilyen lelkesen ugrálni, dagonyázni, amíg a nem gumicsizmája átázik, a nadrágja szintén. Vagy ha már nem szól rá, legalább oltoztesse át száraz ruhába, ha véget ér a móka. Bár 26-an vannak egy csoportban, de Réka a legkisebb,  talán nem nagy elvárás lenne ez. Vagy ha mégis, akkor hozzáteszem, hogy ő már egyedül is feloltozik, nadrág, harisnya megy neki. Egy minimális, icurka-picura segítség is megtette volna, mint pl. elővenni a nacit az ovis zsákból és a kezébe nyomni.....

Hazajottunk és elővettem az átjelentkezési nyomtatványt. 

Zalán esete a kakaóscsigával, avagy....

....lehetek én bármilyen óvatos a hozzátáplálással, ha a Nagytesó elszórtan tiltott csemegéket hagy hátra és persze Zalán, a szemfüles nem hagyja ki a ziccert. Soha.

A rajtakapás egyik pillanata...

Ez meg a nyílt felvállalásé....

Na, anyaa, ugye nem is haragszol??

Nem hát, nem haragszol. Látom a szemeden.

Benyomások

Séta kozben tegnap találkoztunk L. óvónénivel. Réka az istennek nem akarta meglátni, ahogy kozeledett felénk a járdán. Megálltunk persze néhány mondatra, szóba került az oviban alvás, ezaz, végül L. megjegyzett valami olyasmit, hogy milyen szerencse, most éppen Réka az egyetlen beszokóban lévő gyerkőc, így van idő bőven rá....Csak némi fáziskéséssel, órák múlva reagálta le az agyam ezt a mondatát:
- Jó ég, mi lenne, ha Réka egy lenne a négy-ot beszokóból...Hiszen egyáltalán semmi külon figyelmet nem kapott egyszemként sem. Hiszen arra vár L., hogy Réka kvázi beszoktatja saját magát, majd az idő megoldja alapon.


***

Éppen váltócipőjét illesztettem leánykám lábára, amikor a mellettünk kisbugyiban ácsorgó Emmához megérkezett a csoportszobából L. óvónéni.

- Azt mondd meg nekem, hogy miért pisilsz be? Miért pisilsz be? - kérdezte tőle nem éppen rikácsolva, de nem is legdallamosabb tündérhangon. 

- Nem tudom.... - felelte Emma őszinte hangon, némi búbánattal vegyítve.

- Mert későn mész pisilni. Tessék idejében elmenni a vécére, ilyen nagy lány már nem pisil be.

Nem értettem a műsort, egyrészt, mert Emma maga is úgymond Freshman, azaz szeptembertől óvódás, éveinek száma valahol 3 és 4 kozott evickélhet. Másrészt, mert mint kiderült, csak becsurrant néhány csepp, tehát ázni semmi sem ázott. Harmadrészt nekem sem a hangszín, sem a mondandó nem tetszett. Ahogy végeztem a váltócipővel felpillantottam Rékára és láttam rajta, hogy meg van szeppenve némileg....

***

Csoportszobába érkezvén Réka nem sír, nyakamba sem kapaszkodik, ellenben keresné AnnaPetiGergő konyvét. Kutatok a ciklámen kotet után, kotorászok a hozott kabalák, táskák, konyvek kosarában az ajtónál, de nem lelem. Kérdezem L. óvónénit, ugyan nem látott egy AnnaPetiGergő konyvet? Nem, szokott látni AnnaPetit, de mostanában sem találkozott eggyel sem. - felelte. Egy méterre tőle három kislány lapozgat valamit, ami nagyon úgy néz ki, mint egy AnnaPetiGergő, bár tőlem tán tíz méternyire is üldogélnek.

- Nem az lesz az? - kérdezem L.-t. De bizony az. Megkapjuk. Csókot nyomok Rékám buksijára és becsukom az ajtót. 

A kozépsősok és nagycsoportosok játszóházba mentek, csak valami 6 kicsi lézengett csoportszobaszerte. L. nagyon képben volt, hogy a hatból három mivel foglalja le magát. Node talán eltúlzom a dolgot, talán maximalista vagyok és szigorú. Csúnya, én. 

Oviról újra

Valahogy úgy jártunk az ovival is, mint annak idején a szobatisztasággal. Réka két éves volt, amikor valahol Mikulás és Karácsony kozott félúton majdnem szobatiszta lett. Csak kozbejottek az ünnepek, a nagy családi osszeroffenések, ide-oda szaladomok, valamint túl nyűgos és terhes voltam ahhoz, hogy kitartsak....Maradt hát Réka pelenkában pár hónapig még, hogy aztán egy másik ünnep, a Húsvét elhozza nekünk egyik napról a másikra szinte a szoba- és ágytisztaságot.


Az óvodába is majdnem beszokott Réka, kozel volt a nagy áttorés, amikor leterítette a  HF, azaz a hányós-fosós hasmenéses nemtoménmi....Most kedden, két hét kihagyás után kezdtük újra a beszoktatást. Sejtettem, hogy Réka nem fog kicsattanni a boldogságtól az óvoda puszta említésére sem. Ebben igazam volt. A nehézségek már ott megmutatkoztak, hogy Rékám, szegény báránykám alig akart hétfő éjjel elaludni. Nyoszorgott és kérlelt, hogy ugye holnap nem kell neki oviba mennie....ugye nem? ....

Ahogy másnap reggel elszántan toltam a babakocsit az óvoda felé, Réka fogta a kezem és úgy hullottak a konnyei, mint a záporeső. Időnként meg-megálltunk az otperces úton, egyrészt, hogy letoroljem a konnyeit, mielőtt azok ráfagynak az arcocskájára, másrészt, hogy valahogy megvigasztaljam. Esélytelen volt az ügy. Csak guggoltam előtte a fagyos utcán, tanácstalanul,, figyeltem a szemét és próbáltam kiokosodni a helyzeten. Az óvodába érve már zokogott. A nyakamba kapaszkodott és kérte, hogy vigyem haza...

M. óvónénit találtuk  délelőttosként a csoportszobában és ezúttal segítségemre volt, beszélt Rékámhoz, csalogatta játszani, próbálta elterelni a figyelmét ezzel és azzal. Beletelt nagyjából negyed órába, de sikerült úgy elkoszonnom Rékától, hogy az nem vetette utánam magát sírva-ordítva. Ahogy a csukott ajtó előtt álltam, és befelé füleltem, nem hallottam mást, csak ahogy egy sereg gyerkőc játszik onfeledten.

Másnap, mintha forgatókonyvben lett volna rogzítve minden, az események ismételték egymást.    Éjszaka ugyan jobban aludtunk, de Rékám nem várta meg, hogy kilépjünk a kapun, már itthon rákezdte az egerek itatását. Elpanaszolta, amit már sokszor, hogy ő itthon szeretne maradni, nem akar óvodába járni, nézni akarja a mesét /JIMJAM/ és egyébként is, még olyan korán van, ő bizony álmos....Feszkó szintemet fokozta, hogy egyszer csak Zalánom is úgy gondolhatta, a buliból kár lenne kimaradni, végigordította az oltozkodés teljes procedúráját. A saját hangom sem hallottam attól, ahogy a  csemetéim hangot adtak ilyen vagy olyan témájú tiltakozásuknak...

Úgy tűnt, mire kiléptünk az utcára, Rékának elfogytak a konnyei, aminek némi perverzitással,  titkon orültem. Csak panaszosan nyoszorgott, mint egy erejét vesztett, sérült madárka... azt viszont szünet nélkül. Úgyhogy így is nyomorult egy érzés volt oviba vinni őt. 


Azonban délután jott a lélek- és anyaszív vidító újság az óvónénitől, hogy Réka csodajól eljátszott egész nap. Ahogy már kedden is. Egy konnyet sem ejtett, az orrát sem lógatta. Hallatja csodaszép gyongyoző kacaját, jó étvággyal ebéd, szóval elvan, mint a befőtt.  Ennek orültem nagyon. Egyetlen pici gubanc - vélte az óvónő - hogy Réka egyiküket sem fogadja el, sem az óvónőket, sem a dadust. A gyerekekkel jól eljátszik és kommunikál, de a felnőttekkel egyáltalán nem. Segítséget nem kér, vigasztalásra nem tart igényt, a társaságukat sem keresi, egyszerűen levegőnek nézi őket, leszámítva azt, ha megkérik valamire....Mindezt az óvónő nem szokványosnak vélte, a beszokás alatt nem így szoktak viselkedni a gyerekek.


Ezen elgondolkodtam ott nyomban, hogy vajon nem mond e ez el valamit az óvónőkről is?Hiszen kettőn áll a vásár, nem feltétlenül Réka és az ő egyébként elragadó személyisége okolható azért, mert a felnőttektől elfordul. Ha csak arra az általam ismert két példára gondolok /vécére erőszakkal ültetés, Kisbárányka elkobzásának kilátásba helyezése, ha Réka nem hagyja abba a sírást/ amelyekről tudomásom van Réka eddigi 3 hetes ovis pályafutása során....Hát talán bennem sem lángolna forró szerelem az óvónők iránt....Annak ellenére, hogy egyik óvónő sem gonosz boszorkány, ahogy telik az idő, egyre nyitottabbak és bőbeszédűbbek...És egyre tobb jót mondanak Rékáról is.


A csütortok és a péntek további pozitív fejleményeket hozott, egyik nap sem sírt az elbúcsúzáskor a leányka, bár három kor búcsúpuszit is lekent nekem és Zalánnak egyaránt, ma pedig néhány méterrel előttem baktatva úgymond sietett az óvodába vidáman. Úgy tűnik tehát, hogy a mélyponton túl vagyunk, talán most már beszokik az oviba Réka. 


Ami újabb dilemmát vet fel, erősít fel nálam: Mi legyen az óvodai átjelentkezéssel? Legyen, ne legyen? Mi legyen?

Anyja lánya?

Réka: - Hol van? Hová tettem?

Én: .......

Réka: - Hol vaaaan? Hová tűnt? Hová tűnhetett?

Én: ........

Réka: - Sehol sem találom, hol van? Hová tehettem?

Én: - Mit keresel, Rékám? - kérdezem, elunván, hogy Réka fel és alá cikázik a szobában. 

Réka: - Micsodát? - torpan meg egy pillantra. - Hol? Nem tudom, én nem tudom....

Én: - ????

Réka: - Jaaaa, a krétákat, hogy rajzolhassunk a táblára.

A P A és Csokipuding

Bár Réci tagadja, hogy bármit is le tudna írni, a jelek szerint valahogy az ATA szóból pár hét alatt letisztult APA lett. Még ha...nem is fért ki....útban volt az a remekbe szabott autó....


És egy másik élmény: 


Ma uzsonna után megosztottam Rékával a csokipudingomat. /Nem szoktam, mert irigy kutya vagyok, a csokipuding pedig nem tokegészséges./
- Ez Danette. - kozolte a lány, miután már egy ideje az ujjai kozott forgatta a barna dobozkát.
- ????? 
- Ide van írva, nézd. Da-nett. 

Pasikról

Csondesen heverészünk a kanapén. Réka rajzolgat, én egy konyvet lapozgatok elmélyülten. Kozben a tévében egy fejfájáscsillapító reklámja megy, messze az én ingerküszobom alatt, de Réka felkapja a fejét. Amióta beteg volt, fogékonyabb az ilyesmikre.

- De fejfájásra nem is szedünk gyógyszert. -  szólal meg Réka hirtelen, értetlenül.

- De, igen. - felelem szószátyár módon egy pillanatra felnézve a konyvből.

- De....te nem szoktál. 

- Nem, én tényleg nem. - ismerem el és kedvemre való, hogy ezt a leánykám észrevette. -   Viszont Apa szokott. Ha nagyon fáj a feje, bekap egy-két szem gyógyszert. 

Réka hallgat egy sort, majd még egyet, végül kiboki.

- Ilyenek a fiúk?

Amikor kivigyorogtam magam, elmagyaráztam Rékának roviden, hogy anya nem fejfájós típus.     Azt lehagytam, milyen egyéb hatásos módszereket ismerek és kovetek, ha mégis nyakon ragadna egy kósza fejfájás.....