E.nél legutóbb - rövid verzió

 

Előttem egy kisfiú volt benn E.nél, amit az is jelzett, hogy odakinn ült az ajtó előtt egy hölgy, akiről rögtön feltételeztem, hogy egy várakozó anyuka. Ilyenkor mindig kiskorú van benn. ....Vagy duplán foglalta az időpontot E., de szerencsére olyan még nem fordult elő.  Negyed órával később kezdtünk, úgyhogy bőven hallgathattam, hogy egyik fakockás vár omlik össze a másik után. Bár lehet, Jenga volt, igazából nem derült ki, mert mi nem nagyon szoktunk sem jengázni, sem fakockából várat építeni. Max. rajzolni. 

E. rögtön azzal kezdte, még le sem volt idő tenni a kabátomat, hogy nem kapta meg tőlem emailen a teszt mind a hat oldalát, csak négyet. Mivel ezt nem jelezte az elmúlt egy hétben, éltem a gyanúperrel, hogy nem próbálta kinyomtatni túlságosan régen, de nem számított, mert nálam volt a teszt eredeti példánya, mind a 244 kérdéssel. Ezzel foglalkoztunk egész ülés alatt szinte. E. úgy gondolta, az első 4 oldal anyaga elég lesz aznapra, a többit meg majd legközelebb befejezzük.

Hogy előző alkalommal E. felajánlotta a tegeződést vagy elfelejtette vagy arra reagált, hogy én továbbra is magázom. Már eleve úgy köszönt rám, hogy "Üdvözlöm, Erika", vagy valami ilyesmi. Nekem jobb így, már legutóbb is úgy léptünk ki együtt a liftből hazafelé menet, hogy Viszláttal köszöntem el....Egyelőre kizártnak tartom, hogy tudnám tegezni, ami azért fura, mert minden alkalommal mély lelki bugyrokba ereszkedünk, mélyebbre mint egyébként bárkivel, de magam sem tudom, miért, nem megy a tegezés. (Talán pont ezért vagy a nevtanos múlt miatt...)

Mielőtt a tesztre tértünk volna, E. megkérdezte, hogy milyen volt az utóbbi időben a hangulatom, mizu a házunk táján..... Mire elmeséltem, hogy a lényeg nem változott, reggel rosszullét gyötör a buszon, mintha el akarnék ájulni...Végül nem történt semmi, mármint nem ájultam el, de érzéseim szerint tényleg csak egy hajszál hiányzik ilyenkor. Sikeresen kiértem a munkahelyemre, de hulla fáradtan.... E. egyáltalán nem lepődött meg, amin csodálkozva csak pislogtam.

E. kérdezte, hogy mit gondolok,  mit jelent az, hogy a busz elvisz otthonról máshová? Bizonytalanságomra csak újabb kérdések merültek fel benne.  Hol szeretnék lenni inkább? Hol lennék, ha nem a munkahelyemen....  Mondhattam volna, hogy otthon henyélni, sorozatokat nézni láncban és mindenféle finomságokat tömni az arcomba. Vagy fehér homok és pálmafák....de maradtam annál a változatnál, ami az igazság, hogy nekem nincs problémám a munkahelyemmel.  De tényleg, én nem akarok másik munkahelyet.  Ezt elismételtem tanácstalanul párszor. Szerintem E, ezt nem nagyon hitte,  lehet, gyanította, van itt azért valami rejtély...de hogy hazafelé nem sok tünetem van némi szédülésen kívül, abban biztos volt, hiszen az HAZA visz....az egy másik busz. Hát nem tudom. Nekem ez csak annyit mutat, hogy totál megbuggyantam...

Erre kért E. ,azt hiszem, egy gyerekkori anekdotát. Elég nehezen hámoztam ki a mondanivalójából, hogy mit szeretne. Nekem nem volt rossz gyerekkorom. Gondolom, valamilyen szinten mindenkinek az a normális, amit éppen átélt, hisz az a sajátja. Nekem valamiért az a jelenet jutott eszembe legelőször, mikor anyu hazajött hosszú hetek után a kórházból. Nagyjából 4-5 éves lehettem. A történet szerint én nem ismertem meg anyut.....túl sokáig  volt távol, ami anyunak persze baromi rosszul esett. Hozott ajándékba egy mesekönyvet is, amiről csak felnőttként tudtam meg, hogy azt a bizonyos könyvet mikor kaptam, Páskomi lakodalom..egész gyerekkoromban utáltam azt a könyvet, mert a rajzok borzalmas rondák voltak, az egerek piszkosak...Valószínűleg egyébként  nem arról volt szó, hogy nem ismertem meg anyut, inkább csak haragudhattam, hogy hol volt annyi időn keresztül. Nem igazán emlékszem erre az egészre, törlődött. Amire emlékezni vélek, az sem biztos, hogy valós emlék, csak elképzeltem, ahogy anyu felidézi a sajátját....Eszembe juthatott volna az is gyerekkori anekdotának, amikor két cső borsóba kapaszkodva elkezdtem járni nagyjából egy évesen tesóm legnagyobb döbbenetére, de valamiért nem sok gyerekkori sztori ugrik be....Általában ha ilyesmire kell gondolni, folyton a rossz dolgok jutnak eszembe, ez nem tudom, mennyire gáz....

Na és akkor a tesztről (Young féle séma teszt) . A legelső, amire E. lecsapott, hogy miért jelöltem a tesztben azt 4-es erősséggel, hogy "Kövér vagyok". Többször átfutottam a kitöltött tesztet korábban és soha nem éreztem annak szükségességét, hogy javítsam 1-re vagy 2-re a választ....A tény az, hogy van rajtam legalább 10 kiló, én ebből indultam ki. Túlsúlyom van, tehát valamennyire kövér vagyok. E. eléggé kiakadt ezen, hogy hogy láthatom én magam kövérnek és szerinte ha 10 kilót fogynék, az sok lenne....Rendes tőle. Megnyugtattam, hogy nem valószínű, hogy az életben lefogyok önszántamból 10 kilót, mert sajnos nagyon szeretek enni.  Forszírozta volna, hogy esetleg problémám lenne a táplálkozással, de van nekem elég bajom más, úgyhogy némileg zordan és nyomatékkal közöltem vele, hogy ne húzzuk az időt nincs problémám az evéssel, mire szerintem némi kétellyel bár, de feladta a témát, egyelőre elengedte.

Ez a "súlyos" kérdés a második oldal alján volt, szóval az első oldal érdektelen volt ezek szerint, sőt igazából a második és a harmadik is, itt csupa olyan választ adtam, hogy nem jellemző rám az adott mondat. Azonban a negyedikben akadt probléma elég. Szerintem ez volt az egyik legnehezebb, jelezte is, hogy javítás volt benne bőven és előástam a kérdőív kedvéért a hibajavítót is....

4. oldal - 122-157. kérdés 

Bűnbánatot érzek, ha másokat cserbenhagyok vagy csalódást okozok. - erre max 6 pontot adtam, az egész kérdőívben ez volt az egyetlen ilyen kérdés. Nem is értettem, mi volt ezzel gond. Tényleg rosszul esik, ha valakinek nem tudok segíteni, az meg pláne, ha saját hibából vagy külső tényezőknek hála cserbenhagyok másokat....

Többet nyújtok másoknak, mind amennyit én kapok - erre 5-öt adtam, tehát általában igaz rám. Igen, ebben is magamra ismertem, ha nem is 100%-ig

Legtöbbször végül én vagyok, aki gondoskodik a hozzám közel állókról. - 4

Annyire lefoglal, hogy szeretteimről gondoskodjak, hogy magamra alig marad időm ... 4

Mindig is én voltam az, aki másokat meghallgatott. ---4

Ezekről beszélgettünk, elemezgettük, hogy ezek mit jelentenek. E. általában mindennek a gyökerét a gyerekkorban látja és keresi, amire újra és újra rácsodálkozom.  Azt mindenképpen problémának látja, hogy kevés vagy nincs énidőm, ezen feltétlenül változtatni kell. Szerintem ez nem lehetetlen, ezek a gyerekek egyre csak öregszenek....

Hogy többet nyújtok másoknak mint amit én kapok.... Én ilyen vagyok, mindig igyekszem, hogy többet adjak, úgy érzem magam jól.  E. azt kérdezte, hogy ez nem vezet-e nálam frusztráltsághoz, hiszen, ha mindig többet adok, egy idő után ez elégedetlenséghez vezet. Nyilván , ha jóval többet adok, mint amennyit kapok, azt nem tartom fenn hosszú távon.  Ám olyan is van, hogy nem is tudok adni, csak kapok és fordítva. Az biztos, hogy nem viszem túlzásba az ADÁST betegesen, gondolom, a kérdés erre irányult....

E. szerint jobb a helyzet velem, mint az elején, vagy amikor először voltam nála, bár hogy ezt miből látja, fogalmam sincs. Januárban még nem volt gondom a reggeli buszon.... Szerinte annyi mindent elfojtok, hogy több már nem fér belém, elfáradtam, de én erről semmit nem veszek észre. Persze, mondta, mert tudat alatt művelem... Hát ezt már végképp nem értem. 

Volt még pár villámkérdés, amire nem tudtam válaszolni, ami szintén nem valami nagy öröm. Ilyenek voltak, hogy nem tudtam sem boldog pillanatot, sem kiszolgáltatott helyzetet mondani az utóbbi két hétből. Szerintem nem volt ilyen, szerinte volt, biztos volt, de hogy mikor és hogy...én nem tudnám megmondani. Valószínűleg az efféle kérdésekkel méri fel, hogy felismerem, megélem-e az érzelmeimet és ezeken még rendre elbukom...

E. végül nagyon kedvesen megköszönte, akármit is köszönt meg, biztos a nagy élményt, hogy velem beszélgethetett.....Aztán meglehetősen lefáradva elhagytam a helyszínt és hazagyalogoltam a csepergő esőben....

Könyvajánló: Kilépés a sorskönyvből....

Blogszülinap

 

Na nem pont ezé, de a "jogelődé". Pont 17 éve írtam az első posztot a Popinapló blogba. Legalábbis asszem, így hívták. 

Hajnali 5.00 óra - Rémálomból ébresztem Tibit, valakivel hadakozik, mert csap egy méreteset a karjával, aztán szerencsére felébred, összefonódik a kezünk, együtt alszunk vissza. Nem sokkal később magam is rémálomból ébredek, valami vágás van a hasamon, amit be kellene varrni...pihegve, rémültem riadok fel, beletelik kis időbe, mire megnyugszom. Érdekes, hogy mindketten egyszerre álmodunk rosszat.....

6.30 -- Nehéz kikászálódni az ágyból, de muszáj, hát legalább hajat mosni nem kell. Gyomorideg elkísér a fürdőszobába, onnan le a nappaliba is, sejtem az okát, M. mamát elvileg ma műtik...Kikukkantok az utcára, az autókon és tetőkön áll a hó egy minimális rétegben. Tél a tavaszban átmenetileg....

6.45 -- Nyugtázom, hogy a hétvégén megint híztam egy kilót. Ha nem vezetem a bevitt kalóriák listáját és túlmegyek 1600 kalórián mozgás nélkül., mindig ez van... Ennyit arról, hogy E. szerint az állítás, hogy kövér vagyok, egyáltalán nem indokolt...

7.00 -- Hidratálok kívül-belül, viszonylag gyorsan eldöntöm, mit veszek fel. Azt a norvégmintás új pulcsimat, ami pont illik a télies időjáráshoz. 

7.10 -- uzsonna Zalánnak, vajkrémes kenyér sonkával, ementáli sajttal és dijoni mustárral, ahogy mostanában szereti.  Hiányzik a kenyérszeletelő gép, amit Zalán kinyírt múlt héten. Az összes kenyérvágó kés full tompa, a fenébe....Sehol nincs a késélező bizgentyű sem, király. Közben hallgatom Réka finom rikácsolását, hogy megint eltűnt az almalé a hűtőből. Miután ezt elmondja négyféleképpen különösebb eredmény nélkül, hisztisen feltrappol a szobájába és átmenetileg csönd lesz. 

7.25 - Zalán végre megjelenik a nappaliban és összebújik a kutyával. Biztatom, hogy már ne heveredjen le a kanapéra, húzza fel a cipőjét és hajrá....irány a suli. Elengedi a füle mellett a mondandóm.

7.30 -- Ma együtt megyünk suliba, melóba. Réka megkérdi, mit vegyen fel kabátilag, egyszerre mondjuk Tibivel "valami meleget".

7.40 -- Zalán eltűnik az iskola kapuja mögött. Elgondolkodom, hogy szűk 3 hónap és nem lesz többé általános iskolás gyerekem....11 évet húztunk le itt összesen Rékával és Zalánnal...Mondjuk, van több négygyerekes ismim is, ők kenterbe vernek simán. 

7,50 - hosszú sor a bérletpénztárnál. Réka pipa, mert nem ajánlottam fel, hogy megveszem a diákbérletét, így neki is be kellett jönnie a pénztárba. Azt sem ajánlottam fel, hogy kifizetem, ó borzalom, 200 Ft-ja bánja. Nem nagyon szól hozzám, még túl korán lehet.... Figyelem, ahogy a forgalmat pásztázza odakinn a vasútállomás előtt és az jut eszembe, vajon mikor jön rá, hogy még szebb smink nélkül, mint fél kiló szemfestékkel. Mindegy. Majd eljön annak is az ideje.

8.10 - Beérek a munkahelyemre, természetesen elkések, tök égő...Laposkúszásban trappolok fel az emeletre, elnézést kérek a főnitől nyüszítve, aztán rögtön fejestugrok a munkába, mintha mi sem történt volna. A délelőtt főleg az észtekkel telik, nem nagyon akarják érteni, milyen profilú lambéria kellene nekünk, de mindegy....

9.00 -- Reggeli. A Zalánnak készített szendvics csücske az enyém. Finom, bár sonkából és sajtból nem sok jutott a szendvics ezen felére.

9.20 -- Sok a meló és minden beszállító árat emel a következő negyedévre, ami nem meglepetés, mert szezon jön. 

11.00  -- uzsonna, egy tejberizs. Majd csak közeledik az ebédidő...

12.00 -- Végre ebéd. Fasírt és saláta öntettel. Amíg falatozom, Rékának rendelek SIÓ-t, nehogy szomjan haljon. Néhány más dolgot is hozzácsapok a rendeléshez, ami még eszembe jut... Holnap hozz a Tesco. Igaz, hogy ma is jön futár, de a Sió lemaradt akkor...Már vakon eltalálnak hozzánk a futárok...  M.mamáról nincs semmi hír, lehet, meg sem műtötték.

14.00 -- A szokásos elálmosodás, de már nem kávézom, úgyhogy folyadékkal próbálom áthidalni....

16.00 -- Megyek mosogatni, összepakolok, irány haza. Kíváncsi vagyok milyen napjuk volt a többieknek, Rékának, Zalánnak, a ZuramnakTibinek....P. hazavisz a Cs. kereszteződésig. Jó nagy a forgalom, a szokásosnál nagyobb....

 16.30 -- Uzsonnára pizzát sütök, ezúttal a fagyasztóból. A tegnapi kacsának, fasirtnak hűlt helye, borsóleves még akad,de nem nyúl hozzá senki. 

17.00 -- Tibi hoz hírt Mamáról, holnap műtik valamikor. Az nem jó....

17.30 --- Zalán nem akar tanulni, mondván, hogy majd holnap...Én próbálok elmerülni a Kilépés a sorskönyvből sztorijában, de valahogy nem találom, hogy kapcsolódom én ehhez....Lesz még vele melóm.

18.30 -- Tibi összeszedi a gyerekeket is, hogy családi szinten látogassuk meg a Mamát a kórházban. Tegnap csak ketten voltunk, akkor eluralkodott rajtam némi szédülés és gyomorideg, ma semmi...A kórteremben egyedül van mama, de már a másik két unoka aggódva körülveszi. Ki van írva az ajtóra, hogy max. két látogató, de most ezzel nem tudunk foglalkozni, úgyis csak 20 perc van 7 óráig. Mamában új energiák kapnak szárnyra az összes unokája láttán és mi tagadás, mind gyönyörűek, biztosan nagyon büszke rájuk. Enni viszont nem akar, de az unokák és ő valahogy elnyammognak együtt egy banánt. Hét után 10 perccel megköszönjük a nővérek türelmét és távozunk....nem könnyű szívvel, de elköszönünk mindannyian. 

18.20 -- Réka kitalálja, hogy DM-ba akar menni Labellóért. Labelló nélkül élni sem érdemes. Mind vele tartunk, így lesz egy órás látogatás a DM-ben illetve a Sparban. A költségeket most hagyjuk is....A 300g-os Philadelphiat viszont jó árban kaptuk.  Sajnos ritka már, hogy négyen vagyunk egy helyen, így kimondottan élvezem a bevásárlást is....Nagyjából 5 percenként (na jó, negyed óránként) rácsodálkozom, hogy Zalán egy fejjel magasabb nálam...Mikor? És hogy??

20.00 -- újra itthon. Réka prezentációt tart neszesszere összetételéből, majd eltűnődik, hogy lehet, irodalmat kellene tanulni. Nézik, ahogy megeszem egy kisebb doboz sushit....Nem olyan finom, mint a Lidlis pedig ugyanaz a márka, na nem baj, azért jól esett. A kutya kap egy kis rizst a maradékból, nagyon élvezi. Gyanakszom, hogy éhes lehet, miért nem kapott még ez a kutya vacsorát?! Megetetem. Kap juti falatot is.

21.00 --- Leülök blogot írni, Zalán nem hajlandó fizikát tanulni, mondván, hogy mindent tud a lencsékről meg nemtom mikről...Réka nagyon lelkes, Tibivel tart kutyát sétáltatni. Pedig az az irodalom...na mindegy, ezek lemennek sétálni.

21.20 -- megyek, én is lezuhanyozom, vége a napnak. Közben szigorúan csöndnek kell lenni, hogy meghalljam és megéljem a saját gondolataim. Most ez a feladat. Aztán majd kiderül, hogy belőlük mennyit nyomok , fojtok el és abból mennyit tudat alatt...Na mindegy, a lényeg, zárom a napot. Villanyoltás előtt Duolingo, az 5 perc , ha formában vagyok. Utolsó fél órában, órában nincs telefon nyomogatás, olvasás van vagy olvasás. Esetleg pusmogás Tibivel. 

Ennyi volt a mai nap. 2025. április 7, hétfő -- 17 éve ilyenkor kezdtem blogot egy négy hónapos kislány anyukájaként...Hűű, de rég volt, alig hiszem, hogy igaz volt....

 

Vegyes hét

 

Igazából nem panaszkodhatom, gyorsan lepergett ez a hét.  

Zalán múlt héten itthon volt betegállományban, őt nem nagyon zavarta a nyavalya, de elég makacsnak bizonyult és erre a hétre átalakult valami mássá, úgyhogy hívhattam a doktornőt, időpont és szerda reggel kiderült a vizsgálat után, hogy a torka nincs rendben, a héten már itthon marad. Biztos egy élmény lesz pótolni két hét hiányzást nyolcadikban,  erről fog szólni várhatóan Zalán hétvégéje. Ha igyekszem, akkor az enyém nem. Jó lenne, mert annyi tervem volna...

Réka angol nyelvvizsgázik szombaton, írásbeli plusz hallott szöveg értése (amit mi még úgy hívtunk az ókorban, hogy MAGNÓ...). Ennek örömére pénteken itthon maradt, mert jár nyelvvizsga előtt egy nap igazolt hiányzás. Illetve összesen két nap, úgyhogy jövő héten, a szóbeli napján is hiányozni fog. Csütörtökön fel szerette volna mondani a törit, de még tettem-vettem, pakolásztam, rendet raktam, a szokásos "értelmetlen és láthatatlan" meló (bár most elég látványos lett) és mire félig felporszívóztam a nappalit, láttam, hogy elaludt, takarhattam be és fel sem ébredt 8-ig, amikor Tibi feljött az irodájából.  Szóval fáradt, bár továbbra sem látom, hogy betegre tanulná magát...

Megjött az ajánlott olvasmányom E.től, mármint nem ő küldte, hanem a Libri.  "Kilépés a sorskönyvből" a címe. Közben online olvastam a "Sorskönyv nélkül" blogot, ami kellőképpen megrázó, felkavaró, nekem többször és rendszeresen összeugrott a gyomrom, ahogy olvastam. A kilépés a sorskönyből ennél nehezebb olvasmány pszichológiailag, de legalább annyira szórakoztató és olykor hihetetlen, megdöbbentő és ilyenek, de még eléggé az elején járok, hogy véleményt mondhatnék róla. 

Anyósom nincs jól, ezért van itthon feszkó és aggodalom bőven....Tibi érthetően gondterhelt. Ma az "egykori szülői háznál" is jártunk, anyukámnál, de sajnos mégsem nála. A ház hideg és egyre kevésbé érezni anyu jelenlétét. A családi fotókat és kerámia emléktárgyakat levenném a falakról, de világosabb folt marad utánuk helyenként, így maradnak....

2 órán át vágtuk, téptük, nyírtuk a füvet, majd hazajöttünk, amikor a fűnyíró feladta és folyton lefulladt...Sajnos a fű is nedves volt a sok eső miatt. A szomszédoknak biztos meg van a véleménye, de legyen ez az ő gondjuk...Majd folytatjuk a félmunkàt jövő héten vagy utána, hátha addig nem nő derékig....

Zalán a minap elnyisszantotta a kenyérszeletelő vezetékét a kenyérrel együtt. Állítólag volt egy óriási durranás, a fi-relé figyelt, áram a francba, így Zalàn él....A szomorú csonka vezetéket, ami a konnektorból lógott, de immáron nem tartozott a szeletelőhöz, később Réka húzta ki a falból. Zalán él, megúszta, de én nagyon szeretnék unatkozni már, csak mondom.....

 

Buszon

 

Tegnap felszálltam a buszra, ami általában hazafelé visz két másik magamforma lánnyal asszonysággal a munkahelyeinkről. Általában a leghátsó ajtó közelében szoktam letelepedni, ott mindig van hely, a sűrűbb forgalom, ha van, úgyis a középső ajtó körül szokott bonyolódni, én meg nyugodtan bambulhatok ki az ablakon arra a 4 megállóra, amennyit zötykölődöm. Ámde most leghátul egy pasas foglalta el az egész sort és élénken gesztikulálva magyarázott valakinek. Gondoltam, telefonál, nem ő lett volna az első ilyen a buszon, ám valamiért óvatosra vettem a formám és 3 sorral előtt leültem, mint szoktam. Volt egy megérzésem.

Mar ültem, mikor belegondoltam, hogy a férf lehetett éppen valamilyen szer hatása alatt vagy elszabadult elmebeteg, ki tudja....3 megálló múlva egyszer csak a sofőr kinyitotta az ajtót, a leghátsót és jelezte ennek a pasasnak, hogy ennyi elég volt...jelezve, hogy szálljon le. Mire az ellenállás nélkül le is szállt és a járművünkön nem volt olyan ember, aki legalább lopva nem nézett volna utána.  Hát remek.

A múltkor egy egészen másik pasas üvöltözött a buszon, hogy ő a Vasútállomásra akar menni. Ez pont ott történt, ahonnan az én járatom indulni szokott, de az övé pont ott végződött, így hát szerencsém volt végignézni az egész jelenetet a  buszmegállóból. A sofőr minden ajtót kinyitott és kérte az utast, hogy hagyja el a buszt, ez a végállomás. Azt nem  tette hozzá, csak mellette egy másik férfi, hogy hamarosan jön több buszjárat is, ami el fogja őt juttatni a vasútállomásra. Láttam a pasason, hogy túl azon, hogy fel van háborodva, meg is van ijedve, szerintem életében nem járt a mi városunkban, teljesen elveszettnek tűnt. Leszállás után viszont lehiggadt, megnyugtattuk, hogy tényleg jön busz, igen, a vasútállomás felé, úgyhogy csöndben maradt. Viszont amikor a következő járat megérkezett, ott is hangosan inzultálta a buszsofőrt, pedig az aztán nem tehetett semmiről, ahogy az előző sem....Érdekes emberek vannak...